Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-08 / 32. szám
Diplomatatáska Mit hozott a bélyeg-téesz? Végre megvan a villany- vasút. Huszonöt évet vártam rá. Fiaim kerekre nyílt Bzemekkel nézik, ahogy a parányi mozdony, két kis kocsit húzva maga után, a jelzők, sorompók között ide-oda kanyarog. Le nem veszik a szemüket róla. Én meg irányítok, váltok, indítok, megállítok. Még sípolok is. Akkor ocsúdok, amikor a feleségem rám szól: most már hagyjam a gyerekeket is játszani. Élröstellem magam. Átengedem nekik a terepet. Bevallom, fájó szívvel. Huszonöt esztendő az én életemben nagyon nagy idő. Más. A buszmegállóban öt-hat fiú viháncol. Lehetnek vagy 13—14 évesek. Farmernadrágban, farmerdzsekiben. Eredetiben. De nem ez az érdekes, hanem a diplomatatáska. Valamennyiük kezében ez lóg. A keserűség csak nagyon lassan kúszik föl a torkom felé. De fölkúszik. Nyugtatom magam: én sem szeretem, ha az én igényeimet apámék, nagyapá- mék lehetőségeivel vetik össze. Ostobaság lenne ugyanis az emberek többségét komfort nélküli lakásokba zsúfolni azzal, hogy szüleik valamikor petróleum- lámpával világítottak. És mégis. Hiába küzdők ellene: bosszantanak ezek a diplomatatáskák. Pedig örülnöm kellene, hogy egyre többen járathatják farmerban apróságaikat (hiszen éppen most kezdik meg. országunkban e régóta keresett cikk tömeggyártását, örülhetnék, hogy mind többen megvehetik csemetéiknek az olcsóságnak éppen nem nevezhető diplomata- táskát. Örülnöm kellene, mert ez is azt jelzi, — mondhatnánk joggal —, hogy egyre igényesebbek az emberek. Bosszúságomról egyébként nem is szívesen beszélek, mert még könnyen megkapom. hogy túl vagyunk már a „Kék-Vörös” korszakon: ma már több tízféle szappan közül válogathat, aki igazán tudja, hogy mi a módi. És még ez sem minden. Aki igazán ügyes, igazán igényes,-az még Rexónát is szerezhet, s talán nincs messze az idő, amidőn a Fa-szappant, meg Fa-desodort úgy dobálják majd az ember után... Tudom, mindezt úgy kellene fölfognom, mint életszínvonal-politikánk nagyszerű vívmányait. Meg is kísérelem úgy fölfogni, de nem megy. Nem megy, holott a politikai gazdaságtanból is tudnom kellene, hogy a szükségletek fejlődése ösztönzi fejlesztésre a termelést. Márpedig erre, tudniillik a termelés fejlesztésére, nálunk most égetően nagy szükség lenne. Már csak azért is, hogy ne kellene azt a kevéske kis devizánkat, ami még van, Rexonára, meg társaira költeni, hogy állítanánk elő itthon, olcsón, amit tudunk, amire szükségünk van. Azt mondják: ez nehéz ügy, mert annál igényesebbek vagyunk, hogysem a jó minőségű külföldi árut, gyengébb minősé- fű hazaira cseréljük. Hoppá! Gyengébb minőségű hazai?! Ezek szerint mégsem vagyunk mindenben olyan nagyon igényesek? Elegendő, ha illatozunk, ha eredeti farmerben járunk, ha diplomatatáskával küldjük szép reménységeinket az iskolába, ha költekezésben, életmódban, fényűzésben nem maradunk el a szomszédainktól? Mert hovatovább az a legény a gáton, aki fél kenyeret dobál a szemétbe, mondván: jól is nézne ki, ha pár fillérért gyűjtögetném valami állattartónak. így kerülnek alig használt gyerekcipők a kukába, hiszen ki az a „bolond”, aki hatvan-hetven forint miatt „szégyenszemre” elviszi a cipészhez átfestetni azt a kis lábbelit, amit a gyerek egy-két hónap múlva úgyis kinő. Igényesek vagyunk? Igen, amikor kérkedni lehet vele: a fogyasztásban. Arra viszont már sokkal kevesebben vagyunk kényesek, hogy milyen munka kerül ki a kezünk alól. Miért mondom ezt? Tulajdonképpen nem is én mondom, hanem az a külföld, amelynek termékeit oly hőn áhitjuk mindenekfölött. Ez a külföld, amely fogyasztásával példát mutat nekünk, nem kapkod két kézzel az általunk fölkínált áruk után. Más minőséghez szokott. Ám fogyasztani — elemi dolog — csak ott lehet, ahol termelnek is. Továbbmenve: tartósan, igény szerint fogyasztani — külkereskedelem ide, deviza oda — csak ott lehet, ahol tartósan, igény szerint termelnek. Tudnak-e erről diplomata- táskás fiaink és lányaink? Nem hiszem, hogy túl sokat. Nem is őket hibáztatom. Végül is, valóban jó dolog, hogy farmerban járhatnak, s hogy nem kell negyédszázadot várniuk egy villanyvónatra. Jó dolog, hogy nekik az építőtábor is játék és nem kell nyári munkával összekupor- gatniuk egy-egy, a családi költségvetésbe be nem férő divatos ruhadarab árát. Jó dolog — mondom —, s közben félek: hibát követünk el. Megvesszük nekik a vil- lanyvasutat, amit mi nem kaphattunk meg, velünk egyszerre jutnak el a tengerhez — szép lassan így válik teljesen természetessé, hogy semmit nem tagadunk meg tőlük. Ebbéli igyekezetünkben egyetlenegy dologról feledkezünk meg csupán: megismertetni velük a munka, a teljesítmény eredményezte örömöt. Vagy másképp fogalmazva; azt, hogy vágyaink teljesülése nem lehet más, mint munkánk jutalma — értékét is ez adja. Nem a módszerek célirányosságát firtatom. Lehet ugyan vitatkozni azon, hogy kapjon-e minden ötösért egy tízest családunk büszkesége, kerékpárt a kitűnő bizonyítványért és így tovább. Ám válogasson ki-ki legjobb megítélése és pénztárcája szerint a teljesítményt kiváltó eszközökben, a lényeg a produktumon, a munkán van. Közkeletű, jó tréfának szánt szólások erősítik meg ugyanis kis diplomatatáskásaink korábbi tapasztalásait az ÉLET-ben. Ilyenek; hogy: aki dolgozik, nem ér rá pénzt keresni, a munkához úgy kell hozzáállni, hogy más is hozzáférjen. Nem folytatom. Sajnos, ezek a viccek, többnyire igazak. Ha nem így lenne, talán megértenék az általános iskolából alig kinőve már Babetta-robogót követelő serdülőink azt is, amit csak szajkózunk szerintük, hogy nem a ruha teszi az embert. S úgy lehet, igazuk van. Mi adtuk selymes tenyerükbe a diplomatatáskát. Kőváry E. Péter Átány, Búzakalász. Beszélgetésfoszlányok áz elnöki beszámoló előtt. — Ki hitte volna...? — öt évvel ezelőtt szanálták. ... És elindulnak az emberek a művelődési házba. Az ajtónak mindkét szárnya tárva, de így is igen lassú a bejutás. Hátulról biztatják az előbb valókat: — Szaporábban emberek! És mindenféle közbeszólás, ahogy ez már illik ilyenkor. Végül azonban a hátrább valók is elérik az ajtót, akkor látják, mi oka van a lasssúságnak: kétoldalt, jobbról balra egy-egy asztal, az asztalnál irodista lányok, ők igyekeznek szaporán intézni a beugrót. Ötvenes a beugró Na ja, beugrót, csak éppen fordítva: itt nem fizet, hanem kap egy ötvenest a belépő (már persze, csak ha tagja a termelőszövetkezetnek). Kiss István, az elnök, megyei, járási, községi vezetők társaságában ül a pódiumon. Két iskolás lányka verset mond az elnöki beszámoló előtt. Benjámin László alkotta sorokat idéznek: „Saját egem borul fölém, egy ország a birtokom.’’ Rövidke csend, aztán, valaki .kihasználja, ódaszól az elnöknek:, — Szóljál fiam, de okosan!' Fora sógor közbeszól Halk, egyetértő moraj követi a nagy bajszos Fora sógor szavait. És még egy perc es már Kiss István beszél. — Mint ismeretes, termelőszövetkezetünk kizárólag mezőgazdasági alaptevékenységgel foglalkozik. Számunkra így a szó igazi értelmében létkérdés a növénytermelés és az állattenyésztés. Volumenében legjelentősebb ágazat a szántóföldi növénytermelés ... Kimagasló eredményt értünk el búzából, 47 mázsát termeltünk, kukoricából pedig 60 mázsát hektáronként. M tanácsi munka — szolgalat A „kedves ember” definícióját még nem fogalmazták meg eddig egyértelműen, így csak i szubjektív benyomásokra támaszkodhatunk. Szerintem például nem az, aki s lesen mosolyogva kalapot i ael, s olyan hangosan kívánja a jó napotot, hogy a fél utca visszaköszön. Inkább az a kedves ember, aki a köszönés előtt rád szól, hogy „apjuk, fordítva van a cigaretta a szádban!” Görög Istvánt már évek óta ismerem, sok közösnek nevezhető munkánk volt. s az a benyomásom, hogy a nyugodt derűt, a cél és a hit egvségét, az emberszerete- tet, a megértő türelmet, és a türelmes megértést róla lehetne megmintázni. Egyszer azt írtam róla, amikor zajlottak a választások, hogy ő az a bizonyos „szürke eminenciás”, aki bár kevésbé látványosan végzi munkáját, de amit tesz, s ahogyan teszi. az nélkülözhetetlen. Is- .meretségünk mégis felületesnek mondható, s már régóta készülök, hogy igazi bemutatkozás történjen — tehát: bemutathassuk az olvasónak is. A megyei tanács jogi és szervezési osztályán beszélgetünk. illatozik a friss, finom kávé. és Pista bátyám bele- nvúgvó mosollyal várja a k ■ i dőseket. Természetesen egy kis önéletrajzzal kezdjük. — Kiskunfélegyházáról indultam. Édesapám vasúti dolgozó volt, s magam is hamar. már tizenöt éves koromban munkába álltam. Nagy lehetőséget kaptam, nevezetesen, hogy a járási főszolgabírói hivatalban ingyenes gyakornok legyek. Nem sokkal később már A1J páron dolgoztam, mint irodatiszt — s akkor kaptam az első fizetést. így kezdődött tanácsi pályafutásom. Persze a háború megszakította az utat; 1945-ben kerültem haza a fogságból, s a tiszakécs- kei tanácson dolgoztam. Utána Kecskemét, aztán Kiskunfélegyháza, majd az egri járási tanács, és végül a megyei tanács a munkahelyem. 1975-ben kaptam meg a tanácsosi címet, s úgy néz ki, hogy nemsokára nyugdíjba megyek. Várakozóan néz, hiszen sejthető, hogy több évtizedet néhány mondatban igen nehéz összefoglalni. — A felületes kívülálló, ha a tanácsi munka szóba kerül, aktákat lát, bürokráciát emleget ... — Na igen... Én meg azt mondom, hogy kevés ilyen változatos munka akad az életben. Emberekkel foglalkozunk, nem csupán ügyekkel. Persze összehasonlíthatatlan a múltbeli, meg a mai tanácsi tevékenység. Amikor hazajöttem a fogságból, teljesen új világot találtam. Korábban a feladat a tanácsi kényszer alkalmazása volt, a felszabadulás után pedig a mozgósítás, a közös cél érdekében, együtt a jó szándékú állampolgárokkal. Akkor döntöttem, hogy végleg a tanácsi munka lesz az élethivatásom. — Nem lehetett valami könnyű az átmenet. — Persze, hogy nem. Hit, meggyőződés kellett hozzá. A kommunisták programja tiszta, világos és érthető volt, ezért is léptem be a pártba. Izgalmas időszak volt az a néhány év, tele ellentmondással, harccal. Említetted a bürokráciát... 45 után látványosan még az anyakönyveket is elégettük, hogy megszűnjön a papírforma. Aztán jött a személyi kultúsz időszaka, a bizalmatlanság, s akkor újra megdúzzadtak az akták. A magam részéről mindig arra törekedtem, hogy az intézkedésekben egyaránt érvényesüljön az ember és a jogszabály, ezt tartom ma is. Részt veszek a tanácsi dolgozók képzésében, s nem győzöm hangsúlyozni : a közigazgatás, a tanácsi munka szolgálat, nem a hatalom régi értelmű' képviselete. Az apparátusba került fiatalok — úgy érzem — magukévá teszik ezt a gondolatot és jól érvényesítik munkájukban. — Mint a jogi és szervezési osztály csoportvezetőjének mi a feladata? — Csak győzd jegyezni: a megyei testületi ülésekkel kapcsolatos rendezvények (végrehajtó bizottsági, tanácsi, tanácstagcsoporti ülések) szervezése, összefogása, a tanácstagok rendszeres tájékoztatása, a közérdekű bejelentések és panaszok sorsának figyelemmel kísérése, a helyi tanácsok munkájának segítése, aztán a tanács és más szervek kapcsolatát, közös munkáját segítő napi feladatok figyelemmel kísérése, s nem utolsósorban az országgyűlési képviselői és tanácstagi választások szervezése. Ez utóbbi — ha lehet súlyozni a dolgokat ^-a^keó-: véne témám; 1945-től minden választásnál ott voltam, s úgy tervezem, hogy még a nyugdíj előtt a következő választások munkájában is részt veszek. Görög Istvánnak ugyanakkor igen-sok társadalmi megbízatása volt, és van. Például alapszervezeti párttitkár, tagja az apparátusi pártbizottságnak, részt vesz a pártoktatásban, mint propagandista, és hosszú évekig tagja volt a munkásőrségnek is. — Nézem itt a kitüntetéseket a „hivatalos” meg a társadalmi munkákért: Népfront-munkáért, Munka Érdemrend bronz fokozata, Haza Szolgálatáért Érdemérem, Tűzvédelmi Emlékérem, elismerés a 25 éves tanácsi munkáért, négy kiválódolgozó-kitüntetés, Munkásör-em- lékérem, Honvédelmi Érdemérem, Kiváló munkásőr... Bizony ez szép felsorolás. S hogy igy történhetett, ahhoz szerintem, megfelelő „hátország” is szükségeltetik! — Vezetőim, munkatársaim megbecsülnek, és minden támogatást megkapok tőlük, hogy jól végezhessem munkámat. De az eredményekben nagy része van a feleségemnek, aki mindig segített és segít ma is. Megértőén, hiszen ö is szívesen végez közéleti munkát, s mellettem állt a legnehezebb időszakban is. Egyébként — teszi hozzá — a hadifogságban ismerkedtünk meg, ő vöröskeresztes ápolónő volt, én meg szanitée. Aztán itthon Agrotechnika, kémiai anyagok alkalmazása, emberi tényezők. Kooperáció a szlovákiai rimaszécsi termelő- szövetkezettel, „szomszédaink” segítsége a betakarításban. Mindezért innen is. most is köszönet, és kérem a soraink közt helyet foglaló Szarvas Károly elnökhelyettes elvtársat, adja át a rimaszécsi Új Világ tagjainak szívélyes üdvözletünket, köszönetünket. Mert sokat segítettek, mert kapcsolataink mindkét fél 'részéről hasznosak, eredményesek. Később az állattenyésztés eredményei. Ezek tíz százalékkal múlták felül a tervezettet, a tejtermelés 42 százalékkal volt jobb az 1977. évi hozamnál: egy tehén egy év alatt átlagosan 23(10 liter tejet adott, és ezért külön 1,3 millió forint külön tejprémiumot kapott az államtól a szövetkezet! És óriási javulás az állategészségügyben is, megszűnt a korábbi években oly gyakori borjúelhullás. És a baromfitartás: ennek jövedelmezősége is tovább javult, növekedett a tojáshozam, minden darab tojás egy forint tiszta nyereséget hozott. A bizonyság: jó dolog, jövedelmező aszü- lópártartás. És sorra vesz az elnök mindent: gépeket, új beruházást, talajelőkészítést, és essék szó bármiről, minden mögött ott áll az emberek szerepe. A szorgalmuk, az akarásuk, a munkájuk gyümölcse. Az, hogy ez a kis termelőszövetkezet — afféle kis „belyeg-téesz” — (mindössze 3970 hektáron gazdálkodik) — egyetlen év munkájával 6.7 millió forint, nyereségre tett szert! — Köszönet érte mindenkinek, aki tudása, ereje szerint dolgozott. Nesze neked, elnök! Fészkelődés, mint ilyenkor mindig. Aztán egy indulatos hang; hogy jó, jó, ez mind szép, de tud-e arról az elnök, hogy a háztáji földek szántatlanok maradtak az őszön?! Nesze neked, elnök, ezt magyarázd meg! Szólna is, de egy asz- szony megelőzi, a hangja harcias: (Fotó: Perl Márton) lyogva felnéz, s a maga csendes humorával hozzáteszi: — így vesztettem el én a háborút ,..! — Kikapcsolódás? — Kirándulunk, utazgatunk, olvasunk. Megállapodtunk abban, hogy egyikünk se viszi haza a problémáit, s ez már kikapcsolódás! Az a legszebb, amikor együtt van a család, hazajön a lányunk Moszkvából — ott dolgozik — s akad témánk bőven. Görög István azt mondta, hogy még a következő választásig dolgozik, aztán nyugdíjba megy. Vagy csak pihenni? Szinte elképzelhetetlennek tartom — s bizonyára munkatársai is —, hogy alkalmanként ne látogatna majd be a „hivatalba”! De addig még bőven van idő, amely sok-sok izgalmas, munkás hétköznapot köt össze. Katai Gábor — Maga beszél itten igazságtalanságról...?! Mindig csak a rosszat nézi?! Jobban tenné, ha hallgatna róla, mert voltak itt-, hogy a nevüket ne mondjam, akik egész évben azzal szöszmö- töltek, a háztájival, akkor is, amikor sokkal nagyobb dolguk lett volna a közösben, aztán még elvárnák, hogy éppen őket vegye előre a vezetőség...! Csípős, de igaz, amit az asszony mond, amikor leül, egyetértő moraj fut végig a termen — igazság tétetett.. Aztán megint férfi szól, a nyolcvanéves Kiss bácsi. ★ — Ügy van, jól mondja Kiss bácsi: ez az év mindnyájunknak eredménye. Elgondoltuk, kimegyünk ide vagy oda vetni, de volt olyan eső, hogy rá nem lehetett menni, odébb meg, pár száz méterrel száraz a föld, kőkemény. Hiába, ilyen szeszélyes volt az idő, de mindent nem kenhetünk rá, az is biztos. Hát azért mondom én, hogy a maga erejéből mindenki tegyen hozzá egy kicsit többet, azt gondolom, így mérjük fel magunkban az 1979-es évet, akkor jövőre sem lesz rosszabb, hát ezt kívánnám... Elkötelezett monka, jó légkör Szabó Lajos, a járási párt- bizottság első titkára is hasonló jókat kíván. Szavai az emberi munka elismerésének egyszerű, őszinte tisztelettel áthatott gondolatait fejezik ki. — Az elmúlt, évek legsikeresebb eredménye ez, legyenek rá büszkék, mert Erdőtelek után ez a gazdaság ért el kiemelkedően jó eredményt a hevesi járásban. A jó vezetésnek es a szorgalmas tagságnak köszönhető ez, és ésszerű gazdálkodásra utal... Az elkötelezett munka, a jó légkör teremtett olyan lehetőséget, hogy ilyen szép eredményt, mondhatnak most'- magukénak. És köszönet érte szlovákiai barátainknak is, akikké'! j'ő " kapcsolat'alakult ki, akik sokat segítettek itt és a járás más termelőszövetkezeteiben is, hogy időben végezhessünk a betakarítással. Júliusban volt egy olyan.. A minden tekintetben sikeres, hangulatos zárszámadó közgyűlés az átányi felnőttkórus és az úttörők sikeres műsorával ért véget. Ezután már csak az következik, hogy mindenki felvegye az éves munkája alapján megérdemelt részesedését. Jó az ünnepi ebéd, jó az aranyló bor, és pohár mellett jó a szó. Kiss István arra emlékszik, hogy júliusban volt egy olyan, hogy na most mi lesz...? Hogy ilyen időben mit csinál a vezetés, hogy mutatják meg...? Ügy mutattuk meg, hogy ott voltunk a táblákon, és lestük az eget és egyik határról a másikra vándoroltunk, amit csak lehetett, minden percet kihasználtunk. A Szlovákiából érkezett vendég, Szarvas Károly is emeli poharát a sikerre. — Van nekünk Csehországban, a Kolin járással is egy hasonló kapcsolatunk, de nagyon szívesen jöttünk ide. Most már mindkét részről szélesíteni szeretnénk a kapcsolatokat. Kulturális témára gondolunk, és esere- üdültetesre ... Ami pedig azt illeti, nekünk is elég jól sikerült az év. Odakint szemetelt az eső, bent énekszó szólt. Jó hangulatban búcsúztunk a méltán jó hangulatú átányiak- tól. B. Kun Tibor Méwwm€1 1979. február 8., csütörtök
