Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-04 / 261. szám
A nagy méret előnyei és hátrányai Kiss kenyér illatozik A termelőszövetkezeti kongresszus közeledtével egyre inkább kirajzolódnak azok a témák, amelyek munkát adnak majd a tanácskozásnak, illetve a következő esztendőkben a mozgalomnak. Ezek egyike kétségkívül az üzemi méret témaköre lesz. Hosszú ideig kerestük az „optimális nagyságot”, majd az elmúlt évekre a gazdaságok méretének gyors növekedése volt jellemző. Ez a szakasz is lezárult. Helyenként ugyan még tapasztalni törekvéseket a 10—15 ezer hektáros gazdaságok létrehozására, de ez már elszigetelt és általában nem is sikerül. Nálunk is voltak, akik az egészen nagy, 30—40 ezer hektáros méretekben keresték volna a jövő útját. Kétségkívül bebizonyosodott, hogy hazai viszonyaink között — legalábbis a közeljövőben — ez az út nem lenne célravezető. Már a tízezer hektár körüli méret is túlságosan „eszköz- és koponyaigényes”. A területi adottságok igazi kihasználásához ugyanis új épületekre, berendezésekre és gépekre lenne szükség, melynek anyagi fedezete gyakran hiányzik. Mindezek működtetéséhez pedig olyan jó szakembereket kell alkalmazni, amilyenek még kevesen vannak nálunk. A sok ezer hektárok ugyanis minőségileg új problémákat vetnek fel és ha ezek megoldását mindenütt helyben akarják kikísérletezni, akkor a népgazdaságnak nagyon sokba kerül. Az ígéret szép szó... Sok baj volt az idén a zöldséggel. A legnagyobb, hogy kevés volt és ne vigasztaljuk magunkat azzal, hogy ez csupán a rossz idő- ' járás ok-okozati összefüggése. Az ok-okozati összefüggések sokkalta mélyebbek — mutatlak rá azok a tanácskozások, amelyek mind a zöldségtermesztés érdekében hívattak egybe az esztendő folyamán. Furcsa — vagy nagyon is érthető — módon az értekezleteken mindenki egyetértett abban, hogy sürgősen kell tenni valamit az ügy érdekében, mert ez így tovább nem mehet. A gyakorlatban azonban már annál kevésbé volt nagy az egyetértés. A termelő panaszkodott a felvásárlóra, a felvásárló a termelőre, a forgalmazó a szállítóra, a kiskereskedő a nagykereskedőre, a vásárló pedig mindegyikre. Az értekezletek sorában igen jelentős volt az a tanácskozás — 1976. július 26- án —, amelyen Hammer József, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettese a következőket mondotta. „... a zöldségkérdést Magyarországon a forgalmazás és értékesítés javításával nem lehet megoldani. A termelés érdekében kell döntő lépéseket tenni. Ennek érdekében szeptemberben meghirdetik a jövőre érvényes garantált felvásárlási árakat minden zöldségféléből”. Nos a tanácskozás részben meg is hozta eredményét. A szeptember ugyanis menetrendszerűen megérkezett, de mind a mai napig nem kapta meg a garantált felvásárlási árak listáját a Heves megyei SZÖVTERMÉK Vállalat. Pedig a termelőkkel kötendő szerződések, a jövő évi tervek java része éppen e vállalat tevékenységén múlik. A zöldségkérdés súlyos gond volt ebben az esztendőben. Hogy jövőre ne legyen az, idejében meg kell tenni a termelés biztonsága érdekében a szükséges intézkedéseket. Az ígéret már elhangzott. De az ígéret csak szép szó, ha megtartják, — ha miniszterhelyettes teszi, akkor különösen — úgy jó. Sz. A. Felfele is, lefele is Általában egyetértünk manapság abban, hogy a legközelebbi jövő feladata a már meglévő nagy méretű üzemek „bejáratása” ’lesz. Megtalálni az igazán nagyüzemi vezetés módszerét, meghatározni és valóban elkülöníteni a hatásköröket, megteremteni az ütőképes munkaszervezetet. Ma ugyanis egyaránt tapasztaljuk, hogy a nagy darab földet régi módon akarják , kormányozni; de azt is, hogy az inkább csak divatból létrehozott ágazati szervezet megtöri, összezavarja a gazdaság egységes irányítását. A ma ismert szándékok szerint a továbblépésnek két irányba kell bekövetkeznie: felfelé és lefelé. Felfelé semmiképpen sem a területi növelés, sokkal inkább és a mainál nagyobb mértékben a gazdaságok közötti összefogás, a kooperáció kellene, hogy jellemző legyen. Ez elképzelhető úgy, hogy összefognak a gazdaságok, de önállóságukat megtartják, csupán bizonyos döntéseket hoznak meg közösen és bizonyos beruházásokat valósítanak meg együttesen. Továbbra is nagy szerepük lesz a szövetkezetközi társulásoknak. Az eddigi eredményekkel korántsem lehetünk elégedettek. Az első társulások célja többnyire kereskedelmi, vagy építőipari volt. Nagy lépést jelentettek előre a termelési rendszerek, de ma egyre inkább „kibuknak” ezek hiányosságai. Mintha kicsit divatból szervezték volna meg egyik-másikat — nevük, tagságuk és igazgató tanácsuk van, de szolgáltatásaik gyakran hézagosak. Itt is szükséges a megszilárdítási periódus, nehogy egyes hibák a gondolatot, a módszert járassák le. Mozdulni kell... A tsz-közi vállalkozások- ’ nál sajnos az tapasztalható, hogy bizonyos méretet elérve hajlamosak „elidegenedni” az alapítóktól, inkább saját, önös, vállalati érdekeiket tekintik elsődlegesnek. Ezzel viszont éppen létjogosultságukat kérdőjelezik meg. Ezért dicsérendő az a törekvés: a tsz-közi társulásokat is bevonják a mozgalomba, hogy rájuk is kiterjedjen a szövetségek és a TOT szervező, érdekvédelmi, iránymutató, sőt a szükséges mértékig ellenőrző tevékenysége. Mozdulni kell lefelé is. A szövetkezeti demokrácia gyakorlása ezres, sőt több ezres taglétszám esetén cseppet sem magától értetődő. A nagy létszám kevésbé alkalmas kollektív döntések hozatalára. A megoldást évek óta keressük. Ma már gyakorlatnak tekinthető, hogy a nagygazdaságokban a közös ügyeket előbb csoportonként tárgyalják meg, és a csoportok véleményének tudatában kerül a téma közgyűlés elé. Az élet kívánja ezen az úton a továbblépést, tehát azt, hogy ezek az azonos érdekű csoportok ne csupán esetleges tanácskozó testületként kerüljenek be a szövetkezeti demokrácia gyakorlásába, hanem törvényben előírt módon, kötelezően is. És ne csupán tanácskozzanak, hanem a rájuk, vagy kizárólag rájuk tartozó ügyekben döntési joguk is legyen. Azt keressük tehát, hogyan lehet a nagy méret előnyeit valóban kihasználni; ugyanakkor átmeneti, új formában működtetni a korábbi kicsi méretekre jellemző rugalmasságot. Amit most csokorba szedhetünk, azok még gondolatok, kezdeményezések, próbálkozások. A szövetkezeti kongresszus feladata lesz majd, hogy ezeket értékelje és rangsorolja. Földeáki Béla A kenyérsütés egy kicsit mindig ünnep. A friss kenyér illata nem hasonlítható semmi máshoz, s talán nincs senki, aki számára ne az otthont, a családot idézné. És feladat is a kenyér, mindennapi munka, hogy meglegyen a mindennapi. S ez nem is olyan könnyű, mert egyre több, jó minőségű kenyérre van szükségünk. A hevesi kenyér jó úton jár ahhoz, hogy a leghíresebbekkel vegye fel a versenyt. Mindössze fél éve még, hogy az ÁFÉSZ hevesi sütőüzeme megkezdte a „gyártást” naponta, két műszakban, 25 mázsa kenyeret küldött a családok asztaláÄtadták új párttagsági könyvét Kiss Lajosnak, a Lenin-rend tulajdonosának Kiss Lajosnak, a Lenin- rend, Eger város díszpolgára és sok más magas kitüntetés tulajdonosának, a munkásmozgalom régi, kipróbált kiváló harcosának —, Eger városában elsőként —, tegnap délelőtt ad-, ta át az új párttagsági könyvet Schmidt Rezső, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, az MSZMP Eger Városi Bizottságának első titkára. A bensőséges, ünnepélyes eseménynél — ahol ott voltak és piros szegfűvel köszöntötték Kiss Lajost, a 10. számú általános iskola úttörőinek képviselői és a városi pártbizottság munkatársai — Schmidt Rezső a következő szavak kíséretében nyújtotta át Kiss Lajosnak a 502292. számi! párttagsági könyvet: „Kedves Kiss elvtárs! A városi pártbizottság megbízásából elsőként a megyében, városunkban nagy tisztelettel és szeretettel nyújtom át az új párttagsági könyvét. Gratulálunk, jó egészséget és hosszú életet kívánunk a Lenin-rend tulajdonosának, a kiváló internacionalistának, a kommunista párt régi harcosának.” Kiss Lajos a következőket mondva vette át új tagsági könyvét: „ígérem, hogy életem végéig olyan hűséggel őrzöm ezt a párttagsági könyvet, mint ahogy az eddigieket megőriztem életem során". És az úttörőkhöz fordulva így folytatta: „Legyetek mindenkor a párt harcosai, legyetek boldogok a;: életben és életetek végéig hűségesek a néphez, a várthoz.” ★ Megható volt látni, ahogyan a 84 éves veterán szívéhez szorítja párttagsági könyvét, a piros könyvecs(Foto: Perl Márton) két, és hallani, amilyen lelkes szenvedélyességgel szól még ma is a régi harcokról. A test már megfáradt, az utóbbi időben tovább romlott az idős harcos látása és hallása is. A félelmet nem ismerő, a sok harcteret megjárt internacionalista felett — akitől rettegtek a fehérek, a „forró fejű” komisszár, akinek kalandregénybe illő hőstetteiről legendákat meséltek a lövészárkokban a forradalomért harcoló vöröskatonák, akit testileg megnyomoríthattak, de hitében meg nem ingathattak Horthy fehérterrorjának börtönei — eljárt az idő. A test összement, megfáradt, de Kiss Lajos kommunista hite nem öreg°dett. ma is a régi szenvedéllyel lángol. így legyen még sokáig! Jó egészséget, Kiss Lajos elvtárs! Bevetés... A kétsütőleres kemencében egyszerre száz kenyeret sütnek. Almádi József és Káló ’jós igazi mesterei a szakmának. Illatozik a friss kenyér. Tessék megnézni, tesz 'k meg kóstolni — kínálja Nag: Ferencné, aki egy év híján éppen negyven esztendeje dolgozik a szakmában. (Fotó: Szabó Lajos) 1976. november 4., csütörtök Hárman a formázóasztalnál: Nagy Ferenc, Almádi József és Szaka Béla. A munka jól halad, rövidesen kezdődhet a sütés. ra. Rövidesen beigazolódott, hogy a jó önmagáért beszél, nem kíván külön hírverést. A község és a környék lakói megizlélték és megszerették az itt készült kenyeret, s rövidesen kevés lett a 25 mázsa. Fokozni kellett tehát a termelést. Nagy Ferenc, a sütőüzem vezetője mondja: ma már a napi 45 mázsa kenyérnél tartunk. Emellett tízfajta finom pékárut — mákos, diós kalács, aztán briós, fonott stb- — és nyolcezer zsömlét küldünk az ABC-áruházba és az iskolákba. Mindehhez sok munkáskézre van szükség, s hogy fennakadás ne legyen, nap mint nap beáll a pékek közé a vezető is: gyúrják, dagasztják a tésztát. Amit éjszaka bedagasztanak, hajnalban kisütik, és mire az üzletek kinyitnak, a friss kenyér már a polcokon illatozik, és jut a jó kenyér-, bői a szomszédos Átánynak is.
