Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-14 / 243. szám
MAAAAMAAW PÉNTEK ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK; Izraeli—esviptomi hiilcnutas íárgyafásoü Mmm rejtélyek j Mi az E9Yesü,t AI,amok célÍa? CSAKNEM HÉT HÓNAPPAL az Olasz Keresztény- demokrata Párt volt elnökének elrablása után Itália közvéleményét még mindig a Moro-ügy foglalkoztatja. Érthető okokból: a terroristák felgöngyölítésére indított nagyszabású akció ellenére újabb és újabb sortüzek dördülnek, s a nyílt utcán, fényes nappal végrehajtott politikai merényletek rét'égésben tartják az országot. Pedig a közelmúltban sikerült Milánóban rajtaütni több titkos rejtekhelyen. Corrado Alunni. a vörös brigádok egyik vezére és kilenc másik terrorista fennakadt a razziák hálójában. Ennek ellenére alig néhány nap leforgása alatt két ügyész és egy igazságügvi orvosszakértő került a terrorszervezetek áldozatainak listájára. Ami korábban legföljebb találgatások tárgya volt. ma már egyértelműen világos: az álbaloldali színben föltűnt terroristák valójában a tényleges baloldalt vették célba, s az olasz válságból kivezető egvetlen megoldást, az ötpárti parlamenti többséget kívánják szétzúzni. Ezért kellett meghalnia Aldo Morénak, a kommunistákat is magában fog'aló, s az egyszínű kereszténydemokrata kabinetet támogató többség egyik kezdeményezőjének. Persze, nemcsak géppisztolyokkal, és automata fegyverekkel tüzé nek a többségre. Bizonyos körökből — maidhogvnem összehangoltnak tekinthető — általános támadás bonta- £ kozott ki az Olasz Kommunista Párt • ellenzékbe kénvsze- < rítésáre a szavak mérgező fegyverével sajtóban, rádió- \ ban, szónoki emelvényekről, a televízió képernyőjéről. NEM TARTOZIK RÁNK annak boncolgatása, hogy a fegyveres terroristák és az olasz jobboldal támadása között milyen mérvű az okozati összefüggés. Annyi azonban bizonyos, hogy Moro meggvilkolása nem cél volt csupán eszköz azok számára, akik Itália szekerét a mostanitól gyökeresen eltérő irányba óhajtják irányítani. A legfrissebb római hírek szerint a Moro-ügvről. ennek kapcsán a terrorizmus hátteréről október 19-re tervezett parlamenti vitát öt nappal elhalasztották. Kézenfekvő az indoklás: a nyomozóhatóságok az újabb letartóztatások és a talált fontos iratok alfmján szeretnék a korábban készült jelentést kiegészíteni. Olyan dokumentumokra bukkantak, amelyek más oldalról is megvilágíthatják az ügy meglehetősen homályos hátterét. Igaz, hogy ezek nyilvánosságra hozatalával az ügyészség — éppen a nyomozás sikere érdekében — nem ért egvet, a kíváncsi közvélemény viszont — beleértve sok pártvezetőt is — érthető módon szeretne a rejtélyek végére járni. KÉTSÉGES AZONBAN, hogy ez a törekvésük telje- sül-e. Tisztázatlan ugyanis, hogy a terroristákat milyen kapcsolatok fűzik befolyásos olasz körökhöz. Számtalan jel erre utalt a Moro-ügy nyomozása során, s a vizsgálat legutóbbi szakasza is ezt látszik igazolni. Ha pedig így van, akkor nemcsak a március 16-án reggel Rómában végrehajtott véres akció: a Moro elrablása és öt testőrének hidegvérű meggyilkolása színhelyén készült filmtekercs tűnhet el nyomtalanul, hanem sok más, ennél is lényegesebb bizonyíték. ï Gyapay Dénes .,MAAA^WA*AVWAWWV\WMWWWAWAWWA\VWWAWW Derűlátó nyilatkozatokkal zárult az izraeli—egyiptomi különbéke-tárgyalások megnyitónapja. Mind Cyrus Vance amerikai külügyminiszter, a tárgyalásokban közvetítőként és tevékeny közreműködőként részt vevő Egyesült Államok képviselője mind a három tárgyaló- küldöttség közös szóvivője „építő jellegűnek, őszintének és barátinak” mondta a légkört, és azt állította, hogy már az első nap sikerült haladást elérni a hármas, majd az azt követő kétoldalú — egyiptomi—amerikai, illetve izraeli—amerikai eszmecseréken. Az izraeli—egyiptomi különbeké módozatainak megvitatása a legszigorúbb titoktartás mellett — pénteken folytatódott — ma, szombaton viszont a zsidó vallási ünnepre való tekintettel szünetet tartanak a küldöttségek. Vance derűlátást tükröző nyilatkozata is megerősíti azokat a feltételezéseket, hogy a megkötendő béke- szerződést illetően nincs már lényegbevágó tisztázatlan kérdés Izrael és Egyiptom között. A fontosabb szálakat már Camp Davidben „elkötötték”, s így valószínű, hogy most két-három héten belül tető alá hozzák a szerződést, annál is inkább, mivel Egyiptom a hírek szerint november 19-re, Szadat elnök jeruzsálemi látogatásának évfordulójára szeretné időzíteni a különbéke aláírását. MOSZKVA: Washington az egyiptomi —izraeli különtárgyalások útján is növelni akarja az amerikai befolyást, a Közel- Keleten. Ez azonban nem közömbös a Szovjetunió száÁ SÁLT-megáliapodás az Egyesült Államok nemzeti érdeke Paul Warnke, az amerikai SALT-küldöttség vezetője csütörtök esti tv-nyilatkozatában kijelentette: a SALT- megállapodás az Egyesüli Államok nemzeti érdeke mert — hadászati fölényre nem lévén lehetőség — biz tosítja a két nagyhatalom stratégiai egyensúlyát Warnke, aki a jövő hét végén Vance külügyminiszter kíséretében Moszkvába utazik, a SALT-tárgyalások Következő, különösen fontosnak tekintett fordulójára, úgy nyilatkozott, hogy mar csak „maroknyi kérdés” vár megoldásra, ezek azonban olyan természetűek, hogy legfelső szintű, politikai döo • tésre lehet szükség. Paul Warnke. aki a héten bejelentette, hogy a moszkvai tárgyalások után lemond a fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatal vezetőjének tisztéről, hangsúlyozta, hogy csak személyes okokról van szó, és hogy továbbra is ki fog állani a szerződés mellett. Washingtonban általános vélemény, hogy Warnke lemondásával a szerződés törvényhozási el. fogadását akarja megkönnyíteni. A rugalmas, reálpolitikus jogászt, akit a Carter- kormány „galambjai” közé sorolnak, hevesen támadják a szélsőséges körök és már tavalyi kinevezéséhez is nehezen járult hozzá a szenátus. Warren Christopher külügyminiszter-helyettes Warn- ke-val egyidejűleg egv Los Angelesben tartott előadásában ugyancsak arról beszélt, hogy a második hadászat* fegyverzetkorlátozási megállapodás aláírása „elérhető közelségbe került”. mára — állapítja meg P. Gyemcsenko a Pravda pénteki számában a most kezdődött egyiptomi—izraeli kü- lönbéke-tórgyalásokat és a libanoni helyzetet kommentálva. „A Szovjetunió szempontjából ez a térség nem az Atlanti-óceán túlsó oldalán fekszik, hanem határai és a varsói szerződés más országai határainak közvetlen közelében. Sok barátja van a Közel-Keleten és számukra sem közömbös, hogy milyen események mennek ott végbe” — hangoztatja a cikk. A washingtoni tárgyalásokról a lap véleménye az, hogy ezeket egyrészt igyekeztek minél távolabbra vinni az olyan helyszíntől, ahol az arab népek felháborodása közvetlenül kihatnak rájuk, másrészt a helyszín megválasztásával azt is biztosítani akarták, hogy az Egyesült Államok közvetlen ellenőrzése alatt tarthassa a tárgyalást. A különutas béke lehetővé teszi Izrael számára, hogy megszilárdítsa hatalmát a többi megszállt arab területen, és a béke ára Egyiptom számára az, hogy lemond a palesztin nép, a PFSZ támogatásáról. Ez a magatartás még az egyébként konzervatív beállítottságú arab országok jó . részénél sem talál támogatásra, nem hajlandók helyeselni a Camp Davidben létrejött megállapodásokat — szögezi le a Pravda. Az amerikai magatartás egyik fő célja az, hogy — Izrael és Egyiptom révén megnövelje a térségben politikai és katonai befolyását, jelenlétét ugyanakkor az amerikai monopóliumok számára újabb pozíciókat biztosítson a Közel-Keleten és egyúttal elszakítsa az arab országokat a Szovjetuniótól, megakadályozza együttműködésüket — állapítja meg a Pravda cikke. ?20. nap a világűrben A 120. napot töltik a világűrben a Szaljut 6. jelenlegi személyzetének tagjai és a szovjet rádió jelentése szerint most már megkezdődik visszatérésük előkészítése. A legutóbbi orvosi vizsgálat tanúsága szerint Vlagyimir Ko- valjotjok és Alekszandr Ivancsenkov jó egészségi állapotban van, mostantól fogva azonban az orvosok nagyon szigorúan fogják őket: a visszatérés előkészítése különleges feladatokat ró az űrhajósokra, főként, hogy izmaikat különleges öltözék viselésével és speciális tornával felkészítsék a várható változásra. Emellett, természetesen, gondoskodniuk k,ell a Progressz kirakodásának befejezéséről, a teherűrhajó útnak indításáról, el kell végezniük a Szaljut konzerválását, hogy az űrállomás személyzet nélkül is folytassa keringését és — automa-, tikus berendezései segítségével — adatok közlését a világűrből. A feladatok közé tartozik saját űrhajójuk előkészítése. a földre visszahozandó anyag — fényképfelvételek, anyagminták, megfigyelési naplók és vizsgálati eredmények — becsomagolása, elhelyezése az űrhajóban. Kovaljonok és Ivancsenkov nagy kedvvel, gazdag tapasztalatait felhasználva végzi munkáját és rendszeresen konzultál a földi irányító központtal, az ott szolgálatot teljesítő szakemberekkel, köztük az orvosokkal is. &Umüsäß 1878. október 14., szombat Ember, harcos, kommunista 75 évvel ezelőtt született Gács László AZ ILLEGALITÁS KEMÉNY ÉVEIBEN újjászervezett párttal elválaszthatatlanul eggyé ötvöződött Gács László neve. Az 1930-as évek végén és a 40-es évek elején a párt legfelső vezető testületében dolgozott és küzdött egy szebb, jobb világért, a szocializmusért. Budapesten született 1903. október 15-én. Édesapja 1919- es kommunista, direktóriumi tag volt. A fiatal Gács László már középiskolás korában ismerkedett a marxizmus tanításaival, s egyenesen vezetett útja az ifjúkommunisták közé. A főváros egyik „érdes része” — Újpest, a nagy munkáskerület volt az ő élete formálásának is nagy kohója. Második otthona lett neki is, mint sok más baloldali küzdőtársának, — köztük feleségének, Dallos Idának —, az újpesti Munkás- otthon, amely haladó kulturális rendezvényeivel, a munkások megszervezésével kitörülhetetlen emléket hagyott az utókorra a két világháború közötti korszak munkásharcaiból. Gács László hamarosan a KIMSZ aktív tagja lett, s 25 éves, amikor a Kommunisták Magyarországi Pártja felveszi soraiba. Már ifjúkommunista tevékenységének kezdetén megismeri a Hor- thy-rendszer börtöneit. A börtönben töltött hónapok csak tovább erősítik meggyőződésében. Kiszabadulása után bekapcsolódott a Vörös Segély munkájába, majd 1931-től aktív pártmunkát végzett a KMP Budapesti Területi Bizottságában. Ismét börtön várt reá... A KÍNZÁSOK, börtönök nem törték meg erejét, bátorságát, a kommunisták ügyébe vetett hitét. Alapos marxista tudása, egyre gazda - gabb munkásmozgalmi tapasztalata, bátorsága és jó emberismerete alkalmassá tette őt a legnehezebb feladatok teljesítésére is. A munkásmozgalom számos területén dolgozott. A textiles szakszervezet ellenzéki tevékenységének, a bérharcoknak, a Vörös Segély munkájának aranykönyvébe éppúgy beírta a nevét, mint az üzemi pártsejtek szervezői, a párt agitációs, propagandamunkája harcosainak névsorába. A legnemesebb értelemben volt egyszerre propagandistája, vezetője és közkatonája annak az ügynek, amelyre egész életét feltette. Együtt dolgozott Sallai Imrével, Rózsa Richárddal, Rózsa Ferenccel, Schönherz Zoltánnal, Martos Flórával, Rajk Lászlóval, Bárd Andrással. Sollner Józseffel, Skolnik Józseffel, Kádár Jánossal és a párt sok más ismert harcosával. Kiemelkedő szerepe volt a párt 1938 utáni újjászervezésében, a népfrontpolitika kidolgozásában és kibontakoztatásában. Az 1940-es évek legelején majdnem minden új párttag felvétele az ő közreműködésével történt. Ehhez rendkívül nagy ' óvatosságra, körültekintésre volt szüksége. Egyike volt azoknak, akik segítették létrehozni majd megjelentetni az illegális Szabad Népet. 1941-től a párt Központi Bizottságának, 1942., 1943-ban a KB titkárságának is tagja volt. Magyarország német megszállása után, 1944. áprilisában őt is elfogták és internálták. Decemberben ítélték el, majd Németországba akarták hurcolni, de sikerült .megszöknie. Kalandos, veszélyekkel teli út után visszatért a már felszabadult Újpestre, szűkebb hazájába, ahol azonnal bekapcsolódott az .új élet küzdelmeibe. Az Újpesti Posztógyár üzemi bizottságának titkára lett. Később, rövid ideig a Szabad Nép szerkesztőségében dolgozott. Két évig a textilipari dolgozók szakszervezetének titkára, majd a Friss Újság, ezt követően pedig a Népszava szerkesztője. 1949-ben a SZOT főtitkárhelyettese lett. A törvénytelenségek idején koholt vádak alapján 1951- ben letartóztatták. 1954-ben szabadult. Az ellenforradalom alatt elvhűséggel, a jövőbe vetett biztos hittel vitte tovább megkezdett harcát a párt igaz ügyének győzelméért, a munkáshatalom megszilárdításáért. A párt ekkor az eevik legnehezebb feladatot bízta rá: a Rádió kormány- biztosa lett. Később a Magyar Rádió és Televízió elnöke 1962-ig. Ebben a munkakörben nagy érdemeket •szerzett azzal hogy a rádió segítette a politikai és ideológiai konszolidáció megteremtését. Felelős szerepet vállalt a kommunista újságíró-rádi- ós_tévés gárda megszervezésében és kialakításában. 1982-től 1968. július 10-én bekövetkezett haláláig az Országos Takarékpénztár vezér- igazgatója volt. GÁCS LÁSZLÓ ELVTÄRS ÉLETE, munkássága összeforrt a párt sikereivel, népünk felemelkedésével, boldogulásával. Születésének 75. évfordulóján tisztelettel adózunk emlékének. .Vida Sándor Gromiko Romániában MOSZKVA Pénteken, baráti látogatásra Bukarestbe érkezett a Szovjetunió Kommunis- a Pártjának küldöttsége. V delegációt, amelynek vezetője Andrej Gromiko, azSZK7* KB PB tagja, a Szovietuníó külügyminisztere, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága hívta meg. Párizs Sértés a szélcsendben A politikai protokoll különböző megnyilvánulásai — és megsértései — foglalkoztatják a franciákat a belpolitikai élet jelenlegi viszonylag szélcsendes szakaszában. Barre miniszterelnök meghívta a Matignon-palotába az ellenzék vezetőit, hogy megvitassa velük a választási törvény módosítását. Ezt az arányos választási rendszert léptetné életbe a helyi választási rendszer helyett. A kommunista párt elutasította a meghívást, tekintettel arra a magatartásra, amelyet a miniszterelnök tanúsított a francia nemzetgyűlésben szerdán. Georges Marchais felszólalásakor. Barre miniszterelnök tüntetőén elhagyta a termet, amikor az FKP főtitkára a szónoki emelvénv- re lépett, s ez éles szóváltásra vezetett Marchais és a kormánytöbbség képviselői között. A miniszterelnökség ezt követően magyarázatot adott ki, arra hivatkozva, hogy Barre-t hivatali teendői szólították el, különös tekintettel arra. hogv a parlamenti vita másfél órával később kezdődött a tervezettnél. A szocialista párt és a baloldali radikálisok elfogadták a Matignon-palotába szóló meghívást, ami újból aláhúzza a francia baloldal jelenlegi megosztottságát. „Olcsó áruk vására Hevesen október 16-tól 21-ig ! Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy a hevesi SZÖVARÚHAZ és az ÉSZAK-MAGYAR- ORSZAGI TEXTIL NAGYKERESKEDELMI VÁLLALAT közös rendezésében Hevesen, a Vöröshadsereg úton levő KIOSZ helyiségében méteráru és konfekció Arukból Árengedményes vásár kerül lebonyolításra. Lakástextil áruk Jersey méteráruk Kész ágyneműk Férfi télikabátok Fiú átm. kabátok Női kabátok Farmeranyagok 40—50 %--os árengedménnyel 30—60 %-os árengedménnyel 30—40 %-os árengedménnyel 50—60 %-os árengedménnyel 50—60 %-os árengedménnyel 40—60 %-os árengedménnyel 30—40 %-os árengedménnyel vásárolhatók. MOST OLCSÓBB! MOST VÁSÁROLJON!