Népújság, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-23 / 19. szám

1. Utas! János: „Sokan mond- í. Bódl Sándor: „Felkerestünk J. Hangácsi Lászlóné: „Tízezer ták: »Vigyázz, bele lógsz búk- minden családot. Ötszáz forintnál munkanapot dolgozott a falu né­ni!»»* senki sem adott kevesebbet.’* pe, hogy művelődési háza le­gyen...” (Fotó: Perl M.) Csoda történt Noé-hegye alatt...? Noé-hegye szélberetvál- ta. eső- és jégkoptatta kő­hegy Istenmezeje közepén. Olyan, mintha Csontvári sejtelmes, különös alakzatú hegyvíziója vetülne hirtelen elénk, a „Magányos cédrus- fa” mögül. A ma is élő legenda szerint, valamikor pompázatos hegy volt, dú­san termő szőlősorokkal. Történt aztán egyszer, hogy egy várandós asszony bal­lagott erre, megkívánta és szeretett volna enni az il­latos szőlőszemekből. Noé­tól hiába kért, egyetlen fürtöt, egyetlen szemet nem aöott neki. A váran- idós asszony megátkozta a fukar Noé szőlőjét és az átok fogott, elpusztult min­den. Ilyen legendák ma már nem teremnek, ám mégis nyugodtan állíthatjuk „le­gendás" élet zajlik az öreg Noé-hegye alatt Esemé­nyekben gazdag időszakát éli a hegyekkel és erdők­kel övezett bányászok lak­ta falu. — Szorgalmas nép a ml fajtánk — mondja ütasi János, a községi tanácsel­nöke. — Kicserélődött itt lassan az egész falu, kül­sőleg is mást mutat mint akár nyolc-tíz évvel ezelőtt Míg a hozzánk hasonló lé­lekszámú más községben évenként 10—15 lakást épí­tettek, addig Istenmezején 60—80-at És milyen laká­sokat! Valóságos palotá­kat! De nemcsak saját ott­honaikról, a falu közös ott­honáról is példásan gondos­kodtak. Mindnyájunk ere­jéből épülhetett fel. közös fedél alatt a tanácsházá­val a két és fél millió ér­téket meghaladó, szép mű­velődési ház. Itt ülünk most a szép művelődési ház és a ta­nácsháza közös fedele alatt. S a krónikásnak nincs egyéb dolga, mint hűen fel­jegyezni, hogyan épült fel ezrek összefogásával, áldo­zatkészségével, szó szerint véve arcának verejtékével a kultúra eme nagyszerű haj­léka. Utast János, tanácselnök. Tizennyolc évi bányászko­dás után választották a fa­lu élére. — Régi vágya volt a község lakosságának, hogy művelődési háza legyen. Már 1960-ban felvetődött az építés gondolata. A bir­tokossági erdőből fát ter­meltek, követ is hordtak. Helyi erő, központi tárna* gatás hiányában azonban I az építkezés elmaradt. Ta- nácsházánk sem volt meg­felelő, az értekezleteket az iskolában tartották. A párt, a tanács és a tömegszerve­zetek rendezvényein állan­dó téma volt: tenni kell valamit. ' A falu kommu­nistái keresték a megoldás lehetőségét. Volt 300 ezer forint célcsoportos beruhá­zásra. A járási párt- és KISZ-bizottság ugyanennyit adott, hogy párt- és KISZ-helyiség létesüljön. Ez a 600 ezer forint volt az induló „tőke”. Aztán gyű­lésre hívtuk a falu népét, elmondtuk, hogy építhetünk művelődési házat ha min­GMmsm 1917. január 23* vasárnap denki segít, mert a pénz kevés. És a falu népe egyetértett a párt, a tanács javaslatával. Bódi Sándor, 60 éves, nyugdíjas autóbuszvezető. 1954 óta tanácstag, s hosz- szú időn át társadalmi el­nökhelyettesként tevékeny­kedett — A közös számi tga tások során arra az eredményre jutottunk, hogy ha minden család a társadalmi mun­ka mellett forintjaival is támogatja az ügyet ha se­gítséget kapunk a termelő- szövetkezettől, az üzemek­től — megfoghatjuk a dór* log elejét A vb határozata alapján a tanácstagok mun­kához is láttak saját körze­teikben. Felkerestünk min­den családot Ötszáz fo­rintnál senki sem adott ke­vesebbet s voltak, akik ez­ret tettek a közös asztalra. Én magam 15 ezer forin­tot gyűjtöttem a körzetem­ben, ennél többet. 16 ezret csak Onszágh Tibor szedett össze. Amikor megszámol­tuk a pénzt 250 ezer fo­rint volt az egész. Hangácsi Lászlóné, vb-tit­kár. — Amit az emberek pénz­ben felajánlotttak, gyorsan és könnyen összejött Nehe­zebben ment a dolog má­sik oldala, a társadalmi munka vállalása. A csalá­dok megkeresése, a beszél­getések azonban mégis csak meghozták az eredményt Egy-egy családra 6—7 mun­kanap jutott de sokan vol­tak, akik 10 napot is tel­jesítettek. Ha jól összeszá­moljuk: tízezer munkana­pot dolgozott a falu népe azért, hogy művelődési há­za legyen. Az összes társa­dalmi munka értéke. az önkéntes pénzbeli hozzájá­rulásokkal együtt, megha­ladja az egymillió forin­tot ütasi János: — Sok segítséget kap­tunk a tsz-tőL, az ásványbá­nyától, a csehi szénbányá­tól. az Ózdvidéki Szénbá­nyászati Tröszttől, az áfésztól, az állami gazda­ságtól. Legtöbbet a tröszt nyújtott s ezzel saját dolgozóit támogatta, mert az itt élő bányászok jó része náluk keresi kenyerét. A műszakiak például ingyen készítették el a terveket A legvékonyabban számít­va is, 220 ezer forint érté­kű tervet adtak. Bódi Sándor: — Az anyagbeszerzést a tanács apparátusa végezte. Nem volt ritkaság, hogy hajnali 3 órakor keltek és csak este 10-kor jutottak ágyba. Mikor mások reggel felébredtek, ők már itthon voltak két-három tehergép- kocsinyi anyaggal. Hangácsi Lászlóné: — Munkabért csak a szakipari munkákért fizet­tünk. A lelkesedésre. a munka ütemére jellemző, hogy az alapot egy vasár­nap kiásták, s egy másik vasárnap végeztek a beto­nozással is. 1971 őszén kez­dődött az építkezés 1972 szeptemberében pedig. a bányásznapon, megtarthat­tuk az avatóünnepséget. Ismerkedünk a művelő­dési házzal. Milyen is Is- tenmezeie néoének közös alkotása? Szép, dísze az egész falunak. Alanterülete 810 négvzetméter. Van ben­ne egy 200 férőhelyes szín­házterem színpaddal, há­rom öltözővel; 60 négyzet- méter alapterületű, ízléssel berendezett házasságkötő-te­rem; ifjúsági klub, minden igényt kielégítő felszerelt­séggel; községi könyvtár, pártiroda; a községi tanács négy helyiségből álló iro­dája. — Megérte-e minie» a fáradságot? Kihasználják-e a maguk építette közös ott­hont, a művelődési házat az istenmeze jiek? — A színházteremben normál filmes mozi műkö­dik. hetente négyszer van előadás, sokan látogatják. A könyvtár és az ifjúsági klub működése, látogatott­sága is megfelelő. A mű­velődési házban tartja rend­szeresen a különböző okta­tásokat a bányaüzem. Szak­köreink is vannak. csak számukra sajnos, már nem tudunk helyet biztosítani. Lehetne még pezsgőbb, szervezettebb kulturális élet is. Sajnos, 1972 óta nincs megfelelő emberünk, aki a művelődési ház igazgatója lehetne. Eddig négyen vál­tották egymást ezen a poszton, volt közöttük pe­dagógus is. de jelen pilla­natban nincs senki Búcsúzásnál Utast János még azt mondja: — Mikor belevágtunk az építkezésbe, sokan mond­ták nekem: „Vigyázz, bele fogsz bukni !** Ezek a ta­rn áskodók kétségbevonták az emberek segítőkészségél Tévedtek, mert a jó ügy érdekében igenis számítani lehet mindenkor a közös­ség, az összefogás erejére. Számítunk majd az óvoda építésénél is. Ötven férő­helyes óvodát tervezünk, itt a művelődési ház szom­szédságában. Ugyanúgy sze­retnénk felépíteni, közös összefogással. És ez lesz a legújabb „csoda” — Noé- hegye alatt... Pataky Dezső Vihar Nagy fügédén „Tisztelt Népújság szer­kesztősége! A tagok meg­állapítása szerint sajnálatos eset történt a nagyfügedi Dózsa Termelőszövetkezet­ben. Az 1976. évi munka­bérünk bent maradó 20 százalékát nem minden dolgozó kapta meg, s ígé­ret sincs arra, hogy kifize­tik. Az ilyen vezetési mód­szer nagyon elvette a dol­gozók munkakedvét. Kér­nénk. az esettel foglalkoz­ni szíveskedjenek, hogy ne forduljon elő többet He­ves megyében, sőt az or­szágban sem...” Ezt a levelet huszonnégy szövetkezeti tag írta alá. Közülük elsőként Víg Kál­mánhoz tértünk be. — Az itt a baj, hogy nem egyformán mérik az embert. Hogyan lehet va­lakinek minden járandósá­got kifizetni, a másiknak pedig elúszik tízezer fo­rintja? Deficitet emleget­nek. Nem csodálkozom. Olyan italozó ágazatvezető­vel, mint a miénk, szinte természetes következmény. — Elpanaszolták mind­ert a vezetőségnek? — Nem nagyon állnak velünk szóba. Legutóbb Ollári odament hozzájuk, de lekoptatták. Azt mond­ták, ők 6em tudják, hánya­dán állnak a dolgok, vár­junk zárszámadásig. A többi, akinek fizettek, nem. várhatott...? Szökő Gyula állatgondo­zó is aláírta a levelet, ami meglehetősen súlyos tényt állapít meg. — Ügy érzi. hiteles a szerkesztőségnek írt vád? — Én csak azt tudom, hogy a fiam. aki órabéres esztergályos a gazdaságban, minden járandóságát meg­kapta december végén, a miénk pedig bent maradt- Nem irigylem, inkább az igazságérzetem háborog. Akárcsak Szedmák Bán- dóré, Juhász Jozse? fé, Pál Istváné. Hét­köznap. vasárnap törődik az ember a jószággal, s így emelnek érte kalapot! Vagy mást mondok. Százhetve­nen élünk a kis gazdaság­ból, s öt év alatt három­szor találkoztam a!z elnök­kel. Egy véletlen volt. Ép­pen vasárnapi vadászatra készült. Jött volna közénk, hogy a bajokat észrevéte- lezze. Talán nem tarta­nánk itt Traktaristák között Az 1-es tanyán van a gépműhely és a trakto­rok, kombájnok állomás­helye. A jéghideg ebédlő­ben tizenöten futnak össze jöttünk hírére. Kemény, jóvágású férfi mindahány, traktoristák, gépkocsiveze* tők, rakodók. — Már azt hittük, nem hajtanak a levelünkre pe­dig forrósodik a hangulat, sok a hiba — mondja TEL Mint befagyott tenger, olyan a sík határ, Alant röpül a nap, mint a fáradt madár. (Petőfi Sándor: A puszta télen) (MIT Jótól Juhász Béla. — S ha nem változtatnak a dolgon. a vezetőség megnézheti. ki megy utánuk. S nem csu­pán a veszélyben forgó ke­resmény izgat minket, ha­nem a bánásmód. Ha szó­vá teszünk valamit, rögtön kész a válasz: mehet, aki­nek nem tetszik... El is kezdték néhányan. Somodi Jóska, Miklósi Miska, meg ‘a többiek. És tudja, mi a szomorú? Hogy ezek mind fiatalok. Akik folytatták volna a munkát, ahol mi egyszer abbahagyjuk... Jószerint tavasszal egyedül szántok. Mert nekem ma­radnom kell. Hová mehet­nék már közel a hatvan­hoz? Szavaira jóváhagyólag bólint Bakos József, Ha­rangi János, Bene István, Kraniczki Imre. Majd meg­szólal Kiss Miklós gépész. — Szerintem a hiba a helyzet elmérgesedésének oka „ titkolózásban rejlik. Állítom, ha a vezetők de­cemberben közlik velünk, hogy rosszul áll a gazda­ság szénája, emiatt ne szá­mítsunk nyereségrészese­désre, most csendes lenne a falu. Azt mondják, mi tagok: gazdák vagyunk. A szövetkezet gazdái. Márpe­dig akkor az ilyesmit ve­lünk egyetértésben, okos párbeszédben kell tisztázni, s lehet is tisztázni. Nem célunk a vándorlás, jöyő- re. meg azután is itt kívá­nunk élni, itt akarunk dol­gozni. De ismétlem, hogy ez csak így lehetséges. A kölcsönös bizalom, az em­berséges kapcsolat alapján. Árvíz és aszály Délutánba hajlik, mire a majorságból bejutunk a szövetkezeti központba, ahol elsőként Agócs Béla főmezőgazdásszal találko­zunk. Elmondjuk az észre­vételeket, s a tagok legna­gyobb sérelmét: a munka­elszámolási lapok tanúsága szerint visszatartott húsz százalékot. — Hallottam az elége­detlenségről, a viharról. Sőt azt is tudtuk, hogy a tagok többfelé levelet ír­tak. .. Kérem szépen, én a vezetők eljárásával, maga­tartásával kapcsolatban nem nyilatkozhatom. Azt sem tudom, milyen döntés szü­letik zárszámadásig a visz- szatartott húsz százalék ügyében. Egyet azonban nyugodt lelkiismerettel ki­jelentek: csodával határos, hogy egyáltalán így átvé­szeltük az utóbbi éveket. Aszály, árvíz, egymás után, az utolsó, 1976-os gazda­sági esztendőben ötmillió forint volt a terméskiesé­sünk, s erre még rászámít­hatunk másfél milliót, amit háztáji kukorica megváltá­saként juttattunk a tagok­nak. Az ilyen érvágást ná­lunk jobb természeti adott­ságok között levő szövetke­zetek is megérzik. Még szerencse, hogy a jószágál­lomány a vártnál többet hozott, meg aztán enyhít takarmányozási gondunkon a tavalyi másodvetés. így talán kimegyünk nullára! Megérkezik időközben Kincsén Ferenc elnökhe­lyettes, pártszervezeti tit­kár is. Rögtön a dolgok kö­zepébe vág. — Későn, csak tavaly álltunk át munkaegységről a havi készpénzfizetésre. S még igen sokan nem értik az átszámítást Pedig, ha például Bodó Tibor össze­számolja, mennyit kapott két esztendeje, s mit vett fel a tavalyi év folyamán, rögtön rájön, egyformán 43 ezer forint felett van az összjövedelme. Aztán a ta­gok és alkalmazottak minő­sítésével sincsenek tisztá­ban! Vagy nem akarnak tu­domást venni arról, hogy törvénybe foglalt kötelesség esztendő végén az alkal­mazottak teljes munkabé­rének kifizetése. Ami az el­nökkel kapcsolatos meg­jegyzéseket illeti, válaszol­jon rá ő maga. Voltai! tildák Tariszka Sándorral né­hány nap múltán ültünk le eszmecserére, s most már a TESZÖV szakértőinek je­lenlétében. Dr. Geri And­rás megyei titkárhelyettes és Kner Gyula közgazdasí fogadta el meghívásunkat. S most álljon itt summáz­va az elnök válasza. — Alaptalannak tartom a tagok vádaskodását, misze­rint lekezelnénk őket, vagy éppen kerüljük a velük való találkozást... Gazda­sági helyzetünket ismerik, nem kívánom ismételni. De kétségtelenül összefügg ve­le egy másik panasz. S mindjárt hozzáteszem: mi tavaly gyökeresen változ­tatni akartunk a helyzeten, az italozó ágazatvezetőt más beosztásba helyeztük. A döntőbíróság mégsem a mi fegyelmi eljárásunkat hagyta helyben, így válto­zatlanul az illető vállán nyugszik az egész növény- termesztés. .. Más hibát: is elkövettünk, beismerem. Időben kellett volna tájé­koztatnunk például a tag­ságot arról, hogy ámít de­cember végén kifizettünk az alkalmazottaknak, azt év közben mulasztottuk el. De nekünk, vezetőknek is fel kellett volna vennünk min­den hónapban a teljes alap­bért s akkor most nincs ez a feszültség. zárszám­adáskor egyformán sírunk... Hibáinkból eredően termé­szetesen lesz a napokban feladatunk. Egyrészt bri­gádgyűléseken tisztázzuk az alapvető félreértéseket, más­felől a nullázásra törek­szünk minden erőnkkel... Szóval, mi szeretnénk ki­húzni a szekeret a kátyú­ból, mégpedig meglevő tagjainkkal, s ahogyan is­merem őket: célt érünk! A közgazdász összegez Végül — nagyfügedi uta­zásaink tapasztalatainak összegezéseként — hallgas­suk meg Kner Gyula véle­ményét. — A nagyfügedi Dózsá­ban megyei szinten igen magas volt a jövedelem már 1975-ben, és körülbe­lül ugyanezt a részesedést tervezték és fizették ki a tagoknak az elmúlt év so­rán. A vihart keltő ügyben az első durva hibát akkor követték el a szövetkezet vezetői amikor gyakorlati­lag százszázalékos munka-, bért folyósítottak tagjaik­nak az elmúlt esztendőbén, maguk pedig a TOT ide­vágó határozatával szem­ben jövedelmük húsz szá­zalékát visszatartották, s az alkalmazottakkal együtt de­cemberben vették fel. E kérdésben egyébként mi­nisztertanácsi rendelet is ál­lást foglal, éppen a veze­tők és tagok közötti fe­szültség megakadályozása érdekében. Ügyviteli bak­lövés ugyanakkor, hogy hó­napról hónapra 80 százalé­kos munkadíjat tüntettek fel a bérszámfejtők az el­számolási okmányokon. To­vábbá kapcsolódó baj, hogy vezetők és tagok között rossz a kontaktus, ebből kifolyólag elmulasztották időben tájékoztatni a dől-: gozókat az év végén kifi-: zetett összegek eredetéről. Jogos volt ez, csak nem politikus! Tévhiedelmeknek adott tápot... — mondotta a TESZÖV közgazdásza. — Az eset nagy tanulsága s egyben az egész megyére szóló követelmény: a TOT 1/1975-ös határozatának kö­vetkezetes végrehajtása a munkadíjazásban, valamint a 19/1975-ös miniszterta­nácsi rendélet. amely ki­mondja, hogy a vezetőket a fizikai dolgozókkal ará­nyosan kell díjazni. Orszá­gos tanácsunk határozatára egyébként azért is figyel­ni kell, mert csak érvénye­sítése révén nyílik mód mindenütt a termelést ösz­tönző részesedés kifizetésé­re, ami nélkül nincs igazi zárszámadás. s nincs jó eredményt ígérő új eszten­dő! ★ Mindehhez mit tehet az újságíró? A feladatnak nem örül, mert könnyebb a jó­ról írni. De ha arra gon­dol, hogy a téma gondos körbejárásával hasonló je* lenségeket előz meg akkor valamennyire elégedett le­het. Ebben bizakodva ta­postunk annyi havat Nagy- fügeden. Moldvay Győző

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom