Népújság, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-14 / 11. szám

Hatvan éve történt Heti külpolitikai összefoglalónk Január második hete, minden bizonnyal a kambodzsai tor dulat jegyében kerül majd be korunk világpolitikai króni­kájába. Phnom Penh felett új zászló lobog, vörös alapon az angkori templom öt tornyának arany sziluettjével. A koráb­bi kambodzsai rendszer, amelynél népellenesebb és gyűlö­letesebb hatalmat keveset ismerhetett a világ, szinte órák alatt összeomlott a széles körű népfelkelés nyomán. Győzött a nemzeti felemelkedés egységfrontja, kikiáltották a Kam­bodzsai Népköztársaságot, s az országban gyorsan norma- űzálódik az élet. A hét 3 kérdése 1. Hogyan kambodzsai alakultak a események? Ebben az évtizedben ritka gyorsasággal változtak a frontok az indokínai orszá­gokban. ami egyúttal meg­adja az indokát, megrajzol­ja a hátterét a most lezaj­lott eseménysorozatnak is. Miközben Vietnamban és Laoszban már hosszabb ide­je tartott a véres háború, Kambodzsa megőrizte sem­legességét és az ország élén álló Sziltanuk herceg bo­nyolult hintapolitikával pró­bálta fenntartani ezeket sy, állapotokat 1970 tavaszán a1 jobboldali katonatisztek egy csoportja, Lón Nol tábornok vezetésével puccsot hajtott végre. Ámerika-barát rezsi­met alapított, sőt amerikai csapatok szállták meg a stratégiailag fontos pontokat. Szihanuk pekingi száműze­tésben ragadt, s változatla­nul törvényes államfőnek tartotta magát, Kambodzsá­ban pedig — a vietnami és laoszi hazafiak támogatását élvezve — új erőre kapott a népi ellenállás, a vörös khmerek mozgalma. 1975 tavaszán az indokí­nai felszabadító harcok eredményeként Lón Noklé elvesztettek minden hatal­mat, elmenekültek az or- szágbóL Keményt keltő, új fejlődési szakasz kezdődött, pontosabban szólva: kez­dődhetett volna. Rövidesen azonban keserű csalódottság váltotta fel a korábbi biza­kodást. Az új vezetők — mi­után sorozatosan félreálli- tották s nem egy esetben fi­zikailag likvidálták a kam­bodzsai nép igazi érdekeit képviselő harcosokat —- a terror és elnyomás szörnyű rendszerét építették fel. Mértékadó becslések sze­rint másfél-kétmillió embert legyilkoltak. a családokat szétszórták és kényszermun­ka-táborokba hurcolták a la­kosságot, megszüntették a pénzt, a milliós főváros né­pességét húszezerre csökken­tették. Ami a külpolitikát illeti, minden szomszéduk­kal összeütközésbe kerültek, rendszeressé váltak a ha­tárincidensek, s különösen súlyos helyzet alakult ki Kambodzsa és Vietnam kö­zött Valóságos határháborúi indítottak, vietnamiak ezreit mészárolták lé, visszautasít- tottak minden ésszerű tár­gyalási javaslatot. S hama­rosan kitűnt. hogy Kam­bodzsa minden lépése mö­gött Peking áll. a kulturális forradalom agyrémei reali­zálódtak a „belső rendben”, a békebontó szerepe pedig jól beillett a Vietnammal szemben tervezett kínai pro­vokációba. Aki szelet vet, vihart arat — csoda-e, ha ilyen körül­mények között népi felkelés robbant ki s az emberek újra fegyvert ragadtak. A kambodzsai hatalombitorlók rendszere összeomlott, s az ország lakói tömegesen csat­lakoznak ahhoz a nyolcpon­tos programhoz, amely va­lóban a felemelkedés útját jelöli. Peking azonban Viet- nam-ellenes vádaskodásra kívánja felhasználni, ami történt. kierőszakolták a Biztonsági Tanács összehívá­sát és sebtében — jellemző módon: hosszabb házi őrize­téből — ..kiváltották” Sziha- nukot, hogy eljátssza a kínai forgatókönyv által juttatott szerepet. Furcsa módon csatlakoztak ehhez egyes olyan NATO-körök is, ame­lyek nem győztek az „embe­ri jogok védelmének” ügyé­ben ágálni, s most egyszer­re krokodilkönnyeket hul­la jtanak a kambodzsai jog­sértéseket oltalmazva. Kí­nai csapatösszevonásokról is érkezett hír. sőt olyan értesü­lések láttak napvilágot, hogy a kínai vezetésen belül vita folyt a beavatkozás „határairól”. A jelek szerint még Pe- kingben is kénytelenek tu­domásul venni, hogy egy ka­tonai kaland milyen kocká­zatokkal járna, s elsősorban a propagandaháborúban tö­rekednek minél nagyobb hangerőre. Kambodzsa népe azonban közben a maga út­ján halad s Délkelet-Azsiá- ban, az Indokínai-félszige­ten jelentős átrendeződés ment végbe az egyetemes béke javára. Ezt más szocia­lista, haladó országokkal együtt a Magyar Népköztár­saság is messzemenő szolida­ritással köszöntötte. 2. Mi történik Közép* és Dél-Amerikaban? Megszaporodtak a héten a Közép- és Délkelet-Ameriká­ból keltezett jelentések. Kü­lönösen a kontinens húrom forrópontjáról érkeztek gyakran hírek: Nicaraguá­ból, Jamaicából és Peruból. A formai hasonlóságok két­ségtelenek, hiszen tünteté­sekről, sztrájkokról és a biz­tonsági erők közbelépéséről szólnak. A lényeget tekintve mégis alapvetően különböz­nek egymástól. Nicaraguában egy évfor­dulóról emlékeztek meg: ta­valy januárban orvul meg­gyilkolták Chamorrot, egy managuai lap főszerkesztő­jét. Ekkor csordult ki a po­hár, megkezdődött a válság kiélezett szakasza, amely­nek még mindig nincs vége. Nemrég főként az amerikai közvetítés állott előtérben különböző ígéretekkel, most azonban a Somoza-diktatúra ismét nyílt erőszakot alkal­mazott a tiltakozókkal szem­ben. Alighanem ez az év is­mét mozgalmas lesz a kö­zép-amerikai országban. Ja­maicában a különböző ellen­zéki irányzatok — kihasz­nálva a gazdasági gondokat — támadást intéztek a Manley-kormány ellen, hogy jobboldali kabinettel válthas­sák fél. A szükséges közbe­lépés azt jelentette, hogy le­szerelték a provokátorokat (három rendőrt is meggyil­koltak!) s közmegelégedésre helyreállhatott a rend. A legbonyolultabbak a perui viszonyok: a tizennégy éve hatalmon levő sok haladó reformot megvalósító katonai vezetés, amelyben ugyanak­kor belső törésvonalak is ta­lálhatók, s több személyi vál­tozás nem a pozitív vonáso­kat erősítette — a dolgozó­kat sújtó gazdaságpolitikájá­val sztrájkmozgalmat rob­bantott -ki. Általános mun­kabeszüntetést hirdettek, a kormány viszont rendkívüli állapotot rendelt el. 'A bal­oldal végül felfüggesztette a szrájkot, mert elejét akarta venni a súlyosabb Összetűzé­seknek. Peruban így tovább­ra is bizonytalan a helyzet, az igazi megoldás még vá­rat magára... 3. Mit jelent az angol szállítósztrájk? Nagy-Britannia alig ocsú­dott fel az időjárás okozta téli nehézségekből, amikor a gzállítósztrájkok okoznak újabb fennakadásokat. A jobboldali ellenzék, amely dramatizálja a helyzetet, már a szükségállapot elren­delését követeli. A munkáspárti kormány csökkenteni igyekszik a ba­jok látszatát, de szíve mé­lyén kevéssé lehet optimista. A heves bérmozgalmak az úgynevezett „társadalmi szerződés” végét jelentik. Ez az alku önkéntes korlátozás­ra szólította a munkásokat, miközben a nagytőke ezt semmifajta módon nem kö­vette a profitszázalékok esetében Most úgy tűnik, hogy a szakszervezetek, sőt a munkáspárt új végrehajtó bizottsága sokkal balrább áll a kormánynál. (A brit poli­tikai hagyományok szerint a párt döntései nem kötelező­ek a kabinet számára.) Köz­vetlen bukási veszély tehát nem fenyeget, viszont ha ta­vasszal választásokat tarta­nak, nehéz lesz kampányt indítani a pillérek megingá­sa közben. Tulajdonképpen senki sincs igazán jó hely­zetben Angliában, s egyre idézik' Shakespeare „rosszkedvűnk télé­Repü!őgép*e!térítés Kilencórás fogvatartás után a mindeddig ismeretlen lemzetisegű géprablók sza­badon engedték annak a tu­néziai légitársasághoz tarto­zó repülőgépnek az utasait, amelyet pénteken a késő es­ti órákban térítettek el. A Boeing 727-es nyolcfőnyi személyzetét a négv fegyve­res géprabló továbbra, is fogva tartja. A géprablók a tunéziai hatóságoktól követelik Ha­GMHémsEa, ®79. január 14., vasárnap bib A$ur tunéziai szakszer­vezeti vezető szabadon bocsá­tását. továbbá a jelenleg Tu­nisz külvárosában házi őri­zetben ' tartott Mohamed Maszmudi. egykori (1970—74) külügyminiszter szabadon bo­csátását. A külügyminiszter előkészítője volt Líbia és Tunézia egyesülési tervének. Az erről szóló megállapo­dást 1974. január 12-én (ép- oen öt évvel ezelőtt) akar­ták aláirni éppen Djerba szigetén. Burgiba elnök azonban „ellene irányuló összeeskü­vésként”' hiúsította meg a tervet. (REUTER, UPI. ' AFP) ■ n német forradalom leverése és a Liebknecht—Luxemburg gyilkosság többet szavait ről”... Réti Ervin 1918. NOVEMBER 3-ÄN a kiéli matrózok felkelésével végre kitört a régóta várt német forradalom. Már Marx és Engels is az euró­pai proletárforradalom el­engedhetetlen feltételének tartották a német átalaku­lást. 1917. októbere után pe­dig a bolsevikok is vigyázó szemüket a nemzetközi munkásmozgalom bölcsőjé­re, Németországra vetették. Innen látszott a szocialista forradalom lángjának to­vábbterjedése a legvalószí­nűbbnek és ez a forradalom — vélték — adná meg a végső lökést a világforrada­lom győzelmének. A nagy reménység végül is nem következett be, bár a kiéli matrózok lázadását november folyamán más kikötők is követték, s a for­radalmi mozgalom átter­jedt az egyes német álla- mdkra is. A fontosabb vá­rosokban pedig munkás- és katonatanácsok alakultak. Ezek a tanácsok azonban a jobbra tolódott szociálde­mokrata párt befolyása alá kerültek. Történt éz pedig annak ellenére, hogy léte­zett, már 1916. januárjától, a börtönben levő Rosa Lu­xemburg vezetésével egy in­ternacionalista csoport és végső soron a centristák színvonalas értelmiségi ve­zető körei ' (Kautsky, Haase, Hilferding és Bernstein) is ellenezték a nyílt kapituláns politikát. Ez utóbbiak 1917 áprilisában meg is alakítot­ták Németország Független Szociáldemokrata Pártját, amelyhez a Rosa Luxem­burg börtönből írott levelei­nek „Spartakus” szignójáról elnevezett internacionalista csoport, a Spartakus Szövet­ség is csatlakozott. EZ VOLT TEHAT A mun­kásmozgalom képlete 1918, november 9-én, amikor Ber­linben is általános sztrájk tört ki, lemondatták a csá­szárt és Báden herceg kor­mányát és Friedrich Ebért jobboldali szociáldemokrata vezető megalakította kor­mányát. Valóságos kettős hatalom alakult ki, ám a burzsoázia túlsúlyban volt. A két szociáldemokrata párt „szocialista” kormánya spar- takistát nem engedett a ha­talom közelébe. Sőt, a no­vember 11-én megkötött com- piégne-i fegyverszünet vál­tozatlan állapotban hagyta a porosz vezetésű német hadsereget, mintegy poten­ciális erőként a forradalom leveréséhez. Ellenforradal­mi tiszti különítmények is alakultak, amelyek már Da­moklész kardjaként maga­sodtak a tömegek spontán akciói fölé. S bár a hónap folyamán a Spartakus Szö­vetség újra önálló erőként lép fel, a tanácsokban a szo­ciáldemokrata irányzatok többsége érvényesül. S mi­vel a régi társadalmi rend alapjai is megmaradtak, a decemberi tanácsválasztá­sokon a jobboldal elsöprő győzelmet aratott. Az össze­ülő tanácskongresszus pedig nem a proletárdiktatúra megalakításával volt elfog­lalva, hanem 1919. január 19-re alkotmányozó nemzet- gyűlési választásokat tűzött ki. A jobboldal — a polgári és szociáldemokrata jobb­oldal együtt — most már nyíltan támadott. Karácsony előtt provokálták a berlini forradalmi tengerész hadosz­tályt és Lüttwitz tábornok ellenforradalmi szabadcsa­patai Berlin külső kerületei­ben gyülekeztek. ILYEN HELYZETBEN a gyenge baloldal január 1-i szerveződése (a Német Kom­munista Párt hivatalos meg­alakulása) már elkésett volt. Sőt, az események a sparta- lústákat idő előtti, kiprovo­kált megmozdulásra késztet-! ték. A január 5-i berlini ak­ció kezdetben sikereket ért el. A kormány rögtön idő­nyerő tárgyalásokba bocsát­kozott. A forradalmárok csak január 8-án ismerték fel ennek a taktikának a veszélyeit és csak ekkor hir­dették meg a fegyveres fel­kelést. Már ezt is későn. Ja­nuár 11-én és 12-cn az el­lenforradalmi csapatok bru­tális vérengzések kíséreté­ben visszafoglalták Berlint. 15-én pedig a különítményes tisztek bestiálisán legyilkol­ták a német és a nemzetközi munkásmozgalom forradalmi szárnyának két kiemelkedő vezetőjét, Rosa Luxemburgot és Karl Liebknechtet. A ja­nuár 19-i választások már a terror légkörében zajlottak és a polgári pártok abszolút többséget kaptak. A német munkásosztály veresége — jobboldali vezetőinek rövid­látása folytán — ekkor vált teljessé. Az egykori vilmosi birodalom romjain pedig megalakult a weimari német köztársaság. ROSA LUXEMBURG utolsó írásában, az ellen- forradalom győzelmét ma­gyarázó „Berlinben rend van” című január 14-i cik­kében írta: „A vezetés cső­döt mondott, de a vezetést a tömegek által és a tömegek­ből kiindulva újjá lehet és újjá is kell teremteni. A tö­meg a döntő tényező, a tö­meg a szikla, amelyre a forradalom végső győzelme fel fog épülni. A tömegek a helyzet magaslatán álltak és ezt a „vereséget” egyik láncszemévé tették amal tör­ténelmi vereségek sorozatá­nak, amelyre büszke, s amelyből erőt merít a nem­zetközi szocializmus és ezért fog ebből a „vereségből” ki­virulni a jövendő győzelem,' Dérer Miklós Utazás a gyémánt körűi 4. Kutyák és helikopterek De Beers gyémántbirodal­mában egyszer-egyszer va­lóban megesett, hogy egy bányász megpróbált elszökni egy általa talált nagyobb kővel. Arra is volt példa, hogy a merész vállalkozónak sikerült kijutnia a szöges­dróttal körülvett bányaterü­letről. Itt azonban szinte ki­vétel nélkül két lehetőség volt: vagy gyorsan elfogták az illetőt (ma mar a hagyo­mányos kutyákon és fegyve­res járőrökön kívül helikop­terek és katonai terepjárók cirkálnak ezekben az öveze­tekben), vagy a tettes, kin­csével együtt elpusztult a bányavidéket környező siva­tagokban. Mint ismeretes, a gyémánt nem más, mint különlegesen keméhy szénkristály-formá- ció, amely a föld alatti ha­talmas nyomás és óriási hő hatására válik drágakővé. A gyémántot tartalmazó föld, amelyet Kimberleyről nevez­tek el kimberlitnek, geológiai folyamatok nyomán vagy a felszínre veti a nyersgyé­mántot és ezt a folyók a tengerpartig görgetik, vagy megreked a kincs a föld alatti rétegekben és a De Beers bányászainak szerszá­mai nyomán kerül a fel­színre. GOMBOSTŰ A KAZALBAN A gyémántbányászat bizo­nyos értelemben olyan mű­velet, mintha gombostűt ke­resnének szalmakazalban. Minden, karát (emlékszünk: egyötöd gramm) nyersgyé­mánthoz — ez persze sta­tisztikai átlag — fél tonna földet kell megmozgatni a De Beers bányabirodalmá­ban. A megtalált kövek a hires kimberley-i osztályozóba ke­rülnek. Itt méret, fény, súly, tisztaság, forma és számta­lan egyéb szempont alapján osztályozzák a nyersgyémán­tokat. A De Beers csiszolás­sal nem foglalkozik, egysze­rűen nincs rá szüksége. A kövek Kimberleyből Lon­donba kerülnek — méghoz­zá gondosan összeállított csomagok tartalmaként. Nos, ezek a csomagok nemcsak a zárt, arisztokratikus gyé­mántszakma sajátosságairól, rejtelmeiről mondanak el sokat, — hanem a tőkés struktúra egészéről, a sokat emlegetett monopolhelyze­tekről is. A HÁROMSZÁZAK A De Beers már említett londoni eladási központja, a CSŐ ultramodern épülete a híres sajtóutca, a Fleet Street közelében van. Nos, ebbe az épületbe évtizedek óta mind­össze háromszáz gyémánt­nagykereskedő képviselője nyerhet bebocsátást, senki más. Ezek a cégek előre jel­zik Kimberleynek szükség­leteiket, ennek alapján — de távolról sem tökéletesen en­gedelmeskedve a vevők ké­réseinek! — állítják össze még Dél-Afrikában a nyers- gyémánt-csomagokat. Ezek után Londonban, a CSO-centrumban évente mintegy tíz alkalommal meg­jelennek a Háromszázak kép­viselői — csak ők, csak ott és csak akkor! — és elvi­szik csomagjaikat. Csaknem százéves hagyomány, hogy válogatásra nincs módjuk: Az egyik óriás: a Hope- gyémánt vagy elfogadják, persze a De Beers által kért árral együtt, az egész csomagot, vagy ott hagyják (ez azon­ban szinte nem fordul elő.) A Háromszázak által el­vitt csomagok tartalmának zöme Londonból a világ há­rom nagy csiszolóközpontjá­ba, Antwerpenbe, New York­ba vagy Tel-Avivba kerül. A legnagyobb a három közül — és a különösen ér­tékes kövek csiszolóhelye — a belga nagyváros, Antwer­pen. Ennek központi vasút­állomása körül, szűk, de mozgalmas utcácskákban tizenötezer csiszoló, fényező, ügynök és, egyéb gyémánt­szakember nyüzsög: Belgi­umnak 1978-ban 2.37 milli­árd dollárt jövedelmezett az ő tevékenységük. BECSÜLET? Hatalmas értékekről lévén szó, mindhárom csiszolóköz­pontba csak személyes aján­lással lehet bekerülni, és aki egyszer valahol akárcsak gyanússá válik, soha többé nem helyezkedhet el a gyé­mántszakmában — hiába akarná megpróbálni tízezer kilométerrel odébb. Ebben a szakmában semmit sem is­mételnek gyakrabban, mint a „becsület” fogalmát. Arról azonban sosem esik szó, hogy az egész szakma több vonatkozásban is — a becstelenségen alpszik. A fo­lyamat végül is azzal kezdő­dik, hogy a kincsek túlnyo­mó többségét nemegyszer po­koli körülmények között éh­bérért dolgozó olyan embe­rek termelik ki, akik a saját hazájukban, a Dél-Afrikai Köztársaságban hivatalosan is harmadrendű állampolgá­rok. És azon felül, amit rajtuk a De Beers keres, tehát csak a londoni CSO-központtól számítva minden egyes gyé­mánt háromszáz százalékkal drágábban jut el a folyamat végéhez, a vevőhöz, aki ál­talában milliomos és aki még mindig nem jár rosszul. Richard Burton tíz esz­tendeje egy 69.42 karátos briliánst vásárolt akkori ne­jének, Elizabeth Taylornak, egymillió dollárért. Ez a diadém általában széfben hevert, néhány premierre felvette a színésznő. A kő becsértéke 1979 első napjai­ban ■ szakemberek szerint négymillió dollár. Harmat Endre — Vá*» —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom