Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-02 / 154. szám

Ä filléreket is Sm!t a vlszneklek kukoricájáról el kell mondani Vágjunk a dolgok közepé­be. Az első kérdést így tet­tük fel: — Mibe került tavaly egy mázsa kukorica Viszneken? — Háromszázhárom forint­ba. — Mennyit kaptak érte? — Kétszázhetvenöt forin­tot. Nem, nem tévedés, min­denki jól értette: ha a visz- nekiek nem termesztettek volna tavaly kukoricát, ak­kor súlyos tízezreket takarí­tottak volna meg maguknak. Tehát? Mi a teendőjük? Ne hamarkodjuk el a vá­laszt mégse. o o o .... A z egyetemen agrár sza­kon végzett Szaka Pál. Ké­pesített közgazdász, aki 1973 óta él és dolgozik a viszneki Béke Tsz-ben. ösztöndíjas­ként végzett a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen, az ' így vállalt társadalmi elkö­telezettség köti a községhez. A feladata pedig az, hogy a termelés gazdaságosságát ele­mezze, arra irányítsa a ter­melésért felelős személyek figyelmét. Mennyire készítették fel a kötelező stúdiumai? Erre is kíváncsiak voltunk. — Tulajdonképpen a szem­léletet alakították ki ben­nünk — válaszolja. — És én ezt tartom a leglényegesebb­nek, mert a részletekben bármikor elmélyülhetek a szakirodalom segítségével. Csak fel kell ütnöm a meg­felelő könyvet. A szemlélet pedig azzal érzékelhető a legjobban, ha azt mondom, soha nem esem hasra a leg­szebb átlagtermésre utaló adattól sem. Mindjárt arra vagyok kíváncsi : mennyibe került az a gazdaságnak? És máris ott vagyunk an­nál a bizonyos kukoricánál, amit a kezdet kezdetén tet­tünk szóvá. Senki sem kételkedhet benne, hogy égy Olyan vég­eredmény, amely szerint a ráfizetés mázsánként hu­szonnyolc forint, nem lehet természetes. De nem lehet fenntartható sem. Ezen sür­gősen változtatni kell. A kérdés csak az: hogyan? © o o — Ha a ráfizetés mázsán­ként huszonnyolc forint a kukoricánál, akkor ebből az következik, hogy a termelési költségek csökkentése a meg­oldás kulcsa? — Nem ilyen egyszerű az ügy. Pont az ellenkezőjéről van szó: emelni kell az át­lagtermés mennyiségét, és akkor az egy mázsára jutó költségek csökkennek. — De hát ha ennyi az egész, akkor miérfnem eme­lik az átlagtermést? — Ehhez mindenekelőtt az őszi alapműtrágyázást kelle­ne elvégeznünk. Erre azon­ban még egyszer sem került sor eddig. — Miért nem? — Mert az év utolsó ne­gyedében mindig azt kell néznünk, milyen költségekre, kiadásokra mondhatjuk azt : nem, ezt sem, azt sem. Meg kell fognunk olyankor a fo­rintot, a filléreket is, és majd csak tavasszal lehet pénzt adni mindarra, mire az ősszel nem futotta. Aki azt hiszi, hogy a ta­goknak fizetendő juttatások miatt kell a fogunkhoz ver­ni a garast, annak csak köz­vetve van igaza. Viszneken fix összeget fizetnek ki ha­vonta mindenkinek. Ha te­hát a termelési költségeket nem fognák meg, akkor hi­telt kellene felvenniük, vagy rosszabb esetben ... Most ne menjünk bele olyan részletekbe, hogy ősz­szel mibe lehetne beleszámí­tani a banktól felvett pénzt, mennyire jönne ki a har­mincszázalékos önrész, ta­vasszal hogyan lehet terme­lési hitelhez hozzájutni. Ezt a szakemberek jól tudják, a laikus számára pedig nem sokat mondanak ezek a „bel­ső” dolgok. A lényeg marad : ősszel azért nem jut annyi műtrá­gya a kukoricaföldre, ameny- nyi kellene, mert nincs rá pénz. O © O Van egy Sirokkó szárító- berendezésük, amely órán­ként négy tonna kukoricával tud megbirkózni. A betaka­rítás ütemét tehát a szárító határozza meg. Azt már Ádám Sándor főagronómus fejtegeti, hogy a gazdaság a két Claas-dominátorát a kukorica betakarításában nem tudja kihasználni. Az egyik is elég lenne. Mert a szárító nem győzi a munkát. Minek a másik Claas ne­kik? A kalászosokat ugyanis nem győznék másként, jön meg a válasz. Logikus tehát, hogy a szárító teljesítőké­pességét kell fokozni, és ez­zel eljutottunk az egyik „kis kulcshoz”. Ahhoz, hogy a termelés nyitját megleljük, még egyéb kulcsokra is szük­ség van. De maradjunk még né­hány mondat erejéig a beta­karításnál. A szárítást bérbe adják ki a környező gazda­ságoknak. így Adács, Jász- árokszállás, Tarnaőrs segít nekik. Ha még így sem tud­ják megoldani a gondjaikat, akkor fólia alá teszik a ku­koricát. Ennek a fóliás tar­tósításnak azonban van egy nagyon rossz következmé­nye. A kukorica a tápérté­kének mintegy 12—17 száza­lékát elveszti így, ami to­vábbi veszteségeket okoz. © © © A tavaszi vegyszerezés is fontos része a kukorica ter­mesztésének. Ha mindig annyi Eradicanet kaphatná­nak, amennyire szükségük van, nagyon jó lenne. Most már ezt a szert a megvásá­rolt licenc alapján itthon gyártják, de az idén is a kért öt tonna helyet csupán tizenegy mázsát kaptak be­lőle. Helyette kénytelenek Sate- eidet használni. Ennek azon­ban van egy kritikus pontja. Ha nem kap azonnal csapa­dékot, mintha ki sem szór­ták volna, annyira mennek vele. Jó, az idén nem kellett ráncolt homlokkal kémlel­niük az eget: jönnek-e az esőt hozó felhők. De nem az általános időjárás volt eddig. Már csak mély sóhajokkal együtt tudják említeni még a náluk olyan gyakori belvi­zet. Ha tavasszal lepi el a földjeiket, akkor késnek a kukorica vetésével. Ha ősz­szel, akkor a betakarítás bánja. A víz gyakran a leg­szebb reményeiket teszi tönkre. — Azt mondják a vízügyi­ek, a baj ott van, hogy a le­vezető árkok hiányoznak a földeken — jegyezzük meg. Tóth Lajos, a növényter­mesztési főágazat vezetője, elmosolyodik erre. — Az igaz. De elfelejtet­ték hozzátenni, hogy a leve­zető árokokhoz átereszek is tartoznának. Amikor a fo­lyóvizeinket szabályozták, ezeket az átereszeket jórészt elfelejtették megépíteni. A korábbi mennyiségnek ma már legfeljebb a tizede ta­lálható meg. Az árok tehát nem vezetheti le a vizet se­hová. Itt a baj. — A megoldás? — Ki kell építeni a víz- elvezetés eszközeit. Megint elértünk valahová, amit megfogalmazni nagyon könnyű volt. És azután mi legyen? Mi lesz? © © © — Ha az optimális körül­ményeket sikerül megterem­teni, mennyi lehet a hektá­ronkénti átlag Viszneken? — Hatvan-hatvanöt má­zsa. — És mennyi lenne ekkor az önköltsége mázsánként? — Kétszáz-kétszázhúsz fo­rint, a mostani 303 forint helyett. — A különbség adná a jö­vedelmet — mondjuk ki a végsőnek látszó tételt. — És ahhoz még hozzáte­hetjük a mostani „ráfizetést” is. Még gyorsan kiszámítjuk, hogy a kukoricából a terü­leti jövedelem hektáronként elérné a 3600 forintot. Meg­könnyebbülten sóhajtunk fel, de a lelkesedésünket azon­nal lehűti a következő adat: egyéb szántóföldi növények­nél ez a jövedelem eléri most az ötezer-ötezerötszáz forintot. A kukoricát azonban még­sem lehet „leírni”. Nemcsak az állattenyésztés és állat­tartás miatt van rá nagy szükség továbbra is, hanem a vetésforgó miatt is. Tehát azokat a bizonyos „kulcso­kat” kell megfabrikálni : mű­trágya, vegyszer, szárító és belvíz. — Meddig lehet még ha­logatni a megoldást? — Azt hiszem, 1980-ra ki­tűzhetjük a célt — mondja megfontoltan Tóth Lajos. Nálunk, a visznekieknél jobban ezt senki nem tud­hatja. © Ö 0 A visznekiek kukoricája- psak egy példa a valóban sok közül. Arra mindenkép­pen alkalmas, hogy bebizo­nyítsa: a mezőgazdaságban a ; jövő útja csak a közgazda- sági számításokon alapuló a gazdálkodás lehet. Ha jöve- ÿ delmet akarunk, akkor a p terméseredményekkel kell r összevetnünk mindig a rá­fordítás költségeit. . Hátha ‘ még arra is figyelünk, hogy a világpiaci árak hogyan rí­melnek a mi saját árainkra, a legjobbak költségszintjéhez hogyan aránylik