Népújság, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-02 / 180. szám
A zöldségkereskedelem gondjai Primőr saláta a kacsáknak Miért nem ment a meggy? A napokban egy ZÖLDÉRT- es szakember mondta: „a zöldség-témában szép lehet valaki, csak okos nem. És ez legfőképpen a kereskedelemre érvényes”. Mert itt van például a szerződések dolga. Jelenleg a ZÖLDÉRT minden évben szerződést köt a termelőkkel, bizonyos áru- mennyiség átvételére. Betakarításkor — tételezzük föl, hogy megtermett a lekötött mennyiség — mit tesz a szövetkezet? Annak adja el az áruját, aki többet ad érte. Szerződés ide, szerződés oda. A gazdaság még akkor is megteheti ezt, ha kötelezettségeiből egy jottányit sem teljesít. És mindez büntetlenül! Az égvilágon senki sem fog még egy „ejnye-ejnyét” sem mondani. De ha mégis büntetik őket, a gazdaság meg így is jobban jár. De próbálná ezt megtenni a ZÖLDÉRT (!), hogy mondjuk nem venné át a termelő áruját. A szerződésekkel valahogy mi igen hadilábon állunk. Tárgyalunk, megkötjük, aláírjuk egyenrangú partnerként, mikor viszont a betartás kerül szóba, kiderül, hogy csak az egyik felet lehet felelősségre vonni. A másiknak kibúvók egész sora áll rendelkezésre. És az egésznek mi a vége? A vállalat összesíti a szerződött árumennyiséget és ezután nincs más dolga, mint várni, míg megnő, termést hoz a növény. Amikor pedig elkezdődik a szezon, egyre-másra mondják le a szállítmányokat a termelők, a ZÖLDÉRT-nél meg szaladgálnak jobbra-balra áruért, csöngenek a telefonok, zúgnak a telexgépek. A piacon ugyanis ez senkit sem érdekel. (Érthető módon.) És milyen ugye a szerencse? Ha erre számítva valamiből többet köt le a vállalat, mint a lakosság igénye, ■ akkor meg áron alul kénytelenek adni a zöldséget, mert biztos, hogy olyankor mindenki hozza az áruját, olykor még szerződött mennyiségen felül is. A demjéni Haladás Termelőszövetkezet, csakúgy mint a tarnaőrsi Dózsa, tekintélyes mennyiségű meggy szállításában állapodott meg. Az idén a termés egy része lefagyott, magas volt az ára, így jobbnak látták másutt, drágábban eladni. Kíváncsiak vagyunk, megússzák-e a folaot! No, persze azért a felvásárlók se 111 ártatlanok A ZÖLDÉRT-eknél a legutóbbi átszervezéssel rendet teremtettek. Nemúgy az áfész-eknél. A múltkor Vá- mosgyörkön jártam. Egyetlen kis zöldségüzletben történik a felvásárlás — eladás. Már amennyire azt felvásárlásnak lehet nevezni. A boltvezető ugyanis csak annyit vesz át a kistermelőktől, amennyit el tud adni. Mert az elszállításban — főleg kisebb mennyiségért — már nem bízik. Talán nem jellemző, de mégis figyelemre méltó eset a környék egyik községéből. Az egyik gazda háztájiban megtermelt több száz fej salátát. Csak nem volt, aki elvigye. Hiába egyesség, telefonálgatás, a kocsi nem jött. Ott romlott meg több láda saláta a ház előtt. Végül valaki megvette az egészet — a kacsáinak. Arrafelé tudnak mondani több hasonló példát. Időközben az egri piacon 2,60 volt egy fej saláta. Néhány hete panaszkodott az erdőtelki föagronómus is. Több vagon káposztájuk termett az idén. Egy részét átvette a ZÖLDÉRT, vagy száz mázsa viszont a földeken rohadt. Arra hivatkozott a felvásárló. hogy ez megállapodáson felüli szállítmány, s különben is az ilyet napokkal előbb be kell jelenteni. Pedig törvény született, hogy minden megtermett árut fel kell vásárolni. Az igazsághoz tartozik persze az is, hogy azokban a napokban annyi volt az egri hűtőházban a káposzta, hogy a raktárosok már álmukban is zöld fejeket láttak. Hogy szabadulni tudjanak tőle, még a felvásárlási árnál is olcsóbban kellett eladniuk. És ez a zöldségtermesztés másik megoldatlan problémája. Manapság mindenkinek van beleszólása, csak éppen a kereskedelem nem tudja szabályozni a termelést. Időnként egyes termékekből akkora a túlkínálat, hogy egyszerűen nem lehet eladni, másból viséont alig termel a mezőgazdaság. Itt van az előbbi példa. A káposztával szívesebben foglalkoznak, mert azt csak el kell palántáim, s amikor szedésre érett, viszonylag gyorsan, nagy mennyiséget lehet szedni. Vagy: paradicsomot javarészt konzervgyárnak szeretnek termelni, mert azt nem kell válogatni, óvni, nem kell vitatkozni a minőségen. Sőt, egy kis szerencsével még a gépi betakarítás is megoldható. A munkaigényes növényekkel viszont csak baj van, mondják a termelők. Sok munka van vele, így az önköltség olyan magas, hogy megfelelő áron a termés szinte eladhatatlan. Viszont éppen az, aki majdan eladja, ismeri a lakosság szükségleteit, annak nincs beleszólása az egészbe. Hogy ez megoldható lenne — arra példa a cukoripar. Ök nemcsak egyszerű átvevői a répának, hanem meghatározott területen monopolhelyzete van egy-egy gyárnak, a termelőket korszerű vetőmagokkal látják el, figyelemmel kísérik a termesztés egész technológiai folyamatát. Nem tudom miért ne tehetné meg ugyanezt a ZÖLDÉRT? Hiszen ma, ami van, azt kap. Akkor már mondhatná Erdőteleknek, hogy ne káposztát termeljetek, hanem étkezési paradicsomot, vagy paprikát. így ebből is, abból is lehetne elegendő, s az árak is sokkal kiegyensúlyozottabbak — meg merem kockáztatni — alacsonyabbak lennének. ^ Ha már az áraknál tartunk, végezetül még egy dolgot a zöldségkereskedelemről. Mikor arról az ominózus káposztáról beszélgettünk, akkor került szóba az úgynevezett árrés, tehát a felvásárlási és fogyasztói árkülönbözet. Mikor ez a káposzta egy forint volt a piacon, akkoriban a termelőtől 18 forintért vették át a 28 forintos paradicsomot. Amikor a görögdinnye kilója 9 forint volt, a termelőnek 4,50-et adtak érte. A haszon kissé tisztességtelennek tűnik. A ZÖLDÉRT válasza: mivel a káposztát — de mondhatnám a sárgarépát. uborkát is — áron alul kellett adni, csak így tudták azt a hasznot biztosítani, amely legalább részben fedezi saját tevékenységük költségeit. Nos, valamit ezekről a költségekről. Feltétlenül kihat az árakra, hogy ma Magyarországon az árukezelés színvonala meglepően alacsony. Vegyük példáül az áru mozgatását. A leszedett zöldséget jobb esetben is tíz-tizenkétszer kell megmozgatni, míg eljut a termőhelytől a fogyasztó kosarába, de nem egyszer hússzor is. Megszámoltam, Normális esetben ez nem lehetne több, négy-öt átrakásnál. És mindehhez ember kell, rakodó. Valahol olvastam, hogy nálunk minden ötödik dolgozó árut mozgat. A fejlett országokban ez a szám nem éri el a tíz százalékot. Hát így nem csoda, hogy magasak a fenntartás költségei. És akkor még nem szóltunk a válogatókról (mert a termelő ezzel nem foglalkozik -4 csak tudnám, miért), a meglevő gépek színvonaláról, a töméntelen felesleges adminisztrációról. Lassan már örök téma lesz a göngyöleg dolga is. Egy hagyományos faláda ára 30 forint felett van, egy műanyagé a duplája. Viszont a műanyag láda élettartama az öthatszorosa a másikénak, nem beszélve az előbbiek örökös javítgatásáról. A ZÖLDÉRT külön telepeket kénytelen fenntartani, ahol a használt ládákat toldozzák-foldozzák, míg végleg szét nem esnek, így nem lehet takarékoskodni, nem lehet az amúgy is szerény pénzösszegek gazdaságos, értelmes felhasználáséról beszélni. Mielőtt még bárki egyoldalúsággal vádolna, meg kell mondjam, hogy jócskán állnak eredmények is a zöld- ségkereskedelém mögött. A piacokon is érezhettük, láthattuk, hogy több a zöldség, jobb a minősége és az idén mérsékeltebbek az árak is. Ez a néhány orvoslást kívánó probléma, ami itt szóba került, az úgynevezett zöldségügynek csak része. De nagyon fontos része. Megoldása részben a központi irányítókra vár, másrészt pedig a helyi vállalatok rugalmasabb, jól szervezett, ' munkájára van szükség. S végeredményben ez mindegyiküknek — irányítónak, termelőnek, eladónak —, és nekünk, a vásárlóknak is közös ügye. Cziráki Péter 1 L'úpszerűek az egri robotok Évekig tartó előkészítő munka után az idén mutatták be az egri Finomszerelvénygyárban a robotkísérletek első eredményét: a megmunkálógépeket kiszolgáló ipari robotot. A kísérletképpen elkészített két robot azóta már a gyárban „vizsgázott": félautomata esztergagépekhez adagolják az anyagot. A gyári szakemberek által kifejlesztett ipari robot 33 különböző irányú mozgásra programozható, s különösen a tavaszi BNV-n aratott sikere óta megnőtt iránta az érdeklődés. A második félévben már megkezdik az igények szerinti gyártást, ugyanakkor tovább folytatódik a fejlesztés is még „okosabb” robotok gyártására. A tervek szerint nemcsak a hazai üzemekbe, de a szocialista országokba is szállítanak majd különböző feladatok elvégzésére programozható berendezéseket. Képünkön: a gyár kísérleti üzemében tesz először próbát a robot. (MTI fotó — Érczi K. Gyula felv.) Pártpolitika — tömegpolitika Az ország életét gazdasági, ideológiai, életszínvonalbeli, kulturális fejlődésének irányát és ütemét a párt határozza meg. Minden téren tehát a párt politikája érvényesül. Ezt ; a politikát az emberek elsősorban annak alapján ítéük meg, ahogyan megvalósulását munkahelyükön, lakóhelyükön, vagyis saját környezetükben tapasztalják. Példának okáért a városban, nehéziparban dolgozó szakmunkás esetenként nehezebben érti meg a párt agrárpolitikai programját — mert nem ismeri az ott felvetődő gondokat. (S legyünk őszinték: közvetlenül és azonnal csak a párttagoktól követelhetjük meg — másoktól legfeljebb elvárhatjuk —, hogy teljes mértékben megértsék, magukévá tegyék) Ugyanakkor hasznos, jó tanácsokkal, évek, esetleg évtizedek alatt szerzett tapasztalataival saját környezetében tudja elősegíteni a feladatok megvalósítását. Ugyanez vonatkozik az olyan termelőszövetkezeti csoportra is. amelyik évtizedek óta kenyérgabonát termel az arra alkalmas területen s egyszerre a^t kívánják tőle. hogy holnaptól fogva zöldséget termeljen a búzatáblákon, mert határozat született a zöldségtermelő területek növelésére. A helvi adottságok A központi határozatok megszabta feladatokat tehát minden esetben a helyi adottságokat figyelembe véve igyekezzünk végrehajtani. Ahhoz azonban, hogy az egyes helvi pártszerveknek és termelőegvségeknek munkája eredményes legyen, ne hagyjuk számításon kívül a közeget sem, amelyben mun- . káiukat végzik, amely meghatározza az ott dolgozók élet- és munkakörülményeit. Vegyük figyelembe mi az, ami az egyes munkahelyeken vagy lakóterületen az embereket foglalkoztatja, érdekli. —■ még akkor is, ha azok a gondok nem szorosan tartoznak a „nagy” politikai, gazdasági teendőkhöz. A helyi vezetőknek hasznos azt is tudniuk , melyek azok az intézkedések, amelyekkel a közösség nem ért egyet, vagy amelyeknek nem ismeri okát, indítékait. Ha ilyen módszerrel sikerül felmérniük a köztudatot, vagy azt, hogy mit nem tud az adott közösség, akkor hamar meghatározhatjuk a napi tudatformáló feladatokat, vagyis az agitáció tárgyát. A céljainkhoz vezető utat ugyanis meggyőződéssel, jól irányított agitáció- val kell végigjárnunk. A tömegpolitikai munkának ezzel a formájával — ha jól végezzük — egész közösségek tudatát formálhatjuk, alakíthatjuk az úgynevezett szocialista közgondolkodás irányába. Mi más célja lenne a tömegpolitikának, ha nem az, hogy minden dolgozó tudja, miért dolgozik, az egyes határozatok rá vonatkozó része mi célból született. Az eredményesség feltétele Kitől, vagy kiktől várhatjuk el elsősorban az őszinte hangot, a helyes tömegpolitikai tájékoztatást? Mindenekelőtt a párt tagjaitól, az alapszervezetektől és a vezető- testületektől. A szocialista szemlélet és magatartás kialakítása rajtuk múlik, mint ahogy az is, hogy a környezetükben — munkájuk során — azon igyekezzenek, hogy kezdeményezésre, önállóságra, aktív politikai tevékenységre ösztönözzék a mellettük dől.. gozókat, mellettük élőket. A politikai propabanda eredményessége attól függ ugyanis, hogy mennyire sikerül kialakítanunk az emberekben a párt politikájával való érzelmi és értelmi azonosulást, hogy az elvipolitikai ismeretek mennyire válnak saját meggyőződésükké, szemléletükké, cselekvésük mozgató rugóivá. A tömegpolitikai . munka azonban nemcsak gazdasági téren kell,: hogy kifejezésre jusson. Ahhoz, hogy a már említett elvi-politikai ismereteket megszerezzék az emberek, az ideológiai, politikai ismeretterjesztés területén van tennivalónk oroszlánrésze. Az ismeretek szélesebb körű terjesztéséhez adottak a megfelelő fórumok: a nagyobb közösségek különböző szervezeteiben működnek már iskolák, szemináriumok, vitakörök. Nem mindejiv, mit hall Amiről most úgy érzem, beszélnünk kell, nem a marxista—leninista középiskolák és egyetemek, nem a szervezett több hetes vagy több hónapos pártiskolák ügye, hanem azok a munkahelyi szemináriumok és politikai vitakörök, amelyek ugyan már hosszú évek óta működnek, de nem mindenhol a legeredményesebben. Pedig a tanulókat, a dolgozókat érdeklik ezek a találkozások a politikával. Százezrekre, talán milliókra tehető azoknak a száma, akik a különböző oktatásokon vesznek részt. De a tananyag nem lehet egységes mindenki szamára. Más a hallgatósága például a KISZ-oktatásoknak, más a pártszemináriumoknak és megint más a szakszervezeti iskoláknak. A KISZ-oktatásokon a marxizmus—leninizmus alapismeretein kívül az ifjúságot külön érintő-érdeklő témákkal is foglalkoznak, a pártszemináriumokon levőkkel pedig az általáno: politikai kérdéseken kívü napjaink gondjait, politikáját is megvitatják. Minden esetben arra kell ügyelni, hogy a tananyagot a hallgatók szellemi, műveltségi szintjére méretezzük. Ha nemcsak .a beiskolázottak száma lesz a lényeges, hanem az is, mi újat adunk- adtunk a hallgatóknak, akkor sokkal nagyobb érdeklődésre számíthatunk, és eredményesebb lesz a munkánk. Hiszen minden emberben megvan az igény árrá. hojgy véleményt nyilvánítson, beleszóljon a napi politikába, hogy tudja. nem. csak az a fontos, hogy végighallgassa azt. amiről neki beszélnek, hanem áz is, hogy kikérjék véleményét, javaslatait. Ha módot adunk a dolgozóknak arra, hogy több éves tapasztalataikról, véleményükről számot adjanak, már elértük célunkat. A szakszervezeti oktatás A szakszervezeti oktatás lényeges sajátossága, hogy olyan tömegeket tud bevonni a politikába, akik nem tagjai más szervezeteknek. Ez az oktatási forma a dolgozók legszélesebb rétegeit tudja összefogni, nevelni _ h a jól mozgósítunk. Mert itt sem az az elsődleges feladat, hogy X-számú dolgozót beszervezzünk az oktatásba, hanem az, hogy a szervezett dolgozóknak úgy magyarázzuk a párt politikáját. hogy példáink mindenki számára érthetőek, mindenki által ismertek legyenek, és azok révén értsék meg az országos politikát, a párt legfelsőbb szerveinek tevékenységét. Ha sikerül a szakszervezeti oktatás résztvevőivel közelről megismertetni a párt programját, ha érthető, érezhető közelben látják azt, köny- nyebb lesz a helyi vezetés dolga, eredményesebb a termelőmunka, hamarabb 'válnak valóra céljaink. Mérő Miklós 1977. augusztus kedd
