Népújság, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-29 / 25. szám
A 32. perc Kényes dolog a demokrácia. Sokkal könnyebb megsér ceni, mint megtartani, sokkal nehezebb vele élni, mini nélküle. Helyesebben fogalmazva és a félreértéseket elkerülendőn: úgy is lehet élni a demokráciával, hogy közben voltaképpen visszaélünk vele. Ha nem éltünk volna vele, nem lett volna mivel visszaélni, nélküle tehát még demokratikusabb lett volna a... Túlságosan bonyolult? Pedig nagyon is világos. Am, hogy még ennél is világosabb legyen, elő a nem kitalált történettel, amelynek helyét, idejét és szereplőit nem alszeméremből nem nevezem meg, hanem azért, mert akkor csak „ők” ismernének magukra, mig jómagam azt szeretném, hogy mindenki és mindenütt magára ismerjen, ahol ez szükségeltetik. Nos, tehát elő a történetet! A dolgozók közös gyülekezete — taggyűlés, termelési tanácskozás, szövetkezeti taggyűlés? Egyre megy.— komoly és elmélyült figyelemmel hallgatja végig a beszámolót. Volt, aki a műhelyből sietett fel, amúgy olajosán, volt, aki külszolgálatról rohant haza, hogy ott legyen a gyűlésen, amely fontos dolgok megtárgyalását hirdette meg. Sőt olyan is akadt, aki a szabadságát szakította meg, és most ott ül a sorban, kezében a papír, a golyóstoll — és jegyez. Mindeddig minden a legdemokratikusabban zajlott le: a gyűlés résztvevőit előre tájékoztatták mi lesz a vitatandó téma, de azért még külön is megszavazták a napirendet, meg az elnökséget. Volt jegyzőkönyv vezetésével megbízottra való szavazás. Megvolt tehát minden formaság, amely csak addig formaság, amíg csinálják, de ha valamelyiket is elfelejtik, akkor az már nem formaság, hanem az üzemi, a szövetkezeti, a párton belüli demokrácia megsértése. De mondom, itt erről szó sem volt a beszámolóig. Sőt, a beszámoló sem sértette meg azzal azt a bizonyos és témánkhoz tartozó demokratikus formát, hogy terjengős lett volna és érthetetlen, hogy az előadó nem tudta volna rendesen elolvasni, vagy úgy hadart volna, hogy azt az édes jó szülőanyján kívül senki meg nem értette volna. Nem. A beszámoló kerek volt Világos és a lényegről szólt. És főleg a témához mérten, röviden szólt Utóvégre itt senki sem az előadó szónoki képességeire volt kíváncsi, vagy arra, hogy meddig bírja szusszal, hanem arra, amit elmondott a gyűlés résztvevői előtt és számára, azt majdan megvitatandón. Így aztán semmi ok az azon való csodálkozásra, hogy alig mondta ki az elnök a bűvös mondatot, mármint azt, hogy tessék hozzászólni, máris volt jelentkező. Az sem szónokolt, hanem véleményt mondott, igaz nem irodalmi köntösbe öltöztetve mondandóját, de világosan megfogalmazva, hogy mivel ért egyet, és mivel nem a beszámolót és a végzett munkát illetően. Még le sem ült, állt fel a következő, hogy gyanakodni kezdtem, előre meg van ez az egész szervezve — ami még önmagában nem is lenne baj: akinek volna mit mondania, azt lehet előre biztatni is, hogy mondja is el —, de mégsem lehetett az így. Nem, mert a hozzászólók most már a harmadik, a negyedik, „fejből” beszélt, illetőleg csak any- nyit és úgy holmi papírfecnikről, ahogyan a beszámolót hallgatva az arról való gondolataikat feljegyezték volt légyen. Ez igen, lelkesedtem fel, mert én ugyan szívből útá- lom általában az értekezleteket, de nagyon szeretem az emberek okos gyülekezetét, ahol keresetlen őszinteséggel azok és azt mondják el, akiket és ahogyan érinti őket az élet kisebb vagy nagyobb sodra. Gondolom nem lehettem egyedül ezzel a felforrósodott szivvel, mert a magasabb szerv képviselője is szót kért egyrészt a nagy aktivitás láttán és hallatán, másrészt megbízatása alapján is. Erre, éppen e gyűlés demokratizmusa keretében tökéletesen joga is volt, azt meg már imént említettem, hogy oka is. Felállt tehát úgy az ötödik felszólaló után hatodiknak, megérzésem szerint, még vagy ugyanannyi, ha nem több gyűlésrésztvevő feszengett a székén, mintegy ugrásra készen, hogy szót kapjon, és szóljon is majd. Ha már lehet, ha már érdemes, ha már van miről és mihez. A pontban kettő órakor kezdődött gyűlés úgy fél négy felé járt már, vagy még. „Már” annak, aki szót kapott, „még” annak, aki ezután szeretett volna szólásra következni. Nos, tehát következett a magasabb szerv képviselője és szólt is. Az első tiz perc nemes és hasznos nászra lépett az érdeklődéssel, a második tiz percben már az érdeklődés hajlamos volt holmi csalafinta kicsapongásra, szemérmetlen hűtlenségre. A harmadik tíz perc a tökéletes árulásé volt Az érdeklődés és a figyelem egyértelműen az órákra irányult, pusmogás kelt szárnyra, szavak zsongtak, döngtek és vontak, mind vastagabb és áthatolhatatlanabb gátat a magasabb szerv képviselőjének szavai és a gyűlés résztvevői közé. A harmincegyedik percben a máshová révedezésből felriadt gyűlés gyér tapsa közepette a magasabb szerv képviselője helyet foglalt és úgy érezte, hogy élve a gyűlés adta demokratikus jogaival lényeges kérdéseket kifejtve, előre lendítette a tanácskozást. Ezek után, a 32. percben az elnök újfent körülnézett, és újfent közölte, hogy tessék, akinek még van mondanivalója. .. Senkinek nem volt A harmincegy perc orron fricskázta egy tanácskozás‘demokratizmusát, elvette a kedvét az időt, a türelmet Hiszen ezek az emberek reggel hatkor már dolgoztak, ötkor keltek, vagy még előbb, volt, aki jóformán étien jött a tanácskozásra — el- és belefáradt a reménytelenül hosszúnak tűnő félórába. Nem szólt hozzá. Már csak menni akart Haza. Kitikkadtak a gondolatai is a várakozásban. Látszólag minden a szocialista demokrácia, az üzemi és értekezlet! demokrácia szabályai szerint történt. És mégis megsértették azt A harmincegy perccel. Ha nem él a magasabb szerv képviselője a demokratizmus adta természetes jogával, helyesebben, ha nem él vele vissza, még ió néhányan szóltak volna, és úgy ment volna haza az :gész gyűlés: itt szava van a dolgozónak, itt módja van elmondani mindazt, amit fontosnak tart. És bár nem történt „jogilag” semmiféle megbántása a demokráciának, mégis most úgy érzik, nem is kevesen, kár volt félbe- 1 agy ni a szabadságot, nem hazamenni inkább az ebédhez. Mert kényes dolog a demokrácia. Sokkal könnyebb megsérteni, mint megtartani. Pedig: meg kell! Jobboldali képünkön Lotianu rendező üdvözli a magyar olvasókat Balra, Galja Bileva, a főszereplő. A moszkvai filmvárosban évente 80—90 film forgatását kezdik meg. Hét mű* vészkoilektíva, huszonhét forgatócsoport foglalkoztat itt ötezer dolgozót, világhírű rendezők, operatőrök, színészek egész hada van állandóan munkában, egyszerre több olyan produkció is folyik, amelyet már munka közben is világérdeklődés kísér, az előzetes hírek, képek is az sejtetik: fesztiválok díjazottjai közt lesz, világszerte vetíteni fogják. Nehéz hát a kiváncsi riporter választása: melyik produkciót látogassa meg, kikkel beszélgessen. A „Moszfilm” december elsejei forgatási terve is gazdag választékot kinél. Nagyon érdekesnek Ígérkezik a Kentaurok forgatása; egy zenés film Alla Pugacsovával a főszerepben és egy új Csehov-íilm. A MŰTEREM- RENGETEGBEN Elindulunk a műterem-rengetegbe. Chilei faház, presszó- belső: Zsalakjevicsusz vesz föl Itt egy részetet a Kentaurokhoz. Sajnos, már bevégezték a napi munkát, s elmentek, mire a műterembe érünk, s úgy tudjuk, Lukács Margit is hazautazott, aki Allende, a meggyilkolt chilei elnök féleségét játssza a filmben. Az új Csehov-film. re lennék kíváncsi: Emii Lotianu (a mi mozinézőink A cigánytábor az égbe megy című filmjéből ismerik, a Dráma a vadászaton című kisregényből forgat filmet Díszletek, kellékek, daruk, kamerakocsik rengetegében bolyongva érkezünk el ennek a pródukciónak a műtermébe. Pislákoló fények, félhomály: ebédszünet. Csak néhány díszletmunkás, kellékes, világosító lézeng a díszletek közt Bíztatnak: Lotianu, és operatőre, Petrickij (művészetét a Háború és béke felvételeiben csodálhattuk meg) és néhány szereplő minden pillanatban várható, ma még forgatnak. Rövid írhabundában, fedetlen fejjel, őszülő, markáns arcú férő robban be, a kamera mögé ül, a reflektorokat dirigálja. Kissé kelletlenül kászálódik le az ülésből, amikor közük vele, hogy látogatója van, de aztán felderül az arca, s a kezemet szorongatva harsányan, magyarul üdvözöl: „Szervusz, Jóska!” Járt már nálunk, igen jól érezte magát sok magyar barátja van, megtanult néhány szót magyarul is. Egyik cigarettáról a másikra gyújtunk, Lotianu pipája is előkerül, tiszteletteljes távolságban a stáb is összegyűlt már körülöttünk, mi pedig „Csókját a szélnek adta...” Új Csehov-film a,,Moszfilm” stúdióban egyre jobban belemelegszünk az eszmecserébe. Szavainak biztonságán, elragadtatott hevületén csalhatatlanul megérezhető: ihletett művész beszél a számára nagyon kedves alkotásról. Mert nem dramatizál, nem filmre alkalmaz: a film nyelvén akarja újrakölteni Csehov remekét Ezért nem engedett a csábításnak: noha ez a mű, rendhagyó módon Csehovnál, gazdag cselekményű, olyan fordulatosén megkomponált, mint egy lélegzetállitó krimi, mégsem volt hajlandó a könnyebb utat járni, a sokkhatásokat kiaknázni. Hű maradt Csehov alapvető jellegzetességéhez, aki színműveiben a „semmit” vitte színpadra, a „drámaiatlan dráma” mestere volt, lírával és iróniával keverve a láthatatlan, a lélekben játszódó drámákat írta meg, a látszólagos mozdulatlanság mögött zúgó viharokat, a víz rezze- netlen tükre alatt vágtató áramlásokat LOTIANU, A DRÄMAITLAN DRÁMÁRÓL Olga, (Ólja, Olenyka), a Dráma a vadászaton hősnőjének élete tele van drámai fordulatokkal. (Csehov: „Csókját a szélnek adta, s a szél tövestül kitépte a virágot.”) A gróf őrült erdészének gyönyörű kislánya („Zöld erdő kis piros virága”), aki nyomorúságos, nyomasztó környezetéből, az elhagyott erdészlakból mindenáron ki akar törni, fényre, pompára, nagyvilági életre vágyik, előbb a gróf öreg intézőjének („Fatuskó, vén kutya”) felesége lesz, aztán a gróf („kés. hedt macska, romlott állat”) szeretője, abban reménykedve, hogy még a kastély, a bírtok úrnője lesz. De a fényes vadászaton, ahová váratlanul betoppan a gróf titkolt felesége, s minden összeomlik, végez vele Szer- gej, a szép, fiatal, erős, de vagyontalan vizsgálóbíró, aki szerette, s akit ő is szeretett, aiknek az oldalán talán boldog lehetett volna. — Tudod, nem ezt a külső cselekménysort akartam ábrázolni — magyarázza Emil —, hanem a korabeli társadalmi valóság kényszerítő erejét, azt a megkövesedett közgondolkodást, közerkölcsöt, amelyben a szegény széplány egyetlen kitörési lehetősége a gazdag házasság, s az ördög öregapjához is boldogan hozzámenne —, s ezért még becsüli, irigy ü is a környezete —, csakhogy változtathasson a sorsán és a lét perifériáján tengődő kisemmizettek, kizsákmányoltak közül kiemelkedhessék, átkerüljön a napos oldalra, az élet élvezői közé. GALJA, A „TISZTA TEKINTETŰ’' Mondom Lotianunak: a megvalósítás sikere nagyban attól is függ, milyen színészek álltak rendelkezésre, örömmel közli: hihetetlen szerencsével tökéletes Olgát talált, s egy sereg kiváló színészt nyert meg: Grigorij Grigoriut (őt is a Cigánytábor. __bői ismerjük) Kirill L avrovot, Leonyid Markovot, Oleg Jankovszkijt. A stábból magához inti a standfotóst, előkerülnek a képek. Csaknem fölkiáltok elragadtatásomban, amikor az Olgát megszemélyesítő Galja Bileva fotóit nézegetem: valóban tökéletes Olga. Mellékelt képeinken is látható, mennyire azonos Csehov jellemzésével: „arca friss, mint az erdei levegő”, „ártatlan, tiszta tekintetű”, „fürtös haja ráomük homlokára, vállára.” Galja Is megérkezik, bemutatják: 17 éves voronyezsi balettnövendék (népi táncos). Végtelenül bájos, szerény kislány, hihetetlenül azonos Csehov Olgájával: „Mennyi szépség a kicsi testben, amelyet egyetlen pilantás magába ihat.” Nem tudja még, megmarad-e a pályán, szeretne majd a filmművészeti főiskolára kerülni, dehát az még a távoli jövő. Ugrál, tapsol örömében, amikor megmutatják neki a Szovjetszkij film legújabb számát: címlapján Galja, belül nagy színes képriport a készülő filmről. „Ártatlan, tiszta gyermek. . Gratulálok Gáljának, Lotianunak, Petrickijnek, úgy érzem: jelentős, szép filmet alkottak. Méltót Csehovhoz és a szovjet filmművészei eddigi Csehov-alkotásaihoz. Homoródi Józsej AWVWWWAAAAAVSAAAA^AAAAAAj SZÉKELY DEZSŐ: Fehér románc A tél törékeny tükrei a hóvakságnak fölmutatnak, te ártatlan, te búnteli, nőnemű ügynöke a napnak. Köd-lombok közt a hómadár fiókái, a szálló pelyhek fehér románcot énekelnek rólad, míg épül a homály. Hol vagy? Kereslek egyre még, szívemre csüngő fejjel, szótlan, mintha megfagyott cinegék lábnyomát..betűzném a hóban. GYÁRFÁS ENDRS: Busójárás Bak.bika.kos-kanördög furlcófogú dönyhe dög szakadék-száj, sarjúszakáll saskeselyű-szemöldök Csonka rönk a szarvatok perzselt szérű arcotok aszály kútja szemetek viharfelhő hajatok Kergessétek kergessétek janicsár-félelmeinket! Ránktámadót ssipolyozót sohasem a tökély büntet Mitől magatok is féltek i attól reszket ellenségtek 1 merjetek hát megformálni J minden megálmodott £ rémet í Amíg bent morajlik — rontás amint feltör — igaz forrás! tárgyat lelve borzongássá csapódik le a szorongás Bak- bika- kos.kanördög furkófogú dönyhe dög szakadék-száj, sarjúszakál saskeselyű^zemöldö k XSZLA1 ZOLTÁN: Â téli réggé A „téli reggel” akár „nyári estén" \ szemetes fényudvar ; pödör a fák köré. A hamvas utca vasbádog födém. Kolompol furcsa s- merít magába e régi hordó, ! meztelen tél WVWVWWAAA/W%^AAAA*M Wv'v v v K VWW k k v s s v w » vWHkWvkwvi