Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-14 / 87. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA £S A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXIX. évfolyam, 87. szám ARA: 80 FILLÉR 1978. április 14., péntek Helmut Schmidt Brezsnyev látogatásáról „iV’-bomba a nyugatnémet parlament napirendjén A nyugatnémet parlament csütörtökön határozatban üdvözölte Carter amerikai elnök döntését a neutron- bomba gyártásának elhalasztásáról. A törvényhozás egyidejűleg elutasította a jobboldali ellenzék javaslatát, hogy az NSZK egyoldalúan kérje a tömegpusztító fegyver állomásoztatását az NSZK-ban és a többi európai NATO-országban. A kormánykoalíciót alkotó két párt, a szociáldemokraták (SPD) és a szabad demokraták (FDP) közös határozati javaslata „a nukleáris államokra’’ hárítja a felelősséget mindenfajta radioaktív fegyver gyártásáért, és arra hivatkozik, hogy a szövetségi köztársaság „nem törekszik atomfegyverek birtoklására”. Ugyanakkor arra való hivatkozással hagyja jóvá Washington felemás döntését, hogy „a Nyugat technológiai lehetőségeinek fenn kell maradniuk és azokat a meglevő egyenlőtlenségek felszámolására ki kell használni”. Helmut Schmidt kancellár a parlamenti ülés megnyitásaként kormánynyilatkozatot olvasott fel. Ebben azt fejtegeti, hogy a NATO „növekvő aggodalommal” szemléli a varsói szerződés fegyveres erőinek egyre növekvő erejét, ami „bizonyos eltolódásokhoz vezetett az európai erőegyensúlyban”. A nyugatnémet kormány ezért a neutronfegyverben jó politikai eszközt lát „az egyensúly helyreállítására”. Á kormányfő megismételte korábbi álláspontját: amennyiben az Egyesült Államok a neutronfegyver gyártása mellett dönt és a fegyverzet-ellenőrzési és leszerelési fórumokon a szocialista országok „nem tanúsítanak konstruktív magatartást”, a szövetségi köztársaság hozzájárul ahhoz, hogy területén „^’-bombákat állomásoztassanak — feltéve, hogy példáját más európai szövetségesek is követik. Helmut Schmidt kormány- nyilatkozata foglalkozott a kelet—nyugati viszony más fontos vonatkozásaival is- Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy sor kerül Leonyid Brezsnyev NSZK- beli látogatására. „A szovjet államfő látogatása megerősíti meggyőződésemet, hogy a Szovjetunió nagy jelentőséget tulajdonít a kétoldalú kapcsolatok alakulásának. Konstruktív véleménycserét várok, nemcsak az országaink viszonyával összefüggő kérdésekről, hanem az európai enyhülés és a világpolitika aktuális problémáiról is. Bízom abban, hogy ez a véleménycsere tovább erősíti a mindkét oldalon megnyilvánuló készséget az enyhülési politika folytatására”. A SALT-tárgyalásokról szólva Schmidt kijelentette: „A stratégiai fegyverzetek korlátozásáról folyó megbeszéléseket a kelet—nyugati viszony politikai megszilárdítása fontos tényezőjének tekintjük. A nyugatnémet kormány a SALT-ban esélyt lát arra, hogy egy tartós folyamat keretében határt szabjanak a fegyverkezési erőfeszítéseknek”. Hasonlóképpen reményét fejezte ki, hogy az ENSZ-közgyűlés rendkívüli, leszerelési ülésszaka jelentősen hozzájárul majd a világméretű leszerelési együttműködéshez. meg. szak. Gáspár Sándor Prágában Csütörtökön délután érkeztet Prágába a IX, szervezeti világkongresszuson részt vevő magyar szakszervezeti küldöttség, amelyet Gás. pár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára vezet. A prágai központi pályaudvaron a magyar delegációt Karel Hoffmann, a CSKP KB el. nökségének tagja, a Csehszlovák Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke fogadta. Jelen volt Barity Miklós prágai magyar nagykövet is. A világkongresszuson való részvételre eddig 140 orsfcág- ból több mint 350 szakszervezeti szövetség és tömörülés jelentkezett, közöttük nagy számban olyanok is, amelyek nem tagjai a kongresszust rendező SZVSZ-nek. Kiosztották az AGROMASEXPO CONSTRUIRA díjait 31 ország 336 kiállító Sajtótájékoztató a KPM-ben Kiszélesítik az Ml és M7-es autópálya közös szakaszát Április 17-től két hónapra lezárják az M 7-es autópálya Budapest felé tartó baloldali szakaszát az Osztyapenkó emlékmű és a 16-os kilometer között — jelentette be csütörtökön a KPM-ben rendezett sajtótájékoztatóján Reinisch Egon, az autópályafőnökség vezetője. A lezárást az indokolja, hogy az M 1-es es az M 7-es autópálya közös szakaszát az Osztyapenkó emlékmű és a törökbálinti elágazás között kiszélesítik, burkolatát felújítják. A munkálatok befejezése után mindkét útpálya 3 forgalmi sáv és egy állósáv szélességű lesz. Az autópálya forgalmának változása figyelembe veszi a balatoni forgalom jellegzetes hullámzását, ezért hetenként háromféle forgalmi rendet vezetnek be. A hétköznapi forgalmi rend — hétfő 0 órától pénteken 12 óráig — a következő: az Osztyapenkó csomópont és az M 7-es tábla közötti szakaszon a jobb oldali útpálya kétirányú forgalmú lesz. Az M 7-es autópálya bal oldali szakaszát Marton- vásár és Székesfehérvár között szakaszosan továbbra is lezárják a betonburkolat felületi javítása miatt. A lezárt szakasz hosszában a jobb oldali pálya kétirányú forgalmat bonyolít le. Az M 1-es főút forgalma Tatabánya felé csak a Budaörsön át vezető vegyesforgalmú úton bonyolódik le. Innen a tatabányai főút a ISII kilométer közötti csomóponton érhető el. Tatabánya felől a forgalom Budapest felé az autópályát nem veheti igénybe, de Budaörsön kívül Budakeszin át is elérheti a fővárost, az említett csomópontban levő aluljárón keresztül. A Tatabánya felé tartó járművek az autópálya jobb pályáján is haladhatnak. Hétvégeken — péntek 12 órától vasárnap 13 óráig — a Budapest—Balaton forgalom növekedése miatt a jobb oldali pálya teljes hossza — az autópálya forgalmi rendjének megfelelően — csak egy irányban vehető igénybe. A Balaton—Budapest irányú forgalmat a székesfehérvári csomópontban a 70-es útra terelik. Budapestről Tatabánya felé a forgalmi rend azonos a hétköznapival. Változik a hétvégi forgalmi rend vasárnap 12 órától vasárnap éjjel 24 óráig is. A Balaton—Budapest irányú csúcsforgalom miatt az M 7-es autópályán a székes- fehérvári csomóponttól kezdve az Osztyapenkó emlékműig a jobb oldali pálya egy irányban — a megszokott iránnyal ellentétesen — bonyolítja le a forgalmat. Ezért a közbeeső csomópontokon fel- illetve lehajtani tilos. Az ellenkező irányú — Budapesttől Székesfehérvár felé tartó — forgalmat a 70-es útra terelik. A ghanai külügyminiszter látogatása Székesfehérvárott Roger Joseph Fétti ezredes, a Ghanai Köztársaság hazánkban tartózkodó külügyminisztere — Garai Róbert külügyminiszter-helyettes társaságában — csütörtökön Székesfehérvárra látogatott. Felkereste a könnyűfémműt, ahol Juhász János igazgató, valamint Székesfehérvár vá. rós vezetői — Seres József tanácselnök és Surányi István elnökhelyettes — fogadta. Roger Joseph Felüt és kíséretét Juhász János tájékoztatta az alumíniumipari nagyüzem munkájáról, eredményeiről, s évente százezer tonna termé. két előállító gyáróriás fejlesztési terveiről. A tájékoztatást követően a Ghanai Köztársaság külügyminisztere megtekintette a szélesszalaghenger-művet. A gyárlátogatás után a vendégek városnézésen vettek részt: megtekintették a történelmi belváros nevezetessé, geit, a patikamúzeumot, a fe_ hérvár áruházat, majd a Mün- nich Ferenc lakótelepet. A délutáni órákban a Vörösmarty Termelőszövetkezetbe látogattak, ahol Tőke Ferenc tsz-elnök ismertette a 3300 hektáron gazdálkodó és évente 110 millió forint termelési értéket előállító mezőgazdasági nagyüzem munkáját, eredményeit. Ezt követően a vendégek megtekintették a szövetkezeti gazdaság szarvasmarhatelepét és baromfi- keltető üzemét. (MTI) Az AGROMASEXPO és CONSTRUMA kiállításokkal kezdődik a Budapesti Nemzetközi Vásárközpont idei kiállítássorozata. A két bemu. tatón még soha ennyi hazai és külföldi vállalat nem vett részt, mint a mostanin, A HUNGEXPO előzetes sajtótájékoztatóján csütörtökön délelőtt az érdekelt tárcák képviselői elmondták: az AGROMASEXPO-n 5 szakcsoportban 18 ország 207 vállalata állítja ki mezőgazda- sági, élelmiszeripari és erdő- gazdasági gépújdonságait, míg a kétévente sorra kerülő CONSTRUMA nemzetközi építőipari kiállításon 13 ország 128 kiállítója vesz részt. Az immár 6. AGROMASEXPO-n több mint három ezer féle termék reprezentálja szinte az egész világ mezőgépiparának gyártmányait. A kiállított magyar termékek már a hazai mezőgépgyártás alapvető céljainak, szelektív fejlesztésének eddigi eredményeit tükrözik. Iparunk még mindig meglehetősen sok féle mezőgazdasági berendezést gyárt, jelentős részüket gazdaságtalanul. A fejlesztést célzó kormányhatározatok nyomán mezőgépiparunk ezentúl 10 főterületre kon. centrálja kapacitását, egyebek között a nehéztraktorok és munkagépek, a zöldség-, gyümölcs-, szőlő, és takarmánytermesztő berendezések, a baromfi- és szarvasmarhatartó létesítmények, a malom-, sütő-, tej- és konzervipari, valamint a háztáji gépek sorozatgyártására. A szocialista országok kiállítói főként a KGST integráció keretében megvalósult szakosodás és kooperáció útján gyártott mezőgazdasági és élelmiszeripari gépeiket mutatják be. örvendetes, hogy a magyar vállalatokkal együttműködő osztrák, nyugatnémet, amerikai cégeken kívül első ízben részt vesz a kiállításon számos olyan dán, francia, angol, holland stb. cég is, amelyektől a jövőben licencet kívánunk vásárolni és amelyekkel kooperációs együttműködésről is szó van, A CONSTRUMA ’78, a korábbi évek gyakorlatától vagyis attól eltérően, hogy túlnyomórészt csupán sz 1« lító-, emelő- és rakodógépeket állítottak ki, fokozottan építéscentrikus. A kiállítóig bemutatják építés-előkészítő, valamint építéstechnológiai rendszereiket, új épületszerkezeti anyagaikat és az ezek-' hez kapcsolódó műszaki-tervezési munkákat. A két nemzetközi kiállítás megnyitása alkalmából kiosztották az AGROMASEXPO díjait és a CONSTRUMA okleveleit és emlékérmeit is Az AGROMASEXPO-n kiállított hazai és külföldi termékek közül 28 gyártmány kapott arany, 27 ezüst és 22 bronz díjat. A CONSTRUMA-n részt vevő vállalatok közül 13 intézmény — beruházók, tervezők, kivitelezők — kaptak oklevelet és emlékérmet. Csütörtökön délután ünneJ pélyesen megnyílt a két nemJ zetközi kiállítás. Szalai Béla külkereskedelmi államtitkár megnyitó beszédében kiemelte: az AG- ROMASEXPO nemzetközi tej kintélyét mutatja a minden eddiginél nagyobb hazai és külföldi kiállítói részvétel, «* mezőgazdaság és az élelmi« szeripar szinte minden ága-' zatának gépesítését felölelő áruválaszték. A mostani szakvásár jó le^ hetőséget biztosít az új technikák megismerésére, és hozzájárulhat, hogy a mezőgépé ipar fokozza együttműködését a külföldi partenerekkel. Az AGROMASEXPO és á CONSTRUMA április 14-től 19-ig tekintoető meg, naponta 9-től 17 óráig. Végső búcsú Inokai Jánostól Családtagok, barátok, országgyűlési képviselők és tisztségviselők kísérték utolsó útjára pénteken Inokai Jánost, az országgyűlés alel- nökét, a Kohó- és Gépipari Tervező Vállalat nyugdíjas igazgatóját, a Hazafias Népfront I. kerületi bizottságának elnökét. A Farkasréti temetőben a gyászlepellél bevont és koszorúkkal övezett ravatalnál törvényhozásunk, párt- és állami életünk képviselői álltak díszőrséget. A magyar országgyűlés elnöke, - tisztikara és a képviselőtársak nevében Vida Miklós, a budapesti képviselőcsoport vezetője vett végső búcsút Inokai Jánostól. A család, az I. kerületi párt. és népfrontbizottság a Kohó- és Gépipari Minisztérium és a KGTV dolgozóinak nevében Hartman. Rudolf, a Kohó- és Gépipari Tervező Vállalat igazgatója búcsúzott az elhunyttól. A szertartás, a koporsó el- hantolását követően, az In- temacionálé hangjaival ért véget. Nevelni, minden korosztályt A közlekedésbiztonságI tanács illése Egerben Nőtt a balesetek száma, s ezt nem lehet magyarázni a gépkocsik számának gyarapodásával. Az oktató-nevelőmunkát minden korosztálynál javítani kell, s ebben a társadalmi munkások szélesedő tábora sokat segíthet — hangzott el az egri járási-városi közlekedésbiztonsági tanács csütörtökön tartott testületiülésén. A tanácskozást Dér Béláné, az egri városi tanács elnökhelyettese nyitotta meg, majd Domoszlai László rend- őrőmagy, a KBT városi titkára számolt be a testület elmúlt évben végzett munkájáról, elemezte a társadalmi aktívákból álló szakbizottságok tevékenységét. Az elmúlt évben különösen az ifjúságnevelési szakbizottság munkája volt sikeres. A gyerekek tanárok irányításával sajátították el a közlekedési ismereteket, minded iskolában KRESZ-bemutatókat tartottak. Több mint 300 tagja van már a közlekedési úttörőgárdának. A városi KRESZ-vetélkedőn csaknem kétezren vettek részt; a legjobb eredménnyel az V-ös, Vl-os és a X-es iskola csapatai büszkélkedhetnek. Eredményesen dolgozott a felnőttoktatási és tecnikai szakbizottság is: a gyalogosoknak tartott előadásokat például mintegy négyezren hallgatták meg, s a különböző akciőnapokon többezer kerékpár, gépkocsi ellenőrzésében segédkeztek az aktívák. A balesetek számának növekedése még szélesebb körű propagandamunkát, nevelő, felvilágosító tevékenységet kíván az idén. Nevelni kell minden korosztályt! Ahol tavaly különösen több volt a baleset: Andornaktálya, Eger- szalók, Felsőtárkány, Recsk, Sírok, Szarvaskő és Szilvásvárad. Az ok elsősorban erőszakos vezetés, gyorshajtás, de igen sok a baleset a gyalogosok hibájából is. Az önkéntes rendőrökkel együtt a közlekedésrendészet 673 esetben szondázott, az eredmény: 81 vezetői engedélyt vontak be a járásban és a városban ittas vezetés miatt. A feladatok közé tartozik a balesetveszélyes csomópontok forgalomszervezésének mielőbbi korszerűsítése is; sok gondot okoz például a 24-es mátrai út egri átkelési szakasza, a Vörösmarty utca, ahol — ésszerűtlenül — a csatlakozó mellékútvonalról érkező kocsiknak van elsőbbségük. Mindezek elhangzottak a felszólalásokban is, különösen kihangsúlyozva, hogy a középiskolás fiatalok körében kell hatékonyabb nevelőmunkát végezni. Szó esett arról is, hogy társadalmi ösz- szefogással Rücskén és az egri gyermekvárosban köziekei dési park épül az idén, ahol a fiatalok játék közben ismer« hetik meg a KRESZ szabá« lyait. A vita összefoglalása után jutalmat , kaptak a legjobb munkát végző aktívák. Il If Heves megyei bizottságának elnökségi ülése Tegnap együttes ülést tartott a Hazafias Népfront Heves megyei bizottságának elnöksége és a megyei szövetkezetek tanácsa. Az ülés napirendi pontjai között egyebek mellett megvitatták a Hazafias Népfront és a szövetkezetek együttműködésének tapasztalatait és az ezzel kapcsolatos feladatokat. Utána Heves megye .tömegsportmozgalmának helyzetével foglalkoztak és megállapították, hogy a népfront sok segítséget nyújthat a testkultúra fejlesztéséhez. Végül meghallgatták Kovács András alelnök előterjesztését az idei béke és oá- rátsági hónap akcióprogramjáról. A javaslatot az el-' pökség elfogadta, _ ___1