Népújság, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-13 / 61. szám
Önarckép és Idill Kilencven évvel ezelőtt, 1887. márcus 18-án született Be- rény Róbert Kosstuh-díjas festőművész, grafikus. Munkásságáról két képpel emlékezünk meg. Fent: Szalmakalapos önarckép 190Ö-búl, lent: Idill című műve 1911-böl, „Negédes arc A magyar nyelv hete és Ady születésének 100. évfordulója alkalmából jelentetjük meg ezt a közleményünket. Nyelvművelő rovatunk több cikkében a verset szerető és olvasó ifjúság okos érdeklődésére is választ adtunk. Most is ezt tesszük. A címbeli, nyelvi formával kapcsolatban így fogalmazták meg a kérdést: Mi a jelentéstartalma és használati értéke Ady verseiben a negéd, a negédes, a negédesség szóalakoknak, s miért él oly gyakran ezekkel a megnevezésekkel ? A jellegzetesen „adys szavak” között számoljuk el a felsorolt nyelvi formákat.. A mai nyelvhasználatból már kiavultak, s ugyanakkor Ady verseiben nagyon is életes, és „szépítő pátosszal” feldúsított versbeli kulcsszavakról van szó. Ezekben a kifejezésekben nemcsak a stiláris erő a jellemző, hanem a sűrítő szerep is. A hivatását érző, küldetését büszkén vállaló, a soha meg nem alkuvó, az „édes daccal” harsogó, a büszke kívánásokat és felhívásokat megfogalmazó költő lázadó rátartiságának, mégis-öntudatának, kihívó fölényességének, nyugtalanító, elszánt dacosságának kifejezését bízza a negéd, a negédes és a negédesség szóalakokra ezekben a versrészletekben: „Disznók állnak most elébem / Röfögően és negéden” (Kétkedő magyar lelkem). — „Én elébed kár- örvendésemet ./ Finom gú- nyú, negédes arcon hoznám” (Azután vége volna). — „S mért kell, hogy ravasz kis buksiddal tudjad / Vágytagadásom negédes-hazugnak'’ , (Mert senki jobban). — „S régi negédességem elhunyt. / Igen, régi negédességem meghalt” (Régi negédességem meghalt). Az Ady-irodalomban találkozunk olyan Ady-képpel, amely a költőt ezekkel a nyelvi formákkal minősíti: önérzetes, gőgös, önhitt, nagyzoló, dölyfös, hetvenkedő, gőggél teli, nagy öntudattal zsenis- kedő, fölényességgel hivalkodó, lázadó rátartisággal büszkélkedő stb. Vajon igaz-e ez a kép? Az igaz, hogy Ady nem véletlenül oly gyakran kulcsszói szerepet bíz' pl. ezekre a szóalakokra: dac, dacos büszke, büszkeség, gőg, gőgös, dölyf, dölyfös, kevély, kevélység stb. Ebbe a rokon értelmű és használati értékű szósorba illeszkedik bele szervesen a nedég, negédes és a negédesség is. Éppen ezek a megnevezések segítik az olvasót abban, hogy mi az igazi értéke azoknak, a költői soroknak, amelyekben ilyen jelzős szerkezetek is nyelvi szerephez jutottak: édes dac, dölyfös öröm stb. Ady nagyon gyakran von be egyéni költői szóhasználatába régi magyar szavakat, és tájnyelvi kifejezéseket. A költő kifinomult nyelvérzékére és nagyon egészséges nyelvi tudatára vall, hogy tájnyelvi szavakra - gyakran bíz versbeli kulcsszerepeket is. A régi magyar nyelvben és a nép szóhasználatában a negéd. negédes, negédesség szóalakok ebbe a rokon értelmű szósorba illeszkednek bele: büszke, fölényes, szeszélyes, rátarti, elbizakodott, kényes, kevély; büszkeség, fölényesség, szeszélyesség, rátartiság, elbizakodottság, kényesség. kevélység. A köz- nyelv már Ady korában sem ismerte a negédes szó valódi fogalmi értékét, sőt éppen abban az időben jelentkezett az a helytelen gyakorlat, hogy a negédes hangsorból csak az édes szórész jelentését értették, s azt hitték, hogy a negédes szó ebbe a szósorba tartozik bele: édeskés, mézes-mázos, szenvelgő stb. Ady az eredeti jelentés- tartalmakat jól ismerve bízott nyelvi szerepet a táj- nyelvi szóváltozatokra. De még azt is tudta, hogy a régi magyar nyelv és a tájnyelv a negéd, a negédes és a negédesség szavakat mindig bizonyos kitűnő emberi, etikai, morális tulajdonságokon alapuló és tiszteletet * r m m » követelő büszkeség, s nemes önérzettel színezett rátarti- ság megnevezésére használta fel.' Éppen ezzel a fogalmi tartalommal és használati értékkel váltak ezek a nyelvi formák sajátosan Ady-sza- vakká. Az az olvasó, aki nem ismeri a cikkünkben leisorakoztatott és értelmezett adatokat és összefüggéseket, nem érzékelheti Ady egyéni szóhasználatának azt a jellemzőjét sem, amelyből az is. kitűnik, hogy a költő írásművészetének7 egyik jellemző sajátsága a nyelvi sűrítésre való tudatos törekvés is. A szóban forgó nyelvi formák tömörítő, sűrítő szerepükben nemcsak a sok összetevőjű gondolati viszonyok sűrítésére alkalmasak, hanem arra is, hogy nyelvi feszültséget is teremtsenek, és szabadabb képzettársítási folyamatokat indítsanak el a versolvasókban. Az is hozzá tartozik a teljes képhez, hogy a negéd, a negédes, a negédesen nyelvi formák, bár nagyon ritkán, a modem hangvételű költeményekben is szerephez. jutnak. A sort Heltai Jenő nyitja meg:. „Szemedbe néztem, rám nevettél 7 Szemtelenül, negédesen” (Találkozás). A folytatók . napjaink költői: „Aláztak engem is hivatalok/ Kis negédei” (Kalász Márton: Feleselés). —. „Végig fekszi a volánt, / a negédes kurtizánt’’ (Cs. Nagy István: Be földi). Ezekből a versrészletekből az is kitűnik, hogy az Ady szóhasználatában nemes etikai töltéssel színezett jelentéstartalom megváltozott, s a megnevezések értelmi, érzelmi, esztétikai hatásában a kritikai élű gunyorosság kifejezése játssza a központi szerepet. Ennek a szempontnak tekintetbevétele is szükséges ahhoz hogy az Ady- verseket olvasók érteni és élvezni tudják a költő egy- egy szavának sajátos egyéni színét,, zamatát s környezet- festő ere jé?. Dr. Bakos József Hogyan éljünk? — a címe dr. Nagy Emil elgondolkoztató, érdekes munkájának, amely mai társadalmunk tükrében vizsgálja az életmód, az életvitel kérdéseit, legfontosabb összefüggéseit. Virizlay Gyula könyve — Neveiömunka a szocialista brigádokban — a téma legfontosabb vonatkozásaival foglalkozik világosan, közérthetően. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó ismét megjelentette Carlo Collodi Pinokkio kalandjai című világhírű gyermekregényét, Rónay György fordításában és átdolgozásában, Szccskó Tamás illusztrációival. Mirr-Murr kalandjairól szól az Oriza— Triznyák eimu kötet, Csukás István meséivel. Üjabb kiadásban látott napvilágot a fiatal olvasók körében oly népszerű Fekete István önéletrajzi regénye, a Ballagó idők, Würtz Adám illusztrációival. A Szépirodalmi Könyvkiadó új kötete a Tizenhárom hónap, Tamás István tárcáival, jegyzeteivel. Hasonmás kiadásban jelentette meg a kiadó Ady Endre: Ki látott engem? címmel a Nyugat 1914-es kiadásában publikált verseskötetét. Ugyancsak miniatűr kiadvány a Rózsa és Ibolya, Arany János költeményeivel. S ha már a miniatűr könyveknél tartunk, említsük meg az ugyancsak az egykori Nyugat-kiadás hasonmásaként publikált Jónás könyvét, Babits Mihály remek elbeszélőkölteményét. B ognár Ambrus megfigyelte: a hivatalt viselő emberek olyan szépen formálják a mondó- kájukat, ahogyan ő a fát Az elnök is, mintha a kétpofájú oldalgömbölyítővei kerekítgetné a közlendőjét — öreg, szűk már ez a műhely hármótoknak. A bognármunka meg nem hasas menyecske régtől, csak lapos öregasszony igaz-e? Maradj itthon! Pihengess! Két évvel úgyis megtoldtad a szolgálatot. .. Ami a szavak körgyalulása nélkül annyit tesz: „Ne rontsd tovább a bognárműhely levegőjét vén sa- labakter!” Hogy ne kelljen a szemükbe néznie, Bognár Ambrus munkát adott magának. Pedállal forgásba hozta a tengelyagyig vízben járó, cipónyi. köszörűkövet Érzékcsalódás játszott vele, mintha nem is ő nyomta volna a vonókést a pörgő kőkerékhez, hanem az kínálta két tőgysima nyelét kapaszkodóul. Csillagok röppentek a kézé közül. Az elnök — akinek a nevébe akkoriban ragadt a lóti-futi szó — mentében még „odagömböiyítette” Bognár Ambrusnak: — Holnaptól már vígan hajku- rászhatod a böskéket, öreg. Csak én tartanék már ott, ahol te! Hirtelen Varga és Kese Pali sunyi bólogatással igazította a maga véleményét az elnökéhez. Júdások! Eladtátok a mestereteket harminc ezüst pénzért! Sokkal több úgysem nyomja a pénzes borítékotokat, ha en már majd...! Hát ezért egyeztek ezek ketten úgy össze mostanában, mint a kocsi fenékdeszkái. Nem kellett hozzá ceruza, hogy kiszámítsák: a kevés munkából több lesz, ha csak ketten végzik. Leskó László: Kétszerbognár szekerei K iült a műhely előtti kispad- ra. Még kövér volt a nap. A déli harangszó viszont vesztett tömörségéből, ahogy kitüremke- dett a keskeny toronyablakon, és szinte testetlenné vékonyult. De lehet, hogy csak Bognár Ambrus hallotta lélekharang szapora sírásának. Hiszen ráláthatott volna ő már erre a napra! Amikor a megroppant tengelyű szekerek helyett traktorpótkocsik deszkaoldalait kezdték javításra küldeni. Vagy amikor a kontároknak is gyönge munkaként ládákat szegeitek a kertészet részére. Lesből támadt rá az igazság: halódik a mestersége! Az öt ágra rokon mesterség. Mert aki bognárol, asztalosként sem vall szégyent, és kádárnak sem az utolja. Helytáll ácsként, de kerékabroncsozáskor sem kiált kovács után. Aki pedig kicsit is kuktató ember a szakmában, az lakatosként a legkezesebb szerszámait maga formálja tény érihez. Hiszen fölfigyelhetett volna arra, hogy a rongyos kis gépműhely — amely először még egy kölyöknyi UTOS-traktort is képtelen volt elnyelni — mint asszonyosodik mammut gépikreket méhébe fogadni képes épületóriássá. És szinte észrevétlenül sokasodtak meg azok az overallos, hegyes füttyű legények is odaát Egy napon — valahogy olyan valószínűtlen volt ez Bognár Ambrusnak, mint az álom — Jani fiát latta egy traktor csészeülésében, — Ambrus bál Velünk tart? A két júdás ebédelni indult. Menjetek isten hírével, sunyi is- kariótiak! De csak a hátával mondta. Fordult be a műhelybe. M áskor megszokásból nem • * érezte az orrában, most hirtelen illata lett újra a .gyantás deszkának. Szürkészöld homállyal csalta a szeme a bognárt. Félvakon tapodta a zserregő szíjácsot. A szerszámok elhagyottan hevertek. Bognár Ambrus arcát ráncosra húzta össze a szája ecetes íze. Ezek így üzennek neki, hogy már nem ő a gazda! Nem az, hogy visszaheccelődök, hanem: örökségbe hagyom a rendet — így gondolkodott, amikor kezdte a helyére glédázni a cifrázó mellé a plattgyalut, a körgyalu párjául a falcgyalut Füles, lapos, félgömbölyű vésőket A tenyere sírt búcsút a sima szerszámnyeleknek. Mintha halottra csukta volna az ajtót, úgy óvatoskodta be maga mögött A forgácsszáraz gazba taposott gyalogút szelíden vezetett Nem nézett hátra, de nyitott szeme mögött látta a műhelyházat. Tüskeként szúrta a homlokán belül az, amit most először gondolt át: a béna kis épület végénél lombdombbá magasodtak a foghíjas saroglyák, rozsdásodó kapáekék, törött szárnyú jármok, ő csak a földre dőlt, tizenkét küllősugarú,- szép kocsikerekeken szokta legeltetni a szemét mindig magában istengyerekek elhagyott pörgőinek becerézve azokat — Kétszerbognár! — A kocsmá- ros hangját hullám tarajára kapta a hitetlenkedés. — Vén kerékbába, te itt? — Kitelt... — A vendégem vagy egy fordulóra. Sört? Bort? Pájinkát? — Sört — Sört Bort Pájinkát. A kocsmáros hökkenve vizsgáztatta a szemével. Bognár Ambrus olyan volt, mint máskor, ha nagy ritkán betéved a Gyilkosba. (Ezt a nevét bélyegezték az italboltra a falubeliek egy regi, halállal zárórázott kocsmázáskor.) A csapos csak asztal-székközelből vette észre a bognár arcába repedezett fekete ráncokat. Olyan kuszán ágaztak szét az orr mellől, mint a gyerekrajzokon a karácsonyi fenyő ágai. N a — isten, isten! — koccintottak. A kocsmáros hamar hozzáhan- golódott Bognár Ambrus vékony kedvéhez. Más dolga nem volt, négy-öt jumbósapkás szerelőgyerek csapkodta asztalközépre a kártyalapokat, nemigen rendeltek. — Kitelt? — kérdezte a kocsmáros, mintha a bognár korábbi szava légyként röpdösve csak most telepedett volna meg a fülében. — Tudod te, milyen munkát végeztem én mindig? — Bognár Ambrus már a stampedlinél tartott, a másik előtt még peremig habos volt a söröskorsó. — Elsőrendű prímát.! Magam jártam az erdőt: ez a szil kerékagynak lesz alkalmatos, szívós fa, beharapja a küllőt Ebből az agácából elsőrendű príma küllőket gömbölyítek. Ez a kőris, ez nem issza a vizet nem repedezik: jó lessz oldaldeszkának, saroglyának. Rúdnak a szép menyasszonyka, a szűz nyír! ...Hozz még egy fordulót. Gyula. A másik odakinálta. érintetlen sörét Hirtelen zavarosodott meg Bognár Ambrus szeme. Mintha piros hajszálerek halója mögül nézett volna a kocsmarosra. Galambvörös bajszára fehér réteget havazott a sörhab. — Hatvan kocsit csináltam, érted, Gyula? Hatvanat! Hol vannak?! A lelkem volt bennük. — Régen tönkrementek, öreg. T i vagytok az én tudásom gyilkosai! — bökte mutatóujját a zavartan röhécselő overal- losok felé a bognár. — Inni, azt tudtok! Legázoltatok! — Ne igyál, Kétszerbognár. A saját boltomat rontom, hogy ezt mondom, beláthatod. Üres gyomorra rendeltél, vagy mi az ördög? — Te se szólj az életembe, Gyula! — Bognár Ambrus elmarkolta a kocsmáros elől a pálinkát is. — A fiamat én imádkoztam vissza a traktorra az elnöknél. Ivott, mint ezek. Legázolt a tulajdon fiam is, Gyula Ahogy emelte a kupicát, éppen a fiára látott Spiónkodhatott valaki Bognár Ambrusra, hogy a gyerek ilyen hamar itt termett. — Jöjjön, édesapám. — Menj, öreg. Nincs semmi hiba, csak menj. Az öreg és a fiatal olyan volt, mint a templom előtti háborús emlékmű két alakja: a sebesültet megkarolta a sértetlen. Már az italbolt korhadástól hullámos kerítésénél jártak, amikor a bognár kiszabadult a fia kezéből. Volt benne erő: lécet szakított és vadul csépelte a fiatalabb Bognár Rába- Steiger traktorát, amely sárga begyként lomhálkodott az út szélén. Minden csapással kurtult a fa, végül már a puszta kézével dörömbölt a gép embermagasságú kerekén, az ütesek előtt püffentve szájával. Vér piros-fekete fonala szőtte be a karját konyákig. Az árokpartra roskadt., Ajkai keskeny réséből soványka nyálcsíkként szivárgott ki a sírás. A vonalait vesztett világba | hatvan pár hajnalszínű lo- > vat, hatvan robogó pai asztszekeret > hazudott a szeme. ^ í j könyvek
