Népújság, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-05 / 54. szám

( HJVvvvvvvaVA*»VM*A*iaAai*aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa^^^ : Péntek esti külpolitikai kommentárunk: Európai szakszervezetek Eszmecsere Genf ben SZOMBAT ÉS VASÁRNAP fontos tanácskozás színhelye Genf. Másodszor ülnek tárgyalóasztalhoz az európai szakszervezetek vezetői a szocialista és a kapitalista országok szervezett dolgozói képvisele­tében. Huszonöt év után kontinensünk szakszervezeti moz ’mának képviselői 1974. januárjában találkoz­tak először. A genfi tanácskozás előkészítésében ha­zánk is részt vett, s a magyar szakszervezeteken kívül a Szovjetunió, az NDK, az NSZK, Svédország és Nagy-Britannia szervezett dolgozóinak képviselői tették közzé a felhívást a genfi értekezletre. MAGÄTÖL ÉRTETŐDIK, hogy a csúcsértekez­leten szóba került a további vélemény- és tapaszta­latcsere is a szocialista és a kapitalista szakszerve­zeti központok magas szintű küldöttei között. Nyil­vánvaló, hogy azóta csak erősödött az igény: talál­kozzanak ismét Genfben a szervezett dolgozók kép­viselői. Az általános óhajnak megfelelően rendezik meg most a kétnapos szakszervezeti konferenciát. Korunkban nemcsak a diplomaták, a külügyek hivatásos intézői alakítják, formálják a világ sorsát. Újkeletű fogalom, máris polgárjogot nyert a népi diplomácia. A nemhivatalos csatornákon át olykor gáttalanabbul, pallérozatlanabbul hömpölyögnek oda s vissza az eszmék, a gondolatok. Ugyan, ki merné lebecsülni sok millió szervezett dolgozó véleményének fontosságát korunk legégetőbb kérdéseiről: a béké­ről, a biztonságról, a népek együttműködéséről?! MEGGYŐZŐDÉSÜNK, hogy a genfi konferen­cián — bár a napirend elsősorban a szakszervezeti oktatás tapasztalatainak megvívását állítja előtérbe — a tárgyalóteremben és a baráti két- és sokoldalú eszmecseréken ezek a témák is terítékre kerülnek. S így is van ez jól: a szakszervezetek fontos külde­tést, nélkülözhetetlen szerepet vállalnak ezáltal a kontinens különböző társadalmi rendszerben élő né­peit összekötő híd megalapozásában. Mondhatnók: elébesietnek a történelemnek, azokat a témákat ke­resik és elemzik, amelyek itt és amott egyaránt kö­zelről érintik a dolgozó, alkotó, békére és bizton­ságra áhító embert / 1 Gy. D. Francia-lengyel tárgyalások Louis de Guiringaud fran­cia külügyminiszter pénteken befejezte hivatalos lengyel- országi látogatását, amelyről délután Varsóban közös köz­leményt adtak ki. A felek — hangsúlyozza a közlemény — kifejezésre jut­tatták, hogy készek az eny­hülési folyamat megerősíté­sére és elmélyítésére. Corvalán nyilatkozata a Le Monde-nak Az emberi jogok nem szűkíthetők csupán a gondolkodásra A chilei helyzetről és a nemzetközi kommunista moz­galom néhány kérdéséről nyilatkozott Rómából törté­nő elutazása előtt Luis Cor­valán, a Chilei KP főtitkára, a Le Monde tudósítójának. A Chilei KP főtitkára sík- raszállt valamennyi chilei Külügyminiszteri konferencia Kairóban demokratikus erő egysége, a népi egység és a keresztény­demokrácia összefogása mel­lett. A Le Monde tudosítjának kérdéseire válaszolva Corva­lán megismételte, hogy nem kíván találkozni a Szovjet­unióból kiutasított Bukovsz- kijjal. Sem időm. sem ked­vem nincs ilyen színházhoz — mondotta —, minden idő­met népem ügyének kívá­nom szentelni. Egyébként sincs semmiféle összehason­lítási alap a szocialista or­szágok és a kapitalista világ között. Corvalán elmondotta, hogy Nápolyban járt előző nap, ebben a városban száz­ezer embernek nincs mun­kája, s éppen akkor lett ön- -gyilkos egy munkanélküli családapa. Ilyenfajta hely­zetek nincsenek a szocialista országokban. Az emberi jo­gok nem csupán ax gondolko­dásra és a dolgok megítélé­sére vonatkoznak, hanem a gazdasági, társadalmi, kul­turális szférákra is, a mun­kára, egészégre, a pihenésre. A kommunista mozgalom témáját érintve Corvalán ki­jelentette, nem kíván ítéletet mondani más pártokról, amelyeknek lehetnek az övé­től eltérő nézetei. Ami a mostanában itt-ott használt „eurokommunizmus” kifeje­zést illeti, Corvalán kifejtet­te: a kommunizmust politi­kai és ideológiai szempont­ból nem lehet regionálizálni. Én például, jelentette ki, nem fogok latin-amerikai kommunizmusról beszélni. Afeok a kommunista pártok, amelyeknek közös problé­máik vannak, helyesen te­szik, ha párbeszédre és közös akcióra törekszenek. Mind­egyik párt önálló és függet­len. Titkos ügylet Izraellel Kairóban folyik az arab és afrikai országok külügyminisz­tereinek tanácskozása. A mintegy 60 miniszter a közeljövő­ben megrendezendő államfői csúcs előkészítésére gyűlt össze. (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) A Daily Mail értesülése szerint Anglia a legnagyobb titoktartás közepette három korszerű könnyű tenger­alattjárót épített, illetve épít Izrael számára, amiből egyet már át is adtak. A fegyverszállítási embargó hi­vatalos politikájának kulisz-. szái mögött négy éve még Heath konzervatív kormá­nya engedélyezte a 75 millió fontos üzletet a Vickers vál­lalatnak. később a hivatal­ba lépő munkáspárti kor­mány szemet hunyt felette. A titkos ügylet véletlenül pattant ki: szerdán egy el­hagyatott skóciai országúton gépkocsibalesetben életét vesztette két fiatal izraeli, s nagykövetségük másnap már elismert annyit, hogy „kiképzési misszión” voltaki A Daily Mail úgy tudja, hogy mindketten egy na­gyobb izraeli haditengeré­szeti különítmény tagjai, amely nemrég meglátogatta a Barrow-Infurness-ben le­vő hajógyárat, ahol a ten­geralattjárók épülnek. A Vickers 'gyár és az izraeli nagykövetség egyelőre cáfol­ja a tengeralattjáró-ügyle­tet. Az „őszinte” CIA Nőkérdés és történelem HOGYAN KELETKEZETT a nőkérdés? Mi hozta létre a benne összegeződő problé­mákat? Erre a kérdésre az embe­rek köznapi vélekedései és az érdekelt tudományágak kutatásai különféle tartal­mú és nagyon sokféle ár­nyalatú választ adnak. A vá­laszok többsége nem szélső­séges, de majdnem mindről megállapítható, hogy az egy­mással kibékíthetetlenül szembenálló két sarkalatos álláspont valamelyikének a vonzáskörében fogant. Az egyik végletes állás- j pont szerint a nőkérdést a természet hozta létre, még- } pedig azáltal, hogy az em­beri faj két nemét egymás­tól fizikailag teljesen elkü­lönített egyedekben, külön a férfiban és külön a nőben alkotta meg. A természet — mondják e felfogás képvise­lői — megtagadott bizonyos képességeket a nőtől, amik­kel a férfit felruházta. és megfordítva: olyan testi adottságok, fiziológiai tulaj­donságok birtokába helyez­te a nőt, amikkel férfi so­hasem rendelkezhet. Ennek következtében a fajfenntar­tás néhány alapvető felada­ta — mint a magzat kihor­dása. megszülése, táplálá­sa — az idők kezdetétől a nőre hárul, és ez a tény egy­szer s mindenkorra kijelölte helyét, szerepét, kötelességét az emberek világában. E szemlélet, amely a nő sorskérdéseinek forrását és lényegét természettől kapott tulajdonságaiban és rendel­tetésében keresi, nagyon ré­gi. Változatait nemcsak val­lási tanítások, erkölcsi sza­bályok és követelmények őr­zik, hanem olyan emberek gondolati hagyatékai is, akiknek világképe' sohasem állott. teológiai eszmék ural­ma alatt. „A nő egyetlen hivatása, hogy törvényes gyermekeket szüljön és az otthon hűséges őrzője legyen” — fogalmaz­ta meg szentenciáját az ékesszólás ókori görög mes­AU77. március 5., szombat tere, Demoszthenész. Es mintha nem huszonkét év- évszázaű. legfeljebb huszon­két év telt volna el, úgy hat a fent idézett vélemény mel­lé állítva a múlt században élt német filozófus, Nietz­sche e tárgybeli aforizmája: „Minden, ami a nőben van, rejtvény — és mindennek egy megfejtése van: a ter­hesség.” S ha bárki kétel­kednék benne, hogy a fenti szemléletnek századunkban is vannak tekintélyes, köz­véleményt alakító hirdetői, akik nem az egyházaktól, hanem a tudománytól igény­lik rangjukat s megélheté­süket, azok meggyőzésére álljon itt néhány sor dr. Fritz Kaimnak, a világszerte ismert orvospszichológusnak 1968-ban nálunk is megje­lent könyvéből: „Milyen nagyszerűen megértette a házasság értelmét az az amerikai újságírónő, aki mi­után gyermekeit megszülte, abbahagyta az újságírói te­vékenységet, sőt háztartási alkalmazottját is elbocsátot­ta, hogy gyermekeinek pél­dát mutasson, és abban lel­te örömét, hogy mindent sa­ját kezével végez, Később már jobban kielégítette fér­je és gyermekei szolgálása, mint cikkek írása ismeret­len olvasók számára.” NYÍLTAN, vagy bur­koltan, de mindenképp engesztelhetetlenül utasítják el e szemléletet az ellenke­ző véglet hívei, akik azt vallják, hogy a nőkérdés ki­zárólag a társadalom szü­löttje, s mindazoknak a tár­sadalomtörténeti folyama­toknak a produktuma, ame­lyek a férfi és a nő ellenté­te mellett számos más, mélyreható gazdasági, szo­ciális és tudati ellentétet idéztek elő. A nőkre nehe­zedő elnyomás, az őket súj­tó igazságtalanságok okait nem az anyaméhben, nem a petefészekben kell keresni — mondják a nőemancipá­ció sürgetői —, hanem az adott társadalom termelési és hatalmi viszonyaiban, a vagyonok és jövedelmek aránytalan megoszlásában, a formális es tényleges jogok. a tanulási-művelődési-pálya- választási lehetőségek, egy­szóval: a nő és a férfi érvé­nyesülési esélyeinek egyen­lőtlenségében. Érvelésük, küzdelmük sok­kal fiatalabb, mint az el­lentétes póluson állóké. Tár­sadalomszemléletük fájának legmélyebbre nyúló, gyöke­rei az európai felvilágoso­dás századába kapaszkod­nak. „Sokszor elmondták a nőkről — írta 1780 táján Sebastian Mercier, az akkori párizsi világ valósághű ké­pének, szinte szociografikus tablóinak megalkotója —, hogy híjával vannak az igazságérzetnek, s inkább érzelmeikre, semmint eszük­re hallgatnak... De hisz nem a természet, hanem ne­veltetésük, társadalmi hely­zetük tette és teszi őket a férfiaktól különbözővé...” A XIX. század szocialista esz­méi és a velük átitatott mozgalmak tovább mentek, és szinte abszolút módon azonosították a női nem alávetettségének okait azok­nak a társadalmi ellent­mondásoknak és összeütkö­zéseknek az eredetével, ame­lyek a kapitalizmus munka- vállalóit nemre való tekin­tet nélkül sújtották. Ebből a némelykor fanatikus azo­nosításból hajtott ki az eu­rópai munkásmozgalom szel­lemi termésének egyik szép virága, August Bebel 1878- ban megjelent könyve: A nő és a szocializmus. „A nő teljes felszabadítása — írta a tudomány és a rajon­gás ötvözetéből született mű­vében a német munkásve­zér — csak olyan átalakulás alapján lehetséges, amely megszünteti az egyik em­bernek a másik felett, te­hát a tőkésnek a munkás felett bitorolt uralmát... Az osztályuralom örökre meg­szűnik, s vele együtt meg­szűnik a férfinak a nő fe­letti uralma is.” A XX. szá­zad emancipációs mozgal­mainak talaján egy — ta­lán a bebeli hitnél is me­részebb — intellektuális szenvedély születik, Simone de Beauvoir tudományos és publicisztikai érvekből szőtt szenvedélye, amely a nőt nemcsak a társadalom, nemcsak a férfi, hanem a természet zsarnoksága alól is felszabadíthatónak dekla­rálja. „Az állatvilágban a természeti tényezők ... egy­értelműen meghatározzák az anyaság és az egyedi lét viszonyát” — írja A máso­dik nem című, megkapó stílusművészettel alkotott, századközepi vitairatában. — „A nő esetében azonban nem a természet szab rá törvényt, hanem a társada­lom; aszerint, hogy milyen egészségügyi feltételek kö­zött zajlik le terhesség és szülés, lesz nagyobb vagy kisebb a faj hatalma a nő felett.” mi az aktuális érté­ke az egymással szemben­álló két felfogásnak? A kétféle felfogás a tár­sadalomról alkotott kétféle ideál kifejezője. A nő élet­hivatását többnyire azok te­kintik természeti tényezők által eleve meghatározott­nak, akik a társadalomveze­tés és -építés konzervatív formáihoz és tartalmaihoz vonzódnak. Ezzel szemben a gazdasági-szociális tényezők mindenhatóságát rendszerint azok vallják, akik a társa­dalmat legszívesebben sza­kadatlanul a forrás, az át­alakulás, a gyökeres válto­zás stádiumában tartanák. Az előbbiek szilárdnak, meg­állapodottnak szeretnék lát­ni az osztályok és rétegek határait — az utóbbiak vi­szont minél szabadabbnak a közöttük történő mozgási, áramlást, vagyis az egyén munkamegosztásbeli és tár­sadalmi pozíciójának változ­tathatóságát. Az előbbiek tisztelik az olyan hagyo­mányos értékeket, mint a tekintély, a vagyon, az al­kalmazkodás — az utóbbi­ak a fenti értékekkel szem­ben az egyéniséget, a fo­gyasztást és a függetlensé­get részesítik előnyben. Az előbbiek buzgalma legszí­vesebben konyhai tűzhely, főzőkanál mellé állítaná a nőket, az utóbbiak túlbuz­góim« akár pehéz BzáUÍŰ­traktorokra is felültetné őket. Aki értelmes fővel élte meg a magyar társadalom- történet 1945 előtti és utáni egy-egy évtizedét, abban ki­törölhetetlen élményként maradt meg a nőkérdés vég­letesen ellentétes két szem­léletének: az emancipációt konokul akadályozó és az emancipációt türelmetlenül sürgető szemléletnek az em­léke. Számukra a történe­lem közvetlenül, „egyenes adásban” mondta el azt a tanulságot, amit e korokat csupán könyvekből és fil­mekből ismerő nemzedé­kek okulására így lehetne összefoglalni: a nőkérdést helyesen értelmezni csakis a természeti és társadalmi tényezők együttes számba­vétele, hatásuk és kölcsön­hatásuk egyidejű elemzése alapján lehetséges. Ugyanilyen szintetikus, összefoglaló problémalátást követel a gyakorlat is. Elő­rehaladni ugyanis a nők és a férfiak társadalmi egyen­lőtlenségének megszüntetése felé csak akkor lehet, ha eközben a nők élettani sa­játosságai: a gyengébb fi­zikum, a terhesség, a szü­lés, a mentsruációval és an­nak végleges megszűnésével járó testi-lelki bajok nem válnak újra és újra a ko­rábbinál is nagyobb szelle­mi, képzettségbeli, pálya­alakulási — tehát társadal­mi egyenlőtlenségek forrá­sává. AZ UTÓBBI ÉVEKBEN a magyar társadalom vezető intézményeinek nőemancipá­ciót szolgáló néhány dönté­se és rendelkezése ennek a felismerésnek a jegyében született. E döntések köze­lebb vihetnek annak az em­bertípusnak (nem nőtipus- nak!) a megformálódásé; hoz, aki biológiai és szexuá­lis lényegét tekintve anya és nő, de hivatásszeretet és ambíció, cselekvőkészség és felelősségvállalás, kitartás és akarat, erkölcsi bátorság és igazságkereső hajlam dolgá­ban megkülönböztethetetlen lesz az emberi mivoltában 'vele együtt megújuló férfi­től Adas« PJ3 „Most pedig megesküszöm az összes lehetséges bibliára, hogy ez alkalommal csakis az igazat, a tiszta igazat val­lom. . (Az International Herald Tribune karikatúrája — KS) 22 ezer kilométert lovagolt Több mint 22 000 kilométe­res lovaglás után a napok­ban Madrid főterére bekoco­gott Alberto Barreta argen­tin fiatalember, öt évet és hét hónapot töltött paripája hátán s eközben bebarangol­ta Latin-Amerika és Észak- Amerika országait. New Yorkból hajón érkezett Cadiz kikötőjébe, és onnan lovagolt be Madridba,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom