Népújság, 1976. december (27. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-05 / 288. szám
Kiből lehet autószerelő? Pályaválasztás — gondokkal Befejeződtek a megyei műszaki tietek Az irányítás színvonala a vezetés mércéje is Beszélgetés a MTESZ megyei szervezetének titkárával Több mint egy hónapig tartott — a MTESZ, a KISZ, a TIT, a Közgazdasági Társa_ ság megyei szervezete, valamint a megyei tanács építési és művelődésügyi osztálya rendezésében — a megyei műszaki hetek idei rendezvénysorozata. A gazdag programról. a szakmai tanácskozások főbb tapasztalatairól dr. Domán Lászlóval, a MTESZ Heves megyei Szervezetének titkárával beszélgettünk. — Miért éppen a vezetés színvonalának növelése volt a központi témája a most végétért műszaki heteknek? — Ennek több oka is van. Ismeretes, hogy pártunk XI. kongresszusa az egyik legfontosabb feladatként jelölte meg a vezetés, az irányítás színvonalának növelését. Tegyük gyorsan hozzá: nem véletlenül, hiszen valóban az a helyzet, hogy az adottságokat, a meglevő lehetőségeket messze nem használjuk még ki a vezetésben sem. Vegyük példának a beruházásokat. Alig van olyan vállalat, munkahely megyénkben is, ahol ne terveznének különböző jellegű és méretű új fejlesztéseket. Holott ősz. szehasonlíthatatlatiul olcsóbb lenne, ha a ténylegesen meglevő tartalékainkat mozgósítanánk. a munkatermelékenységet növelnénk elsősorban. Mert ehhez ugyanis nincs szükség újabb befektetésekre, hiszen a gépi és az élő munkaerő lényegében megvan, csak hatékonyabban kellene kihasználni. Ez pedig elsősorban a vezetők, a vezetés feladata, kötelessége. — Bár a szemlélet kezd már változni. módosulni, de nagyon sokan még ma is csak az igazgatót, a párt-, a KISZ-, a szakszervezeti titkárt, a főmérnököt, a főkönyvelőt, az osztályvezetői tartják vezetőnek. — Sajnos, így van. és ez nagyon nagy baj. Mert ahol ezt a gyakorlatban is így érvényesítik, ott nemcsak az üzemi demokrácia szenvedhet csorbát, hanem a dolgozókat, a munkatársakat is jóval nehezebb megnyerni még az olyan feladatok megvalósítására is. amelyekkel (Fotó: Szántó György) Istenmezeje kis község Heves megye határán. Mindössze kétezer-háromszáz lakosa van. s nem csoda, ha az emberek meg tudják nevezni a falu túlsó végén élőket is. Így aztán nem volt nehéz megtalálni a védőnőt sem, kalauz akadt bőven. Legtovább, egészen a kapuig egy babakocsis fiatalasszony kísért bennünket, így még be sem kopogtattunk az ajtón, már mindent tudtunk Tóth Margit körzeti védőnőről. A kismama mesélt el róla egy történetet. — Én az életem köszönhetem a védőnőnek. Édesanyám többször elmondta már az esetet, én pedig jól az eszembe véstem. A háború nagyon megviselte az istenmeze jieket is. Az éhség, a különben egyetértenek és szimpatikus is számiikra. Ahol yiszont a két beosztottat irányító kolléka is vezetőnek számít, s mindazokba a döntésekbe, azok előkészítésébe, megvitatásába bevonják, véleményt kémek tőle, amelyet majd neki és beosztottjainak kell végrehajtani, ott nemcsak fórumai vannak a demokráciának, hanem demokrácia is van, és egészen biztos, hogy nem kell kétszer elmondani, hogy mért így, mért azt kell egy adott kollektívának másként csinálni. S mondjuk meg őszintén: azt a fajta vezetési stílust sem szeretik és főként nem tisztelik ma már az egyre műveltebb, sokoldalúbb munkások, amelynek tekintélyt csak a beosztás ad, amely mindig azt hangoztatja, hogy „én jól gondoL tam — mármint a vezető —, csak elrontották”. Pedig a tekintélyt nemhogy csökkentené, hanem nagyon is növelné, ha ilyen esetekben a vezető úgy fogalmazna: jól döntöttünk, csak elrontottuk, vagy elrontottam. A munkatársak, a beosztottak ugyancsak vezetőik érdemeinek tartják azt is, ha például egy üzemben, egy vállalatnál nemcsak a lehetőségeit teremtik meg a szakmai, a politikai továbbképzésnek, hanem egy bizonyos idő %tán számon is kérik az érintett területek irányítói, hogy kik tanulnak, hogyan tanulnak, mért morzsolódtak le. Azt pedig, ha szabad úgy fogalmazni, egyenesen „feldobja” a munkatársakat — bármilyen területen is dolgoznak —, ha ötleteikre, javaslataikra minden esetben választ kapnak. Különösen, ha a válasz úgy kezdődik, „javaslatát köszönjük, jónak, illetve ezért és ezért megvalósítha- tatlannak tartjuk.” — Az elmondottak hogyan kapcsolódnak az idei műszaki hetek eseményeihez, rendez*, vényeihez? — Ha kicsit sokáig gondolkodtunk is rajta, de végül már itthon, Magyarországon is szakmának számít a vezetés. Ha pedig szakma, akkor a többihez hasonlóan megtanulható, fejleszthető. Ugyanakkor a vezetőkre Is érvényes az a régi, igaz mondás, hogy a jó pap, ez esetben a jó vezető holtig tanul. De szerintem úgy is fogalmazhatunk: kötelessége tanulni. — S miért? — Mert ami ma jó, elég, az holnap, holnapután már a vezetésben is kevés lesz. Függetlenül attól, hogy ki, milyen területen, poszton dolgozik. Ez pedig egyértelműen azt követeli meg. hogy tanulni kell. A tudománytól, a beosztottaktól, politikai, szakmai feletteseinktől, a kollégáktól, a fiataloktól, az idősebbektől egyaránt. Szerénytelenség és túlzás nélkül mondhatom, hogy az idei műszaki hetek eseményei ehhez igen sok lehetőséget biztosítottak. A különböző jellegű rendezvényeken véleményt, módszert, tudást cserélhettek az azonos és a különböző szá. mok. ágazatok dolgozói, több kerekasztal-beszélgetésen nyílt mód véleményt cserélni országos vezetőkkel, közöttük államtitkárral, miniszterhelyettesekkel, kutatókkal, gyakorlati szakemberekkel egyaránt. Mivel a fontosabb, a nagyobb rendezvényeinken a Népújság munkatársai is részt vettek — ha szabad akkor ez alkalommal is megköszönjük a lap segítségét, érdeklődését —. így nem szükséges különösképpen bizonygatni, hogy nem egy olyan találkozója volt a műszála heteknek, amelyen címre, rangra való tekintet nélkül csaptak ősz. sze a vélemények, zajlottak a viták, az eszmecserék. Rendkívül sok információt kaptunk a népgazdaság időszerű feladataival kapcsolatban és igen sok jó módszerről is Alkalom volt az érdeklődőknek véleményt cserélni. — Ez valóban így volt, de vajon mennyi kamatozik majd az elhangzott sok. okos ötletből, javaslatból, a gondolatokat ébresztő előadásokból? — Ez kizárólag azokon múlik, akiknek egy hónapon át bőségesen volt alkalmuk a szervezett művelődésre, szakmai, politikai ismereteik bővítésére, a tanulásra és a tanításra egyaránt. Koós József A kérdés sokakban vetődik feL.. Tárgyilagosan — adottságait, képességeit és társadalmi igényeket mérlegelve — dönt-e sorsáról, jövőjéről, majdani szakmájáról, leendő hivatásáról a tizenhárom— tizennégy éves korosztály. Azt hisszük: azok járnak közel az igazsághoz, akik nemmel válaszolnak. A hetedik—nyolcadik osztályosok többsége ugyanis elsősorban szülei szavára hallgat, hiszen nem ismeri sem saját erényeit, sem az érvényesülés lehetőségeit. Az elhamarkodott pályaválasztás következménye a csalódottság, a sorozatos sikertelenség. íme egy elgondolkodtató statisztikai adat. Megyénk gimnáziumaiban, szakközép- iskoláiban és szakmunkás- képző intézeteiben az 1974— 75-ös tanév során mintegy hatszáz diák hagyta abba tanulmányait. A magyarázat kézenfekvő: egy-két vagy három évvel ezelőtt rossz irányba indultak. Mi lett velük? Elkallódtak, segédmunkásnak mentek? Ki tudja? Egy azonban tény: ezért siklottak vakvágányra, mert hirtelen határoztak. Vagy ők, vagy helyettük mások. 0Tévedés ne essék, ne*n dramatizálunk, nem kongatunk vészharangot, csak arra hívjuk fed a figyelmet, hogy jelenlegi pályaválasztási rendszerünk korántsem tökéletes. Ez akkor is így van, ha igen sok és rangos eredménynyel büszkélkedhetünk. Nézzük most a gondokat — bajokat A nevelők — a munkát már az alsó tagozatban megkezdik — a gyerekek széles körű tájékoztatására törekszenek. Jobbnál jobb ötleteket vetnek harcba, mégis úgy tűnik: ez a nemes buzgalom sem elég. A fiúk—lányok elsősorban Ismereteiket gyarapítják, s mind magabiztosabban igazodnak él a tudományok útvesztőiben. A tanterv és a tanmenet azonban alig nyújt lehetőséget arra, hogy a tanárok, az osztályfőnökök felvillantsák egy- egy szakma szépségét, beszéljenek a követelményekről. Ez bizony aggasztó, mert a kínálat igen nagy, s ráadásul egyre bővül. Ha a serdülő mit sem hallott a bánya elektrolakatosságáról, akkor aligha érdeklődik iránta. Ez persze csak nyitánya a nehézségeknek. Kárt okoznak az apák és anyák, ha saját ifjúkoruk vágyait, elképzeléseit akarják megvalósíttatni gyerekeikkel. Ilyenkor az sem zavarja őket, hogy túlértékelik a tanulók képességeit, s olyan készségekre esküsznek, amelyek valójában hiányoznak. Ha a pedagógus közbeszól, megsértődnek, ha a pályaválasztási tanácsadó intézet — pontos műszeres és pszichológiai vizsgálatok alapján — hiteles szakvéleményt ad, felháborodottan tiltakoznak. Csak egyéni óhajukkal számolnak, a népgazdaság igényeire egyáltalán nem gondolnak. Ezért először a szakközépiskolákat, majd a gimnáziumokat ostromolják és húzódoznak a szakmunkásképző intézetektől. Az eredmény? Ezek az oktatási intézmények váróterem jellegűekké válnak: az idei bekerülők négy év hala- dékot nyernek, s majd döntenek tizennyolc évesen, a felnőttkor küszöbén. Persze csak akkor, ha közben nem maradnak ki! Hosszú ideje kialakult az iskolaorvosi hálózat. Tovább tanulás előtt mérlegelik az egészségügyi alkalmasságot is. Sajnos nem mindig pontosan és következetesen. A korábban említett hatszáz ifjú tizennégy százaléka azért morzsolódott le, mert csak később derült ki, hogy egészségileg* alkalmatlan. Hiába ültek egy vagy két évig az iskolapadban. Elkeseredetten távoztak, hiszen például gerincsérültből sosem lehet szobafestő és mázoló. Az egészben az az aggasztó, hogy ez a túlzott nagyvonalúság hosszú ideje okoz károkat. Ma is kísért a divatszakmák büvülete. Ha valaki szakmunkástanulónak megy, akkor feltétlenül autószerelő, női fodrász vagy kozmetikus akar lenni. A szülőnek és a diáknak nem jut eszébe, hogy a rátermettséget más, szántén jó megélhetést, kényelmes munkakörülményeket biztosító pályákon is kamatoztathatják. Ott, ahol várnák a jelentkezőket. Sokszor a hiányos tájékoztatás a ludas. — 0Mi a teendő? Tizenhárom, tizennégy évesen nem könnyű dönteni, mégis — s ez következik oktatási rendszerünk jellegéből — ekkor kelll A fiatalok első nagy próbatétele ez. Megfontolt, mindennel számoló elhatározás úgy születhet ha az ifjakat sokoldalúan segítjük. A legfontosabb a széles körű tájékoztatás. Kétségtelen, hogy vannak tantervi kötöttségek, de az órákon — s erre néhány perces kitérő is elég — számos lehetőség adódik egy-egy hivatás szépségének érzékeltetésére. Ritka az üzemlátogatás, növelni kell ezek számát. A tanulmányi kirándulásokon több gyárba is ellátogathatnak. Szerencsére nem maradnak magukra a pedagógusok. Á Heves megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet hasznosítható ötleteket, ügyes javaslatokat kínál számukra. A megyei művelődésügyi osztállyal karöltve rendszeres továbbképzéseket szerveznek. Évente elkészítik a hetedikes tanulók szándékfelmérését, és ezt egyeztetik a társadalmi igényekkel. Iránytű ez, s ha ennek alapján világosítják fel a tanulókat, akkor csökken a csalódottak száma. Szorosabb kapcsolatot szeretnének formálni a szülői házzal. Ezt a célt újszerű rendezvények szolgálják. December 15-én például — a Hazafias Népfront Heves megyei Bizottságával közösen — a megye' iskolai szülői választmányának küldöttei tanácskoznak az otthon pályaválasztást segítő szerepéről. Igen sok érdeklődőt vonzott az az egri kiállítás, amely az egyes szakmák gépeit, munkaeszközeit és egyéb jellemzőit mutatta be. Ott voltak a jelentősebb üzemek, gyárak képviselői és négy alkalommal felvilágosító előadásokat tartottak, és válaszoltak a tanulók kérdéseire. Sőt alkalom adódott arra Is, hogy a fiúk—lányok kimenjenek a vállalatokhoz, s megismerjék a munkahelyi légkört, a követelményeket Ma már egyre többen vallják, hogy az ifjúság jövője nemcsak az oktatásügyre tartozik, hanem az egész társadalmat foglalkoztató téma. Ezért számíthatnak a pedagógusok a népfrontra — ennek országos tanácsa a tanévkezdés előtt levéllel fordult a szülőkhöz —, az úttörőmozgalomra és a KISZ- re, valamint a szakszervezetekre. Ezért - dolgoznak együtt, azért szerveznek közös és külön akciókat, hogy — ha közvetve is, de — eljussanak mindenkihez és megvalósítsák a folyvást szélesebb körű tájékoztatást. Ü ttörő jellegű kezdeményezésként összehívták a megyeszékhely iskolaorvosait, s felhívták a figyelmüket az alkalmassági vizsgálatok jelentőségére. Érdemes lenne a kört szélesíteni, hiszen, ha mindenütt komolyan vennék a feladatot, akkor több Ifjú találná meg a helyét az életben. 0Nos, a buzgalom nem volt hiába, ezt igazolják a számottevő eredmények. A megyei tanács végrehajtó bizottsága is elismeréssel adózott azért, hogy ebben az évben az általános iskolát végzett tanulók 56,36 százaléka került a szakmunkásképző intézetekbe. Ráadásul örvendetesen nőtt a lányok aránya is. Ilyen sikerekkel kevés he-: Iyütt dicsekedhetnek az országban. Mégsem lehetünk elégedettek, hiszen bőven akad még tanácstalan szülő és fiatal. Épp ezért számos tennivaló vár az iskolákra, különösképp a pályaválasztási felelősökre, az osztályfőnökökre. őket kell — az eddiginél is sokrétűbben felkészíteni, mert az általuk továbbított információ a leghatásosabb. Színvonalas műsoraival támogatást kínálhat a rádió és a televízió is. Jó lenne, ha á jelenleginél gazdagabb és tartalmasabb szakmaismertető .propaganda- anyag juthatna el a nevelőkhöz. Érdemes a közös gondolkodás és cselekvés lehetőségeit 'kutatni, mert évről évre sok ezer tizenhárom—tizennégy éves serdülő számít felvilágosításra, jövőjét alapoz') tanácsra. Mindannyiunk érdeke, hogy ne csalódjanak. .. Pécsi István „Esküt tettem a gyógyításra .. .** Margit néni fehér köpenyben 7 1976. december 5., vasárnap betegség nem tett kivételt Akkor még nagyon kicsi lehettem, talán pár hónapos, mint most a kislányom. Édes_ anyám pedig nagyon beteg volt nem tudott táplálni. Aztán egyszercsak megjelent a köz_ ségben egy fehér köpenyes fiatal nő, a mindig mosoly, gós. kerek arca inkább egy kislányéhoz hasonlított ö tett rendet itt A csecsemők, hoz napjában többször is elment és megetette, tisztába rakta őket. A neve egyszerre ismert lett tisztelettel vették körül az emberek, ö állított talpra engem is. Csoda, hogy volt ennyi ereje és akarata... Különben nemrégen nagy kitüntetést kapott — súgta oda az asszonyka, majd hozzátette: — Megérkeztünk, itt lakik, a régi tanácsháza épületé, ben. De aztán jót írjanak a mi Margit néninkről. o o o — Elszálltak az évek. s ahogy visszagondolok, bizony nem volt időm henyélni a 25 év alatt — mondja Tóth Margit, miközben hely. lyel kínál a barátságos kis otthonában. — Magam sem hittem volna annak idején, hogy itt ragadok, 194h-ben végeztem el Szegeden a védőnőképzőt. .Sokan voltunk testvérek, s valamelyikünk mindig beteg volt. így aztán- a védőnő mindennapos vendég volt nálunk. Akkor tetszett rneg igazán ez a pálya. Sikerrel, jeles bizonyítvány. nyal engedtek útnak, s ez a diploma akkor azt jelentette, hogy a legmagasabb kezdőfizetést kaptam, 540 forintot. Nagy dicsőség volt ez akkor! Párádra szerződtem, de Istenmezejére küldtek, mivel itt nem volt szakképzett védőnő. Gondolkodni sem volt időm a csecsemők, a betegek gyógyítása mellett, meg amiatt, hogy rögtön nekiláttam a vöröskeresztes csoportok szervezéséhez is. Elsősegély- nyújtásra, kötözésre tanítottam a helyi bányászokat, asszonyokat, sokszor gyertyavilág mellett. Ezeket a foglalkozásokat rendszerint az iskolában tartottuk. Győr. san >megbarátkoztam az emberekkel, pedig először a be. jizédüket sem értettem. o o o — Most is minden napom foglalt, az utolsó óráig be. táblázva. Délelőtt beteglátogatás a körzetemben, hiszen Istenmezején kívül Szederkénypuszta és Váraszó betegeit is én gondozom. A téli hónapokat kivéve, a kilométereket legtöbbször gyalog vagy kerékpárral teszem meg. Jelenleg 17' terhes kismamánk van a faluban, nekik hetenként tartok taná"s. adást. A délutánt a legkisebb vöröskeresztes aktíváimmal töltöm, az úttörőkkel. Most például nagy izgalommal készülünk a járási vöröskeresztes vetélkedőre. Ügyes gyerekek, utánpótlásban már nem lesz hiány. A-z. este a felnőtteké: a szülők akadémiáján tartok előadást, a gyermeknevelésről, a csecsemőápolásról, az életre való felkészítésről. Igaz. nekem nincsenek gyermekeim, de sokat ellestem, otthon besegítettem annak idején édesanyámnak, a gyerekek, kis testvéreim gondozásába. Huszonöt éve élek itt egyedül, ebben a házban, de mégsem érzem magam boldogtalannak magányosnak. Nem vagyok már olyan fiatal, de addig, amíg kezembe tudom venni az injekciós tűt, a fecskendőt, és fel tudom tenni a lábam a biciklipedálra, addig megyek, mert tudom, hogy várnak a betegek, a gyerekek és az idősek, akiknek sokszor elég egy-két kedves szó is. Eddig szerencsére elkerült a betegség — egy egészségügyi dolgozónak nem is „illik” ágynak dőlni —, de ha netán egyszer bajba kerülnék, tudom, rögtön akadna segítőtárs. — Amikor november 7-én a Vöröskereszt Országos Központjában átvettem a Munka Érdemrend bronz fokozatát a negyedszázados tevékenységemért. eszembe jutott a védőnőképző diplomaátadási ünnepsége, ahol égy , életre esküt tettünk az emberek gyógyítására. Ez a. fogadalomtétel még mindig kötelez és szeretnék még sok-sok évelj áldozni ennek a szép hivatásnak. Szüle Rita <
