Népújság, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-03 / 2. szám

Cikrák és zellerváriak Szilveszter ürügyén Azt mondta a rovatveze­tőm, hogy a szilveszteri vi­dám műsorról írjak a lap számára. — De én Vámos Miklós té­véjátékáról szeretnék írni, mert... — Azt lehet, hogy te ar­ról szeretnél írni öregem, de ne feledd, hogy a televízió szilveszteri vidám műsorát, a televízió szerint is hatmil­lió ember nézte végig — emelte fel az ujját intőén a rovatvezetőm. S ebben nem tudtam vitatkozni vele to­vább, mert a televízió is be­mondta, hogy hatmillióan nézik a szilveszteri műsort, s bár nem számoltam utána, de Vámos Miklós Kisfiúk és nagyfiúk és más történetek című tévéjátékát jó, ha két- millióan nézték meg. Legfel­jebb hárommillióan. Pedig ez a szívszorongatóan szép és megkapóan érdekes, ez a rendkívül elgondolkodtató... — Nos tehát akkor? — nézett rám a rovatvezetőm, mintegy számonkérve egyet­értésemet a szilveszteri tévé­műsor kritikai hangvételét illetően. Mit csináljak? Va­lóban, ha hatmillió ember nézte végig ezt a szilveszteri egyveleget, amely olyan volt, hogy bármikor jó lett volna hétköznap is, külön-külön is, jó lett volna egy szombat este is, ám most és így együtt... Míg Vámos Miklós tévéjátéka a remek rendezés jóvoltából is iskolapéldája, hogyan kell írni és rendezni a tévében és a tévére. A re­mek gyermekszereplők pe­dig . — ... mért be kell látnod öregem, — fejtegette a ro­vatvezetőm a szilveszteri vi­dám műsorral való foglalko­zás további okait és szem­Büntetés Megbüntettek bennünket. A bennünket ez esetben sok­ezer olvasót jelent — Egerben több mint négyezret, Heves megyében 25 ezret, az ország­ban pedig több százezer gya­nútlan honpolgárt sújtott e fura büntetés. Hibánk, vét­künk mindössze csak annyi, hogy nem egyszerűen csak olvasói, hanem előfizetői is vagyunk a népszerű hetilap­nak g. Rádió- és Televízióúj­ságnak. Egész évben semmi baj, pontosan kapjuk a lapot, ám az év végére mintha ősz- szekuszálódna a naptár. Leg­alábbis az RTV és a posta naptára. Erre enged következtetni az a szerkesztői ötlet, amely a lap 52. számából a kővet­kezőbe, vagyis az 1. számba helyezi át a szilveszteri vi­dám műsor részletes prog­ramját. Egyszerű hétköznapo­kon semmi zavart nem okoz az ilyen átszervezés, ám az év vége az más, mert mint tapasztalhattuk, ilyenkor a postának is akad egy ötlete, amely újnakK szenzációsnak nem mondható ugyan, de azért arra alkalmas, hogy több ezer embert, családot — akik éppen 'december 31-én szeretnék böngészni a szil­veszteri műsort és nem a kö­vetkező esztendőben! — fel­bosszantsa. Mert az említett ötlet nyomán az óév utolsó napjait és éjszakáit a posta polcain töltötték az RTV új- ságkötegek, s az előfizetők hi­ába ostromolták a hírlaposo­kat, azok bizony hajthatatla­nok voltak, vagyis ragaszkod­tak a postai szabályzathoz, a pénzügy, a könyvelés rend­jéhez, amely úgy tűnik, azzal bünteti az előfizetőket, hogy egy évi késéssel vehetik csak kézbe kedvenc lapjukat. Amely persze készpénzért bármely újságárusnál időben meg vásárolható. A büntetés kiszabatott, el­lene a törvényadta jogokkal élve tisztelettel fellebbezést jelentek be. Mert hogy ér­tesülésem szerint az idén is lesz év vége. — márkusz — 0 MmmB 1078. január 3., kedd Itt már nem táncolunk többet... pontjait — ... be kell látnod, hogy ugyan a hatmillió em­ber az éppen hatmillió íz­lés, de egyben azért meg­egyeznek mind valahányan : szórakozni akarnak. Igaz? — Igaz — hagytam hely­ben és lelki szemeim előtt megjelent egy pompás fenék, nem mintha ez hagyott volna a legmélyebb nyomot ben­nem a szilveszteri műsorból, hanem mert egy meztelen nő megjelent Vámos Miklós té­véjátékában js. A kamaszo­dó kisfiú leskelődő szeme láttára jelent meg és valaho­gyan mégsem volt abban semmi túlzó sex, semmi erőltetettség és erőlködés, egy formás és szép női tes­tet legfeljebb egy kaján fi­gyelmeztetés erejéig vétek meglesni akár egy kisfiúnak is. — Igen, hatmillió ízlés — tettem hozzá visszatérve a szilveszteri műsorra, amely terjengős volt, ha jól emlé­kezem, és mértéket időben nem ismerő, amelyben a még kitűnő Hofi is a kétszeresét mondta el egyszerre mind­annak, amit elmondhatott volna kétszerre, sőt három- szorra is. A poénok így el­szálltak, emlék róluk is alig maradt, míg Vámos Miklós .tévéjátékának megrázó záró­képe, ahol a felnőttekből a gyerekekbe átplántált nacio­nalista és egyéb el-, és meg­ítélések még csak iskolai csetepatét, játékot jelentenek, de vészjósló játékot, ha nem Januárban a rádió politi­kai műsorainak jelentős ré­sze foglalkozik gazdasági kérdésekkel. „Aki nem dol­gozik, ne is egyék” című 4- én elhangzó riportműsor az építőiparban alkalmazott mi­nőségi bérezés kérdéseit elemzi. Népgazdaságunk 1977-ben dinamikusan fejlődött, az eredmények számos területen meghaladták a tervezettet Örömünk mégsem lehet ma­radéktalan. Bővebben mind­Ursitz József: 7. A szinte vérre menő vetél­kedő megkezdődött. Egymást gyúrták-gyömöszölték-tépték a fiatalok, hiszen nem keve­sebbről volt szó, mint a ke­nyérről, a több kenyérről, amire nagyon nagy szüksége volt a családnak, a sok éhes szájú gyereknek. A győztesek névsorát a bá­nyamester hirdette ki. Húsz fiú sóhajtott mélyet, meg­könnyebbülten, felszabadul­tan. A többiek orra szinte a térdüket verte, úgy kullogtak ki, vonszolták magukat haza­felé, reményt vesztetten. Az úgynevezett telepítést, hogy az újonnan felvettek közül ki hová megy a bányá­ba, a bányamester készítette el. A fiatalok legtöbbje lóve­zető (konduktor) beosztást kapott. Az erősebbje csatlós lett, akiknek az volt a feladatn­iuk. hogy lent a bányában a csilléket összekapcsolják. Eh­hez már kellett izom is, mert a telt csilléket megmozdítani, egymás mögé sorolni, bizony, nem volt könnyű munka. Az első munkanap óriási Izgalmat jelentett a fiatalok­nak. ök is ott álltak a felol­vasóban a többiek között várták a főaknász urat, aki­nek egyik feladata az volt, hogy imádkoztassa a beszál­lókat. ö állt meg a bányászok védőszentje, Szent Borbála szobra előtt, ő mondta előre az ima szövegét, a többiek pedig mormogva ismételték. Ezután következett a be­osztás, amit szintén a főak­figyelnünk óda időben a hol­nap felnőttéinek mai játéká­ra, szóval Vámos Miklós ... — Nos, tehát akkor meg­egyeztünk ... Szilveszter a képernyőn ... Jó a cím, mi? — Jó. Nagyon. Kitűnő — mormogtam, mert az ember még egy rossz cím miatt se vitatkozzon feleslegesen a rovatvezetőjével, és kínke­servesen nekiültem az író­gépnek, hogy... — Te! A Vámos Miklós- féle tévéjátékról mikor ír­jak? Mert azt azért feltétle­nül meg kellene írni, hogy ez a fiatal fickó már min­dent tud, vagy majdnem mindent, amit tudnia kell egy tévészerzőnek. Meg, hogy figyelni kell rá, el ne bízza magát, ki ne írja magát, ne­hogy olcsón legyen népszerű, nehogy... — Hagyd már békén azt a Vámost.., Egy csendesebb hét után visszatérünk rá. Ha annyira oda vagy érte... írd meg a szilveszteri műsort, mert mint mondtam, a tévé is mondta, hogy azt a hatmil­lió ember... — Tudom..., tudom. Hat­millió ember és benne én is. De nekik nem kell róla ir­mok ... Na mindegy — só­hajtottam és rátettem az uj­jaimat az írógép billentyűire, hogy véleményt írjak a Ma­gyar Televízió szilveszteri műsoráról. Hogy megírjam... Uram ég, de mit? Gyurkő Géza erről a 10-én elhangzó „Köz­tünk maradjon!” című mű­sorban. Jánuár 14-én a gazdaság- politikai rovat többrészes népszerű ismeretterjesztő so­rozatában az árpolitikával, az ármechanizmusokkal, s az árnak a rhirfdennapi gazdál­kodásban játszott szerepé­vel foglalkozik, a 22-i „Jelen időben” az éjszakai műsza­kosok életébe ad bepillan­tást. nász úr ismertetett. Valahogy így: Pesu Dezső, kapsz egy új konduktort. Mondd el neki, hogy mi lesz a feladata, de azt selfeledd el megmondani, hogy a lovad harap. Ezzel az új bányász eliga­zítása a főaknász úr részéről el volt intézve. A többi Pesu Dezsőre tartozott. — Ide figyelj, gyerek — kezdte az ismertetést Dezső bácsi. — Elég messzire kell mennünk. Előbb a VII. eresz­ke XII. bal osztójára me­gyünk, mert ott van az is­tálló. Odáig meg kell ten­nünk vagy két kilométert gyalog, de jól jegyezd meg az utat, mert holnap már egyedül kell megtalálnod az istállót. Magad szállsz be a kasba, jóval előbb, mint a többiek. Lent aztán jól nézz a lábad elé, hogy el ne ess, de a fejedré is vigyázz, ne­hogy beverd az ácsolatba. A lovat minden műszak előtt meg kell itatni és csutakolni. A patáját lepucolod és be­kened vazelinnal. Hogy mindezt időre elvégezhesd, ezért kell neked, a konduk­tornak előre leszállni. El ne felejtsd, a ló neve Márta. Nagyon érzékeny jószág. Nemcsak harap, hanem rúg is. De lehet vele bánni. Az egerek nagyon idegesítik, mert mindig a hátán szalad­gálnak. Ha nem félsz tőle akkor nem lesz vele semmi bajod, de ha félsz, akkor ki­fog rajtad. Ütni nem szabad, el ne felejtsd. Hozzá ne nyúlj 1977. DECEMBER HI-AN, pénteken reggel pontban fél kilenckor a Cifra téren, Ra- bóczky Sándorék kapujának aljában a borsodi bányászok robbantásvezetője egyetlen mozdulattal bekapcsolta a villamos gyújtószerkezetet, s ebben a pillanatban ismét eltűnt egy régi ház Egerben. Mi dolog írni erről? Hi­szen nemrégiben levegőbe repült két ház is a régi ka­nonoksoron, meg a színház oldalában az emeletes pati­kaépület is, ahol valamikor Velcsey bácsi nevelte a dél felé néző hatalmas üvegab­lak mögött megyehíres filo- dendronját, amelyik olyan terebélyesre levelesedett, hogy lassan kiszorította az ügyfeleket; — vagy éppen a Schwarcz Lőrinc háza, ami ezért volt nevezetes, hogy hejdenagyon régen, több mint száz esztendeje, ott nyi­tott kávéházat özvegy Kesz- tenbaumné asszonvság s elne­vező azt Hunyadiról, mert általában az efféle műinté­zeteket divat volt nagyja- inkról elnevezni. Így szüle-' tett meg a Széchenyi kávé­ház, meg a Dobó vendéglő. Ugyanis: özvegy Keszten­baumnéhoz beülni semmi­ség, — de a Hunyadi kávé­házban helyet foglalni, kis hiján nemzeti cselekedet, történelmi emlékezés. Aztán özvegy Keszfenbumné elköl­tözött az élők sorából s a téren rajta maradt a Hunya­di név, a naDnál is világo­sabban igazolva, hogy ehelyt az özvegy volt a névadó. EZ A MARIA UTCAI HÁZ — más. Ez a régi egri népé volt. Javarészt a tehetősebb földművesek pénzéből épí­tették, annak a temérdek szemétdombnak a helyén, amelyet a város adományo­zott olvasókör, meg mulatsá­gok céljára. Hetven évvel ezelőtt készült el. abban a .nevezetes esztendőben, ami­kor leleplezték a Dobó szob­rot s országos da!os'rersenvt rendeztek Egerben. Sok ön­zetlen tanító vezetgette az olvasókört vasárnan délutá­nokon, tartván előadásokat mindenféléről, legtöbbet ta­lán a szelíd szavú Szabó Vilmos igazgató úr. Mçnt is egy újjal sem. Olyan okos állat ez a bestia, hogy be nem csaphatod. Ha nyolc csillé­nél többet akasztasz utána, az istennek meg nem moz­dul. Mintha csak számolni tudna, de nem tovább, mint nyolcig. Ja, barátom, az. ál­latnak nem lehet magyaráz­ni. Az ember többet kibír. Ennyi volt az oktatás. Ennyit kapott az újonnan be­lépő a bányászmesterségböl, a többit magának kellett megtanulnia, úgy, hogy min­dig oda kellett figyelnie az idősebb bányászokra, azok mit, hogyan csinálnak, hogy ő is ugyanúgy csinálhassa, ha rákerül a sor. Hogy ki hogyan haladha­tott előre a bányabeli rang­listán, az főként az aknászok­tól függött. Az aknászok nap mint nap együtt voltak a bányászokkal, ők tudták, melyik milyen dolgos, mi­lyen ügyes, mennyire szor­galmas, hogyan lehet hasz­nálni. Az előléptetésnél az ő véleményükre sokat adtak. A valamivel idősebb fiúk, akik már néhány hónapot el- töltöttek a föld mélyében, szí­vesen adtak jó tanácsokat a kezdőknek. Ezek a tanácsok sok kellemetlenségtől kímél­hették meg az újoncokat, de akadt közöttük olyan inte­lem is, ami csak ugratásnak volt jó. Ha sikerült valakit rászedniük, nagy élvezettel figyelték az eseményeket, és óriásit nevettek a végén, amikor a tapasztalatlan le­gényke végül is felsült a dolog szépen. Megalakult az olvasókör kebelében az Egri Cifranegyedi Ifjúsági Egyesület és Népénekkar s ez az énekkar 1914. március 8- án már „dalestélyt” rendezett." Ez volt Egerben az egyetlen népénekkar. Sem addig, sem azóta nem akadt itt még egy földműves dalosegyesület, legalábbis nem maradt írá­sos nyoma. Innen vitték el a legények elejét tizennégy­ben, a nyár végén, s ahogy múltak az évek, mindig csendesebben és mindig tá­volabbról szólt az eleintén harcias katonanóta s egé­szen más szöveggel: ...Majd elsíratnak engemet az erdei vadak, majd kiénekelnek a madarak... Idehaza a lá­nyok ajkán is megdidergett az ének: Hideg szél fúj édes­anyám, hozza ki a ken­dőm ... Aztán új életet kezdtek, akik megmaradtak. Új nem­zedékek nevelkedtek fel a szőlőhegyeken s a hóstyák, a külvárosok utcáiban. Itt, a nagyteremben, a „szálában” tartották a táncmulatságo­kat, s ezek voltak a leghí­resebbek s legveszedelme­sebbek. A Cifranegyedből, a Cifrából nőttek ki a cikrák, ami a szikra szó egyedülálló egri változata. A heves, pat­tanó, robbanékony parasztle­gények neve volt ez, akik villámgyorsan megbicskázták a másikat, kivált ha az nem volt „bejli”, azaz hóstyabeli, hóstyabeji. Különös vesze­delem fenyegette a Kertész utca környékén bolgárker­tészkedő ..zellervári” legényt, ha beji lánynak akarta ten­ni a szépet. Persze, ez nem volt szigorú szabály. Bicska­végre került a beji is, ha éppen haragos viszonyban leled zett. Énekkar helyett megszületett az EMUFOK rezesbandája, csupa kiszol­gált kürtös, trombitás, ők fújták a zenét a tánchoz, ők meneteltek a főutcán végig, elől a „vőfény”, egyik ke­zében literes üveg, piros bőrről, másik kézben asztal­kendőbe kötött tállal s abban lakodalmas kaláccsal. Délce­gen mentek, a napfény csak Ezek az idősebb fiúk már bizonyos tekintélyt is élvez­tek a fiatalokkal szemben, hiszen közülük kerültek ki a csillések, de mindenképpen a csatlósok. Egy-egy ilyen létrátok, bármilyen alacsony is volt, mégis haladást, sikert jelen­tett a kezdők szemében. Sok minden történik egy bányásszal, amíg él, amíg lent dolgozik a föld mélyén, de azt az első napot, amikor a főnökével először járja be a bányát, soha, - egyikük sem felejtette és felejthette el. Ez az első nap nem csak az is-’ merkedés izgalmas perceit és óráit hozta meg, hanem egy új, addig soha nem látott, de nagyon áhított világot is tárt fel a fiatal előtt. Ennek a sajátos világnak megvolt a maga belső rend­je, hierarchiája is. Azt, hogy kinek mi a beosztása a bá­nyában, kint a telepen is tudta mindenki. A rang te­kintélyt parancsolt A sárgarézsugárzós kar­bidlámpa már önmagában is azt jelezte, hogy akinek a ke­zében ring a lépések ütemé­re, az legalább altiszt, de fő­ként tisztviselő. Az ilyen lámpa a föld alatt minden­kinek a tudtára adta, hogy jön „valaki”. Az csak a fur­csa véletlennek tudható be, hogy a takarító fiúk és a konduktorok is ilyen sárga­rézsugárzós lámpával jártak, bár ez náluk egyáltalán nem a rangot jelentette. Nekik azért volt szükségük a na­gyobb fényt adó lámpákra, bogy jobban tájékozódjanak, és a légajtók nyitásakor ke­letkező huzat ne fújja el a lámpáikat (Folytatjuk) Gazdasági kérdések a rádió politikai müsiráliaa II mélyből a napvilágra úgy villogott a csizmájuk száron. A banda fekete di­áksapkában, aminek az ele­jén díszlett az EMUFOK, ami nem egy valamikor be­vándorolt néptöredék nevét jelentette, hanem az Egri Mária Utcai Földműves Ol­vasó Kör kezdőbetűiből ala­kult legendás rövidítéssé. A szála akkor lett ismét a szomorúság háza, amikor itt sorozták megint a legények elejét a másik világháború­ba. Elmentek, hogy soha többé vissza ne jöjjenek. A forradalmi átalakulásban nem jutott szerep az olvasó­körnek. A fiatalság levetette a csizmát, s ipari foglalkozás után nézett, s a lányok is a sutba tették az öt-hat szok­nyás viseletét. Az üres helyi­ségben a tejipari vállalat rendezkedett be, s felnyúlt a levegőbe egy ötven méter­nél magasabb kémény a ka­zán számára. Működött is az üzem néhány esztendeig, mígnem a nagy méretű va.i- köpülő gépnek sikerült szét­ráznia az épületet. Megpán­tolták az oldalát, míg elké­szült az új üzemi épület a Sas úton. Azóta elhagyottan árválkodott, s részben az üzem dolgozói, részben a „magángyűjtők” széthordták anyagának jelentős részét. A környék így is befogadta, megszokta a látványt s a fecskék százai gyülekeztek rajta véges-végig minden ősszel, reggelenként, mielőtt elszálltak volna dél felé. KÜLÖNÖSEK EZEK a ré­gi, beszédes házak. Ügy tű­nik, nincs ásott glapjuk, györekük van, amivel bele­kapaszkodnak a földbe, mint élőlények, mint élők az idő­ben, tudatban, emlékekben, s gyökerük egy-egy szálával körülfonják az emberek szí­vét. Így történt, hogy né­hány öreg ember, asszony is elvetődött a búcsúztatásra. Fiatalok is kapaszkodtak fel a Pázsit, meg a Bérc utcába, onnan jobban lehet látni, őket az érdekelte, arra dő!-e a nagy kémény, amerre meg­parancsolják. Aki tudta, el is mondta ennek a titkát. Amerre dőlnie kell, ott, alul. háromszög alakban három sűrű soros lyukat fúrnak, s beléteszik a töltetet. A rob­banás kidobja a háromszö­get, a kémény abban az irányban elveszti támaszát s arrafelé hanyatlik. Elkövetkezett a pillanat. Most! Egy dörrenés, ami füst- és porfelhőt köp szét. Mindenki a kéményt nézi. Mintha egy kissé megemel­kednék, de lehet, hogy ez csak káprázat, hiszen alul robbant ki a háromszög, ott a füst, mint mikor kilövik a rakétát, s emelkedni kezd. Aztán meginog a halálos se­bektől, mintha nem hinné, mi történik vele s a követ­kező pillanatban már dől és összerogy hosszában. Arra, amerre kiszámították. A Mária utcában, alig kétmé- ternyire a kéménytől, két kis öreg ember él egy kis ház­ban. Egy karcolás sincs a ki­csi házon. Több soros desz­kavédelmet emeltek arra az előkészítés folyamán. Hát ez gyönyörűen sikerült. A rendőrség feloldja a tér körül a zárlatot, az emberek közelebb mennek és megáll­nak. Ahogy a sírnál szokás, csendes beszéddel, öreg em­ber mondja: Itt se táncolunk má’ többet, öreg asszony mondja: Végi van mán a szálának. És belenéznek a téli dermedésbe, amit ün­nepre díszített a zúzmara. A TÁVOLI GYERMEKVA­RASBAN hajnal óta fű+enek. Magas kéményük füstjét hosszú szalagban lengeti a táj fölé az északnyugati szél. blyan, mintha gyásszalag volna. Lehet, hogy a dolgok is meggyászolják egymást? A teret vastagon feö' he a robbanás halványsá' -vé­nye. Dr. Kapor Elemér a

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom