Népújság, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-03 / 233. szám

Bodnárné: Sulyok Mária

Annyira magával ragadott Sulyok Mária művészete, hogy csak utólag döbbentem rá: nem volt jó. Ilyen egyszerűen, közhelyszerűen kijelentve: Sulyok Mária, mint Bodnárné, nem volt jó. Figyeltem játékát, hangjának vibrálását, gesztusait, tekintetének mind mélyebb és reménytelenebb fájdalmát, amint tudta és érezte, egyre kikerülhetetlenebb a tragédia és lenyűgözött. Aztán újraéltem Németh László drámáját, a fiúk és az anya tragédiáját, egy társadalmi kórisme lassan-lassan klasszikus rajzát, és kezdett nem tetszeni Sulyok Mária Bodnár- né.ja. Nem tudtam miért, csak éreztem, hogy valahol nem igaz, nem így igaz az a Bodnárné, ahogyan Adám Oltó különben kitűnő tévéjátékra hangolta, — s benne Bodnárnét „elhelyezte” — a Németh László-i drámát.

Sulyok Mária mély intellektusa, mindenen átsütő és fékezhetetlen emberi, színészi intelligenciája nemesebbé. szánandóbbá és tragiku- sabbá formálta az anya alakját. mint ahogyan az bennem élt a dráma többszöri láttán, ismeretében. Az „igazi” Bodnárné sokkal ösztönösebb lény volt, sokkal és durvábban törtetőbb, parasztibb, vaskosabb és emiatt ellenérzésre ingerlőbb, mint a Sulyok Mária megformálta tévéjátékhősnő. Igaz, .hogy az egyedibb és ugyanakkor saját sorsát és terveit élő ember, asszony, anya volt, túlságosan is korához, társadalmához kötött. Története híradás Németh László drámájában a húszas évek Magyar- országáról — Bodnárné és a Bodnárnék okán és ürügyén.

Ez a Bodnárné, a Sulyok

Mária életre keltette, általa nosabb, elvontabb és ezért kétségtelenül örökéletűbb. Amaz Bodnárné „ürügyén” történetet mond el keserű

igazsággal, emez a tévéjáték az igazság ürügyén, egy történet kapcsán vall az emberi lélekről, az anyai rossz-szeretet bukásáról, e megbán- tás és megbántottság, az igazság és igazságtalanság örök harcáról is. Amaz hitelesebb. ez igazabb.

Mégis Sulyok Máriának lenne igaza?

Becsempészett öt percek

Hétről hétre, szombat este a főműsor centrumában, a tévéhíradó után, amikor egy ország ül a képernyő előtt, hol vígjátékot, hol krimit,

hol meg klasszikus drámát

várva, egy ötperces műsor csempészi be magát. Immáron kilencedszer. Szép magyar tánc — ez a címe, s hogy milyen szép a magyar v tánc, azt a legutóbb például a HVDSZ Bartók Béla tánc- együttese bizonyította be. A ,,például”-t azért használtam. mert ez a „becsempészett” öt perc a főműsorban immáron kilenc néptáncegyüttesnek nyújtott alkalmat, hogy kilenc alig, vagy egyáltalán nem ismert tánckölteményt mutasson be, mintegy megörökítve bennünk és a képmagnón is a néptánc hazai kincseit.

Igen tiszteletméltó és igényes ötlet volt ez a csempészés, olyannyira, hogy a li- zedik bemutató után minden bizonnyal szürkébb lesz a szombat este mindannyiunk számára. Mert tíz hét alatt nemcsak a „gazdagokat” és a „szegényeket” lehetett megszokni, hanem a táncosokat is. akik számára feltehetően éppen olyan örvendetes élmény a képernyőn bemutatni a régi és frissen gyűjtött magyar táncokat, táncjátékokat, mint amilyen gyönyörűség azt nézni a lassan már nem is laikus számára.

Sok ilyen „csempészárut”!

Gyurkó Géza

Bodnárné — részlet a tévéjátékból: Huszti Péter. Sulyok Mária. Hűvösvölgyi Ildikó és György László

Lockhart ugyanis más, még Moszkvában maradt diplomatákkal együtt már elutazásra^ készült, amikor augusztus utolsó napjaiban a moszkvai amerikai főkonzulátus egyik szobájában „koordinációs kémértekezletre” gyűltek össze a Moszkvában dolgozó antant-hírszerzők. Az angolokat Reilly és George Hill kapitány, a Reilly mellé beosztott angol titkosszolgálati tiszt képviselte. Más amerikai, angol és francia ügynökök is jelen voltak, köztük René Marchand, a párizsi Figaro moszkvai tudósítója.

Sidney Reilly büszkén számolt be a szovjetellenes

&lSÈÊÊÈÊ

ÍS1S. október 3.. kedd

szervezkedés előkészületeinek állásáról

— Uraim, sikerült megvásárolnom Berzin ezredest, a Kreml-gárda parancsnokát. Nem mondom, nem volt túl olcsó mulatság, az ezredes kétmillió rubelt kért, de megéri. Félmilliót kapott készpénzben, előlegként. A többit angol fontban kapja, ha — miután elvégezte feladatát — eléri az arhangelsz- ki brit vonalakat...

Reilly magabiztosan vázolta a Berzin ezredessel együtt kidolgozott tervet. Augusztus 28-án a moszkvai Nagy Színházban a bolsevik Központi Bizottság rendkívüli ülést tart. Itt a szovjet állam összes vezetői együtt lesznek, s lett gárdisták, akik Berzin parancsnoksága alah állnak, őrzik majd a színház minden bejáróját és kijáróját. Berzin feladata erre az alkalomra „teljesen megbízható és az” ügynek elkötelezett embereket” kiválasztani. Az adott jelre gárdistái bezárják majd az ajtókat és a színházban tartózkodókat fegyverükkel sakkban tartják. Azután »gy „különleges osztag”, amely magából Reillyből és az ő „legbensőbb összeesküvőiből áll”, felrohan a színpadra és letartóztatja a bolsevik párt Központi Bizottságát. Lenint és a többi szovjet vezetőt azonnal agyonlövik. Azaz. mégsem azonnal, csak né- nany órával később, előbo nyilvánosan végigvonulnak velük Moszkva utcáin, hogy mindenki lássa: „Oroszország zsarnokai foglyok.”

— A szovjet rendszer kártyavárként omlik majd össze — folytatta Reilly a többiek buzgó bólogatása közepette. — Ha Lenint és társait eltávolítjuk az útból, semmi nem akadályozhatja meg győzelmünket. Hatvanezer tiszt van Moszkvában, akik azonnal készen állnak a mozgósításra. Csak jeli kell adni nekik, hogy hadsereget alkossanak és a városon belül harcba szálljanak, miközben a szövetséges antant-erők kívülről támadnak. Ennek a titkos szovjetellenes hadseregnek a vezetését Juayenyics tábornokra bíztam. Egy második hadsereg Szavinkov tábornok vezetésével Észak-Oroszország- ban sorakozik fel, és mindaz, ami a bolsevikokból megmaradna, e két malomkő között őrlődik fel.

Berzin ezredes azonban augusztus 27-én azzal kereste fel Reillyt, hogy még néhány napig fennmarad a szovjet uralom, ugyanis a Központi Bizottság ülését augusztus 28-ról szeptember 6-ra halasztották, úgyhogy

A számkivetett — Maróti Lajos monodrámája — különös világba vitte a hallgatóit, a XIV. század első évtizedeibe, egy kolostor szűk cellájába,1 ahol ágy, térdeplőzsámoly és egy írópult szolgálta a szerzetesek kényelmét. A vendég, Dante élete színes, gazdag, örömökkel és szenvedésekkel teli, tarka világ mozaikdarabjait idézi.

Miről is van szó? Dantét, a város szülöttét és volt priorját száműzték. 1302 januárjában Firenze tanácsa da Gobbio javaslatára hozta meg az ítéletet: „Mivel Firenze

podestájának hívására és parancsára a jelölt napon előtte meg nem jelent, ellene, aki csaló és hamisító, makacssági ítéletet hozok. Fizessen ötezer forintot, minden tisztségéiből megfosztassék és minden hivatalából kizáras- sék, minden jószága elvétessék és szétdúlassék. Két évre száműzessék a városból és egész Toscanából és minden tartományából, ö, maga, ha visszatérne, máglyahalállal sújtassék”. A száműzetésből azóta 15 év lett és bár vándorévei alatt semmi nem ölte ki szívéből a város szere- tetét, most utat keres a visz- szatérésre. De mi az ára enút, úgy visszatér, „de ha nem lesz ilyen út, soha Firenzébe be nem lépek” — írja. És nem volt ilyen út, viszont el- * készült a. nagy mű, ami nevét halhatatlanná tette.

A három részre tagolt monológ, ami inkább színpadi mű, mintsem rádiódráma, egy feszültségekben gazdag kor és egy rendkívüli tehetség életútját ábrázolja. Dantét a költészet és politika, Beatrice, az örök szerelem és Gemma, a házsártos feleség, a guelfek és ghibelinek harca, Firenze és Itália egysége és nagysága érdekelte. Nem rajta múlt, hogy ghibelinnek tartották és hogy ez az álom csak évszázadok múlva valósult meg. Egész életében az előkelő földesurak és arisztokrata herék ellen harcolt a polgárok, céhmesterek, kalmárok és a nép oldalán. Tudta, hogy a Város nem állhat meg a nagy birodalmak hullámzó tengerén, pat- ronust keresett hát és talált a császár ellenlábasában, a pápában. Bonyolította a helyzetet, hogy a guelfek között is irányzatok támadtak és maguk is ghibelinekké lettek.

Hindez, a kuszáit eszma;

rendszer és hatalomvágy alkalmas az ellentmondásos kor ábrázolására. A körképben megjelennek Fi. renze urai, a család, a rokonok, a költőtárs, Cavalcanti, egy nyüzsgő, önmagával és vélt ellenségekkel harcban álló világ. (Nekem a festő, földi, kortárs és barát, Giotto hiányzott.) ' De mintha a szerző többet időzött volna a költő szexuális életének emlékképeinél, ennél az elmosódó szerelmi leltárnál. Dante még jellegzetesen a középkor embere, műve betetőzése a középkori világképnek. Ez a dráma végső következtetése is, hiszen a megalázó feltételek helyett nem Firenzét, hanem a szabadságot választja, mert tudja, hogy nagy műveket csak szabad emberek képesek írni.

A teljes hatalom birtoklása és a számkivetettség, az ifjúság derűje, olykor felelőtlensége, hit a költészet erejében, a fénynek és árnyéknak ez a vibráló játéka húzódik végig a történeten, amit Sinkovits Imre feledhetetlen alakítása emelt a nagy drámák sorába. Túláradó, sodró szenvedélyek, szelíd emlékek, keserűség, elégedetlenség, megbékélés hullámzásán nőtt naggyá ez a szerep és színészi alakítás. B arlay Gusztáv, a rendező, megértve az író szándékait az éjszakai kórusima idején pergeti az eseményeket, ezzel is növelve egy bukásokban és felemelkedésekben gazdag élet feszültségeit, EbergényiTibor

nek a visszatérésnek? Töltsön egy bizonyos időt a város börtönében, a legközelebbi nyilvános ünnepen szőrcsuhában vonuljon a BaptistériI! múzeumok hidak az időben,

múltunk és jelenünk között

umba, gyakoroljon nyilvános bűnbánatot. Ezenkívül fizessen tizenötezer firenzei aranyforintot. így visszanyerheti Firenzét.

Nem a pénz tartja vissza ettől az alkutól, hanem a nagy Mű befejezésének lehetősége. A Divina Commedia utolsó része, a Paradicsom csak a szabadság levegőjében születhet meg. Ha lesz más

addig várni kell a terv megvalósításával.

— Nem bánom — mondta magabiztosan Reilly Ber- zinnek. — Több az időnk a

végső elrendezésre...

Szalay István, a megyei tanács általános elnökhelyettese (középen) megnyitja a múzeumi és műemléki hónap megyei nedezvénysorozatát. (Fotó: Szabó Sándor)

És hogy ne tétlen várakozással vesztegesse az időt, Reilly a Sidney Georgevics Relinszkij VCSK-nyomozó nevére szóló hamis okmányokkal Pétervárra vonatozott, hogy ottani összeesküvői és ügynökei felett utolsó szemlét tartson.

Pétervárott Reilly a brit követségen azonnal felkereste Cromie kapitányt, a tengerészeti attasét, aki ugyancsak az Intelligence Service beosztottja volt. A kémfejedelem magabiztosan ismertette a moszkvai helyzetet, a felkelés tervét.

— Moszkva a kezünkben van! — dicsekedett.

Cromie azt sem tudta, hova legyen a boldogságtól. Az éjszakát Reilly egy pétervá- ri hölgy ágyában töltötte, majd reggel a pihenés édes percei után munkához látott. Délben telefonált pétervári szervezete vezetőiének,

Grammatikovnak, a volt oh- rana-ügynöknek.

Grammatikov hangja rekedtnek és természetellenesnek tűnt.

— Ki az? — kérdezte.

— Én vagyok, Relinszkij

— mondta Reilly.

— Kicsoda? — kérdezte Grammatikov.

Reilly megismételte álnevét.

— Van valaki nálam, aki rossz híreket hozott — mondotta hirtelen Grammatikov.

— Az orvosok túlságosan hamar kezdtek hozzá az operációhoz. A beteg állapota súlyos. Ha látni akar, jöjjön azonnal.

(Folytatjuk)

„Sokban nyújt kiválót szép országunk, egyik tája vadregényes, a másik déLibábos, de kevés van olyan, mint a Mátravidék, ahol minden úgy együtt volna”. Egy 1897- ben megjelent Mátrai Kala- uz-ból vett ez a gondolat, s azért időszerű ennek említése, mert ismét a múzeumok hónapjába érkeztünk, s mert e gondolat igazáról bárki meggyőződhet, aki végigjárja a gyöngyösi Orczy-kastély termeit, a Mátra Múzeum klasszicista stílusú hajlékát. Itt, a Mátra különleges állat- és növényvilágát bemutató intézmény falai között, a Mátravidék természeti kincseinek, népéleti és helytörténeti emlékeinek tárházában került sor vasárnap délután a 17. múzeumi és műemléki hónap megnyitó ünnepségére. A kamarakiállításoknak otthont adó teremben — ahol ezúttal Muray Róbert grafikusművész munkái láthatók — gyűltek ösz- sze a gyöngyösi múzeumbarátok, akik között ott volt Nagy Márta országgyűlési képviselő is. Az egy hónapon át tartó rendezvénysorozat megnyitásaként Szalay István, a megyei tanács általános elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet.

— Megyénk igen gazdag műemlékekben — mondotta többek között. A műemlékek, akár a múzeumokban látható tárgyak, hidak: az idők hidjai. Korábbi korszakok építészei, munkáskezei üzennek általuk a mának. S a műemlékegvüttesek mai formájukban is szerves tartozékai életünknek, környezetünknek. Átívelik a századokat és összekapcsolják az egymást soha nem ismerő

nemzedékeket. A múzeumi és műemléki hónap a figyelem középpontjába állította és állítja hagyományaink, értekeink megőrzését, oltalmazását, azért, hogy mindannyian emlékezzünk a múltra. Emlékeznünk kell úgy a múltra a jelenben, hogy a jövő pilléreit lerakjuk, s értékeinket, ismereteinket mindig továbbadjuk, átadjuk az új nemzedéknek.

Végezetül az újabb fejlesztési tervekről szólt, kiemelve a munkásmozgalmi gyűjtemények gyarapításának fontosságát, majd a Heves megyei Múzeumi Szervezet dolgozóit köszöntötte.

— Országosan elsőként, itt Gyöngyösön jött létre 1957- ben a Mátra Múzeum, mint az egyetlen vidéken levő jelentős természettudományos profilú közgyűjtemény — hangoztatta. — Az intézmény megalakításában, a természettudományos ismeretterjesztés múzeumi módszereinek meghonosításában elévülhetetlen érdemeket szerzett dr. Nagy Gyula, a mú- , zeum most nyugdíjba vonuló igazgatója. Dr. Nagy Gyula emléke, életműve — ez a múzeum. S kérem a nyomdo. kaiba lépő új igazgatót, Serényi Józsefet, vigye tovább azt a fáklyát, amelyet elődje meggyújtott....

Az ünnepi megnyitó után a dr. Berze Nagy János Gimnázium diákjainak és a Gyöngyösi Állami Zeneiskola tanárainak közös zenekara adott műsort a zenei világnapot és a múzeumi hónap megn vitását köszöntve. Az esemény befejezéseként az egybegyűlteknek Mura' Róbert grafikusművész tartott tárlatvezetést. 1

(pataky) ]

6. „fl beleg állapota súlyos”