Népújság, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-17 / 297. szám

Készségeink

Valaha a középkorban, amikor az iskola még kevesek kiváltsága volt, az emberek legnagyobb része családi körben és a falu-, vagy céhközösségben szerezte meg gyermekkorában az élethez és a munkához szükséges tudnivalókat. S e tudás elméletet alig-alig tartalmazott, ellenben annál több készséget alakított ki már gyermekkorban, hogy a fiatal készség fokán elsajátítsa azokat a tudnivalókat, azokat a munkafolyamatokat, amelyeket végezve majd késő öregkoráig hasznos tagja lehet a közösségnek. Nyilván ezért sem változtak évszázadokon át a mezőgazdasági vagy kézműipari munkafolyamatok, hiszen elsajátításukban az elmélet szinte semmilyen szerephez nem jutott, a gyakorlat élvezte a mindenekfölötti elsőbbséget. Egészen más volt viszont a helyzet ugyané korok iskoláiban, amelyek mit sem tudván kezdeni a gyakorlattal, szinte kizárólag elvont, elméleti tudást nyújtottak.

Nagyjából ez jellemezte a helyzetet egészen a múlt század második feléig. Magyarországon, amikor az ipari fejlődés hatására hazai iskoláinkban is kezdett teret kapni az elmélet mellett a gyakorlat is, s amikor az alsó fokú iskolázás általánossá válásával mind többen szereztek meg némi általános műveltséget alapul, a gyakorlati készségek elsajátításához. Aztán az iskolákat egyre inkább a szakosodás jellemezte; vagy általános műveltséget, elméleti képzést igyekeztek nyújtani, vagy pedig valamilyen szakma gyakorlatát és elméletét tanították. S ezekkel a lassanként száz éve kialakult tendenciákkal iskolarendszerünk máig sem igen tudott szakítani. Elmondható ez akkor is, ha a képzés minőségét illetően rengeteget fejlődött is iskolarendszerünk.

Sok-sok évtizeden át lényegében meg is felelt céljának az iskolázásnak ez a szisztémája, ám a felszabadulást követő gyors ütemű gazdasági és társadalmi fejlődés, a tudományos-technikai forradalom hatása mindinkább új feladatokat állít az iskolák elé. Sokoldalúan képzett emberekre lett szükség, akiknél komoly elméleti alapra már az iskola jő néhány manuális készséget is felépít. Meg is született tehát a politechnikai képzés igénye, ám kellő átgondoltság hiányában néhány év alatt lényegében csődbe is jutott. Mert bár faragni, vasat reszelni nem rossz ugyan megtanulni, ám korántsem ezekre a készségekre van szükség a mai társadalomban. Egészen más készségek kialakítására kellene koncentrálnia az oktatásnak, méghozzá elsősorban a középfokú oktatásnak.

Hogy milyen készségekre? Például; gépkocsivezetés, gépírás, fényképezés, filmezés, a számítástechnika alapelemei (a programozás alapjai, gépi táblák értékelése, a számítástechnika alkalmazásának lehetőségei) stb. Éspedig éppen azért a középfokú oktatásban lenne szükség e tudnivalók elsajátítására, mert ha továbbtanul valaki, ha nem, érettségi után mindenkinek egyre több az esélye, hogy olyan pályára, illetve állásba kerÿl, hogy e tudnivalók, készségek valamelyikére, vagy akár többre is szüksége lehet.

Bizonyára még sokan emlékeznek arra a szimpatikus tévéjegyzetre, amely éppen újságírói példára építve gyűjtött össze néhány szélsőséget. Vagyis: beül a gépkocsivezető mellé egy újságíró és egy fotós, hárman, nekivágnak az országnak, hogy visszatérve az újságíró lediktálja a gépírónőnek az anyagot. S hogyan készül egy gazdagabb nyugati országban egy riport? Az újságíró fényképezőgépével együtt beül a kocsiba, amit maga vezet, s később gépbe írja saját kezűleg az anyagot, és a saját képeivel illusztrálja. Hát igen, így is lehet, bár a fotps és az újságíró munkája külön szakma, de még akkor is legalább két emberrel (gépkocsivezetővel és gépíróval) lehet csökkenteni a társadalom által viselt terheket, ha valaki néhány, manapság közhasználatú készséggel is rendelkezik, a szűkén vett szakmai tudásán kívül.

De hát az újságírás csak egy, ráadásul nem is tipikus példa, a sok ezer lehetséges közül. Mert manapság Magyarországon a legtöbb középvezetői gépkocsi- vezető szállítja szolgálati útjaira, gépírópő áll rendelkezésükre, hogy megírja leveleiket, jelentéseiket, s mindez évente sok százezer fölösleges munkaóra bérét rója a társadalomra, arról nem is beszélve, hogy embereket von el más, szükséges és hasznosabb munka- területekről.

Es nyugodtan lehet továbblépni. Egyre több vállalat használ ma már számítógépet. A legtöbben nemigen tudják, mit és hogyan lehet és érdemes gépre vinni. Igaz, erre megvannak a számítástechnikai szakemberek. Csakhogy ők meg a vállalat igényeit és munkáját nem ismerik kellő alapossággal, s a megfelelő tudatossággal tett vállalati javaslatok nélkül ismét csak sok lehetőség marad kihasználatlanul.

Sokszor elmondjuk: manapság egyre inkább sokoldalú emberekre van szükség a legtöbb munkahelyen. Sokoldalú emberekre, akik nemcsak szakmájukat ismerik kiválóan, hanem sok olyan készségnek is birtokában vannak, amelyekre manapság lépten-nyomon szükség van, s amelyek megszerzése a középiskolás ifjúkorban gyerekjáték, később viszont már egyre nehezebbé válik. Jó lenne, ha középiskoláinkban legalább fakultatív módon biztosítanák e készségek megszerzéséhez a lehetőségeket

Szávay István

lm

E

irtelen kitavaszodott. Nyári meleggel lepett meg bennünket az április. Nehéz volt az átállás. Veréb Pista bácsi nem győzte hordani a szódát a ko- vácsmühelyből. Valahonnan egy üveg bor Is előkerült. Fröccsöt ittunk. Nemsokára még egy üveg bor, aztán egy üveg cseresznye- pálinka csúszott le a torkunkon. Pista bácsi vállalta a beszerzést. A villanyszerelők. vagy a kőművesek hozták’ be neki — azok kijárhattak a gyárból —. nem tudom, de előkerítette. Máskor maga ment ki a közértbe Injekcióra kell mennem az OTI-ba, mondta a művezetőnek, aztán a kilépővel nyugodtan járt ki-be. Most úgv látszik, erre nem mert vállalkozni. A műhelyablakon ki volt szakítva a rács, ott szedte be az üvegeket. Tizenegy órakor már nem dolgoztunk. A levegőtartályra dobáltunk rá egy ékszíjat tíz méter távolságból. Sörre játszottunk, ötből ki tud többet rádobni úgy, hogy a karika a tartályon maradjon. Ha bejött egy idegen, abbahagytuk, értelmes arcot próbáltunk vágni, mintha a munkáról beszélnénk valamit, ha elment, folytattuk tovább. Tizenkét órakor bementem a méregraktárba. Végigfeküdtem a ládákon, elaludtam. Tibi ébresztett fel a műszak végén. A kétórás alvás eltüntette a fejemből az alkohol okozta tompaságot. a zuhany pedig, mintha kimosta volna belőlem végleg ezt a délelőttöt. Döngölő Bandi mellettem öltözik. Esztergályos a nagyműhely- ben. Zömök. Izmos fiatalember. Egy-két évvel lehet Idősebb nálam.

— Megiszunk egy fröcs- csöt — szól át a szekrényajtó fölött.

— Mehetünk — adom meg magam.

A kapuban az igazgatóval találkozunk.

— Miért nem vágatod le a hajad? — kérdi.

— Adjon egy tízest rá! — szól vissza Bandi vigyorogva.

— Adok egy húszasl Is, csak vágasd le — mondja az igazgató.

— Ö volt a csapat Intézője, mikor még fociztam én is a gyárban — magyarázza Bandi már az utcán. Most egyik fővárosi csapat labdarúgó-szakosztályának elnöke.

Leülünk a borozóban. — Két fröccsöt — szólok a

fi

vidám

család

— A gyerekeid ilyenkor ki ve! vannak?

— Az anyjukkal.

— Gyakran eljársz sörözni meló után?

— Nézd, a fizikai dolgozóknál nincs előtérben a kultúra. Dolgozik az ember, hogy minden napra meglegyen. amit megesznek, megisznak. Én nagy vagány voltam, de mióta családom van, mindent megteszek, hogy ne én legyek a legutolsó. Volt olyan hónap, hogy hatvan- hetven órát túlóráztam.

— Azt hogy tudták kifizetni? Csak harmincat szabad. Nem?

— Hát más néven. Célprémium, meg jutalom. Más nevet adtak neki. Kettőkor hazamentem, visszajöttem éjszakára másnap kettőig. Szabad szombat, vasárnap mindig bent voltam. Más képp nem telik mindenre. El akarok menni nyaralni három gyerekkel a Balatonra. Mibe kerül az? Mennyit kell azért dolgozni, hogy egy év alatt összejöjjön? De azért én optimista vagyok. Föl kell nevelnem egy vidám családot. Huszonnyolc éves vagyok. Amíg dolgozni tudok, rendesen el fogom végezni, amit. kell. Három gyerek, apukám, az már kötelesség.

— Hol laktok most?

— Kaptunk lakást, mint nagycsaládosok. Én mident meg akarok adni a gyereknek. Majd eljössz hozzánk, meglátod. hogy neveljük őket. Abban is rend van. Megvan, a napirendjük. A fiamnak soha nem kell mondani, hogy mit csináljon. Tudja, mikor kell tanulni, mikor keli feljönni a térről. Igaz. az anyja sokat foglalkozik vele. Tavaly tornászni járt. az idén úszni vittük el. Kell ez, hogy egészséges, klassz gyerek legyen. Sokan röhögnek, hogy párom gyerekem van. De

boldogság is. elhiheted. Este hétkor van lefekvés előtt a közös éneklés. A két kis csaj már előre énekli a dalokat. Meg sem várják, hogy az anyjuk elkezdje. Csak húzogatják a ruháját, hogy jöjjön már.

— Ki foglalkozik velük inkább?

— Az anyjuk. Én sokat nem vagyok otthon. Ebben a hónapban is hatvan túlórám volt.

— Nem sok ez, Bandi?

— Én szívesen járok be dolgozni bármikor. Csak most már kezdem unni. Láthatod, nekem mindegy. Ha kell. köszörülök, ha kell, esztergálok vagy hegesztek, ha meg ott nincs ember, akkor targoncázok, vagy a szemetet hordom ki. De ezt senki nem veszi észre. Én hiába akarok lelkiismeretesen dolgozni, ha ... A probléma már az anyagbehozatalnál kezdődik. Olyan dolgok van- nek a tervben, aminek az anyaga még nincs is a gyárban. És akkor minket sürgetnek mindig. A főnökök egész nap értekeznek, meg se lehet találni őket a műhelyben. Már annyian vannak ott az irodában, hogy kidőlnek a falak.

Egy részeg társaság telepedett mellénk. Alig értettük egymás szavát. A bor elfogyott a poharunkból. — Maradunk? — néztem Bandira.

— Gyere, menjünk fel hozzánk! Van otthon egy üveg borom.

Bandi felesége nyit ajtót. Felcsillan a szeme, ahogy meglátja, hogy ketten jövünk. A szobába tessékel.

— Szép — mondom, ahogy körülnézek.

— Sok munka van benne — mondja az asszony.

Körbejárom a lakást, Az egyik szobában gyerekbútorok. Két egyforma kiságy az ikreknek, és egy nagyobb Bandikénak. A falon polcok roskadásig megrakva játékokkal. Bandiék szobája is pazarul berendezve. Svéd szekrénysor, ülőgarnitúra, tv, szőnyegek. Minden új.

— Mibe került ez a berendezés?

— Az apróságok nélkül körülbelül 50—60 ezer forint,

— Szép, tényleg szép minden — ismételgetem.

'— Igen, csak lassan már a gverekej nem fogiák megismerni az apjukat — szólja el magát az asszony.

Egész idő alatt — amíg ott voltam - ez a mondat

járt az eszémben Bandi mindent megszerzett a csaiaszfótta ’ csa*t közben élsaa- mikor ^ « aZX a P^anatot, a *ia először kicselezi

? kJa Wren- mikor a két kislány ránevet az

m?kortra az áUatkertbenf

™k°r a, gyerekek először mondanak valami szívderí- ™!ko/ nem a fáradtság ingerültsége szól belőle, ha

«i/e,eSe?éhez beszél, szóval elszalasztottá az élet megrendítő-szép pillanatait Havi hatvan túlóra mit is jé. lent? A két szabad szombat feladását, két vasárnapét, legalább két éjszakáét, amikor 16 órát tölt egyfolytában a gyárban, vagy napi négyórákra elosztva négy napot, vagyis a teljes szabad időt és cserébe — Bandi 15 forintos órabérét számolva —- plusz 1000 Ft-ot havonta.

Alig vártam a másnapot, hogy Tibivel beszélhessék erről. — Te érted ezt?

— Hogyne érteném — mondta, miután türelmesen végighallgatott. — Mi, prolik, szeretnénk megmutatni, hogy mi is vagyunk valakik. Ezt várja tőlünk' a társadalom. Nő a megszerezhető javak köre. Aki számít valamit ebben a világban, annak sok holmija van;

— És ez az érték az életünkben. Tibi? Gondolj csata bele. Nem valami helyett van ezekre a dolgokra szükség? Valami helyett, ami hiányzik az életünkből?

— Lehet — rrçpndta Tibi elgondolkodva.

Később értettem meg ennek az elgondolásnak az okát, Tibiék kocsira gyűjtöttek. Az utolsó pillanatban eladta a kiutalást. Mikor náluk jártam, maga után húzott a verandáról.

— Beállítottuk a kocsit a szobába, nézd meg!

ÜJ szekrénysor a falon, melegpadló, új reksmié. új függöny, vlllanyvarrógén. Egy új fényképezőgép, nagyítógép, és egy új kabát Tibinek. Ez lett az autóból. A falakon, polcokon aoró tárgyak. Gyárban fuserált ágyú, benne pálinkásüveg. szintén gyárban készített falilámpa, asztali díszek. Mindegyikről meg tudnám mondani, melyik munkatársunk készítette. Szinte megszólaltak a bútorok: .Kompenzálni akarunk valamit. Valami helyéit állítottál? ide minket.”

Halmos fertő»

Juan Soriano:

Lány akt

virágokkal és gyümölccsel