Népújság, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-03 / 102. szám
Muslicák a liftben A perjtek este bemutatott tévéfilmben, a Muslicák a liftben címűben Vészi Étidre író főhőséül egy takarítónőt avat. Jusztiniát, aki nevét a majdani támogatás, netán ha. gyaték reményében egy her. cegnőtől örökli. Az előkelő, s így a későbbiekben rossz csengésű név, azonban a változó idők sodrában inkább balsorsot hoz rá semmint szerencsét. Jusztinia elmaradott tudatú asszonyként megbélyegezve, előbb segédmunIíószlet Vészi Endre Muslicák a liftben című tévéfilmjéből kásként, majd mint házmester él, takarítva nemcsak a ház mocskát, de bejárónőként a ház egy-egy lakójáét is. Jusztinia nagyszívű, s há* nyattatásai során is erős, igaz, és teljes értékű emberként élni tudó asszony. A keserűség, amelyet — a már önellátásra- is képtelen gyá- moilítottja — a „gyóntató anya” előtt hullafáradtan esténként kiönt, régen nem az ígért, s meg nem kapott hercegnői támogatás, vagy a kényszerű kétkezi munka miatt növekszik benne. Sokkal inkább a fölkapaszkodott, előkelősködő újgazdag Búzási házaspár miatt, akik afféle cselédként, nap mint nap megalázzák. A tragikomikus bosszú; míg Búzásiék Svájcban nyaralnak, betörést imitál, így téve tönkre a második nászútnak ígérkező utazást. .. I A történet röviden ennyi. 1 Ám a pár szó mögött korántsem közhelymélységek rejlenek... Az úgynevezett kisemberek sorsának egy-egy figyelemre méltó mozzanatát, gondjait, vagy derűs perceit ugyanis nagy általánosságban kétféleképpen szokták ábrázolni a művészi alkotásokban. Vagy egyfajta lelki- ismeret-furdalásos „odafigyeléssel”, a „problémára” reflektorozással vagy — s talán ez a szimpat.ikusabb — belülről, a sokaságból egyenként megszólalva. Kevesen — s közéjük tartozik többszörösen és ezúttal is bizonyítottan Vészi Endre is — ennél is jóval többet tudnak. Az író, e tévéfilmben úgy rajzolja meg a hétköznapok perifériáján mozgó figurát, hogv nemcsak megérteni, együttérezni tudunk vele. de kivívja megbecsülésünket is. Jusztinia alakítója — Métáé Erzsi — értette is, érezte is a kukagörgetőként is termelő kezű, meleget sugárzó asz- szony egyszerű teljességét. Játékának kiváló kiegészítője volt Bánjfy György, Kállai Ilona. Lázár Mária és Hegedűs Erzsi. Sajnos, ennek ellenére sem mondható el, hogy Gábor Pál rendezése elérte volna a tőle megszokott tisztaságot. Különösen az volt zavaró, hogy a „tettes” kilétére csak a nagyon figyelmes néző érezhetett rá. Márpedig itt nem egy krimi rejtvényfej- tési izgalmainak megteremtése volt a feladat! Az operatőr. Sólyom László, fegyelmezett, szépen komponált képeivel emelte a produkciót. (németi) Színház a képernyőn Kevés a színház a tévében. Ez a szónokiasnak tűnő felkiáltás egyben paradoxon is lehetne: mi az, hogy kevés a színház a tévében? A színház a színházban legyen „elég”, s ne a televízióban sok, vagy kevés. A konkur- rensen kérjük számon a színházi előadásokat? Nos, azon természetesen réges- régen fúl vagyunk már. hogy a televízióban bárminek is az ellenségét, konkurenciáját véljük, vagy keressük felfedezendőn. így a színháznak is társa, sőt patró- nusa lehet és a példák egész sora igazolja, hogy az is lett a televízió. A Színházi album, egy-egy színházi előadás felvételről történő közvetítése orientálja, a színházi életre figyelteti a közönséget. És mégis; kevés a színház a tévében. Nem a tévé-színház kevés, hanem „a” színház. A színpadi színház. Mindez egy butuska- bugyuta, kedves-vidám színházi előadás kapcsán — természetesen azért mégis inkább a Színházi albumtól indíttatva — jutott eszembe. Zenés mesét közvetített a televízió, természetesen felvételről. Aki mer, az nyer címmel a budapesti Vidám Színpadról. S amíg csendesen derültem a megungvári- asított Rejtő-mesén, az járt az eszemben, hogy mikor is láttam utoljára színházi előadást a televízióban. Régen. Ha emlékezetem nem csal, Bemard Shaw szerepelt utoljára a képernyőn, mint színházi közvetítés, előtte meg Molnár Ferenc. Aztán hetek telnek és teltek és a gyengécske esti műsorok helyett sem kapott helyet, egy- egy színház produkciója. Gyors statisztikát csináltam, és könnyű volt kiszáVolt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy ország, az országban egy megye, a megyében egy falu, a faluban pedig egy szerelmespár, úgy hívták őket, hogy Jancsi és Juliska, és ez a Jancsi olyan délceg legény volt, hogy egy nap, egy éj, egyedül elhordta a hátán a nagy hegyet, csakhogy szerelmesével mesz- szebbre elláthassanak. Juliska meg annyira szép, hogy estére kelve szeme fényével szikráztatta fel az ég sötét bársonyán szunnyadó ezernyi csillagvillanyt. Lett is olyan híre, hogy messzi idegenből is eljöttek hozzá, hogy feleségül kérjék, de ő csak Jancsit szerette, másra még a nyelvét sem öltötte. Történt aztán, hogy Jancsi már nem bírt többé a nagy szerelemmel, és odaállt Juliska elé, és mondta: Juliskám, én most a nagyvilágnak nekivágok, magamon próbát csinálok, esztendőre újra éli— béd állok, és ha azt a sok időt, meg a nagy messzeséget kiállja a.szerelmünk, hetedhét országra szóló lakodalmat rendezünk! Azzal felszállt a zsúfolt buszra, elment a szomszéd faluig, és elszegődött a téesz kertészetébe, ahol is szorgalmasan dolgozottt, de idővel, egy hét múlva beleszeretett az agronómus lányába. Mivel molnom — Egert nem tekintve természetesen színházzal bíró városnak —, tíz vidéki színház működik most az országban. Nem számítva ide a Budapesten székelő, de az egész országban „tájoló" Népszínházát. Ezek a vidéki színházak általában tíz bemutatót tartanak egy esztendőben, s ezeknek egy jó része nem fedi egymást. Értsd: új és önálló, Magyarországon nem, vagy régen nem játszott produkcióról, avagy éppen ősbemutatóról van szó. Ha nem esek a számok túlzásába, ez évente legalább félszáz olyan színpadi „történés”, amely viszonylag egyszerű televíziós eszközökkel, megörökíthető és a műsorba béiktat- ható lenne. Ha most hozzászámolom ehhez a fővárosi színházak produkcióit, s levonom belőlük a reprizt, nevezetesen azt, hogy egy színház felújíthatja és műsoron is tartja, néha több évig is a — elsősorban budapestiekről van szó — sikeres bemutatóit, nos. még akkor sem járok messze az igazságtól, hogv évente nyolcvan-száz színházi lehetőség áll a televízió rendelkezésére. Hogy mit akar e sorok írója a színházi közvetítésekkel. mikor azok végtére is lefényképezett színházak és nem önálló, felvett televíziós produkciók? Sok mindent akar e sorok írója, de most csak néhányat belőlük. Megismerkedni a vidéki színházakkal és a vidéken élő, alkotó színészekkel. És megismertetni őket az országgal. Üj, vagy klasszikus darabokat látni, színházi, rendezői elképzelésekre oda- és felfigyelni. És egyáltalán, miért ne lenne televíziós műfaj, a „lefényképezett” színház, amikor televíziós műfaj a „lefényképezett’ film?! És nem utolsósorban kéthetenként, vagy háromhetenként — az időpont csak rögtönzött tipp móst —, kedd este, vagy vasárnap a kötelező és már csömört hozó igénytelen krimik helyett. színházat nézni a tévében. Ezt szeretné e sorok írója. Akarnia a tévének kell. a lány is igen megkedvelte őt, Jancsi nagyon megörvendett, de egyben a szomorúság is gyötörte, ha arra gondolt. hogy őtet otthon reménykedve várja a babája. Nem is volt neki emiatt tovább maradása, sírva búcsút vett az új szeretőjétől, felvette a keresetét, és lógó orral ment neki megint a busznak. Juliska zsebkendőjén ezalatt még fel sem száradtak a könnyek, amikor egyszer csak hallja, hogy odakint a kiskapunál csilingel a csengő. Ktlesett a kisírt szemével, hát látja ám, hogy a házuk előtt egy gyönyörű Zsiguli áll, mellette meg egy igen szemrevaló legény várakozik a kapuban. Juliska gyorsan összekapta magát és sietett kaput nyitni. A legény egyből ráismert, hogy ez csak a szépséges Juliska lehet, mert most, hogy a szeme ki volt sírva, még jobban hasonlított a csillagokra — és elmondta a legény, hogy ő bizony a szomszéd falu szövetkezetéből jött. az agronómus- nak a fia. és hogy az ő bájos szép bugát Jancsi a múlt héten elcsábította, aztán to- vábbá'llt az ebadta. Egv életem, egy halálom, mondta erre Juliska és az utolsó csepp könnyet a szeme sarkából kitörölte, és a legény megölelte, akkor nem az a szélcsap II vöröskereszles világnap idei jelszava: „Csailakozzon hozzánk!” Ünnepi tággyűléseken emlékeznek meg országszerte a vöröskeresztes alapszervezetek a május 8-i vöröskeresztes világnapról,, amelynek idei jelszava: „Csatlakozzon hozzánk!” A televízió 40 perces műsort készített és sugároz a világnap alkalmából. Ebben áttekintést adnak a Magyar Vöröskereszt sokoldalú tevékenységéről. % filmriportban számolnak be a Vas megyei jánosházi és kámi csomópontnál működő, közlekedési elsősegélynyújtó állomások munkájáról. A Vöröskeresztes Társaságok Világszövetsége megbízásából készült 20 perces világnapi film is képernyőre kerül a műsorban. A filmet, amely magyar és bolgár koprodukcióban készült, a világszövetség valamennyi tagországának tévé- társasága bemutatja. (MTI) * Mérnökielültek külföldi gyakorlatra Idén öt külföldi felsőoktatási intézményben folytathatják termelési gyakorlataikat a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karának hallgatói. A közelmúltban megkötött szerződések szerint 76 mérnökjelölt utazik majd Odessza, Harkov, Krakkó, Halle és Nyitra agrár-felső- oktatási intézményeibe, nyári termelési gyakorlatra. A partner egyetemekről megközelítően ennyi külföldi agrármérnökjelölt gyarapíthatja tudását júliusban a keszthelyi egyetemen és a környező nagyüzemekben. (MTI) lesz a párom, hanem egyedül csak te! Mindjárt össze is csókolóztak, és így telt el három hónap. Akkor a zsigulis legény azt mondta, Juliska, én meggondoltam. Szeretlek, nem azt mondom, de már nem annyira nagyon, és az az igazság, drága Julcsa, hogy van egy szép menyasszonyom otthon, a falunkban, ne is sírass, arra kérlek, de hozzá én visszamegyek. Közben pedig, hogy egyik szavamat a másikba ne ölt- sem, Jancsi nagy szomorúan ült a buszon, az meg zötyög- ve vitte a rázós úton, úgyhogy mire száz kilométert megtettek, Jancsi szívében lepergett a bánatóra. Na, gondolta, helyben vagyok, és újra elment egy majorba, hol is dicsérettel dolgozott, mert mindent vállalt, amit mondtak, s nem nézett sem éjjelt, sem napot. Ez a legény! örvendezett a téesz elnöke, és — egy hónapba se tellett, Jancsit brigádvezetőnek meg_ tette, s vejéül is kiszemelte. Mert volt neki egy szép bysz- ke lánya, és az elnök úgy gondolta, egy Ilyen derék ember mellett biztosan jó sorsa volna. Annak rendjs- módja szerint el is kezdődött a dolog, virágzott az úi szerelem, míg egyszer Jancsi sírva bevallotta, hogy két lányszív fekszik már mögötte hagyva, az út porába taposva. Persze, nem volt maradása, kitették a szűrét menten. s ment szegény, megint, neki a busznak. De. hogy Juliskára visszatérjek, akit a zsigulis fiú kurtán-furcsán úgy otthagyott, nos időközben az ő sorsa is alaposan megváltozott. Mert a főnöke, látva, hogy Az ember útja, a több évre tervezett művelődéstörténeti sorozat, amelynek indítéka Bacon egy tanítása „a világ kezdete óta fokozatosan növekedett a bölcsesség és növekedése a mai napig sem szűnt meg” kalandos útra viszi a hallgatót. 15—20 millió év történetét kell ezúttal a szerzőknek, szerkesztőknek, tudósoknak vizsgálni és meggyőzően bizonyítani is, hogy a 'megtorpanások, visz- szafejlődések ellenére az emberi gondolkodás fejlődött, az ember előbbre jutott és az életnek olyan minőségét teremtette meg, ami még 100 évvel ezelőtt is elképzelhetetlen volt. Tímár Lász- 1 ó szerint, „amit ma differenciáltan tudománynak, technikának, kultúrának, művelődésnek, társadalmi szerkezetnek, államszervezetnek, településnek nevezünk, akkor együttesen jelentkezett.” így nyilván sor kerül annak megvilágítására is, hogy milyen biológiai, társadalmi erők hatására váltak el egymástól a résztudományok. Az a terv, hogy a rudabá- nyai embertől a Neander- völgyig, a neolit forradalomig, az ókori kalandozások, a folyami és tengerparti kultúrák korszakain át vizsgálja a kérdést izgalmasnak tűnik, a kérdés inkább az, hogyan tehető mindez szemléletessé. elfogadhatóvá a különböző műveltségi szinten élő hallgató számára. Csak a szó segítségével. Mert, hogyan is volt ez 15 millió éve? „Egy termeszdomb mellett némán és csupaszon áll az ember őse. Nincs karma és agyara, gyilkos szerszámait (bunkó, kihegyezett csontok, kövek) a kezében tartja. Ö már ölő. Nappalait kitölti a bajsza az élelemért, éjszakáit a félelem a ragadozóktól és ismeretlen fenyegető veszélytől. Teste emberi, feje, arckifejezése majomszerű, de az alacsony homlokcsont alatt már kiemelkedett az orrnyereg, az alsó állkapocs visszafejlődőben. A koponya már gondolkodó agyat takar. Mivel az Juliskát a szerelem így meggyötörte, egy-kettőre maga mellé titkárnőnek kiemelte. Később pedig, hogy az írógépet a leány oly könnyű kézzel pötyögtette, a főnök azonnal megszerette, és ha csak tehette, utazásaira is magával elvitte, a szerelemben így fürdette. A szív viszont kényes jószág, és mikor a főnök felesége rájött erre a titkos szerelemre, Juliskán azzal állott bosszút, hogy talpa alá tette a legelső útila- pút. És ez így ment továbbra is: míg Juliska könnyeivel az egereket itatta, addig tőle messze-messze Jancsikája új babáját csókolgatta. Mikor meg Jancsikára köszöntött a búbánat, víg sorsa volt otthon a szép Juliskának. Az esztendő így gyorsan kitelt, egymásra már nem is leltek, s hogy végül mégis, mi lett velük, bizony mondom, nehéz lenne felsorolnom. Jancsit és a Juliskánkat külön sodorta a sorsuk, és ahogy az évek múltak, egymásra csak egyre ritkábban gondoltak. Ilyenkor Juliska szeméből egy könnycsepphar- mat kiragyogott, azt egy szellő a felhőkig felsodorta, a felhőkből hűs eső lett, éppen ott, ahol akkor Jancsi lakott, és Jancsi kiment az esőre, arcát az égre felemelte, homlokán, haján s száján, mely egy kicsit most megnyílt, s szemein, melyeket becsukott, a Juliska-könnve-eső, sirdo- gálva szertefutott. A mesének itten vége, aludni gyorsan, gyereksereg! — 8 ha nem hisztek a mesémnek, álmodjatok szebb szerelmet. B. Kun Tibor elejtett vadak húsát megeszi,’ van tartaléka, volt i4eje ül- dögélésre, pihenésre, játékra.” Az első előadás során — „Gondolkodott-e Rudi?” —• (utalás a rudabányai állkapocsleletre) felvetődött a kérdés, hol élhetett ez az előem. bér? Kelet-Afrikában? Ázsiában? Indiában? A rudabányai maradványokat agyagos hordalékban találj ták, békák, teknősök, masztodoncsontok, fogak, bordatöredékek között. A táplálkozás megváltozása, földön való élet, az eszközkészítés ténye a gondolkodás tényét tételezi fel. A szerkesztők fáradozása azért sem lesz hiábavaló, mert a ma emberét eltölti az élet gazdagsága, a fejlett technika, a kényelmes élet varázsa, számára elképzelhetetlen a múlt, ami harcokban, megpróbáltatásokban; vívmányokban nem volt szegényebb napjainknál, hiszen egy-egy eredmény legalább annyira előrevitte az emberi életét akkor, mint ma 33 ipari robotok vagy a számítástechnika. Gondolom, ennek igazolása is egyik célja a| reménykeltő rádiós művelődéstörténetnek. O ??. O Az öreg halász és ^ tenger továbbgondolt következtetései és tanításai! kaptak új értelmezést V á-i mos Miklós hangjátékában, Az öreg hal és aí tenger jeleneteiben. A remekművek gondolati gazdagsága, morálja nemcsak azi olvasóban él tovább, hanem vallomásra, új alkotásra készteti az alkotót is. Üj éa új változatai születnek az örök témának, amelyek az ember és a természet erőij nek harcáról, a küzdelem értelméről, a vereség elviseléséről, a diadalról szólnak. A dráma a nyolcmázsás öreg mariin és az öreg halász küzdelmét mondja el. A1 hal így: „Sok vihart megértem, uszonyom erős, éles, ormányom hegyes, jó fegyver a cápák ellen. Csatáztam elegeti a halászokkal. Volt dolgom horoggal, szigonnyal, hálóval; mégsem érzek gyűlöletet az emberek iránt. Megértem őket. Élniük kell. Hát ránk, halakra vadásznak .. ” A halász így: „A halak nem olyan értelmesek mint mi, akik megöljük őket. Ámbár sokkal használhatóbbak nálunk.' Őket legalább meg lehet enni... ” Az öreg hal elmélázva a csalétkek gazdagsága fölött ugyan horogra került, de volt ereje elszakítania a kötelet. Ez egyszer megúszta, de belátja, hogy a jövőben az öregkor bölcs erőbeosztásával kell élnie. Erre figyelmezteti szájában a kötél csonkja, ami most már örökre vele marad. Néhány pillanatra a felszínre emelkedve még megmutatja magát üldözőinek, majd leszáll a csend, a béke, a mélytengerek világába. Az öreg halász tudja, hogy a mariint meg kellett volna szigonyozni, mert nem fért volna a csónakba, „aztán vére szétfoly- ’na a vízbe. Ide gyűlnének a cápák és marcangolnák halunkat. Semmi sem maradna belőle, mire a parthoz érünk csak a meztelen gerinc. Az lenne az igazi vereség... ” Az eredeti mű drámaisága alig fejezhető ki egy szűkre szabott fél órában, de a rádió lehetőségei és kifejező eszközei, a mértéktartó szerkezet, a szép nyelv, a széttördelt zenei motívumok, a hangeffektusok lehetőséget adtak a színésznek, hogy ezt az örökös küzdelmet, az ember esendőségének és szerencséjének kettősségét közti hozza a hallgatóhoz. Kár, hogy a klasszikus zeneművek otthonában, a 3. műsor hullámhosszán sugározták, mert vételi lehetőségek korlátozottsága miatt kevesen hallhatták. (Kissé bele is lógott az E'-’i magazinba.) Ebergényi Tibor Gyorkó Géza
