Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-16 / 89. szám
JM^^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAS Gyertya ős a kerti traktor Kávédaráló... Húsdaráló... Petróleumlámpa... Rádió... A rádió az nem biztos. Csak valószínűleg volt rádió. Ami biztosan volt: az a kávédaráló volt. Természetesen kézi és nem elektromos. Viszont rézből volt — ha abból, de abból se mindig —, s így lehetett pucolni, hogy csiliogott tőle a konyha. A húsdarálq vasból volt, s ha leejtette az ember a konyha kövére, ügy tört szét, oly rideg repedéssel pattanva, mintha kemény jeget vágott volna szét a szekerce. A rádió az 2+1-es volt. Jó rádió, néprádió, már nem vezetékes, de telepes. S ott állt az is a konyhában, pontosan a konyhaszekrény bal oldalán. Hogy a mindent kutlászó gyerek el ne rontsa, fel ne érje. Hát ez volt a magyar konyha, háztartás technikai felszereltsége' villany nélkül. Hogy mikor? Ö, kedves olvasóm, te aki már java felnőtt vagy, ne is erőltesd az agyad, minek megjátszani, hiszen számodra még tegnap volt mindez. Húsz éve? Van, hol tizenöt. Mielőtt befejezték volna lényegében az egész ország villamosítását, s miután sok más egyéb, itt nem felsorolandó, de köztudott ok miatt megváltoztak az igények és az igények kielégítésének lehetőségei. Ez a ház körüli, házon belüli technikai forradalom oly gyorsan zajlott le, hogy a gyerek még mindig gyerek, így csodák csodája a gyerek is emlékszik még nagyon jól arra — ha csak nem nagyon kicsi az a gyerek —, hogy mi nem volt. Ha arra nem is, hogy mi volt. Hát mi nem volt? Mosógép és centrifuga. Televízió és magnó és sztereó lemezjátszó. Hűtőgép sem volt és villamos kávédaráló. Természetes, hogy ma már természetellenesnek tűnőén nem volt sok helyütt villany. Volt, de ma már a lakások jó részében feleslegessé vált a parkettkefélő — soha még ilyen gyorsan és dicstelenül ki nem múlt egy technikai csoda. Legfeljebb a fegyverek sorsa ez. Van és természetes, hogy van, elképzelhetetlen lenne, hogy ne legyen, porszívó. Aztán gáztűzhely, palackozott, vagy hálózati, de gáz, gyors, tiszta, olcsó. Kukta is Van, ez a tudományos alapossággal, patikai precizitással és rendkívül gyorsan ételt főző konyhai csoda is van. Meg teflon és piritóssütő, meg konyhai robotgép is van. A rádiót csak azért nem említem, mert abból több is van, táska, zseb, asztali és az asztalon. Hadd babrálja az a gyerek, úgy tanul. Kérdem : — ... és hogyan működik a hűtőszekrény, mitől és miért hűt? — Izé, hogy mitől mit csinál? Hát attól, hogy be van kapcsolva. Attól hűt, nem? Tudomisénhogymitőlhút ahűtőhaegyszerhűt,.. — jön a tájékozott válasz. A válaszadó már nem éppen fiatalkorú és nem éppen Iskolázatlan, de fogalma sincs, hogy mitől hűt a hűtőszekrény. És arról sincs, hogy mitől sztereó a sztereó, mi is az a teflon, vagy mi a különbség a propán-bután gáz és az úgynevezett vezetékes között. A fiatalja jó részt már tudja, természetes a számára, ha nem is beleszületett, de vele született, vele cseperedett — a házi az otthoni technikával. Az idősebbje használja, kicsit mindig riadtan, óvatosan, mint az állatszelídítő bánik oroszlánjaival, tigriseivel, úgy bánik a konyha, a ház körüli technikával: parancsolója lehet, az biztos, de hogy ura is, az bizonytalan. Frizsider—szocializmus. Emlékeznek még rá? Bevallom töredelmesen, jómagam is írtam aggódó sorokat, hogy a hűtőszekrény — ki nevezi ma már nálunk frizsidernek? — szimbolizálta anyagi javak széles körű elterjedése nem lesz-e melegágya a kispolgáriság- nak, a nyárspolgáriságnak, alapja a társadalom atomizálódásának. Ma ez nevetséges, de egykor (?), egy, másfél évtizede a „konyhaforradalom” kialakulása idején tudományos viták alapja volt. És ma visszagondolva rá, mégsem volt semmi nevetséges abban. Szegény nép, szegény ország, ahol még egy gereblye is vagyontárgyat jelentett és egy jó talicskát elirigyelt a szomszéd — ilyenek voltunk mindig. Hogyne riadtunk volna meg az olyan soha nem látott, csak legfeljebb filmen, soha nem hallott, legfeljebb csak a sokat szidott kapitalizmussal kapcsolatos szerkezeteken és miatt, amelyek egyszerre a miénk lehetnek. Személyes személyi tulajdonunk. Akkor még nem tudtuk, vagy ha igen, nem éreztük eléggé hogy a tárgyak fétise ellen is való a szocializmus, hogy — annak ellenére, mert néhányan istenként tisztelik — a munkával megszerezhető, az emberi életet szebbé, kényelmesebbé tevő anyagi javak éppen a mi társadalmunk keretei között lettek, váltak az ember eszközévé és nem az ember a tárgyak, gépek rabszolgájává. Ma azon morgolódnak az újságok, közvetítve a közvélemény hangját, hogy miért nem lehet kerti kisgépeket kapni, néhány lóerős, sok mindenhez értő kerti kis traktort például? És nem aggódunk holmi kertitraktor- szocializmus miatt. Pedig úgy érzem, hogy néhány jelensége társadalmunknak, ha aggódásra nem is ad okot, . de odafigyelésre feltélenül, már ami a kerteket, trak- s torokat és az ezzel járó fejét fel-felütő szemléletet jelenti. De ne kanyarodjunk messzire: maradjunk a konyhában. Ahol a szemünk láttára, szinte egyik napról a másikra olyan technikai forradalom zajlott le, hogy nyomában a „semmihez sem értő” háziasszony • oly gépeket kezel, amelyeknek látásától is a frász törte volna ki a nagyanyát annak idején. A minap áramszünet volt. Vakon tapogatództunk a sötét lakásban, gyertyát, petróleumlámpát keresve, nagyokat káromkodva, mert a sötében alattomos módon lábaink alá és közé másztak a bosszúálló bútorok. Mire kín-keservesen megtaláltuk valahol a kamra legmélyebb zugában a petróleumlámpát, hiába kotyogtattuk, nem volt benne petró, s mire ráakadtunk a gyertyára, meggyulladt a villany újra. Ott álltam a szoba közepén, lábam között az ©dapimaszkodott karosszékkel és néztem a fehér gyertyát a kezemben: mit kezdjek most már vele? Hogy vége a sötétségnek. Aztán mégis a kezem ügyébe tettem. Mit lehet tudni, technika ide, technika oda, a gyertyára is szükség lehet még. És különben is, a maga módján, a gyertya is technika. Igaz: már nem a mi módunkon. E indennapi témánk az iskola, benne a gyerek, a tananyag és a pedagógus, Szinte mindennap minősítjük is a pedagógusokat. Két mondat után, nagyvonalúan és lezseren, kertelés nélkül megállapítjuk: ez a tanár jó, ez a tanár rossz. így: jó vagy rossz. Hogy mi az értékmérőnk? Mi lenne? A gyerek, a mi gyerekünk. Bizonyára nem kell tovább magyaráz- I ni. Naponta ismétlődő konfliktushelyzet De nemcsak otthon, hanem az iskolában is. Naponta várjuk el, hogy a tanító vagy a tanár tökéletességből vizsgáznék. Szentek-e a pedagógusok? ök aztán csakugyan tévedhetetlenek? A selejt elképzelhetetlen a munkájukban? ★ Semmit nem akarunk senkinek a nyakába varrni. Amikör most az iskola dolgozóiról mondunk el néhány, összegezésnek tetsző megállapítást, tesszük ezt úgy, hogy kiemelten a Lőrinci nagyközséghez tartozó nevelési intézményekre összpontosítunk. De tesszük ezt azért is, mert feltételezzük, hogy nem csupán szélsőséges vagy egyedi eseteket említünk. Senki se szisszenjen fel, amikor eláruljuk, a nevelők közgondolkodását szeretnénk most valamiféle objektívnek nevezett mércével, a valóságnak megfelelő pontossággal megjelölni. Hogy ez fából vaskarika? — Nincs tudomásunk olyan pedagógusról, aki ellenséges ideológián vagy előítéleten alapuló világnézetet vallana — így fogalmazott Lövey János, nagyközségi szakszervezeti titkár. Árnyaltan és óvatosan, de pontosan adta vissza a valóságos helyzetet Nincs tudomásunk. Tehát nem zártak ki semmit. Azért, mert valamiről egy szervnek, egy tisztségviselőnek még nincs tudomása, nem jelenti azt, hogy olyan nem is létezik. Az Idézetet tegyük teljesen pontossá, folytassuk: — ... legalábbis hatásában ez nem érezhető. Így jutottunk el a legfőbb megállapításig. Mert most már bátran mondhatjuk, aminek nincs hatása, az nem is létezik. A fiatalok oktatásában és nevelésében nem jelentkezik. Persze, azonnal egy újabb kérdés tolul a tudatunkba, vajon mérhető-e bármiképpen a gondolkodás, az emberi agv és a lélek tevékenysége? Ha a gondolatnak semmiféle formát nem adok. hogyan tudom megállapítani a tartalmát? — Az ember agyába nem lehet belátni. ★ Régi megállapítás. Megint csak Lövey Jánostól idézünk. A következőket: — Elvétve, de akadnak a tárásunkban közönyös ma- gatartásű pedagógusok is. Itt van az a bizonyos kavics, amely a fogaskerekek G. MOLNÁR FERENC: Kréta és öntudat kasé szorult Máris csikorogni kezd a gépezet Arra gondolunk, hogy minden tanítónak, tanárnak a marxista világnézetre kell nevelnie a tanítványait Ezt pedig csak állandó áthevültséggel, a forrásponthoz közeli lelkiállapottal lehet. Sugároznia kell belőle a meggyőződésnek. Nehogy bárki itt valami állandóan szavaló, hevesen gesztikuláló, tágult pupil- jú, teátrális jeleneteket rendező személyre gondoljon. Megtanított bennünket a történelem arra, hogy az ütemes vastaps még nem minden. Közönyös magatartással biztosan nem lehet marxista világnézetre nevelni. Semmilyen világnézetre nem lehet nevelni közönyösséggel. Hol tartunk tehát? Nagyon óvatosan, igen halkan, alig merjük megsúgni is, itt jut eszünkbe az a bizonyos fáklya. Amely ég, sőt: elég és így áraszt fényt maga körül. Hogy ez csak jelkép? Ha az, akkor is valami nehezen magyarázható fogalomnak az érzékletes megje- lesítése. — Ugyan, hagyjuk már ezt a lehetetlen követelményszintet a pedagógusokkal szemben — fakadt ki G. J.t régi ismerősöm, aki immár hosszú évek óta a tábla előtt krétával a kezében, nzzal a tudattal, hogy nçm- zedékeket nevel. — Amikor a gyárigazgatót mérlegre teszik, soha nem követelik meg tőle, hogy folt nélküli lelke legyen. Ember ő is, mondják. Hibát is követhet el. És a pedagógus? Csak az legyen huszonnégy karéiból? Mint az éles penge, úgy hasított a kérdés bele egy nagy ellenállást kifejtő masz- szába. * — Mi bajod van? — Hagyjál, nagyon kérlek, Ideges vagyok. — Valami történt az iskolában ? — Nem, semmi. A szokásos. Reggel rohanás, hogy el ne késsem, aztán futószalagon következnek az órák, a tízpercben arra sincs ideje az embernek, hogy kifújja magát, mert ilyen jelentés, olyan megbeszélés, készülni a kulturális seregszemlére, a sportnapra, a rongygyűjtésre, közben az igazgató elvtársnő odajön, hogy a Mag- dika apukája, tudod, kicsoda, azt kéri, hogy fogjam szigorúbban a kislányát, mert úgy veszi észre, hogy lustálkodik, aztán itthon a dolgo- zatjavitás. készülni a kövei - kező napra, el kellene olvasni a szakcikket, mert a hét végén szaktárgyi tanácskozás lesz, ahol mégsem ülhetek úgy, mint aki megku- kult, meg kellene sürgetni a Volánt is, mert a kérésünkre nem válaszolt, mi lesz a kirándulásunkkal, pénteken délután szülői értekezlet, de a gatyádat is ki kellene mosni, a fiadnak pedig megígértem, hogy segítek majd a matekban, anyádékat holnap estére meghívtuk vacsorára, mert a házassági évfordulónk lesz, de még a nőtanács is a nyakamba sózott egy előadást, készülnöm kellene a világnézeti vitakörre is, hogy csak a nagyját soroljam. Folytassam? Mi bajom lenne? Semmi. Az égvilágon semmi nincs. Csak annyi, hogy Kovács Jánosné magyar—történelem szakos általános iskolai tanár vagyok, férjezett, egy gyerek anyja. Kész. Ennyi. Milyen könnyű is a pedagógusoknak, mondják irigykedve jó néhányan. Néhány óra az iskolában, utána azt csinálnak, amit akarnak. Hol keli nekik naponta nyolc órát dolgozniuk? Csakugyan. Hol? Milyen könnyű a pedagógusoknak? ★ Ismert vélemény: a pedagógusok nagyon érzékenyek. A legkisebb kritikai megjegyzésre is azonnal halálosan megsértődnek. — Miért nem szólalt meg a tantestületi tanácskozáson? — Majd bolond vagyok magamra haragítani bárkit. Ne szólj szám, nem fáj fejem. A Gizi a libling, mert ő mindig nyájasan mosolyogva kérdi: Jó lesz ez így, igazgató kartárs? Csak úgy csinálom, ahogy az igazgató kartárs mondja. Mert egy ilyen jól felkészült, tapasztalt nevelőre érdemes hallgatni. — Nem kérte ki magának n gúnyolódást az igazgató? — Ugyan. Hol él maga? Ez a fajta befelé fordulás is kikezdi az idegeiket A nyugtátokat úgy haj igái ják magukba, mint mások a bonbont. Nagyon érzékenyek minden gátló tényezőre, de hajlamosak arra, hogy a megoldást a felettes hatóságoktól várják. Például. Mindenki tudja, hogy X. Y. szeret inni. Olykor az órájára is kissé illuminait állapotban megy be. Ki szólt már neki ezért? Legfeljebb az' igazgató tett valanu gyenge célzást, baráti lag, négyszemközt. És? Esetünkben nem is X. Y. italozása a legfontosabb kérdés, hanem a tantestületi környezet, a szakigazgatási szerv magatartása. A kivárásra való számítás. Majd, ha valaki fentről szóvá teszi. — Nem állunk olyan jól képesített pedagógusok dolgában, hogy ajtót mutassunk bárkinek. Az egyik szakfelügyelő mondta : — Ha rajtam múlna, egykét kollégának azonnal kiadnám a munkakönyvét és az iskola közelébe sem engedném. Annyira lélektelenül. dolgozik. Hogy a gyerekeknek milyen kára származott az elnéző magatartásból? Hogy a nevelői tevékenységnek milyen rombolása volt mindez? Még csak fel sem merült az értekezleten. ★ Neveletlenek nevelnek neveletleneket Rá mernek-e bízni egy autót olyan személyre — hivatalosan —, akinek nincs vezetői engedélye? Odaállítanak-e egy esztergagép mellé valakit, akinek nincs szakvizsgája? Az iskolában lehet tanítani képesítés nélkül is. A kényszer vitte rá oktatási hatóságainkat erre a megoldásra. Gondoljuk el, rábíznak egy érettségizett kislányra harminc vagy negyven gyereket Akinek fogalma sincs arról, hogy mi a teendője. Ugye, hogy nálunk a pedagógiához mindenki ért? Minek akkor olyan nagy cirkuszt csinálni a főiskola vagy egyetemi felvételiből ? Van tehát ilye« és van olyan pedagógus. Ez természetes. Ok sem angyalok, ók sem szentek, pedig mindenki azt várja tőlük, hogy mindenben tökéletesek legyenek. Ezen az alapon nekik kellene az ország vezető erejének lenniük. Aki náluk jobb, az hazudik. Mondhatnánk. De nem mondjuk. — Ne vacakoljunk, a pedagógus a jövő nemzedék kovácsa! Nevelni pedig példás ügy...! Ahá, helyben vagyunk Csak valamiről meg tetszett feledkezni. Nemcsak • pedagógus nevet Nem csak az iskola formálja a fiatalok zsenge lelkét Az utca is, a mozi is, a játszótér is, a toronyház folyosója is, a nagy szájú szomszéd is — és a kedves szülő. Egyszóval l mindnyájan. A példánkkal. A viselkedésünkkel, a szavainkkal, a magatartásunkkal. Tetszik, nem tetszik, mi valamennyien hivatásos neve- lök vagyunk. Méghozzá nemcsak heti huszonkét órában, hanem folyamatos műszakban. És nem csupán földrajzban, matematikában, hanem mindenben, minden tantárgyban, aminek összefoglaló neve — ha frázisnak hat sem lehet elkerülni — az, hogy: élet + Amikor a gyöngyösi járási pártbizottság munkabizottsága a pedagógusok körgondolkodásának fejlődéséről szóló jelentését tűzte a napirendjére, nagyon fontos feladatot vállalt magára. Határozottan törekedett arra, hogy a téma misztifikálásának a hibájába ne essék, hogy különböző sablonoktól mentes legyen, előítéletekkel ne terhelje a véleményének megfogalmazását Ha sikerült ehhez a hangosan gondolkodáshoz a magunk megjegyzéseit is a jobbítás és a tisztázás érzetének felismerésével hozzátennünk, talán másokat is a továbbgondolásra serkenthettünk. Ez volt a célunk. t KORGA GYÖRGY: Déry Tibor
