Népújság, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-15 / 268. szám
Exportálni kell? 1S7&-ra. A termelés egyenletes növelésével, a/ exportbővítés átérnének gyorsulásává» számolnak a vállalatok A külkereskedelemről — mint annyi más bonyolult gazdasági folyamatról —, sajátos hiedelmek és legendák is élnek a közgondolkodásban. Valóban, ha a külkereskedelmet szembesítjük a róla kialakult egyszerűsített képzetekkel, különös logikai tréfának lehetünk tanúi. Ez a hiedelem, amelynek voltaképpen a fele sem tréfa, abban a harsányan bíráló észrevételben összegezhető, amely így hangzik: „mindent kivisznek”. Olykor még újságcikkekben is előbukkan a vállalatokkal szembeni szemrehányás, hogy „csak” exportra termelnek; legutóbb a Budapesti Nemzetközi Vásárról beszámoló tudósításokban is hangot kapott az igazán, „népszerű” kritika, hogy a kiállított terméket kizárólag külhoni forgalomra állítják elő. A logikai tréfa pedig éppen az, hogy a honi ellátást az exporttal szemben védelmező nézetek valójában akarva-akaratlan a mi bolti kínálatunk ellen is érvelnek. Első hallásra természetesen tökéletesen megfelel a józan észnek az a feltevés, hogy hasznunkra válik, ha termékeinket magunk fogyasztjuk el; következésképp: megrövidít bennünket minden határon túlra igyekvő áruszállítmány. A valóság azonban ennek pontosan az ellenkezője: az export vagy nem export hamleti kérdésében nem dönthetünk tetszésünk, szerint — a külföldi értékesítés gazdaságunk működésének, fejlődésének létkérdése! Nemzeti megélhetésünk feltétele — némi egyszerűsítéssel szólva — az, hogy anyagot, energiát, félkészterméket vásárolunk, ebből okosan-gondosan szervezett munkával jól eladható termékeket gyártunk, s e vásárlás, eladás árkülönbözetéből élünk. Elkerülhetetlen, hogy mindezt néhánv ténynyel is ábrázoljuk. Nos, a gazdaságunkban felhasznált vas 96 százaléka — érc, nyersvas és hengereltáru alakjában —, behozatalból Apróbetűs üzenet az újság- hirdetések között, a vegyesben: egykori tanonciársait keresi hatvan esztendeje segéddé avatott iparosok számára szeretne találkozót szervezni egy öreg diák... A megadott címen, a mátrafüredi Tóth Béla boldogan nyit ajtót: azt hiszi, hírt kap valamelyik régi tanulóról. Amint megtudja hogy a látogatás csupán egy idegen kíváncsiskodása, mosolya lehervad. — Még nem akadt jelentkező — kesereg — talán én vagyok az utolsó az osztályból. Hiszen nagy idő, ami eltelt! Vagy, ha még élnek is néhányan, bizonyára nem emlékszenek már rám. 'Magam is csak néhány nevet jegyeztem meg: Czudar Lászlóét, aki Gráf mesternél buzgólkodott, meg Bukoviét. aki Brindza uram asztalosműhelyében ismerte meg a szakmát... Egri iskolánk képe is alaposan megfakult már bennem, csak azt tudom, hogy a halaspiac szomszédságában volt, s délutánonként jártunk a foglalkozásokra. .. óraadóinkból sem tudok kettőnél többről. Szabó Vilmos volt az egyik, s Vadász nevezetű' a másik. Vadász tanár urat elég sokszor emlegettem, mert egy szép szavalatomért nagyon megdi?ért, adott 10 koronát, s azzal biztatott, hogy: „te, Béla riam, még nagy ember lesze!. 1” Amin azóta is nevetek ... Szemlátomást felvidul, hogy a történetet felidézi, s jót kacag ismét, ki tudja, származik; teljes egészében importáljuk a termeléshez szükséges foszfort, ként, káliumot, nátriumot, horganyt, gyapotot, kaucsukot, az ipari fa 70 százalékát, a felhasznált cement ötödét, a nitrogén műtrágya negyedét. Mindehhez járul még, hogy a fejlődésünkhöz szükséges beruházási javaknak mintegy az ötödé, a fogyasztási cikkek egytizede, a gépgyártás alkatrészeinek 30 százaléka szintén külföldről származik. Mindezt — és még sok mást — tehát ha tetszik, ha nem, külföldön vásároljuk, ám a beszerzéskor természetesen fizetni is kell. Fizetni pedig exporttal, jól értékesíthető árutömeggel lehet. Mondani sem kell, mennyire életbevágó érdekeink fűződnek ahhoz, hogy menynyit kell fizetnünk a behozatalért, illetve mennyit kapunk áruinkért — ez az a bizonyos bűvös „cserearány”, amit annyit hallunk emlegetni mostanában. Anélkül, hogy ezúttal a világgazdasági változásokat részletesen ábrázolnánk, csak annyit rögzítünk, hogy a cserearány az utóbbi években roppant mértékben hátrányunkra változott —a korábbinál sokkal többet kell fizetnünk a behozatalért miközben mi csak kevésbé növelt árat kapunk kivitelünkért. S ez a hátrányunkra módosult árkülönbözet azt jelenti, hogy az idei első félév zárásakor külkereskedelmi forgalmunk egyenlege 26 milliárd forintos deficitet mutatott. Ilyen körülmények között természetesen még nyomasztóbban ellenkezik érdekeinkkel a bevezetőben említett hiedelem, amely a „mindent kivisznek” álláspontban összegződik. Olyannyira igaz ez. hogy célszerű egyértelműen szólnunk arról is: vajon hiba-e, vajon bírálandó magatartás-e, ha a vállalat, bizonyos itthon is szükséges termékeket kizárólag exportra állít elő? Az igazi hiba nem ez, hanem az, ha erre általános érvénnyel próbálnánk már hányadszor életében.' Míves, faragott asztalka mellé huppan, egy kényelmes, nagy székbe, a lombhullató kertre néző szép verandán. S úgy beszéli, hogv eredetileg mesterember volt az apja is, csizmadia, Gyöngyösön. Ám később beadta az iparát, szőlőt telepített, gazdálkodott, ahogyan any- nyian a bortermelő városban. Nem annyira hát tőle, mint inkább fiatalos kalandvágyból kapott kedvet a tanoncéletre. A szülei iskoláztatni akarták, gimnáziumba íratták, jómaga azonban mindenképpen valahová külföldre kívánkozott. S óda valahogy megfelelőbbnek, szerencsésebbnek találta a segédlevelet. Nos, így került Márton László egri borbélyhoz, a líceum közelébe. S azért éppen a megyeszékhelyre, mert itt volt borbély az unokabátyja is, aki. ha már nem vállalta aj oktatását, mindenesetre szakmailag és ro- konilag egyaránt szemmel tartotta, vigyázta. — 1917. novemberében szabadultam, de érdekes, hogy utána sem a borbélykodás sem pedig a kivándorlás nem vonzott különösebben — magvarázza hat évtizede kiállított jeles bizonyítványát simítgatván. — Mindjárt a vizsga után eljöttem Egerből, s Gyöngyösön négy. Iglódfürdőn pedig talán három hónapig dolgoztam a szakmámban. Szívesebben tettem-vettem apám mellett a gazdaságban, mígnem a helyi vasválaszolni. A kivitel hasznosságának megítélésében ugyanis csak egyetlen módszer alkalmazható; az, ha termékenként — és csakis konkrét egyediséggel — a papír és a ceruza, netán a számítógép dönt. Megeshet ugyanis, hogy sokkal előnyösebb a népgazdaságnak, ha az adott terméket jó áron exportálja és' a hazai igényeket behozatallal elégíti ki. Erre tömérdek példát említhetnénk: bizonyos textíliákat előnyös, ’ különösen konfekcionáltan exportálunk, miközben úgynevezett tranzakciós-üzlet keretében (más exportáruinkért kapott fizetségként) azonos árut hozunk be olcsóbb piacokról, például Indiából, S ugyanennek a tükörképe az a másik — szintén félreértésen alapuló — dicséret, amely szintén gyakran előbukkan a közgondolkodásban is, újságcikkekben is, s amely általános üdvösségként szól arról, hogy ez vagy az a gyár importot takarít meg ezzel vagy azzal a termékével. Gyakran persze ez nagyon előnyös, azonban itt is csak a konkrét számítás igazít el. Megeshet ugyanis, hogy súlyosan ráfizet a népgazdaság, ha ezt a behozatalt „megtakarítja”, mert ugyanezt esetleg a hazai költségeknél olcsóbban importálhatná. Az is elképzelhető, hogy a megtakarítással hivalkodó gyár ehhez a termékéhez annyi külföldi alapanyagot használt fel. hogy erre önmagában is ráfizet az ország, jóllehet nyereséget hoz a vállalatnak. A lényeg tehát végül is az, hogy az egyszerűsített és általánosítható hiedelmek nem segítének eligazodni a külkereskedelem rejtelmeiben. Csupán egy állítást hangsúlyozhatunk akár általánosítható egyértelműséggel is: exportálni kell, méghozzá évről évre többet, jobbat, korszerűbbet — tetszésünktől, szándékainktól és hiedelmeinktől teljességgel függetlenül! nagykereskedőnél addig- addig lesekedtem jártomban- keltemben, hogy végül is elhatároztam: boltos leszek. Aztán ki is tanultam vaskereskedőnek! Egy darabig a főnöknél maradtam könyvelőnek, gépkocsivezetőnek, majd önálló üzletet nyitottam magam is. Huszonhárom évig voltam kiskereskedő, bolttulajdonos. Utána pedig vállalatoknál dolgoztam, különböző cégeknél, különféle beosztásokban. Anyagbeszerzőként, vízműgépészként. biztosítási ügynökként, műszaki ügyintézőként. Gyöngyösön, Mát- rafüreden, Debrecenben, meg Pesten. A fővárosból mentem nyugdíjba is... Szóval — mosolyog — Vadász tanár úr, az egri tanonciskolában, valószínűleg nem ilyesmikre célzott... A mátrafüredi lakás falain, számos érdekesség — afrikai szőttes, tarka pillangókból összeállított kép: egy Somogyi Lajos, az MTI munkatársa írja: A Gazdaságkutató Intézet — az utóbbi tíz év gyakorlatának megfelelően — az idén ismét tájékoztatást kért az ipari, építőipari, bel- és külkereskedelmi vállalatoktól munkájuk várhátó eredményeiről és a jövő évi tervet érintő elképzeléseikről. Mintegy ezer vállalat adott munkájáról helyzetképet és tájékoztatott arról, hogy mit tervez 1978-ra. Az ipar és a kér reskedelem mintegy 80 százalékának várható fejlődési ről kapott ily módon az intézet képet, és készíthetett a nép- gazdasági tervezéshez orientációs anyagot a vállalati elképzelésekről. Ami az ipari vállalatok idei várható termelési eredményeit illeti, azok a népgazdasági tervnek megfelelnek, sőt annál kedvezőbbek, s kis eltéréssel egybeesnek a vállalatok tavalyi előrejelzéseivel. Ez egyben azt is jelenti, hogy a termeléssel összefüggő előzetes vállalati elképzelések általában reálisak. Örvendetes módon azonban „pesszimistának” bizonyult az élelmiszeripar előzetes terve, mert a kedvező termés hatására a tervezettnél jóval nagyobb eredményeket ért el az idén. Viszont sok helyütt ismét túlzottan derűlátóan ítélték meg a várható létszámalakulást. A vállalatok óhajaival ellentétben még o tervezett 0,4 százalékkal sem nőtt, hanem körülbelül A Tejipari Tröszt a Tej- gazdasági Kutató Intézet közreműködésével széles körű felmérést végzett a hazai tej- és tejtermékfogyasztás(Szántó György felv.) esernyős, egzotikus női szépség — mellett különös trófeák is sorakoznak. — Ó, a zergéket nem én ejtettem — tiltakozik élénken Tóth Béla. — Bár vaskereskedő koromban még fegyver- és lőszerárusítási engedélyem is volt, puskát csak egyszer vettem a kezembe, erdőn. Egy bükki vadászaton. S bevallom őszintén, hogy akkor sem lőttem mást, csak lyukat a levegőbe — nevet. — A trófeákat a fiam hozta Tanzániából, amikor három évre megbízták, hogy szervez- zé meg és vezesse az egyetem biokémiai tanszékét. A fiam ugyanis vegyészdoktor. Tanított már Kamerunban is, s részt vett egy sor jeles nemzetközi kongresszuson. Mit mondjak...? Ö lett a nagyobb. No, de ezt talán Vadász tanár úr is megbo- csájtaná nekem...! (gyóni) ugyanannyival csökkent a létszám, így az előrejelzettnél nagyobb mértékben nőtt a munka termelékenysége. 1978-ra az ipari üzemek a termelés egyenletes növelésével számolnak. Átlagosan a tavalyihoz hasonló mértékben, körülbelül 6 százalékkal akarják emelni termelésük értékét. Az exportra dolgozó vállalatok azonban az átlagosnál gyorsabb termelésnövelést terveznek. Újszerű jelenség, hogy jövőre főként a beruházási javak exportjában várnak nagyobb előrelépést, ellentétben az ideivel, amikor az ipari termékek közül a leggyorsabban a különféle anyagok, például vegyipari cikkek, hengereltáruk exportja fokozódott. Ez az új tendencia összefügg a fokozódó piackutatás eredményeivel, s bizonyos mértékben már az exportnövelő beruházások kedvező hatásai is érződnek. Ennek ellenére még távolról sem kielégítő az ipari termelés, s ezzel együtt az export szerkezeti átalakulása, a jövő évi előrejelzések sem biztatóak. Viszonylag kevés korszerű új cikk gyártását szándékoznak bevezetni a vállalatok, és még kevesebb elavult cikk gyártását megszüntetni. így a korszerű új cikkek körének csupán mérsékelt bővülése ellenére tovább növekszik a termékskála, ami nehezíti a munka hatékonyságának, a termelés gazdaságosságának javítását. A vállalatok többről, összefüggésben azzal, hogy a kormányintézkedések hatására növekszik a termé- lői kínálat és fellendül a fogyasztás is. A helyes arányok kialakítása érdekében végzett tudományos elemzéssorozat több érdekes megállapításra jutott. Az adatok szerint amíg az egy főre jutó összes tejfogyasztás 1970-ben 80,7 litert tett ki, addig 1977-ben várhatóan 89 liter körül alakul. A növekedés eléggé lassú, a felmérés szerint egyebek között azért, mert a városok és a községek fogyasztási színvonala között igen nagy a különbség. A vizsgálat során a fővárost és 23 várost emeltek ki, ezeken a helyeken az egy főre jutó fogyasztás már 132,5 liter, de a vidéki területeken még mindig csak 70,9 liter. Az újabban bevezetett termékek vizsgálatából szintén a városok és a városias települések fogyasztási elsőbbsége derül ki. Az ízesített tejtermékekből a városinak mindössze harmadát teszi ki a vidéki fogyasztás és hasonló a helyzet a savanyított tejtermékeknél is. Valamivel kiegyensúlyozottabb a sajt forgalma, itt már lendületes a vidék előretörése az elmúlt két-három évben, de az egy főre jutó vásárlás a városinak így is csak alig több mint felét adja. Mindez összefüggésben van a kereskedelem „áteresztő- képességével” is; az optimális, 80—90 cikket tartalmazó választékot csak az üzletek 2—3 százaléka tartja, a közepesnél nagyobb üzletek 40 —50-félét a, közepes forgalmúnknál már csak 20—30-at, s a jórészt vidéken működő kisüzletek pedig csupán a napi ellátáshoz elegendő 8— 10 féle alapvető készítményt forgalmazzák. Az elemzések tapasztalatait az ipar a kereskedelmi elosztásnál, a vidéki hálózat fejlesztésénél, valamint a hosz- szú távú vállalati értékesítési stratégia kialakításánál figyelembe veszi. (MTI) sége arra hivatkozik, hogy anyag- és alkatrészbeszerzési és -kooperációs nehézségek miatt nem tudja bevezetni új termékek gyártását, a régi, számára gazdaságtalanét pedig azért nem szünteti meg, mert azt a vásárlók igényli*, s a vállalat felelősséget érez az ellátás biztonsagáért. A vállalatok jöVő évi beruházási szándékairól a Gazdaságkutató Intézet nem tett fel kérdést, mert a tájékozódás időpontjában még túlzottan bizonytalan válaszokat tudtak volna csak adni, információt kért viszont arról, hogy milyen beruházásokat fejeznek be, állóeszközeik, vagyis épületeik, gépeik állománya várhatóan hogyan alakul. Kitűnt, hogy jövőre a termelés növekedésének üteménél gyorsabban nő az eszközállomány. Gazdagodásunk egymagában kedvező jelenség. Az már kevésbé, hogy növekszik a termelés eszközigénye, ugyanennyi termék előállításához nagyobb értékű gépet, berendezést, általában állóeszközt terveznek felhasználni. A népgazdaság érdekei megkívánják, hogy az új berendezéseket jobban kihasználják és az eddiginél jóval többet termeljenek minden piacon gazdaságosan értékesíthető cikkekből. A vállalati előrejelzésekből általánosságban is azt a legfőbb tapasztalatot lehet levonni, hogy a vállalatok szándékai fő irányukban helyesek, de a tervezettnél nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a termékstruktúra korszerűsítéséért, a gazdaságos export fokozásáért, a munka hatékonyságának javításáért. Szemüveget a... ... Nem, nem a bírónak! Tulajdonkeppen az ügy nem írást, de még szót is alig érdemelne, ha ... Ha én lennék az egyedüli, a kivételes eset. De nem én vagyok. Ama bizonyos szemüveg kapcsán ugyanis fel kellett fedeznem, hogy sok hasonló társam van, akik ugyanabban a cipóben járnak, mint jómagam. Az ügy úgy kezdődött, hogy kedvenc — érzelmi szálak legendájától övezett — napszemüvegem üvege kitört. Semmi baj, irány az egri OFOTÉRT, amely többek között arra hivatott, hogy a beteg szemüvegeket gyógyítsa. Ott azonban hamar lehűtötték vérmes reményeimet, ugyanis közölték, hogy a keret külföldi, nem szétcsavarozható, satöbbi. Egyszóval a végeredménye az volt, hogy nem lehet benne üveget, vagy műanyagot cserélni. Ekkor keveredtem bele a szemüvegesek társadalmába. Elmeséltem egynek- másnak a történetet, és kaptam is hamarosan a jó tanácsot, hogy Budapesten van egy maszek, aki két óra alatt kicseréli. Igaz, borsos áron. Nem hittem el. Amit egy jól felszerelt, állami üzletben nem tudnak megcsinálni, azt hogyan lenne képes elvégezni egy maszek? Nem szaporítom a szót. Megcsinálta. Két óra alatt. A maszek ugyanis tudja, hogy csak abban az esetben megy az üzlet, ha ügyfeleinek a maximális szolgáltatást nyújtja, ha mindent elkövet azért, hogy a kuncsaft elégedett legyen. Elég egyszerű, de több évszázada hatásos üz- letpolitika. Ha valaki eddig nem lát el. annak szemüveget kell adni. — szvA — íNmüsiui Q 1977. november 15., keddi Tábori András A dátum: hat évtizedes Segédlevél, meg a segéd- —" -V V izsgálat a tej- és tejtermék fogyasztásról Városon 132,5, vidéken 70,9 liter
