Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-10 / 187. szám
blindent megeszik Palackba zárt alkotókedv KOVÁCS A. ARANYKEZŰ SZAKMUNKÁS, annyi szent. Szerszámkészítő. Olyasféle ez a vasasak között, mint a tizpróbázó az egy versenyágra specializálódott atléták gyülekezetében. Sutákat kérdezek, érzem, de ő csak áll rettenthetetlenül, az olyan emberek biztonságával, akiknek, amibe csak belefognak, biztos sikerül. Se szeri se száma újításainak. A többiek a műhelyben, ha elhaladnak mellette, valósággal megsüvegelik. „Mi a gazdasági rutinmunkája?” — szegezem neki hirtelen a magammal hozott kérdést, gondolván, biztos van neki ilyen. Mielőtt válaszra méltatna, megelőzi az idegenvezetőmül szegődött újítási előadó, aki magából valósággal kikelve riposztozza: „Mit gondol az újságíró elvtárs! Kovács elvtárs a fejével dolgozik!” Alighanem szentségtörést követtem el, pedig megfordultam már hasonló műhelyben prirszázszor. Szóval: Kovács A. csakugyan „kötetlenül gondolkodik.” Jár-kel a monstre üzemben, figyel. Aztán megáll mondjuk egy présgépnél, szól az asszonynak, hogy „ugyan állítaná már le pár percre, drága”, s mikor moccanatlan a masina, kivesz belőle valamit — hívei szerint „a lelkét” —, hümmög kettőt-hármat, s odaszól a főművezetőnek vagy aki vezető éppen ott van, hogy magával vinné néhány napra ezt a micsodát. „Vigye csak, Kovácskám”, s már kezdődhet is a visszaszámlálás. Három nap elteltével visszafelé lejátszódik az iménti jelenet, amely természetesen csattanóval végződik. A sajtológép teljesítménye jó egyharmadával megnő, s már be is van vezetve az újítás, mielőtt elfogadták volna. SOKAN MOST AZT GONDOLJÁK. hogy ilyen meséket írna Andersen, ha ma élne, s ha teszem azt, SZOT- díjas volna, pedig Kovács A. élő alak, méghozzá nem is egy van belőle. Abban viszont igazuk van a kételkedők, nek. hogy maga a történet túlságosan is jól olajozott. A legtöbb újítás átmegy vagy tíz kézen, s bizony a fogadtatást illetően nem mindenhol egyforma az értelmezés. Közben telik-múlik az idő. ami általában nem tesz jót az újító alkotókedvének. Van úgy, hogy fél év is eltelik biztató szó nélkül. Ennek ellenére az újítási mozgalom virágzik, alig hallani olyan vállalatról, ahol panaszkodnának. Átnéztem jó néhány vállalat újítási „bizonyítványát”, s rendre azt tapasztaltam, hogy a fizikai dolgozók viszik a prímet. Ők nyújtják be a legtöbb újítási javaslatot, nekik van a legtöbb elfogadott újításuk. s természetesen a gazdasági megtakarításban is élen járnak. Ennek megfelelően a kalkulált és eszmei díjból is ők veszik fel a nagyobb summát. Mondhatni: így van ez rendjén. Hiszen a brigádversenyben az újítások révén hozott megtakaríHatvan és Selyp cukorgyáraiból... Tegnap megérkeztek a holland gépek, ma átadlak az új pakuratárslót  gazdag állata lehet Ebben az esztendőben 130 millió forint értékű felújítási és fejlesztési munkát végeznek a hatvani és selypi cukorgyárakban. Több gyártó, kivitelező és építő cég együttes feladata ez a program, s megvalósítása szoros összefüggésben van a cukortermelésre vonatkozó kormányhatározattal. Mit tekinthetünk az idei munkálatok közül kiemelten fontosnak, elodázhatatlannak? A holland „Venema” rendszerű cukortartalom-vizsgáló laboratóriumokat, figyelemmel arra, hogy az új szezonban már szigorúan a béltartalom vizsgálatának megfelelő munkálatok alapján veszik át a gyárak a répát, s fizetnek érte a különböző gazdaságoknak. Hazánkban tíz ilyen laboratórium épül párhuzamosán, s kettő belőlük megyénkben. A holland partner pontos volt. Szerdán Selypre és Hatvanba egyaránt befutott Amszterdamból két-két hatalmas kamion a gépi berendezésekkel, a vállalat pedig fizet értük 24 millió forintot Pár nap múlva pedig már jönnek Hollandiából a szerelők, hogy irányításukkal a kész épületekbe kerüljön az értékes vizsgálóberendezés, amely egyúttal automatikusan dolgozza fel a laborált anyagot. Ez a dolgok egyik oldala, de legalább ilyen fontos, sőt az átvétel alapfeltétele, hogy mindkét gyártelepen fedél alá kerüljön a holland gépi berendezés, s a szerelés olyan tempóban haladjon, ami lehetővé teszi az első répaszállítmanyok fogadását, tartalomvizsgálatát. Ez a feladat, miként az egész idei rekonstrukció, a Heves megyei Állami Építőipari Vállalatra hárult,, amely a finisben felnőtt a nagy fontosságú munkához. A vállalkozók legtöbb erejüket erre a területre összpontosították, amelynek eredményeként Hatvanban augusztus 14-én a holland szerelők rendelkezésére bocsátják a csaknem tízmillió forint értékű laboratóriumi épületet, öt nappal később pedig Selypen is dolgozhatnak a külföldi és magyar műszaki emberek. Beszéltünk a Mátra vidéki Cukorgyárak Vállalat illetékes vezetőivel, akik úgy nyilatkoztak, hogy a jelzett batáridők alkalmasak a belső szerelési munkák elvégzéséhez, így sem Hatvanban, sem Selypen nem kell „de- fekttől” tartani. Az idei, igen gazdagnak ígérkező cukorrépatermést tehát már az uj előírásoknak, a béltartalom szerinti minőségnek megfelelően veszik át megyénk gyárai. A fejlesztéssel kapcsolatban feltétlenül említést érdemel az á tény is, hogy a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat ma adja át próbaüzemelésre azt a hatalmas, ötezer köbméter űrtartalmú pakuratárolót, amely a hatvani cukorgyár zavarmentes üzemanyag-ellátását biztosítja, s összegszerűen 15 millió forintot visz el az idei költség-előirányzatból. ( moldvay) tás sokat jelent a címek odaítélésénél. Engem mégis az izgat, hogy érvényesül-e bizonyos fékező hatás ebben a nagyra hivatott mozgalomban? A legtöbb iparjogvédelmi előadó elsőre erre diplomatikusan csak annyit mond: „Ha nem csökken az újítások száma, márpedig nem csökken, akkor nem beszélhetünk fékezésről.” Majd hozzáteszik: „Más a helyzet annál, akit már ért valamilyen kudarc. Az legtöbbször nem csinálja tovább.” Alighanem itt van a kutya eltemetve. S mindjárt a bűvös kifejezés: munkaköri kötelesség! Ez a szorosan egymást követő két szó okozza immár krónikusán az újítási mozgalom legnagyobb gondját. KÉTSÉGTELEN, hogy a munkaköri kötelesség hatóra akkor lenne jól látható, ha mindenki ismerné a munkakörét, lenne arról leírása. Márpedig — tisztelet a kivételnek — ez ma még a legtöbb helyen nincs meg, vagy olyan általános, hogy abba utólag bele lehet magyarázni bármit. Amitől sokaknak elmegy az újítási kedve, vagy legalábbis elmehet, hiszen a fizetést az a műszaki és adminisztratív értelmiségi dolgozó is megkapja, aki rendre csak a rutinfeladatait látja él, s nem töri egyfolytában azon a fejét: hogyan lehetne nagyobb hasznára választott közösségének ! Talán szokatlan amit mondok, mégsem hallgathatom el: ha az újítá-. sok jelentős része munkaköri kötelesség, akkor akik soha nem újítanak, azok nem teljesítik a munkaköri kötelességüket? Más kérdés, hogy mi késztet embereket arra, — akik nagyon is ismerik munkakörüket —, hogy csak a „határainkon túl” eresszék szabadra alkotó fantáziájukat. .. A „nehéz” emberek, persze nem hagyják annyiban. A többség azonban, kivált, akik „nincsenek védett korban” nem keresnek jogorvoslást a bíróságon. A VÁLLALATOK ÉV VÉGI EREDMÉNYLISTÁJÁN valahol alul, szerényen ott húzódik meg az a forintösz- szeg, melyet az újítások hoztak a konyhára. Szép summa valamennyi, mégis arra gondolok: vannak rejtett tartalékok ezen a téren is. Rugalmasabb, ösztönzőbb elbírálással, ügyintézéssel még több' szellem szabadulhatna ki abból a feltehetően nem is túlságosan komfortos palackból — a vállalatok, s rajtuk keresztül a népgazdaság hasznára. . .tisztítja, takarítja Szegény ember tehene. Ezzel az aligha hízelgő, elcsépelt közhellyel illetik még ma is a tanyák, falvak igénytelen, de jó étvágyú háziállatát, a kecskét. Talán éppen ebből a „szegény” jelzőből fakad, hogy az évtizedek során elfeledtük, s könnyen lehet, hogy épp a gazdagodásra törekvés szorította háttérbe tenyésztését. Fokozatosan eltűntek a kecskenyájak a gazdaságokból, s hosz- szú idő óta a háztájiban sem lehetett versenytársa a tehénnek. Az utóbbi hónapokban viszont egyre több szó esik a kecskéről. Az orvosok tejének magas tápértékét, a külkereskedők a piaci lehetőségeket, a közgazdászok pedig az olcsó tartást és a jövedelmezőséget hangoztatják. Csak épp a gazdaságok mozdulnak nehezen, s elsősorban a kedvezőtlen adottságú szövetkezetek, ahol pedig a megfelelő termelési szerkezet kialakítása a legidőszerűbb, legsürgetőbb feladat. O Szilvásváradon viszont már mint új ágazatot tartják nyilván a kecsketartást, s készék a rövid és hosszú távú tervek a további fejlődéshez: a legelőt’’ — Már tavaly is erősen foglalkoztatott bennünket, hogy egy kisebb nyájat vásárolunk — mondja Farnyik László főkönyvelő. — Pénzünk azonban ehhez nem volt. Az Idén viszont már úgy döntöttünk, ha törik, ha szakad, megvesszük a kecskéket. Jól jött pont ekkor a húsipar ajánlata, hogy ők adják az állatot, mi pedig az árát két év múlva, vagy élőhúsban, vagy készpénzben törlesztjük. A tervek szerint a nemrég érkezett 150 kecskéből álló állományt mintegy megdupláznánk, s ebből az „alapanyagból” azután már válogathatnánk, s egy jól tejelő, termékeny törzsállományt alakítanánk ki. A jövedelmezőségről szólva elmondták a gazdaságban, hogy csak a szaporulatot adják el a húsiparnak, hisz a fiatal gödölyékért egyenként akár kétezer forintot is kaphatnak. A kecskehús ugyanis egyes országokban — főként az NSZK-ban. a déli államokban a terített asztalok egyik csemegéje. Ugyanakkor az anyatejjel csaknem egyenértékű tejre a kórházak biztos vevők és igen magas áron vásárolják fel. És a kecske igen jól tejelő. Az érem másik oldala viszont— mondhatná valaki —, hogy mindez milyen költségekkel jár. Az egyik legigénytelenebb állat — mondja Kelemen Béla ágazatvezető. — Tíz hónapig legelőn tartjuk a nyájat, abrakolni úgyszólván nem kell. Ráadásul a kecskének megvan az a jó tulajdonsága, hogy mindent megeszik, de amíg mást talál — kórót, gyomot — addig a füvet elkerüli. Márpedig a gazdaság tekintélyes legelőterületei igen elgyomosodtak az utóbbi időben, s szinte a kecskék a takarító, a gyomláló szerepét töltik be. O Ördögfalván az állami gazdaság libatanyája mellett áll az új kecskekarám — ezúttal üresen. Lihegve kapaszkodunk felfelé a hegyre. Az egyik vízmosásban megtelepedett akácos alatt találjuk meg a mekegő, , tíz-tizenkét hetes gidákat. A szelíd állatok hegyes, apró patáikat a fa törzsének támasztják, úgv nyújtózkodnak a levelekért. Ha már minden elérhető ágat lekopasztottak, újabb támaszt keresnek, s kapaszkodnak felfelé. — Nemegyszer még a fára is felmászik — mutat az ágazatvezető az egyik felfelé törekvő állatra. — Az elsr iá_ pókban nagyon sok ba >lí velük, mivel eddig nen- áriak így falkában. Az Állat- forgalmi és Húsipari Vállalat ugyanis házaktól vásárolta őket. Most már azért egész jól összeszoktak, s akár hosz- szabb időre is magára nagv- hat.ia őket a pásztor, neül szélednek szét. — Manavsáq egyre nehezebb az állatok mellé <ioy. dozót találni. — A kecskéknél egyszerűbb a helyzet, mert • akár háromszor ennyi állatot is elláthat egyetlen ember. El is kell látnia majd a pásztornak, mivel nemcsak egyszerűen új ágazatot teremtünk a gazdaságban, hanem a megyei központja is lennénk idővel a kecsketenyésztésnek. Ezek az állatok egy- másfél év múlva már termelnek a rövidesen érkező új állománnyal együtt, s a természetes selejtezésre ma'd menet közben kerül sor. A három év alatt kialakuló törzsállomány így egyben alapja is lehet az ágazat megyei elterjedésének. Különösen a kedvezőtlen adottságú hegyvidéki gazdaságok tenyésztő kedvére lehet számítani, s mi, mint szintén ilyenek. akkor már a helyi tartási. gondozási tapasztalatokról adhatunk számot. O Jogilag a nyáj tulajdonosa ma még a Heves megyei Al- lat.forgalmj és Húsipari Vállalat. mely a megyében kezdeményezője volt a kecske- tartásnak. — Hosszú távú elképzeléseink! vannak a kecskével — mondja Harmos Ferenc igazgató- helyettes. — Eddig is jó piaca volt, főleg Olaszországban, az arab világban, de a tejen nevelt g'idák mindinkább keresettek a nyugat-európai országokban is. A Húsipari Tröszt a közelmúltban Kaposvárott gyűjtött össze egy nagyobb állományt, s onnan kaptak — ha kértek — az egyes megyék. Heves megyében a kedvezőtlen termőhelyi adottságú mezőgazdasági üzemek száma igen nagy, s az állat fényei, ugyanakkor jövedelmezősége révén pont ezekben a gazdaságokban indokolt és ésszerű a tartása. Takarmányozási igényei csekélyek. a szárazabb legelőkön is nagyon jól megél, ellenálló a betegségekkel, főleg a gümőkórral szemben. A szivásváradiak mellett tárgyal a vállalat a bélapátfalvi termelőszövetkezettel is, s azt szeretnék, ha a Két szomszédos gazdaság lenne az ágazat megyei centruma. Tavasszal falugyűléseken találkoztak a vállalat vezetői a kistermelőkkel, s előadás 3kat tartottak a kecske tenyészt és előnyeiről. Ennek nyomán érezhetően nőtt. az érdeklődés és a tartási kedv a háztájiban is. — Az Állattenyésztési Fel- ügvelőség bevonásával elképzelhető. hogy termelési rendszer alakul a megyében, ami a megfelelő tartási technológiák kidolgozása mellett természetesen a húsiparnak. ? a külkereskedelemnek egyar int biztos szállítót jelentene. így talán majd úgy4 beszé de egyszer a kecskéről, hogy a, gazdag ember állata lett. j Cziráki Péter 1 _______________ . *1 U S© 1978. augusztus 10., csütörtök Kertész Péter Harminc kilométer vasbeton gerenda A Beton- és Vasbetonipari Művek csepeli gyárában az idén mintegy harminc kilométernyi hídgerendát gvártanak. A szabadtéri üzemben készült nagy fesztávolságú építőelemeket a szegedi Tisza-híd. az M 3-as autópálya hídjainak építéséhez, valamint közúti felüljárók összeszereléséhez használják. (MTI fotó — Balaton József felv. — KS)
