Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-04 / 53. szám

(Foto: Perl Márton) Régi gyár - az újért Bélapátfalvi készülődés Jóllehet, a nagyberuházás teljes megvalósításáig elég sok víz lefolyik még a kis Becska patakon is, a nagy­községben már hosszabb ideje készülődnek az új gyár birtokba vételére. A Bélkő alján egyre több jel mutat­ja a közelgő „őrségváltást”, az idén éppen kerek hetven- esztendős öreg cementműben mind több szó esik a költö­zésről. Erről beszélgettünk a ju­bileum előtt álló ipartele­pen Márton István műszaki igazgatóhelyettessel is. — Tulajdonképpen szinte AZ ELSŐ „KAPA­VÁGÁSTÓL” tart ez a készülődés — mondja a fiatal vezető —, attól kezdve, hogy külön létesítményi főmérnökséget szerveztünk dolgozóinkból. 1975-től, nem kevesebb, mint 30 kollégánk foglalkozik a szervezetben a nagyberuhá­zás feladataival, az építke­zések, szerelések szemmel tartásával. A dolguk: a ki­vitelezés ellenőrzése, az egyes objektumok, üzemek, berendezések legalaposabb megismerése. 1977-ben pe­dig további munkatársaink követték őket, s ma már egész sor szakma képvise­lőit foglalkoztatjuk új gyá­runk területén. A kihelye­zett állomány természetesen nemcsak egyszerűen ismer­kedik leendő munkahelyé­vel, hanem segíti is a léte­sítmények mielőbbi elkészül­tét. A mérnök, a technikus, a munkás naponta részt kér a közös tennivalókból. S amit tudunk, idebent is iparkodunk megtenni az új cementgyárért. Nemegyszer támogattuk a kivitelezőket, kisebb-nagyobb műhely­munkákkal, alvállalkozóként részt vettünk a kő- és agyagbánya nyitásában, da­rukat adtunk kezelőszemély­zettel, létszámunkból erősí­tettük például a távolsági szalag vulkanizáló stábját. S hogy mást ne mondjak: a villamosenergiaipar-ellátás biztosítására is vállalkoz­tunk. Mindez, persze KORNÄTSEM ment , KÖNNYEN. S hogy mennyire nem, annak Hegyi Béla személy­zeti osztályvezető az egyik megmondhatója. — A régi gyárban dolgoz­ni, vagy az újban: nyilván­valóan nem mindegy — magyarázza. — Az új üzem­ben ugyanis sajátosak a kö­rülmények, sokoldalúbb, kéDzettebb emberekre van szükség a műszakokban. Ko­rábbi oktatási rendszerünket csaknem teljesen meg kel­lett változtatnunk. Az eddi­ginél is sokkal jobban elő­térbe került a felső- és kö­zépfokú képzés. Ugrásszerű­en megnőtt az építőanyag­ipari szakközépiskolába já­rók száma, egyre többen sze­reznek képesítést a techni- kusminősítőkön, hárman is J979. március vasárnap készülnek dolgozóink közül cementipari szakmérnöknek a veszprémi egyetemen. Hatszáznégy résztvevővel 16 tanfolyamot, vizsga-előkészí­tőt, vizsgát szerveztünk. Több, eddig nálunk isme­retlen szakmában is képez­tünk embereket. Az 1978— 79-es tanévben a gumiipari szakmunkások mellett pél­dául mozdonyvezetők, fel­vonókarbantartók, röntgen­gépkezelők, számítógépes operátorok kaptak, kapnak képesítést. A régi gárdát tanulók nevelésével és új felvételisekkel gyarapítottuk. Ennek során — egyebek mellett — az eddigi 14-ről 55-re nőtt diplomásaink szá­ma, a megszokott műszakiak között már automatizálási és közlekedési mérnökök is dolgoznak. Már az épülő gyár kedvé­ért lett tanuló, s tavaly szakmunkás a gyermefcsorból kinőtt Fónagy István. Űj felvételis például Bolacsek Dénes, aki divatos és jól fizető szobafestő-mázoló kis­iparát adta fel a gyárért, s az OKTATÁSOK során szerezte második bi­zonyítványát a gumijavítók főzött. — Született bélapátfalvi vagyok — halljuk az exfes­tétől. — Nagyon meguntam már, hogy eljárjak a nagy­községből, itthon pedig ki­csi volt a „piac” ahhoz, hogy magánkisiparos legyek: ezért döntöttem más munkahely mellett. A szállítócsoportnál kezdtem, onnan rendeltek át többször is a gumisokhoz, ahol végül is kedvet kaptam a vulkanizáláshoz. Tulajdon­képpen a visontai külfejté­sen szereztem meg a szük­séges ismereteket, de még a papír előtt „bedobtak a mély vízbe”: segítettem a japánoknak a távolsági sza­lagnál. Nem „fulladtunk” bele, a társammal együtt — mutat Kovács Sándorra, aki ugyan már törzsgárdista, de új szakmájában szintén most kapott bizonyítványt — ki­álltuk a próbát. Az új gyár­ba még csak belekóstoltunk, többnyire inkább a régiben dolgozunk. Előbb, vagy utóbb azonban biztosan vég­legesen is ránk kerül a sor. Berecz Tibor lakatos cso­portvezető és szaktársa, Szikszai János jó ideje már naponta a nagyberuházás te­rületén tölti műszakjait. Előbb szereltek, aztán a mű-, szaki ellenőrök mellé áll­tak sokéves gyári gyakor­latukkal s most az átadás­átvételek felelősségén osz­toznak. Kovács István gép­kocsivezető pedig — mint újságolja — már teljesen ki­költözött az itteni új garázs­ba. Az egyébként 750-RÖL 920-RA nőtt cementgyári gárdá­ból száz körül dolgoznak már az új létesítményekben, s számuk fokozatosan nő. — A szükség kívánja a folyamatos átcsoportosítást — beszéli Kormos Károly a szakszervezeti bizottság tit­kára — s ez a szükség itt gyakran nálunk is „törvényt bont”. Olykor régtől össze­szokott, egészen kitűnő csa­patokat is meg kell bonta­nunk, ha valakit odaát igé­nyelnek. Szocialista brigádok nap­lóit mutatja, csak úgy, ka­pásból. A Mező Imre nevét viselő együttes tavaly má­jusban öt tagját engedte át az új gyárhoz; a kőbányai karbantartók száma pedig — ahogyan bejegyezték a gonddal vezetett krónikába — májusban, júniusban hét­tel apadt, s mindjárt az ele­jén elvitték a vezetőjüket is. Am mindkét kollektíva becsületére legyen mondva, hogy nem hullottak szét, itt is, ott is helytálltak, ismét sikeresen szerepeltek. Az szb.-titkár mosolyogva mondja, hogy Bélapátfalván is ki lehetne írni a közis­mert szöveget némi módo­sítással: a régi gyár terme­lése az új gyár építése alatt is zavartalan. Szervezéssel, túlórával, a hatékonyság ja­vításával pótolják a hiány­zókat. S meggyőzőbb példa­ként újabb csapatokat em­leget Aztán előveszi az ép­pen nemrégiben aranyjelvé­nyesnek ítélt mészüzemi „Zrínyi Ilona” szocialista női brigád díszes naplóját, amiből — több más mellett — káderül, hegy a lelkes csoport az elmúlt évben minden eddigi termelést fe­lülmúlt. Tervezett 87 ezer tonnás tervét nemcsak az ígért kétezerrel toldotta meg, hanem annyival, hogy végül is 92,2 ezer lett belő­le! Nos, igen: ez is hozzá tar­tozik a nagyberuházás kró­nikájához. Gyóni Gyula Fordul az acél a kezedben A forgó vörös kő lágyan simítja végig a befogott acéldarabot. Keskeny csíkot húz a matt felületen. Egy tizedmásodpercnyi szünet után ismét végigfut rajta, belemar a kemény anyagba. Minden érintésnél izzó szik­raeső szabadul el, a fém fel- sivít — s ez ismétlődik száz­szor, ezerszer. milliméter pontossággal ala­kít ki az ember bonyolult­nál bonyolultabb formákat. A falnak fordulva alszik. Még a nyakkendőt is magán hagyta, ahogy belépett, vé­gignyúlt a heverőn. Az inkább agglegénybékét sugárzó, mint barátságos szobában négy heverő a fal mellett, középen asztal, raj­ta kancsók, poharak, körötte vasszékek. Pár pillanatig még moco­rog, majd az idegent meg- érezve, Miczki György fölül az ágyon. Az a fajta, aki ha kinyitja szemét, már olyan friss, mintha most lépett volna be az utcáról. Belelép a lerúgott cipőkbe, kezet nyújt. A megrögzött dohá­nyosok mozdulatával nyúl a Kossuthért, mohón tartja a gyűrött cigarettavéget a gyufa lángjába. A csarnokban nagy a nyüzsgés. Ki-ki a gépe fölé hajolva igazít a munkada­rabon, állít a gépen. Egy-egy kő felvisít, ahogy nekifeszül a fémnek, a ráömlő hűtő­olaj nyeli el a szikrazuhata- got. Begyakorlott mozdula­tok, mintha egyek volnának a géppel, forgatják a karo­kat, gombokat nyomnak a gép ütemére. A csontos ujjak lágyan ölelik át a ceruzányi alkat­részt. Lassan közelíti a szél­sebesen forgó kőhöz, köny- nyen végighúzza rajta, egyet fordít. A másik oldalról ugyanígy. Majd mint pap az ol táriszenteéget, felemeli, összehúzott szemmel mére­geti a fényben. Üléstől gör­be háta hajol ismét a gép fölé... — Már mások Is kérdez­ték. A Szovjetunóiba tartó barátság vonaton jött hoz­zám az egyik régi ismerő­söm, hogy nógrádi létemre mit keresek a hevesiek kö­zött ... Héhalmon születtem, Jobbágyiban nősültem. Ott tanultam a szakmát is. Se­gédmunkásként kezdtem, majd esztergapad mellé ke­rültem, azután köszörűhöz. Akor szerettem meg ezt a munkát, s azóta sem tud­tam szakítani vele. Jobbá­gyiban később megszüntették azt a kisüzemet, s a Hajdú megyei Téglásra irányítottak bennünket. Onnan pedig ide, a Mátravidéki Fémművekbe. Már ez is közelebb volt azért az otthonhoz, könnyebben, gyorsabban hazaérhetett az ember. — A köszörűs szakmát ha hallja valaki, még mindig a lábbal hajtható gépekre, a kés-olló élezőkre gondol. Nos, ebben a munkában pont az fogott meg, hogy a leg­keményebb fémekből ezred­— Könnyű kéz, jó idegek és szeretet kell hozzá. Az ember fogja az edzett acél­tüskét és ezredes tűréssel köszörül rajta különböző rá­diuszokat, íveket. Nemrit­kán szabadkézzel. Kicsit ha­sonlít a türelemjátékhoz. Itt nem lehet kapkodni, ideges­kedni, mert akkor még rosz- szabb. Egyszer-kétszer már én is munkapadra vágtam az anyagot. „Nem megy, a szentségit...” Olyankor fel­áll az ember, kimegy a friss levegőre, szippant néhányat, iszik egy pohár hideg vizet. Pár perc múlva folytatja. Ingerülten, remegő kézzel, kapkodva nem lehet nálunk dolgozni. De nemcsak az ér­tékre, a nlormára vigyázunk. Tisztelni kell az anyagot, a szívós acélt — A bonyolult, munkaigé­nyes feladatokat szerettem mindig. Azt hiszem, ez a kíváncsiság tanította meg velem a szakmát. Különösen az az izgalmas, hogyan tud­nék egy munkadarabot gyor­sabban, jobban elkészíteni. Első a pontosság. Azzal ugyanis még nem csináltam semmit ha öt perccel ha­marabb megvan egy alkat­rész, csak éppen két század­dal keskenyebb. De annál szebb sincs, mint amikor fordul az acél a kezedben, szépem fut rajta a kő, s mi­kor hozzáilleszted a sablont, úgy simulnak egymáshoz, mint a szerelmesek. Ott csil­lognak sorban egymás mel­lett a kész darabok, s a szakember szeme látja, hogy mindegyik szépen megmun­kált — A munkát szerettem. Arra soha rjem gondoltam, hogy a legjobb köszörűsök közé tartozom. Órabéremet ugyan eszerint állapították meg, tízszer kaptam a Vál­lalat Kiváló Dolgozója, két­szer a KGM miniszteri ki­tüntetését. A tízéves polgár- védelmi munkámért megad­ták a Szocialista Hazáért Érdemérmet, Kiváló Üjító- ki tüntetésem van ... de nem ez a lényeg. A tudást kel! átadni, a szeretetet. A mun­ka, az anyag becsületét. Tavaszra 180 milliós gépkészlet A tavasz közeledtét a leg­jobb meteorológusnál is pontosabban megjósolják a mezőgazdasági üzemek, ahol a jó idő beköszönte előtt néhány héttel már mind na­gyobb ütemben folynak a tavaszi előkészületek. A gép­műhelyekben szinte indu­lásra készen állnak a trak­torok, a talajművelő gépek, mivel elsőként ezekre lesz majd szükség a földeken is. A gazdaságok még kiegészí­tik esetleg hiányos műtrá­gya-, növényvédőszer-kész- leteiket, s feladják az utolsó gépmegrendeléseket is, hogy azokat is időben munkába állíthassák. A Heves megyei AGRO- KER-től eddig mintegy 60 millió forintért vásároltak a szövetkezetek, állami gaz­daságok erő- és munkagé­peket. Közülük továbbra is a legkeresettebbek a nagy teljesítményű traktorok, bár most már érezni, hogy ezek­bő viszonylag sok áll az üzemek rendelkezésére, s ha nem is optimális időben, de viszonylag gyorsan el tud­ják végezni az aktuális mun­kákat. A szovjet K—700- asokat, és a magyar Bábá­kat, amelyekből már elővé­telben többet eladott az AG- ROKER, ezek után jobban kihasználhatják a gazdasá­gok, hisz van minden a hozzájuk csatlakoztatható nagy vetőgépekből, ekeso­rokból, tárcsákból, amiket amerikai licenc alapján ké­szítenek Győrött. A kereskedelmi vállalat 180 millió forintos gépkész­letéből esetenként hiányoz­nak, viszont a különböző tí­pusú rakodóberendezések, mivel a gyártók meglehető­sen rendszertelenül szállít­ják ezeket. Márpedig az egyre szaporodó munkák miatt mind nehezebben nél­külözik a gazdaságok az önjáró és homlokrakodókat, s ráadásul ezek alkatrész- ellátása is olykor sok gon­dot okoz a kereskedelemnek és a gépek használóinak egyaránt. Az AGROKER- nek egyébként az átlagosnál lényegesen nagyobb az al­katrészkínálata, bár még mindig akad jó néhány olyan cikk, amely továbbra sem kapható rendszeresen. MTZ traktoralkatrészeket például a társvállalatoktól próbálnak beszerezni, to­vábbra is kevés az IFA-al- katrész, valamint a komplett kombájnmotor. Szerencsére — néhány kivételtől elte­kintve — a tavasszal szük­séges gépek javításához, fel­készítéséhez a legjelentősebb alkatrészek kaphatók. Azonban nemcsak gépbe­szerzéseken, egyéb területe­ken is érezhető, hogy a gaz­daságok tavaly nem zártak valami könnyű évet. Az el­múlt év februárjához viszo­nyítva 20 millió forinttal kevesebbet költöttek az el­múlt hónapokban, de nem takarékoskodtak a műtrá­gyával, po:rtosabban a kü­lönböző vegyszerek ésszerű felhasználójára törekednek. Az AGROKER 60 milliós vegyszerkínálatában megta­lálhatók az összes műtrágya­típusok, sőt a még újdon­ságnak s:ámító folyékony műtrágyák is, melyekből 777 mázsa vár vevőre. Némileg csökken az import növény­védő szerek választéka, de ezek is pótolhatók hazai szerekkel. A kereskedelem mindenesetre vállalta, hogy a kártevők, betegségek és gyomok elleni védekezés ké­miai anyagait minden meny- nyiségben biztosítja majd a gazdaságoknak. .... A kis acéldarabba foglalt gyémánt belemar a kőbe. Az erősebb magabiztosságával tépi ki a makacs kvarcszem­cséket az érdes felületből, apránként vágja ki a szabá­lyos homorulatot. Itt kapja meg alakját a tüske, itt for­málódik értéket hozó, jó alkatrésszé. Acél, kő, gyé­mánt. Anyaguk keménysé­gével harcolnak egymás el­len. De a kezében vannak, ura mindegyiknek. A könnyű, csontos újjak végigsimítják kopaszodó fe­jét. Hátradől a széken. In­kább csak maga elé beszél, s legföljebb néha pillanit a noteszlapon futó tolira. Ha felnéz, majdhogynem szé­gyenlősen húzódik mosolyra a szája. Az a fajta ember, aki hajlandó bármiről be­szélni, csak magáról ne kelljen. — Ha kibújok a munka­ruhából, bejövök Sirokba, megveszem a vacsorát. Ha a gyerekeknek akarok valamit vinni a hét végén, felsétá­lok az iparcikkboltba, vagy bebuszozok Egerbe. Ha nincs más dolgom, akkor lepako­lok a munkásszállón, elolva­som a napi sajtót, sétálok egyet, jó időben kiü’ök ide, a focipálya szélére, pihenek, olvasok. A könyv megnyug­tat — Többnyire azért még munka után is akad dolgom a gyárban. Készülni, vagy éppeni részt venni a pártbi­zottsági, vagy vb-üléseken; ott a brigád, abban is van tennivaló.... Úgyhogy nem unatkozom. A nagyobbik nyolcadikos, a kisebb harmadikba jár. Az idősebbel, Ferikével mos­tanában. beszélgettünk a pá­lyaválasztásról. Autó-motor­szerelő lesz ... Miért nem köszörűs? Sajnálom, de hát ez érdekli. Van otthon egy kis Riga motorom. Ha ha­zamegyek hét végén, meg- gyámolítom, elbügykölgetek rajta. Olyankor odajön, ezt- azt kérdezget, ha kell, segít, ö döntött így. A kisebb azt mondja, ha megnő, kertész lesz. Persze, ráér még ezen gondolkodnti. Kényelmes fekhelyek, va­lamikor modem falvédők, asztal, szék, szekrény. Még­is üres a szoba. Hiányzik belőle valami melegség. Nem otthon. — Hosszabb műszakban dolgozom, hogy korábban utazhassak haza, s vissza is csak hétfőn jövök. Lehet hogy közelebb is találnék munkahelyet, de a napi be­járás miatt talán mégis ke­vesebbet lennék a családdal. Így, szombaton este — ami­kor megérkezem — megbe­széljük a héten történteket, a két gyerek beszámol az iskolai dolgokról. A másnap inkáb pihenéssel telik. Ki­rándulgatunk, s most már, hogy vettem egy hároméves Wartburgot, könnyebben is mozdulunik. Tavasszal kime­gyünk a kertünkbe, ahol ások, kapálok ... ami éppen adódik. Van ott néhány tő­ke szőlő, nem is a borért, iskább a gyümölcsért. Hogy mindig legyen a srácoknak. Tervezem, hogy a tavasszal egy sor gyümölcsfát is ülte­tek majd. — Hiányoznak. Ezt nem lehet megszokni. De én nem változtatgatom a helyem, Megbecsülnek, s érzem, hogy annak, amit nyolc órán át csinálok a gép mellett, van értelme. Különben is, ki tud­ja milyen munkát adnának másutt. Ezer szál köt ide, a munkám, a gépem, a kol­légák ... Negyvenhárom éves vagyok. A forgó vörös kő lágyan simítja végig a befogott acéldarabot. Keskeny csíkot húz a matt felületre. Egy tizedmásodpercnyi szünet után ismét végigfut rajta, belemar a kemény anyagba. Minden érintésénél izzó szikraeső szabadul el, a fém felsivít — s ez ismétlődik százszor, ezerszer. Cziraki Pétét a. ser„ ~~

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom