Népújság, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-28 / 124. szám

Könyvhéti kóstoló Soha nem látott gazdagsá­gú termést kínálnak az idei könyvhéten a magyar könyv­kiadók. A bőség zavarával küzdve, igyekszünk néhány újdonságra felhívni olvasó­ink figyelmét. A Kossuth Könyvkiadó megjelenttette — Hajdú Ti­bor tollából — a Károlyi Mi­hály című nagyszabású mun­kát, á haladó magyar poli­tikus első tudományos igényű életrajzát, amely hazai és kül­földi levéltári források fel- használásával készült. A Szépirodalmi Könyvkiadó gazdag terméséből említsük meg Galgóczi Erzsébet Úszó jégtábla című könyvét. Tö­mör dialógusok és játékos keretbe zárt monológok vált­ják egymást a kötetben; ez a módszer szinte kínálkozott a sikeres hangjátékok és em­lékezetes tv-feldolgozások alapján. Kurucz Gyula Ki­csi nagyvilág című regénye 1.944-től 1957-ig eleveníti meg a magyar falu életét. Egy kisfiú szemszögéből mu­tatja be a sorsfordító válto­zásokat. s közben az egész életre meghatározó magatar­tás kialakulásának egyes ál­lomásait is nyomon követ­hetjük a történetben. Bárány Tamás A bíró című új regé­nye a Római Köztársaság utolsó napjaiba kalauzolja el az .olvasót. Balázs József Sze­retők és szerelmesek című új regényében a kisemberek életének változásait világít­ja meg. Boldizsár Iván A sé­táló szobor című útirajzkö­tetében széles körű tájékoz­tatásra törekszik. Mocsár Gá­bor Kék barlang című köte­te az író három szatirikus kisregényét (Kék barlang, Küldöttség koszorúval, Sie­tem legszebb nyomozása) tar­talmazza. Az 1940-es évek végétől napjainkig terjedő időszak; egyéni és társadalmi meg­próbáltatásokban gazdag va­lóságát tárja fel Budai orosz­lán című regényében — az Elveszett bárány folytatásá­ban — Sőtér István. Az Európa Könyvkiadó kí­nálatából Merce Rodoreda A Diamant tér című regényét emeljük ki. Már 1953-ban a háború dúlta nyomdák helyreállítá­sa, a könyvkiadók államosí­tása után, a fejlődő olvasói igény kielégítése mellett is, súlyt helyezett a Népműve­lési Minisztérium a köny­vek esztétikus megformálásá­ra és ezért létrehozta a könyvművészeti bizottságot. A bizottság, hogy a kiadókat a cél elérésére serkentse, a többi, magas könyvkultúrájú európai országhoz hasonlóan, meghirdette az „Év legszebb könyve” versenyt. A ver­senyt, amelynek elsőrendű célja a nagy példányszámú tömegkiadványok művészi színvonalának emelése volt, első ízben 1953-ban értékel­ték és jól választották, mert az „Év legszebb könyve” Barcsay Jenőnek azóta kilenc nyelven, összesen 40 kiadás­ban megjelent Művészeti ana­tómia című műve lett. Ez a kiadvány hozta a megújult magyar könyvművészet szá­mára az első nemzetközi si­kert is; 1958-ban a brüsszeli világkiállítás aranyérmét. A verseny mind az olva­sók, mind a kiadók körében nagy érdeklődést keltett. 1956-ban már négy, 1959-től pedig kilenc kategóriában ér­tékelték a kiadványokat, amelyek az I. nemzetközi könyvművészeti kiállításon (IBA) Lipcsében további nemzetközi elismerést szerez­tek a magyar tipográfusok­nak és műveiknek. Az itt ka­pott hat aranyérem között volt Aggházy Mária könyve, a Régi magyar faszobrok­ról és Hofer Edit—Fél Ta­más—Csillérv Klára Ungari­sche Baumkunst című köny­vének első kiadása. Az arany­érmek mellett még 11 eziist- és 9 bronzérem jutott a ma­gyar könyveknek. A hazai verseny tovább fejlődött, 1958 óta külön ki­adványban jelenik meg az a fényképes, több nyelvű tá­jékoztató, amely ismerteti az évi verseny eredményeit. A II. lipcsei IBA 1965-ben to­vábbi sikereket hozott. Ek­kor tüntették ki a magyar könyvművészet egyik kima­gasló alakját, az idén el­hunyt Lengyel Lajost a leg­nagyobb nemzetközi könyv- művészeti elismeréssel, a Gu- tenberg-díjjal. öt arnyér- münk egyikét az ő gyönyö­rű Alberto-albuma kapta. A könyvművészet fejlesztése ér­dekében 1957-ben létrehozott Magyar Helikon Kiadó mun­kásságát ezen a kiállításon 2—2 arany-, ezüst- és bronz­érem dicsérte, majd a III. IBA-n a kiadó kapott könyv- művészeti tevékenységéért aranyérmet. A verseny lebonyolítását 1970-ben a Kulturális Minisz­térium kiadói főigazgatósá­gától a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesü­lése vette át. Azóta minden évben ez a verseny jutalmaz­ta könyvművészetünk leg­jobbjait. A moszkvai nemzet­közi könyvkiállításokon 1970- ben és 1975-ben is több díj és elismerés jutott kiadvá­nyainknak. 1972-ben gyer­mekkönyvkiadásunk ért el számottevő sikert, amikor Ja- nikovszky Éva—Réber Lász­ló sok nyelven kiadott gyer­mekkönyvsorozatának „Wenn ich nicht mehr klein bin” cí­mű kötete az NSZK „Az év legszebb gyermekkönyve” dí­ját kapta. 1975 óta két szakzsüri bí­rálja és értékeli a mintegy négyezer kötetnyi évi könyv­termésből a kiadók és az elő- zsürik döntése alapján kivá­logatott 220—250 művet. A döntést segíti a héttagú nem­zetközi zsűri is. Az 1977. évi IV. IBA hoz­ta eddigi legnagyobb nem­zetközi sikerünket. ' Könyv- művészeti és elméleti mun­kásságáért Gutenberg-dí.ijal jutalmazták Haiman Györ­gyöt az Iparművészeti Főis­kola tipográfiai tanszékének tanárát. A klasszikus művek legszebb megformálásáért kü- löndíjat kapott a négykötetes Shakespeare összes drámái c. A többszörös díjnyertes, il­lusztrált Shakespeare összes drámái című Helikon-kiadás­ból. kiadvány. Ezenkívül még sok díj biztosította a 71 kiállító ország versenyében elért elő­kelő helyezésünket. Az idei, a huszonötödik „Szép magyar könyv” ver­senyen a zsűri 11 kategóriá­ban 42 könyvet tüntetett ki díjjal és 31 mű kapott ok­levelet. A huszonötödik év­forduló megünneplésére több rendezvénnyel készül a könyvszakma. Az ünnepi könyvhét alkalmából hat vá­rosban mutatják be a ver­seny díjnyertes könyveit. Veszprémben pedig a 25 év szép könyveiből összeállított válogatást állítják ki. A könyvhétre jelenik meg az a miniatűr kiadvány, amely az elmúlt huszonöt év, csaknem 800 díjnyertes köny­véből nyolcvan színes kép­ben ad válogatást és megje­lenik a verseny idei kataló­gusa is. Könyvművészetünk újabb nemzetközi vizsgára készül, az idei Schönste Bücher aus aller Welt versenyben a tavalyi 45 szép kiadvány ad számot a világnak könyvmű­vészetünk mai helyzetéről. MORVÁT LÄSZLO 1944. március 19. Ránki György kötetéről ^Akik nem emlékeznek a múltra, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt”. Ez az epigramma-tömörségű mondás sols mindenre érvényes lehet, de talán legérvényesebb mégis a történelemre. Figyelmeztető mementóként arra; a nemzetek emlékezetéből semmit sem lehet kitörölni, hiszen azzal nemcsak a nemzeti önismeret lenne halványabb, hanem történelmi iránytűnk lengne ki bizonytalan irányokba. Ránki György könyve ilyen emlékeztető akar lenni. Ami Magyarországon 1944 márciusában bekövetkezett,’ az nem csupán egy elhibázott kormányzati politika követ­kezménye volt, hanem egy egész rendszer szükségképpeni1 agóniáját méltóképpen kifejező végkifejlet. A könyv, mely egy korábbi változat bővítettebb és forráshasználatában is szélesebb adatbázisra támaszkodó feldolgozás, a magyar történelemnek azt a tragikus szakaszát tárgyalja, mely a 43-as, 44-es felemásan és ellentmondásosan koordinált béke. tapogatózási kísérleteket, illetve az azt követő német meg- szállást és a Szálasi-hatalomátvétel előzményeit jellemezte.’ A háború menetében a 43-as kurszki csata már döntő fordulatot jelentett. Végérvényesen bizonyossá vált, a né- metek elvesztik a második világháborút. Noha ennek kéz­zel kitapintható megnyilvánulásait még nem nagyon lehe-’ tett érezni, a világosabban látó politikai erőknek fel kelleti ismerniük ezt a változást. A háborúból kiutat kereső kor­mányzati és egyéb politikai erők kísérletét nem azért nem koronázta siker, mert azt a németek mindig megakadályoz­ták, vagy pontosabban a kiútkeresési kísérletekről idő előtt tudomást szereztek, hanem mert a vezérkar jó része mind­végig németbarát volt, s ami ennél is fontosabb, a kor­mányzati politika a baloldali ellenzék követeléseit sohasem vette komolyan tudomásul. A könyv igen izgalmasan és érdekfeszítően bontja ki azt a szituációt, amelyben a német megszállás bekövetkezett: Elemzi a megszállás előzményét képező utolsó Horthy— Hitler-találkozót. Hitler garanciát akart arra, hogy a meg­szállás esetén katonai ellenállás- ne következzék be, s ha a kormányzó tényleges beleegyezése el is maradt, azt minden­esetre a német vezér elérte: nem kell tartania attól, hogy Horthy lényegesebb akadályt gördít a megszállás útjába.1 A könyv második része a megszállás utáni helyzet elemzésével foglalkozik. A német elképzelés lényege való­jában az volt, miként lehetne az ország gazdasági-katonai erejét minél teljesebb mértékben a német érdekek szolgá­latába állítani. A fő cél mindenekelőtt a baloldal és német- ellenes elemeknek a közéletből való eltávolítása, s kísérlet a totális fasiszta rendszer bevezetésére. S hogy a magyar kormányzati politika hű legyen korábbi önmagához, a 441 októberére „előkészített” kiugrás is elvetélt, hiszen legalább olyan ellentmondásosan és körültekintés nélkül volt elő­készítve, hogy nem is végződhetett másképpen. A háború­ból való kilépéshez ekkorra már nemcsak a németekkel való azonnali szembefordulás volt szükséges, hanem olyan alter­natíva, amely a nyílt ellenállást összekötötte volna a Szov­jetunió elleni hadművelet azonnali befejezésével és a hazai baloldali erőkkel való konstruktív együttműködéssel. A könyvnapi megjelenést mindenekelőtt a kiadó részé­ről történt jó időzítésnek tartjuk, a mű megírását pedig olyan fontos vállalkozásnak, mely történelmünk egy izgal­mas, és érdeklődésre is minden bizonnyal számot tartó történeti problémájának a jobb megértését segíti majd elő. (Kossuth, 78) SZŐKE DOMONKOS E gy nagy hátrányom van: apám vezető ember, és anyám is. Ne tessék nevetni. Ez nekem több ízben jelentett hát­rányt, már eddigi rövid pályafutá­som alatt is, és nem tudom, sike­rül-e ledolgoznom valaha? Persze, tudom, a közvéleményben más van, az. hogy ba valakinek fejes az őse, mindent tálcán hoznak eléje. Márpedig a közvéleménnyel nem fogok szembeszállni, mert nem tu­dok: nem ismerem az általános helyzetet. Csak azt tudom, hogy apám pél­dául reggelenként villamoson meg}« a hivatalba. Vidékre is vonaton szokott utazni, ha csak teheti. Ha nem kell nagyon sietni, és nem kell reprezen­tálnia. Azt mondja, egy személy- vonat másodosztály Budapest— Debrecen között olyan betekintést ad a társadalomba, amilyet sem­milyen hangulatjelentés. Többször megpróbált már egyik helységből gyalog átmenni a másikba, de ez eddig sohasem sikerült, mert út­közben az autókból felismerik, megállnak, és beinvitálják, aggo­dalmas arccal. Egy ilyen eset után egyszer már be is hívatták illeté­kes helyre, és megkérdezték tőle, nincs-e valami problémája, és nem akar-e kivizsgálásra menni, de legalább Sopronba, pihenni?... Az egészet csak azért mondom el, hogy érthető legyen: valószínűleg apámra ütöttem. Mikor az iskoláimmal végeztem, nem fogadtam el a kérés nélkül fölajánlott, kitűnőnél kitűnőbo ál­lásokat, hanem lejöttem ide taní­tani. Eleinte nem akartak kinevez­ni. talán mert nem értették, hogy egy „nagy ember” lánya miért ilyen eldugott helyre jön, aztán mégis sikerült — szüleim protek­cióiéval. Ez a negyedik évem, most fo­gom atadni az első csoportot a fel­ső tagozatnak. Ç okát írnak például a tanyák­ról, és bizonyosan joggal. Kunszabó Ferenc: 0 ’-nnnHnrn. Mélymerülés egy tipikusan régi munkásnegyed­be! A folyóvíz, a szenny csatom a, sokszor még a villany is hiányzik! A házak vizes-roggyant falai, a rozoga ablakok és ajtók, a zsúfolt­ság! ... Igaz, a körzeti orvost ha­marább elérik, mint a tanyaiak, s az utcákon van járda, többnyire, de azt akarom kifejezni, hogy egy város, vagy akár Budapest perem- kerületeiben lehet legalább olyan civilizálatlanul és kultúrálatlanul élni. mint akármelyik tanyán. Hány öreget találtam például el- hagyatottságban, pénztelenül tengődve! Mikor a csoportom második osz­tályos volt, úgynevezett szociomet­riái felmérést végeztem közöttük. Ez így persze igen komolyan hang­zik, de tulajdonképpen arról volt szó, hogy minden gyerekkel föl­írattam: az osztályban kivel szim­patizál, kivel nem, és miért? Aki­nek a felelete hiányos vagy zava­ros volt, azzal külön is elbeszélget­tem, s mondhatom, izgalmas dol­gok derültek ki. Már önmagában az is érdekes volt, hogy azok a hét­éves emberkék, akiket annyira gyerekeknek tartunk — hogy azok milyen komolyan és pontosan meg tudták indokolni választásaikat. Többnyire. Elemzés közben arra jutottam, hogy a választások indoklásait két nagy csoportra oszthatom. Az egyik, ahol a bizonyítás közvetle­nül a gyerek fogalomvilágából való. („Pistának vagyok a barátja, mert erős. és szépen tud énekel­ni!”), a másik pedig, ahol inkább a felnőttek értékrendjét tükrözik: „Beátát nem szeretem, mert az apu­kájának Zsigája van!” Eleinte azonban ennek a felosztásnak nem lo'ilönöse^ tőséget, egészen addig, amíg a so­ros évi családlátogatást el nem kezdtem. Több mint harminc gye­rek, és egyharmada már az itt hú­zódó új lakótelepen él. A látogatá­sokat mindig előre megüzentem, vagyis mindenütt tiszta lakás fo­gadott, kóla, sör, bor, néha pálin­ka — és a papírszalvéta nylonborí- ,tóját előttem tépték föl. Általában nagyon illedelmesen elbeszélget­tünk az időjárásról, a villamosfor­galomról, a közértről, az iskoláról és a gyermek magatartásáról — de ha véletlenül a felmérésem adatait érintettem, akkor elzárkóztak, ki­tértek a felelet elöl, vagy úgy tet­tek, mintha nem is értenék a kér­désemet. Tulajdonképpen ez kez­dett izgatni: mire tapintok ilyen­kor? Milyen titok lappang itt? !... Később rájöttem: nem a titok sú­lyos, hanem rosszul irányítom a beszélgetést. Mert például arra a kérdésre, hogy „kivel játszik Pé- terke iskola után?”, a legkönnyebb azt felelni: honnan tudjuk mi azt, aranvos tanító néni? esőbb arra jutottam : azért ‘sem felelnek, mert ez már nem tartozik rám, ezzel már a család magánéletébe avatkoznék be. Sze­rintük. Talán szerintem is, de ép­pen ekkoriban jöttem rá, hogy az iskolai és az otthoni élet mennyire összefügg. Ezért elhatároztam, hogy konkrét és szemtelen leszek: Beáta apukája tényleg olyan fel­vágós? Féltem, hogy megharagusz- nak, de éppen ellenkezőleg: a leg­több helyen az ilyen egyenes kér­désekre nyíltak meg a zsilipek, és elkezdték ám mondani, hogy bi­zony felvágós, mert nem elég. hogy az órabére kettő-tízzel magasabb, és a műhelyben a legjobb melókat kapja, hanem még a kocsmában is lefanyalogja a kőbányait, azt mondja, a Rocky, az az igazi !... Hát rendes ember az ilyen?... Vi­szont Beáta apukájához is ilyen pletykaszöveggel mentem. mire elmondta ám, hogy az őt ócsárlók nem szeretnek dolgozni, de ha K í c szeretnének is, nem tudnak, mert nem értenek a szakmához; hiába, akinek nem megy, az ne erőltesse, megmondta ezt már Lenin elvtárs is; és a kocsmában literszám ve­delik a sört. utána pedig jár a szá­juk, hogy nekik milyen nehéz! így eveztem tova az apró ellen­tétek és nagy 'gyűlölködések nehéz vizein. Attól kezdve, hogy az első értő és bennfentes kérdést föltet­tem, híre terjedt a kolónián, hogy én milyen helyes, rendes, munkás­párti tanító vagyok, velem kibe­szélheti magát az ember. Mikor pedig kiderült, hogy néhány ügy­ben eljártam, akkor már meg is kerestek, az iskolában, az utcán. Tetszett ez nekem, hazudnék, ha tagadnám. Éreztem benne a bizal­mat, és jólesett a tudat, hogy szin­te mindent elintézhetek: vezető tisztviselő leánya vagyok, s nem mer elutasítani sem a gyár, sem a tanács. T avaszi szünetben szólt az * anyám, hogy mibe kevered­tem? Panaszokkal jártak nála. legutoljára és legkisebb személy­ként az iskola igazgatója, hogy én különös érzékkel választom ki a lump, kétes elemeket, folyton azokkal bratyizok, azok lehetetlen és jogtalan kéréseivel erőszakosko­dom a különböző fórumokon !... Mondom: ezek szerint az osztály­létszám szülőinek legalább a fele kétes elem, és nekem távol kellene magam tartani töltik?! De ha ez igaz, akkor az egész munkásság fele is kétes elem. mert milyen alapon gondolhatnám, hogy éppen az én osztályomban sűrűsödtek a lump elemek gyerekei? Azt mond­ja anyám: kijön velem. Jó! — Autóval akart, mert úgy könnyebb és gyorsabb, többet tudunk végez­ni. Kértem, HÉV-vel menjünk, mert nem elég, hogy egy „tekinté­lyes elvtársnőt” viszek magammal, hanem ráadásul sétahajó nagyságú kocsival jelenünk meg: egy mukk nem sok, annyit sem fognak szól­ni! Anyám nevetett, hogy a mun­kás már nem ilyen elmaradott, de azért rám hagyta. Ekkor kezdtem úgy érezni, hogy apám és anyám, legyenek bármi­lyen egyszerűek és jóindulatúak, a fizikai dolgozók lelkivilágának, gondolkodásának megítélésében jócskán idealisták. Ez az érzésem aztán tovább erősödött, mikor, vagy öt látogatás után, anyám ki­jelentette, hogy ezek kivételes esetek, semmiképpen sem jellem­zőek, de még pontosabb úgy fogal­mazni, hogy én a rosszabb énjü­ket hoztam felszínre, hiszen ugyanezek az emberek a gyárban egészen másképpen nyilatkoz­nak!... Mondom: ide figyelj, anyám, amíg az elképzelt tudatuk felöl közelítettem meg őket, addig nem tudtam meg semmit. Nem sejtettem, hogy ezek az emberek annyira bizonytalanok, hogy az első jöttment tenyerébe teszik a lelkűket, ha az hajlandó kinyitni. Nem tudtam, hogy szigorú dühök szaggatják őket csoportokra. Nem sejtettem, hogy rétegeiket vízszin­tes vonalakkal lehet elválasztani, mégpedig elsősorban a havi kere­set és a gyári munkabeosztás sze­rint !... Ha komolyan gondolod, hogy mindez nem létező, hogy csak a gyári, hivatalos nyilatkoza­taik az igazak, s hogy eddig tulaj­donképpen-nem is voltak sérelme- t ik, akkor én hogyan, honnan fa- i kasztottam föl mindezt? Ezen elgondolkodott, és azt mondta, másnap kimegyünk az új lakásokba. Hát valóban, ott nem oly bőbeszédűen pletykásak, és talán nem olyan kicsinyesek az emberek. A lakások tisztábbak, a bútorok újabbak, az emberek job­ban öltözöttek és a gyerekek ille- delmesebbek. Általában. I e talán azért támadt ilyen benyomásom, mert anyám­mal ineniem, s mert itt már nem akartam a tanító-szülői viszonyt pletykaszintre helyezni. Mert pletyka az új lakótelepen is van, s mindig létezni fog, míg ember lesz. hiszen például annak segítse gével könnyebben szövődnek a■/ emberi szálak. Ha tehát itt sablon­hivatalos stílusban látogatom családokat, akkor semmitmon«1 információkat fogok kapni. És ak. kor hogyan kerülünk közel egy máshoz? » WVVVVVVAAAAAV'AVJ ' D 1 mai magyar könyvművészei huszonöt éve

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom