Népújság, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-07 / 6. szám

Külföldi áru az üzletekben Miből, mennyit importálunk az idén? Tavaly körülbelül 46 mil­liárd forint értékű külföldi árut kínáltak az üzletek; az összes forgalomba került áru­cikknek mintegy 18 százaléka származott importból. A la­kosság ellátásában állandó­an növekszik a behozatal részaránya, de szerepe is. Mind több család számára el­érhető a motorkerékpár, az autó, már-már nélkülözhe­tetlen a kávé, a tea, a citrom, a narancs, és természetesnek találjuk, hogy a hazai gyárt­mányok mellett külföldi rá­diókból, pulóverekből, cipők­ből, kozmetikumokból, ház­tartási gépekből, bútorokból is választhatunk. Több mint 50 milliárd Importlehetőségeink ter­mészetesen a fogyasztási cik­kekből is korlátozottak, de — amint évtizedek óta rendsze­resen — az idén is tovább bővülnek. A Belkereskedelmi Minisztérium tervei szerint 12 százalékkal több fogyasz­tási cikket hozhatunk be, ipint tavaly, összesen 52 milli­árd forint értékben. Címkéire] vagy nélküle Hogyan függ össze a ke­nyér minősége a nyomdai kapacitással? Tulajdonkép­pen sehogy, ám ha jól utá- nagondolunk, kiderül bi­zony, hogy a kérdés koránt­sem indokolatlan. A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium ada­tai szerint évente 650—700 millió egy- és kéíkilós ke­nyeret sütnek hazánkban. Minden egyes kenyérhez nyomdai termék társul, egy cédulácska, amelyen feltün­tetik a gyártás helyét, idejét, a aeny er fajtáját, a szabvány­számot. Ahány kenyér, any- nyi cédula, illetve több, mondják: rengeteg megy po­csékba. Egy szó, mint száz: költséges mulatság ez, éven­te milliókba kerül. Ismerve a honi nyomdák kapacitását, felvetődhet a kérdés: vajon mi szükség van ilyesmivel is terhelni őket? (A sütőipar nyo'chónapos előrendeléssel kapja meg a kért céduláit.) Am túl ezen, sokkal el- gcndolkoztatóbb. hogy évente sok tízezer munkaórát emészt fel a kenyerek cédulázása, mivel ezt a műveletet nehéz gépesíteni. A cédulázás mellett kar- doskodók azt állítják, hogy a kenyérre ragasztott csöppnyi védjegy a vevők érdekét szo’gál’a. Tetszetős érv, csu­pán azt hagyja figyelmen kí­vül, hogy legalább olyan fon­tos volna a cédula a csaknem húszforintos mákostekercsen, a fonott- és a kakaós ka’á- cson. Hogy azokon még sincs? H*a. kérem, azokra nem kell. Miért? Egyszerű a válasz: azokra nem szokás címkét biegye=’'t“«i. A ke­nyérre igen. Akkor is, ha történetesen a kétkilós vek­nit négyfe’é vágják a bolt­ban. s cédu'ás darab legfel­jebb egy velőnek bit a neve­ljél \ kenyérre akkor is kell cédula, ha valame'v panasz­ról egvet’en perc alatt kide­ríthető. hová címezzék! S méz akkor is, ha csütörtök dé’tői ke-dve valótlanságot állít a cédulácska. Szombaton általában két­szer annyi kenyér kerül az üz’e*ekbe, mint egyébként szokásos, ezért már csü'ör- tckön dé’tői elkezdik gyárta­ni a ..szombati” kenyeret — természetesen szombati cé­dulával. Székesfehérvár és Kapos­vár kenyérgyárából — ideig­lenes engedéllyé' — száműz­ték e babramunkát. És cso­dák c«odáia; nincs reklamá­ció. Mért is lenne, amikor javult a kenyér m'nő«ége azóta, jiogv a szakembereket nem terhelik fölösleges te­endőkkel. F. Gy. A szocialista országok többségével már befejeződ­tek az erre vonatkozó állam­közi tárgyalások: megálla­podtak, hogy a kontingenseken belül milyen árucsoportokat szállítunk kölcsönösen egy­másnak. A már bevált, meg­kedvelt termékek mellett el­jutnak hozzánk, a baráti or­szágok újabb fogyasztási cik­kei is, amint mi is szállítunk hasonlóakat. Az állami szinten szabályo­zott importot egyre növekvő arányban egészítik ki azok az áruk, amelyek az úgyne­vezett választékcsere és a ha­tármenti árucsere keretében érkeznek hozzánk. Ezeket a kereskedelmi vállalatok, szö­vetkezetek maguk választják és cserélik ki. Amit me««zok*nnk Szakmai körökben folyik még a vita azon, hogy mit, és milyen arányban importál­junk a dollár elszámolású or­szágokból. Szinte valamennyi nagy- és kiskereskedelmi vállalat azt a cikkcsoportot tartja a legfontosabbnak, amelyikkel foglalkozik ; an­nak behozatalát szeretné fo­kozni. A döntésnél azonban a lakosság, a fogyasztóközönség érdekét kéll elsődlegesnek te­kinteni. Ennek megfelelően az idén is az igényeknek megfelelő mennyiségben — tehát gyakorlatilag korlátla­nul — importálunk citromot, kávét, fűszereket, halkonzer­veket. Ezek a cikkek annyira beépültek a hazai fogyasztás­ba, hogy még a világpiaci árak emelkedése miatt sem lenne célszerű korlátozni be­hozatalukat. Arról sincs vita, hogy fo­kozzuk-e behozatalunkat a fejlődő országból. Hiszen a többi között Indiából, Egyip­tomból, Iránból, Pakisztán­ból, Algériából és Szíriából eddig is kölcsönösen előnyös feltételek mellett vásárolhat­tunk mind élelmiszereket, mind iparcikkeket. Több szerdám, barkácscikk ? Ami pedig a fennmaradó dollárkeretet illeti, a Belke­reskedelmi Minisztérium ille­tékes főosztályának vélemé­nye szerint továbbra sem luxuscikkeket, hanem a szé­les fogyasztói rétegek számá­ra szükséges árukat kell vá­sárolni. Mar régebben szűkí­tették, a cigaretták és a sze­szes italok választékát, de most felmerül: érdemes-e például továbbra is importálni pipereszappant, mikor köz­tudott, hogy a csekély be­hozott mennyiség pult alatt fogy el, és lényegében csak az emberek hiányérzetét —, ha úgy tetszik: a „hiánycik­kek” számát — növeli? Nem­leges döntés esetén több jutna bébiételekre, diabeti­kus készítményekre, borotva- pengére, vagyis . fontosabb igényeket kielégítő cikkekre. Talán kevesebb devizát kell költenünk az idén na­rancsra és banánra is, tekin­tettel a tavalyi gazdag al­matermésre. Sőt, esetleg csökkenhető egyes drágább nyugati üvegáruk, kötött hol­mik, órák, ajándéktárgyak, napszemüvegek behozatala is, és helyettük nagyobb vá­lasztékban jutna az üzletekbe sportszer, játékszer, mezőgaz­dasási és kerti szerszám, sok­féle kerésett és alig kapható barkácseszköz. A fogyasztási cikkek im­portjának meghatározásakor is kell tudni nemet mondani, hogy — a kül- és a belgazda­sági szempontok figyelembe­vételével — a lakosság mi­nél szélesebb rétegeinek igé­nyét lehessen kielégíteni. A Minisztertanács, amikor fel­emelte a fogvasztási cikkek behozatalára fordítható dol­lárkeretet, ezt a meggondo­lást ajánlotta a részletkérdé­sek eldöntésére hivatott fő­hatóságok, vállalatok figyel­mébe. Gál Zsuzsa • Kubában — a mienktől eltérően — az a szokás, hogy ha kedves vendég érkezik a házba, a gazda lép be először, mint­egy „felvezetve’’ bemutatja házát, annak lakóit. Engedje meg a kedves olvasó, hogy vállaljam a házigazda szerepét, abban a teljesíthetetlen vállalkozásban, hogy bemutassam Kubát, az Antillák gyöngyét, vagy más néven a szabadság szigetét. Teszem ezt annak jogán is, hogy mint újságíró, csaknem öt esztendőt töltöttem ebben a csodálatos országban.­I. A szabadság szigete A kubai hajnalok csodála­tosan szépek. Egy kicsit szimbolizálják is a szigetor­szág lakóinak életét. Mert reggelenként egy negyedóra a’.átt a sötétségből világosság születik. S Latin-Amerika történetében még soha nem volt olyan gyors világosság­születés, mint a hazánk terü­leténél valamivel naayobb Kubában. Amikor 1959. ja­nuár elsején győzött a forra­dalom, egy új korszak kezdő­dött ennek a sokat szenvedett népnek az életében. A számok, a statisztikai adatok olykor szárazak. De sokat mondanak és bizonyí­tanak. Egy nagyszerű meg- úihodásról és változásról val­lanak. Abban az országban, ahol 1959 előtt a lakosság 38 százaléka analfabéta volt, a hatvanas évek elején csak­nem egymillió embert taní­tottak meg írni-olvasni. Ma pedig a tízmillió lakosú or­szágban minden harmadik ember tanul. Ótt, ahol régen a vidéki lakások 90 százalé­kában nem volt villany, most évente 45 ezer család költö­zik új otthonba, 1980-tól pe­dig már évente százezer. A havannai ultramodern, 25 emeletes Libre Szá’lóba né­ger régen be sem léphetett. Ma ismeretlen a faji kérdés. Ahol valamikor egy munkás­vagy paraszti'a'alnak az egyetemig' eljutni rendkívüli kiváltságnak számított, ott az elmúlt tíz év alatt 5500. or­vost képeztek. így látta a főkönyvelő Zárszámadásra készülve a hevesi Rákócziban Mennyi lesz, milyen volt? Ez a két kérdés foglalkoztat­ja leginkább a termelőszö­vetkezet tagjait ezekben a hetekben, hiszen országszer­te — így megyénkben is most készülnek a zárszámadások­ra. Bár a táblákról lekerülő termés már réges-régen a raktárakban van, vagy már át is alakult a feldolgozás során a legkülönbözőbb élel­miszeripari cikkekké, s a ter­més nagyságát, minőségét is értékelték, elemezték a me­zőgazdasági szakemberek, az igazi mérleg az elmúlt esz­tendőről mégis csak most ké­szült el. Ilyenkor a figyelem a számviteli csoportok felé fordul, az érdeklődés kö­zéppontjába egyre inkább a főkönyvelők kerülnek. S nem csupán azért, mert mindenki kíváncsi rá, hogy mennyi is lesz zárszámadáskor a borí­tékban, s lesz-e egyáltalán, hanem azért is, mert a szá­mok összefüggéseinek rideg tükrében a termelőszövetke­zetek most vizsgálják meg, hogy milyen volt tulajdon­képpen az elmúlt gazdasági esztendő számunkra. A mennyi lesz, és milyen volt kérdése tehát így vető­dik fel a közelgő zárszáma­dások előtt. A hevesi Rákóczi Termelő- szövetkezet február elején tartja zárszámadó közgyűlé­sét. Az ötezer hektáron gaz­dálkodó téesz területre az át­lagos nagyságú mezőgazdasá­gi üzemekhez tartozik. Ter­melési érték tekintetében azonban kiemelkedik a kö­zépmezőnyből. Orosz Péter, a közös gaz­daság főkönyvelője — igaz, még nem hajszálpontosan — 161 millió forintra számolja az elmúlt esztendő termelési értékét. A szövetkezeti ered­mény, ami főkönyvelőiről köznyelvre lefordítva az üzem nyereségét jelenti, a tavalyi 38 millió forint körüli érté­ket mutatja. Ez az utóbbi megállapítás viszont látszó­lag ellentmondásba kerül az­zal a ténnyel, hogy lényege­sen nőtt a termelés az előző évi szinthez képest. — Miért nem növekedett ennek megfelelően a termelő- szövetkezet nyeresége? — Ennek két oka van — mondja a főkönyvelő. — Ve­gyük talán elsőként az alap­vetően meghatározó okot, s utána azt a körülményt, amely speciálisan a mi ter­melőszövetkezetünkre vonat­kozik. Tehát először azt kell figyelembe venni, hogy a me­zőgazdasági üzemek sokkal szigorúbb körülmények kö­zött gazdálkodtak az V. öt­éves terv első két évében, mint a IV. ötéves terv ideje alatt. Ezt rögtön számokkal szeretném igazolni. Az elmúlt ötéves terv esztendeinek so­rán, évente mintegy öt—öt és fél millió forintot fizettünk adóként. A közgazdasági sza­bályozás új rendszere alap­ján 1976-ban az évi ered­ményből már 11 millió forin­tot fizettünk be, s az idén még többet fogunk. Számítá­saim szerint a bruttó jövede­lemadó a szövetkezeti ered­mény egyharmadát viszi el, s a megmaradt mennyiséget lehet fejlesztési és részesedé­si alapra felosztani. — Ez tehát annyit is jelent, hogy kevesebb jut fejlesztés­re, beruházásra? — Tavaly 20 millió forintot fordítottunk fejlesztésre, amelynek java része gépi be­ruházás volt. Ebben az esz­tendőben előtérbe kerülnek az építkezések, amelyeknek nagyobbak a költségkihatá­sai, s amellett azért az új gépek beszerzéséről sem le­het lemondani. Egyszóval nem lesz könnyű. — Térjünk át a második okra, ami miatt nem nőtt a termeléssel arányosan a nye­reség. — A szövetkezetünkben a szántóterület 23 százalékán folyt zöldségtermesztés az el­múlt esztendőben. A zöldség- termesztés árbevételétől na­gyon nagy mértékben függ a gazdálkodás egy részének nyereségessége. Az a helyzet, hogy a zöldségtermesztés nem hozta a várt eredményt Az átvételi árak nemhogy nem emelkedtek, hanem csökkentek. a ráfordí­tás pedig nőtt. Értem alatta a termelés mindenféle költ­ségét, a munkadíjtól kezdve a felhasznált technikai esz­közökig. Hogy a zöldségter­mesztésből származó árbevé­tel valamelyest növekedett, az annak tudható be, hogy óriási mennyiségű volt a ter­més, s így a nagy mennyiség mérsékeltebb áron is többle­tet hozott. — Tehát az elmúlt eszten­dőben az eddigieknél jóval nehezebb körülmények kö­zött kellett mind a termelés, mind pedig a tagság életszín­vonalának fejlődési ütemét biztosítani. — Igen, így lehetne össze­foglalni nagyon röviden az elmúlt évet. A termelés 9,5 százalékkal emelkedett ná­lunk. — Még egy kérdés, amely bizonyára foglalkoztatja a tagokat: lesz-e prémium zár­számadáskor? — Lesz. A prémiumfeltéte­lek szigorúan meghatározot­tak és ezeket teljesítette az üzem. Az átlagkeresetre sem lehet panasz. Éppen most vé­geztünk a számításokkal, s ez azt mutatja, hogy egy hónap­ra 4 300 forint bér jutott egy személyre. Ügy gondolom, ez nem rossz kereset a mezőgaz­daságban. Sz. A. Ilyenkor télen — az átlag- hőmérséklet plusz 25 fok — a legfőbb beszédtéma, a no­vembertől áprilisig tartó cu­korévad. Embertelen munka a nádvágás kézzel. A tűző napon, az egy kilogrammos machetékkel (nádvágó ké­sekkel) a néhol két méterre is megnőtt nádat levágni, rendkívüli kitartást igényel. A szigetországban ezért is övezi megkülönböztetett tisz­telet a zafra hőseit, a nádvá­gókat. A forradalom előtt a kör­nyező Karib-tengeri orszá­gokból vitték Kubába az ol­csó munkaerőt, elsősorban a színes bőrűeket. Ma, a cukor­programban első helyen sze­repel a vágás gépesítése, amely ma még alig éri el a 30 százalékot. Az elmúlt he­tekben adták át a szovjet segítséggel épült kombájn­gyártó gyárat, amely évente 600 gépet állít elő. Az ötéves terv végére a vágást több mint 70 százalékban gépesí­tik. A szigetországban tovább­ra is elsőbbséget élvez a fe­hér arany ügye. Azért is, mert a devizabevételek 80 százalékát a cukor adja. Másrészt, mert a cukorprog­ram szélesítése több új ipar­ág létrehozását, illetve a meglevők fejlesztését teszi lehetővé. A cukornád mel­léktermékeinek hasznosítá­sával soha nem látott pers­pektíva áll például a papír-, a műanyag-, a bútoripar előtt. Ezek hasznosítására szü­letett meg a közös KGST- terv. Vagyis a szocialista kö­zösség tagállamai együttesen építenek papírgyárat, cellu­lózgyárat Kubában. A KGST-tagságból szár­mazó előnyökről, az elért eredményekről ezekben a na pókban több szó esik. A nem­zeti ünnep, a forradalom győzelmének évfordulója jó alkalmat biztosít a megtett út felmérésére, a jövő felada­tainak vázolására. Ezek kö­zött előkelő helyet foglal el a VIT-re való készülődés. Hi­szen 1978. júliusában Havan­na ad otthont a világ haladó fiataljai képviselőinek. Az eseményre több mint húsz­ezer külföldit várnak. Először kerül megrendezés­re a VIT Európán kívül. De még nagyobb nyomatékot ad neki, hogy a rangos találko­zóra az USA partjaitól 150 kilométerre kerül sor. Annak idején — az I. párt- kongresszust követő nagy­gyűlésen — egymillió ember vállalt védnökséget a VIT felett. 1975 decemberében, a havannai Forradalom terén, egymillió ember kiáltotta: aprobádó — elfogadva. E felelősség fedezetével, a vendégvárás megannyi iz­galmával készülnek a kubai fiatalok a fesztiválra. A mun­kasikerek mellett a köze'gő VIT köszöntése sok más te­rületen is érződik. Már meg­születtek az első VIT-dalok, természetesen rumba ütem­ben. „Legjobbak a feszüvál- ra” mozgalom keretében is­merkednek a szocialista or­szágok fiataljainak életével, munkájával. Számtalan öt­lettel, változatos program­mal. meglepetéssel kívánják emlékezetessé tenni az első EurÓDán kívüli Világifjúsági Találkozót. Aki ismeri őket, bátran vallja, fesztivál lesz, szó igazi értelmében. (Folytatjuk) Király Feresç X A kongresszusi palota Havannában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom