Népújság, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-27 / 279. szám
A nevezetes templomot mindenki megcsodálja. A helybeliek és a látogatók egyaránt azt szeretnék, ha minél hamarabb befejeződne a feltáró és a helyreállító munka. Érthető is, mert itt minden kő évszázadokról, s a szépet nemcsak álmodó, hanem meg is teremtő emberól , vall. Arról viszont még minden falubeli sem tud, hogy a híres műemlékkel szemben húzódó utcában szerénykedik egy ütött-kopott épület, s annak két termében regi- ímentnyi tárgyi emléket halmoztak fel. Relikviákat a ■honföglalás előtti időktől a második világháború végéig. Nem muzeológusok. nem - zakavatott gyűjtők. hanem diákok, az általános iskola 'lonisméreli szakkörének — az egymást váltó gyerekekkel egyébként tizenhat éve foglalkozik itt Kincs József né igazgatóhelyettes — tagjai. Aki ide betér, a múltba kalandozhat, s újra éled előtte a história. Egykor avarok jártak erre. Mégtelepedtek, S a zsákmányra vágyó ellenséggel pzemben otthonukat, övéiket Védték. Ameddig tudták. • amíg nem győzött a túlerő. Az egyik polcon edényeik sorakoznak. Arrébb egy vitrinben az egymást váltó uralkodók által veretett pénzek. Hadak járásakor rejtették ezeket a földbe, hogy fegyvernyugvás után ismét megleljék. Hajdani tulajdonosaiknak nem kedvezett a szerencse .szeszélyes istenasz- szonya, elestek valamelyik harcmezőn. Minden darabhoz történet fűződdé olyan' rí, amelyet már senki sem 'deríthet ki. Mégis, mennyi érdekességről tudósítanak: jelezve .seregek vonulását, gazdáik ittlétét. 1849-ben csata dúlt a község területén, a haza függetlenségéért küzdő honvédsereg próbatétele. Honvédeink csaptak össze a magabiztos császáriakkal. A kápolnai ütközetről számos feljegyzés maradt ránk. A hősi halottak elporladtak, de a gyilkos ágyúk golyóinak mit sem jelentett százhuszonnyolc év. Jóformán sértetlenül kerültek ide. A könyvekben sokát olvashatunk arról, hogy őseink miként töltötték hétköznapjaikat, milyen szerszámokat használtak A rajz, a leírás szemléletes, de mindennél maradandóbb élmény az, ha látjuk is ezeket. Errefelé a szőlőművelés volt a fő foglalkozás. A vendég megnézheti nemcsak a tizenkilencedik, hanem a tizenhetedik századi munkaeszközöket is. Megelevenedik előttünk szép-, ük-, déd- és nagyapáink világa. A földért sóvár- góké, a létfenntartásért szor- goskodóké, a hajnaltól napestig serénykedőké. Felvillan azok arcéle. akik a hatalom birtokosainak parancsára. idegen érdekekért, mások hasznáért hulltak el messzi földeken. Asszonyaik esztendőkig vártak, nem adták fel a reményt, bíztak a családfő hazajöttében. Közben gondoskodtak az apróságokról. Sovány keresetükből még a legszükségesebbre sem futotta. Mégsem törtek meg, hanem önmagukon segítettek. Ezt bizonyítják a házilag készített, a nem mindennapi ötletességet jelző konyhafelszerelések. A krumplinyomót. a vajköpülőt fából fabrikálták. A különböző textíliákat ők szőtték, s a fonásra is vállalkoztak. Ezt igazolják a kerekes rokkák. Esztétikai érzéküket tanúsítják a díszítések, a gonddal festett népi motívumok. Vigaszért a valláshoz me- nekedtek, szobáik falaira szentképeket függesztettek. A tehetősebbek drágábbakat vásároltak. Ma is kuriózum az a példány, amely mögé zenénő szerkezetet bújtattak. S mennyi korsót, szépen mintázott edényt hoztak ide az ügyes tanulók, akik a felfedezők szenvedélyével kutattak a padlásokon, hogy a porlepett. a rég feledett ho}- mik közül válasszák ki azokat, amelyeket érdemes megőrizni. Az Osztrák—Magyar Mo- íarchiában a katonáskodás a férfiak legszebb éveit rabolta el. Fortuna pártfogoltja volt az, aki az egyik ütközetben magas rangú tisztjének életét óvta meg, s ezért a szolgálati évek letöltése előtt leszerelték. A végelbocsátó levelet 1875-ben állították ki számára. A fogságba esettek az otthonaik után vágyakoztak, s bíztak abban, hogy egyszer csak visszatérhetnek. Figyelemmel kísérték 1917 októberének. sorsdöntő eseményeit, s közülük egyre többen roMüszaki hetek r »fr Utolsó teljes hét következik a műszaki hetek rendezvényeiben. ezután már csak az összefoglaló értékelés és az ünnepélyes zárás nfcjrad hátra. Az egri Technika Házában, a vállalatok klubjaiban, a városi, községi művelődési házakban eddig is az érdeklődők nagy tömegét vonzották az előadások, ankétok. kiállítások. Ezek a rendezvén nyék ismét jó alkalmat teremtettek ahhoz, hogy szélesedjen a megyében dolgozó tudományos egyesületi csoportok tábora, s mind többen csatlakozzanak; a szakmai problémák alaposabb megismeréséért szabad idejükből is áldozó aktívákhoz. November 30-án Egerben tartja rendezvényét az ipar- jogvédelmi társaság megyei '7. november 27., vasárnap szervezete, az iparjogvédelem kérdéseiről. Ugyanezen a napon az Építőipari Tudományos Egyesület megyei szervezpte a szocialista országok építésfejlesztési eredményeiről tart bemutatót. A hét végén a Technika Házában a Gépipari Tudományos Egyesület Finomszerelvény Szakosztálya és az Elektrotechnikai Egyesület egri csoportja tart szakmai ankétot. Gyöngyösön november 29- én az Élelmiszeripari Tudományos Egyesület a húsipari vállalatnál tart bemutatót az érdeklődőknek. A műszaki klubban december 1-én ünnepélyesen zárják a műszaki hetek gyöngyösi rendezvény- sorozatát. Az Országos Erdészeti Egyesület mátrafüredi csoportja november 30-án rendez ismeretterjesztő előadást, összekötve évadzáró. taggyű- '?§éyeL Visontán kedden rendezik íz utolsó műszaki napot a Gagarin Hőerőmű jubileuma alkalmából. konszenveztek a lenini eszmékkel. Nem mindannyian lettek internacionalista harcossá, de valamennyiük gondolkodásmódja átalakult. A Magyarország felé gördülő szerelvényen magukkal hozták emléktárgyaikat. Ki Szibériából, ki Ogyesszából. Ezek most itt kaptak helyet. Itthon a lovastengerész terrorja várta őket. Azt is gyanús szemmel nézték. akit nem vontak felelősségre. A szótlanságot a megélhetés gondjai nehezítették. Aki ci- pészkedett, legtöbbször csak ócska lábbeliket javítgatott. Műhelyének teljes felszerelése is a gyűjteményt gyarapította. Ez jelenleg is ritkaság, ám évtizedek múlva még inkább azzá válik, hiszen gazdája is örökölte. Ma már sehol sem dolgoznak ilyen szerszámokkal. Tizenéveseink legfeljebb csak hallottak a palatábláról. Ha ide betérnek, akkor láthatják, milyen volt, s képet alkothatnak nagyapáik diákkoráról, hiszen a tankönyvek és a füzetek sem hiányoznak. A felszabadulást követő inflációs esztendők sajátos hagyatéka az a lepedő nagyságú papír, amely úgy jutott ki a bankjegynyomdából, hogy a millpengősöket szét sem vágták. Akkoriban jóformán semmit nem ért, ám a kötegeket szállító vagont mégis feltörték, gondolván: sok kicsi sokra megy. A szakkörvezető készséggel magyaráz. Méltatja a tanács segítségét. Érthető is. hiszen legalább épületet kaptak, ahol összezsúfolhatták az anyagot. Kiállítóhelynek persze így se alkalmas, ugyanis a seregnyi tárgytól mozogni is alig lehet. Képzett muzeológus jó érzékkel kiválaszthatná, s magyarázó szöveggel is elláthatná a legértékesebbeket. Hadd legyen mindez közkincs. Okuljon belőle a ma ifjúsága, mert múlt nélkül nincs se jelen, se jövő ... Pécsi István Az MTI Vadas Ernő termében november 23-án kiállítás nyílt „Fotóriportereink a Szovjetunióban" címmel. Az évszázad csókja: Gina Eollobrigida és Jurij Gagarin találkozója az 1961-es Moszkvai filmfesztiválon. (Fent.) (MTI Fotó— KS) Gorszki Vilmos magjai in- ternacionalb a unokájával omszki otthonában. (Balra) (MTI Fotó— KS) Kaukázus hegyei között. (MTI Fotó, Horling RóberU felvétele — KS) Teázó Buharában. (MTI Fotó — KS) SZVETLÁNA BOLGARICS: hazatérés u A nyarat az azúrkék Adriai-tenger egyik csodaszép szigetén töltöttük, az apám házában. Négyesben üdültünk, a férjem, a nyolcéves fiam, aztán Nóra, a nagy fekete juhászkutyánk, meg jómagam. A férjem szabadsága hamarabb véget ért, és ő visz- szautazott Zágrábba. — Nélkülem is hazajuttok! — legyintett búcsúzóul optimistán. — Hiszen csak hajóra kell ülni, meg átszállni az autóbuszra! Minden rendben lesz, hiszen nekem okos kis családom van. Csaó! Kiderült azonban, hogy ő volt a legokosabb: magával vitte Nóra minden iratát, meg az egészségügyi papírjait. Sőt még a szájkosarát is. Itt kezdődött a galiba. — Hát ez meg mi? — mutatott a hajólépcső előtt álló tiszt a kutyára.. — Ez? — kérdeztem a lehető legártatlanabb hangon. — Ez Nóra. — Ez kutya — helyesbített a tiszt. — Okmányok és szájkosár nélkül nem engedhetem fel a fedélzetre. — Ugyan, miféle kutya ez? — tiltakoztam. — Hiszen nem harap,' még csak nem is ugat... Vagyis ugat, de csupán amikor számol. Csuda okos. Roppant tehetséges! Nézzen ide... Ekkor a hajólépcsőhöz lépett a kapitány és á második tiszt. — Nóra — fordultam a kutyához.— Mondd meg, hány tiszt van itt? Számold össze: a kapitány, ez a tiszt, meg az. Három ujjamat mutattam Nórának. Az én okos kutyám pedig felelt: — Vau! Vau! Vau! — Azonkívül jegye is van! — egy jegyet nyújtottam Nóra felé, a kutya a foga közé kapta, majd odamutatta a kapitánynak. — Jól yán, no — nevetett a kapitány. — Engedje fel ezt az utast! Nóra matematikai tehetsége az autóbuszba való beszálláskor is kisegített a bajból. Ugyanis sem a vezető, sem a kalauz nem akarta beengedni, amikor azonban Nóra megszámolta őket» és pontosan kettőt vakkantott, mindketten elnevették magukat, és mi kényelmesen elhelyezkedtünk a kocsiban. Én meg a fiam két jó helyet foglaltunk el, Nóra pedig lefeküdt a lábunk elé, úgyhogy senki sem vette észre. A beszállás befejeződött. Az autóbusz elindult. Kis idő múlva azonban Nóra elunta a padlón heverészést, felült, fejét a térdemre hajtotta, és -hosszan belenézett a szemembe. Aztán figyelmét váratlanul az előttem ülő férfi halványrózsaszín, kopasz feje vonta magára. A kutya nem sokat tétovázott: előrehajolt és nedves, érdes nyelvével hirtelen végigsimitott a tar koponyán. Én rémülten két tenyerem közé szorítottam Nóra óriási fejét, és teljes erőmből leszorítottam a padlóra a juhászkutyát. Amikor a tar koponya tulajdonosa hátrafordult, tekintete találkozott az enyémmel. Szeméből eleinte csodálkozás, azután kíváncsiság, végül pedig úgyszólván ■ elragadtatás sugárzott. Az én szememből pedig gyermeki ártatlanság csillogott, amelyet a legrejtélyesebb mosollyal is megerősítettem, amilyenre egyáltalán képes vagyok. Bal kekemet kiszabadítottam, és ujjamat az ajkamra szorítot- am. Szomszédom visszafordult. Kopasz feje a vértolulástól egyre sötétebb színbe borult, s ez arra vallott,- hogy a szokatlan ismerkedési mód megismétlését várta, én azonban erősen a padlóra szorítottam Nórát. Egy útba eső megállóhelyen kimentem a büfébe, hogy vizet szerezzek a kutyának. Amikor az üveggel a kezemben visszafelé tartottam az autóbuszhoz, kopasz utitársam elém áll. Csábító mosollyal kérdezte: — Zágrábba utazik? — Igen — válaszoltam. — Találkozhatunk ott? — Valószínűleg — düny- nyögtem s az. autóbuszhoz szaladtam. — Mi a neve? — kérdezte a férfi. Futás közben megfordul-; tam, és a színtiszta igazat feleltem: — Nóra! Zágrábban a férjem várt. Amikor beültünk az autóba, inkább éreztem, mintsem hallottam a hátarr mögött elrebegett. sóhajt: — Nóra!... A kutya azonba cm fordult. (Fordította; Gellert György) Kaukáziislól Az avar világtól a kerekes rokkáig A múlt nyomában, Feldebrőn
