Népújság, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-14 / 62. szám

A közös bűn

Új magyar film

A papírforma szerint csak siker születhet akkor, ha egy tehetséges író és egy méltán neves rendező összefog, s munkatársakul hasonló adottságú kollegák szegődnek.

Lényegében ez történt A közös bűn esetében is, ám az eredmény mégis a várton aluli, mert ez az új magyar film sem kínál a közönségnek hiánytalan művészi élményt. Ennek az átlagnál csak valamivel jobb szintnek tpbb oka is van.

Q

Galgóczi Erzsébet munkásságával új színt képvisel irodalmunkban. A faiu világának alapos ismerője, olyan alkotó, akit a közelmúlt és napjaink valóságának bonyolultsága, ellentmondásossága késztet, szinte kényszerít írásra. Nem véletlenül emlegetik szenvedélyes moralistának, hiszen nemcsak hitelesen ábrázol, hanem a társadalmi és lelki jelenségek mozgatórugóit is kutatja, s az igazság vértezetében hadakozva a vélt vagy valódi kiutat is jelzi, annak a művésznek tiszteletre jogosult indulatával, aki felelősséget érez holnapjainkért, s a mind emberibb létért kardoskodva, másokban is ezt az érzést akarja felkelteni. Felvillantva a múlt káros örökségét, a tudatba rögződött előítéleteket, elítélve az önző tülekedést, a korrupciót, a személyes előnyök megszerzésére és őrzésére szerveződött klikkeket, a kivagyiságból, a hatalomféltésből fakadó jellembeli torzulásokat.

Az életből ellesett paraszti témákat értékes' novellákban és regényekben dolgozta fel. Sok húron játszik, eszköztára változatos, dramaturgiai készsége irigylésre méltó. A kimunkálás mégsem mindig erénye. Egyik kritikusa, B. Nagy László így utalt erre:

......Tékozol, ez tény, de van

m

it tékozolnia. Beosztóbb és óvatosabb író évekig eléldegélne abból, amit ... egy-két bekezdésben odavet.”

Valóban: a közlésvágy olykor elsöpri a formai kötelmeket. Néha akkor is, ha ez céltalan, s épp ezért a hatást csorbítja. Ebben az esetben — mivel a forgatókönyv társszerzője is ő — a hiba megkettőződik.

0

Az 1956-os események idején Sokoraiék, a nyugati határ mentén fekvő egyik tanya tulajdonosai, menedéket nyújtanak az üldözött komImre: Csák György

munista vezető, Wégemann családjának. A háborúban sérült apa, a háztartásban tevékenykedő anya, s gazdálkodással foglalkozó fiukkal együtt — hírek híján — vajmi keveset tudnak arról: mi történik az országban.

Szállást adnak két disszidálni óhajtó fiatalembernek is, akik közül az egyik megöli társát, s észrevétlen eltávozik. A hullát reggel fedezik fel, s mindhárman megdöbbennek, végül Imre vállalkozik arra, hogy a Dunába dobja Ez a tett, az emiatti hallgatás és rettegés befolyásolja cselekedeteiket: motiválva — s erre ők is utalnak — a társadalom felelősségével, s az elődöktől hagyományozott életérzéssel.

Nem gyilkoltak, még csak szemtanúk sem voltak, de folyvást gyötrődnek. Nincs olyan tett, amely valamiféle raszkolnyikovi bűn és bűn- hődés láncolatot indítana meg bennük, vagyis sehol sem leljük azt a drámai magot, amelyből a későbbi konfliktusok és vívódások sorjáznának. Amit kápunk, meglehetősen kevés, s idővel bármilyen sokoldalúan megjelenített lélektani dráma bontakozik ki, teljes hitelét csak megkérdőjelezzük, hiszen ebből a helyzetből számos módon találhattak volna kibúvót.

A két legmarkánsabb alak Sikorai és fia lenne. Az öreg szemlélete, földhöz való kötődése érthető, s vérbeli figura. Imre egyéniségét azonban jóval elnagyoltab- ban mintázta az írónő. Elvágyik az isten háta mögötti házból, szeretne tanulni, többre jutni. Szép vonás, ez mégsem alakul ki máról holHolnap befejeződik

Beíratták az új első osztályosokat

Március 15-én fejeződik be országszerte a leendő 1. osztályosok beíratása. A pedagógusok — támaszkodva a szülők, a társadalmi aktívák segítségére, — nagy gondot fordítanak arra, hogy minőén tanköteles korú beírásra kerüljön, senki se maradjon ki. Az együttműködés az utóbbi években jelentős mértékben hozzájárult a tankötelezettségi törvény mind teljesebb végrehajtásához. A jelenlegi tanévben az arra kötelezettek 97.2 százaléka tanul az általános iskolák 1. osztályaiban. Iskolaéretlenség miatt 3600 gyermeket mentettek fel, és mindössze 740 olyan kisgyerek van, aki képezhetetlenség, súlyos értelmi fogyatékosság és szülői hanyagság miatt nem került be az iskolába.

Az utóbbi években számottevő erőfeszítések történtek azért, hogy a kicsik megfelelően felkészüljenek iskolai pályafutásukra. A mostani elsősök 79.4 százaléka járt óvóéiJUémm

1978. március 1L, kedd

dába: arányuk 4 év alatt 11.5 százalékkal nőtt. Ezenkívül több mint 20 ezer gyerek vett részt iskolaelőkészítő foglalkozáson, s így a jelenlegi elsősöknek 99 százaléka részesült valamilyen előkészítésben.

Fejlődés tapasztalható a tankötelezettség másik „pólusán” is: a múlt tanévben a 14 évesek több mint 82 százaléka tanévvesztés nélkül fejezte be általános iskolai tanulmányait.

Mérséklődött az általános iskola 8 osztályát 16 éves korig el nem végzettek száma. Az általános iskolában és egyéb oktatási intézményben — kisegítő iskola, a dolgozók általános iskolája — együttesen a korosztály 93 százaléka fejezte be általános iskolai tanulmányait.

A fokozatosan javuló eredményekhez hozzájárult a mind szélesebb körű napközi otthoni oktató-nevelő munka is. A múlt tanévben a tanulók 34.4 százaléka volt napközis, szemben az 1974—75-ös tanév 27.7 százalékával. Több mint 24 ezer tanulót azonban még így sem tudtak felvenni — helyhiány miatt — napközibe. (MTI)

napra, csak azért, mert megérkezett a funkcionárius lánya: Andrea.

A befejezés se tisztáz semmit, nyoma sincs igazi katarzisnak, hiszen miután rendeződnek a dolgok, s a számonkérés is elmarad, elfut valamerre, de ki tudja hová, s az se egyértelmű: miért.

3

A rendező Mihályfi Imre ezeket a negatívumokat képtelen egészében kijavítani, öt az életszerűség bűvölte el, s a megsejtett feszültséget óhajtotta volna minél tökéletesebben érzékeltetni. A kettősség helyes arányait — egy nvomozás izgalmas fordulataihoz kellett társulnia a szereplők belső örlődését felvillantó képsoroknak — csak megközelítőleg találta meg. Az utóbbiból bőkezűen, túl részletezően adott, s így műve itt-ott terjengőssé vált.

Ez mégsem volt annyira bántó, mert a jól megválogatott színészek árnyalt játéka majdhogy feledtette a hiányosságot. Horváth Sándor Sokoraija emlékezetes teljesítmény. Olyan paraszt- embert varázsolt elénk, s annyi színnel, amelyet és ahogy csak az élet teremt. Berek Katalin Wégemanné- ként ismét bizonyította, hogy az igazi művész megbirkózik minden feladattal. Várnagy Katalin Sokorainé figurájában a gyermekszeretetet, a visszafogott érzelmeket, az ura iránti félelemmel vegyes ragaszkodást igen változatosan érzékeltette.