a miénk, akkor tudunk csak igazi számvetést csinálni. Idáig kell eljutnunk. Hogy mikorra? A viszne­- kiek által megadott dátum nagyon elfogadható lenne. G. Molnár Ferenc Rindhagyn vizsga Rózsaszentmártonban Cél: a közös nyelv Dr. Szabó Ferenc, a Munkástovábbképző Inté­zet igazgatóhelyettese Ez a vizsga rendhagyó. Mint amilyen az egész há- romhónapos tanfolyam volt. Amikor nem csupán Tári Mi­hály, Fehér László előadásait hallgatták a termelés köz- gazdasági, emberi tényezőiről a szakvezető, hanem például előre megkomponált vitás helyzeteket is el kellett ját­szaniuk. Most is! Leblanc Gusztáv szerszámkészítő ép­pen személyzeti főnök, hiva­talból vidékre ruccant, s csak úgy mellékesen egy zsák krumplit, zöldpaprikát akar bedobatni a vállalati gép­kocsi puttonyába. A sofőr, azaz Balázs István szálteker­cselő, megtagadja a fuvart. — Nem vállalom, szabály­talan. Ez a kocsi a gyárat szolgálja. Vagy tessék annyi primőrt venni, hogy pár kiló minden melósnak jusson be­lőle! â» ★ Az Üjpesti Munkástovább­képző Intézet igazgatóhelyet­tesével, dr. Szabó Ferenccel beszélgetünk. — Természetesen nem csak ilyen kiélezett helyzetek sze­repelnek foglalkozásainkon, vagy a vizsgán. Tematikánk ennél összetettebb. S amikor Szakmunkásavatás Egerben és Hatvanban Az egri 212-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben az 1977—78-as tanévben 536 diák végzett és tett eredmé­nyes vizsgát, 26 szakmában. Az ifjú munkások avatása az oklevél átvételi ünnepsé­gére szombaton délután ke­rült sor Egerben. A megje­lenteket Kameniczky Antal, az egri intézet igazgatója kö­szöntötte, majd Varga Lajos, a Heves megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat igazgatója mondott beszédet, melynek végeztével a növendékeket szakmunkássá fogadta. Ezen az ünnepségen került sor a jutalmak átadására, amelyet a legjobb tanulmányi ered­ményt elért diákok kaptak meg. Hatvanban ugyancsak szom­baton rendezték meg a szak­munkásavató ünnepséget, ahol Szokodi Ferenc, a vá­rosi pártbizottság első titkára mondott beszédet. Félidei számvetés Sarudon (Tudósítónktól) : Most, az V. ötéves terv félidején, Sarud község ta­nácsa is elkészítette számve­tését, az elmúlt két és fél év mérlegét. Mint megállapítot­ták, az eltelt időben több je­lentős létesítménnyel gyara­podott a falu, javultak a szo­ciális körülmények. Még nincs két éve, hogy vízvezetéket kaptak a Mun­kácsy utca és a Szabadság utca lakói, tavaly pedig to­vábbi négy utcában oldották meg a vízellátást, amiért már eddig is csaknem másfél mil­lió forintot fizetett ki a köz­ség. Több helyütt építettek új járdát, és jelentős terüle­ten a közvilágítást is kor­szerűsítették. Igyekezett a tanács javítani az óvodai és iskolai gyermekélelmezés helyzetét, ezért is újították fel a két intézmény konyhá­it, mintegy félmillió forint ráfordítással. Gondoltak a sportolni vágyókra is, aki­ket most már a nevelési központ udvarán elkészített aszfaltozott kézilabdapálya fogad, a kicsinyek pedig az új, 90 ezer forintért létreho­zott játszótéren élvezhetik a vakációt. Császár István egy-egy csoport tagjai a Munka Törvénykönyve, a kollektív szerződés, a szemé­lyiségformálás, az üzemi de­mokrácia és a vállalati bér­politika tényezőivel ismer­kednek meg, tulajdonképpen saját üzemük jövendőjét ko­vácsolják. Ahogy szívesen emlegetjük: megtanulnak kö­zös nyelven beszélni, hogy szűkebb munkatársi körben okosan érvelhessenek, köny- nyítsék a gyárvezetés dolgát. Hogyan kerültünk mi Rózsa- szentmártonba? Hívtak ben­nünket. S noha működési te­rületünk csupán a főváros egyik kerülete, kísérletkép­pen hajlottunk a Heves me­gyei vendégeskedésre. Izgal­mas ennek a kis üzemnek a helyzete. Alig tíz éve létesült, munkásai, csoportvezetői nemigen járták ki az ipar is­koláját. Segítség tehát a mi képzésünk... Tizenheten végezték el a tanfolyamot, beleértve az üzemigazgatót, vagy éppen Sári Gábornét az adminiszt­rációból. S igen érdekes volt már az indulás, amihez a legkülönbözőbb témakörből tesztlapot állított össze a Munkástovábbképző Intézet. Kérdéseire kellett igennel vagy nemmel felelnie min­den résztvevőnek. A vizsga első „akadálya” pedig az volt, hogy a szakelőadások, kon­zultációk nyomán részletes, elemző indoklással rukkol­janak ki. — Utóbbi a nehezebb ! — mondja Tari Mihály, akit a Qualitál Vállalat munkaügyi osztályának éléről kért köl­csön az intézet. — A mun­kások, csoportvezetők, szak­mai irányítók általában ha­mar és világosan felismernek egy-egy szituációt, ráéreznek a jogi, munkavédelmi prob­a nyereségalakulás, s hogy 3 kettőnek van-e köze egy» máshoz. Csak vertük a bun­yót, többet és többet köve- teltünk magunknak, de nem törődtünk a céggel, a gazda­ságossággal, a)reszortok ősz- szehangolásában rejlő arany- tartalékkal. Most, nyolcvan tanóra ismeretanyagának bir­tokában, mindent másként látok! Az pedig a legtermé­szetesebb, hogy közvetlen munkatársi körben érvénye­sítsem az itt szerzett tapasz­talatokat, közelebb vigyem egymáshoz a vezetést és a munkásokat. Végül Réfi Bélát, a Buda- plast Műanyagipari Vállalat helyi üzemigazgatóját idéz­zük. — Valaki az előbb áldoza­tot emlegetett, s nem indo­kolatlanul, mert sokat költöt­tünk a vezetőképző tanfo­lyamra. Méginkább gondot okozott, hogy termelő mun­kánk dandárja közepette kel­lett kiemelni a műhelyekből szakembereinket. Részt vet­tem azonban a tanfolyamon, és annak légköre, az ott lá­tott konstruktív tevékenység, az előadók felkészültsége ar­ról győzött meg, hogy nem volt hiábavaló az intézettel karöltve indított vállalkozás. Én magam például beosztott­jaim legtöbbjére egészen másként nézek, mint koráb­ban. S bár a sikeres vizsga senkinek az életében nem hoz státuszbeli változást, sze­rintem az üzem státusza lett döntően más. Az eddiginél sokkal több biztosítékot lá­tok arra, hogy javul közössé­gi életünk, a vezetői határo­zat gyorsabban érvényesül, a szükséges visszajelzést he­lyesen poentírozva kapjuk a műhelyekben, s közvetetten sikeresebb lesz a termelés. Csoportos foglalkozáson Tari Mihály tanítványaival (Fotó: Szabó Sándor) lémák lényegére. Csak las­san, körülményesen fejezik ki magukat. Véleményem szerint szoktatni kell őket az ilyen társalgáshoz, s időnként szükséges a megszerzett is­meret felújítása, pótló kiegé­szítése. Különben nem éri el igazi célját a nagyon életre­való kezdeményezés, csupán anyagi áldozatra készteti a gyárakat. Azért mindenképpen hall­gassuk meg Balázs Istvánt, aki a száltekercselő műhely­ben dolgozik, s a tesztlapok kitöltése során például ma­ximális pontszámot ért el, akárcsak Porzsik László, Dorner András, Kazi József. Asztaltársasága a lezajlott összefoglaló vizsgán is helyt­állt. — Azt hiszem, senki sem örül úgy ennek a három hó­napnak, mint én, aki nemrég lettem csoportvezető, őszin­tén megvallva, gőzöm se volt eddig, mi a bérpolitika, Erre pedig nagy szükség van," hiszen kiemelt beruh á ok várják a rózsaszentmáv1 'ni műanyag termékeket, a leg­különbözőbb poliészterszálas tartályokat, ballonokat. Függelék ! Évente 35—40 vezetőképző tan folyamot szervez és lát el szükséges oktatási anyaggal az Üjpesti Munkástovábbképző Intézet. Vidékre nehezen futja ere­jükből, de néhány helyen megfordultak. Kz idén Deb­recenben vállaltak még ha­sonló munkát. A rózsái si­ker után talán meghallanák, ha ismét kopogtatnak ajta­jukon Hevesből. Tessék jelentkezni... ! Moldvay Győző , 1978. július Z„ vasárnap

Next

/
Oldalképek
Tartalom