Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-25 / 96. szám

Abigél

BEVALLOM ŐSZINTÉN,

Szabó Magda nagy sikerű ifjúsági regényét, az Abigélt, nem olvastam. Amikor hírül vettem, hogy a televízió, Zsurzs Éva rendezésében, műsorára tűzi ezt a regényt, tűnődni kezdtem, mégiscsak illene elolvasnom, mégha ifjúsági regény is. Sőt, ha leányregény is, akkor is, mert mégiscsak tévé-adaptáció Készült belőle. Mivel vessem majd össze a tévé-produkciót, ha nem a regénnyel? Hála égnek, győzött a lustaságom és győztek az egyéb olvasnivalók, így hát a Vitay Georgina történetéről szóló négyrészes televíziós film első részéhez úgy ültem le, hogy jószerint nem sokat tudtam se a regény cselekményéről, se a főszereplőkről. Egy vázlatos szinopszist csupán, hogy mikor játszódik a regény, illetve a televíziós játék.

Most és így utólag, megelégedetten kell megállapítanom, hogy a lustaságból és más könyveim bilincsöielé- seból is fakadó kényelmességem jóvoltából — jó lóra tettem. Hogy nem olvastam el a regényt! S azt is bevallom egyúttal, hogy most már nem is fogom. Ha elolvastam volna, a kritikusok legkegyesebb istene sem engedte volna el a számomra, hogy valami formában számon ne kéréssé velem a regényt a tévéfilmen; ha elolvasnám most, semmi sem mentene meg attól, hogy a tévéfilmet ne kérjem számon a regényen. Jómagámnak Szabó Magda Abigélje Zsurzs Éva „szemén” at marad meg most immár ismert, megismert és kedves, tiszta, szép és végül is izgalmas történetnek.

Zsurzs Évának szerencséje

is van. Az „is” itt fontosnak látszik, mert tehetségét ki vitathatná. Ám minden bizonnyal nem sértődik meg, ha leírom; van más, ugyancsak tehetséges rendezője a filmnek, jelesen a televíziós Ilimnek. Ám olyan aligha akad más a magyar televízió történetében, aki még soha nem bukott meg. Akinek minden bemutatója érdekes, izgalmas, szép és tiszta, akinek olyan szerencséje van, mint Zsurzs Évának a színészkiválasztásban és olyan nagyszerű ráérzése, mint néki

Képernyő

előtt

a forgatókönyvet megalapozó regény, vagy novella feltálalásában. Az Otelló Gyulaházán, Nő a barakkban, az Epeiosz-akció, a ki tudja hányadik felújításban is sikert hozó Fekete város és most az Abigél... Igaz: csak a jó kapusnak van szerencséje, mint a sportnyelv mondja. S igazul, bölcsen mondja.

A REGÉNT voltaképpen egy szigorú, református- apáca szigorúságú, kolostornak is beillő leányiskola falai között játszódik le. Hogy mit kereshet ott, mit kereshetett egyáltalán fiatal lányok között, azok világában a második világháború, az ellenállás? — erről szól a regényből készült film. Okosan. Sem Szabó Magda, sem Zsurzs Éva nem óhajtotta azt bebizonyítani, hogy Magyar- országon 1943—44-ben olyan mély és széles lett volna az ellenállás, miszerint az szétfeszítette volna még egy ilyen kolostor-iskola vaskos falait is. De ázt elhisszük, mert az igaz volt, hogy a háború szörnyűségei egyrészt, másrészt az éppen e szörnyűségek miatt is szervezkedő, sajnos a széles tömegekhez nehezen, vagy alig eljutó ellenállás nem hagyhatta érin- ■ tétlenül a még oly vastag és tradíciókból is rakott falakat. Az élet betört az iskolába, és a Matula lányai, tanárai, ilyen, vagy olyan formában válaszút elé kerültek. Ha nem is csak politikai válaszadást kérő válaszút elé, de addigi életüket megkérdője- «' lező holnapok elébe, mindenképpen és mindannyian.

MAGABIZTOS, majdhogynem fölényes színészvezetés, egyben finom és — már használtam többször is a jelzőt — tiszta atmoszféra, puritán játékmodor jellemezte ezt a filmsorozatot. Nem kétséges, néha talán túl gyorsan változónak tűntek a képek, és a befejezés Zsurzs Évától kissé szokatlan, enyhén melodra- matikus és didaktikus hangvétele sem az erényei közé

tartozik e négyrészes filmnek. Ám a lényeg mégis az, hogy ha visszagondolok Abigélre, nem a film kisebb hibái, itt-ott vitathatóra sikerült pontjai révednek fel bennem, hanem négy részre tagoltsága ellenére is az egységes volta. És, ha belegondolunk abba, hogy Szabó Magda regénye,' illetőleg Vitay Georgina története nem a szokványos, a nekünk már megszokott „folytatásos” volt, amelynek minden egyes része valamiféle slusszpoénnal végződik akkor különösen elismerésre méltó a rendezői, a színészi játék. Széttagoltságában is egységes tudott maradni, líraiságában is cselekményes és cselekményében, fordulataiban soha nem hatásvadász. Csak tudatosan hatáskeltő.

Szerencsi Éva, Básti Lajos, Garas Dezső és Balázsovits Lajos, Piros Ildikó és Nagy Attila és a lányok, közülük is Lelkes Ágnes, Zsurzs Kati, Egri Kati, meg a többiek — igen nagy számú színésszel dolgozott Zsurzs Éva —, megelégedettek lehetnek művészi munkájukkal. Nem kevesebbet bizonyítottak be a többek között, mint hogy irodalmi értéket, bensőséges hangú lírát is lehet és kell folytatásokban adni a televíziónak.

Ha már a folytatások műfaja elválaszthatatlan lett a televízió műfajától.

Gyurkó Géza

A negyedik osztályosok számára

Hz Iskoiatelevízió és az új Mérv

1978 őszétől új tan terv

szerint tanítanak majd az általános iskolákban. Az Iskolatelevízió az új tantervhez kapcsolódva már ebben az évben két olyan adást su- 'gároz környezetismeretből az alsó tagozatosoknak, amely az új módszerek, törekvések jegyében született Május 2-án a negyedik osztályosok számára vetítik az Itt és ott című színes,

húszperces filmet, amely a viszonylagos helyzet és mozgás témakörét dolgozza fel. A filmet Rózsa János írta és rendezte.

Az élőlények és az élettelen tárgyak tulajdonságait vizsgálja a Csacsifogat című színes film. Az első osztályosoknak szóló filmet — amelyet Pásztory János rendezett — május 3-án vetíti a televízió.

Megyei döntő

Ki tud jobban oroszul?

A Magyar—Szovjet Baráti Társaság Gorkij Nyelviskolájának Heves megyei tagozata az idén — immár tizenegyedik alkalommal — ismét megrendezi orosz nyelvi vetélkedőjét.

A színhely ma délelőtt 9 órától az egri Hámán Kató Megyei Űttörőház. A tanfolyamok házi vetélkedőinek győztesei — csaknem százan — három kategóriában mérhetik össze tudásukat. Külön csapatban a kezdők, a nyelvet középfokon, illetve felső fokon beszélők.

A fordításra és a felolvasásra kijelölt olvasmányok, valamint a társalgási feladatok témái ezúttal a NOSZF 60. évfordulójához, valamint a VIT-hez és az ifjúsági mozgalmakhoz kötődnek.

A győztesek jutalma egy- egy szovjetunióbeli utazás lesz.

A salgótarjáni tavaszi

tárlatról — egri szemmel

A salgótarjáni tavaszi tárlat — sorrendben már a nyolcadik — országos jelentőségű fórummá növekedve is elsősorban arról ad képet, hogyan érzik ezt a mai világot a Nógrádban, Borsodban és Hevesben élő művészek és miként is adnak számot a bennük, és körülöttük végbement és végbemenő változásokról. Aki ellátogatott eddig is e megújult és modern kisvárosba, annak akadhatnak hasznos megfigyelései és megállapításai.

Onnan kezdenénk talán, hogy újabb és újabb nevekkel is találkozunk itt a régiek mellett, akik ezt a tárlatot házias, családi ünnepélynek is tekintik. De nem is a nevek fontpsak, inkább a művek, amelyek felkeltették érdeklődésünket.

Lóránt János két alkotása közül az egyik, a Száműzetésben, az elkötelezett művész vallomása korról és a szellemről, amely belevilágít a művész sorsába is. A Horizont viszont már a művész rejtett gondolatait és társa- dalomkritikáját — ha jól értjük — olyan fokon mondja el. hogy a figurákból, azok egymáshoz tartozásából és elkülönüléséből nemcsak a szemlélet kerekedik ki, hanem az a bölcs szkepszis is, amely ebben a rohanó korban az embert elfogja. A magány és az elidegenedés — ha az van, ilyen sűrűn valahol is!

7— másképp tornászik és tollászkodik minden figurában.

S valahogy mintha csak testvérpártja lenne Jánossy Ferenc Karneválja ennek a Horizontnak. Ezen a táblaképen is párok szórakoznak, az utcai tombolás délies mezítelenséget és élnívágyást jelez, de a fuvolát fúvó szemüveges férfi mögött az asszony riadt tekintetét nem a boldogság

Jánossy; Ili

A munka pillanatai is felsorakoznak itt, ezen a tárlaton. Molnár József Málnaválogatók című képe, Farkas András Tsz-kovács című kompozíciója, Zsignár István Kotródaruja érzékeltetik a kort, ahol ezek a jelenségek együttélhetnek.

Xantus Gyula határozott egyéniséget mutat fel képében, az A gyermek köszöntésében. Ahogy a markáns színnel három részre osztja mondandóját, s így azt a gondolatot járja körül, amit az élfel^

Tárlatvezetésen

(Fotó: Gyurkó Géza)

birtoklása függeszti a mesz- szeségre.

Szentgyörgyi József Ikonjához is többször visszatértünk, s bár a formák és színek ritmusa foglalkoztatott bennünket, az az érzésünk támadt, hogy a határozottabb fogalmazás nőni engedte volna a kép hatását.

1.

Firkád. Ez már nem éjszaka, de még nem is reggel. A sötétség megtörik, és a fák, bokrok, rétek fölött megjelenik a derengés. Ilyenkor inkább sejteni, mint látni lehet — legalábbis emberi szemmel —, mert a ha- zaváitó vad a derengésben nem tétovázik.

Ülünk és várunk. Az ég alja egy tenyérnyire már világos, és abban az irányban már sejteni lehet az erdőt.

— Most kell jönnie, — súgja felém a barátom és fázósan összerántja magán a kabátot.

Mögöttünk egy méterre megcsörren az avar és aprócska moccanások jelzik a tavalyi levelek alatt surranó egér útját.

— Itt egy egérszaladás is dübörgésnek hallatszik — gondolom, és közben figyelem az erdő fölött egyre szélesebbre tárulkozó világosságot. Az órám számlapjára ugrik a pillantásom, de a mutatókból a hajnali homályban még semmit sem látok.

Valahol határozottan rees- csen egy gally. Csizmám fölött érzem a barátom térdének szorítását;

— No! Ugye mondtam? — Mondaná, ha beszélne, de a

* T" * ? -"*-"** '■ •

. * . ? - -• < rí'..»

—• • z-jv.-.v- y■.v.j.sz'.'iáV'Vu.v izilíiakis:

sötét némaságban ezúttal csak megsejtett gondolatai jutnak el hozzám.

Előttünk néhány méterre a dagonya, benne a vaddisz- nóvállig érő iszapos, fekete víz. A várakozás pillanataiban újra a pirkadatot keresem valahol a messzeségben, de úgy látszik az előbb még látható valamit is eltakarta egy felhő, mert — legalábbis a szemnek úgy tűnik — sötétebb van, mint az előbb.

Űjabb roppanás. Ez igen! Ez már nem hallucináció, nem a képzelet bolondos játéka, mely a sötét erdőben oly gyakran megvicceli a vadászt

— Tehát jön! — ver bennem gyökeret a remény és erősebben szorítom kezemben a puskát.

Enyhe fuvallat érkezik, bizonyára a hajnal biztató üzenete, de szerencsére nem

a dagonya felé viszi a szagot.

Néhány perc múlva több apró motoszkálás hallatszik, majd újabb erőteljesebb reccsenés. Loccsan a víz, cuppog a sáros agyag.

— Fürödnek a disznók, — gondolom és lassan, óvatosan megkísérlem a puskát az arcomhoz emelni. Ez sikerül, ám magával hozza a csalódást is, hiszen a dagonya helyén mindössze hatalmas fekete folt látszik a céltávcsőben. Pedig a hajnali fürdőzés egyre gondtalanabb lehet, hiszen malacvinnyogás, fújás, morgás, dörzsölőzés hallatszik.

Üjabb öt perc múlva erősödik a derengés. A közelben egy feketerigó cserren, majd néhány másodperc múlva valahol távolabb egykét egészen korán kelő madár köszönti a közelgő hajnalt.

Megint egy kísérlet következik és ezúttal már nem eredménytelenül. A távcsövén át most már tisztán látom a nagy cserfát, amelynek derekához egy feketeség dörgölődzik. Több disznót -nem látok, csak mocorgást, csobbanást hallok és ebből arra következtetek, hogy nem a nagy vendég van itt, akit várunk, hanem csak egy vaddisznómama a malacaival végzi a hajnali fürdést.

Most már percről percre világosodik. Egymás után jelennek meg a fák, a bokrok, a sziklák, sőt a dagonya is.

— Jó fürdőzést! — gondolom, és magamban lemondok a nagy vendégről.

Messze, valahol a hajnali szürkeségben egy vadgalamb kezdi el napi mondókáját, aztán — néhány perc múlva — innen is, onnan is hallatszik a turbékolás.

Egy erős reccsenés és fújás töri meg a hajnali áhítatot. A víz nagyot loccsan és nem tudom megállni, hogy ne az erős keresőtávcsövön keresztül figyeljem a történteket.

A malacok kiugrálnak a dagonyából, a fához dörgölődző nagy koca mereven, mozdulatlanul távolabbra figyel.

(Folytatjuk)

mények kavarnak fel benne az öröm és a boldogság mélységeiből, megfog és utána- gondolásra késztet.

A festők anyagában a fi- guratív és nonfiguratív csoport olyan élesen nem választható el, mint a korábbi években, s talán nem is egészen helyénvaló ez a szembeállítás, azért mégis meg kell állapítanunk, hogy a naturát, az embert és a természetet ábrázoló képek hamarabb és talán egyértelműbben közvetítik a művész gondolatát. Nincs meg bennük annak a veszedelme, hogy netán nem juttatnak fel addig az érzelmi hőfokig, mint amit a művész remél az általa teremtett látványtól.

A kiállítás grafikai anyaga mindig erős volt, most is az. Bálványos Huba három alkotása közül az öreganyám hangulata hat ránk, de nem lehet félreérteni a humort sem, amikor az A király meztelen groteszkségét kapjuk.

Czinke Ferenc a Hajnal harsány pirosát kitűnően rakja az ábrázolat közepére, vagy egy kicsit annál feljebb, hogy mindazt a frisseséget érzékeltesse, amit korai ébredésben kaphat az ember.

Feledy Gyula színházi rajzai arról a kapcsolatról tanúskodnak magas szinten, amely őt a miskolci és az egri színházhoz köti.

A kisplasztikái részben ismét a faszobrász id. Szabó István bizonyult a legtermékenyebb alkotói egyéniségnek. A Menyecske, a Bányász, a Mátraderecskei házaspár és a MátraderecsKei aratók sztrájkja a népi ihletés, a palóci rokonság hatása az idős művészben. Érdemes ezt róla mindig is

említeni.

A kerámia, textil, zománo csoportból ki kell emelnünk Mészáros Erzsébet két gobelinjét, Sor Júlia zománc- és fémplasztikai alkotását, a Művészetek oltárát, Hamza Erzsébet vázáit, Takács Géza munkáit.

Ami az egrieket és a Heves megyeieket illeti:

Blaskó János előkelő helyen jelenik meg, a kiállításra úgy érkezünk, hogy az első látvány az ő képe, a Ritmusok népi építészetünkből. Megint egy Blaskó-magatar- tás, a színeknek és formáknak ismét egy újabb és tőle szokatlanul zsúfolt rendje; szeretnénk őt utolérni gondolatmenetében, amíg a látvány nála éljut eddig a leegyszerűsítésig. Mennyi emlék és harmónia végeredménye ez a mű?

Nagy Ernő „Tokaj” és „Dombok között” című képei újabb színekkel gazdagodva mutatják, hogy a művész versenyben van önmagával és a korral, amely lefesteni diktálja a számára érdekes jelenségeket.

Seres János Kertvárosa és a Nyár című képe mintha a színekkel való melegebb bánásmód felé mutatnának.

Katona Zoltán is megjelent ezen a tárlaton, s bár alapállása közelíti Blaskót, Serest, mégis inkább azt a kemény fogalmazást emelnénk ki nála, amely olyan határozott rendet tart képein.

A grafikai tartományban Magyar István monotípiáját kaptuk. Nemcsak azt állapítottuk meg az alkotásról, hogy a kezdői évek után az önálló egyéniség és szemlélet munkálkodik benne, a mecénás, Heves megye Tanácsa már nyugtázta is ezt a művészi fejlődést — vásárlásával. Csak bátorítani tudjuk a művészt a grafikai munkára, hiszen ez a műfaj ma nálunk virágkorát éli, nagy mesterek sikerei és a lehetőségek csábítanak is ebbe az irányba.

Király Róbert alkotása, az „Anya in memóriám Gorkij”, egyetlen gesztus, ahogy az anyának az arca elé emelt két kezét teszi egyetlen drámai pózzá az alkotó. A test tömbje és ez a takaró gesztus feszültséget támasztanak a nézőben, a tömörség látványa és az elrejtett arc helyett az ujjak rendje hiányérzetet szül.

Egy ilyen tárlatról mérleget vonni — ilyen terjedelemben — lehetetlen. A száznál több alkotó közül csak néhányról szóltunk, mert az ízelítő arról bizonyít, hogy mi mit tartottunk érdemesnek feljegyezni. Mégis így is, szerettünk volna írni Kis- honthy Jenő tárlati jelentkezéséről, de nem volt rá módunk. Pedig ez a salgófarj*»* kiállítón rángó«, egy keçM» mindenképp megérne i<M

Farkas András J