Népújság, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-27 / 49. szám
E«y év az Avarban Szélmalomharc egy tornateremért A nagy ügyek kis dolgokon buknak el A főportás alig észrevehetően meghajtotta magát: — Az első emeletet nem ajánlom a hölgyeknek, mert csendesebb a harmadik, de ha a napfényt jobban szeretik, akkor ezt az oldalt javaslom. Igen, parancsoljanak, a 305-ös szoba kulcsa. Érezzék jól magukat. Egy év óta hallható csak ilyen és ehhez hasonló felvi- lágosíi 's Mátrafüreden, az Avar S- 'ó halijában. Egy év telt el, hogy a Mátra első szállója megnyílt. Valami „csodavárásszerű” hangulat vette körül akkoriban a modem épületet, hiszen ez volt az első, a várva várt, a sokat emlegetett, a sokszor hiányolt „ház”, amitől mindenki, vagy legalábbis majdnem mindenki azt remélte, hogy egyszerre megold majd mindent. o Vörösréz, faburkolat, márvány, a barna és a zöld színek uralkodnak és érzékeltetik a hegyvidéki környezet légkörét. A hallban bőrgarnitúra, vitrinek, szőnyegek és virág, és egy festmény a falon, festmény, amely sok embert elgondolkoztatott már. Olyanokat, akik a színes foltok értelmet akarták megfejteni. A vitrinekben extra minőségű termékek, mütyürök és mindennapi használati cikkek. Csak dollárért. A főbejárattal szemben a felirat adja tudtul, hogy itt a Cooptourist működik. Papp Rózsától, a fiók vezetőjétől kapjuk a felvilágosítást: — Fogadjuk, ellátjuk és irányítjuk a vendégeket, akik csoportosan érkeznek a határokon túlról, főként a szocialista országokból. Programról gondoskodunk, hogy jól érezzék magukat. Indítottunk innen már autóbuszt a vendégeink kívánságára Bécsbe is, Törökországba is. — Milyen a kapcsolatuk a szállóval? — Szerződés szabályozza üzleti kapcsolatainkat. A szobák felével rendelkezünk. Ezt a kontingenst tavaly majdnem teljesen kihasználtuk. Általában csoportokat helyezünk el a szállóban. O Á hét vége a zsúfolt, tudjuk meg Laczkó Pál főportástól. De a vasárnap már csendesebb. Február 13-án összesen 36 szobának volt lakója. Köztük osztrák, ausztrál és lengyel család, véletlenül mindegyikben akadt egy magyar származású személy is, vagy a férj, vagy a feleség. Hazalátogattak, körülnéztek, felruccantak a Mátrába is. Hiszen a Mátra nálunk fogalom. — A Pannónia volt az előző munkahelyem, 15 éve vagyok a szakmában, két nyelvvizsgám van — sorolta a tényeket Laczkó Pál. — Hogy volt-e különleges vendégünk? Olyan igazán különlegesről nem tudok. Jöttek hozzánk nagyon távoli országokból is, ahogy már néhány hazai törzsvendégünk is van, köztük nem egy, aki a fővárosban lakik. Mégis hetekre lejön ide, mert jól érzi itt magát. o Néhány ételkülönlegességet sorol Csercsics Márton, a szálló igazgatója: közülük az egyik palóc jellegzetesség. Macok-tésztában kisütött hús, amire tejfelt tesznek és sajtot reszelnek rá. Ebből fogy a legtöbb. A vadhúsokból is készítenek ízletes falatokat, vaddisznóból, őzből, szarvasból. Nyúl is kerül terítékre, de fácán még nem volt. Annak elég borsos lenne az ára, éppen kétszerese a csirkéének. A vacsorázók vannak többen, mint az ebédelők. A vasárnap déli vendégjárás az kiemelkedő. Akkor zsúfolt a bisztró is. Mindenkén- pen sok függ az időjárástól. Náluk a nyár az igazi szezon, akkor jön a legtöbb vendég azért, hogy itt egyék vagy igyék. Bár az étterem forgalma a legnagyobb, elégedettek a bárral és a drink-bárral is. Az első néhány hétben olyan „roham” indult a bár iránt, hogy „szűrni” kellett a vendégeket. Azóta már „kiegyensúlyozott” a bár közönsége. Ezek a kissé diplomatikus ízzű kifejezések sokat sejtetnek. Persze, a vendég mindig vendég, bizonyos dolgokat „nem illik” direktben kijelenteni róluk, egy magára valamit is adó vendéglátó helyen. O — Még nincs teljesen kész a szálló — magyarázza Csercsics Márton. — Az úszoda és a szauna megépítése van hátra, de ezeknek a nyári szezon kezdetére is működniük kell. Minden berendezés itt van már, ami reményt keltő. Szauna, uszoda...! Nem sok ez egy kicsit? Mintha valami extra íze lenne. Gyorsan hozzáteszi félig kimondott szavaimhoz a szálló igazgatója, hogy ma már nem szabad, nem lehet szállót fedett uszoda nélkül építeni. — A mi szállónk is akkor kapja meg végleges jellegzetességét, egyéni ízét, ha ezek a szolgáltatásaink is igénybe vehetőkké válnak. Arra nagyon büszke, hogy a Magyar Szálloda Szövetség a tagjai sorába fogadja az Avart, mert ez már elismerést jelez. Ahogy az is, hogy a Szakácsok és Cukrászok Országos Szövetsége is elfogadta jelentkezésüket Hat hónapi „próba”, a legkülönbözőbb időkben és a legkülönbözőbb módon, szigorúan inkognitóban, hogy ne lehessen rákészülni, és csak azután dönt a szövetség, hogy garanciát vállal-e a szálló konyhaművészetéért — Nagy megtiszteltetés a számunkra, hogy a kiváló szakember, Gundel Károly fia hozzájárult ahhoz, hogy a szocialista címért küzdő brigádunk felvegye édesapja nevét. Ezek a névadási és szövetségi ügyek a kívülállónak semmiképp sem mondanak annyit mint a szakmabelinek. Pedig minősítést hordoznak magukban. Jó minősítést A szálló a Gyöngyszöv-é. Az első földművesszövetkezet amely szállodát üzemeltet A kezdet itt sem megy simán, olykor több a jóra- való szándék, mint a tényleges biztonság. — Most tanácskoztunk a tervezővel és a vállalkozóval, hogy a fedett úszodát és a szaunát befejezzék — mondta Harmati László, a tulajdonos szövetkezet elnökhelyettese. Ezért futottunk össze a szállóban vele. Az egy év tapasztalatairól Csernyánszky Tamás, a Gyöngyszöv elnöke szólt: — Elégedettek vagyunk a szállóval, hiszen hasonló szálló, az első évben nem tudja a kihasználtságát olyan mértékre emelni, mint a miénk. Terveink szerint 3,5 milliós veszteséget állapítottunk meg az első évre. Ebből másfél milliót faragtunk le. A vendégeink szívesen jönnek, a forgalom is ezt jelzi. Véleményünk az, hogy a kezdés jól sikerült, ami megkönnyíti a folytatást is. Célunk az, hogy mindenben megfeleljünk vendégeink igényeinek, és szándékosan nem kategorizáltam sem ilyen, sem olyan szempont szerint a vendégeinket. O — Semmi kapcsolatunk nincs az Avar Szállóval — tudtuk meg Szabó Tivadartól, a Mátratourist v< bőjétől. — Még tavaly r. . ,kerestük őket, felajánlottuk, hogy küldünk hozzájuk vendégeket, de választ sem kaptunk. Az első hónapban körülbelül 300 vendégéjszakát tudtunk volna lekötni a szállónál, ezt mutatja a feljegyzésem, amit ma már nem is vezetek. Ha valaki kéri a címet, mi, mindennek ellenére is, készségesen megadjuk. Az IBUSZ kirendeltségének vezetője, Vibók Sándor- né kellemesebb megállapításokat közöl. — A központunkon keresztül volt tavaly kapcsolatunk az Avar Szállóval. Az idén semmi nincs. Tavaly előfordult, hogy a központ már nem tudott a neki fenntartott kontingensből szobát adni, olyankor közvetlenül tárgyaltunk a szállóval, méghozzá eredményesen. Ügy volt, hogy decemberben megállapodunk rendszeres üdültetésben az Avarral, de ez valami miatt elmaradt. Jelenleg csak az egyéni érdeklődőknek tudunk felvilágosítást adni, a szállóval való megállapodás híján. O Á vendégkönyv zsúfoltan őrzi az emlékező sorokat. Hosszabb, rövidebb szöveg, magyar mellett több idegen nyelven is, mind az elismerés hangján. Hetedikként kért szót Szilágyi István. — Gyermekeink testnevelési gondjairól szeretnék beszélni... — kezdte. A téma közérdekű lehet a lőrinci hőerőmű lakótelepén, legalábbis ezt bizonyítja az ifjúsági parlament résztvevőinek egyetértő zsongása, helyeslése. És a feszült figyelem, amellyel a munkatársuk szavait követik. — A telepi iskolának nincs tornaterme, a testnevelési órákat jó időben az udvaron tartják meg. télen pedig a „zsibongóban”. Véleményem szerint, enyhíteni lehetne a gondokon, nem kell hozzá más. mint egy kis összefogás. Itt van ez a kultúrterem, ötletesen apró változtatásokkal alkalmassá tehene tenni a testnevelési órák megtartására. Nem új dolog ez, az országban már sok helyen megoldották így az iskolások oktatását. A vállalat fiataljai el is végeznék a terem átalakítását, mindenki szánna rá néhány szabad órát A parlament résztvevői megerősítették az elmondottakat, s ez felért egy felajánlással. Nem is kell többet beszélni róla — mondogatták egymásnak —. inkább döntsék el. hogy mikor láthatnak munkához. BORDÁSFAL AZ OSCEOLA A lelkes társaságnak hamarosan le kellett mondania az ötlet megvalósításáról. Már az ifjúsági parlamenten éreztették a vállalat vezetői hogy nem örülnek az elképzelésnek. — Nem látjuk célszerűnek a kultúrterem tornateremmé való átalakítását, ennek ellenére a kérdést megbeszéljük a hozzáértőkkel... Mindez 1976. szeptember 24-én hangzott el, a fiatalok azóta sem kaptak konkrét választ a felajánlásukra. Csak találgatások vannak, a folyosói beszélgetésekből tudnak meg ezt, azt. nyíltan senki sem mondta meg eddig, hogy miért és hol akadt el a dolog. — Tudomásom szerint tárgyaltak az ötletünkről a vezetői megbeszélésen, s fél füllel arról is értesültünk, hogy meggondolatlanságnak tartják a javaslatunk kivitelezését. Mert hogy nézne ki egy bordásfal és a filmvásznon heti kétszer futó krimi együtt, az április 4-i ünnepségről nem is beszélve — mondja a KISZ-bizottság titkára, Nyéki István. — Minket nem zavarnának az ablakvédő rácsok, vagy a bordásfalak. Feltételezem, hogy azokon a helyeken sem zavarja az embereket, ahol már réges-régen a kultúrteremben tornáznak a gyerekek — teszi hozzá Szilágyi István, az ötlet javaslója, aki már számításokat is végzett a megvalósításhoz. — Néhány kiló vashulladék kellene csupán a védőrácsokhoz, meg egy fociháló a vetítővászon elé. Tízezerből kijönne az egész, a tanács meg biztosan adna támogatást a legszükségesebb tornafelszerelések megvásárlásához. Ha nem vitatkoznának még mindig a terem „esztétikáján”, meg azon hogy ki rendezze át hetente kétszer a helyiséget, ki takarítson rendszeresen, már régen tornázhatnának az iskolások. De úgy látszik, ez sem a vállalatnak, sem az iskolának nem sürgős... „A TORNATANÁR SEM JAVASOLTA...” A kultúrterem, amely körül a világ forog Lőrinciben, most is csendes és sötét, mint a hét többi napján. A lakat mindössze pár órára, a osütörtök és a vasárnap esti vetítés idejére kerül le az ajtajáról. Téblá- bolunk egy ideig a bejáratnál. szeretnénk bekukkantani, de a gondnoknő nem kerül elő. Kívülről szemléljük hát meg az épületet, saccoljuk, hogy milyen, nagy is lehet a terem. Az iskolai zsibongótól — az hatszor kilenc méteres — mindenesetre jóval nagyobb. — Konzultáltunk az iskola igazgatójával, aki ráadásul testnevelő tanár. O is egyetértett velünk abban, hogy a tornaszerek elveszik a terem ,,kultúr jellegét”, s egyébként sem alkalmas a szakfoglalkozások megtartására — mondja Kardos Márton, az erőmű igazgatója. — Tehát semmi remény sincs arra, hogy megvalósuljon a fiatalok javaslata? — Semmi...! — De ők erről eddig nem értesültek, holott az ifjúsági törvény szerint a parlamenten felvetett kérdésekre harminc napon belül válaszolni kell. — Igaz. írásban nem értesítettük őket, de nem hiszem, hogy nem hallottak a döntésről... Egyébként sem értem őket, a lőrincieknek hovatovább jobbak a test- nevelési, a sportolási lehetőségeik, mint a pestieknek! Ez túlzásként hangzik, de van benne valami. Sportlétesítmények valóban vannak most azonban egy „tornateremről” van szó. S/ÜKSÉGMEGOLDASNAK JÓ LENNE A községben a telepi iskolát leszámítva, minden oktatási intézménynek van tornaterme. A hőerőműnél van egy apró edzőterem — az asztaliteniszezők használnák, ha elférnének benne —, s ott van a sportpálya is. Ha ezt vesszük, valóban van hol sportolni, de megalapozatlan-e, túlzott-e az erőmű lakótelepén élő fiatalok igénye, amikor a gyermekeik korszerűbb oktatásáért kardoskodnak? — Semmiképpen sem túlzott az igényük, olyannyira nem az, hogy mi be is vettük a tornaterem építését az ötödik ötéves tervíinkbe. Sajnos, nem kaptunls rá pénzt, így csak 1980 után kezdhetünk munkához építéshez — tájékoztat Szent- györgyi János tanácselnök. — De a fiatalok találtak megoldást, sőt fel is ajánlották a segítségüket. — Mi örülnénk ennek a megoldásnak, mert ideig- óráig levenné a vállunkról a gondot. Csak hát, nem avatkozhatunk be a vitába, mert a terem a hőerőműé. Ha megvalósulna a KISZ- esek terve, a tanács anyagilag is tudná támogatni a tornaterem kialakítását j vásárolnának tornaszereket az oktatáshoz. — Milyen összegre gondol? — Egyelőre pár tízezer forintról lenne szó, később megnéznénk a lehetőségeinket. Az iskolai nevelőmu irkát mindenesetre jobbá, alaposabbá tenné a megoldás. hiszen nemcsak a tanárokon múlik minden... 1 KINEK VAN IGAZA? A délutáni órákban csendes az iskola. Pálinkás Mihály igazgató még bent van, ismerősként üdvözli a bennünket kísérő KISZ-titkárt. Csupán akkor kedvetlene- dik el, amikor a tárgyra térünk. — Higgye el, nekem már annyi bosszúságot okozott ez az ügy, hogy nem is szívesen beszélek róla. — Miért hiszen önt érinti a legkevésbé. Csupán át kellene vennie a „tornatermet”. Bár ami azt ületii önt az előbbrelépés egyik akadályozójának tartják. Azt mondják, nem tartja alkalmasnak a helyiséget a testnevelés oktatására. — Hát ez az, ami bosz- szant. Aki ezt állítja, az félreértett engem, mert én csupán azt mondtam, hogy „csak a megfelelő felszereléssel és berendezéssel ellátott helyiségben tudunk dolgozni.” Mi' minden lehetőséget megragadunk arra, hogy jói felkészítsük a gyerekeket, miért dobnánk el hát ezt a megoldást?! Így is szép sporteredményeink vannak, úgy bizonyára még több lenne a sikeres szereplésünk. És az egészséges életmódhoz szükséges mozgáslehetőség. Ez így mind szép. csupán egyetlen bökkenő van: nekünk a kultúrterem átalakítására, karbantartására nincs módunk, s arra sincs, hogy a székeket pakolgassuk, illetve takarítsunk az órák után. Ezért az a, véleményem, hogy ha megvalósulna is az ötlet, előbb-utóbb kudarcba fulladna az egész, mert nem lesz gazdája az ügynek, s a tornateremnek. — És a KISZ-fiatalok? — Rájuk nem lehet számítani ilyen rendszerességgel... Mondom, nincs és nem is lenne gazdája a dolognak. Pedig valakinek vállalnia kellene az adminisztratív oldalt is, hogy ki intézze a dolgokat, ki irányítson, ki feleljen a terem biztosításáért és ki fizesse a takarítókat. a székpakolo- kat. Hallgatva az igazgatót, rájöttem: ez az Achilles-sarka az egésznek Nincs patrónus, nincs takarítónő, székrakosgató — csak egy jó ötlet van, vagy talán csak volt!? — Minden nagy ügy kis dolgokon bukik el — summázza a fiatalok szélmalomharcát az iskola igazgatója. Nem is gondolja, hogy ezzel csak megerősítette a tényt: Lőrinciben ez a mondás egy örökigazságot takar... Szilvás István (Fotó: Szántó György)
