Népújság, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-17 / 89. szám
.^/VWWWWWWWWWVNAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^ Pap-e, vagy sekrestyés? E fiúból pap lesz. akárki meglássa. így Arany János, a Családi kör című versében. Mit írna ma Arany János egy mai család körében pályát választó fiúról? Hogy lányról mit, azt most ne is firtassuk. E fiúból segédmunkás lesz, akarki meglássa? Vagy: e fiúból tehenész lesz, akárki meglássa? Gépkezelő, vájár, marós, villanyszerelő, elektroműszerész lesz, akárki meglássa! A jó öreg Arany János meghitten behízelgő versét aligha így írhatta volna meg, hanem inkább úgy, hogy: e fiúból, sőt fiúkból mérnök lesz, akárki meglássa. Meg orvos. Meg jogász. Vagy fizikus, de atomfizikus, persze. Aztán, ha végképpen nem megy a dolog: e fiúból, vagy lányból — most már, és itt lehet lány is — akárki meglássa, pedagógus lesz. Ha belepusztul is. Vagy 6. vagy a majdani tanítványai. Eszem ágában sincs gúnyolódni azokon és azok miatt, akik fiukból, lányukból többre vivőt akarnak látni, mint amire szüleik vitték, vagy ugyanazt akarják bennük is visszalátni és tudni, amire ők vitték. Az a nagy népi, nemzeti tülekedés, amely ilyentájt minden évben megindult a középiskolák kapui előttől az egyetemek, főiskolák dékáni szobáiig, az egyszerre megható és egyszerre bosz- szantó. Megható és megérthető, hogy egy olyan társadalomban, mint a miénk, amely joggal írhatta homlokzatára, hogy a tudás és annak megszerzése mindenkinek elidegeníthetetlen joga, mennyien és milyen elszántan követelik maguknak e jog gyakorlásának lehetőségét. Megható, mert az esetek nem is kis többségében olyan szülők gyermekeiről van szó, akik — mármint a szülők — csak hallottak inkább a tudás mézéről, mint valóban ízlelték is azt. Ám bosszantó is egyben, mert a szülők nem is elhanyagolható része nem hivatást, pályát keres és választ közösen „e” fiúnak, hanem majdani akármilyen diplomát, vagy íróasztalt legalább. És tódulnak a gyerekek a középiskolákba, ahonnan egy jelentős részük nem is juthat tovább — egy részük nem is akar — az egyetemre, megrohanják a szülök az egyetemeket főiskolákat, keresik az összeköttetést, hogy a fiukból „pap” legyen, azazhogy diplomás ember. Mert nálunk igen gyakran a diploma fogalma alatt nem szakmunkás-bizonyítványt, nem az olyan okmányt értjük, amely igazolja, hogy tulajdonosa egy szakterület jó munkásembere. Nálunk a diploma: diploma! Tanúsítvány, hogy tulajdonosa beteljesítette szülei és önmaga vágyát, álmát: értelmiségi lett. Botor dolog lenne azon töprengeni, hogy miért a tülekedés az értelmiségi pályák iránt, illetőleg azoknak egy viszonylag jól körülhatárolt területei félé. A társadalom hol anyagi, hol jól kitapinthatóan közéleti, etikai, szokásjogi szempontból kiválaszt magának egy-egy időszakban néhány olyan területét a társadalmi munkamegosztásnak, amelyre okkal vagy ok nélkül, de rásüthett a bélyeget: az jól fizet. Annak van rangja. Ez az egyik oldal. A másik, s ez a lényegesebb: értelmiség nélkül nincs holnapja semmiféle társadalomnak. Igazán értelmiséginek lenni azonban sokkal inkább erkölcsi elkötelezettség egy alkotó élettel szemben a szocialista társadalom érdekében, mintsem anyagi learner. Aki csak az utóbbit látja, kívánja, az ugyan lehet diplomás, de igazán értelmiségi, az sohasem. Nos, ilyen alkotó élet felé ösztönözni a legjobbakat, miért ne lenne okos, helyes, sót megkívánni való? Mindenki tudja persze, hogy nem erről van szó. Arról 6okkal inkább, hogy munkásállamunkban még mindig kevés a szellemi, s talán az anyagi, az erkölcsi ösztönző is ahhoz és arra, hogy a munkásosztály évről évre fiatal, jó képességű és nem az értelmiségi pályáról le- maradtán keserű szájizű szakembergárdával gyarapodjék. Arról van sokkal inkább szó, hogy amikor kimondjuk a helyes jelszót, hogy a legjobbak kerüljenek az egyetemekre, az ne jelentse egyértelműen következően ebből, hogy a legrosszabbak kerüljenek hát az üzemekbe, mint gyorstalpalt szakmunkások. A dolog ugyanis ott tetéződik még, hogy amíg az egyik oldalt szinte várost- romszerü roham indul a középiskolák, az egyetemek felé, addig a másik oldalt százezreket kell ugyanabban az országban arra serkenteni, hogy lépjenek túl a gyakorlati analfabétuzmus börtönrácsú határain. Hiszen nyitva az ajtó! Mert az is korunk egy sajátos ellentmondása, hogy a szellemi restség éppenúgy újratermeli önmagát — reméljük. hogy nem bővített, de éppenhogy szűkített „újratermelés” folyik itt —, mint ahogyan egyfajta szocialista sznobizmus is újratermelődik. Nem a valóságos tehetség és munka nem az alkotás valósága és szintje, hanesm a diploma száma és az arra való hol jogosan büszke, hol pedig bizony csak oktalanul pöffeszkedő hivatkozás a lényeges. írni sem könnyű e témáról, hát még megelégedett, vagy kudarcot valló szenvedő hősének lenni. Tudom én ezt jól, nem is akarok én itt és most mást tenni, mint a hangosan töprengés meditációjába bevonni magammal együtt az olvasót. Azt is, akinek még nincs, azt is, akinek már van, s azt is, akinek már nincs pályát választandó gyermeke. Mert mégiscsak ki kellene alakítani egy olyasfajta közszellemet, ahol érettségizett szakmunkásnak lenni nem szégyen, ahol a mind magasabb szintű szakmunkásképzés keretein belül szakmunkásdiplomát — jó: bizonyítványt — szerezni tisztesség és tudás dolga. Nem szólva arról az egyszerű tényről, hogy aki tényleg akar tudni és diplomázni, az az egyetemi, főiskolai karok jelentős részén — igaz: munka mellett — később is igazolást nyerhet értelmiségi voltáról. E fiúból pap lesz — büszkélkedett a családfő a versben, hiszen annakidőtájt a rang és a tudás szimbóluma volt a pap. Most mindmegannyi a szimbólum, s pontosan annyi a felelet. Igaz, Arany János hőse se azt mondta: e fiúból sekrestyés lesz, akárki meglássa. Az ember mindig többre tör, önmaga is, gyermekeiben Is. Csak e törekvésnek meglegyen a realitása, és — hogy ismét a költővel szóljak —ne „kanosaiul festett" egekbe tekintsen. A hegyoldalban magasra emelik homlokukat a városba illő villák... (Fotó: Peri Márton.) udja-e, hogy miért nevezik a falut éppen Mónosbélnek? A fiatalasszony — aki minden feje-foka szerint idevaló, s akinek a szeparációban, a csehi bánya itteni szénosztályozójának irodájában adom fel a kérdést — csak a fejét Ingatja: „Nem tudom, sohasem hallottam erről...” — Malmosbélnek nevezték valamikor, mivel nagyon sok malom volt itten. A „malmos” szó torzult el később „mőnoS”-sá. A falunév második szava pedig a Bél nemzetség emlékét őrzi. — Czil- M Ede, az osztályozó vezetője adja ezt a magyarázatot, aki jóllehet füzérradványi illetőségű, ámde immár huszadik éve mónosbélinek mondhatja magát A Bélkő méltóságosan Kimagasló, hatalmas, oromzatos mészkő teste alatt még pontosabban a szép nevű Hársas- tető tövében húzódik meg a falu. Házai úgy tapadnak a köves hegy oldalához, akár a fészkek, annak Is építették gazdáik. A városba Illő, kétszintes villák magasra emelik homlokukat, széttekintenek a kitárulkozó falu, a lejjebb szerénykedő, öregebb házak fölött A házak mellett kicsi kertek virítanak, beléjük sűrítve jelképesen az egész tenyészet: fa, virág, bokor, vetemény és itt-ott néhány szőlőtőke lélegzik be- telten egymás mellett. A falu szélében szürke aszfaltcsík és sínek acélszálai nyújtóznak tova, köldökzsinórok, kötések a világgal. Szép és titokzatos vidék ez. Titokzatos? Csak annyira, amennyire titokzatosak körös-körül a hegyek és dombok, a vizek folyásai és a széljárás. Talán ezzél a titokzatossággal védelmezték magukat hajdanán, a sarco- lók, kátonafogdosók vagy a zsandárok, pandúrok ellen jó menedéket adtak az erdős nagy völgyek, rengetegek, Igaz, 1552-ben, Eger ostroma idején, egy török látogatás után csak az erre ballagó Eger-patak maradt meg épen,* a falut teljesen lerombolták, elpusztították. Titokzatossága mellett hírnevet adó érdekességeit sem hallgathatjuk el Mónosbél falujának. Először is, minden híreszteléssel ellenkezően, a híres-hírhedt betyár, Vid- róczki Marci szülőhelye Mónosbél. A szomszédos Bélapátfalva erősen kardoskodik ugyan, de még csak egy földrajzi nevet sem tud felmutatni igaza bizonyítására. Mónosbél határában két név is őrzi a „népi” betyár emlékét: Báránysütő-far és Vidróczki- kút — előbbi Vidróczki tanyáját jelzi, itt sütötték a sok bárányt; az utóbbi pedig a bujdokló szegénylegény egyik rejtekhelyén levő forrást jelöli. Meg kell említeni végül a földrajzi nevek közül egy harmadikat is — Vízió: nemcsak azért említésre méltó, mert innét kapja hideg, kristálytiszta, jóízű ivóvizét a falu, hanem azért, mert értékes régészeti leletek kerültek itt elő. 1926-ban, mésztufabányászás közben cserépedény-maradványokat, csiszolt kőgombot találtak. Vajon hogyan élnek a mai emberek az ősi településen, milyen gondok foglalkoztat, jak őket, mit ígér számukra a holnap? Ha a változásokra, a fejlődést jelző statisztikai adatokra vagyunk kíváncsiak, Bélapátfalvára kell menni, a nagyközségi közös tanácshoz. Mónosbélnek ugyanis nincs önálló tanácsa, 1970 óta a szomszédos „cementváros” társközsége. Azt mondja Czilli Ede, a szénosztályozó vezetője, hogy Mónosbél valóban társa Bélapátfalvának, egyenrangon, azonos jogokkal. Négy tanácstag képviseli a falu népét, s ebből egy a végrehajtó bizottságnak is tagja. A tanácstagok révén beleszólhatnak az egész köz- igazgatási terület, még Bélapátfalva fejlődésébe is. Hasonlóképpen tájékoztat Kovács Gábor, a nagyközségi közös tanács elnöke: — Mónosbél alig több, mint félezer lelket számlál. Jól jártak, mikor hét évvel ezelőtt társunkká szegődtek. Nézzük csak a számokat. Amíg önállóak voltak, évi költségvetésük 26, fejlesztési alapjuk pedig 4 ezer forintot tett ki. A társulás után pedig ennek sokszorosátfordítottuk különböző fejlesztési feladatokra. 1971-ben 108, 1972-ben 45 ezer forintot Felújítottuk az ifjúsági klubot, a könyvtárat az orvosi rendelőt. Korszerűsítettük a villanyhálózatot a közvilágítást. Építettünk továbbá járdát, autóbuszvárót. Négyszáz- ezer forintba került a Petőfi utca felújítása, ugyanilyen költséggel fektettünk vízvezetéket Míg korábban csak három közkút látta el ivóvízzel az egész falut, most már 12 a számuk. Ez évben felújítjuk a Dózsa György utcát erre közös költségvetésből 320 ezer forintot fordítunk. — Es még mindig akad gond is bőven? — Az elmondottak bizonyítják: nem tekintjük mostohának Mónosbél lakosságát Ismerjük gondjaikat is, hiszen azok nekünk is gondjaink. Itt most csak kettőt említek. Megszűnik az egyik ÁFÉSZ-bolt Magánházat béreltek, a szerződést a tulajdonos felmondta, mert lebontja a régi épületet Időben gondoskodunk egy ideiglenes pavilon felállításáról, így az ellátásban nem lesz semmi zavar. Hogy épül-e új üzlet? A bélapátfalvi körzeti ÁFÉSZ tervében szerepelt s ehhez korábban már a telket is megvásárolták. Am közben az itteni ÁFÉSZ egyesült az egrivel, az ígéretet így most már nekik kell valóra váltaniuk. Másik nagy probléma az egészség- ügyi szolgáltatás. A mónos- béli körzetben nincs orvos, helyettesítésekkel, ideiglenes orvosi megoldásokkal igyekeztünk enyhíteni a helyzeten. Így is előfordult, hogy két héten át sem láthattak orvost. Május elseje után már nem lesz semmi panaszuk teljes állású doktort kapunk Ojra Mónosbél. A szénosztályozó. Czilli Edével beszélgetünk. Füzérradványi létére, mónosbélinek nevezi maJ gát. Nagyon szeret itt élni, hiszen a bükki táj sokban hasonlatos a zempléni szülőföld vidékéhez. Felesége idevalósi, pedagógus és iskola- vezető. <3 maga közgazdasági érettségivel, fizikai munkásként kezdte itteni életét. Sok mindent próbált húsz év alatt, míg idén februárban vezetői posztra kerülhetett. Közben 1962—1966 között a községi párttitkár tisztét is betöltötte. — Szorgos, dolgos, törekvő emberek lakják ezt a falut. Nagy szeretet és ragaszkodás van bennük, s megtesznek mindent azért, hogy jól érez. zék magukat itt, ahol élnek.1 Bármilyen társadalmi munkáról van szó, nem zárkóznak be házaikba, szívesen jönnek, segítenek, amiben kell. 96 a létszámunk itt az osztályozóban, ebből 70 mó- nosbéli. Két "arany- és egy bronzkoszorús szocialista brigádunknak ók a gerincei, éltetői. A nők keresete 2100— 2200 forint átlagban, a férfiaké meghaladja a 3500-at A falu népe az Iparból él. A többség gyárista és ingázó. Fel Borsodnádasdra, Bélapátfalvára járnak, de jut belőlük az egri Finomszerelvény- gyárba is. Bekukkantottunk még Mónosbél vasútállomására is. Pernyei Gusztáv, a fiatal ál- lomásfőnök a beszélgetést panasszal kezdte. Két pici gyermeke van, akik szeretik a hentesárut, a virslit, parizert, Ide azonban egy héten csak , egyszer hoznak, ha hoznak. Hétfő a túranap, s ha netán a hétfő ünnepre esik, akkor egész héten nincs semmi. Aztán vonatozhat Bélapátfalvára vagy Egerbe. j Odakint a sínek acélszálain, hosszú szerelvények várakoznak. A gőzmasinák sa- lakolnak, vizet vesznek magukhoz, aztán indulás tovább,' — Tizenkét óra alatt 20 te- herszerelvény és 5 személy- vonat halad át az állomáson. Nem vagyunk a világ végén, akármilyen kicsi isea a bükki falu. Lüktető, élénk forgalmat bonyolítunk. Nem is csoda, szomszédunkban épül a bélapátfalvi cement- óriás. .. j w Pataky Dezső ] * Falu a Bükk aljában: Mónosbél
