Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-13 / 36. szám

HÉTFŐ ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK:

Az iráni fordulat

A fantasztikus feszültséghez képest maga a robbanás — legalábbis egyelőre — nem tűnik olyan pusztítónak, mint amilyen lehetett volna. Voltak ugyan fegyveres összecsapások Khomeini ajatollah és a császári gárda erői között, de a számok vastörvénye döntött: a tömegek a szó szoros értelmében elsöpörték a régi közigazgatást, és megteremtették a főpap által kijelölt kormányfő, Mehdi Bazargan országlásának feltételeit.

A régi jó igazság — vagyis az, hogy jósolni nagyon nehéz — Irán vonatkozásában is érvényes. Az azonban vitathatatlan, hogy a drámai eseményekben bővelkedő iráni politikai színpadon új felvonás kezdődött a hét végén. Nehéz lenne persze arra a kérdésre egyértelmű választ adni, vajon váratlannak tekinthető-e a sahféle adminisztráció utolsó, de annál félelmetesebb bázisának, a hadseregnek hirtelen semlegessé válása. A főparancsnokság vasárnap ugyanis közölte: felhagy a Baktiar- kormány támogatásával és a katonákat visszarendeli a laktanyákba. Bármilyen kivételezett helyzetet élvezett is a hadsereg, az utóbbi időben már sejteni lehetett, hogy az iráni nép egyenruhás fiai nem sokáig maradhatnak érzéketlenek az egyetemes tömegmozgalommal szemben.

Arról, milyen lesz a születő új rendszer, mennyire lesz képes megoldani az ország kétségtelenül súlyos problémáit, semmit nem tudhatunk még. Ebben a pillanatban azonban nem is ez a lényeg. Sőt még az sem, hogy az ellenzék derékhadának a vallási mozgalom bizonyult. A történelem már sok példát szolgált arra, hogy a vallási köntösben jelentkező tömegmozgalmak mindig és mindenütt létező társadalmi érdekeket fejeznek ki. Ez a huszadik század harmadik harmadában Irántól Észak- Írországig fokozottan igaz. Khomeini mozgalmának nem a világnézeti alapja döntő az események mérlegelésénél, hanem az, hogy egyesíteni tudta nemcsak a nép, hanem a nemzet minden, a császári diktatúrával elégedetlen rétegét. Azt sem lehet tudni, hogy a jelenlegi impozáns nemzeti egység mennyire lesz tartós, s hogy a sah rendszerét elsöprő . mozgalom mennyire hullik elemeire a győzelem után. Lehet valami igazuk azoknak, akik úgy vélik: a győzelmes iráni ellenzék sokkal egységesebb abban, amit e pillanatban akar.

Bármennyi kérdőjel sorakozik Khomeini és Bazargan belpolitikai elképzelései körül (milyen lesz az iszlám állam iráni modellje, milyen társadalmi töltést hordoz stb.), a külpolitikai orientáció terén minden jel szerint lényeges változás következik be. Csaknem biztosra vehető, hogy az új rendszer felhagy a „csendőrszereppel”, azzal, hogy a negyvenmilliárd dolláros költséggel felfejlesztett, ultramodern fegyverekkel felszerelt hadsereg Washington céljainak megfelelően tartsa sakkban a térség gyengébb országait.

Carter sikertelen Camp David-i kalandja után amúgy is megerősödtek a kongresszusi támadások az amerikai elnök ellen. Ezek nemcsak az iráni összeomlásért teszik felelőssé a Fehér Ház. a külügyminisztérium, a Pentagon és a CIA „gyengeségét”, hanem a térség változásaiért is, Etiópiától kezdve Dél-Jemenen át, egészen Afganisztánig. Minden vagy majdnem minden attól függ, hogy ez a belső nyomás nem vezet-e meggondolatlan, súlyos következményekkel fenyegető amerikai lépésekre egy olyan Irán ellen, amely megújhodása lényegének éppen azt tartja, hogy csatlósállamból valóban független országgá váljék?

Harmat Endre

Khomeini ajatollah hívei kórházzá alakították át a teherá- ni Hilton Hotelt. A zömében amerikai vendégeket kiparancsolták a szállodából.

(Népújság — AP—MTI—Telefotó)

Pozsgay Imre hétfőn

Lengyelországba

utazott

Pozsgay Imre kulturális miniszter vezetésével hétfőn küldöttség utazott Lengyel- országba, Zygmunt Naj- dowski kulturális és művészeti miniszter meghívására, a két ország közötti kulturális kapcsolatok időszerű kérdéseinek megbeszélésére. A delegáció búcsúztatásánál a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Tadeusz Pietrzak budapesti lengyel nagykövet.

Zimbabwe

„Népszavazás" és „választás“ közölt

Tömegsírok Kambodzsában

Kambodzsa a Pol Pot- rezsim rémuralma idején korunk egyik legnagyobb tömegsírjává vált — jelentik a helyszínen járt külföldi újságírók és a látottak alapján teljesen igazat adnak Heng Smarin-nak, a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács elnökének, aki rámutatott, hogy a felszabadító erők a kambodzsai nép teljes kiirtását akadályozták meg.

A Tho Chu kommuna területén például az újságírók jelenlétében feltárt tömegsírban több mint ezer olyan kambodzsait temettek el, akik vagy elpusztultak a kényszermunka embertelen körülményei között, vagy pedig a Pol Pot-rezsimmel szemben tanúsított ellenállás miatt lemészárolták őket.

A Prensa Latina helyszínen járt különtudósítójának beszámolója szerint a kényszerrel vidékre telepítettek kommunáin belül Pol Pót emberei kategorizálták az embereket. Az első csoportot a termelés fő erejét jelentő, 14 éven felüli, egyedülálló fiatalok alkották. A másodikba a családos, kö- zéokorú emberek tartoztak, akik szintén kollektív lakhelyen családjuktól általában különválasztva éltek, míg a harmadik kategóriába a gyermekekre felügyelő „forradalmi nevelésükről” gondoskodó öregek kerültek.

Óriási tömegsírok, a Pol Pot-rezsim által végrehajtott népirtás bizonyítékai, Kambodzsa más részein is

&Mémsw

1913. február 13., kedd

találhatók. Közülük a legnagyobbat Prey Veng tartomány székhelyétől alig 30 kilométerre tárták fel és kétezer meggyilkolt kambodzsai holttestét találták meg benne.

(Prensa Latina)

lan Smith, a rhodesiai fajüldöző rezsim vezetője újabb tanúbizonyságát adta: esze

ágában sincs átadni a hatalmat az afrikai lakosság többségének. Sem holnap, sem egy hónap, sem pedig egy év múlva. Az ország új „alkotmányáról” január végén tartott — általános nemzetközi felhördülést kiváltott — „népszavazás” ugyanis éppen azt szolgálta, hogy minden maradjon a régiben: továbbra is fenntartás a fehértelepesek majd kilenc évtizedes uralmát a zimbabwei nép fölött. A referendumon csak a fehérek, közülük is csupán azok a férfiak vehettek részt, akik a rezsim feltétlen híveinek számítanak. A hatmilliós őslakosság mintha ott sem lenne: egyszerűen „elfelejtették” megkérdezni őket, mit szólnak az alaptörvényhez.

De ha engedélyezik is a szabad véleménynyilvánítást, akkor sem lett volna könnyű szóhoz jutni annak az arcátlanságnak láttán, amellyel Smith az alkotmányt a „többségi kormányzás felé vezető út második fontos állomásának” nevezte. Az „alaptörvényt” a jelenlegi miniszter- elnök megbízható emberei dolgozták ki; megalkotóinak 77 százaléka fehér, a maradék 23 pedig „idős, barátságos törzsfőnök” volt. Felfogásukkal, még pontosabban, szolgalelkűségükkel vannak összhangban a biztosított jogok. Az őslakosság többséghez jut majd a parlamentben — de úgy, hogy a fehéreknek bármikor lehetőségük lesz a nekik nem tetsző törvényjavaslatok, határozattervezetek megvétózására. A „nemzeti egység parlamentjét” áprilisban választják meg, de a kulcsfontosságú tárcák akkor sem kerülnek „fekete kezekbe”: az alkotmánykészítők gondoskodtak róla, hogy a fegyveres erők és az állami közhivatalok bársonyszékei — legalább öt évig még a fehéreké maradjanak.

Ennek ellenére Smith szemrebbenés nélkül állítja, hogy „aligha van még egy olyan tökéletes alkotmány a világon”, mint az övé. Találó az International Héráid .Tribüné című amerikai lap kommentátorának megjegyzése: 13 éve maga lan Smith az akkori alkotmány semmi- bevételével került hatalomra. Annak odején Smith önkényesen kiáltotta ki Rhodesia „függetlenségét”, hogy azután az ott élő elenyésző fehér kisebbség kénye-ked- ve szerint garázdálkodhasson az országban.

És nyugodtan tehették. A fajüldöző rezsim két fő pat- ronálója, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormánya most is csak nagy- nagy általánosságban ítélte el a népszavazási komédiát az alkotmányról. David Owen brit külügyminiszter sietve Washingtonba utazott a rhodesiai fejlemények megvitatására. Amerikai kollégájával, Cyrus Vance-szel aggodalommal állapították meg

— hangzik a kiadott közlemény —, hogy a rhodesiai helyzet egyre válságosabb, s nincs kilátás a fegyverszünetre és a rendezésre.

Ami a fajüldöző rezsimnek, s támogatóinak, az Egyesült Államoknak és Nagy-Britan- niának a legnagyobb gondot okozza, az a felszabadító mozgalmak egyre sikeresebb harca az ország tényleges függetlenségéért. A terv, hogy egymás ellen fordítsák a Zimbabwei Hazafias Front két vezetőjét, Joshua Nko- mót és Robert Mugabét, nem sikerült. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy Smith nem hajlik a megegyezésre, a nyugati hatalmak rendezési tervei pedig távolról sem szolgálják a valóban többségi kormányzás megteremtését, a front kiszélesítette fegyveres tevékenységét; ma Zimbabwe területének 95 százalékán felszabadító háború folyik. 1978 végén még a 13 éve kitessékelt gyarmattartó Nagy- Britannia hírszerzése is elismerte, hogy ha a harc ilyen ütemben folytatódik, a Smith-rezsimnek — és afrikai kiszolgálóinak — 200,

legfeljebb 250 napja lehet hátra. Ahhoz persze, hogy valóban így legyen, a Zimbabwei Hazafias Front két szárnyának rendeznie kell ellentéteit, még fokozottabban össze kell hangolnia tevékenységét.

Kocsi Margit

Tej, harckocsi

Energia és világpolitika

a nyugat-európai tehenektől az iráni eseményekig terjed a gondolatsor, amely — bármily különösen hangozzék is — belső összefüggést mutat. Megdöbbenve olvastuk még a fagyok és a hóviharok napjaiban, hogy az NSZK egyik északi tartományában tömegesen pusztultak el az állatok, mert megszűnt az áramszolgáltatás, egyebütt a tejtermelés esett ki, miután leálltak a fejőgépek. Más hír: az Egyesült Államok (az ola.imunkások sztrájkja miatt) üzemanyagot bocsátott a Perzsa-öbölben található tartalékaiból az iráni hadsereg rendelkezésére, különben megbénultak volna a harckocsik, a katonaság nem tudott volna szembeszállni a tüntetőkkel. Földrajzilag és jellegét tekintve — egymástól távoli két eset, mégis összeköti őket valami: a felismerés,

mennyire rá van utalva a mai társadalom az energiára.

A ma és a jövő nagy problémája ez, s mint ilyen beleszól a világpolitikába. A helyzet annál is bonyolultabb, mert az erős, a katonailag fejlett államok nem feltétlenül gazáagok energiában. Főképpen Nyugat- Európára vonatkozik ez a megállapítás, de az a hallatlan pazarlás, ami az amerikaiak között divik, az Egyesült Államokat is behozatalra kényszeríti. Ilyenformán a fejlett tőkés országokban a kiszolgáltatottság érzése alakult ki, különösen 1973., a nagy olajválság, az árak ugrásszerű emelkedése óta. E megrázkódtatás ébresztette rá őket aj*ra, mint fecsérelték a potom pénzért vásárolt nyersanyagokat, először érezték saját bőrükön, mily létfontosságú az egyenletes ellátás, gazdasági és katonai szempontból egyaránt. Az éremnek azonban másik oldala is van: a Nyugat a múlt évtizedekben túlságosan megszokta, hogy uralkodik azokon a területeken, ahol energiaforrások találhatók és az útvonalakon, ahol a szállítások folynak. Korántsem ez az egyetlen oka a közel-keleti válságnak, vagy az Indiai-óceán demilitarizálásáról folyó vitának, de enélkül sem az egyik, sem a másik nem érthető meg.

Ilyenformán akár a Közel-Keletről, akár Iránról legyen szó, a nyugati sajtó

hangját aggodalom szövi át, nehogy valamilyen nagyobb változás .következményeképpen elzárják az olajcsapokat, vagy csökkentsék a termelést. Egy nyugatnémet politikus ezt kérdezte a napokban: „Mi lesz, ha az iszlám vezetők úgy döntenek, hogy nem fecsérlik el kincseiket, hanem elteszik a jövőnek? Rövid idő múltán leállnak Nyugat-Európa motorjai.” Az NSZK olajszükségletének 18,6 százalékát szerzi be Iránban, 50 százalékot az arab országokból. Az Egyesült Államok behozatalának 5 százaléka származik ebből, a mostanában oly nyugtalan országból, s ha ez nem is sok, James Schleinger energiaügyi

miniszter mégis takarékos- sági intézkedéseket sürget. Korántsem biztos, hogy az iráni változás csökkenteni fogja az olajexportot, általában a termelőknek ez az egyetlen, vagy fő exportcikke, de a Nyugat azt szereti, ha olyanok kezében van a csap, akik tőle függenek.

Becslések szerint azonban úgy ötven év múlva a világ kénytelen lesz. -átállni más energiahordozókra, a készletek kifogynak, előtérbe

kerül ismét a jó öreg szén és természetesen az atom. Vajon akkor majd a politikai válságok is ott fognak kitörni, ahol fekete gyémánt és uránérc található?

Jól tudják a ma olajcsászárai, hogy a világ erőltetett ütemben fejleszti ki más energiaforrásait és ez arra ösztönzi őket, hogy mégiscsak most adják el az olajat, amikor még ők diktálhatnak: az árakat és olykor a politikát. Egyre több olyan termelő ország van, amely nem csak nyugati bankok trezorjaiba helyezi el a petrodollárt (énnek egyébként is mind kevesebb haszna van). Forgatják a pénzt. Részben külföldön ruházzák be, bár ebből népüknek kevés hasznuk van, vagy mint az Algéria, Irak teszi, sőt a sah Iránja is tette, saját gazdaságukat fejlesztik. A cél; mire elfogy a föld alatti kincs, alakuljon át mai egyoldalú termelési szerkezetük fejlettebbé, sokrétűbbé.

K

uszán keveredik az energiaprobléma a gazdaság és a politika világában. Ez az egyik oka annak, hogy a Nyugat hisztérikusan reagál minden olyan eseményre, amelynek következtében haladó jellegű változás ígérkezik egves — nyersanyagokban gazdag — közel-keleti, ázsiai, afrikai országokban.

Tatár Imre

Külföldi

jelentések

BELGRAD:

Jugoszlávia gyászolja az ország politikai élete kiemelkedő személyisége, Edvard Kardelj, a párt- és államelnökség tagja halálát. Hétfőn gyászünnepségeket tartottak a hat köztársaság ésa két autonóm tartomány párt-> állami és tömegszervezeteinek vezető testületéi. Gyászgyűlésekre került sor a vállalatoknál, intézményeknél, katonai alakulatoknál, a falvakban és az iskolákban is.

Edvard Kardelj ravatalánál, amelyet Ljubljanában a Szlovén Köztársaság kormányszékházában állították fel, a politikai és társadalmi élet képviselői álltak díszőrséget.

Edvard Kardelj földi maradványait a hamvasztás után kedden délután Ljubljanában helyezik örök nyugalomra.

RÍJAD:

Harold Brown amerikai

hadügyminiszter közel-keleti körútja első állomásán, Rijadban — az iráni összeomlást ellensúlyozandó — nagyobb amerikai katonai segélyt ígért Szaúd-Arábiának, s azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok a jövőben nagyobb szerepet kíván játszani az olajban gazdag térségben.

AMMAN:

Tito jugoszláv elnök vasárnap közel-keleti kőrútjának negyedik, egyben utolsó állomására, Ammanba érkezett. Jordánia fővárosának repülőterén a vendéget Husz- szein király fogadta.

JERUZSÁLEM:

Jeruzsálemben vasárnap több mint négyórás ülést tartott az izraeli kormány. Ezt követően Begin miniszterelnök bejelentette; a kabinet úgy döntött, hogy pozitív választ ad Cárter elnök felszólítására és hajlandó részt venni a hírügynökségek által Camp David—2-nek elnevezett, az Egyesült Államokban és Washington égisze alatt megtartandó egyiptomi-izraeli béketárgyalásokon.

Mint ismeretes, Kairó .már a hét közepén elfogadta James Carter javaslatát, és bejelentette, hogy a megbeszéléseken Egyiptomot Musz- tafa Khalil miniszterelnök képviseli.

Jeruzsálem Dajan külügyminisztert delegálja a hónap végén esedékes tárgyalásokra, amelyeken amerikai részről Cyrus Vance külügyminiszter vesz majd részt.

SALVATIERRA:

Hét ember életét vesztette, s harmincötén megsebesültek, amikor a mexikói Salva- tierra közelében leszakadt egy gyalogosok számára készült híd. Az újonnan felavatott híd vallási ünnepre tartó zarándokok 300 főnyi tömege alatt roppant össze. A balesetet a híd túlterhelése okozta, a szerkezetet ugyanis egyidőben legfeljebb 50 ember átkelésére építették.

DHAHRAN:

Harold Brown amerikai hadügyminiszter közel-keleti útjának első állomásán, Sza- úd-Arábiában vasárnap bejelentette, hogy az Egyesült Államok harci repülőgépeket és harckocsikat fog eladni Szudánnak és Észak-Jemennek.

LONDON:

II. Erzsébet királynő é* férje. Fülöp herceg- 19 napos közel-keleti körútra indult, amelynek során ellátogatnak Kuvaitba, Bahreinbe, Szaúd- Arábiába, Katarba, az Egyesült Arab Emírségekbe és Omanba. A szuperszonikus Concorde repülőgépen velük tart dr: David Owen küliigv- mipi'izter is, aláhúzva a-: látogatás váratlanul mégnőtt politikai jelentőségét.