Csák György főiskolai hallgató bemutatkozása remeklés lett. Imreként olvan egyéniséget sejtet, aki a legrangosabb megbízatásokat is teljesítheti majd. Kerüli a színpadiaskodást, kevés eszközzel dolgozik, mégis minden rezdülést jelez, méghozzá hamisítatlan eredetiséggel.

Az operatőr Szécsényi Ferenc a szereplők erényeit emelte ki, s drámaíságot kifejező képsorai, akárcsak Vakéra György hasonló hangulatot keltő zenéje, feltétlenül elismerést érdemelnek.

Az élmény mégsem töretlen, hiszen az alkotók érzelmi labirintust ígértek, s hozzáadták Ariadné fonalát is. Kár, hogy nem volt szükség rá...

Pécsi István

KÉPERNYŐ

ELŐTT

A derék Derrick és társai

IGEN: RÓLUK lesz szó. A derék Derrickröl, az NSZK bűnügyi filmsorozatból és társairól, Kojakról, aztán a már nyugállományba vonult Keller felügyelőről, meg természetesen a sokáig emlékezetes Columbo hadnagyról, és a felejthetetlen Maigret-ről, sőt még Angyalról is, alias Simon Templárról. Az újakról és a régiekről, sőt egy kicsit még azokról is, akik majd ezután jelennek meg a képernyőn, hogy izgalmas, vagy kevésbé izgalmas, brutális, vagy inkább intellektuális gyilkosságok nyomozása közben általuk nyerte el a bűn a maga büntetését, — a mi megelégedésünkre.

Nincs szükségem statisztikai felmérésekre, szociomet- rikus vizsgálatokra, hogy le merjem írni: a krimi az

egyik legnépszerűbb műfaj a televízióban. Ha nem a legnépszerűbb. Legalább annyian nézik, mint a televízióhíradót, ha nem többen, nézői között ott ülnek a tízen- inneniek — gyakran bizony sajnos, hogy ott ülnek — és a nyolcvanon túliak, egyetemi professzorok és segédmunkások, a mindkét nem képviselői. A krimi sikerének titka egyaránt foglalkoztatja a pszichológusokat és a szerkesztőket. a szociológusokat és az írókat. S a dolog érdekessége, hogy a végső konklúzióban a siker titkát illetően azonnal és rögtön megegyeznek, ám e végső konklúzióhoz vezető út kutatása bizonyul a nehezebbnek.

Mert mi is az, amiért nézzük a krimit? Azt hinnők, hogy a gyilkosságért. Pedig szó sincs róla! A gyilkosság, a halál, mint az ember számára a legvégzetesebb eset, a keretet adja csupán, azt az atmoszférát, amelyben és amely miatt minden mozdulatnak. gesztusnak, a film minden kockájának különleges jelentősége lehet. Vagy éppen van is. Az igazi ok azonban: tudni és érezni egyrészt, hogy nem mi vagyunk

a gyilkosnak kiszolgáltatott szerepében, másrészt azt, hogy az élet, az igazság diadalmaskodik a halál, illetőleg a halált osztó gyilkos bűne felett. Ez az alapvető, az ösztönös és a tudatos igazságérzet győzelme, amely any- nyi bonyodalom után diadalmaskodik a csalfa- ság, a bűn, az embertelenség felett. Az Edgar Allan Pôe~ tói fémjelzett és jegyzett krimi irodalom — ne fosszuk meg e jelzőtől, hogy irodalom, legalábbis a javát ne — korunk kalandregénye és kalandfilmje, amely a dzsungelek, az ismeretlen világok helyett az emberi cselekvés és lélek dzsungeljébe, egy sajátos , terra incognita” világba vezeti el a nézőt. Jól, vagy rosszul, már amilyen a krimi, könyvben, vagy a képernyőn.

VOLT IDŐ, amikor joggal és okkal aggódtak és nem is kevesen: o krimi hazai térhódítása nem jár-e majd, együtt a bűnözés elterjedésével, a brutalitás mindenna- piságával, és a híg, a megismétlődő és kiismer-,

hető cselekmények nevelte közízlés nem fordul-e majd el az irodalom, a film, a televízió igazi értékeitől? Az aggódás nagyon is jogosnak tűnt. és a bűnüldözés szakemberei a megmondhatói, hogy valóban voltak olyan jelek, mintha a krimi rossz hatással lenne a társadalom egyes rétegeire, felszínre hozna olyan jelenségeket, amelyekről úgy véltük, hogy nem jelenségek, inkább csak esetek már nálunk. Ma már azonban joggal és okkal mondhatjuk, hogy jórészt a krimik helyes, igényes megválasztása — a gyilkosságok részletezésének, leírásának kikerülése, a brutalitások lehetséges száműzése, stb. —, másrészt a tévénézők társadalmának e téren is „felnőtté” való válása a televíziós krimit is besorolta oda a nézők tudatában, ahová való: egy izgalmas, érdekes, a logikai játék elemeit felhasználó műfajnak, kellemes időtöltésnek.

A Tömegkommunikációs Kutatóközpont szakemberei

vizsgálatot folytattak a gye-j rekek körében a kriminézes hatásáról, s azt állapították meg — általában, mert egyé, nenként ez nagyon is válto-j zó lehet! —, hogy a tizenévesek nagy izgalommal nézik végig ugyan a krimiket, da gyakorlatilag nincs rájuk ne-i gatív hatásuk. Már olyan értelemben, hogy pszichikaiig megzavarná belső egyensúlyukat hogy a szimpátián túl — például Columbo hadnagyi esetében — valóban ideál-*’ jaknak tekintenék a nyomo-J zót, ami aligha lenne még baj, de egyetlen bűnöző típust se, ami már valóban komoly baj lenne.

AZ TÉNY, hogy a felnőttek megítélése sem egységes ebből a szempontból: vannak kedvenc hőseik és vannakj akiket nehezen fogadnak bej Columbo. Angyal, sőt Kelleti felügyelő is szimpatikus hős lett rövid idő alatt, Derrick felügyelővel még nem na-, gyón tud mit kezdeni a néző,' túl frisáek a kalandjai a számára, s ami meglepő: meglehetősen sokan nézik és még többen fintorogják Kojala hadnagy ügyeit. Túl „amerikainak”, brutálisnak, „ke-! mény” kriminek tartják Ko,' jak ügyeit.

ím eljutottunk már oda,' hogy az egykor — mert alig ismert volt, mert az újdonság elementáris erejével ha-« tott —, egy szuszra behab- zsolt krimik között ma már jó érzékkel nivellálunk. A krimivel szemben is kialakult igény a garancia és iga-j zolás is egyben, hogy .a mű-, faj megtalálta helyét a néző szellemi értékrendjében- Most már csak .arra kell vigyázni — csak?!'—, hogy ezt) az értékrendet erősítsük, s na sértsük. A derék Derrick és társai, mindazok, akik a ma-] gyár átvételi bizottság „vízu-í mával” lépnek át a határain-] kon, úgy tűnik, erősítik azt az értékrendet.

Gyurkó Géza

(SZÁM ISTVÁN

(Befejező rész)

Az asszony először elengedte a füle mellett a parancsot. de Kása követelőzött.

— Süket vagy? Vagy azt hiszed, nincsen pénzem?

A két legény közül az egyik a tiltó feliratra mutatott:

— Légy észen, Péter! Részeg vagy, menj haza békességgel. A késedet meg majd holnap visszakapod.

Kása Péter tajtékzott a dühtől és tehetetlen haragjában a szék útán nyúlt:

— Megdöglötök mind a hárman, — ordította és lesújtani készült.

— Nyisd ki az ajtót! — hallatszott akkor Pista hangja, és iszonyatos erővel kidobta a legényt a kocsmából.

— Ha emberek közé jössz, ne állatok módjára viselkedj! — adta meg neki az útravalót, és felhajtotta a maradék borát.

Az esetnek híre ment a faluban, de mire elolvadt a hó és fújni kezdtek a böjti szelek, mégiscsak feledésbe ment minden. A szövetkezetben egyre több lett a munka, indulniok kellett a gépeknek is. A kertészek a melegágyakat igazgatták, az asz- szonyok a szőlőben szorgoskodtak, az irodákban is késő estig tanácskoztak a szakvezetők.

Március közepe meghozta az igazi tavaszt. A föld fagya teljesen kiengedett és a déli verőkön pirulni kezdett a föld. A szél gyorsan szárította az itt-ott összegyűlt vizeket, és a folyásokban megjelent a pitypang.

— Megjöttek a barázda- billegetők — újságolta Sós Pista a fiának, amikor este hazament a műszakból.

— En meg már örvösgalambot is láttam az erdő szélén, édesapám — dicsekedett a gyerek és büszke volt az apjára, amikor hajnalonként fel túráztatta a hatalmas gépet.

Azon a naoon különösen szeles idő volt. Sós Pista idejében indult és gondolta, délután végez az elmaradt szán-;

fással. Kilenc óra felé már szinte melegített a nap, de a szél nem hagyott alább. Amikor az akácos sarkához ért a traktorral, észrevette, hogy egy ember áll ott, és le nem veszi a gépről a szemét. Megállt a fordulóban és leugrott az ülésről. Akkor látta, hogy Kása Péter a vendég.

— Mit akarsz?

Kása barátságosan a kezét nyújtotta:

— Gondoltam, megnézlek, hogyan boldogulsz a géppel.

— És mit látsz?

— Jó munka van — jegyezte meg egykedvően, miközben mint a fiú a szép lányról, le nem vette a gépről a tekintetét.

— Állítsd le! Lenne egy kevés beszélni valóm, meg aztán reggelre úgyis harapnod kell valamit.

Sós Pista nem válaszolt, csak elcsavarta a sluszkul- csot és leakasztotta a kabin faláról a tarisznyáját.

— Beszélj! — mondta hidegen, barátságtalanul és leült egy tuskóra reggelizni.

— Hülye voltam a múltkor! Azt hittem, rendőrkézre adsz a késelés miatt...

Sós kétpofára ette a szalonnát és közben az ördögszekeret nézte, ahogy forgatta a szél, egyenesen feléjük. Jött, egyre csak jött a tüskés gombolyag közelebb, majd egy újabb fuvallatra hirtelen irányt változtatott és odébbállt.

— Látod ezt az ördögszekeret?

Kása bólintott.

— Nohát! Olyan vagy te mostanában! Hajt. fúj az élet, amerre csak akar. Egyik

bajt a másikra tetézed és nem is gondolsz arra, hogy egyszer meg is kellene áll- nőd.

Sós Pista meleg teát öntött a termoszból és inkább dühösen, mint jó szívvel megkérdezte :

— Iszol?

— Adhatsz egy kortyot.

Amikor felhajtotta, rászán-]

ta magát a szóra.

— Beszélj az elnökkel, Pista! Mondd meg neki, hogy gépre akarok ülni. Érted? Gépre. Jó! Nem új gépre, de azért mégiscsak gép kellene ....

Sós Pista sokáig törölget- te a bicskáját a nadrágja szárába és fáradhatatlanul rágcsálta a szalonnabőrt:

— Nem beszélek! Nem azért, mert jó két hete még agyon akartál szúrni, hanem mert...

— Azért, mert ez a te dolgod! Gondolom, lenne egy és más mondanivalód, amit helyetted én úgysem mondhatok el.

Néhány perc múlva feldü- börgött a hatalmas gépóriás, Kása Péter pedig ott maradt egyedül az erdő sarkánál. Amikor elindult, megint találkozott az ördögszekérrel. Elejbe ugrott és megállította a csizmájával, majd gyufával alágyújtott. A száraz tövis egy pillanat alatt lángra kapott és hamuvá égett a ba-* rázdában.

— Égj csak, ördögszekérl — biztatta a tüzet, és sietve elindult a szövetkezet irodá-j ja felé...