Népújság, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-26 / 279. szám

Verseny két keréken meghirdetett IV. ifjúsági közlekedési kupa versenyeit is beszámítva, jóval több mint tízezer fiatalt mozgósí­tottak megyénkben. Felvételeink az Egerben megrendezett megyei döntő pillanatait örökítették meg, ahol csapatban Hatvan, Gyöngyös, Heves volt a rangsor. A kerékpáros fiúk egyéni döntőjét Molnár Róbert nyerte Sármány Attila és Szabó Tamás előtt A lá­nyoknál Tóth Ildikó diadal­maskodott Orsó Edit és Föl- desi Erika előtt. Az ifjúságiaknál az „A” kategóriában Berényi Zoltán, Kovács Károly és Pállai Fe­renc, a „B” kategóriában Drávucz István, Bakos Atti­la, Kiss Endre volt a rang­sor. Szőlősdombon kanyarog a műút szalagja. Borcsa néni keresztjétől — vagy ahogy a szalókiak más­ként is nevezik a dombnak magasát — az Eger-látótól visszatekintve, kék párákba burkolózik a város. PárafeL- hőkkel jelez az úton járók­nak — Egerszalók és Dém. jén között — a Makjány- völgy is. A domhátról macskatövis­sel és ördögszekérrel sűrűn benőtt legelőn gurul autónk a völgy aljáig, ahol akácok­kal szegélyezett árok húzó­dik. Víz vájta, girbegurba, meredélyes, szakadékom, sze­szélyesen kanyargó mély árok. Nehéz terep az erdő­léshez. Az egri Dobó István Gimnázium és Erdészeti Szakközépiskola negyedi­kes erdész diákjai már má­sodik hete itt végzik a szá- lalásos fakitermelést. Preciz, szakszerű munkájukat a jól felkészített rakodók tanúsít­ják, ahol példás rendben so­rakoznak a tűzifa sarangjai és az iparifa máglyái. A Nagy-árnyék irányából hamarosan előtűnik a pony­vás teherautó, s egyszerre megelevenedik a táj. Mele­f ítőbe öltözött, kezeslábasba újt, gumicsizmás „legények” özönlik el a füves térséget. Rendben felsorakoznak mind a harminchétén az eligazí­táshoz, s mire a fadöntést, a felkészítést, közelítést végző brigádókat kijelölik, megér­keznek a négylábú segítőtár­sak is: a hókás Julcsa és Zsuzsi, a szürkésfehér Csil­lag, meg a Berci névre hall­gató pejkó. Mind a négy sodrott ló, a magyar és mu­raközi fajta keveréke, nehéz, nagy testű igásj ószagok. Két brigád végzi a dön­tést, másik két brigád galy- lyaz, négyen a rakodóra hú- zatják a lovakkal a szálfá. kát, a többiek pedig a rako­dói felkészítést csinálják, vagyis hossztolnak, választé­kúinak, darabolnak, kérgez- nek, készleteznek, rakják a sarangot és a máglyát. Egy­szerre hat motorfűrész hang­ja hasít bele a csöndbe. Ügy donognak-dönögnek, mint a fémdarazsak. Dőlnek a fák, szakadnak a gallyak — no meg az izzadság a homloko­kon. — ' Kemény munka ez — magyarázza az igazgatóhe­lyettes Kautzky Emil. mér­nök tanár. — A bányászat után az erdei munka legne­hezebb. Akiket csak a ro­mantika vonz erre a pályá­ra. igen hamar csatlakoznak. Nagy, szellős műhelyünk van, mennyezete az ég, padozata a föld. Sokat segíthet és még többet árthat az időjá­rás. Ha kellemes az idő. örülhet az ember. Ha ked­vezőtlen- akkor dühönghet, de dolgozni kell. Az ember szereti az erdők magányát. Ám az erdő nem szereti az emberek nélküli magányt. Törődést, szakértelmet — és bizony kemény helytállást — igényel akkor is, ha hó csikorog a fák tövében, vagy GMwm W*. »ftvunbü 26« vuaraa0 Kautzky Emil: „Ez itt a (Barátok-árka, s odébb az a magaslat Pünkösd-tető.. ff Vijjog a stílfűrész, dől a fa. Á fűrészes salgótarjáni fiú, Dolnegó József. Serény munka színhelye a rakodó is. Kis István és társai a szőlőgyámokat kér- gezik. (Fotó: Szabó Sándor) Őszi nap akácokkal... Hagyományuk van már a Heves megyei Közlekedésbiz­tonsági Tanács, a megyei KISZ és a megyei úttörőel­nökség által közösen szerve­zett általános iskolai, illetve középiskolai KRESZ-vetél- kedőknek, amelyeken a fia­talabb korosztály az elméle- leti felkészülés mellett ke­rékpározási ügyességét méri össze, az idősebbek pedig se­gédmotor-kerékpárral mutat­ják be mindezt. A rendezők azt kérték az idén a XVII. nemzetközi iskolakupa meg­hirdetésekor, hogy minél több tanulót vonjanak be a felkészülésbe, mert ha csak kevesen juthatnak el az or­szágos, majd a Franciaor­szágban rendezendő döntőbe, itt valóban áll a sportbeli igazság: nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. A középiskolások számára I sárt dagaszt az ősz az avar alatt. Erre a szakértelemre, törődésre és helytállásra ta­nítjuk mi a leendő erdésze­ket. Tizenöt éve kezdődött szakközépiskolai fokon az erdészeti képzés, s ebben Egernek országosan úttörő szerepe van. Jelenleg öt mérnök tanár és egy techni­kus végzi a fiatalok felké­szítését, akik két év gyakor­lati munka után technikusi minősítő vizsgát tehetnek. Eddig több mint háromszá­zan éltek ezzel a lehetőség­gel, s az erdőgazdaságok elégedettek valamennyiük­kel. A fadöntők munkáját Ja­kab Ottó erdésztechnikus tanár irányítja. Fiatal, jó kedélyű férfi. Mindent tud, mindent csinált,amit az erdei munkában tudni, tenni kell. Sokáig szakmunkásként dol­gozott az egri erdészetnél, ahol vágásvezetői tisztséget is betöltött. Munkája mellett végezte el a felsőbb iskolát és szerzett technikusi okle­velet. A termelés harmadik szakirányítója Antal József ‘ mérnök tanár. — Hosszúfás munkarend- szerben dolgozunk most, er­dei rakodói felkészítéssel. Negyedikeseink szüret he­lyett töltötték itt termelési gyakorlatukat, így két hetet nyertünk az okatásban. Fel­nőtt normát teljesítenek, de természetesen nem a meny- nyiség, hanem a minőség a legfontosabb, és főként a biztonságos munkavégzés. A rakodói felkészítők csa­patában zavar támad. Az egyik motorfűrész behúzó rugója eltörött, tartalék al­katrész pedig nincs. Trinyik István és Pintér Gábor a kényszerhelyzetben is felta­lálja magát. Tüzet raknak s a lángokban hevítik az acél­lemezt, csak igy tudják a végét kellően meghajlítani. Egy negyedóra sem telik el, és máris vijjog a stílfűrész. Pintér Gábor Hangonyból való, édesapja az ottani Zöldmező Tsz elnöke. Az a terve, hógy szövetkezeti er­dész lehessen. Trinyik István Vác mellőli kis faluból, Pencről jött Egerbe szakmát tanulni. Vasas Ernő is motorfűré­széé, a rakodón a méretre darabolást végzi. A Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gaz­daság ösztöndíjasa. Erdészeti dinasztiából származik. Édes­apja s annak két testvére is erdész. Ernőnek nagyon ha­tározott szándéka van. — Erdőmérnök akarok lenni — mondja. — Érettsé­gi után a soproni egyetem következik. Sikerülnie kell a felvételinek... ! Délelőtt 11 óra. Hosszú pi­henő következik. Mindenki jó étvággyal fog az evés­nek. Táskákból, tarisznvák- ból kerülnek elő a terítékek, kolbászból, szalonnából nagy falatok tűnnek el a szájak­ban. A nehéz, kemény mun­ka után mindez megilleti őket. A menzai menü aligha lenne itt elég... A Vörös Csillag Tsz. Eger­szalók és Demién egyesült közös gazdaságának erdésze, a hatvannyolc esztendőt KKMwiáiÁ Varró István «lé-. gedett a fiúk munkájával. Lesz gyámfa a szőlőtelepí­téshez bőséggel. Amint mondja, eddig 100 hektáron ültettek már új szőlőt, s még 70 hektárnyi telepítés szerepel a szövetkezet ter­veiben. Amíg beszélgetünk, Ka­utzky Emil gyors számvetést készít. A két hét során több mint 200 köbméter akácot termeltek, 22 ezer forint ér­tékben. Az egy napra jutó kereset 60 forint. 12 forin­tos órabérben számítva. S ez nem is rossz eredmény, hiszen csak napi öt órát dol­goztak a fiúk, egy-egy órát 45 percben számítva. Bekattannak a bicskák — ennyi csak itt az asztalbon­tás. Munkára szedelőzködik a csapat. Mindenki tudja a dolgát. Kevés szó esik köz­tük hiába. És belevijjognak a csönd­be a stílfűrészek, csörgő lán­cokkal indulnak a legallya­zott szálfákért a lovak. Dől­nek az akácok egymás után. Pataky Dezső Egyensúlyozás a billenő pallón. Bemutatja: Palgári Tamás. Rajt előtt a katona] kollégisták. A legizgalmasabb pillanat az értékelés. (Fotó: Szabó Sándor) Hegjelölt pohár A morbus hungaricustól a füdöszűrésig Emlékszel Mojzer Jóská­ra? — kérdezte múltkoriban Berci, mikor összefutottunk, hogy elterelje nehéz légzé­séről a figyelmemet. Mintha nem tudná, hogy aki is­merte Mojzer Jóskát, az, amíg él, nem felejti el. Ha­lálok halálával halt meg — sugárvérzésben. Paras z- fiú volt, de olyan, akit nem cserzett még ki a munka, a szél. Ö volt a mi tbc-s Misikin hercegünk. Pokolian jóképű volt, már régen nem tudott felkelni, mégis rendre ott ültek a legszebb lányok az ágya szélén. Dob- zse, a hullaszállító, az is­tennek sem akarta elvinni, csak miután teleitta ma­gát, s akkor is zokogva ezt hajtogatta: „Én a barátomat nem viszem el többet...” Fegyelmit kapott, aztán ki­kérte a munkakönyvét. Mostanában a Teleki tér környékén sepri az utcát, s ha nagy ritkán összefutunk, azt kérdezi: „Emlékszel még Mojzer Jóskára?” És Harazin Jani bácsira, aki vizitről vizitre azt pa­naszolta, hogy neki „hábo­rús idege” van. Pedig csak a haszonitalanságérzet kí­nozta. Hajnalonként maga eszkábálta gereblyével egyengette a fektetőnk előt­ti murvát. Csikorgott a ka­vics az ördögi szerszám alatt, s az öreg közben ka­tonanótákat dúdolt. És Mé­száros Pali, a széntróger, aki két asszonnyal élt. Huszon­öt korsó sörre volt hitele­sítve, s ha megvolt a nor­mája, addig nem nyugodott, míg ötünket ágyastul fel nem emelt. A törzskocsmá­jában a haverjai táppénz- csalónak csúfolták, s tán még ma sem értik, hogy operálhatták meg a tüdejét ennek a hegynyi ember- ofide... Sócu Matyi feküdt mellette, aki, ha csak rájött a mehetnék, kiszökött la­kodalomba muzsikálni, aki­nél jobban seniki nem is­merte az erdei gombákat. Ö volt a negyvenes paraszt­asszonyok széptevője szana- tóriums7erte, volt, hogy egy­szerre három kövér tyúkot is hoztak neki kimenő után. És hogyne emlékeznék a kis Varga Jancsira, aki etette s közben csak úgy mellékesen megtanította be­szélni a madarakat. Négy lánya volt, karácsony előtt elment havat lapátolni, hogy méltó módon megajándé­kozhassa őket. Aki valaha is megfordult „a lassú lázak házában”, valamelyik . „varázshegyen”, az nem felejti el a konok lázméréseket a kurafolyo- són, a hét végi mázsáláso- kat, a tízkilós hízás után dukáló tortát, a gyógyítónak tűnt zabálásokat, a szorong­va várt súgásokat, amelyek után többnyire abban ma­radt orvos és beteg, hogy két hónap múlva majd meglátjuk, a hőemelkedés­sel végződő kimenőket, a balul sikerült randevúkat, az esti bridzspartikat, az intézetet elhagyni nem tu­dó orvosokat, a gyönyörű szívű rehabilitált nővéreket, gyógyulásokat, visszaesése­ket. A dadogva előtörő val­lomásokat kamasz nyugdíja­sok vagy öreg bacisok szá­jából: az egészséges társada­lom Irtózásáról, hogy falu­helyen a gyógyult tüdőbeteg külön poharat kapott a kocsmában, családok szét­hullásáról, a várakozásiba belefáradt vőlegényről, menyasszonyról, betegek közötti szerelemről, buta virtusokról, infúzióról, töl­tésről. sajtosfalu kavernáról, kiszorítottságról s újrakez­désről, Kálnokj László, Ka­lász Márton, Demény Ottó, Váci Mihály, Tóth Árpád lélekszorongató verseiről... A tuberkulózis elleni Há­romnegyed évszázados küz­delem a magyar egészség­ügy történetének legszebb fejezete. A morbus hunga- ricus a századforduló idején még évente több mint negy­venezer áldozatot követelt, s 1977-ben már csak 1186-ot. Hazánkban a friss tbc-s fertőzések aránya ma meg­egyezik a gazdaságilag leg­fejlettebb országokéval. Ami pedig a gyermekek tbc-s megbetegedését illeti, a mi­énkhez hasonló eredmény­nyel csak Hollandia, Dánia és Svédország dicsekedhet. 1964-ben az SZTK még 149 millió forint táppénzt fize­tett wi tbc-s betegeknek, 11 évvel később pedig már csak 48 milliót, de úgy hogy köz­ben a napi táppénz átlaga 43-ról 75 forintra emelke­dett. Időközben a tbc-s hálózat az egészségügyön belül fo­kozatosan átalakult tüdőgyó­gyász hálózattá, ujjongó cikkekben, jelentésekben ol­vashattuk: meghalt a tbc! Akkor meg minek még min­dig az évente kötelező er- nyőképszűrés, amely a BCG- oitás rendszeresítésével a legfőbb érdemeket szerezte a rettegett népbetegség visz- szaszorításában? Az elmúlt évben 7,2 millióan tettünk eleget a megszokott felszólí­tásnak — horibilis költséget jelent ez az anyagiakban cseppet sem dúskáló egész­ségügynek. Igazuk lenne hát azoknak, akik amellett kar­doskodnak, hogy ritkítsuk a szűrést? Takarékossági szempontból kétségtelenül, hiszen egv úi tbc-s beteg fel­fedezési költsége hozzáve* ">- legeden 20 ezer forintot kós­tál, s az elmúlt évben 5400 ilyen akadt. Csakhogy ehhez a teljes felnőtt lakosságot szűrni kellett. Az a tény azonban, hogy a kiszűrt be­tegek gyógyszeres kezeléssel viszonylag gyorsan meg­gyógyíthatok, s közben nem fertőzik meg a családjukat, gyermeküket, munkatársai­kat, s akik éppen mellettük ülnek a villamoson, az lé­nyegesen több megtakarítást eredményez, mint amennyi­be a szűrés került. Arról nem beszélve, hogy a szűré­seken egy sor egyéb légző­szervi megbetegedésre is fény derülhet. És még egy érv az ernyő- képszűrés 1960 óta meghono­sított rendje mellett: a meg­betegedések évenkénti 5—6 százalékos csökkenése azzal a veszéllyel jár, hogy az or­vosok nem gondolnak a the­re. Előfordul, hogy idős em­bernél a tüdő elváltozását rákosnak tartják, de a rákot nem lehet igazolni, a beteg meghal, s azután derül ki, hogy tuberkulózisa volt. A szűrés megkönnyíti a döntést, s főleg kezdeti stá­diumban hívja fel a figyel­met a betegségre, amelynek gyors leküzdésére hatékony eszközök állnak a gyógyító tudomány rendelkezésére. Az átvilágítást felváltó ernyő- képszűréssel ugyanakkor az aktív tbc-s betegek mellett lehetőség van az úgyneve­zett „megbetegedésre foko­zottan veszélyeztetettek” megfigyelésére, szükség sze­rint részletes radiológiai és bakterológiai kivizsgálásuk­ra. Ebből a csoportból kerül ki az új betegek döntő több­sége. Közülük az elmúlt évek során 80 ezret gyógyintézet­ben vizsgáltak ki, s 15 szá­zalékuk fertőző tbc-snek bi­zonyult. Éppen ezért a 14 éven fe­lüli lakosság évenkénti kö­telező megjelenése szűrő­vizsgálaton nem holmi ma­cera, ahogy azt jó néhány honfitársunk véli. hanem ál­lampolgári kötelesség, ma éppen úgy, mint amikor még megjelölt poharuk volt a tü­dőbetegeknek a falusi kocs­mákban ... Kertész Péter

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom