Népújság, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-15 / 268. szám

( V^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA*AAAAAAAAA«W<SAAA*AAA«V^W^i^^A^S/^i*tf Hétfő esti külpolitikai kommentárunk: Különös meghívás A világsajtó nagy terjedelemben foglalkozik azzal a hírrel, amely szerint Menahem Begin izraeli kor­mányfő hivatalosan meghívta Anvar Szadat egyiptomi államfőt: látogasson el Jeruzsálembe, a közel-keleti kérdésekről folytatandó csúcsszintű tárgyalásokra. A hírben tulajdonképpen nem „maga a hír” erde­kes, tehát Begin meghívása, hanem az, hogy Szadat elnök egy szenzációszámba ment kijelentésével alapot ac-'ft erre a meghívásra. Az egyiptomi államfő ugyan­is kiiclentette: hajlandó lenne „két-három napra” Iz­raelbe utazni, hogy megbeszélést folytasson az ottani vezetőkkel. Nem lehet elégszer ismételni: ez az új fejlemény és nem az izraeli meghívás ténye, amely amúgy is csak válasz a Szadat-gesztusra. Izrael ugyanis mindig pontosan ezt akarta: külön-külön tárgyalni az arab országokkal, ezúton is kihasználva azok ellentételt, ai. álláspontjaik között meglevő különbségeket. Arab körökben évtizedek óta „szirénhangoknak” minősítették az ilyen izraeli ajánlatokat és hangoztat­ták, hogy azokat nem lehet másként értékelni, mint az arab egység megosztására irányuló kísérleteket. Pontosan ezért kellett „kitalálni” a múltbéli arab­izraeli tárgyalások sajátos, közvetett formáit, Kissin­ger ingázásától kezdve az emlékezetes „rh'odosi for­muláig” — hogy az arab országok elkerüljék a közvet­len tárgyalásokat. (Rhodos szigetén néhány esztendeje egy épületben, de külön emeleten foglalt helyet az arab, illetve az izraeli küldöttség, innen az elnevezés...). Bár Tuniszban már folyik az arab külügyminisz­teri konferencia, amely az arab vezetők csúcsértekez­letét készíti elő; már hamarosan — valószínűleg még szerdán — sor kerül Szadat és Asszad találkozójára, már most világos, hogy arab körökben ingerülten rea­gálnak Szadat gesztusára és nemegyszer kemény sza­vakkal illetik azt, különösen palesztin részről. Az ok érthetőnek tűnik. Szinte minden megfigye­lő úgy látja: izraeli részről semmiféle olyan enged­mény vagy akár ezzel kapcsolatos ígéret nem hangzott el, ami a legcsekélyebb mértékben is indokolná Sza­dat lépését. A lapok aligha véletlenül utalnak arra, hogy az egyiptomi elnök a jeruzsálemi látogatással kapcsolatos meglepő kijelentését éppen amerikai po­litikusok egy csoportja előtt tette... A Brit KP kongresszosa Carter a nukleáris kísérletek teljes betiltásának lehetőségéről James Carter, az Egyesült Államok elnöke nyilatkoza­tot adott amerikai belpoliti­kai lapok szerkesztőinek és ennek során egyebek között a következőket mondotta: — A külpolitika és a hon­védelem területén a Szovjet­unióval együtt dolgozunk a kísérletek teljes eltiltásának megteremtésén. A múlt hé­ten Brezsnyev elnök állást foglalt amellett, hogy a kato­nai célokat szolgáló kísérle­tek betiltása mellett tiltsák meg a békés célú nukleáris kísérleteket is. Rendkívül örvendetes esemény ez, és úgy gondolom, hogy ez lehe­tővé teszi számunkra a kí­sérletek teljes betiltásáról szóló egyezmény megkötését, Arra a kérdésre, hogy mi­lyen hatást gyakorolhat a hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról folytatott tár­gyalásokra vonatkozó infor­mációk kiszivárogtatása, az elnök így válaszolt: Arról van szó, hogy az egyik leg­nehezebb probléma ez, amellyel szemben találom magamat Washingtonban. Az amerikai népnek terme.veté­sen tudnia kell. hogy mi történik, de én, mint elnök nem ismertethetem az ame­rikai néppel a tárgyalásokon elfoglalt álláspontunkat. Mi Brezsnyev elnökkel, a tárgyalásokon részt vevő küldöttségünk pedig a szov­jet küldöttséggel megállapo­dott abban, hogy nem is­mertetjük a tárgyalások tar­talmát, amíg létre nem jön valamilyen megállapodás. Egyes esetekben az ilyenfaj­ta értesülések közzététele esztelenség volt. Én sem tu­dom, hogy ki ebben a bűnös. — Nem tudom megmonda­ni, hogy akadályozza-e ez, vagy sem a stratégiai fegy­verrendszerek korlátozásá­ról folytatott tárgyalások si­kerét. Nem hiszem, hogy kü­lönösen komoly akadályt je­lentene. Feltevésem szerint létrejön majd a második SALT-egyezmény. A közel-keleti problémát érintve Carter kijelentette: Most kidolgoztuk a tárgyalá­sokról szóló dokumentumot, amellyel az érdekelt felek némelyike egyetértett. Nyil­vánosan Izrael és Egyiptom értett vele egyet. Reméljük, hogy Jordánia, Libanon és Szíria hozzájárul majd, hogy különleges, újabb huzavona nélkül Genfbe utazzék. De ez csupán az első lépés. Minden jel szerint sok probléma merül fel majd a tárgyalá­sokon arra vonatkozóan, hogy milyennek kell lennie a genfi konferenciának. (MTI) Izrael elutasította Szadat javaslatát Ciprus új érseke Beiktatták tisztségébe Krizosztomoszt, a "iprusi görög ortodox egyház új fejét, aki a Makariosz érsek elhunytával megüresedett ecyházfői tisztet tölti be. (Telefotó — AP — MTI — KS) Titkos megállapodás Angola ellen Nagy-Britanni a Kommu­nista Pártjának XXXV. kongresszusa hétfőn befejezte az új pártprogram (Nagy- Britannia útja a szocializmus­hoz) tervezetének három na­pig tartott beható megvitatá­sát. A 400 küldött, gyakran hevesen összecsapó vélemé­nyek meghallgatása után, lé­nyegében változtatások nél­kül hagyta jóvá a 35 oldalas dokumentumot, amelyet a szerkesztő bizottság az el­hangzott javaslatok, bírála­tok alapján végleges formá­ba önt majd. Menahem Begin miniszter- elnök szombaton Tel Aviv- ban Izrael-barát francia poli­tikusok egy csoportja előtt izraeli látogatásra hívta meg Anvar Szadat egyiptomi el­nököt. Mint ismeretes, Sza­dat szombaton amerikai kongresszusi képviselők előtt ismét hangot adott annak a készségének, hogy adott eset­ben Izraelben folytasson tárgyalásokat. Begin egy ko­rábbi nyilatkozatában már üdvözölte Szadat „látogatási készségét”, de semmi olyan engedményt nem kínált, amely áttörést eredményez­het a jelenleg holtponton levő közel-keleti tárgyaláso­kon. Izrael vasárnap elutasítot­ta Szadat egyiptomi elnök arra vonatkozó javaslatát, hogy a genfi békekonferen­cián a palesztinokat egy pa­lesztin származású amerikai professzor képviselje. BRÜSSZEL Értesülések szerint az Egyesült Államok, a NATO és a Dél-afrikai Köztársaság titkos egyezményt kötött an­nak érdekében, hogy meg- döntsék áz Angolai Népi Köztársaság törvényes kor­mányát. A megállapodást 1976. júliusában Zürichben Henry Kissinger, az Egyesült Államok akkori külügymi­nisztere, Alexander Haig tá­bornok, a NATO európai leg­felsőbb parancsnokságának főparancsnoka és Johann's Vorster dél-afrikai kormány­fő írta alá. A megállapodás értelmé­ben Namíbiában és Zimbab­wében olyan kormányokat kell hatalomra juttatni, ame­lyek baráti viszonyt tarta­nak fenn az Egyesült Á’la mokkái. Ezt követően meg­kezdődnének az angolai kor­Dél-Á*sia ígéretek és tények Vajon mi történik a 800 millió ember lakta ázsiai szubkontinensen? Az ese­ményekből ítélve jogos a megállapítás: a politikai vo­nal határozottan jobbra tart. A három országban — ter­mészetesen a legkülönbözőbb körülmények között — olyan erők felülkerekedésének le­hetünk tanúi, amelyek előd­jeikhez képest határozottan konzervatívok. Színrelépésü­ket megkönnyítette, hogy a „bukottak”, bár megkísérel­tek, nem tudtak megbirkózni, az egyes országok hatalmas társadalmi és gazdasági gondjaival. Az ígéretekből kevés valósult meg, noha ez nem csak az ő számlájukra írható Ami viszont igen: a szegénység elleni küzdelem nem egy esetben személyes hatalmi ambíciókkal páro­sult. (Persze, nem feledhet­jük, a kudarcokban feltétle­nül közrejátszott, hogy olyan fejlődő országokról van szó, amelyek mérhetetlenül ki­szolgáltatottak a tőkés világ- gazdaságnak.) Indiában, a márciusi vá­lasztások óta, a rendkívül heterogén Dzsanata-párt kor­mányoz. Soraiban megtalál­hatjuk az indiai nagytőke prominens képviselőit, épp­1977. november 15., kedd úgy, mint azokat a progresz- szív erőket, amelyek a re­formtervek valóra váltása miatt szakítottak Indira Gandhival és a Nemzeti Kongresszussal Választási sikerüket alapjában negatív programjuknak köszönhetik. Annak, hogy az előző kor­mányzat ténykedését, az erő­szakos sterilizálást, a hatal­mi önkény megnyilvánulásait bírálták. Ígérték viszont a demokrácia helyreállítását, és a szegénység leküzdését. Erre fontos emlékeztetni: ed­digi ténykedésük csak az ígé­retek tükrében mérhető. Nos, a mérleg egyáltalán nem kedvező. Az indiai kormánypártban felülkerekedni látszik az az irányzat, amely — mit sem törődve korábbi, szépen hangzó jelszavaival — le akar számolni politikai ellen­feleivel, elsősorban Indira Gandhival. Eleddig csak igen gyenge vádakat sikerült ösz- szehozni, olyannyira, hogy azokat a fővárosi bíróság el is ejtette. Most a Dzsanata szélsőségesen jobboldali hangadói nagy erővel dol­goznak újabb vádemeléshez elegendő bizonyítékok össze­hordásán. A cél nyilvánvaló­an az, hogy Indira Gandhit véglegesen eltávolítsák a po­litikai küzdőtérről, vagy leg­alábbis az, hogy az előző kormányzat bírálatának ál­landó napirenden tartásával változatlanul biztosítsák tö­megbefolyásukat. Efelé szo­rítja a Dzsanatát a gazdasági helyzet romlása. Az élelmiszerárak ugyanis újra gyorsan emelkednek, az infláció üteme nő. teret kap­tak a spekulánsok és feketé­zők. A szétosztott földekre újra ráteszik a kezüket egy­kori birtokosaik. A növekvő elégedetlenséget bizonyítja a nagy ipari központokban kibontakozó sztrájkmozga­lom, s az, hogy Indira Gandhi perbefogásának kísérlete el­lenkező hatással járt, a volt miniszterelnök tekintélyének növekedéséhez vezetett. Mo- rardzsi Deszai kormánya ugyanakkor külpolitikájában nem enged a szélsőjobboldal­nak, s fenntartja India jó kapcsolatait a Szovjetunió­val. Az Indiával szomszédos Pakisztánban a júliusban hatalomra került katonai kormányzat nyíltan szembe­fordult Ali Bhuttó, volt kor­mányfővel. A katonai kor­mányzat feje hosszú ideig pártatlanságról beszélt, arról, hogy a katonák csak a pol­gárháborút akarták megaka­dályozni. Egyben ígért is: új választásokat októberre. A választásokat azonban elha­lasztották, s a katonai veze­tés ténykedése egyértelmű­en a rendkívül heterogén, de fő vonásaiban konzervatív, jobboldali ellenzéknek ked­vez. A volt miniszterelnököt katonai bíróság elé állították, s perében akár halálos ítéle­tet is hozhatnak. Bhuttónak, aki Ázsia egyik legellentmondásosabb politi­kusa, vitathatatlan érdemei vannak: olyan társadalmi és gazdasági reformokat hirde­tett, amelyekre Pakisztán már régen megérett. Tervei azonban kihívást jelentettek a nagyhatalmú földbirtoko­sok és tőkések, a szélsősége­sen fanatikus muzulmán erők ellen. Ezek az erők támadás­ba lendültek és — a jelekből ítélve nem véletlenül — va­lósággal kiprovokálták a hadsereg fellépését. Pakisz­tán néhány világosabbnak tetsző év után újra sötét alagútban botorkál, s egyha­mar, mint a korábbi katonai diktatúrák is bizonyítják, aligha találja meg a kiutat. Lényegében ez jellemzi a szubkontinens harmadik, leg­fiatalabb országát, Bangla­desi is. Vérben született és ettől nem tud szabadulni. A válság kezdete 1975 volt. Ak­kor jobboldali katonatisztek meggyilkolták az államalapí­tó Mudzsibur Rahmant Né­hány hónapon át a hadsereg különböző irányzatai csatáz­tak, volt olyan időszak is, amikor szinte hétről hétre változott a kép. A jelenlegi katonai vezetés bizonyos stabilitást hozott, ám Bang­lades változatlanul a „világ szegényháza”. Évente há­romszor aratnak, mégis éhín­ség pusztít. A lakosság 35 százalékúnak nincs munkája, az egy főre jutó nemzeti jö­vedelem évi 80 dollár. Igaz, a jelzők, miként a jelszavak nem sokat jelente­nek a világnak ebben a tér­ségében, csak a tettek számí­tanak. Ám éppen a tettek alapján nem elhamarkodott az ítélet: Dél-Ázsiában a jobboldal nyert teret. Zalai István mány gyengítését célzó kaJ tonai hadműveletek. Ezekhea az akciókhoz, a terv éneimé­ben igyekeznek megnyerni Zairét és Zambiát is. A NA­TO és a Pentagon széles kö­rű részvételét a felforgató akciók előkészítésében Brüsz- szelben azzal magyarázzák, hogy az Atlanti Szövé séi katonai körei nagy érdeklő­dést tanúsítanak a strategi-, ailag fontos Angola iránt. A terv kidolgozásában és megvalósításában fontos sze-, repet kapott az egyik mono­pólium — a London ana Rhodesian Financial Compa­ny —, amely egy sor afrikai államban fejti ki tevékeny­ségét. Közismert, hogy az em­lített monopólium vezetője szoros kapcsolatokat létesí­tett Kenneth Kaunda zam­biai elnökkel és több ország­ban magas rangú tisztségvi­selőkkel. Napvilágra került az is, hogy a CIA e monopó­lium közreműködésével látja el fegyverekkel az angolai szakadár szervezetet, az Unita-t. és Szudánnal Az arab külügyminiszteri konferencián hétfőn bejelen­tették, hogy Líbia és Egyip­tom a közeljövőben felújítja diplomáciai kapcsolatait. Ugyancsak megegyezés szü­letett arról, hogy Líbia és Szudán is helyreállítja a diplomáciai kapcsolatokat. Újabb öngyilkosság a börtönben A bajor belügyminisztéri­um szóvivőjének közlése sze­rint szombaton este börtön­cellájában holtan találták Ingrid Schubert-et, a Baa­der—Meinhof terroristacso­port tagját. A szóvivő el­mondta, hogy a 19 évi bör­tönbüntetését töltő 32 éves nő lepedőjével akasztotta fel ma­gát. Ingrid Schubert cellájában nem találtak olyan búcsúle­velet, amely magyarázatot adott volna tettére. Ingrid Schubert részt vett 1970-ben abban az akcióban, amelynek eredményeként ki­szabadították börtönéből Andreas Baadert. A hatósá­gok elmondták, hogy a ter­roristanő korábbi börtöncel­lájában, Stammheimben 100 gramm robbanóanyagot ta­láltak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom