Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-13 / 36. szám
II termelés főszereplője Ezüstérmes borász Szakértőszemmel vizsgálja a bikavért (Fotó: Perl Márton) NEM ÉPPEN ÜJ felismerés, hogy a termelés meghatározó tényezője a termelő ember; mégis, az ebből származó elvi és gyakorlati kö- /etkeztetések világszerte már- már új hullámként hódítanak teret. A termelékenység emelésének általánosan elismert forrásává vált az úgynevezett emberi tényező (az emberek változó igényei, munkakörülményei stb.) kutatása, az ebből adódó tartalékok feltárása. Érdemes és tanulságos meggondolni önmagában véve azt is, mit jelez ez a nemzetközi méretekben hangsúlyossá vált érdeklődés. Kétségkívül azt, hogy a tudományos-technikai forradalommal kibontakozó — azt mondhatnánk — gépesítési mámor, kezdi átadni a helyét a reálisabb megfontolásoknak. Valójában az évszázad első negyedében bontakozott ki az a szervezési, gazdálkodási gondolkodás- mód, ami az amerikai Taylor nevéhez fűződik, s azzal jellemezhető, hogy az ember, mintegy a technológia alárendelt „alkatrészévé”, a gépesítés diktálta feltételek „csavarjává” vált — elég talán példaként Chaplin klasz- szikus filmjére, a Modern időkre utalni. Ez a felfogás azután az automatizálás térhódításával, a munkaszervezés . újabb és újabb módszereivel sokáig életben tartotta, sőt kizárólagossá tette FIATAL VOLT, TELI ambícióval és lelkesedéssel. Két napra rá, hogy átvette diplomáját, jelentkezett a munkahelyén. Nem mondhatni, hogy nem fogadták szívesen. Bemutatták, akinek kellett, kijelölték az íróasztalát, majd útjára bocsátották. „Holnap reggel nyolckor találkozunk” — figyelmeztették búcsúzóul. Másnap egy köteg, sebtében összeválogatott iratot tettek eléje, hogy tanulmányozza őket. Ismerkedjék meg vele, mivel is foglalkozik munkahelye. A paksamétával néhány óra alatt végzett. Ült és várt. Munkára, feladatra, arra, hogy kipróbálják, mit ér ő. Hogy bebizonyíthassa, nemhiába tanult tíz téléven át. az egyetemen. Napokig nem történt semmi. Röstellt volna munkát koldulni, egyrészt, mert a törzstagok nyilvánvalóan jobban tudják, mire fel van ő közöttük, másrészt pedig, mert látta, a többiek se halnak bele a sok munkába. Unatkozott, igaz, nem sokáig. Nyelvet kezdett tanulni. Már eléggé jól ment neki az angol, amikor végre- valahára megbízták egy ügygyei. Az üggyel — gondolta ő, hiszen első munkája volt ez a cégnél. A feladatot néhány óra alatt megoldotta, ismét a szótár, a könyv következett. Aztán megint egykét feladat, majd ismét a nyelvtanulás. Nemrégiben múlt két esztendeje, hogy az ismertetett menetrend szerint alakulnak napjai. Mint mondta, nincs oka az elkeseredésre. A kollégák se tesznek többet. Tudni éppen tudnának többet teljesíteni, ám egyszerűen nincs rá szükség, jól elvannak a hivatalban, naponta nyolc órán át. • Csak az a félő — vallotta be halkan —, hogy ilyen munkatempó mellett még azt is elfelejti lassacskán, amit az egyetemen tanult. A parányi részfeladatok megoldása nem kényszeríti tornára az elméjét. Rutinból megoldható minden. SZELLEMI TUNYASAG. Talán ez lehet az összefoglaló elnevezése az előbb ismertetett tapasztalatoknak, í,égkor, amely csak arra alkalmas,' hogy' langyossá váljék a régebben forrongó tudás. élmúljon a kedv a munkára, a nagy, az egyre nagyobb feladatok megoldására. Hősünk nyelvet tanul, ő legalább csinál valamit. Es a többiek? Aligha hiszem, hogy tévednék, ha azt mondom: nincs nálunk kellőképpen kihasználva a tudás, a felkeszültazt a hiedelmet, hogy az ember a Végletekig hozzáigazítható a gépek, az automaták követelményeihez. Az utóbbi években viszont szinte a felfedezés erejével törnek utat az ellentétes felismerések — sokatmondó, hogy egy NSZK szakfolyóirat például ezzel a címmel közli erről szóló írását: „A Taylor-legenda vége”. Valóban, maga a technológiai fejlődés vezetett el a legenda cáfolatához azzal, hogy bebizonyította: az automatizálás új és új csúcstechnológiáinak alkalmazásakor határt szab az elérhető eredményeknek, a várható hatékonyságnak az ember alkalmazkodóképessége, a termelés monotóniája, általában: az ember és a gép merőben új viszonya. Ezért kerülnek előtérbe — ugyancsak szerte a világon — azok a kezdeményezések, módszerek, amelyek üzemközi szünetekkel, a rugalmas munkaidő bevezetésével, a futószalagok helyett ismét a csoportos munkaszervezési eljárásokkal kísérleteznek. TALÁN NEM VOLT felesleges ily módon ábrázolva, azokra a nagyobb összefüggésekre utalni, amelyek az emberi tényező szerepét a gazdálkodásban új megvilágításba helyezik. Vagyis az ember — gép — környezet hármas egységében minden körülmények között az embert tartja főszereplőnek. így ség. Persze, ahány ház, any- nyi szokás, munkahelye válogatja, hol milyen a helyzet. Mondják: a munkamegosztás manapság tapasztalható magas színvonala az oka, hogy elegendő csupán a rájuk eső részt elvégezniük, tudniuk a szellemi dolgozóknak. Mondják, de nem. lehetek köteles hinni benne. Ahol a napi nyolcórai munka nem több két-három órai munkavégzésnél, ott aligha csupán a beszélgetők, a kávézgatók, a körmüket festők a hibások. Már csak azért se, mert a fent nevezettek elvégzik a munkájukat — eredményesen. Arról nem tehetnek, hogy a feladatok száma, s nehézségi foka nem illeszkedik felkészültségükhöz, tudásukhoz. Hogy miért kell beérniük ennyivel? Ezernyi lehet az ok. Sok vezető ódzkodik például kipróbálni helyettese tudását, fél attól, hogy a másik bizonyít. Lefőzi őt, s akkor elérkezhet a helycsere időpontja. A fiatalok és az idősebbek viszonya is sokszor hasonló. A huszonéves még ráér bizonyítani, várja ki hát a sorát — érvelnek — s mit sem törődnek vele, hova tűnik a kezdeti ambíció, a tudni és adni vágyás. Aztán „felnőnek a gyerekek”, s szélsőséges esetben kinevezésükkor már az előttük járók élveit vallják. Várakoztatják, tartaléksorba teszik a náluk fiatalabbakat, ugyanazon érvek alapján, mint amelyeket korábban (de rég volt az!) könyörtelenül elutasítottak. Újra kezdődik tehát a kör, s marad minden a régiben. Mérnökökkel beszéltem nemrég, akik szenvedéllyel meséltek ról, mennyi szellemi tartalékuk van. De elképzeléseikről még azt sem tudhatják meg, hogy helytálló- ak-e egyáltalán. Nem adatik meg nekik még a kudarc lehetősége sem. Így aztán bátran hihetik, hogy zseniális az elgondolásuk. Honnan tudhatnák az ellenkezőjét? Az elmélet megmarad elméletnek, a gyakorlat próbája nélkül. MÉRNÖKÖK, JOGASZOK, közgazdászok és a többiek. Fiatalok és idősebbek, akik tudnak, tudtak valamit, csak eleddig senki se vállalta el a próbát. Félszből? Óvatosságból? Pozícióféltésből? Ki tudja?" Csak annyi bizonyos, hogy az efféle kihasználatlan szellemi tartalékok előbb- utóbb felemésztődnek, elvesznek. Jobban kellene vigyázni rájuk. Malonyai Péter válik érthetőbbé, hogy nálunk van valójában igazán — társadalmi értelemben — lehetőség e tényező előnyeinek maximális hasznosítására. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a tőkés vállalatok munkatudományos felismerései és módszerei részint a profit által vezérelve — és határolva — terjednek, részint pedig ezek a módszerek szükségképpen megállnak a szervezés, a technológia határainál. Nálunk viszont történelmileg új lehetőség nyílik arra, hogy — a szervezési előrehaladással együtt — az emberi tényező igazi tartalmaira, a közös tulajdonból fakadó tudatra, a demokratikus közreműködés energiáira is alapozzunk. S ha innen, tehát a társadalmi lehetőségek oldaláról nézve vizsgáljuk gazdálkodási helyzetünket, még egyértelműbb, milyen bőséges forrásokat hagyunk kihasználatlanul. Ismeretes, hogy a súlyosbodó munkaerőhiány mind jobban kiélezi a vállalatok versengését a munkaerőért — ám sok jel mutat egyszersmind arra, hogy változatlanul háttérbe szorul a munkaerő megszerzésének és megtartásának alapvető módja: az emberi tényezők jelentőségének és a cselekvés szükségességének felismerése. Szociológiai vizsgálatok sora igazolja, hogy a bérviszonyok kétségtelen hatásain túl, mennyire meghatározóak a vállalati közérzet egyéb, azt mondhatjuk: béren kívüli tényezői. Ilyenek az erkölcsi elismerés intézményes módszerei, a munkacsoportok, brigádok javaslatainak valóságos, tartalmi fogadása és érvényesítése, a munkafeltételek, munkaszervezési módszerek hozzáigazítása a dolgozók igényeihez. MINDEZ TERMÉSZETESEN korántsem jelenti azt, mintha a technológiára kiterjedhetnének a demokratikus vita módszerei, mintha a munkaszervezést is a többségi elv szavazás hatáskörébe kellene utalni. Ám a nemzetközi tapasztalatok sokrétűen igazolják, hogy az emberi tényező és a technológia egyeztethető — sőt, az igazi tartalékok forrása éppen ez a gondos, tudományos és szervezett összehangolás! Tnhnri András A SZOT és a Miniszter- tanács vörös vándorzászlójával is kitüntetett Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat eredményesen tett eleget 1978. éves gazdálkodási es kereskedelmi feladatainak egyaránt: nem kevesebb, mint 7,1 százalékkal — több mint 1 milliárd 275 millió forint értékben — értékesített több árut a korábbinál. Tervszerűbb, szervezettebb, igényesebb munkájuk eredményeként számottevően javult a megye lakosságának ellátása, kulturáltabbá vált a kiszolgálás, a vásárlók többsége elégedetten távozott a vállalat üzleteiből. Közös volt a munka, így közösek a sikerek, az eredmények is. De ahogyan a hatvannégy kommunistát tömörítő egri alapszervezet vezetőségének beszámolójában ár. Kelemen Sándor parttitkár többször is hangsúlyozta ; a legtöbbet a kommunisták vállaltak magukra, tettek azért, hogy a megnövekedett gazdasági és politikai feladatoknak eleget tudjon tenni a szakmáját értő és szerető kollektíva. És hogy mivel, miben és hogyan mutattak példát a kommunisták? Egyebek között azzal, hogy az év közben megválasztott új vezetőség — a régiek egészség- ügyi okok miatt kérték felptent&5ük£t — egyrészt vaA szabolcsi homokról indult, az ibrányi földekről, ahol valaha édesapja' cseléd volt, Ambrózy György birtokán. Alig 12 éves fejjel már gyakran megfordult a tiszai árterületen telepített uradalmi szőlőkben és gyümölcsösökben. Ott került először igazán közel a mezőgazdasághoz. A jó föld, amely évről évre friss gyülmölcsöt. és ízletes szőlőt termett, egy életre szóló élményt, jelentett Beregnyei Istvánnak. Török Márton,' az ottani nagy hírű szőlőkezelő és gyümölcskertész, akit ma is mesterének vall, hamar felfigyelt az érdeklődő fiatalemberre. Javaslatára, szegénységi bizonyítvánnyal került az akkori szőlészeti és borászati szakiskolába, mert a magafajta, tehetséges gyerek másként nem mehetett. 1934-től három évig tanult, előbb Tarcalon, majd Kecskeméten és utóbb Budafokon. Mindhárom helyen alapos felkészítést kapott a pályához. Ennek már 42 esztendeje. Az iskola egy gazdag életút indítása volt. Beregnyei István, az Eger —Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát gyöngyösi 1-es pincéjének vezetője most, az új esztendő elején nyugdíjba ment. Haját fehérre feslamennyi párttagnak konkrét, névre szóló feladatot adott, másrészt a pártvezetőség minden eddiginél szervezettebben és hatékonyabban segítette a gazdasági vezetés munkáját, mozgósította a dolgozókat, a legfontosabb gazdasági és politikai feladatokra. Ugyancsak a kommunisták példa- mutatásával kapott lendületet a szocialista munkaver- seny-mozgalom a vállalatnál, a rendszeres szakmai és politikai továbbképzéseket egyaránt szívesen és szervezetten látogatták a fiatalabb és az idősebb dolgozók egyaránt. A kommunisták javaslatát elfogadva a Vállalat fiataljai védnökséget vállaltak a különböző fejlesztések — például a gyöngyösi Fenyő áruház és az egri Juventus kisáruház — határidő előtti üzemeltetése fölött. A különböző fórumokon megannyi értékes ötlet, javaslat hangzott el a munka korszerűsítésének, a fegyelem továbberősítesé- nek, a még szélesebb áruválaszték biztosításénak érdekében. igen jó hatással volt továbbá — a vitában felszólalók is megerősítették — a vállalati kollektíva tevékenysége, mert az eredményesebb munka jelentős bérfejlesztést tett lehetővé a vállalatnál. Egyetértésre találtak a dolgozók között a kommunisták azzal kapcsotették a múló évtizedek, fris- sésége, energiája azonban töretlen maradt. Amikor életútját föleleveníti, elérzéke- nyülve idézi a több mint négy évtized főbb eseményeit. — A szakiskolában alapos képzést kaptunk. Hála a nagy tudású tanároknak, akik az életre neveltek bennünket. 1937-ben, az akkori mezőgazdasági kormányzat létrehozta az állami pincészeteket, melyek működtetésével a Magyar Mezőgazdasági Szövetkezeteket bízta meg. Tízünket, akik jó eredménnyel végeztünk, egy-egy pincészet megszervezésével küldtek utunkra. Így kerültem húszévesen Jánoshalmára. ahol berendeztük az első állami pincét. Tetszett a megbízatás és tele ambícióval láttam munkához. Ám innen rövid idő után Szabadszállásra küldtek, majd Csengődre, és Bátaszékre, ahol ugyancsak ezt a feladatot kaptam. Nemcsak a szőlőfajtákat, a borok jellemzőit ismertem, hanem amikor például a hordók méretét kellett meghatározni, akkor sem volt különösebb problémám, mert a hordókészítés összes fortélyát az iskolában megtanultuk. A pincékbe pedig minlatos javaslatai is, hogy a mindennapi munkában élenjárók, példát mutatók kapjanak megkülönböztetett anyagi és erkölcsi 'megbecsülést, Természetesen sok szó esett a gondokról, a hiányosságokról, a tennivalókról is. Tovább kívánják javítani az áruválasztékot, az üzletekben dolgozók élet- és munkakörülményeit, várják a fiatalok újabb ötleteit a munka hatékonyságának javítására, szívesen fogadják a szakmai, a politikai továbbképzések újabb résztvevőit, és bőségesen van még tennivaló a kiszolgálás színvonalának javításával kapcsolatosan is. Az egri kommunisták taggyűlésén — amelyen a meghívott vendégek között részt vett Németh László, a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának osztályvezetője is — valamennyi felszólaló megerősítette, hogy igen sok még a belső tartalék a vállalatnál, egyetértettek a tennivalókkal kapcsolatban, és abban sem volt különbség az elhangzott véleményekben, hogy a vállalat kollektívája, a kommunisták megújuló példamutatásával az 1979-es esztendő megnövekedett s bonyolultabb feladatainak teljesítésére is képes. — koós — denütt fahordők kerültek, mert. akkor kézi, erővel egészen másként ment a borérlelés, mint ma. A pincék, az állomásokon, a földbe siily- l.yesztve voltak iparvágány melletl. a borok gyors szállítására. Mert akkor is volt export, noha kisebb mennyiség került arra, mint nia, de mégis gyakran szállítottunk a külföldi megrendelőknek. Legjobban a rizlinget kedvelték, de ott volt mellette, a kadarka, melyről nóta is született. A közbejött világháború Beregnyei Istvánt is fiatalon frontra parancsolta. Imiben azonban leszerelt, és előbb Cegléden, majd Jászberényben dolgozott. — Az Alföldtől néni tudtam elszakadni — magyarázza tovább —az iránta érzett szeretetem később is megmaradt. Ott, Jászberényben kerültem igazán közel a borászathoz, a szakma műveléséhez. 1947 végén jöttem haza, de már nem Jászberénybe, hanem Hevesre, á Magyar Szőlősgazdák -Országos Borértékesítő Szövetkezetének pincéjébe kerültem. Anl nak voltam a vezetője 19 esztendőn át. Életem talán legtermékenyebb, leggazdagabb évei voltak ezek. Beregnyei István 1965-ben vált meg Hevestől, akkor került át Gyöngyösre, mai munkahelyére, az egyes pince élére: — Nehéz szívvel 'jöttem el Hevesről — beszéli —, mert továbbra is volt nosztalgiám az Alföld iránt. A Mátra aljára jöttem, azzal a megbízatással, hogy teremtsek rendet. Mert valójában nagy volt a felfordulás. Ezen a híres szőlővidéken nem volt rendben a borászat. Budafokra és Egerbe szállították a legjobb nedűket végső feldolgozásra. Vissza kellett tehát hódítanunk a régi rangot és hírnevet, ami nem volt köny- n.yű feladat. Megszerveztük a korszerű borászatot, ehhez azonban nagy teljesítményű automata gépsorokra volt szükség. Így nagyarányú műszaki fejlesztéshez fogtunk és az emberek megértették ennek fontosságát. A megfeszített munkának meglett az eredménye, mert a mátraalji borok rövid idő alatt visszanyerték régi fényüket és hírnevüket. Kár, hogy közben megöregedtem, és most már itt kell hagynom mindazt, amit közös erővel teremtettünk, de az élet rendje, hogy átadjuk a fiataloknak a stafétabotot, hogy ők folytassák, amit mi elkezdtünk. A ma mér országosan elismert borász ötvenéves ko- rágí szinte megszakítás nélkül tanult. Miután a háború alatt elvégezte a polgári iskolát, az ötvenes években beiratkozott a gyöngyösi Ne- mecz József Mezőgazdasági Technikumba. Hogy szakmailag az élvonalban maradhasson, elvégezte a Gyöngyösi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum szőlész-borász szakát és évekig a mai főiskola hallgatóinak borászati gyakorlatát vezette. Generációkat nevelt a szakma sze- retetére, megbecsülésére. Eredményes munkásságát nemrég a Munka Érdemrend ezüst fokozatával ismerték el. — Nehéz a búcsúzás — mondja —, de nem végleges, mert ha egészségem engedi, szüretkor ismét jövök majd segíteni. A szivem mégiscsak ide húz. A termőföld iránti szeretetem megmarad, bérbe vettem egy kis területet Gyöngyös határában, Mátrafüredhez közel: Ott dől - gozora majd tavasztól, ott keresek majd kikapcsolódást. Mentusz Károly 1979. február 13., kedd i , . , , ...-------------------------------------------------------------------------------------' T artalékok A beszámoló taggyűlésekről jelentjük Tettekkel mutattak példát a kommunisták
