Népújság, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-18 / 42. szám
*l?r*V*. Húszmillió forint fejlesztésekre •• Ünnepi kö/gjűlcs a* MSI 30. évíordu’óján Bensőséges ünnepségre jöttek össze az MHSZ raodellezőklubjának tagjai Egerben, a Volán klubhelyiségében. A rendezvényen Verhóczki István, a modellezőklub vezetője tartott megemlékezést Méltatta az elmúlt 30 év munkáját, a honvédelmi sport jelentőségét, majd az eredményesen dolgozó klubtagok részére jutalmakat és elismerő okleveleket adtak át. A baráti hangulatú meg- em'ékezésen az egri 8 számú Általános Iskola úttörőcsapatának énekkara és zenekara adott ünnepi műsort. Különösen nagy sikert aratott az úttörőzenekar nyitószáma. Ez a szereplés egy évek óta tartó együttműködés eredményeként jött létre. Az MHSZ modellezőklubja keretén belül működik az iskola modellezőszakköre Forgács Ernő iskolaigazgató vezetésével. Az iskola, amelybe nagyrészt fizikai dolgozók gyermekei járnak, felkarolta a honvédelmi sport iránti törekvéseket E munkákhoz nyújt segítséget az MHSZ. Ugvanakkor segítenek minden évben az iskolai keretben megrendezésre kerülő honvédelmi nap levezetésében. Amint a jubileumi ünnepi közgyűlésen való sikeres fellépés bizonyítja, ez a kaneso- lat eredményesen fejlődik, s ennek eredményeként remélhetőleg a 8. számú iskola tanulói közül, még több fiatal kedveli meg a modellezősportot. Varga Lösztöné Eger Nemrég illetékes nyilatkozat szögezte le a tévében, hogy sok a gépkocsiigényelő. Több százezren várnak utalványra. De már eddig is any- nyi kocsi fut az utakon, hogy várható a veszélyes telítődés. En nem tudom, sok-e a több százezer nálunk és mennyit fogunk még kibírni. Az intézkedés az illetékesek dolga. Olyan véleményt fogunk hallani, hogy a mi telítettségünk még messze elmarad más országokétól. A világon szinte megszámlálhatatlanul sok a kocsi, a gyárak öntik az újabb milliókat... A világ egyik legnagyobb autógyára, a Ford, nemrégen ünnepelte a sorozatgyártás 75. évfordulóját. Hogy honnan tudom? Láttam egy képet a Magyar- országban (77. 50. szám, 11. oldal) és olvastam a képaláírást: „Az egymilliomodik személyautó a Ford gyárban" Hát bizony ez régi kép lehet — gondoltam —, mert évente is többet gyártanak a Ford-müvek ennél az egymilliónál .. A képen egy nagyon modern típus és egy ásatag. múzeumi Ford-kocsi látható Utóbbi alatt a tábla: „191T1 FORD". A modern kocsi lelett másik tábla látható rajta olvadható (magyarra fo-ditva): FORD 75. évforduló Hát innen tudtam hogy a kép friss csak az aláírás régi.. . A tényállás bizonyítására 'elhozom még hogy a kénen a nagyon szén nado. natúi kocsi szélvédőilveaén nagv s-iírnokkal ez olvasható: 100 000 900. vagyis százmillió. .. Jogosan tapsolnak a gyár munkásai a százmilliomodikhoz! Persze ők nem olvasták a képaláírást... Az igazsán kedvéért megjegyzendő hogy az Illusztrációhoz tarto-6 cikk szövegében helnesen szerepel a százmillió Lehet hogy a bal kénem olvasta mit ír a lobb Igaz Itt nem kötele'ö a !bbb- kézszabály... (LR. SZEMES) A dolgozó emberekről történő fokozottabb gondoskodás során 20 rpillió forintnál többet irányoztak elő szociális, munkavédelmi fejlesztésekre a borgazdasági kombinátnál. A rakodás-anyagmozgatás gépesítésének fejlesztésére 12 emelővillás targoncát vásárolnak. Többek között a hatvani üdítő ital-palackozóban is megteremtik a gépi anyag- mozgatás feltételeit. Térburkolást végeznek Debrecenben. Az elmúlt évben vásárolt 40 személyes Ikarus autóbusz után, további két 20 személyes Robur autóbuszt szereznek be a szőlőgazdaságokba járók részére. A hevesi szőlőfeldolgozóban szállítószalagot szerelnek fel a törköly továbbításához, hogy csökkenjen a nehéz fizikai munka. és felújítják a vízhálózatot Több munkahelyen csúszásmentes padozatokat alakítanak ki. Víztelenítik a far- kasmályi pinceágakat. Az abasári pincében és a budapesti kereskedelmi kirendeltségnél pincemegerősítési munkákat végeznek. Gyöngyös I. pincészetnél korszerűFalugyűlésünkön Huszár István vb-titkár tájékoztatta a lakosságot az 1977. év eredményeiről, az 1978-as év és az V. ötéves terv további feladatairól, a községpolitika legfontosabb kérdéseiről. 1977-ben elkezdődött egy 50 férőhelyes óvoda, valamint egy sportöltöző és sporttelep építése. Az úthálózat korszerűsítése keretében a Dózsa utca felújítása kezdődött meg. Az elmúlt évben a tanács nagy összeget fordított patakrendezési, szabályozási munkára. Sajnos, a község ivóvízellátásának mego'dása, a két járás részére építendő ifjúsági Könyviár Évek óta kialakult gyakorlat, hogy a két intézmény együttműködési megállapodást köt az iskolai oktatás segítése céljából. A könyvtárban tett csoportos látogatások során rendhagyó irodalmi órákat, író—olvasó találkozókat, vetélkedőket, mesedélelőttöt, könyv- és könyvtárismereti órákat stb., foglalkozásokat tartanak. Ebben a tanévben már öt esetben került sor csoportEger Megyei Könyvtára szép épületben fogadja az olvasókat. XVIII. századbeli barokk konstrukció, művészien díszített vas erkélyekkel; magas, boltíves kapualjjal. A „barátok temploma” mellett áll és a megyei tanácsházára néz. Hajdan az egri egyházmegye főpapjainak — apátoknak; kanonokoknak: prépostoknak — lakása volt Ki hinné, hogy ennek a szép kis palotának köze volt a véres kápolnai csatához? Pedig úgy van. Az 1848—49-es években Lévay Sándor prépost-kanonok volt a lakója, aki ebben a minőségben. 1849 február 26-án, díszebéden fogadta palotájában Dembinszky Hensítik a világítást. Folytatják a szociális létesítmények bővítését, Verpeléten emeletráépítéssel alakítanak ki új szociális helyiségeket, s az egri szőlőgazdaságban is felújítják a szociális épületeket. A gyöngyösi kereskedelmi ki- rendeltségnél fedett tárolóhelyet, Sóstóhegyen vasvázas raktárát építenek. Jelentős összegeket fordítanak a munkásszállások üzemeltetésére, üzemi étkeztetésre, utazási költséghozzájárulásokra Csaknem egymillió forintot terveztek munka- és védőruhák beszerzésére. A dolgozóknak védőitalokat, -ételeket biztosítanak. Elősegítik a dolgozók üdültetési lehetőségeit. Magnetofon és diavetítő beszerzésével kiterjesztik az audiovizuális balesetvédelmi oktatást Az Egerben foglalkoztatott üzemorvos mellett Gyöngyösön is orvosi rendelőt alakítanak ki. Szélesítik az egészségvédelmi propagandát, a foglalkozási ártalmakat megelőző tevékenységet. Lukács András Eger tábor építése — különböző tényezők miatt — még mindig csak az előkészítés szakaszában van. A hallgatóság örömmel nyugtázta, hogy az 1978-as évben befejeződik az óvodaépítés, tovább folytatódik a sporttelep és öltöző építése. A községi tanács ezeken kívül intézkedéseket tesz az ivóvízellátás megoldásét szolgáló munkák megkezdésére, valamint az intézményes szemétszállítás megoldására. A hozzászólásokból kitűnt, hogy a község lakossága tevékenyen kiveszi részét a feladatok végrehajtásából. Józsa Pál Bükkszék és iskola foglalkozásra. Az 5—6. osztályos tanulókból alakult könyvbarátok köre pedig kéthetenként tart összejövetelt. Eddig lemezhallgatás, könyv- ismertetés, könyvjavítási gyakorlat, kirándulás szerepelt a programban. A költészet napja során Baranyi Ferenc költővel, Merényi Judit előadóművészszel találkoznak majd a tanulók. Zachar László Petöfibánya rik altábornagy hadseregpa- rancsokot, Görgey Artur hadtestparancsnokot és vezérkari tisztjeiket, Miklós Sándor őrnagyot és Bayer József századost, a kápolnai csata előestéjén... Azaz a kápolnai csata tervezett előestéjén, mert 1849. február 26-án, 1 óra tájban, erős ágvúdörgés hallatszott Kápolna felől, ami a tábornokokat arra figyelmeztette, hogy az osztrák seregek. Winditschgrätz vezénylete alatt, megkezdték a magyar honvédseregek támadását... Ünnepi ebédjüket félbeszakítva, innen siettek azután l óra tájban, a magyar honvédsereg legfőbb tisztjei Kápolna irányába, ahová délután 6 óra körül érkeztek meg. amikor már az első nap csatája a vége felé járt, bizonytalan eredménnyel... A csata másnapján sem volt világosabb a helyzet; és így a kápolnai csata, a magyar főtisztikarban — főleg Dembinszky és Görgey között — fennálló ellentétek miatt, csupán „döntetlenre” végződött: olyan „döntetlenre”, amely mindkét félnek sok veszteséget okozott; renA községi könyvtár munkáját tárgyalta az apci községi tanács végrehajtó bizottsága. Az intézmény munkájáról dr. Keszthelyi Ferenc- né könyvtáros tájékoztatta a vb tagjait. 1977-ben két alkalommal történt könyvtárosváltozás a községben, de ennek ellenére a lakosság folyamatosan használhatta a könyvtárat, rendszeresek voltak a beütemezett rendezvények is. Az elmúlt évben 18 ezer forintot fordíthattak a könyvtár állományának fejlesztésére. Ez azt jelentette, hogy 543 új könyvet vehettek leltárba 1977-ben. Az olvasók száma 470 fő (205 fő 14 éven aluli). A 470 olvasó mintegy 9402 kötet könyvet kölcsönzött ki. Egy-egy olvasó átlagosan hét alkalommal fordult meg a könyvtárban. Az intézmény rendFőiskolánk klubja szívesen hívja meg egy-egy estére — a hallgatók nagy örömére — a hazai könnyűműfaj reprezentánsait. így élveztük az utóbbi időben Szakcsi—Lakatos Béla, Kőszegi Imre játékát, a Bojtorján Együttes, Halász Jutka vagy a Kaláka Együttes műsorát Kedd esti vendégeink — és egyben régi barátaink — a Benkó Dixieland tagjai mutatták be űj műsorukat A megjelenő zenekart nagy taps fogadja. A legszimpatikusabb módon — zenével — kezdték a műsort. Muzsika van, forró, pergő, vad dixieland muzsika. A muzsikusok megérzik a jó partnert a közönségben, s eg/re feszítik, egyre emelik a ritmust Iván, kedvenc pozanosunk kezdi el szólóját, mindenki gyönyörűségére. Szinte eggyé válik hangszereivel s olyan játékkal örvendeztet meg minket, mely kivételes „csemege” minden zenerajongónak. Szünet előtt még egy szám — és még egy. Visszhang Olvastam a Népújságban a „Hét öreg hiányzik” című cikket, amely arról szóit, hogy a falu idős emberei Tarnaleleszen nem veszik igénybe az öregek napközi otthonát. Nálunk sem rózsás a helyzet, pedig a községi tanács sok mindent tett az öregekért Több mint 300 ezer forintos költséggel nozták létre a központban levő öregek napközi otthonát, ahol 25 idős ember tölthetné napjait. Évek óta nem teljes a létszám, és ennek sok oka van. Ecsédről nagyon sokan járnak el távoli munkahelyekre és az idősekre marad a háztartás, a gyerek, a jószág. De még akik egyedül élnek, azok sem mennek el, mert valaki egyszer azt mesélte nekik, hogy akkor elvesztik a nyugdíjat. Pedig az igazság az, hogy a napnözi- otthonban minimális térítésért kapnak ellátást, és többektől még ennyit sem kérnek. A községi tanács változatlanul . mindent megtesz, geteg halottat, sebesültet hagyott hátra a csata mezején, és sok szenvedést, keserűséget az emberi lelkekben ... Ez a sebtében elköltött díszebéd története. Ennek emlékét őrzi az egri volt préposti palota falán 1957- ben elhelyezett emlékábla is. Dr. Bocsi József Füzesabony munkája szeresen igénybe vette más könyvtárak szolgáltatásait is. Az elmúlt évben több mint 30 alkalommal kértek irodalmat nagyobb könyvtáraktól. A községi könyvtárnak van egy letéti fiókja is a Minőségi Bőr- és Szűcsipari Ktsz- ben, ahol mintegy ezer kötetet kölcsönöztek ki az olvasók. Gazdag volt a könyvtár rendezvénysorozata is 1977- ben. A mezőgazdasági könyvhónap, a nőnapi műsor, Vitai Ildikó előadói estje, az ünnepi könyvhét, a Télapó-ünnepség egyaránt nagyszámú érdeklődőt vonzott az intézménybe. A könyvtárban tartja foglalkozásait a gyermekklub, (a könyvtáros vezetésével), amelyet a művelődési házzal közösen működtetnek. Baranyi Imre Eger A szünet mégis eljön, s utána ha lehet, még többen vagyunk a teremben. Ott folytatódik minden, ahol abbahagytuk. Nagy bendzsószóló, s a kopaszodó zenész boldog, kisfiús mosollyal köszöni a dübörgő tapsot. S mit tehetne? Ismétel, ismétel. .. S ahogy közeledik a koncert vége, úgy nő a hangulat. Valami furcsa módon történik mindez, egymást tüzeljük, biztatjuk, erősítjük, a zenészek minket, mi meg a zenekart. ök is nevetnek, ők is tapsolnak, örülnek, hisz mivégre volna ez az egész? Barátok, zenészek, jó közönség, muzsika, hangulat... S amikor a nem tudom hányadik ismétlés után, valamikor fél 11-kor kilépve a főiskola kapuján, mit is mondhatnék: szép este volt, nagyszerű muzsikát hallottunk. Barnás István Eger hogy fenntartsa a napközi otthont. Február 1-tŐl szociális gondozónő kezdte meg munkáját, hogy a legelesettebbeknek segítsenek. Aitik már nem tudnak bejárni az otthonba, azoknak a lakásra viszik a kosztot, s ebben segítenek az iskola úttörői is. A szocialista brigádok a községtől Visontáig különböző módon patronálják az öregeket. Rendszeres vendégek az ecsédi napközi otthonban a bányászbrigádok mellett a lőrinci műanyag ktsz brigádjai is. Kapcsolatban állnak az öregek a jászárokszállási napközi otthonnal is, ellátogatnak egymáshoz. Felvilágosító munkára van szükség nálunk is ahhoz, hogy az idős emberek igénybe vegyék az értük létesített napközi otthont, ne legyen gátja se a közömbösség, se az olvan közfelfogás, hogy restellik az öregeket odaengedni. Nagy Piroska — . Ecsed RADIO KOSSUTH 8.30 Lányok, asszonyok. 8.55 Szociográfia kalákában. 9.30 Mindenki iskolája. 10.05 Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 11 00 Korunk hősei 12.20 Zenei anyanyelvűnk 12.30 Magyarán szólva... 12.45 Melódiakoktél. 14 04 A Madrigál együttes énekel 14.30 Zárszámadás közben 15.05 Új zenei újság. 15.40 Tréfás népdalok. 16.00 168 óra. 17 30 Mi a titka? 18.40 Tudósítás az Û. Dózsa—Szeged bajnoki labdarúgómérkőzésről 18.45 Zenekari muzsika. 19 38 A csinov- nyik halá'a 20 30 Nótafelvételek. 21 30 Beethoven: Esz-dúr szonáta 22 15 Rá- dió'zínház. 23.15 A beat kedvelőinek. PETŐFI 8.33 Nóták. 9 25 Válaszolunk hallgatóinknak. 9.40 Bende Zsolt énekel. 10 00 Hogy tetszik lenni? 11.00 A sóhalok híd ja 12 00 Pzsessz- felvé telekből. 12.33 Kamaramuzsika. 14.00 Fiataloknak! 14.45 A Magyar Rádió novellapályázata. 15 00 Kör- kapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 15 55 Orvosok a mikrofon előtt. 16.00 Napraforgó. 16.47 Éneklő ifjúság. 17.00 ötórai tea. 17.50 Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 18.23 Nagyragyás tanyától— Pityerszerig. 19.36 Magán- gyűjtemény. 20.38 A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 21.51 Népi zene. 22.33 Slágermúzeum. 23.15 Hangszerszólók. Szolnoki rádió 17.00-tői 18.30-ig. Miskolci rádió 17.30 Hírek, Időjárás. Az üj színházi bemutatóról — Zenés hétvége, közben El szeretném mondani... Paulo- vits Ágoston jegyzete. 18.00 Észak-magyarországi krónika (Üj szálloda és ABC- áruház átadása Sátoraljaújhelyben — Zárszámadó közgyűlések Heves megyében). 18.15 Szombat este. Zenés magazin. Szerkeszti: Antal Magda és Nagy István. — Hírösszefoglaló, lapés műsorelőzetes... TQ MAGYAR 8.00 Tévétoma. 8.05 Iskolatévé. 8.20 Űj-Cuinea ósla- lcói között (NSZK film). 9.33 Mindenki közlekedik... 9.50 A világ cirkuszai. 10.40 „Életet az éveknek". 1110 Égj, hogy világíts! 14.00 Mozgás- és viselkedésformák az állatvilágban. 14.25 FIDEM. 15.05 Nádparipán. 15.35 Északi sí VB. 16.50 Az első 365 nap a gyermek életében (NSZK filmsorozat). 17.20 Front-operatőrök. 17 40 A másik 12 óra. 18.20 Panoráma. 18.55 Egymillió fontos hangjegy. 19.20 Tévétorna. 19.30 Tv-hiradó. 20.00 Gusztáv kihág (magyar filmsorozat). 20.05 Az állam én vagyok (zenés vígjáték). ‘22.20 Tv-hiradó 3. 22-30 Az éjszaka kapui (francia film). 2. műsoi 20.01 Ének Michelangeló- ért. 20.45 Tv-hiradó 2. 21.05 Utószezon (NDK tévéfilmsorozat). 22.40 Szomszédom a feleségem (filmsorozat). Az idén befejeződik az óvodaépítés A préposti pals'.a díszeliédie... Napirenden: a községi könyvtár Dixieland az előadóban NáíüÉ sem rózsás a helyzet