Népújság, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-17 / 270. szám
Diákélet Munkások a könyvtárban Harmincnyolc esztendeje mär. bogy diákokat végez, tek ki Prágában és Brnóban a fasiszták; november 17., az ő emlékükre azóta nemzetközi diáknap. Gaudeamus igitur, juvenes dum sumus — érvényes még a ml korunkban ez a régi-régi diákdal? örvendezzünk hát, amíg fiatalok vagyunk? Évszázadunkban az ifjúság csakugyan vidám kor, csakugyan alkalom az örvendezésre? Kínálkoznék most a panaszkodás túlterhelésről, gyorsuló időről, a tudnivalók robbanásszerű szerteágazásáról, szapora sokasodásáról. Iskolák nehézségeiről, túl korai pályaválasztásról, a szülői ház hatásának és szerepének változásáról, a családi időbeosztás lehetetlenségeiről, diákok közlekedéséről hazulról iskolába, iskolából haza, kollégiumok gondjairól, fölösleges időrabló feladatokról, ko- ravénségre kényszerítő komoly témákról. Lehetne minderről szólni a diákok napján, kellene is, mert meggondolkoztató, megoldandó probléma valamennyi. De ezúttal mégis inkább a diákok felnőtt-felelősségéről, felnőtteknek- példaadó felelősségéről kell szólni, hiszen a nemzetközi diáknap erre emlékeztet. A mártír diákok helytállása azt mutatja, hogy az ifjúság sosem volt csupán vidámság és öröm, hanem olykor történelmi tett párosult hozzá. Negyvennyolc nem a fiatalok, a diákok forradalma volt-e? Azért-e, mert ők messzibb láttak, vagy csupán azért, mert könnyebben hevült a szívük? Mert friss tudás vezette a gondolataikat, s mert érzelmeik még őszinték? A diákéletnek különben sok szép hagyománya volt, mint Patakié például, s ez bizonyára azoknak a tudós tanároknak is érdemük, akik ott tanítottak. Mert a fiatalok arca az idősekére üt: akár azért, mert példát látnak bennük, akár pedig, mert visszariadtak tőlük. S miért, hogy ezeknek a neves történelmi diákvárosoknak megkopott a fényük? Miért, hogy a tisztes diák- hagyományokból inkább csak a karikatúrájuk maradt meg, ha megmaradt valami, az ugratások, a diákhierarchia, a csínytevések, sőt gonoszkodások, a felsőbb osztályúak hatalmaskodása a fiatalab- bakon, s a mondhatni, farsangi maszkabálok furcsa divatja? Azt a régi-régi diákdalt éneklik-e még a ballagáson, ami manapság rendszerint bohókás jelmezes felvonulás, olykor bizony nem is egészen jó ízléssel párosultan? Diáknak lenni bizony felelősség is, a diák — hiszen ez a név legkorábban a kamaszkor küszöbén illeti meg az ifjút — már pró- -bálgatja felnőtterejét, próbálgathatja felnőttgondolko- dását is. Diáknak lenni azt jelenti, hogy napról napra többet kell tudni a világról. Diáknak lenni annyit tesz, mint bírálóan nézni a felnőttek világát, de nem ajkbiggyesztve és gúnyolódva, hanem vívódva és érvelve. Tem hősiességre kell biztatni ezen a napon a világ fiatalságát, mert harminc- nyolc évvel ezelőtt azok a diákok önkéntelenül, kényszerültén hőssé, mi több, nagy részük mártírrá lett. De nemcsak meghalni —élni is csak magasabb erkölcsi szempontból érdemes. A diákélet akkor örömteli igazán, ha az emberség magasabb szempontjai vonzzák, ha emberségben gyarapodik az ember, amíg diák. S akkor diák marad egész életére. Gudeamus igitur: ha életének igaz értelme van, mindig ifjú marad, s örvendhet. Mint a mesében: boldogan él, amíg meg nem hal. Z. L. Szalayné három lánya A Déryné Színház előadásáról Azzal a nem csekély státusszal dicsekedhet a Déryné társulata, hogy ők jelentik a színházat Gyöngyösnek. A nem is olyan „régi, szép időkben” ebbe a mát- raalji városba évadonként akár öt színház is eljött, hozva magával főként operettet, de esetenként míves tragédiát is. Majd lassacskán kiderült, egy ilyen „tájolás” annyira nem kifizetődő. hogy elkezdeni sem szabad. De a városi művelődési ház gyakran toldozottfoltozott nagyterme és színpada se alkalmas a színészek játékára. Így lett — a körülmények alakulása folytán is — Gyöngyös egyetlen társulata az Állami Déryné Színház. Még hangsúlyosabban szólva: lett „a” színháza ennek a városnak. Erről az országjáró együttesről már sok mindent elmondtak, bizonyítandó azt is, amit fölösleges állandóan hangoztatni: ők küldetést töltenek be, autóbuszokra ülve és így eljuttatva az ország legkülönbözőbb vidékére a festett világ mindig egyszeri és mégis felejthetetlen élményét. Azzal, hogy játszanak, a legősibb emberi passziót átélve és átéltetve azokkal, akik maguk is a játék öröméért ültek be a nézőtérre. Amikor az élményt említettük, a testi közelségből fakadó érzéki felfoghatóság semmivel sem pótolható ingereire gondoltunk, ami a hang, a fény, a mozgás maga, Mert színházat láthat ma már mindenki úgy is, hogy ki sem kell lépnie a lakásából. A televízió kényelmes megoldás. De összehasonlítási lehetőség is. Amikor tehát valaki beül a Déryné társulatának az előadására, egy sor emlékképpel megterhelve és be- folyásoltan várakozik arra, hogy mi történik körülötte, előtte, a színpadon. Szabad-e azt állítania bárkinek, hogy az ország egyetlen utazó színházát más mércével kell mérni, mint akár a Nemzetit? Lehet-e eleve engedményt adni a színvonalnak? Tette-e már bárki, hogy másodosztályú színházzá degradálja a Dérynét? Ezért jelentjük ki, hogy a gyöngyösi előadás vegyes ér. zelmeket keltett bennünk. Maga a színmű, Barta Lajos Szerelem című három- felvonásosa ugyan az irodalmat kedvelők előtt nem Ismeretlen, de semmiképpen sem tartozik a magyar színpadi művek elejéhez. Egy kicsit már kopott is, poros is, avult is, naív is, még ha a maga idejében társádaimi problémák „merész feltevésére” vállalkozott is. Van néhány nagyon jó részlete, valóban emlékezetes perce, de aztán gyorsan kifullad, és a néző nem érti, minek ül még mindig a nyikorgó széken. A jó színész ugyan csodára képes, de jó darabot ő sem tud csinálni a kevésbé sikerültből. Nem csoda, ha maguk sem tudnak olykor mit kezdeni azzal a szereppel, ami nem sok lehetőséget ad nekik a képességeik kifejtésére. Ráadásul a rendezői elképzelés sem serkenti nagyobb lendületre a vontatott eseménysort, így aztán csendes érdektelenség kezd szétterülni a nézőtéren. A rövid felvillanások gyorsan kihunynak. Nem tartjuk ildomosnak, hogy akár a színmű, akár a színész játékának hihetőségét boncolgassuk, de még a szórakozás címszó alatt található nagyon is igaz törekvés megközelítését sem állapíthatjuk meg. Tulajdonképpen annyi történt, hogy a század második évtizedének elején 'izalayné három lánya kőiül kettő pártában maradt, mert elérhetetlen álmokat kergettek, a „nagyszájú” legidősebb nővér viszont fogott magának egy alakot, aki annyira mulya volt, hogy már senkinek sem kellett. Ennyi a drámai mag. ez az eszmei mondanivaló, biedermeier kézimunkák, kisszerűén cifrázott bútorok, délutáni tejeskávék és tiszti kardok által körítve. No, meg a hosszú szárú pipa sem hiányzott. Igaz, az sem füstölt. G. Molnár Ferenc A hevesi járási-nagyközségi könyvtár munkatársai évek óta arra törekszenek, hogy mind több emberben keltsék fel a tudás, a mű- veltséggyarapitás vágyát. Elsősorban azért értek el számottevő eredményeket, mert körültekintően mérték fel a valós igényeket, s ezeket figyelembe véve szabták meg a tennivalókat. Nem akartak lemondani egyetlen rétegről, korosztályról sem. A diákokat, az alsó, a felső tagozatosokat, a gimnazistákat könnyen megnyerték. A helyi értelmiség se húzódozott, hiszen szakkönyvek regimentjéből válogathatta ki az érdeklődésének megfelelő művet. A százhatvannyolcféle újság és folyóirat is vonzza a pedagógusokat, az agrármérnököket. ök nemcsak remélték, hanem meg is találták azt az információs központot, ahol irodalomjegyzékhez juthattak. Kapcsolat az üzemekkel Másutt ennyivel talán elégedettek lennének, ám ebben a bibliotékában senkit sem kápráztatott el a részleges siker. Az iparosodó településen esztendőről esztendőre nő a fizikai dolgozók száma. Épp ezért róluk sem akartak lemondani. A kezdeti kísérletek olykor kudarcba fulladtak, de emiatt sem keseredtek el, hanem megpróbálkoztak másodszor, harmadszor is. Felkeresték az üzemek vezetőit. Tájékoztatták őket a lehetőségekről, a gazdag kínálatról. ötletek sorát ajánlották a kulturális vállalások teljesítéséhez. Jöttek is a munkások. Olyan kiállításokat tekinthettek meg, amelyek maradandó élményt jelentettek számukra. Ilyen volt — többek között — az is, amelyet az Ady-jubileum alkalmából állítottak össze. A látogatók nemcsak a versekhez készített illusztrációkat nézhették meg, hanem lemezről is hallgatták ezeket a költeményeket. A Szép megérzéséhez, a Tudáshoz vezető út hosszú, s az induláshoz kell a segítség, az eligazodást szolgáló iránytű. Az érdeklődőket épp ezért ismertették meg a katalógusok kezelésének fortélyaival. A vállalatoknál, az ipari szövetkezeteknél rendszeresen tartanak vetélkedőket. Azok se csalódtak, akik a tervezéshez, a lebonyolításhoz kértek javaslatokat. A brigádokkal is felvették a kapcsolatot, s az együttműködés részleteit szerződésben rögzítették. Nem az adminisztráció, a látványosság kedvéért, hanem azért, hogy maradéktalanul meg is valósítsák. Tanfolyam és korrepetálás Sok még a szakképzetlen dolgozó, ezért egyre több helyütt szerveznek részükre olyan kurzusokat, ahol szakmunkás-bizonyítványt szerezhetnek. Felnőtt fejjel nem egyszerű dolog a tanulás. Akkor mégis jobban boldogulnak, ha különböző segédanyagokhoz jutnak. Nos, a könyvtárosok erre is gondoltak. A hegesztőkhöz például elküldték azt a sokszorosított jegyzéket, amely a leginkább hasznosítható cikkek címeit tartalmazta. Köztudomású, hogy nem a legjobb képességű és tanulmányi eredményű gyerekek mennek szakmunkás- tanulónak. ök bizony nehezen szokják meg a követelményeket, s emiatt jó néhá- nyan megtorpannak, s ott is hagyják az iskolát. Nem történne ez, ha mindénütt gondoskodnának hiányosságaik pótlásáról, s megértetnék velük a bonyolultabb összefüggéseket. Az olvasóterembe hetente harmincán járnak, s itt egy mérnök foglalkozik velük. A fáradozás nem hiábavaló, hiszen közülük senki sem bukott meg az elmúlt tanévben. A vállalkozás azért is elismerésre méltó, __ mert lexikonokat forgatnak, kézikönyveket böngésznek, azaz megszokják a légkört és máskor is visszatérnek ide, s társaikat, barátaikat is magukkal hozzák. Rájuk a jövőben is számíthatnak, így is nevelhető az utánpótlás. g) Niwisw 1977. november 17« csütörtök 2. — Nocsak, nem is tudtam, hogy megnősültél! — Már öt éve. — Kit vettél el? — Jól keres ő is, az irodán dolgozik. — De úgy, egyébként! — Egyes lány. őrá száll az apai ház, meg minden, ha az öregek elhalnak. Egyébként ügyes, világravaló teremtés, érettségizett is. — Gratulálok, öregem! Szóval összkomfortos boldogság! — Most már igen, de amikor összekerültünk, adódott néhány viharos nap. — Érdekes, másoknál a végén vannak a zűrök — nevetett Sutyi. — Tudod, mindig nyavaly- gott, hogy menjünk szórakozni; moziba, színházba, meg ami éppen eszébe jutott. Párszor el is mentem vele, de hamarosan megmondtam, hogy az én bukszám ezt nem bírja. Egyszer meg azzal jött hozzám, hogy rendeljünk valami könyvsorozatot részletre. Erre aztán tényleg elfutott a méreg. Majd éppen ilyen hiábavalóságra költőm a pénzt! Vettem egy jó választóborjút azon a pénzen. Felneveltem és a tavasszal adtam el tizenhétezerért! — Hát, üzletnek tényleg jobb volt! — Persze, hogy jobb, csak az ilyen tyúkeszü fehérnép nehezen érti meg! — magyarázta Pista, majd folytatta: — Akkor óbégatni kezdett, hogy így meg úgy, az embernek másra is szüksége van, nemcsak a munkára. Amikor már nagyon meguntam az örökös nyavalygást, akkor azt mondtam neki, ha egyáltalán nem tud létezni a hülyeségei nélkül, hát csinálja, de egy árva fillért se adok a bolondságaira! Oldja meg, ahogyan tudja! — Ott hagyott? — Dehogy! Mondom, hogy ügyes asszony. Vállalta a községi könyvtárosságot, és ö lett valami vándorkomédiások közönségszervezője. Azóta kedvére foroghat a könyvek meg a színészek között, jól kibolondozza magát, nekem meg hordja a pénzt, mert még fizetnek is érte. Na, mit szólsz hozzá? — így lett szent a béke!- — bólintott Sutyi. — Mondjuk, párszor előfordult, hogy színelőadáson vagy mit tudom én, hogy hol feledte magát, otthon meg sírtak-ríttak az állatok. Mindig tartunk egy csomó baromfit, tizenöt-húsz hízódisznót meg három-négy darab marhát, és azoknak akkor is enni kell, ha bukfenceznek a bohócok a kultúr- házban! Sokat faragtam, amíg végre belátta, hogy a javát akarom. Azóta aztán szépen megvagyunk — tolta hátra elégedetten a sapkáját. — Gyerek van? — Még mit nem? Előbb összeszedjük magunkat! Az egész telket be akarom ke- ríttetni vaskerítéssel. Aztán egy pincét akarok építeni a hegyre, de legsürgősebben villanydarálót akarok venni, mert szeretnék több állatot hizlalni. Rengeteg vámot elvisznek a darálóban. így meg a szomszédokét is leereszteCsodák nem születnek máról holnapra, s nem minden nekibuzdulást koronáz siker. A vég nélküli jeremiad azonban ismeretlen Hevesen, ugyanis a pillanatnyi érdektelenség is tettekre serkent. Ha valahonnan nem kopogtatnak, akkor házhoz szállítják a kultúrát. A szövetkezeteknél, az üzemekben író—olvasó találkozókat rendeznek, s neves színművészek tolmácsolják a gonddal megválogatott, színvonalas irodalmi alkotásokat. A nagyközségi-járási művelődési központban működik a szocialista brigádvezetők klubja. Ennek tagjait sem hagyják magukra: Tippeket adnak művelődési elképzeléseik valóra váltásához. Beszédes számok Az idő a bizakodókat iga-' zolta. Erről tanúskodnak % statisztikai mutatók is. 1976- ban háromszázhatvanhaft munkás kölcsönzött rendszeresen, az idén viszont mán négyszáznyolcvanketten. A1 számszerű növekedésnél is jelentősebb a minőségi fejlődés. Ennek titka az, hogy, betartották a fokozatosság elvét, s lépésről lépésre ha-r ladva adagolták a mind töbJ bet. A változatos kínálati sokakat nyert meg, hiszen az egyes programokból mindenki a neki leginkább^ tetszőt választhatta. Mellőzték) a céltalan arisztokratizmust, s ha a meghívottak nem jöttek, akkor újra meg újra ők közeledtek. Ezek után természetes! hogy beneveztek az Olvasó munkásért című országos pályázatba, amelyet a Hazafias Népfront, a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Kulturális Minisztérium hirdetett meg 1976-ban. Az értékelés még . messze van, ennél is fontosabb azonban az, hogy olyanok százait kalauzolták az ismeretek birodalmába, akik önmaguk. tói sosem indultak volna er• re az izgalmas felfedező körútra. Pécsi István ném, és még hozna is valamelyest a konyhára. Addig akarom megelőzni magamat, amíg fiatal vagyok. — Nézd, ez is életfelfogás, de én azért... — Ne haragudj, öregem, de igen eldumáltuk az időt, mennem kell. szervusz! — búcsúzott Pista, és a gép nyergébe lendült. — Ne feledd el, a szélső ház cirádás vaskapuval! — kiabálta túl a motor zúgását. Sutyi fejcsóválva ballagott kocsijához. Alkonyodott. A vörösen izzó nap már lebukott a távoli erdő mögött. A szőlőhegyről vidám nótázást hozott a gyenge légáramlás. As éles ekevasak könnyebben forgatták a talajt a hűvösödő levegőben, a motor is köny- nyebben húzott, így gyorsan keskenyedett a felszántatlan terület. Dűlőzéskor a fogas vonókereke a táblába ékelődő szőlő léckerítésébe akadt, és kiszakított belőle egy darabot. Pista visszapillantott, de ment tovább. Ki ér rá most ezzel vesződni! — gondolta magában! A szántás befejeztével leszerelte az ekét és a tárcsára fogott, majd mögéje kapcsolta a simítót, ezután pedig fo-. gast kötött. Igaz, hogy erőlködik a gép, de háromszor annyit keresek, mintha egy-egy munkagéppel furikáznék — mosolygott elégedetten a traktoros. (Folytatjuk.)
