Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-02 / 51. szám

JinLmmyú-MeL.ese menyet, hírek.. 1979. március 2., péntek A Nap kél 6.24 — nyugszik 17.30 órakor A Hold kél 8.29 — nyugszik 22.17 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon LUJZA nevű kedves olvasóinkat! Hasonlít a Lousihez, amely a Lajos női formája, je­lentése az ófrancia nyelvből származtatva „híres”. 0 — 0 Százhúsz évvel ezelőtt született Sólem Aléchem, orosz- országi származású jiddis író, költő és humorista. A perejaszlavi tanítóképző elvégzése után vidéki tanító­ként tevékenykedett Ukrajnában, majd Kijevben volt pedagógus. A cári rendőrség „lázító” művei miatt hajszát indított ellene; ezért egy ideig Oroszország különböző részeiben bujkált, majd az Egyesült Álla­mokba emigrált. Első írása 1883-ban jelent meg. A cári Oroszország szegény zsidó tömegeinek sorsát, talajtalanságát, lázas látszattevékenységét, a semmiből élő „vidám szegények” világát írta meg, s realista humorral, és meleg szeretettel ábrázolta a Messiásról álmodozó kisgyerekek lelkivilágát. Minden szimpátiá­ja a gazdag zsidónak és a cári állam hatalmaskodói­nak egyaránt kiszolgáltatott, elnyomott szegényeké volt. Együttérzéssel ábrázolta a forradalmár zsidó if­júság első próbálkozásait. Tóbiás, a tejesember című művéből készült a világhírű musical, a Hegedűs a háztetőn. Időjárás: g. Várható időjárás ma estig: időnként erősen megnö- I' vekvő felhőzet. Hajnalban helyenként köd. Időnként K erős déli, délnyugati, és helyenként viharossá foko- 1 zódó szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 1, 6 fok között. Az idei feladafokról tárgyalt a MTESZ elnöksége Kibővített elnökségi ülést tartott a Műszaki és Termé­szettudományi Egyesületek Szövetségének Heves megyei Szervezete. A megbeszélés vendége volt Maróti Sándor, a megyei tanács elnökhelyet­tese, Jenes Pál, az SZMT titkára, és dr. Varga József, a MTESZ alelnöke is. A be­vezető előadáson —, amit Barta Alajos, a megyei párt- bizottság tit kára tartott — az idei gazdasági év feladatai­ról volt szó. Az előadó kü­lönösen hangsúlyozta mind­azokat a tennivalókat, me­lyek a különböző tagegyesü­letekre várnak, hangsúlyoz­va néhány olyan különösen jelentős ágazatot, melynek tagjaira különösen fontos munka jut a következő hó­napokban. Ezt követően a tagegyesü­leti titkárok vitatták meg a szervezet aktuális problémá­it. A MTESZ elnökségének ülése dr. Domán Lászlónak, a szervezet megyei titkárá­nak zárszavával ért véget. BESZÁMOLÓK A BARATSAGUTAKRÓL — KI TUD TÖBBET A SZOVJETUNIÓRÓL? A TAGCSOPORTOK KAPCSOLATAI Napirenden két Járás MSZBT-munkája A füzesabonyi és a hevesi járásban működő MSZMBT- tagcsoportok képviselői — ügyvezető elnökei, valamint az illetékes pártszervezetek titkárai — tanácskoztak csü­Egerben este 7 órakor; A MI CSEHOVÜNK Déryné bérlet EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 11-888) Du. fél 4, fél 6 és 8 órákon’ Zsaru Izgalmas, színes francia bűnügyi fűm Este 10 órakor; Lepkegyűjtő Színes angol film EGRI BRÖDY (Telefon: 11-773) Du, fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: Fuss utánam, hogy elkapjalak Színes, szinkronizált francia film GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 és este 7 órakora A híd túl messze van Este 10 órakor: Kísértés (Gyöngyösi szabadság A sólyom nyomában Hatvani vörös csillag Du. fél 4 órakor: Az inspektor küldetése Este fél 6 és fél 8 órakor: A bíró és a gyilkos HATVANI KOSSUTH Mama, élek! HEVES Angi Vera EÖRINCI Sebzett madarak Eüzesabony Sokat akar a szarka Pétervasara Fehér farkasok törtökön Füzesabonyban, a járási pártbizottság székhá­zában. A téma adott volt; a tagcsoportok munkája. A tanlácskozáson dr. Horváth Tamás, a megyei pártbizott­ság munkatársa tartott vi­taindító előadást, majd az egyes tagcsoportok képvise­lői mondták el véleményüket az elmúlt esztendőben vég­zett munkájukról, s egyben javaslatokat tettek az 1979. évi feladatokra. Miről szól­tak az MSZBT-sek? Egyebek között arról, hogy az elmúlt időszakban több mint szá­zan jártak barátságvonattal a Szovjetunióban. Az ő él­ménybeszámolóik, tájékoz­tatóik, baráti körben! lezaj­lott beszélgetéseik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a két járás dolgozói még job­Bár a tél csaknem minden jelenitősebb idegenforgalmi helyen holt idényt jelent, az egri vár látogatottsága eb­ben a szezonban még a vártnál is jobban alulmaradt. Ennek -bizon(yos technikai okai is vannak, mert a fel­újítási munkák elsősorban a téli hónapokra esnek. A mú­zeumot — amelyik a vár egyik vonzereje — éppen át­alakítják, de hasonlló ok mi­A jövő borai „Uborkaszezon” az egri várban bán megismerjék a szovjet emberek életét, mindennap­jait, munkájuk eredményeit. Beszámoltak továbbá arról a tevékenységről, amelynek nyomán egyre több példány­ban jutnak el a kollektívák­hoz, a családokhoz a magyar nyelvű szovjet lapok. Szó esett azokról a vetélkedők­ről is, amelyeken a különbö­ző korú, foglalkozású embe­rek vettek részt, hogy bizo­nyítsák: ők tudnak többet a Szovjetunióról. A két járás 16 MSZBT- tagcsoportját képviselő ügy­vezető elnökök és párttitká­rok a tanácskozás további részében a kapcsolatok bőví­tésének terveiről adtak tájé­koztatást, majd részletesen megbeszélték az idei mun­katerveiket. ü r. Sajt, alma, kiffi, ás­ványvíz. A pohárban fordul, rimg a ragyogó sárga ital; egy szippantás a könnyű, sajátos illatból; egy korty, ami hosszas „rágcsálás”, forgatás, ízlelgetés után ke­rül a fűrészporos vödörbe. A bor bírálatának titkai megismerésének jellegzetes kellékei, szertartásai ezek, amelyek segítségével tegnap Egerben az ország 30 sző­lész-borász szakembere vizs­gálta, értékelte, hogy milyen bor készült tavaly a Szőlé­szeti és Borászati Kutató Intézet tőkéintek terméséből. A nap folyamán mintegy hatvan fehér és vörös kísér­leti fajtát és fajtajelöltet bí­ráltak el, elsősorban olyano­kat, melyek a jövő borai lesznek majd. — Minden évben) megren­dezzük ezt a borbírálatot — (Fotó: Perl Márton) mondta el Molnár János, az intézet igazgatója. — Ezek nagy része több éven át kapta a legjobb minősítést, s a legkiválóbbak a kísérle­ti parcellákról nagyobb táb­lákba kerülnek, hogy a tö­megtermelés tapasztalatait összegezve javasoljuk ezeket állami elismerésre. Jelenleg a kutatóintézet nyolc fajtajelöltet és három vörös fajtát kínált elfogadás­ra, s ez utóbbiak a közeli jövőben már a bikavérprog­ram eredményességéhez já­rulhatnak hozzá. Időközben a teremben fel­fel csapnak a viták egy-egy pohár tartalma körül. Röp­ködjek a jelzők: „szórakoz­tató illat, gömbölyű, félgöm­bölyű zamat, testes, karcsú, titokzatos bor — mindmeg­annyi egyszerű borivó szá­mára ismerteién fogalom ... A főiskola pinceklubjának programjából Koncertek, táncház, filmvita att zárták le a kazamaták egy részét is a nagyközön­ség elől. Ebből következik, hogy például januárban a másfél ezret sem érte el a látogatók száma, ez egy nyá­ri hónap turistaforgalmának alig öt százalékát jelenti. A hideg hónapok vendégei fő­leg a környékbeli üdülők és az utazási irodák szovjet és NDK-beli csoportjai voltak. Márciusban ismét „teljes erővel” dolgozik az egri ta­nárképző főiskola pinceklub­ja. E hónapban szinte mim den második nap akad va­lamilyen érdekes rendezvé­nye. A művészetekről tart elő­adást ötödikén Papp Gábor, a kecskeméti múzeum igaz­gatója, hatodikén pedig Boncz Géza humorista nevet­teti meg a diákokot. Kilen­n tárgyalóteremből Bosszúállás... Egerben: felnőttbetegek részé­re Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. (Telefon: 11-000) Gyermekbetegek részére Kos­suth Lajos u. tí. szám alatt. (Te­lefon: 11-640) Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Ren­delések közötti napi ügyelet 12- tői 14 óráig. (Telefon: 11-727) Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. Szám alatti rendelőben. KÖJAL-készcnlét Egerben dél- titán 17 órától holnap reggel 7 óráig. (Telefon: 10-004 és 13-380) Elég furcsa, és sajnos tra-* gikus kimenetelű bűnügy színhelye volt Tamaszent- miklós az elmúlt esztendő augusztus 19-ért A történet úgy kezdődik, hogy a bün­tetlen előéletű Fekete Sán­dor 57 esztendős helybeli juhász szemet vetett egy községbeli özvegyasszonyra és ajánlataival állandóan zaklatta. Az özvegy asszony 20 éves fia, Tarosa László több ízben figyelmeztette a juhászt, hogy hagyja békén édesanyját, de maga az öz­vegyasszony is minden kö­zeledést visszautasított. A megdühödött férfi olyan ki­jelentést tett, hogy ezt a visszautasítást a fiatalembe­ren bosszulja meg. Az említett napon, augusz­tus 19-én a helybeli italbolt­ban) találkoztak, s a már it­tas Fekete Sándor szóvál­tásba keveredett Tarcsa Lászlóval, majd kihívta az utcára. Itt se szó, se beszéd, előkapta a bicskáját és a húszéves férfit mellbe szúr­ta. Tarcsa László a helyszí­nen meghalt. Fekete Sándor mindvégig tagadta a bűncselekmény el­követését, másra igyekezett hárítani, azoniban a bizo- ríyítékok egyértelműen az ő bűnössége mellett szóltak. Az Egri Megyei Bíróság Fe­kete Sándort emberölés bün­tette miatt 10 évi szigorított börtönben letöltendő sza­badságvesztésre ítélte, és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság sú­lyosbító körülményként ér­tékelte Fekete italozó, erő­szakos magatartását, s azt a tényt, hogy bűncselekmé- n(yét a bosszúállás motivál­ta. Enyhítő körülményként betegségét és büntetlen elő­életét mérlegelték. Az ügyész az ítéletet tu­domásul vette, a vádlott felmentésért, a védő felmen­tésért, illetve enyhítésért fel­lebbezett. k. g. cedikén a pécsi jogtudomá­nyi egyetem irodalmi szín­pada és zenekara lesz a ven­dég. A sarudi kísérleti mű­velődési és oktatási központ igazgatója, Végh Mihály tizenkettedikén a népműve­lésről beszélget a fiatalok­kal, egyben tájékoztatja őket a közművelődési központ ed­digi tapasztalatairól. A tavaszi szünet előtt, a hónap közepe az oldottabb műsoroké. Tizenharmadikán dzsesszest lesz, ahol fellép Pleszkán Frigyes fiatal dzsesszorgonista, valamint Gáyer Ferenc és Gerendás Péter. Benkö Péter színmű­vész és a Bojtorján' együttes közös előadására tizenegye­dikén kerül sor, tizenhato­dikén pedig discó lesz. A tíznapos szünet után, huszonhatodikén, táncházzal nyit a klub, majd huszonhe- tedikén Kritika-ankét lesz, ahová meghívták a folyóirat főszerkesztőjét, Pándi Pált is. A márciusi program filmvitával zárul: huszonki- lencedikén levetítik a Cséplő Gyuri című magyar filmet, s utána a rendezővel, ifj. Schiffer Pállal beszélgethet­nek az érdeklődők. 30 autönveremény a megyében Az Országos TakarékpénzJ tár a gépkocsinyeremény-; betétkönyvek 71. sorsolását február 28-án és március 1- én Budapesten tartotta meg.' A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétköny­vek vettek részt, amelyeket 1978. október 31-ig váltottak és 1979. január 31-én még érvényben voltak. A budapesti és vidéki betétkönyvekre kilencszáz- hatvankilenc db gépkocsit sorsoltak, ebből 30 Hevesbe került. ötezer forintos nyeremé­nyek: 9 518 496 Skoda’ 9 552 789 Wartburg, 9 580 537, 9 581 306 Trabant, 9 583 543 Moszkvics, 9 591 914 Zaporo- zsec, 9 602 565 Moszkvics, 0 610 502 Zaporozsec, B 615 632 Wartburg, 9 616 488 Trabant, 9 617 678 Wartburg, 9 619 572, 9 623 115, 9 624 254, 9 631 797, 9 633 044 Skoda, 9 639 000 Trabant, 9 639 89L,' 9 640 786 Skoda, 9 641 094 Za­porozsec, 9 646 151, 9 649 454 Trabant. Tízezer forintos nyeremé­nyek: 9 014 960 Zaporozsec^ 9 018 899 Moszkvics, 9 023 977,1 9 036 364 Wartburg, 9 038 600 Moszkvics, 9 039 271 Skoda, 9 044 645 Zaporozsec. ■ DELEGÁCIÓ. Tóth József kulturális miniszterhelyettes vezetésével szerdán küldött­ség utazott Lengyelországba a március 1—10. között megrendezésre kerülő ma­gyar színházi és zenei na­pokra. O DUNA-HÍD. A Ganz­MÄVAG Acélszerkezeti Gyá­rában rövidesen befejezik az újvidéki közúti Duna-híd úgynevezett mederszakasza vasszerkezeteinek gyártását Az Újvidéket Belgráddal összekötő autópálya ezen a közúti hídon is áthalad majd,’ két feljáró szakaszát a kö­zelmúltban összeszerelték a Ganz-MÁVAG-ban és átad­ták partnerüknek. o Élménybeszámoló. Szerdán este Ferjáncz Attila autóversenyző tartott film­vetítéssel egybekötött él­ménybeszámolót az egri fő­iskolán. A neves sportember egyebek között tájékoztatta a hallgatóságot a hazai au­tósport helyzetéről is. » FORTUNA GYÖNGYÖS SÖN. Ma délelőtt Gyöngyös­re látogat Fortuna, a sze­rencse istenasszonya. Az új művelődési központban 9 órai kezdettel kerül sor ugyanis a lottó 9. heti nye­rőszámainak sorsolására. 0 NÖVENDÉKEK KON­CERTJE. A gyöngyösi Mát­ra Művelődési Központ ze­netanfolyamának növendé­kei adnak hangversenyt szombaton délután négy órai kezdettel a város új kultu-, rális intézményében. 1 SZÍNHÁZ. Gárdonyi Gé­za A láthatatlan ember cí­mű regényének színpadi vál­tozatát mutatja be 9-én este 7 órakor Gyöngyösön, a Mát­ra Művelődési Központban a Népszínház, O TOVÁBBKÉPZÉS. Nap^ Jsözi otthoni nevelők számá­ra rendeznek matematika­továbbképzést 5-én, hétfőn Egerben, Gyöngyösön, Hat­vanban és Füzesabonyban. ■ JÁRHATÓK AZ UTAK. Tegnap megyeszerte hóval köszöntött be a meteoroló­giai tavasz. A KPM útügye- letétől kapott információ szerint a főútvonalak jár­hatók, az alsóbbrendű utak nedvesek, csúszásveszély nincs. A megye közútjain hét salakszóró gépkocsi vé­gez őrjáratot. Eger környé­kén három centiméter, a Mátrában és a Bükkben vi­szont 4 centiméteres a hó-; réteg. a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (Pf.: 23) Telefon: 13-644. Gyöngyös, Rózsa u. 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. 3000 (városi tanács épülete). Telefon: 10-5L Kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3 3301. (Pf.: 23) Telefon: 13-381. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra 30.— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Index: 20062 — Révai Nyomda Egri Gyáregysége. Eger, Vincellériskola a. 3. sz. Igazgató: BEDE ISTVÁN. — HU ISSN 0133—0705.-J * A t

Next

/
Oldalképek
Tartalom