Népújság, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-29 / 25. szám

Az ÜTINFORM Jelenti... Segítség az utazóknak Még egy kis erőfeszítés, még egy kis kötélhúzás... Lékek a jégen _ É* ha a nap sütne? _ Az más, akkor szép l enne. Igen szép. de így nem az, így csúnya, szürke. Ügy né­zem, havazásra áll, pedig az most ide nem hiányzik- Csak hó ne legyék, mert akkor nem látjuk a jég alatt a ve­tést. Hiába, ilyen ez a mester- ség. A halász lábánál hosszú nyelű fejsze. Lehajol, feleme­li, törzse íjként hátrafeszül, egy pillanatra mozdulatlan lesz ebben a helyzetben, meg­áll a fejsze is fent, a feje fe­lett, aztán megindul előre, lecsap, és mintha nagy üveg­tábla sikoltana, úgy hallat­szik a csattanás, és a megha­rapott vastag jégpáncélból jelrepülnek a szépséges jég­szikrák. „Aki nem látta Granadat, nem látott csodát’“ — tarja egy spanyol mondás, és bizo­nyára nem is alaptalanul. Mi most itt, Poroszlón, ha nem is. csodának, de csodálatosnak érezzük a jégéi való birkózás harmóniáját, jóllehet, hogy a halász, aki félkör alakú léket vág ß jégbe, azt mondta, nem szép most, ilyenkor, mert a map, az adja meg az igazi •Varázsát: fényesebben csillog­na a fejsze élé, szebben szik­ráznának a jégszilánkok, mint így, a szürke ég alatt a befa­gyott Tisza-ágon. Meg kell adni, bizonyára Így igaz ez, a munka azon­ban így is szaporán halad: tízlépésenként sorakoznak a lékek a jégen. Tízen vannak a halászok is, mindenki pon­tosan végzi a maga dolgát és a nagy háló —, amely soha­sem lehet olyan jó, hogy ja­vítgatni, foltozni való ne akadna rajta — a vezérlőzsi- nórokkal együtt a jég alá ke­rül, izgalmas, nehéz szaka­szához érkezett el a halászat. Gondtalanul úszkáló halak csoportja látszik a jég alatt — Itt maradnának, ha most ide is vágnának egy léket? — Dehogy maradnának, el­mennek a gazemberek, alja­sok ezek. Pedig milyen szépen ballagnak, az anyjuk jómin- denit Ballagjatok csak, bal­lagjatok, ha majd leolvad, la­dikkal ráúszunk, aztán szépen kiszedjük a jómadarakat. — Csak tán nem haragszik a halász a halra? — Csak amennyire szüksé­ges. Mi ezt az ágat eddig jól megnyírtuk, már vagy ötven mázsa kijött belőle. Míg megállunk a néhány szavas beszélgetésre, a nagy, 180 méter hosszú háló a ve- zérrúd segítségével szépen halad a jég alatt — Kárász volna itt a leg­több — magyarázza a halász —, tán két vagon is megtelne velük, de mikor hálóznánk, kihevernek a partra, úgy, hogy a háló nem éri, akár­hogy is igyekszünk, nem tu­dunk ártani neki... Hej! — kiált át váratlanul a szom­széd léknél álló társára —, állj meg, Lajcsi, mert a kö­tél viszi, nehogy elrontsuk ezt a tanyát! — Tanyát? Hol itt a tanya? — Hol lenne: ez az, amit csinálunk, erre mondjuk, hogy tanya, vagy vetés. Közben az emberek erőtel­jes, mégis óvatos mozdulatok­kal húzzák a hálót, tréfálkoz­nak: — Most jön a nagy hal! — Itt a nagy hall Eltelik vagy két óra a nagy munkával, mire végre feltű­nik a háló a kiemelő léknél. Aztán egyesével jelentkezik a zsákmány, a halászok feszül­ten figyelik, és hangosan mondják: — Törpe, kárász, ponty, csuka, ez retur, ez megy vissza, ez méret alatti. És a nagyhasú háló egyre súlyosabb, egyre ne­hezebben boldogulnak vele az emberek, de így jó. ebből látszik, hogy nagy volt a fo­gás, ezúttal is szerencsés ta­nyát terítettek a tiszai ha­lászok. A rengeteg hal ha­lomban tündököl a jégen, és a halászok: Gulyás Gyuri bácsi, Gacsal Lajos, a bri­gádvezető, Balasi Imre, mint a fiatalabb korosztály kép­viselője, aztán Kovács Ist­ván, Csepregi Gábor, Hajdú Sándor, meg Nagy József, aki most a neveket sorolja és Czövek Sándor, az elnök- helyettes — mind nagy öröm­mel szemlélik a zsákmányt. — Igazán nagy halat le­het erre fogni? — Fogtunk egy akkorát, hogy amikor kivettük a partra, és Gergő bátyám lá­nya ráült a hátára, hát nem érte a lába a földet, pedig II éves forma volt már a kislány. — A legnagyobb halat ki fogta? — Tóth Jani bácsi. — Hogy történt az eset? — Régen volt, 1929 már­A háló. a nagy tiszai háló — mindig rászorul egy kis szakszerű foltozásra, de legeslegjobban a lehalászás előtt. dúsában, lapsolóval halász­tunk, az a fenékháló Hatan voltunk, két ladikkal, azt a kettőt összeakasztottunk, és egyszer csak láttuk, hogy jön fel a nagy, szürke test, olyan nagy volt, mint a hét­szentség. Nagy küszködve ki­szedtük, öt centi híján há­rom méter volt, 140 kiló. Aztán persze, eladtuk, 480 pengőért Gondolják el, mi­lyen pénz volt az, amikor egy kiló marhahús 80 fillér­be került... Mire Jani bácsi szavai nyomán kikerekedik a nagy hal története és még néhány másik nagy halé, felforr az üstben a finom tisztái ha­lászlé. — Megadnák-e a recept­jét? — Miért ne, ha kérik, de javallanám inkább, hogy ke­rüljön erre, aki szereti, kós­tolja meg, mert igencsak ér­demes. B. Kun üboi Ilyenkor, télvíz idején na­ponta olvashatjuk lapjaink­ban a címet: Az ÜTINFORM jelenti. Alatta a szöveg hol hosszabb, hol meg rövidebb, függvényeként az időjárás­nak. Tartalma nélkülözhetet­len híradás a közutakon fo­lyó építési munkálatokról, a veszélyes szakaszokról, az esetleges elterelésekről, hó­akadályokról. Szolgáltatás ez a javából, amelyre nagy szükségük van a közlekedők­nek. A téli hónapokban sű­rűn csörög a telefon Buda­pesten az ÜTINFORM ügye­letén, a Népköztársaság út­ján. Kattog a telexgép, az ügyeleti szobában most ép­pen Moldován Éva és Gara- zsi György né „tartja a fron­tot”. Akad munkájuk bőven: Baranya, Szolnok, Békés, He­ves és a többi megye küldi egymás után a pillanatnyi helyzetnek megfelelő összesí­tő jelentését. A falon hatal­mas, az országos úthálózatot feltüntető térkép, s a jelen­tések nyomán rövidesen kia­lakul a legfrissebb kép. A mágneses térképen sárga színű téglácska jelzi, ha jár­hatatlan valamelyik útsza­kasz. A zöld szinű arra utal, hogy ott csupán fél nyomsá­von lehet közlekedni. A kék pedig óva int a száguldástól, jelentése: Vigyázat! Jegese- dés! Gyors a tájékoztatás, egy pillantás a kódtérképre, s máris leolvasható minden fontos tudnivaló. — Az elmúlt év végéig na­ponta kétszer változhatott csak a mindenttudó térkép — mondja Virágh Lajos, az ÜTINFORM vezetője. — A KPM megyei közúti igazga­tóságaitól hajnalban és kora délután kaptuk meg a szük­séges információkat. Ezzel a módszerrel azonban nem tudtuk elég gyorsan nyomon követni a valóságot, hiszen a közbeeső időszakban alapo­san megváltozhatott — akár kedvezően, akár pedig ked­vezőtlenül — a helyzet. Szó, ami s?ó, akadtak itt emiatt szép számmal kelle­metlen meglepetések az el­múlt években Előfordult, hogy autóbuszt ejtett foglyul a váratlanul kitört hóvihar. Máskor meg tragikus baleset miatt kellett valahol átmene­tileg elterelni a forgalmat — A KPM közúti főosztá­lyának döntése alapján vál­toztatunk az eddigi \írközlé- si gyakorlaton — mondja Vi­rágh Lajos. — A mostani rendszer kétlépcsős, megma­rad a megyéktől naponta ér­kező összesített adatközlés. Ezen kívül minden változás­ról értesítenek bennünket te­lexen, vagy URH-hálózaton. Szerte az országban mint­egy háromszáz személygép­kocsi végez útellenőrző szol­gálatot A tapasztalatok sze­rint átlagosan 3—4 óránként járja be minden ügyeletes a maga területét. Persze, a fő­útvonalakat gyakrabban át­fésülik, mint a mellékutakat. És nemcsak az ügyeleti ko­csik, hanem még a hómarók is fel vannak szerelve URH- val. S az őrjáratok miközben helyzetjelentést adnak, prog­nózist is készítenek. A legta­pasztaltabbak gyakran már a széljárás megváltozásából is tudják, hogy arra felé mire kell felkészülniük az autó­soknak. És ha hull a hó? Több ezer gép áll készenlétben. Működésbe lép a gépesített apparátus: sószóró autókat, hóekéket, hómarókat vetnek be a közúti Igazgatóságok üzemmérnökségei, ha szüksé­ges, küldenek segédcsapato­kat a Volán-vállalatok, vég­ső esetben — ha elzárt tele­pülésről sürgősen orvoshoz, kórházba kell valakit szállí­tani — segít a honvédség is. Erre azonban — szerencsé­re — ritkán kerül sor. Az vi­szont már mindennapos je­lenség, hogy az autósok vi­déken járva nem tudják, ho­vá is fordulhatnának felvilá­gosításért. Pedig a közúti igazgatóságok szívesen áll­nak az érdeklődők rendelke­zésére. — Somogy megyében már le­het látni a címet és a telefon­számot feltüntető táblákat — mondja Marnitz László köz­lekedési mérnök. — Rövide­sen a többi megyében is, hi­szen a KRESZ kimondja< hogy csak az abban elfoga­dott közlekedési jelzőtáblá­kat szabad használni A majdani megoldás: a nagy „1” betűt feltüntető — infor­mációra utaló — tábla alatt kiegészítő táblákat Szerelnek fel, rajta a keresett címmel, te lefonszámmal. F. Gy. Métmöa 1978. január 29« vasárnap ...és előkerül a víz alól a csapkodó, ficánkoló, csillámló, finom húsú tiszai hal — mázsaszámra. Fotó: Perl Márton) A fema: az idegen nyelvek tanítana Az egyetemi és főiskolai lektorátusok szakbizottsága Gyöngyösön Köztudott, hogy minden felsőoktatási intézmény oen kötelező az idegen nyelv, az orosz tanítása, amelynek el­látására az egyetemi és főis­kolai lektorátusok szerveze­tét hozták létre. Az is köztu­dott, hogy ennek a feladat­nak minél eredményesebb végrehajtása még sok nyitott kérdést is felvet: szervezeti, személyi és didaktikai vonat­kozásokban is. A felsőoktatási intézmé­nyek idegennyelvű szakbi­zottsága a minisztérium ta­nácsadó szerve. A legutóbbi ülését szombaton tartotta meg Gyöngyösön, a mezőgaz­dasági főiskolán. Több mint húsz személy vett részt °zen a tanácskozáson, amelyet a házigazda szerepkörében Ho- dászy Miklós a gyöngyösi fő­iskola igazgatója köszöntött,' A bevezető előadást dr. Ra- konczai János, a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola lek­torátusának vezetője tartot­ta meg. Ezt követően a gyön­gyösi tapasztalatokról dr. Pál Imre, a főiskola lektorátusá­nak vezetője adott számot. Tájékoztatást kaptak a szak- bizottság tagjai a Bakuban megrendezett nyelvi konfe­renciáról és a szintetikus ol­vasás: készség kifejlesztésé­nek feladatairól is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom