Népújság, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-16 / 269. szám
Kedd esti külpolitikai kommentárunk: Barátságtalan lépés „AFRIKA SZARVÁBAN”, a Szomáli Demokratikus Köztársaságban Abdikaszim Szalad Hasszán tájékoztatásügyi miniszter bejelentette: tizenkilenc órás tanácskozás után az ország vezetői úgy döntöttek, hogy felbontják a Szovjetunióval 1974-ben kötött barátsági szerződést és ezzel egyidejűleg megszakítják a diplomáciai kapcsolatot a Kubai Köztársasággal. A bejelentés másnapján Sziad Barre köztársasági elnök próbálta hosszú beszédben megindokolni e rendkívül barátságtalan lépést. Maga az a tény, hogy Szomáliái bejelentés szerint is csaknem húszórás tanácskozás előzte meg a döntést, jól érzékelteti: a mogadishui kabinet, tisztában van a döntés horderejével és várhatóan negatív visszhangjával nemcsak a szocialista országok, hanem a fejlődő államok, az afrikai kontinens közvéleményében is. Voltaképpen miért szánta el magát mégis Sziad Barre elnök kormánya erre a lépésre? A VÁLASZT A LEGILLETÉKE8EBB RÉSZRŐL, Moszkvában — TASZSZ-kommentár formájában — így fogalmazták meg: „A jelenlegi lépésekből ítélve a Szomáliái kormányban soviniszta és expanzlonista beállítottság kerekedett a józan ész fölé”. Ez a teljes igazság. Szomália sokat köszönhet a Szovjetuniónak, amely minden formában segített leküzdeni a fiatal ország rendkívüli nehézségeit. Amikor azonban Sziad Barre környezetében felülkerekedett a soviniszta, „Nagy-Szomáiia” területrablásra berendezkedő koncepciója, Moszkvában és Havannában egyáltalán nem titkolták, hogy több okból aggodalommal figyelik az ezzel kapcsolatos fejleményeket. Az okok a következők: 1. Olyan időpontban, amikor világszerte fokozódik az utolsó afrikai fajüldöző rezsimek elleni küzdelem, egy Szomáliái támadás a szomszéd ország ellen csak az imperialista pozíciók erősödését szolgálhatja. 2. Etiópia, az agresszió áldozata súlyos örökséggel néz szembe és most teszi meg az első, nagyon nehéz lépéseket egy igazságosabb társadalmi rend kiépítésére. 3. Minden területi igény egy olyan kontinensen, amelyen a határok többségét „vonalzóval" húzták meg a gyarmatosítók, veszélyes precedens. 4. Szomália mögött az arab és a nemzetközi reakció anyagi-politikai támogatása áll. Ennek az erőnek „Afrika szarvában” ugyanaz a célja, mint a Közel-Keleten és másutt: a haladás állásainak ostroma. MINDEZEK FÉNYÉBEN több mint érhető, ha Afrika I igazi barátai úgy látják: Mogadishu minősíthetetlen lépéséért egyedül a Szomáliái vezetésnek kell viselnie a tör- i ténelmi felelősséget. < Harmat Endre ^WWAAA^AA/WWWySAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAWVWVAA/WVNAWAA/WV m Tel Avivban hiányzik az egyiptomi himnusz kottája Szadat és Begin politikai pókerjátszmája „Ha Szadat elnök óhajtja, november 24-én, csütörtökön ellátogathat Izraelbe” — nyélatkozta Menahem Begin izraeli kormányfő a Jediot Aharonot című napilapnak. ’ Hozzátette, igenlő válasz esetén „megrövidíti nagy- britanniai és svájci látogatását, hogy fogadja az egyiptomi államfőt". Közölte még, kapcsolatba lép Samuel Lewis-szel, az Egyesült Államok izraeli nagykövetével és megkérdem zi, hogy a diplomata útján elküldheti-e a „hivatalos meghívást” Szadatnak. „Ha a válasz pozitív lesz, akkor közvetlenül parlamenti felszólalásom után megfogalmazom a meghívó levelet” — hangoztatta az izraeli kormányfő. Szadat tervezett izraeli látogatásáról nyilatkozott Mordechai Gur vezérőrnagy, az izraeli fegyveres erők vezérkari főnöke is a Jediot Aharonotnak. „Az izraeli közvélemény ne ringassa magát túlzott illúziókban Egyiptom tényleges szándékait illetően” —• mondotta. —- Szadat elnök talán azt gondolja, hogy taktikájával megtéveszthet minket...” Közben Tel Aviv nemzetközi repülőterének igazgatója már „lázasan keresi azokat az egyiptomi zászlókat, amelyek Szadat érkezésekor a légikikötőt díszíteni fogják” — jelentette az AFF. Kisebb gondot okoz az, hogy — mint az igazgató mondotta — „a repülőtér zenekara nem rendelkezik az egyiptomi himnusz kottájával, de a külügyminisztérium majd beszerzi azt”. A repülőtér egyébként felkészült Szadat látogatására, „a hivatalos fogadtatás megszervezésére”, s rendelkezik a Szadatot elkísérő több száz újságíró számára szükséges berendezésekkel is — nyilatkozta a Ben Guriori repülőtér igazgatója. „Színjátéknak” nevezi az egyiptomi elnök és az izraeli miniszterelnök legutóbbi kijelentéseit Eliasz Preidzsa, Betlehem polgármestere. Vasziljev, a Pravda kairói tudósítója Szadat és Begin politikai pókerjátszmájának mozgatórugóira keres választ az egyiptomi sajtóban. — Az A1 Ahram vezércikkében emlékeztet rá, hogy a cionisták egyik fő célja: Egyiptom elszakítása az arab világtól és eltávolítása a palesztin probléma megoldásától. Nem titkolta ezt Begin izraeli miniszBonni útkereszteződések Az NSZK a kormányzó koalíció két pártjának kongresszusa közötti napokat éli. A klsebbbik partner, a Szabad Demokrata Párt (FPD) már tanácskozott, a vezető párt, a szociáldemokrata SPD emberei néhány nap múlva ülnek össze Hamburgban. Függetlenül attól, hogy mi történik majd a tanácskozáson — annyi bizonyos, hogy a nyugatnémet politika nehéz keresztúthoz érkezett. Az útjelző táblák egyszerre sokfelé mutatnak. PREPARÁLT KÖZVÉLEMÉNY A legdöntőbb kérdés, amely minden mást beárnyékol, a terrorizmus problémája. Még pontosabban: annak a kérdése, hogy a terrorista merényletek által keltett általános felháborodást a háttérben működő politikai erők milyen mélyebb változásokra akarják felhasználni. A nyugatnémet politikai életben ezt ma azzal a kissé ködös formulával fejezik ki, hogy miképpen lehet „a terrorizmus elleni hatásos küzdelmet ösz- szeegyeztetni a liberális jogállam fennmaradásával”. (Jelenleg egyértelműen úgy tűnik, hogy az NSZK-ban kialakult polgári demokrácia kereteit az alkotmányadta lehetőségek körén belül tovább fogják szűkíteni.) A vita voltaképpen csak a szűkítés mértékéről folyik. A szociáldemokrata párt centruma, élén Schmidt kancellárral, egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy ne vezessen be bizonyos politikai korlátozó rendszabályokat. A nyugatnémet sajtó felett nem rendelkeznek a szociáldemokraták — a bulvársajtó pedig egyenfesen a felelőtlen jobboldal, Springerék kezében 1977. november 16., szerda van. Az országban ezért meglehetősen „preparált” a közvélemény Ez önmagában nyomást jelent a kormányra. Tovább szűkíti az SPD mozgási lehetőségeit ebben a kérdésben az ellenzék, a CDIT és a CSU offenzivája. Ilyen körülmények között számolni kell azzal, hogy az eddig is meglevő korlátozó törvényeket például azt, amely megtiltja következetesen baloldali meggyő- ződésűek alkalmazását az állami hivatalokban és a közoktatásban — ezentúl élesebben és határozottabban alkalmazzák. FRONTALIS ÖSSZECSAPÁS? A terrorizmus által megmérgezett és a jobboldal által messzemenően manipulált és kihasznált politikai légkör új kombinációkat tett lehetővé a politikai élet csúcsain is. Magában a szociáldemokrata pártban Schmidt kancellár és a centrum — a jobboldal hallgatólagos támogatásával —- felhasználja ezt a légkört arra, hogy elhallgattassa a párt radikális baloldalát, amely aggodalmait hangoztatja az említett, várható korlátozások politikai kihatásai miatt. Az érv igen egyszerű: a baloldalnak meg kell hajolnia és 'el kell fogadnia a szükséges intézkedéseket, hiszen a másik oldalon ugrásra készen várnak az uniópártok, hogy az 1978-as tartományi választásokon, majd az 1980- as parlamenti választásokon vereséget mérjenek a kormánykoalícióra és végül is megragadhassák a kormány- rudat. Ami az ellenzék pártjait illeti, az ő táborukban gyakorlatilag két fő Irányzatot lehet megkülönböztetni. Az egyik irányzat abban bízik, hogy lehetségessé válhat a kormánytöbbség megszerzése és ezért szorosabbra kell vonni a sokszor egymással is viszálykodó két uniópárt sorait. Ez az irányzat a frontális választási összecsapás híve a szociáldemokratákkal szemben. A második irányzatot két elgondolás mozgatja. Az egyik a pesszimizmus« Nevezetesen az, hogy a CDU —CSU a választásokon nem tud majd fölülkerekedni. A másik mozgatóerő az az ellentét, amely a rendkívüli becsvágyó CSU-pártvezért, Strausst Kohllal szembeállítja. Ez a két tényezőszülte azt a kombinációt, hogy esetleg meg lehet kísérelni a régi „nagykoalíció” visz- szaállítását. Azzal a különbséggel, hogy ezúttal a szociáldemokraták lennének a nagykoalíció uralkodó pártja és az uniópártok elfogadnák az „ifjabb partner” szerepét. (Ez Strauss számára azt jelentené, hogy minden bizonnyal miniszteri tárcához juthatna Bonnban — ugyanakkor lehetetlenné tenné Kohl számára, hágy a kancellári tisztségre pályázhasson.) Ezekből a kombinációkból is kitűnik, hogy az utóbbi néhány hónapban a terrorizmus problémájának politikai visszahatásaképpen megváltozott a nyugatnémet politikai atmoszféra. Az igazi, elsősorban gazdasági jellegű kérdések a második vonalba szorultak. Holott valójában a tőkés Nyugat-Eu- rópa legerősebb országában is számos gazdasági probléma megoldatlan. A gazdasági növekedés üteme idén a várt és a kormány által előre jelzett 5—5,5 százalék helyett előreláthatóan mindössze 3 százalék lesz. A munkanélküliek száma makacsul egymillió fölött van és az energiapolitika (tehát az atomerőművek létesítése) ügyében az egyes pártokon belül is óriási ellentétek vannak. Az új helyzetben mindez a politikai színpad kulisszái mögé szorult. A színpad előterében pártpolitikai-hatalmi küzdelem folyik. A szembenálló erők már a jövő évben és 1980- ban esedékes választások felé tekintenek. —i. —e. terelnőknek az egyiptomi népnek küldött üzenete sem. — A mai egyiptomi lapok nyilvánvalóan igyekeznek eloszlatni az aggodalmat, amelyet Szadat javaslatai keltettek az arab világban. Hangsúlyozzák, az egyiptomi elnök gesztusát — hogy kész részt venni az izraeli parlament vitájában — olyan követelésektől tette függővé, amelyekbe az izraeli fél láthatólag nem megy bele. — A jelenlegi egyiptomi— izraeli párbeszéd sok ismeretlen eleme ellenére egyhez nem férhet kétség: Tel Aviv és a mögötte álló erők változatlan törekvése, hogy a szeparatista tárgyalások és megállapodások útjára taszítsák Egyiptomot — vonja le a következtetést a Pravda tudósítója. SPD-kongresszus A bonni kormány kritikus támogatása és belső ellentétek jegyében nyílt meg kedden délelőtt Hamburgban a nyugatnémet szociáldemokrata párt (SPD) 23. kongresz- szusa. A 435 küldött feladata, hogy a kormánypárt mintegy egymilliós tagsága nevében állást foglaljon a legfontosabb kül- és belpolitikai, gazdasági és szociális kérdésekben. A párt vezetői — Willy Brandt elnök, Helmut Schmidt alelnök, szövetségi kancellár, Egon Bahr országos ügyvezető és Herbert Wehner, az SPD parlamenti frakciójának vezetője — sajtóértekezleten vázolta az ötnapos kongresz- szus előtt álló főbb feladatokat. Brandt pártelnök szerint a hamburgi fórum, „nyílt kongresszus, amely sok esetben csak részleges választ adhat a nyugatnémet társadalom nyitott kérdéseire”. Külpolitikai téren a kong resszus elé terjesztett javaslatok túlnyomó többsége állást foglal az enyhülés következetes folytatása mellett. Gierek a választási hangulatról Edward Gierek, a LEMP KB első titkárának részvételével tartottak taggyűlést a zamosci bútorgyár párttagjai. A taggyűlésen felszólalva Edward Gierek elmondotta, hogy a beszámoló és a választási kampány során számos értékes javaslat és terv hangzott el, s jelentős szerepet játszott az alkotó szellemű bírálat is. Az első titkár hangsúlyozta, hogy a viták értékes tapasztalatokat nyújtottak és a Központi Bizottság, valamint a kormány mindent megtesz azért, hogy levonva a megfelelő következtetéseket, bátorítsa a pozitív magatartási formákat és következetesen fellépjen a negatív jelenségek ellen. — A nehézségek ellenére következetesen haladunk előre, emelve országunk életszínvonalát, ragaszkodva választott utunkhoz, és elutasítva a rövidlátó elképzeléseket — mondotta többek között a LEMP KB első titkára. Támadás egy spanyol halászhajó ellen Nyugat-Szahara partjai mentén ismeretlen tárnadók akna- és géppuskatűz alá vettek egy spanyol halászhajót és három halászt túszul ejtettek. A spanyol külügyminisztérium bejelentette a kormány döntését, miszerint tengeri védelmet biztosít a térségben halászó hajóknak. Kedden már meg is jelent az első spanyol hadihajó az övezetben. A támadásért eddig egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget. A.Polisario Front képviselői Madridban úgy nyilatkoztak, hogy nincs tu-: domásuk a merényletről. A Kanári-szigetek és Nyugat-Szahara közti vizek ko- rábhan a szigetcsoport lakóinak fő halászati területét jelentették. Jelenleg Mauritánia, illetve Marokkó fennhatósága alá tartoznak. Nyugati csúcs WASHINGTON: Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy 1978 tavaszán Washingtonba összehívja a vezető tőkés országok csúcs- értekezletét — értesült mértékadó amerikai kormányforrásból az MTI washingtoni tudósítója. A Carter-kormány, a többi között belpolitikai nehézségeinek ellensúlyozására is; előnyben részesíti a látványos külpolitikai lépéseket. Ezek sorában kedvező hazai és nemzetközi visszhangot várnak egy washingtoni csúcs- konferenciától, amely egyszerre lenne hivatott kifejezésre juttatni az új amerikai kormány világpolitikai aktivitását és vezető szerepét. A B—1-et visszalopják Az amerikai elnök döntése, amivel a B—1 szuperszonikus bombázó gyártását leállította, hogy a pénzösszegeket az új támadó fegyver, a szárnyas rakéta gyártására fordítsák, nagy vihart váltott ki Amerikában és a világ többi országában. Igaz, nem csupán a fegyverkezési verseny tényleges ellenzői emelték fel szavukat a szárnyas rakéta gyártásának beindítása és az ebből fakadó veszélyek, a katonai enyhülés kilátásainak rosszabbodása miatt. (Az Egyesült Államokon belül fontos szerepet játszanak az un. lobbyk: az egyes monopóliumok. iparágak, társadalmi és vallási csoportok érdekképviseletei. Igen erős lobbyja van a légierőnek, a katonai repülőgépiparnak is. Ezek az erők, s legkivált azok a monopóliumok, amelyek — a nagy megrendelés reményében — dollármilliárdokat áldoztak a B—1-re, nem nyugodtak bele a döntésbe.) A hírügynökségek jelentették: a Pentagon „visszalopja” a B—1-et! Na, persze nem arról van szó, hogy az elnök, azaz az Egyesült Államok haderői főparancsnokának döntése ellenére gyártani kezdik és rendszeresítik a sokat reklámozott csodagépet. A visszalopásnak más módszerét választották: szeptember közepén a szenátus hadügyi bizottsága 20 millió dollárt ajánlott meg az FB—111 harcászati bombázó tanulmányozására, s azóta ezt a törvény- hozás jóvá is hagyta. Arról van szó, hogy ezt a harci gépet, illetve továbbfejlesztett FB—111H változatát alkalmazzák a B—1 szerepkörére, azaz olyan szuperszonikus, alacsonyan repülő, nagy hatósugarú bombázót készítsenek, amely — szerintük — alkalmas arra, hogy áthatoljon az ellenséges légvédelmi rendszeren. A szenátusi akciót követően a repölőgépipari monopóliumok máris nagy reklám- hadjáratba kezdtek. A General Dynamics állítólag három méterrel akarja meghosszabbítani az eredeti FB—: 111 törzsét, amelybe a B—l hajtóművét és elektronikus berendezéseit, valamint az F —16 vezetési rendszerét helyeznék. A gép igy alkalmas lehetne arra, hogy a hangsebességet meghaladva repüljön akár 60 méter magasságban is, akciórádiusza azonos a B—1-ével, s hasznos terhelése pedig ugyanannyi, mint a B—52 óriás bombázóé. Mindehhez jön még a FB— 111H állítólagos „igen olcsó’* ára. A B—1 100 millió dolláros egyenkénti költségének alig több, mint a harmada — 35 millió. x ★ Az FB—111H kövét tehát bedobták. Méghozzá elég viharos vizekbe — a SALT- tárgyalások tengerébe. Az amerikai katonai vezetés ezzel a dobással feltehetően a hadászati fegyvercsökkentés következetes végrehajtásának megakadályozását, a fegyverkezési verseny újabb futamának elindítását akarja elérni. M.G. .