Népújság, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-17 / 65. szám
> Csütörtök esti külpolitikai kommentárunk: Terror Rómában ismét Áldozatokat követelt a terror Olaszországban. A hírügynökségek jelentették: katonai egyenruhába öltözött merénylők (valószínűleg a „vörös brigádok” tagjai) elrabolták Aldo Morót, az Olasz Kereszténydemokrata Párt elnökét, öt testőrét pedig géppisztolysorozatokkal leterítették. A politikai merényletek újabb olaszországi hulláma tehát elérte az állami vezetés legfelsőbb csúcsait. Moro nem csupán a legnagyobb olasz párt hivatalosan első embere. Korábban több Ízben állt már a kormányok élén, s betöltötte a külügyminiszteri posztot is. A politikust az olasz kereszténydemokrácia legracio- nálisabban gondolkozó személyiségei között tartják számon, aki képes arra, hogy országa bonyolult belpolitikai viszonyai között megtalálja a legmegfelelőbb kompromisszumokat, s ezek keresése közben nem zárkózik el a kommunistákkal való párbeszédtől sem. (Nem kétséges, Moro-jelentős szerepet játszott abban, hogy hamarosan olyan olasz kormány léphet hivatalba, amelynek támogatói között ott van Itália második legnagyobb politikai ereje, a kommunista párt is.) A TERRORAKCIÓ CÉLPONTJA ÉS IDŐPONTJA tehát igen sokat mond. Elsősorban arról beszél, hogy az álbaloldali jelszavakkal operáló szélsőséges csoportok véres tettükkel a gondok valódi megoldásának lehetőségét akarják megtorpedózni. Vitathatatlan tény, Olaszország társadalmi válságának egyik legégetőbb kérdése a politikai célzatú merényletek, emberrablások, robbantások ügye. Bebizonyosodott: a véres tettek jelentős részét baloldali jelszavakkal operáló hangzatos nevű csoportok hajtják végre. Olyan bandák ezek, amelyek végeredményben a hasonló módszerekkel „dolgozó” újfasiszták segédcsapatait jelentik. A HELYZET AZ ORSZÁGBAN valóban igen súlyos, á fiatalok között több mint félmillió a munka- nélküliek száma, szélsőséges jelszavakkal sikerül is híveket toborozniuk a terrorcsoportoknak. Az események logikája viszont azt bizonyítja: Itáliában csakúgy, mint az NSZK-ban, a polgári demokratikus államhatalom ellen, a terror eszközeivel fellépő egyének és csoportok végső soron a szélsőjobb malmára hajtják a vizet. Palotai Gábor . ;.r üt Ú Vi:«* •- - ' Erősödő amerikai befolyás Szomáliában Mengeszte Deszta, Etiópia kenyai nagykövete, tájékoztatta Vaiyaki kenyai külügyminisztert, hogy az etiópíai fegyveres erők felszabadították az ország túlnyomó részét. Hangoztatta, hogy Szomáliának el kell ismernie a fennálló határok sérthetetlenségét, le kell mondania a más országok belügyeibe való beavatkozásról, tiszteletben kell tartania a határokkal kapcsolatos nemzetközi megállapodásokat és meg kell térítenie az Etiópiának okozott károkat. A nagykövet erélyesen elutasította azt az elképzelést, hogy bárhonnan külföldi megfigyelőket küldjenek Ogadenba, mert — mint mondotta — az egyenlő volna az Etiópia belügyeibe védő beavatkozással. WASHINGTON: Az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője kijelentette, hogy az amerikai kormány Szomália katonai megsegítéséről és más területeken való megsegélye- zéséről tárgyal. Erről a kérdésről már megkezdődött a kongresszusi vita. Az Egyesült Államok felhívja szövetségeseit, hogy kövessék példáját és nyúltsanak hasonló támogatást Szomáliának. Amerikai hírügynökségi jelentés szerint Washingtonból a közeljövőben „magas szintű diplomáciai missziót” indítanak útba Szomáliába. Az Egyesült Államok egyidejűleg bővíti mogadi8hui nagy- követségének személyzetét. Mindezeket az intézkedésekét azzal a céllal hajtják végre, hogy erősítsék az amerikai befolyást Szomáliában. Washingtoni politikai megfigyelők szerint az Egyesült Államok arra törekszik, hogy erős befolyásra tegyen szert Szomáliában, másfelől pedig, JjOgy aláássa a közel-keleti országok kapcsolatait a Szovjetunióval és elérje a Szovjetunió kizárását a Vöröstengerről. Gyorsmérleg a 96 napról Hosszabb idő szükséges ahhoz, hogy az illetékesek összegezzék a világ eddigi leghosszabb időtartamú űrrepülésének, Jurij Roma- nyenko és Georglj Grecsko 96 napos útjának eredményeit. Az első gyorsmérleg azonban máris rendkívül tartalmas. Bizonyossá vált, hogy a Szaljut 6. az eddigi legkorszerűbb szovjet űrállomás méltán tekinthető a jövendő nagy űrállomások előfutárának. Felszerelése nemcsak a kéttagú állandó személyzet, hanem az odalátogató űrhajósok számára is biztosította a megfelelő élet- és munkafeltételeket. Két összekapcsoló berendezése lehetővé tette a többszöri kikötéseket —1 összesen négy űrhajó kapcsolódott össze vele szilárdan, anélkül, hogy ez megnehezítette volna az űrhajók és az űrállomás irányítását, berendezéseik működését. Az űrhajózás terén ugyancsak úttörő jelentőségű az automatikus teherszállító űrhajó sikeres próbája, az Űrállomás tankolásának, üzemanyag-, levegő, víz- és élelmiszer-utánpótlásának b’zto- sitása. a berendezések kiegészítésének és cseréjének lehetővé tétele. Szorosan az űrhajózási eredményekhez tartozik az ól tinusú, féime- rev űrruha kipróbálása a világűrben. Nem technikai jellegű eredmény ugyan, de az fir- haiózés fejlődésének fontos állomása egyrészt az. hogv a gondos felkészítéssel 1ph»tó- séggé válik ez űrhajózás Időtartamának fokozatos növelése. A n én gazdasági eredmények felmérése még csak most Ve-dődRtt. Az <1rh(il*sok rendkívül nagyszámú fénykénfelvételt készítettok különleges kameráinkkal a Szovjetunióról és más szocialista országokról. F. fényképek nyomán lehetővé válik a természeti kincsek eloszlásának jobb megismerése és számos más néogazd*«ági Je- lentóséoű feladat könnyebb megoldása. A gyorsmérleg tehát rendkívül kedvező. A tanasztala- tok, eredmények első feldolgozása után ű! feladatokat jelö'i’etnek k». s foivtpthatíák a Szoh’z—Szalínt-proerram, a* foteei'ormosz-program megvalósítását. Kemény harc a francia választási kampányban Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti: Az 5. köztársaság történetében példátlan polarizálódás előzi meg a francia nemzetgyűlési választások vasárnapi második fordulóját; mind a jobboldal, mind a baloldal maximális mértékben egyesíti erőfeszítéseit saját közös jelöltje érdekében. A politikai légkört kemény párharc jellemzi: a kormány- párti politikusok szinte példa nélkül álló hangnemben egyetlen témára: a „kommunista veszély” motívumaira összpontosítanak és egy-iíét évtizeddel ezelőtt szokásos nyelvezettel vázolják fel a „vörös veszedelem” képét. Mintegy varázsütésre az egész polgári sajtó úgy tünteti fel, hogy a baloldal közös választási nyilatkozata Mitterrand „kapitulációját” jelenti az FKP előtt, amely „uralná á baloldal kormányát és meghatározná politikáját a győzelem esetén” — holott az FKP leszögezte, hogy csak a tárcák mintegy harmadára számít és a közös program időszerűsítésekor megoldhatatlanul maradt kérdések rendezését a pártok a választás utánra halasztották. Az FKP a maga részéről visszautasítja ezt a kampányt és a baloldal minden erejének lojális összefogáséra szólít fel annak érdekében, hogy vasárnap vereséget lehessen mérni a baloldalra. A L’Humanité vezércikkében, valamint a televízióban Georges Marchais, az FKP főtitkára csütörtökön újból és újból hangsúlyozta : a baloldal győzelmet arathat (ez a 'ap szalagcíme is), ha vasárnap egyetlen szavazója sem marad távol az urnáktól. Múlt vasárnap 15 millió francia férfi és nő elvetette a hatalom politikáját és csupán 13 és fél millió szavazott a kormánykoalícióra. A számítások azt mutatják, nogy amennyiben vasárnap a baloldal valamennyi pártjánas hívei a közös jelöltre szavaznak, a baloldalnak 260 képviselője lehet a parlamentben, és ebből 122 lenne kommunista. (A kormány- többség 246 mandátum). Aldo Moro elrcMáscs (Folytatás az 1. oldalról) Az olasz külpolitika sarkkövét a NATO-val és az EGK-val szembeni elkötelezettségben jelölte meg. Olaszország új külpolitikát kíván folytatni, támogatja a leszerelést erőfeszítéseket és kiveszi részét az európai együttműködésből. Igazságos rendezést sürgetett a Közel-Keleten a Palesztinái nép önrendelkezési jogainak biztosításával. Andreotti az Olasz Kommunista Párttal kialakított „parlamenti többség” helyett „parlamenti kapcsolatról” beszélt és üdvözölte az újabb összefogást. Az olasz kormányfő tévében is sugárzott beszédét többször félbeszakították az újfasiszta MSP és a szélső- baloldali“ radikális párt vezetői. Ingrao a képviselőház kommunista elnöke a szabad parlamenti vita biztosításáért erélyesen rendre utasította a szélsőségeseket, akik szemmel láthatóan politikai hasznot próbáltak húzni a feszültségből, a tévénézők milliói előtt megpróbálták lejáratni a parlamentet. Fernando di Gtulio, az OKP vezetőségi tagja, a kommunista képviselőházi csoport alelnöke kijelentette: pártja a kormány cselekvőképességének biztosítását, a demokCsütörtökőn reggel öt terrorista elrabolta Aldo Morót, a kereszténydemokrata párt elnökét. A képen a terrorakció színhelye Rómában. (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) ratikus rend és a demokratikus intézmények védelmét, Moro életének megvédését tartja a legfontosabbnak. Az OKP sajtóirodája a közleményben bélyegezte meg a terrorakciót és egységre szólította fel a demokratikus erőket a köztársasági Intézmények megvédéséért. Az olasz demokratikus erők és a közvélemény a leghatározottabban megbélyegezték a példátlan terrorakciót. Leone köztársasági elnök az állammal szembeni kihívásnak minősítette az akciót és nyugalomra tótette az ország népét. „Az államnak a leghatározottabb választ kell adnia, igénybe véve minden rendelkezésre álló eszközt, számolva az állampolgárok szolidaritásával. A kormánynak kötelessége, hogy minden szükséges és lehetséges intézkedést megtegyen az adott helyzetben” — hangoztatta. , A tokiói inga Japán „válasz” a szovjet javaslatra A Komeito, pán párt ellenzéki jaküldöttségének március eleji pekingi látogatása ismét az évek óta vajúdó japán—kínai békeszerződésre irányította a nemzetközi közvélemény figyelmét. Az érdeklődést csali fokozza, hogy lényegében eredménytelenül végződött Szonoda japán külügyminiszter januári moszkvai látogatása és Gro- mikóval folytatott tárgyalása, s japán részről elutasították a jószomszédság és az együttműködés elveinek rögzítését célzó legfrissebb szovjet tervezetet. Irreális magatartás Az események megértését elősegítheti az előzmények összegezése. Japánnak sem a Szovjetunióval, sem Kínával nincs békeszerződése. A Szovjetunió 1956-ban, Hatojama akkori kormányfő moszkvai látogatása alkalmával vette fel a diplomáciai kapcsolatot Tokióval, a Kínai Népköztársaság pedig 1972 őszén, Tanaka miniszterelnök pekingi tárgyalásai idején. A szovjet—japán békeszerződésről folytatandó tárgyalásokat előbb az ötvenes években, majd hosszú szünet után Gromiko 1972. januári tokiói megbeszélései alkalmával tűzték napirendre. A kínai- japán békeszerződés megkötését a kfnat kormány 1972 szeptemberében indítványozta a Pektngben tartózkodó Tanakának azzal a nem titkolt szándékkal, hogy szövetségest szerezzen szovjetellenes politikai célkitűzései megvalósításához. Mint ismeretes, a tárgyalások mind a mai napig nem vezettek eredményre. A Szovjetunió esetében az ok az az ultimátumszerű és irreális japán magatartás volt, amellyel Tokió a békeszerződés megkötésének előfeltételéül szabta, hogy a szovjet fél adja vissza az antifasiszta koalíció Jaltai egyezménye értelmében a Szovjetunióhoz csatolt szigeteket. A történelmi igazsághoz tartozik, hogy amikor az ötvenes években először került napirendre a két ország közötti békeszerződés megkötése, szovjet részről hajlandók lettek volna két, Hokkaidó- hoz közel fekvő szigetet: Ha- bomait és Sikotánt visszaadni Japánnak. Tokió azonban ezzel nem elégedett meg, további követelésekkel állt elő és másik két szigetet — Ku- nasir és lturop — is visszakövetelt. A Szovjetunió a Hatojama 1956-os moszkvai tárgyalásai alkalmával aláírt nyilatkozatban fenntartotta ajánlatát azzal, hogy a Két sziget átadása a békeszerződés megkötése után lesz esedékes. A japán—amerikai biztonsági szerződés azonban új helyzetet teremtett. Szovjet részről bizonyára abból Indultak ki, hogy a szigetek átadása a Szovjetunió ellen felhasználható támaszpontterületet gyarapítaná, 6 ezért e két sziget visszaadását az új helyzetből következő logikus feltételhez, nevezetesen a Japánban állomásozó idegen csapatok kivonásához kötötték. A hegemóniazáradék A helyzet lényegében azóta sem változott. Azaz, hogy mégis, amennyiben a kínai vezetés hegemonisztikus törekvése és szovjetellenes politikája következtében megromlott és a mélypontra süly- lyedt a szovjet—kínai viszony. Ez a magyarázata annak, hogy hivatalos pekingi tényezők sorozatosan támogatták, sőt, ösztönözték a Szovjetunióval szemben támasztott japán területi köve-, teléseket. A cél kettős volt: egyrészt a szovjet—japán viszony megrontása, másrészt a kínai részről 1972. óta állandóan szorgalmazott béke- szerződéssel összefüggő politikai nehézségek leküzdése. A két ország közötti béke- szerződésnek ugyanis van egy mindmáig áthidalhatatlannak tűnő buktatója a japánok számára. A pekingi szövegtervezet egy szovjetellenesnek minősülő záradékot, az úgynevezett hegemóniaellenes formulát tartalmaz. Az eddigi japán kormányok nem vállalták, hogy egy ilyen kitételt tartalmazó szerződés aláírásával felsorakózzanak a kínai külpolitikai irányvonal mellett. Ezzel összefüggésben Szonoda külügyminiszternek, januári moszkvai látogatása alkalmával határozottan értésére adták, hogy a Szovjetunió negatívan vélekedik egy, az említett záradékot tartalmazó japán—kínai szerződésről. Miután Szonoda dolgavé- gezetlenül távozott Moszkvából, másfelől mind több sajtójelentés látott napvilágot a japán—kínai békeszerződés közeli aláírásának lehetőségéről, Moszkvában egyoldalúan nyilvánosságra hozták annak a szovjet—japán szerződésnek a tervezetét, amelyet nem a békeszerződés helyett, hanem addig is. amíg az beérik, a jószomszédság és az együttműködés elveinek rögzítésére ajánlanak a japán kormánynak. A tervezet szerint mindkét fél kötele, zettséget vállalna arra, hogy a vitás kérdéseket kizárólag békés eszközökkel oldják meg, tartózkodnak az erőszak alkalmazásától, az azzal való fenyegetőzéstől, továbbá egyik fél sem engedné meg, hogy területét a másik fél biztonságát sértő akciókra használhassák fel. A szerződés felsorolja azokat a gazdasági, tudományos és egyéb területeket is, amelyeken szélesítik az együttműködést. Ki utazik? Ez tehát az a szerződéstervezet, amelyre a japán fél csak elutasító hangnemben válaszolt. De elutasító volt a japán fél reagálása arra az üzenetre is, amelyet Leonyid Brezsnyev a tokiói szovjet nagykövet útján juttatott el Fukuda Takeo kormányfőhöz, s amelyben ismételten kifejezte a szovjet kormánynak azt a szándékát, hogy folytatja erőfeszítéseit a kapcsolatok további javítására. Ezt igazolta azzal is, hogy moszkvai látogatásra hívta meg a japán miniszterelnököt, aki hírek szerint érre azzal reagált, hogy: „Várjuk Leonyid Brezsnyevet Japánba és a kétoldalú problémákról azután is eszmecserét kívánunk folytatni a rendszeresített külügyminiszteri konzultációk keretében” Ugyanakkor állítólag kijelentette: „Mindaddig, amíg nem oldják meg az északi területek problémáját (vagyis nem adják vissza a szigeteket — szerk.) a japán kormány nem gondol a jószom- szédsági és együttműködési szerződés aláírására”. Miközben e nyilatkozat elhangzott, a Komeito ellenzéki párt képviselői már csomagoltak, hogy pekingi látogatásukkal megkönnyítsék a japán—kínai békeszerződés aláírását, amelynek egyik célja éppen az lehet, hogy nyomást gyakoroljanak a Szovjetunióra. Tehát mint már annyiszor a szovjet—japán békeszerződés kérdéséről folytatandó tárgyalások felvetése óta, a tokiói külpolitika ingája újra az ellenkező irányba lengett ki. S ennek még egyes józanabb hangvételű tokiói lapok szerint is súlyos következményei lehetnek Japánra nézve. A Japán Times múlt vasárnapi cikke például megállapította: A Kínai Népköztársaság nem csupán gazdasági együttműködésre törekszik, végső célja minden bizonnyal az hogy befolyási Japánt. övezetébe 'ónja Hányó András
