Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-20 / 196. szám
várszínházróf lelkesedve, vitázva Hogyan ét merre tovább? Vidrócxkl Gyöngyösön pn,j-_ Véget ért az UdZ0(JM Agria ’78 nyári program, s a krónikás immáron negyedszer igyekszik számbavenni, ösz- szegezni e szerteágazó rendezvénysorozat tapasztalatait. Noha az időjárás nem mindig kegyeskedett, elmondhatjuk: gazdag nyarunk volt. A kultúra, a művészet oldaláról nézve ismét izmosodott a négy évvel ezelőtt útjára indított hagyomány, változatosabb lett a program, ezen a nyáron már több szólamú hangszeren játszottak a cég- vari teátristák. Az Agria 73 műsorait, rendezvényeit — amelyeknek száma a százhoz közelít — mintegy nyolcvanezren nézték meg. Csak a várszínház. 25 előadására majd húszezren váltottak jegyet, nem beszélve több mint ötezren (?) tekintettek meg. S milyen öröm a Vidróczki megérdemelt sikere: Farkas Ferenc dal játékát öt előadásban mutatták be mintegy ötezer néző előtt. Ezekben a napokban pedig már Gyöngyösön tapsolja a közönség ezt a színvonalas produkciót, amely jól példázza a hivatásos művészek és a megyei műkedvelő együttesek nemes összefogását, az Egri Szimfonikus Zenekar, a Gyöngyö- : Vidróczki együttes, valamint az Építők Heves menyei Kórusa művészi fejlődését. A július közepétől csaknem augusztus végéig tartó program sokszínűségével valóban elégedettek lehetünk. Nemcsak színházat kínált az “gri nyár, hanem hangverse- n veket, tárlatokat, sportrendezvényeket, alkalmi mezt öltöttek az üzletek kirakatai, még a várszínházból távo- */ó közönséget is elkísérte a hangulatos éjszakai toronyzene. Mozgalmas volt ez a nyár, melynek jelentősebb rendezvényeiről részletesen tájékoztattuk az olvadt, s. mint szobás. véleményt mondtak a "kritikusok is. Ilyenformán ■most e sorok írójára'az a feladat vár. hogy a színházi előadások és a közönség kapcsolatát vizsgálva az általánosítható tapasztalatokat keresse. ß játékszínét^ f » kor hasonló 5 5 összegzésre fog. knzönsége £? S;.*®; művészi feladatok ésszerű megosztását szorgalmaztuk, valamint egy szélesebb alapokra helyezett műsorpolitika igényét fogalmaztuk meg. Nos. ezen a nyáron e téren előbbre lépett, megerősödött a várszínház. Az Agria Játékszín művészeti vezetője, Homhányí László megosztotta a rendezői feladatokat, a műsor összeállítása pedig már összességében is jelzi, hogy a társulat igyekszik kilépni abból a szűk körből, amelyet az elfeledett régi magyar drámák színrevitelé- vel. a hagyományok ápolásával húzott maga köré. Kilépni a körből mégpedig úgy, hogy ne érje sérelem azokat a célkitűzéseket sem, amelyeket már az indulás pillanatában felvállalt a játékszín, ez bizony cseppet sem könnyű, sőt bizonyos értelemben ellentmondásos feladat. A bemutatók, a műfajok sokszínűsége, választéka mindenképpen üdvözölendő. Ismét kiderült* hogy a történelmi vár jobbnál jobb színházi játszótereket kínál. A romkerti Madách-ősbemuta- . tó — a mű gyengéi és zsengéi,, valamint a szegényes tálalás ellenére is — megkapó színházi élményt nyújtott. A hét előadás több mint háromezres közönsége arra is bizonyságul szolgált, hogy a vidámságok mellett, annak s 'omszédságában, a filozófiai vértezetű drámának is helye van a nyári műsorban. A Férfi és nő színrevitele, a l«7á. augusztus 20, vasárnap Romkert ilyenfajta kipróbálása, egy kamaraszínház létrejötte olyan vállalkozás, amelyért még az esetleges bukás veszélyét is érdemes elviselni. Számunkra is öröm, hogy a művészek, valamint a közönség forró sikerré avatta a bemutatót, s a további előadásokat is. A legkisebb színházat is a kuriózum varázsa lengte körül. A Földbástya intim várfala, másfél százas nézőtere, mint hangulatos helyszín is telitalálat, különösen egy olyan produkció számára, mint amilyen a Noé galambja volt. Lám stúdiószínpadunk is van már! S ami még ennél is fontosabb: van rá érdeklődés is. A legnagyobb színhely az évek óta kipróbált várudvar. Tulajdonképpen ez az a nagyszínház, ahol esténként ezres közönség figyeli az előadást. Az Idei nyáron azt a két produkciót, amely bizony nem érdemli meg a beléje fektetett szellemi energiát, még inkább ne m az ilyen nagyszámú közönség érdeklődését. E néhány sorból is kitűnik, hogy a gótikus palota előtt bemutatott lírai játékért — Constantinus és Victoria — • illetve a Simái Kristóf írta komédiáért nem tudunk lelkesedni. Elhamarkodott darabválasztás következménye mindkét bemutató. Nem beszélve arról, hogy a gyengécske művek hibáit a máivmár giccsbe hajló rendezés és tálalás még inkább felerősítette, ily módon a jobb sorsra és jobb szerepekre érdemes tehetséges művészek — akik talán még a telefonkönyvet is élményszerűen tudnák felolvaspi — egymásnak ellentmondó stílusban igyekeztek elringatni, elszórakoztatni a közönséget. Nem valami mondvacsinált vesszőparipaként lovagolunk a nagyszínház műsorán. De tény, hogy éppen a gótikus palota előtt zajlott a nagy produkció, itt a legnépesebb a nézőtér — a tíz előadást több mint tízezren tekintették meg — de a rendezés a közönség igényét mélyen lebecsülve, magához a kezdeményezéshez is méltatlan gyenge müveket állított színpadra. Rosszul. A közönség persze — ha nem is egészen, de azért irigylésre méltó sokaságban — megtöltötte a nézőteret. Ám bármilyen fontos, sőt elengedhetetlen a közönség érdeklődése, a siker önmagában nem lehet esztétikai kategória. A nyár;i hangulattal, a nézők ezreinek ragaszkodásával, a színészek tehetségével nem szabad visszaélni! A közönségre persze figyelni kell, ám nem elég kiszolgálni az igényeket, a művészet, a színhez nem mondhat le az igények provokálásáról, - az Ízlés formálásáról sem. Mindez követelmény, közművelődéi, vagy ha úgy tetszik, politikai is egyben. Márpedig úgy tűnik, hogy a játékszín nagy színpada csakis a szórakoztatás igénytelenebb változatát vállalva eleve lemondott több ezer ember ízlésének formálásáról. Így a szóban forgó két bemutató csupán annak bizonyítását szolgálta, hogy eljátszhatatlan gyenge müveket, töredékeket is színpadra lehet erőszakolni, ha van hozzá „sztár ’’-szereposztás. És ez már nem egyszerűen kísérlet, ez már olyan kaland, amelyet nem szabad vállalni. „ , , Nem szabad A mecenas vállalni az ilyen I kalandot azért sem, mert ez az út hosszabb távon bizony nem járható. A mai néző számára semmitmondó írói próbálkozások ily költséges színpadra állítását a legteljesebb közönségsiker sem indokolhatná. Az igénytelenség semmiképp nem kaphat menlevelet. El kell dönteni, hogy a hagyományok között van-e olyan értékes, játszható drámánk, amelyet érdemes nem elfelejteni, s ha netán akad Kísérlet vagy kaland? ilyen, akkor pedig meggondolandó az is, hogy mivel kísérletezzünk : a müvekkel, avagy a közönséggel? És dönteni kell arról is: hol? Az ezerszemélyes színházban, vagy a Romkertben, netán csak a Földbástyán? Alapvető kérdések ezek, amelyek okos, körült érintő válaszra várnak, olyanra, amely meghatározhatja a várszínház holnapját, jövőjét is. Az idei nyár tapasztalata arról győzött meg bennünket, hogy az ezerszemélyes várszínház közönségével nem szabad kísérletezni. A gótikus palota előtt a kaland veszélye nélkül csak igazi, jó műveket — drámákat, komédiákat s mint ahogyan a Vidróczki fogadtatása bizonyítja, dalműveket Is — lehet bemutatni. Az elfelejtett magyar drámák színre vitelére pedig ott a kisebb színház, a Romkert, vagy a Földbástya, ahol az arra érdemes művek átmentésével folytatha- ható a meghonosodott hagyomány. Szűkebb körhen persze, de igényesebb, művészibb rangon. Első alkalom, hogy a mecénás felelősségéről is szólunk. Arról, hogy a várszínház anyagi erőforrásainak megteremtésével, felajánlásával nem zárulhat le a tanácsok, a közművelődési szakemberek felelőssége. A jó mecénásnak nemcsak azt kell tudnia, hogy mire adja a pénzt, hanem irányítania, befolyásolnia is kell a műsorválasztást. A mecénálás, a támogatás tehát nemcsak anyagi kérdés, hanem kultúrpolitikai is egyben — és elsősorban. S amilyen egyértelműen örvendetes a Vid- róczki-bemutató anyagi és szellemi támogatása, — mert felemelően nagyszerű ügyet szolgált! — oly vitatható azoknak az energiáknak és forintoknak a befektetése, amelyeket a játékszín két nagy produkciója használt fel. Nem éppen a magasra tartott művészi igényesség oltárán. II. Mit játsszék a várszínház jövőre és az elkövetkező években? Bizony ne- Megválaszolósá- hoz a szakemberek — a/ egriek és a nem egriek — körültekintő hozzáértése, bölcsessége szükséges. Az idei nyáron is többször elhangzott az Egri csillagok színre vitelének igénye, lehetősége. A Romkertben például. Persze nemcsak Gárdonyi művére lehet gondolni, a krónikás Tinódi históriájára, avagy a hősiesség más megközelítésére is. Egy bizonyos: Egerben, az egri várban nagy kár lenne lemondani arról a lehetőségről, amelyet ez a kitűnő és ma is időszerű téma kínál. De nem mondhat le a nyári színház arról sem, hogy több évre szóló terve, kidolgozott programja legyen. írni kellene még a vendéglátásról is, nevezetesen arról, hogy mit kaphat az előadások előtt, után és közben a várszínház sokezres közönsége. Ám ami nincs, arról nem lehet írni. Vagy, ha igen, úgy csak annyit: primitív, s nem méltó a nagyszabású rendezvényhez, a várat ostromló turisták sokaságához, — a nagy múltú és neves megyeszékhelyhez. ★ Az országos kritikai visszhang össztüze már többször is megkérdőjelezte az olcsó sikereket. A jó szándékú megjegyzésekre, o bíráló hangokra nem odafigyelni cseppet sem bölcs cselekedet. Annál is inkább nem az, mert sem Egernek, sem a várszínháznak, de a művészetnek, s a közönségnek sem tesznek jó szolgálatot az olyan produkciók, amelyek láttán az „igénytelen- ség végváraként’’ emlegetik nyári szinhét-unkat. Amelyért pedig mi őszintén lelkesedünk, — mármint a várszínház létéért. Amely immár túljutott a kezdeti lépéseken, így nem szorul elnézésre, vállveregető bábáskodásra, elbírja a továbbfejlődésre, a színvonal emelésére ösztökélő szigorúbb bíráló hangot is. Márkusz László Egri csillagok! héz kérdés. II. — Nézd — krákogott szárazán a csoportvezető — nem mindegy az neked, hogy honnan jön a pénz? Igaz-e, hogy mindegy. Azt hiszem, ebben a hónapban egy kis prémcsi fog állni a házhoz. Vincze még egyet rúgott az előtte heverő kavicson, zsebre vágta a kezét, és mintha nem is hallotta volna az előbbi mondatot, a kupacokban álló kisebb-nagyobb betondarabok mögé mutott. — Az egészet fel kell verni. — Hogy mit? — Az egészet fel kell verni. Ügy tették le a csövet, hogy nem burkolták és szétrohadt az egész. — Ne bolondozz, Géza. Azt a darabot megcsinálod, ahol kilyukadt, aztán jössz hozzám. — Holnap meg kilyukad a másik helyen. — Nem te tehetsz róla. — Szemét munkát nem csinálok. Ki kell cserélni az egészet. — Mikor? — Most. — Nézd, Géza, — merevedett hivatalossá Gál hangja —, én nem utasíthatom a légkalapácsot kezelő elv társat, hogy munkaidején túl is I dolgozzon. Majd holnap reggel nekilát. De ezt meg kell beszélnem odabent is. A gerincvezetékről leágazó csövet csak úgy lehet kicserélni. Szóval, majd holnap meglátjuk. — Na jó — mondta Vincze — na jó. — És leült a törmelékhalomra. Még akkor is ott ült, amikor Pali cigány összeszedte motyóját és harsány viszlát, Géza bácsival elköszönt. Akkorra már kisebbfajta röpgyűlés jött össze a házmesterek ajtaja előtt a folyosón. Vincze Géza először azt kérdezte meg, hogy akad-e valaki a lakók közül, aki kezelni tudja a légkalapácsot. Ketten is jelentkeztek. Aztán azt mondta, hogy mindenkinek kell egy kicsit lapátolni, hogy az egész vezetékhez, hozzá tudjon férni. Itt már kevesen maradtak. Először a harmadikon lakó osztályvezető elvtárs jelentette ki, hogy sajnos neki fontos vendégei érkeznek és velük kell foglalkoznia. Ez népgazdasági érdek — tette hozzá nyomatékkai, miközben sűrűn igazgatta szemüvegét. A földszinten a tanár úr —, aki világnézetre neveli tanítványait — szintén nem ért rá, és nem tudott segíteni a taxisofőr sem, mert nem állhat tétlen, amikor a váltója szabin van, és így teljesen kiesne az esti bevétel. Nagy sikerrel mutatták be Gyöngyösen is Farkas Ferenc Vidróczki című romantikus daljátékát. Képünkön Begányí Ferenc — mint Vidróczki. (Fotó: Szántó György) Ideológia — Szívem, akkor most elmagyarázom néked az alap- és a felépítmény összefüggését, valamint a lét és a tudat kölcsönös hatását. — Igen, hallgatlak. *— Az alap, a mi szocializmusunk, illetve: enyém, tiéd, övé, a gyár, tehát köztulajdon az egész ország — örömével, bánatával, szőröstől bőröstől a miénk. Erre jön a felépítmény : mo_ zi, színház, kultúrotthon, újság, rendőrség, katona, ság, 'szóval az ideológia, s annak végrehajtói. Ezek a mi eszünk és önvédelmünk produktumai. Tudod, miért? — Nem. *— Hogy miénk maradjon az ország és hogy jól gondját viseljük. ■— Igen? És a lét valamint a tudat összefüggései? — Ha szegény vagy, úgy gondolkodói, ha gazdag, esetleg kizsákmányoló, akkor úgy. — Nem értem. — No várj. Mondok egy szemléletesebb, a te eszedhez való példát. Remélem, nem fog nagyon sántítani. Szóval, tételezzük föl, hogy alap a nő teste, felépít, mény a szíve, a lelke. A 20 éves nő húsa kemény, anyaságra vár. Ezért a szive puha, megértő. Az 50-es nő izmai eL ernyedtek, teste már betöltötte me rendeltetését, s ekkortájt a szive megkeményedett, jószerével semmit sem ért meg abból, amit a férje csinál.. I — De hiszen én még nem vagyok 50 éves... — De leszel, s remélem, te leszel a kivétel, aki képezi a szabályt. Suha Andor A kamaszfiúk többsége azonban örömmel vette a munkát. Vincze hazament, bepakolta garázsában tartott vezetékeiből , a szükséges mennyiséget, megvacsorázott és alig akart hinni a szemének, hogy mire visszaérkezett, ki volt ásva az árok. A ház függőfolyosói úgy teltek meg, mint valami modern amfiteátrum. Mivel az asszonyok se főzni, se mosni nem tudtak, kiálltak a folyosóra és beszélgettek. Nézték, ahogy Vincze félmeztelenül dolgozik, s az árok szélén lebzselő gyerekek sorra adogatják be a szerszámokat. Sajkodiné, aki eddig valami megmagyarázhatatlan okból kitartóan és szenvedélyesen gyűlölte szomszédasz- szonyát, mert az mindig kifestett körmökkel és friss fodrászillatú hajjal járt munkába, amíg ő a tekercselőben izzadt, most hirtelen hálát érzett, mert mindkét fiát áthív. ták a szomszédba, ahol a szódásszifon még tele volt. Valamivel tizenegy után a házmester elforgatta a főcsapot és Vincze Géza izzad- tan, fáradtan, koszosán bepakolta a szerszámokat Zsi. gulijába. Bár a hivatalos vizsgálat megállapította, hogy Vincze Géza a feljelentés ellenére sem számított fel munkadíjat, s az anyagraktárból pontosan annyi csövet vett ki, amennyit felhasznált saját készletéből, elmarasztalták, mert engedély nélkül működtette az aggregátort és illetéktelen személyek kezelték a vállalat technikai berendezését. Gál azt is elterjesztette. hogy Vincze a vállalat szerszámaival végzi maszek munkáját, a brigádértekezleten pedig fejére olvasta, hogy teljesen közösségellenes magatartást tanúsít. Nem ér. deklik a munkatársak problémái, lenézi őket, még egy fyöccsre, vagy sörre sem hajlandó bemenni velük munka után. Ilyen ember, aki ennyire kihúzza magát a kollektívából, nem való a szocialista brigádba. Mivel az is tény, hogy egyetlen előadáson, egyetlen közös mozilátogatáson nem vett részt, és még a könyvtárba sem iratkozott be, rontja a brigádszellemet. Harácsoló, kispolgári magatartásáról nem is beszélve. Gál ezután javasolta, hogy vitassák meg Vincze Géza brigádtagságának kérdését. Ekkor többen az órájukra néztek, mert délután kezdődött a tévében a focimeccs. A Barátság szocialista brigád két év múlva egy színes levelezőlapot kapott Vincze Géza kisiparostól. A lapot a vízvezetékszeralő Dél- Franciaországból küldte nyaralásáról. A képen a lenyugvó Nap tüzei villantak fel a kisváros tornyokkal tűzdelt házainak ablakából. Nagyon szép lap volt, mégsem került ki a faliújságra, úgy mint a többi. Gál azt mondta, hogy egy pénzt hajszoló, nyugateurópai nyaraláson utazgató maszek lapja nem kerülhet egy szocialista brigád faliújságjára. A lap sokáig hánykolódott a műhelyben. Hol az egyik asztalon volt, hol a másikon. Végül Gál egy óvatlan pillanatban becsúsztatta köpenyének zsebébe. A fiának vitte haza, akinek már két albumra való gyűjteménye volt a színes le. celezőlapokbóh k i
