Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-27 / 281. szám
Két taggyűlés között Minden párttag tudja, milyen fontos szerepet tölt be az alapszervezet életében a taggyűlés. Az állásfoglalásnak, a döntésnek ez a legfőbb helyi fóruma. De nemcsak a munka menetére gyakorol hatást, hanem légkörével, színvonalával a kommunisták személyes tulajdonságait. is jelentékenyen formálja. Felelősségteljes kötelezettségének tesz eleget tehát minden olyan alapszervezeti vezetőség, amely gondosan, idővel és energiával nem takarékoskodva készíti elő a taggyűlésekét azon fáradozva, hogy azok minél'színvonalasabbak' legyenek. Am az már sokkal kevésbé helyeselhető. ha e fáradozás közben szem elől téveszti azt, artii a taggyűlések között történik. Mi tagadás, léteznek olyan alapszervezetek, olyan vezetőségek, ahol a munka, a belső élet túlságosan is a taggyűlésekre koncentrálódik, jóformán azokra szűkül le. Márpedig az ilyenfajta „rendezvényközpontúság” óhatatlanul megmerevíti a mozgalmi tevékenység eleven folyamatát, gyengíti hatékonyságát. Hiszen mi minden történik egy pártszervezetben két taggyűlés között? Tanácskozik a. vezetőség, összeül a pártcsoport, szemináriuíni foglalkozást, vitaköri összejövetelt, esetleg pártnapot rendeznek. De nemcsak rendezvényeket, értekezleteket említhetünk. Két taggyűlés között megy végbe a mindennapos szervezőmunka az elfogadott döntések realizálásáért. S ami talán még fontosabb: az összejövetelek közötti időszaknak alapvető tartalmi eleme a folyamatos. állandó politikai tevékenység, a politizálás, a párt poli Ilkájával kapcsolatos, annak elfogadtatását célzó eszme- és véleménycsere. A pártmunka — lényegéből adódóan — állandó, folyamatos politikai, mozgalmi tevékenység. A taggyűlések e folyamatnak fontos állomásai, eseményei. Nagy hatással lehetnek és vannak rá, behatóan alakíthatják intenzitását, irányát. De nem pótolhatják, nem tehetik feleslegessé. Sőt, bizonyos értelemben éppen az a legfőbb rendeltetésük, liogy e folyamatos tevékenység eredményességét szolgálják. Ha két taggyűlés között űr tátong az alapszervézet életében, hu az eleven politikai munka árama nem teremt kellő kapcsolatot a tagok között, akkor éppen ennek a rendeltetésének nem tesz kellő módon eleget. S ha ez a kisugárzó hatás gyenge, hiányos, akkor hiába gondosan megválasztott a napirend, jól elkészített a beszámoló, eleven a vita, sok a hozzászólás — a munkát nem lehet kedvezően értékelni. Nyilvánvaló persze, hogy a taggyűlés színvonalát és hatását valójában nem lehet ennyire különválasztani, hiszen a színvonalas taggyűlésnek önmagában véve is megvan a maga hatása a pártmunka további menetére. Mégsem mindegy; hogy ez a hatás automatikusan, spontánul jön-e létre, avagy pedig tudatos erőfeszítésnek az eredménye. Ezért fontos, Országos felmérés az állattenyésztő telepeken Országosan felmértek, milyen állategészségügyi tényezői! okozzák a mezőgazdasági telepeken a legnagyobb veszteségeket, és miként lehetne csökkenteni a kiesést A vizsgálat szerint 1975- ben a szarvasmarháknál az összes megbetegedések mintegy 80 százalékát tartási, takarmányozási hiányosságok okozták, s ilyen rendellenességek miatt volt beteg az állatorvosok elé kerülő sertések 90 százaléka. Lényegesen jobb a helyzet a fertőző betegségek tekintetében: az elmúlt évben a sertés-megbetegedéseknek mintegy 10 százalékát okozta fertőzés — ami nemzetközi mértékkel mérve is jő eredmény — s ennél is kedvezőbb, hogy a fertőzések miatti kiesés a sertésállományban mindösz- sze 0,5, a szarVasmarha-tele- peken pedig csak 0,6 százalék. A vizsgálat szerint az új szakosított telepeken általában kedvezőek a járványmegelőzés feltételei, de hiányosságok még a korszerű üzemekben is tapasztalhatók. Rendelkeznek ugyan feketefehér öltözővel,: járműfertőtlenítővel stb. Ezeket a létesítményeket azonban több helyen nem használják rendeltetésszerűen. A háztáji tejet is a telepeken, gyűjtik ősszé, ami állandó fertőzési veszélyt jelent. Egyes speciális állattelepi létesítményekben nem bővelkednek a mezőgazdásági nagyüzemek, sok helyen hiányzik például a karanténozó helyiség, és számos helyen más célra használják a raktárakat. Komoly jár vány veszélyt jelent, hogy az elhullott állatok ártalmatlanná tételét, illetve hasznosítását nem oldották meg. Évenként országosan mintegy 50-—55 ezer tonna állati hulla keletkezik, amit csak 15—20 százalékos arányban dolgoznak fel a fehérjetakarmány-előállító üzemek, holott ezzel importot lehetne megtakarítani. Ä vizsgálat arra hívta fel a figyelmet, hogy a tartás- technológia a legtöbb esetben nincs összhangban a tartott fajták biológiai igényeivel. Különösen kedvezőtlen a helyzet azokon a szakosított tehenészeti telepeken, ahol az állatokat nem mozgatják és az almozás sem megfelelő. A vizsgálat szerint az állatmegbetegedések számának csökkentését és az állatok folyamatos termelőképességének fenntartását, illetve fokozását a tartási, gondozási és takarmányozási körülményei! javításával elsősorban az állattartó gazdaságoknak kell megoldaniuk. (MTI) hogy a vezetőség — s maga a párttagság,, minden egyes párttag •— tudatosan igyekezzék a taggyűlések hatását érvényre juttatni a mindennapi politikai és szervező munkában. Ne elégedjék meg a beszámoló jó felépítésével, a vitázol! magas számával, de még az elhangzó jó gondolatok kedvező mennyiségével sem — hanem mindenekelőtt arra figyeljen, miként valósulnak meg ezek a pártélet, a pártmunka gyakorlatában. Sokféle példával illusztrálhatnánk ennek fontosságát. de talán egyetlen is elegendő lehet. Ismeretes, hogy a pái-ttagság általában ren- ' delkezik pártmegbizatással, s ezek körét az alapszervezetek gondosan, megfontoltan szabják meg. Mégis, viszonylag ritkább még — noha az igény már korábban megfogalmazódott és a pártmunka valóságos szükségletei indokolnák —, hogy a megbízatás valamely határozat megvalósításához kapcsolódjék, közvetlenül azt célozza. Ahol a taggyűlést és az azt követő mindennapos pártmunkát egységben szemlélik, ott ilyen megbízatást már gyakrabban adnak. Ott ugyanis a taggyűlési döntést, elhatározást / már annak tudatos számbavételével hozzák, hogy a megvalósítás milyen konkrét tennivalókat igényel. így a megbízatások rendszere nem válik külön a döntéshozataltól, hanem a végrehajtás rendjének szerves elemeként fogjál! fel. Ami két taggyűlés között történik, az természetesen visszahat magára a taggyűlésre, annak színvonalára is. Hiszen a tapasztalatok a munka folyamatában halmozódnak fel, s csak ezek adhatnak alapot a gondos következtetéseknek, az előremutató elgondolásoknak. Ahol két taggyűlés között nem folyik eleven pártmunka, ott voltaképpen maga a taggyűlés sem lehet igazán jó. Lehet látványosan megrendezett, de csillogása külsődleges marad, s a mesterkéltség, a formalizmus ez esetben elkerülhetetlenül gyökeret ver, eluralkodik. A taggyűlés — mint mondani szokás — a pártszervezet munkájának tükörképe. S bármennyire fontos a tükör gondos csiszolása, állandó gondozása, tisztán tartása — a kép minősége végső fokon mégiscsak attól függ, ami a tükörben megjelenik. •HAMB'? •; Gyenes László Ljfikttrlyás telefon - Önműködő íróiép - Katalógustár Az ügyintézők technikája MINDEN ADAT — információ.'mond Valamit, utal valamire. Más adatokkal összevetve viszont megsokszorozódik bennük a valóságról szóló „hírtartalom”. Erre azonban, az elemzésre, értékelésre, az adatokban rejlő valamennyi utalás feltárása, a mai ügyviteli, ve- . zetési tervezési, számviteli gyakorlatban — annak kézműipari szintje miatt — nincs elég idő. A technika fokozottabb alkalmazásával tehát' itt is az alkotó elme szabadulna fel. E gondolatmenet igazságához adott pár száz kézzel fogható érvet a november 15-én megnyílt „Orgtechnik 76” kiállítás, amelyen 18 hazai és 8 nagy külföldi cég mutatta be vezetés-, szervezés- és ügyviteitechnikai eszközeit. A kiállított termékek, különösen a külföldieké, jelzik, hogy az utóbbi 10 —15 évben — mindenekelőtt az elektronika térhódítása révén — ezen a területen Is egy teljesen új iparág bontakozott ki. a hajdani irodai, vezetési segédeszközök gyökeres megújhodását és tömegét hozva magával. Arról hogy ez az iparág mi mindent tud ma már, képet alkothatott magának a látogató, végignézve a kiállított eszközöket, vagy belelapozva a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság katalógustárába. Az olyan hagyományos munkaeszköz például, mint a telefon, legújabban, a korszerű irodákban, páratlanul új szolgáltatásokra képes. A lyuk-kártyás telefon például (a készülék oldalára szerelt kis szerkezetbe kell belehelyezni a kódkártyát) megvárja a vonalat, tárcsáz, ha a hívott állomás foglalt, újból szerez vonalat és újból tárcsáz mindaddig, amíg a szám nem válaszol, akkor jelez a „gazdájának”. Aki sokat telefonál, tudja, hogy ez az egyszerű kis újítás egy munkanap alatt, esetleg órákat megtakaríthat az ügyintéző vagy. a vezető munkaidejéből. A KIÁLLÍTÁS katalógustárában szerepelt egy japán írógép, is, amely ' gépírónő ' nélkül ír — diktálásra. A nyugodt tempójú beszédet hiba nélkül veszi és leírja. (Bizonyosan megtanítható magyarul is.) Műszaki újdonság a távolsági irat- és levélmásoló gép. Az iratot a feladóhelyen beteszik a gépbe,- és bárhol,, a hasonló berendezés „optikája” alól, néhány perc múlva, kivehető a fénymásolt példány. (A nemzetközi hírügynökségek telefotó — technikájának irodai alkalmazása ez, de igen jelentős ügyviteli idő megtakarításokkal járhat, ahol alkalmazzák.) A kiállításon vagy a katalógustárban feltalálható kis műszaki „csodák” mellett persze számos hétköznapibb, de ugyancsak rendkívül hasznos, sok időt megmentő eszköz, készülék, berendezés kínálta magát az ügyvitelszervezőnek. Kartotékrendszerek mágnestáblák, köny-' nyen áttekinthető és kezelhető irattartók, diktafonok, a. mikrofilm-technika eszközei, a televíziós eszközök ötletes felhasználásával kombinált ügyviteli eszközök, számoló- és másológépek és így tovább. Drágák-e ezek az eszközöli? Túlnyomórészt pár tízezer forintért bármelyik beszerezhető. A fejlesztési alapokban pedig kisebb összegek, kb. ilyen , nagyságrendben, mindig maradnak a vállalatoknál. Tehát bizonyos értékhatárig, pénzhiányra nem is szabadná hivatkozni. Egy a közelmúltban végzett (OMFB) felmérés szerint a hazai vállalatok jó részénél a vezetés- és ügyvitéltechni- kai eszközök száma, igen csekély, s ezekét áíig-álig ismerik az irodákban. . EGY KIÁLLÍTÁS rövi- debb-hosszabb idő, után bezár, de ezeknek a rendkívül hasznos eszközöknek a napról napra bővülő katalógus- ? tára bármikor, bárki-számára elérhető marad'az' SZVT,, központjában, , Budapesten. . Ezt a katalógustárat viszont. nemcsak azért előnyös fof- 'gatni hogy tisztázza valaki, mit, mennyiért rendelhet 'meg. Sőt: ebből elsősorban — ötleteket szerezhet bárki: mit, hogyan lehet csinálni. De még ennél is hasznosabb a lapozgatás ebben a katalógustárban. talán azért, mert így sokan felfedezik, hogy az esetleg korszerűnek vélt ügyviteli rendszerük felett, milyen gyorsan elfutott az idő. G. F. Szakfelügyelők értekezlete a szakmunkásképzésről A szakközépiskolák és szakmunkásképző intézetek vezető szakfelügyelőinek kétnapos országos tanácskozása pénteken ért véget Szombathelyen. Az irányításuk alatt' álló 300 kereskedelmi, közlekedési, gépipari, villamos-, építő-, könnyű- és nehézipari, közgazdasági és egészségügyi szakközépiskolából, valamint szakmunkásképző intézetből évente mintegy 30 ezren kerülnek ki. A verető szakfelügyelők eszmecserét folytattak <>. szaktanárok rendszeres továbbképzéséről. Felkeresték a Vas megyei pedagógus továbbképző kabinetet. Jártak a Lakástextil Vállalatnál, ahol egyebek között a munkások tanulásával ismerkedtek.. Véleményt cseréltek továbbá a korszerű ismerethordozók, tanműhelyek fejlesztéséről. (MTI) Nyolcezer vagonnyi a földeken Megfelelő volt az idei a mnlrágyaellátás Az őszi talajművelési munkák előrehaladtával csökkent a forgalom a Heves megyei AGROKER műtrágya- és növényvédőszer-osztályán is. Amint azt Előházi Kálmán Az idén 600 Rá— A. Magyar Vagon- és Gépgyár Vörös Csillag Gépgyárában, Budapesten készülnek, a Rába— Steiger erőgépek. A 14 ezer négyzetméteres szerelőcsarnokban naponta három 245 lóerős traktor készül. A modern, nagyüzemű gazdálkodás minden igényét kielégítő, nagy teljesítményű erőgéo sokféle mezőgazdasagi és munkagép vontatására, illetve működtetésére szolgál. Az idén 600 Rába-Steiger hagyja el a gyárat. (MTI fotó — Hadas János felvétele — KS) osztályvezető kérésünkre e!-’ mondta — még mindig a nitrogén műtrágyákat használták a legnagyobb mennyiségben a mezőgazdasági üzemek. Eddig pétisóból 20,5 százalékos béltartalommal csaknem 8 ezer vagonnyit szórtak ki a földekre, bár a legutóbbi felmérések a fel- használás csökkenésére utalnak. Ennek fő oka, hogy a talaj most már lassan telítődik nitrogénnel. Fokozatosan nő viszont a foszfort és kálisót tartalmazó műtrágyák forgalma. A foszfor alapanyagúból 51,5 ezár tonnát, kálisóból pedig az idén 30 ezer tonnát vásároltak a gazdaságok. Széles körben terjednek a kevert, úgynevezett komplex műtrágyák nemcsak a tsz-földeken. de a háztáji gazdaságok és a kiskert-tulajdonosok körében is.. . | Javult az idén az ellátás H A hazai gyártású műtrágya, félékből az AGROKER szinte minden igényt ki tudott elégíteni, egyedül az ameri. kai 'gyártmányú „Triplefosz. fát műtrágya szállítása akadozott esetenként. A nyolc, van gazdasággal és negyven ÁFÉSZ-egységgel az áremelkedések ellenére is negyed- milliárú forintos forgalmat bonyolítottak le, sőt még a mai napon is mintegy hat. ezer vagonos, 62 millió foJ rint értékű raktári készlet vár eladásra. A pétisó alapanyagú komplex műtrágyáké ra épp ezért a vállalat 66 forintos árengedményt ad mázsánként, a szövetkezetek mégis vonakodnak most már nagyobb mennyiség felvásár-* lásától. Félnek a hatóanyag későbbi csökkentésétől, hiszen a raktározási viszom'ok manapság még sok kívánnivalót hagynak maguk után. Néhány újdonsággal — a levéltrágyákkal — is bővült ez évben a választék. Eleinte ugyan még idegenül csengett a növénytermesztők fülében a Wuxal, Platósán, Mikramid név; de ma már egyre több helyen kerülnek a kiszóró tartályokba ezek a vegyszerek, különösen a magas szinten gépesített gazdaságokban. Felhasználása azokra a kutatási eredményekre épül, amelyek kimutatták. hogy a növények le- vélzetükön keresztül is vészé nek fel táplálékot, így a műtrágya a különféle növényvédő szerekkel keverve, azokkal együtt szórható ki, elsősorban repülőgépről, de kisebb-nagyobb permetező- géppel is. A legfrissebb statisztikai ódátok szerint az országban átlagosan mintegy '276 kilogramm tiszta hatóanyagú műtrágya jut hektáronként a földekre, szemben a fejlett mezőgazdaságú országokkal ahol ennek a dupláját j iktatják a talajba. A szak? .' berek így joggal számító az elkövetkezendő évekbe ? : műtrágya-felhasználás növekedésére, de a megnövekvő igények kielégítésére a házai ipar a külkereskedői eir és a forgalmazó. AGROKr?~ a jövőben is, vállalkozik majd. . (csirálil; 1976, november 27., szom Dal