Népújság, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-27 / 49. szám

Tanulóvezető Nyilvánvaló, hogy nem egészen ugyanaz, ha valaki matematikát, biológiát, magyar irodaimat tanít, vagy mondjuk autóvezetést. De valami hasonlóság azért mégis van tanáraink és azok között, akik a mai fiatalok számá­ra szinte nélkülözhetetlen autóvezetés fogásait adják át Csupán egyetlen jellemző különbségre szeretnék utalni: ha elfelejtünk mondjuk egy Csokonai-verset, melyet ifjú­korunkban tanultunk volt vagy kiesik tudatunkból a két­ismer etlenes egyenlet megoldásának módja — ettől még valahogy eligazodunk az életben. De ha valaki nem ta­nulja meg jól az autóvezetés fogásait meg a közlekedés­rendészet szabályait, s mégis részt vesz a forgalomban — állandó életveszélyt teremt, s e veszély őt éppúgy fenye­geti, mint az utcán meg az országúton közlekedőket. Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy nemrégi­ben olvastam egy hírt: egy tanulóvezető, oldalán az ok­tatóval. elgázolt egy gyalogost. A bíróság az oktatót bün­tette meg. A tanárok, az ismeretek továbbadói mindenképpen megbecsülést érdemelnek. Akár történelmet tanítanak, akár autóvezetést. De azért nem szükséges glóriát fénye­síteni válogatás nélkül minden oktató feje fölé. Nekem is, mint mindenkinek, voltak jó tanáraim, és voltak rosz- szak is. Az előbbiekre szívesen és hálásan emlékezem vissza, az utóbbiakat igyekeztem — és nem is eredmény­telenül — elfelejteni. így vagyok egykori autós oktatóm­mal is. Több mint tíz éve, hogy a Dankó Pista utca kör­nyékén meg a Hősök terén kezdtem vezetgetni oktatóm türelmetlen és figyelmetlen segédletével a rozoga Moszk­vics tankocsit. Meg kell vallanom: derék oktatóm a leg­alapvetőbb vezetési fogásokra nem tanított meg. Ez a föl­ismerés akkor hasított belém, amikor — már túl a vizs­gán — egyedül bemerészkedtem a forgalomba, s a Margit- hídon — úgynevezett csúcsidőben — dugóba kevered­tem. Az ember ilyenkor másodpercekig sőt néha perce­kig egy helyben álldogál, aztán elindítja a kocsit, és egy­két métert gurul, majd megint megtorpan, kis idő múlva újra egyesbe teszi a sebességváltót, megyen-megyeget egy kicsit, megáll, majd minden kezdődik élőiről. Engem az oktatóm erre a műveletre nem tanított meg. Amit az iskolában nem tanulunk meg, azt — mikor szükség van rá — kénytelenek vagyunk az életbén a ma­gunk erejéből és a magunk kárán elsajátítani. így tettem én is, de az említett hír olvastán mégis elgondolkoztam azon: egyéretlműen elítéljem-e egykori oktatómat? S egyáltalán: megokolt-e kígyót-békát kiáltani a rossz ok­tatókra a nemtörődöm, a szétszórt figyelmű, a gondter­helt, a fáradt tanítókra, tanárokra? Most hirtelen eszembe jut, hogy az a harmincöt év körüli férfi, aki engem annak idején beavatni kívánt az autóvezetés tudományába, egy­szer bevallotta: egy idő után csaknem mindnyájan gyo­morpanaszokkal fordulnak az orvoshoz. Sokan közülük néhány év oktatói munkája nyomán gyomorfekélyt sze­reznek, másoknak a vérnyomásuk ugrik föl, s egyéb be­tegségek mutathatók ki náluk. Bizonyára sokan megfigyelték, hogy egyike a legkel­lemetlenebb és legidegesítőbb érzéseknek, ha az ember jelen van egy műveletnél de nem avatkozhat be, mikor be kellene avatkozni. Témánknál maradva: ha például az ember íil az autóvezető mellett, s látja, hogy valamit intézkedni kellene, de a vezető nem intézkedik -— bizo­nyos, hogy fölszaladj bennünk a pumoa, más szóval a vérnyomás, s remegni kezd a gyomrunk. Az autós oktató állandóan ilyen helyzetben van. A kocsi döcög vagy sza­lad, netán száguld, izmaiban — azaz motorjában, meg­hajtott futóművében — sok-sok lóerővel életveszélyes masina, mely törhet-zúzhat, gyilkolhat, s az egész szer­kezet olyan valaki kezében van, aki nem egészen ura'a helyzetnek. Megfigyelhetjük azt is, hogy ha a kormánykereket kezelő mellett a vezetésben különösen gyakorlott utas ül, az illető állandóan az utat kémleli, nem vesz részt a be­szélgetésben, jobban összpontosít a vezetésre, mint maga a vezető, talán éppen attól a tehetetlenségi érzéstől indít­tatva, hogy a másik vezet, de az ő életéről is szó van, s nincs teljesen meggyőződve, hogy jó kezekben van az élete. így hát végül is — ha igazságosak vagyunk — meg­állapíthatjuk. hogy az autós oktató, ha néha utálatos és ideges is, nincs éppen irigylésre méltó helyzetben. A ma­zsola csak a kalácsban jelenti a csemegét; a közlekedés­ben a mazsola — mert a népnyelv így nevezte el a kezdő autóvezetőt — egyáltalán nem a forgalom legértékesebb csemegéje. Sok tízezer, sőt százezer társammal együtt részt vet­tem az új KRESZ-t fejünkbe sulykoló tanfolyamon. Mi­kor az úgynevezett önkéntes vizsgára sor került, teszt­lapokon — mintha totószelvényt töltenénk ki — kellett kiválasztani a helyes feleletet a lehetőségek között. Ki­derült. hogy a résztvevők, jobbára felnőtt, meglett férfi­ak és nők, akik évek, sőt évtizedek óta vezetnek, még a régi KRESZ legalapvetőbb paragrafusai között is csak cset- lenek-botlanak, az újról nem is beszélve. Száz résztvevő között csaknem negyven nem teljesítette a helyes vála­szokra nagyon liberálisan megszabott normát. Mivel az új KRESZ-ből tudvalévőén nem kötelező a vizsga, to­vábbra is mindenki vezethet, akinek jogosítványa van. Pedig most sok autóvezetőről kiderült, hogy mikor a jo­gosítványra pályázott, tehát évekkel ezelőtt, se tanulta meg a közlekedésrendészeti szabályokat vagy ha annak idején megtanulta, szépen elfelejtette.' S előfordulhat, hogy sok-sok éven át vezet-vezetget, és csak a véletlen, vagy a szerencse jóvoltából nem okoz balesetet, mert mások vigyáznak rá Is. Alaposan elgondolkoztatott ez a téma. Véleményem szerint az ember nem maradhat éveken át mazsola; nem számíthat arra, hogy vezetés közben mindig ül az oldalán egy oktató — nevezzük szakembernek —, aki ha baj van, beletapos a fékbe, vagy elrántja a kormányt. Vélemé­nyem szerint a vezetés mindenféle kategóriájú járműben alapos ismereteket hozzáértést, gyakorlatot, rutint, jó reflexeket, mások iránti figyelmet igényel. Nem minden kockázat nélkül való, ha valaki összeköttetés, rokonság, ügyeskedés, kacérkodás révén szerzi meg a jogosítványt, vagyis a jogot arra, hogy részt vegyen a közlekedésben. A jogosítvány birtokában ugyanis ügyességétől vagy ügyetlenségétől, hozzáértésétől, vagy hozzá nem értésétől függően módja van befolyásolni a közlekedést, a városi és országúti forgalmat, sajnos, mások egészségét, életét is. Míg beletanul valaki a vezetésbe, helyes a türelmi idő; ki lehet és ki is kell biggyeszteni a kocsira a gyakorlat­lanságot. jelentő és kíméletet igénylő T betűt. De örökké nem lehet a tapasztalatlanságra, a gyakorlatlanságra, a hozzá nem értésre hivatkozni. Egy idő után csak az ma­radjon a volán mellett, aki érti a vezetést. Amíg mellet­te ül a szegény gycmorfekélyes oktató, addig még csak lehet vétkest találni, ha bajt okoz. De mi legyen az ilyen mazsolával ha egyedül. 6aját felelősségére veti be magát a forgalomba, s kiderül, hogy hosszú távon is alkalmat­lan a vezetésre? NEMES GYÖRGY Tavaszhozók P árttaggyűlés a H.-i Építőipari Szövetke­zet 17 tagú pár talap­szervezetében. Első napirendi pont: az elbeszélgetések ta­pasztalatai. Második: a szövetkezet elnökének tá­jékoztatója a féléves gaz­dasági eredményekről. A MEZÖÉP alapszervezetével történt egyesülés után, ja­nuárban megválasztott tit­kár hét gépelt oldalt olvas fel. — Az elbeszélgetések so­rán tapasztalatunk szerint a légkör olyan volt, hogy minden egyes elvtárs sza­badon kifejthette és ki is fejtette véleményét... Az el­beszélgetést végző csoport több olyan javaslatot foga­dott el, amelyek a párttag­ság soraiban vetődtek fel... Párttagjaink kommunistához méltóan mérlegelték mun­kájukat, számot adtak a párt politikájának ismere­téről és főképpen arról, hogy azzal egyetértve vég­zik pártmegbízatásaikat, ta­núsítanak .kommunista ma­gatartást... Jelentős súlya volt azoknak az értékelé­seknek, amelyeknek lényege a megváltozott körülmé­nyek miatt bekövetkezett gazdasági jellegű problé­mákra vonatkozott... Már a hatodik oldalon jár. A kívülállónak, ha nem ismeri a helyzetet, az lehet az érzése: nincs, nem lehet itt különösebb baj. Legfeljebb a semmitmondá- son bosszankodik. Követ­keznek az elbeszélgetések alapján kidolgozott javasla­tok. — Eszmei-ideológiai fej­lődésünk érdekében az alapszervezet vezetősége szervezze meg. hogy az in­duló oktatási évben kom­munistáink 90 százaléka ve­gyen részt a szövetkezetben folyó politikai tanfolyamo­kon .. a második féléves munkaprogramban szerepel­jen a pártmegbízatási ja­vaslat... a KISZ-munka megjavítása érdekében a vezetőség jelöljön ki patro- nálót... a szocialista brigád­mozgalom hatékonysága ér­dekében a brigádvezetők teljes létszámban járjanak politikai tanfolyamra... Ennyi. Csak ennyi? Ennyi. ■ Szinte nem akad ma olyan munkája a szövet- zetnek, amelyet határidőre, jó minőségben végezne el. Több. egyszer már elvállalt feladatot lemondtak az idén. A helybeli MEZOÉP fel­számolása 36 százalékos lét­számemelkedést hozott szá­mukra, ennek ellenére ter­melésük csak 17 százalék­kal nőtt idén az első fél­évben. Minden hatékonysá­gi mutatójuk romlott, ugyanakkor több, mint öt- százalékos béremelést haj­tottak végre. Az ..igazolt hi­ányzás tavalyhoz képest megkétszereződött, az igazo­latlan — 240 dolgozójuk vau — 360 napra szaporo­dott fél év alatt. Belépett 190, távozott 81 dolgozó. Fegyelmezetlenségből súlyos Lépés­kény­szer üzemi baleset és nagy anya­gi kár következett be ná­luk a nyáron. Üzemi lopást fedeztek föl néhány hete... Hirtelen, váratlan meg­torpanás ez? Sgyál talán nem. Hozzászólás — nincs. A teremben mintha köd len­ne. Vagy csak a dohányzók eregette füst teszi? Az elnök — aki két esz­tendeje több évtizedes ta­pasztalata pártmunkásként került a szövetkezet élére — elkezdi tájékoztatóját az el­ső félévről. Amikor . ide­került, tarthatatlan állapo­tok felszámolása várt rá, és vezetőtársaira. A régi veze­tés öröksége azonban még ma is hat. Az iparágban tipikus problémák itt külö­nösen élesen vetődnek fel, mert a technikai felszerelt­ség elmaradottsága kis ha­tékonyságot konzervált, emellé a város építőipari egységei közül legrosszabb szociális körülmények és — tipikusan ipari szövetkeze­ti „betegség” — az alacsony bérszínvonal — maximális nyereségrészesedés sziszté­mája társult. Egyszóval, ez a szövetkezet az „állatorvo­si lóhoz” volt hasonlatos. A pártszervezet akkori mo­rális színvonalának jellem­zésére talán elég annyi: a régi elnök tagdíját egy ide­ig a szövetkezet finanszí­rozta... Innen kellett elin­dulni. De nem jutottak messzire. Miért? Az elnök keserűen, hang­ját olykor megemelve mond­ja a tájékoztatót. A pártta­gok most is füstölnek, még­is, mintha jobban lehetne már láni... — A MEZOÉP beolva­dásának kettős célja volt: ütőképes termelőegység lét­rehozása lakásépítésre és szolgáltatásra, valamint a fejlesztés és a jobb mun­kakörülmények feltételeit ésszerűen összpontosítva megteremteni. Az első cél csak részben valósult meg. A második elérése érdeké­ben több történi, de rövid távon ennek is még csak a nehézségeit, nem az eredmé­nyeit érezzük... Míg az elnök beszél, te­gyük gyorsan hozzá: a be­olvadás politikai előkészíté­se gyatra volt. Miközben a gazdasági vezetés egyetlen lépést sem tett azért, hogy a jó szakmunkások és ve­zetők is átjöjjenek a szö­vetkezethez, máshová csábí­tásuk nagy erővel és saj­nos, sikeresen folyt. A szö­vetkezet jelentős hitelt vett föl az átvett eszközökre, amelyeket viszont nem tud hatékonyan működtetni, mert — nincs kiveL A párt- szervezet képtelen volt más irányt szabni az esemé­nyeknek. A következmény? — Lemaradtunk a lakás­építésben — folytatja az elnök. Aztán sorolja a töb­bi problémát — Többsé­günkben csak azon a szín­vonalon dolgoztunk, mint eddig és ez hiba, mert a követelmények közben nőt­tek... A szakmai vezetés fegyelme romlott a legjob­ban... Vezető beosztású párttag kapott fegyelmit munkaidőben történt leré- szegedése miatt... Az utasí­tások semmibe vétele na­pirenden van... A vezető beosztású, leré- szegedett párttagtól azt sem kérdezték meg az alapszer­vezetben: komám, jó lesz ez így? ■ Komor arcok. Csend. Földre, falra menekülő te­kintetek. Elunva a hallga­tást, a városi pártbizottság képviselője kér szót — A fegyelmezetlen ve­zető elveszti erkölcsi alap­ját a dolgozók előtt... A pártszervezetnek kell min­denekelőtt rendet teremte­nie a maga portáján...! Az elnöktől a brigádvezetókig minden vezető az alapszer­vezet hatáskörébe tartozik: hol marad a segítség, az el­lenőrzés, a számonkérés?... Januárban az itt dolgozó kommunisták határozattá emelték a városi pártbizott­ság feladatmeghatározását — éppen ezen problémák megoldására!... Míg a párttagok azon gonlolkodnak: hozzászólja­nak-e, s ha igen, mit is mondjanak? — ismét bele­lapozok a feladatmenha tá­rozásba. „Az 1976-os év po­litikai és gazdasági szem­pontból kiemelten kezelen­dő... Ki kell alakítani és meg keli szilárdítani az alapszervezet eszmei, politi­kai és cselekvési egységét... Az egyéni elbeszélgetések során hívják fel minden kommunista figyelmét egyé­ni felelősségére, példamu­tatásának fontosságára... Ne­gyedévenként számoltassák be a gazdasági vezetést az idei terv időarányos végre­hajtásáról. A problémákat, hiányosságokat reális érté­keléssel vessék fel és tár­ják fel azok megoldási le­hetőségeit... A párt- és a gazdasági vezetés egységes, határozott intézkedésekkel tegyen konkrét lépéseket a munkafegyelem megszilárdí­tása érdekében...” Alig találni olyan pontot, ahol a végrehajtás leg­alább elkezdődött. De hali­juk a hozzászólásokat! — Ne szólj szám, nem fáj fejem, én ee szólok, te se szólj — ez megy nálunk! Ebbe belefulladunk, ha így folytatjuk... Az elbeszélge­téseken mindenki azt fo­galmazta meg, hogy vál­toztatni kell... Ha saját ha­tározataink végrehajtásáról esik szó, gúnyos mosolyok... Elkényelmesedtünk, minden­ki fut a maga kis ügye után... A gazdasági vezetés­től várjuk a kiutat, s köz­ben az elnök elvtárs cement, bitumen után szaladgál. Mi­ért nem bízik meg azokban sem, akik pedig rászolgál­nak?... össze kell rázni ezt a gárdát és össze is lehet! Mi vagyunk felelősek a ki­alakult helyzetért? Mi, mert kommunisták vagyunk... Alig győzöm jegyezni. De hol maradt mindez az előb­bi, titkári beszámolóból? És a zárszó ismét kiábrándító. — Bizony, a feladatmeg­határozásról elfeledkez­tünk... A pártfegyelmit pó­toljuk.. .(?) Szakmai és po­litikai továbbképzés kell a középvezetőknek... Igen, a végrehajtásra nagyobb gon­dot kell... Ennyi. Megint csak eny- nyi. Illetve: a pártvezető­ség „megvizsgálja a helyze­tet és 15 napon belül ja­vaslatot tesz a megoldás­ra.” Üjabb javaslat, hatá­rozat? Amikor a végre néni hajtott januári feladatmeg­határozásban minden lénye­ges tennivaló világosan benne van? Benne volt az elbeszélgetésben és a mos­tani felszólalásokban is^ Kifelé tartunk a gyűlés­ről. Az alapszervezet tit­kára azt kérdezi: — Ez a sok csúnyaság mind benne lesz a cikk­ben?... — Nem — mondom — nem mind. Mellettünk párt­tag brigádvezető bizonygat­ja, hogy akik őt munkaidő­ben látták sörözni, azok is vétkesek, hiszen akkor azok is lógtak a munkából... Az elnök széttárja a karját. A véleményt mondók megvár­nak az ajtóban, de nem szólnak. Csak a szemük kérdez. A titkár már az „objektív nehézségeket” fej­tegeti. Másnap a városi pártbi­zottság titkára ezt mondja: — Gyors változásra nem számíthatunk. A pártszer­vezet megerősítése, tekinté­lyének visszaállítása az alapvető feladat. Kemény munka lesz. de a tagságban — a titkárban alig — van fedezete a sikernek. Az el­nök jót akar, de nem min­dig jól és magára maradt. Ebben ő is hibás. Mégis őt kell támogatnunk, ha képes változni. A pártszervezet­nek, a becsületes dolgozók­nak fel kell sorakozniuk mögé... Lépéskényszerben vannak: mi segítünk, mint eddig, de helyettük nem tu­dunk cselekedni. Sóhajt, megsimltja őszülő haját. Sokat tapasztalt, is­meri a helyzetet, a szerep­lőket: igaza vitathatatlan. HÓDI T. JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom