Népújság, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-09 / 263. szám

filmek fesztiválja Fehér hajó Díszelőadás Egerben A szovjet filmek fesztivál- ja keretében mutatták be Egerben a Vörös Csillag Filmszínházban a Fehér hajó című filmet. A díszelőadáson részt vett a Tyimofej Vaszil- jcvics Levesük rendező, a Szovjetunió kiváló művésze által vezetett szovjet film­művészdelegáció is, amelyet a közönség szeretettel kö­szöntött. Dr. Sipos István, a megyei pártbizottság titkára méltatta a szovjet filmek je­lentőségét, amelyre a szov­jet delegáció vezetője vála­szolt, majd levetítették a Fehér hajót, amelyet a dísz­előadás közönségé nagy tet­széssel fogadott. Mintha ismerős lenne ez a kirgiz kisfiú, a Fehér hajó hőse, aki hétéves fejjel szom­jazza ? szeretetet, és a maga módján lázad az embertelen­ség, a gonoszság ellen. Pedig soha sem láttam a Csingiz Ajtmatov regényéből előlépő kisfiút, aki távol a világtól a messzi Ázsiában él nagy­apjával. egy hegyek közé zárt kis erdei településen. S miközben értelmetlenül szemléli rideg környezetét, a felnőttek világát, álmodozá­saiban. vágyódásaiban meg­teremti a sajátját, azt a szépséges, jóságos világot, amelynek középpontjában a nagy tó habjait szelő fehér hajó áll, rajta sohasem lá­tott édesapjával. Amikor és ahogyan apja után vágyódik ez a fiú, — tőle várva minden baj és igazságtalanság orvoslását — rájövök ismeretségünk ere­detére: hiszen Csőre, a kis lelenc pajtása, még inkább távoli rokona is lehetne ez a kirgiz fiúcska. Igen, Ajtmatov gyermek- hőse és Móricz Zsigmond Árvácskája rokonok, lega­lábbis a művészet szférájá­ban, az olvasók, a nézők gondolataiban. Micsoda távolság pedig, időben, térben és társadalom­ban is! s Móricz 1941-ben irta az embertelenséget ,a kapzsisá­got ostorozó, líraian szép re­gényét. amelyből Ranódi László az elmúlt évben ké­szített filmet. A nálunk is népszerű szovjet író pedig napjainkban fogalmazott meg hasonló gondolatokat, Fehér hajó című kisregényében. Az igazságtalanság ellen lázadó, a mesékhez, legendákhoz menekülő kisfiú történetét Bolotbek Samsijev költötte át a film nyelvére. A magyar Árvácska gyöt­rődését. jelképpé magasodó lázadását éppen a napokban sugározta a televízió, most pedig a távoli szovjet földről érkezett film pereg a mozi- Dan. Bizonyos, hogy a két élmény közelsége is erősíti a hősök rokonvonásait, az irói. alkotói üzenet hasonló­ságát. Nem arról van szó, hogy egy kirgiz „állami” Árvács­ka történetét mondja el ez a szovjet film, hiszen más a környezet, más a világ. Ajt­matov regényében és a film­ben is éppen az az izgalmas, hogy egy szocialista társada­lom keretei között mutatja fel a múltban gyökeredző, a nagy forradalmi átalakulást is túlélő embertelen maga­tartást. Az igazabb, az értel­mesebb életért perel az író és a rendező, amikor a gye­rek igazságával azonosulva mond ítéletet a maradiság, a dermesztőén tartalmatlan életvitel felett. „Hiszek a tiszta emberség­ben, becsületes szándékában, a humanizmus erejében. A kisfiú erre szomjazik, s ezért kerül tragikus konfliktusba rideg környezetével" — mondta egyik nyilatkozatá­ban Ajtmatov. Tőle tudjuk azt is, hogy mennyit viasko­dott a költői és egyben ke­Umüsm L J9V2. pótember a» szerda _ serű kisregény befejezésén. Az első változatban a kisfiú életben marad és elmenekül a rossz emberektől. Ám az író félretette ezt a kompro­misszumot, új befejezést írt: az emberséges eszmények és az embertelen valóság kö­zött, olyannyira mélyül a szakadék, hogy a gyerek in­kább a halálba menekül. A film képi világa — a mese és valóság, tegnap és ma, mítosz és realitás csodá­latosan szép költői ötvözete — ismét megszelídítette a befejezést: a fiú karcsú ha- lacskaként úszik a folyóban, egyre távolodik a múltat, az ostobaságot jelképező eraei teleptől, a hegyek mögött már olyan szocialista város lüktet, amelyben élni is tud­nak az emberek, a távolban pedig feltűnik a sokat meg­álmodott fehér hajó. 1 Iád magatartását. Még a nagy erejű Orozkul is álmodozó, s minden rosszát beteg felesége táplálja, mert nem tud gye­reket szülni neki, aki tovább vinné a nevét. Ozorbefc Kut- menaljev alakítja ezt a bor- gőzös erdei kiskirályt, s bi­zonyára hatalmas termete is hozzájárul ahhoz, hogy go­noszsága túlzottan sátáni mé­reteket ölt. Alfred Snitke ze­néje jól szolgálja a film han­gulatát. A szovjet filmek fesztivál­ja keretében bemutatott Fe­hér hajó ismét arra ösztönöz, hogy jobban figyeljünk a Szovjetunió köztársaságainak sajátos filmművészetére. A Kirgiz Stúdióra például, ahonnét lám ez alkalommal is igényes, jó alkotás hozott baráti üzenetet. Márkusz László Tanár is, népművelő is Nem megszállott, csak dolgozik Hajdanán az általános is­kolában a magyartanárom kényszerített arra, hogy sza- valöversenyen — akkor még így hívták — elinduljak. Földrajztanárom is így vett rá, hogy az általa évenként rendezett mesejátékban sze­repeljek. A költészethez, a színházhoz vonzódásom még­is itt gyökerezik. Érdekes módon emlékeimben őket őrzöm a legmélyebben. Ugyan hányán gondolhat­nak hasonló érzéssel, ha­sonló szeretettel Püspöki Győzőre? Jövőre lesz egy évtizede, hogy eljegyezte magát a gyerekszínjátszás­sal, s ez alatt jó néhányan megtanulták tőle a szép szó, a játék szeretetét. Életében akadtak különös, egyedi, nem mindennapi mozzana­tok. ö volt a tanácsválasz­tások előtt, a negyvenes években az ország legfiata­labb főjegyzője Kartalon. A katonaságnál tizedesből mindjárt alhadnaggyá lép­tették elő. Perpetum mobile címmel írt róla a Népsport, mikor sportelnökként pálya- építési akciót indított Hat­vanban. Most mégsem ezek­nek az emlékeknek szegőd­tünk nyomába. — Irodalomszerető fiata­lokkal alakítottunk ifjúsági klubot a gyöngyösi műve­lődési házban tíz évvel ez­előtt. Aztán az érdeklődés, az igény tovább terelt ben­nünket. Az áfész adott he­lyet, teremtett feltételeket az azóta is működő ifjúsági színjátszó csoport alakításá­hoz. A 3. számú általános iskolában ezzel egy időben szerveztem gyerekegyüttest. Ezt egy évvel később az út­törőház vette ót. Az ötödi­keseknek, hatodikosoknak mesejátékokat tanítok, amit több évig műsoron tartunk. A nagyobbak az ünnepi mű­sorokban szerepelnek, aztán átirányítom őket a középis­kolások, az ifjúsági csoport közösségébe. Az évek során száznál többen járták végig ezt az utat. Ök azok, akik úttörőként kezdtek és ké­sőbb is mellettem maradtak. A gyerek a felnőttnél is jobban szereti magát kife­jezni, még az egyszerű já­tékban is. Ha ezt az ember meglovagolja, az igényeiket is alig tudja kielégíteni. A művészet iránti fokozódó ér­deklődésük talán abban mér­hető a legszembetűnőbben, hogy sokan vesznek verses- köteteket, s ezeket forgat­ják is. A tanórákon jobban aktivizálhatók, bátrabbak. Beszédkészségük általában jobb, mint a többieké. Meg­szokják a közösségért vég­zett munkát, s ha figyelnek rájuk, hasznosítják ezt a képességüket. Több KISZ- vezető került már ki közü­lük. Az emberformálásnak ki­tűnő eszköze ez a nem ön­magáért való játék. Püspöki Győző mégis „magányos far­kas". Rendszeres, folyamatos színjátszó munka gyerekek­kel csak az ő irányításával folyik Heves megyében. Más­hol csak kérészéletű neki­buzdulások, szemlékre, ün­nepségekre verbuválódott al­kalmi együttesek fordulnak elő. Nem a legfőbb ok, de köz­rejátszik az érdektelenség­ben, hogy nem sok elisme­rés kíséri ezt a munkát. Jö­vőre lesz tízéves a gyöngyö­si úttörőházi színjátszókor. A jól dolgozó csoportvezető eddig egy elismerő okleve­let kapott az országos úttö­rőelnökségtől. Érdekes és figyelemre mél­tó művészi szándék csendül ki, az aktuális gondolatokat hordozó filmből. Tulajdon­képpen egy ősi kirgiz legen­da, az Agancsos szarvasanya meséje keveredik a jelen valóságával, s a kettő szin­tézise azt sugallja, hogy már elődeink is átélték vívódása­inkat, s éppen ezért még huszadik századi eredménye­ink birtokában sem szabad feledni a múltat. Vagyis a kultúra nemcsak technika, s nemcsak a jelen. Ajtmatov szinte írói hitvallásnak is tekinthető tömör fogalmazá­sában: „Egy nép lelki kultú­rája, szellemi magatartása századok tapasztalataiban formálódik, s a legendák közvetítik ezt a múltat. A rosszat is, a jót is.” Élményt nyújtóan megható és gondolatokat ébresztő em­lékeztető a Fehér hajó. A rendezés, valamint Makasz- bek Muszajev operatőr kissé visszafogottan színes fény­képezése, különösen nagyapó meséjének sejtelmes megje­lenítésében, a kisfiú és a ter­mészet kapcsolatának érzék­letes ábrázolásában emelke­dett művészi magaslatra. A mában játszódó képsorok drámát és egyszerűséget árasztanak, a jobb élet utáni vágy csendül ki a jelenetek­ből. Nurgazi Szadigaljev éli, játssza a kisfiú szerepét. Ezen a mozgékony, nagy sze­mű fiúcskán nyugszik a tör­ténet, így a szereplésen túl a rátalálás is rendezői-peda­gógiai bravúr. A film legjobb színészi alakításával Aszón­kul Kuttubajev örvendezteti meg a nézőket. Momun apója bölcs, jóságos, csordultig van fájdalommal. Néma ar­cán, mozdulatain látszik, hogy kiszolgáltatottságát a messzi múltból cipeli, és túl­ságosan öreg, meg gyenge is, hogy lerakja ezt a terhet. Képtelen megvédeni a lá­nyát, s alázatos viselkedésé­vel még a kisfiúban is ösz- szetöri azt a szépséges vilá­got, amelyet pedig éppen ő épített fel'benne, meséivel. Kegyetlen múlt és különös sors fonja körbe a nagyojbb közösségtől távol rekedt csa­CtERE-h'CSEf? MIKIÖS ; edöbe — Ady Endre élettörténete — 36. Kedve és igénye lett Ady- nak újra közeli ismerősöket fogadni. Ezekben a napiok­ban látogatták meg a kor­mány tagjai, Jászi Oszkár, Garami Ernő, Kunfi Zsig­mond, Szende Pál. A költő érdeklődött a politikai élet minden részlete iránt. Ag­gódott is értük. Egy alka­lommal, miután magas hi­vatalt viselő látogatói tá­voztak, szomorúan jegyezte meg: „A hónuk alatt hord­ják a fejüket” — a lehetsé­ges megtorlásokra célzott ezzel. Rejtély, miért fokozódott oly hevessé Csinszka iránti ellenszenve. Voltak órái, amikor nem tudta elviselni felesége jelenlétét. „Menj innen! Utállak!” — suttog­ta ilyenkor, önkéntes titká­rához, a fiatal Steinfeld Nándorhoz változatlanul ra­gaszkodott. Arra biztatta, sürgősen szerezzen számára vasúti kocsit Garami Dezső közlekedési és kereskedelmi minisztertől, mert minden­áron Érmindszentre akar költözni. Ez természetesen lehetetlen volt, egyrészt já­róképtelensége miatt, más­részt siralmas viszonyok nyomorították az egész or­szágot. Vészes méreteket öl­tött a szénhiány, a vonatok egy része is csak üggyel- bajjal közlekedhetett. dü­höngött a spanyolinfluenza, kezdett általánossá válni az éhezés, a nyomor. Karácsonyra csúcsai fe­nyőfát kívánt. A Veres Pál- né utcai házmester utazott el érte, meg is hozta ka­landos körülmények között. A nagy fenyőt Pfeiffer dok- toréknál díszítették fel. A jó barát orvosnak yolt egy kedves kisfia, neki remek hintalovat vásároltatott Ady karácsonyi ajándéknak. A költő szépen rendbe szedte magát az ápolónő segítségé­vel, a szokásos teveszőr köntösét vette fel, így tá­mogatták át az orvosékhoz. Csont és bőr volt, de nyu­godt. Jól érezte magát, egész este mosolyogva nézte a karácsonyfának és a hinta­lónak örvendő kisfiút. De még ez a csekély igénybe­vétel is kimerítene. Két ol­dalt támogatva kísérték vissza szobájába. Még három hétig remény­kedtek állapota javulásában, hasztalan. Orvosa ragaszko­dott hozzá, hogy szállítsák szanatóriumba. Ady erről hallani sem akart. Végül so­ványka öncsalással nyugo­dott bele az orvos akaratá­ba. Látszólag elhitte, hogy csak kocsikázni viszik, s látva, hogy a kocsikázáshoz egyáltalán nem szükséges személyi holmijait is össze­csomagolja Csinszka, hall­gatólagosan elfogadta a sza­natóriumot. Mielőtt megvált volna szobájától, hosszasan körül­nézett benne, egyenként vé­gigpillantva a bútorokon, a képeken, a könyveken, hasz­nálati tárgyain. — Semmi nem fordítható meg... — mondta és önként elindult. Török néni, Csinszka nagyanyja szeretettel, féltés­sel segédkezett körülötte. A kocsinál ezzel búcsúzott tőle: — Édes fiam, tavasszal megyünk Csúcsára! Ady Endrének jólesett a vigasztaló ígéret, de szó nél­kül, csak egy lemondó mo­sollyal fejezte ki, hogy az a csúcsai tavasz számára már nem lehetséges, _ Fiákeren szállították be a Városliget szomszédságában levő Liget szanatóriumba 1919. január 12-én, vasárnap délután. Csinszka és Pfeiffer doktor felesége kísérte el. A földszinten levő 30-as számú szoba várt rá, kezelését dr. Schaffer Károly ideggyó­gyász professzor és dr. Engel Károly belgyógyász profesz- szor vállalták. A költség na­ponta kilencvenkét koroná­ba került, a külön ápolónak napi harminc koronát fizet­tek. Csodákra még a tudomány sem képes. A legtöbb, amit elérhettek, hogy megkímél­ték Ady Endrét a testi kí­noktól. Panaszmentesen, nyugodtan viselkedett egy­forma állapotban. A látoga­tók nem nagyon érdekelték, alig szólt hozzájuk, mint ahogy az ápolójával sem be­szélgetett. Barátai és felesége január 26-án, vasárnap látták élet­ben utóljára. Hatvány Lajos Ady a kortársak között című könyvében így örökítette meg e napi látogatását: „..„vasárnap féltizenkettő- kor mentem hozzá a városli­geti szanatóriumba, de Ady mélységesen aludt. Csak a harmincas szoba küszöbén álltunk és néztük, hogy Ady gyorsan, sűrűn, de egyenlete­sen, s látszólag nyugodtan lélegzik. Nem tudtuk, hogy az ilyesfajta légzés már az agóniát jelenti. Csak álltunk ott, csak néztük a költőt a takaros szanatóriumi szobá­ban, ahogy bezárt pillái mö­gül is kigömbölyödött sze­mének nagyszerűen domború golyója és ahogy a párnán magasztosan fölravatalozva nyugodott. Hajának se híja, se hója, keze a mellén nyu­godtan összekulcsolva. S ezt mondtuk egymásnak: Milyen szép! — Fölkeltsem? — szólt, az ápolónő. — Nem, ne! — fe­leltem ijedten. — Mondja neki, hogy itt voltunk, ha fölébred. Ezzel aztán behúztam ma­gam mögött az ajtót. S gond­talanul, az élet gondtalansá­gával, névjegyre fölírtam: „Drága Bandi! Itt voltunk, Jövünk legközelebb, ölellek.” Azt hittem, hogy majd jövő vasárnap jöhetek megint.. (Folytatjuk.} J* (Fotp; Szántó György) — Gyermekszínjátszással foglalkozó tanároknak rend­szeres továbbképzés, alap­fokú tanfolyam, vagy hasz­nálható segédanyag nincs a megyében, sőt országosan is alig. Pedig érdeklődés len­ne ezek iránt. Folytathatom azzal, hpgy jelenleg négy különféle gyermekműsort tudnánk bárhol bemutatni, i ha kérnék. De nem kérik. Az évfordulónkra kétnapos találkozót szeretnék szervez­ni, melyen bemutatók 'és vi­ták lennének. Persze ez nem az az átfogó, nagyobb ered­ménnyel kecsegtető képzési forma, ami alapvetően meg­változtathatná a jelenlegi állapotot... Nem aggályoskodás, nem panaszkodás szándékával gondolkodik a környékün­kön eléggé megfeneklett színjátszó mozgalom alap- problémáiról, hanem jobbat akarástól indíttatva. Hiszen ha elkeseredett, megfáradt; ember lenne, nem tudná megtartani a tanórák, a túl­órák mellett a heti négy, öt próbát, mintegy nyolcvan- száz gyereknek. Kínálna he­lyette könnyebb elfoglaltsá­got a család, a hobby-kert, ahová ritkán jut ki, vagy a baráti kör. Ha nem érezne elhivatottságot már gyerek­kora óta a színjátszás iránt, nem hajnali ötkor kelne, hogy az órákra felkészül­jön — mert úgy érzi, hogy neki, aki levelezőként sze­rezte tanári oklevelét, erre is szüksége van —, s nem ilyenkor olvasná el a napi penzumban magának kiadott „kötelező” irodalmat. A nyá­ri szünetben nem a követ­kező év műsorainak össze­állításán törné a fejét Ha nem lenne megszállott... — Nem szeretem én ezt a kifejezést! Így dolgozom, mert szeretek dolgozni, töp­rengeni. Lélektani oka is van ennek. Az elkeseredé­sen könnyen túlteszem ma­gam. Hívtak máshová, nem mentem. Szeretem az isko­lát. Hazataláltam, mikor er­re a pályára léptem, s min­den másnál közelebb áll hozzám. A magyaróráim mindig versmondással kez­dődnek. Kell a gyerekeknek az élmény, a művészettel érintkezés közvetlen élmé­nye. Akikben tehetséget lá­tok, elhívom a körbe. Az ünnepi műsorokban azért alkalmazok mindig szavaló­kórust, mert itt olyanok is szerepelhetnek, akik egyedül még nem álltak közönség előtt. Keresgélem a célra­vezető módszereket, s hasz­nálom azokat is, amelyeket a különféle tanfolyamokon gyűjtöttem. Bár megvallom, vizsgám nincs, erre valahogy sose jutott idő, nem akadt megfelelő alkalom ... Szerencsére előfordul már, hogy a művészeti nevelő­munka értékelésekor nem a papírt, hanem a produktumot veszik alapul. Püspöki Győ­ző is így érdemelte ki két évvel ezelőtt a Heves me­gye Művelődésügyéért, idén pedig a Szocialista Kultú­ráért kitüntetést. J I lL a ^ yirágh Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom