Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-04 / 261. szám

Szerda esti külpolitikai kommentárunk: Carter célfotós győzelme MEGFOG ALMAZÁS KÉRDÉSE: Carter majdnem .ivesztette, Ford majdnem megnyerte az elnökválasztási küzdelmet. Mivel a volt georgiai kormányzó az elmúlt hetekben rohamosan adta le korábbi előnyét, csakis így fogalmazható: Jimmy Carter hajszál híján szenvedő alanya lett az évszázad politikai meglepetésének. Sem a százalékos arány (noha nagyon szoros a különbség), sem a két elnökjelölt által megszerzett elektorok számá­nak eltérése nem érzékelteti, hogy a verseny gyakorlati­lag mindvégig kétesélyes volt, s végül is a kulcsálla­mokban csak a célfotó döntött. Az időkülönbség miatt Európa átaludta a küzdelmet, az amerikaiak többsége azonban aligha hagyta ott a tévéhálózatok non-stop mű­sorát: hoss2ú órákon át a komputerekkel felszerelt vá­lasztási szakértők is képtelenek voltak — ellentétben a hasonló esetekkel, gyakran szoros választási párviada­lokkal — bármit is megjósolni. A Carter—Ford „mérkő­zés” kimenetelének bizonytalansága felülmúlta Kennedy és Nixon 1960-as, Nixon és Humphrey 1968-as vetélke­dőjét. Mivel a déli és északkeleti államokban Carter hamar elhúzott, amerikai idő szerint éjfél körül már eljutott a győzelemhez szükséges 270-es elektori szám közelébe. Ám, aztán drámai órákon át megragadt a 261- nél, s végül minden attól függőt, mi lesz az utolsó hét államban. PONTOSAN HAJNALI NEGYED NÉGYKOR (euró­pai idő szerint már szerda délelőtt) Ford fáradságára hivatkozva közölte, hogy aludni tér, a vele virrasztó Dole alelnökjelölt ugyanekkor elhagyta a Fehér Házat. Es 16 perccel később számította ki az NBC tévé kompu­tere, hogy a demokraták Carter—Mondale párosa meg­nyerte Mississippi államok elektorait, s ezzel — elérvén a 272-es többséget jelentő számot —, megnyerte a versenyt. A7. eredményre Atlantában várakozó Carter megvárta a másik két tévéhálózat komputerének „döntését”, s csak aztán kísérelte meg túlkiabálni a feszültségtől megsza­badult hívei vad újjongását. Mivel a demokrata párt mind a szenátusban, mind a képviselőházban, mind a kormányzói palotákban meg­őrizte nagy többségét a republikánusokkal szemben, még nyilvánvalóbb, hogy ezen a kedden nem az elnökjelölt „vitte” a párt helyi jelöltjeit, hanem Carter kapaszko­dott a pártjába. Ez az utóbbi körülmény határozza meg nyilvánvalóan James Carter elnökségének első szaka­szát. Végtére is a hatalmi őrségváltásban a demokraták elsőszámú embere csak keservesen teljesítette a maga feladatát; a georgiai „kívülálló” a demokraták hagyomá­nyos befolyásos erőcsopórtjai ellenére lett elnökjelölt, de végül is csak nekik köszönhetően lehetett elnök. MIVEL CARTER ÉS FORD a kampány során azért bagatelizálta el a komoly külpolitikai kérdéseket, mert nézeteik alapvető azonossága mellett kellett valami „kü­lönbséget” felmutatniuk, az elnökválasztások, pontosab­ban az új kormány januári hatalomra lépése nyomán nem a kül-. hanem a bel- és gazdaságpolitikában lesz elsősorban érzékelhető a republikánus és a demokrata adminisztráció közti különbség. Köztudott, hogy míg a republikánusok a gazdasági és társadalmi bajok ..öngyó­gyulásának” hívei, addig a demokraták hagyományosan az állami beavatkozás fokozáséval vélik orvosolni a ka­pitalizmus bajait. (A. J.) Borisz PonomarjoY angliai látogatása Október 28. és november 2. között Angliában tartózko­dott a Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának póttagja, a KB tit­kára, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa nemzetiségi ta­nácsa külügyi bizottságának elnöke által vezetett szovjet küldöttség. A küldöttséget fogadta Callaghan miniszterelnök. A találkozókon és megbeszélé­seken jelen voltak a kor­mány képviselői is, így Anthony Crosland külügy­miniszter, valamint a brit munkáspárt főtitkára, R. Hayward és L. Murray, a brit szakszervezetek szövet­ségének főtitkára. Az őszinte és baráti légkörben tartott találkozókon és megbeszélé­seken a szovjet—angol kap­csolatokat, a nemzetközi helyzetet, az SZKP és a brit munkáspárt, a szovjet és an­gol szakszervezetek kapcso­latait vitatták meg. A felek kijelentették: kö­zös szándékuk, hogy előmoz­dítsák a barátság további fejlődését, a kölcsönösen elő­nyös együttműködést, a Szovjetunió és Nagy-Britan- nia dolgozói közötti szolida­ritás hagyományainak erősí­tését. Kivégzések Addisz Abebában Addisz Abebában hivata­losan bejelentették, hogy ki­végeztek , 23 reakciós és anarchista személyt, akiket politikai gyilkosságokban, az etiópiai forradalom ellen el­követett gazdasági szabo­tázsakciókban és felforgató tevékenységben találtak bű­nösnek. Az addisz abebai rádió rámutatott arra, hogy a kivégzettek szoros kapcso­latot tartottak fenn a nyu­gat-európai felforgató köz­pontokkal. (MTI) A vas útja III. A zuhatag — Ez az egész már nem az igazi... Az ember a ké­nyelméért mindent tönkre­tesz ... — De amióta megépült a zsilip, a gát, sokkal gyor­sabb lett a hajózás, nem gondolja? — Dehogynem. Jóval könnyebb is. Tudom.' Meg a villamos energiára is nagy szükség van... De a zuha- tag eltűnt, és alacsonyab­bak lettek a hegyek ... Való igaz. Alacsonyabbak lettek a hegyek, amelyek ugyan így is elég nagyok itt, a Vaskapunál, de a zu- hatag eltűnt végképp, nem örvénylik, nem forr, nem habzik többé a víz, nincse­nek fenyegető sziklák, sze­líd tóvá csendesült az egy­kor harsogva zúgó folyó. Egykor? Nemrég. A Duna völgyét elzáró gátat most, a hetvenes években építették Románia és Jugoszlávia munkásai, nemrég készült el, a Duna menti országok ösz- szefogásának legújabb jelké­pe — az a lenyűgözően egy­szerű, hatalmas alkotás, örül a lelkem, hogy én már lát­hatom, de mégis van ben­nem sajnálkozás, amiért a zuhatagos szakaszt évezre­dekig jellemző vad romanti­ka számomra már örökre el­veszett. Persze, én kibic va­gyok. És talán nem vélet­len, hogy éppen Éva, a ha­jószakács érzi szinte sem­minek, ami regényes táj va­rázsából megmaradt, hiszen az ő munkáját a gát nem könnyítette meg. „Képzelje el”, meséli most a parancs­nok, „... itt a Vaskapunál egy két kilométeres szaka­szon mozdony vontatta az uszályokat. Feljebb meg ál­landó zuhatagi hajók voltak, QJiwm&i 1976. november 4., csütörtök äe hat Uszályt egyszerre még segítséggel sem vihettünk át a szoroson, csakis egyen­ként. Két teljes napot Vett igénybe ez a száztíz kilo­méteres út. Most tíz óra alatt megvagyunk.” Gyor­sabban hajózunk tehát, meg könnyebben is, hiszen zárt egységben toljuk az uszá­lyokat, s így jóval egysze­rűbb az irányítás, mintha kötélre fűzve vontatnánk őket magunk mögött. Nem csupán a hajózás veszélye lett kisebb — a legfigye- lemre méltóbb változás, hogy érdekes módon a gát utat nyitott, a zuhatag halála életet adott a tolóhajózás­nak, amely a vontatásnál egyszerűbb és gazdaságo­sabb. „A szépségét..kér­dem mégis a parancsnokot. „A zuhatag szépségét nem sajnálja egy kicsit?” „Tud­ja mit! Szerintem szebb lett a Duna!” „Szebb?”, „Szá­momra igen. Most bámész­kodni is van időm ...” Ezúttal csak a reflektor bámészkodik, feketén fodroz a' víz, a hegyek orma sötét éjszakába vész. Jobbra előt­tünk Orsóvá fényei látsza­nak. Az újonnan épült Or­sóvá fényei. A régi Orsovát, a római téglaégetőt és a Mythras-kultusz nyomait feltáró ásatásokat, Árpád nyomát, a hazájától örökre búcsúzó Kossuth Lajos ál­tal csókolt földet mind­mind eltemette a megduz­zadt folyam. A Duna szintje itt har­minc méterrel emelkedett. Nemcsak a sziklák közt kavargó habok zúgása, roba­ja, nemcsak a sellőkön át­bukó hullámok moraja, nemcsak romantika: egész falvak vesztek a mélybe. ■ A híres-neves Ada Kaleh szi­gete is elmerült, lehet, hogy a török kazamaták, lehet, hogy a hatvanas években épült dohányüzem romjai fö­lött hajózunk. Egy, kétezer éves történe­lem nyomai és a közelmúlt létesítményei együtt süly- lyedtek el. Elsüllyedt a Ró­mai Birodalom sziklába vájt hadiútja, az ókor remeke, emlékét az az ókori tábla őrzi csak, amelyen a bal parton pásztázó reflektor- fény most rövid időre meg­pihen. Igen, a táblát még a duzzasztás előtt feljebb köl­töztették. Ezt a táblát min­den hajós ismeri: „Caesar Imperator, az isteni Nervus fia, Nervus Traianus Ger- manicus, Pontifex Maximus, tízszer a nép képviselője, a haza atyja, négyszer konzul, leküzdve a hegyek és a Du­na szikláit, felépítés ezt az utat." Amióta Duna a Duna, küszködött vele az ember. — És küszködik ma is: rombolva épít. A tábla fe­lett már új út kanyarog végig a Duna mentén, a sziklafal tövében száguldó gépkocsik besuhintják fé­nyüket a Kazán-szorosban alvó éjszakába. A radar képernyőjén lá­tom, hogy a partok ijesztő­en közel nyomakodnak. A két centiméter hosszú pálci­ka mi vagyunk, egy-kétJcen­timéter széles csipkésszélű szalagon araszolunk. A Du­na szélessége itt alig válto­zott, mindkét oldalon mere­dek sziklafal szökken az ég felé, a kanyargó folyam hét­száz méter magas hegyek közé szorult. Sűrűbb a sö­tét, a hegyek fölöttünk szin­te összeérnek, ide nem jut­hat be a holdfény, egy-egy kanyar előtt a radar is megvakul. A képernyő sze­rint utunk fekete szalagja elszakadt, a hajónk irányát jelző egyenes — bármerre forduljon is — a partot jel­ző csipkés szegélybe ütkö­zik. „A radar ...”, mondja a parancsnok „nem lát a he­gyek mögé”. Úgy tűnik, mintha a szelíd ívben for­duló hajó nekimenne a part­nak, de nincs veszély, a kor­Carter majdnem elvesztette, Ford majdnem megnyerte az elnökválasztási küzdelmet tését, valamint az adózási rendszer megreformálását. Carter, aki 1849 óta az Egyesült Államok első déli elnöke, szilárd támogatást kapott a déli államokban, ami kiinduló bázist terem­tett számára — jegyzi meg a tudósító. Majd a követke­zőket írja: A választások eredmé­nyeinek első elemzése azt mutatja, hogy a választók a nyolcesztendős republikánus kormányzat gazdasági és er­kölcsi-politikai következmé­nyei ellen szavaztak. Felte­hető, hogy a választók el­fogadták Carterhek a válto­zásokra vonatkozó felhívá­sát és nem személy szerint Fordtól fordultak el, hanem a nyolcesztendős republiká­nus kormányzás következ­ményeitől. A republikánus kormányzás első négy esz­tendejére a vietnami hábo­rú folytatása, a második négy esztendejére pedig a Watergate-botrány és a gaz­dasági recesszió nyomta rá bélyegét. (Folytatás a* í. oldalról) zőket írja: a külpolitikai kérdések fontos, bár nem görbéje. Ezzel szemben Car ter megígérte a munkánál küliség nagymérvű csökken­James Carter, az USA ú.j elnöke feleségével és kislányával (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) uralkodó helyet foglalnak el a választási hadjáratban. Mint ismeretes, mindkét je­lölt a legkülönbözőbb fenn­tartásokat hangoztatva ugyan állást foglalt a Szov­jetunióval való megállapo­dás keresése mellett, ezen belül a hadászati fegyver­zet korlátozásának kérdésé­ben is. Ugyanakkor nem le­het figyelmen kívül hagyni, hogy igyekeztek kedvében járni a katonai-ipari komp­lexumnak. Az év politikai légköré­nek kialakításában nagy sze­repet, talán döntő szerepet töltöttek be a gazdasági té­nyezők. Ford nem tudta ki­védeni az e téren emelt vá­dakat, már csak azért sem, mert közvetlenül a válasz­tások előtt ismét lefelé ha­ladt a gazdasági aktivitás mányos pontosan tudja, hogy tőlünk balra nyílik majd egy újabb csatorna, lám, lát­ni is az utat a képen, amint elhagyjuk a kiszögellést. Az­tán egy öböl következik. Né­hány éve itt jelzőállomás parancsolt megálljt. Ameny- nyiben foglalt volt az út, itt kellett „levárni” a szemközt jövő hajót. Tizenkét jelző­állomás volt a zuhatagos szakaszon, elnyelte őket a víz, nincs is szükség rá­juk, hiszen a nemrég még halálos veszélyt jelentő víz alatti sziklák odalent kuk­solnak a mélyben. — „Imre, te még nem ta­nultad a zuhatagot?” — „Én már nem, parancs­nok úr. A zuhatagi szakasz nem tantárgy többé az iskolában, a fiatal hadnagynak már nem kellett megtanulnia az elsüllyedt hajókról, tévelygő kalauzokról elnevezett szik­lák helyét. Imrének semmi dolga itt, alhatna reggelig, csak azért kelt fel, mert túdta, hogy hajnalban ju­tunk ki a Kazán-szorosból és a fenséges látványt ez­úttal sem akarta elmulasz­tani. A parancsnok szerint Imre azt sajnálhatja a leg­jobban, hogy ő már nem láthat munka közben zuha­tagi kalauzt. Különös emberek voltak..., meséli róluk, ... azt is tud­ták, hogy milyen vízállásnál melyik szikla fölött hány deciméter víz van, és hét­pecsétes titokként őrizték, amit megtanultak. Sokat rej- télyeskedtek, végtelenül so­kat. Én például miattuk hív­tam úgy ezt a szakaszt, hogy a száztíz kilométeres nagyképűség... A fejünk fölött már de­reng az ég, lassan megszí­nezi a tájat, odafent a kelő nap sugarát megszűrő fá­tyolfelhőkben kék hegyor­mok fürdenek, zöldülnek az erdők a hegyek oldalán, itt- ott háztetők pirosodnak, amott, ahol távolabb húzó­dik a part, hófehér temp­lomtorony nézi magát a vízben. Á kormányos sóhajt egy nagyot. A parancsnok fürkészve nézi a ráncos ar­cot, aztán, mint aki megér­Gromiko Szófiában tette a sóhaj okát, vigaszta- lóan mondja: — Ha nyugdíjba me­gyünk, kormányos úr, csi­náltatunk egy kormányál­lást, szerzünk hozzá egy ki­mustrált radart, vetítjük ma­gunknak az utat, és min­dennap együtt hajózunk, es­tétől hajnalig. A kormányos lassan mo­solyra húzza a száját, és azt mondja: — Értem, parancsnok úr! — Én is értem... — mon­dom a parancsnoknak —, de miért kimustrált radar kell ehhez? — Hogy közben szidhas­suk a vállalatot, ez is hoz­zátartozik az élvezethez. Késő délelőtt van, mire a hegyek lába kissé távolabb húzódik a parttól. A Duna szétterül, nem is folyón, egy óriás tavon hajózunk, ami­nek meg kell keresni a ki­járatát. Ez a kijárat az utol­só szűkület a déli Kárpátok sziklái közt, fehér, szürkés­fehér és egészen fekete szik­lákkal tarkított meredély őrzi utunkat, még egy utol­só forduló, majd kibukkan­va a hegyek közül, szinte ránkszakad a messzeség, ten­gernyi víz van előttünk, és végtelen lapály. Búcsúzóul egy utolsó sziklát kell még megkerülni, a magányos Ba­bakéjt. A Dunán lefelé haladó bárkák hajósai évszázadokon ót gyertyát gyújtottak, és imádkoztak, amikor meglát­ták ezt a sziklát, imádkoz­tak, hogy épségben túljus­sanak az itt kezdődő ve­szélyes szakaszon. Még né­hány éve is tiszteletben tar­tották azt a szokást, hogy — a balszerencsét elkerü­lendő — itt a Babakájnál vízzel locsolják meg az újon­cokat. Talán van valami jelképes is abban, hogy a keresztelő helye megválto­zott: én már nem a Baba­kájnál, hanem odalent a zsilipnél kaptam a nyakam­ba egy vödör vizet. A Babakáj nem komor fi­gyelmeztető többé: a zuha­tag meghalt. Áczél Gábor (Folytatása következik) A BKP Központi Bizott­sága és a Bolgár Miniszter- tanács meghívására szer­dán hivatalos baráti látoga­tásra Szófiába érkezett Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. A két állam nemzeti zász­lóival fellobagózott szófiai repülőtéren a szovjet diplo­mácia vezetőjét Alekszandr Lilov, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, va­lamint Petr Mladenov, bol­gár külügyminiszter fogad­ta. Gromikoval együtt a bol­gár fővárosba érkezett a szovjet külügyminisztérium több magas beosztású mun­katársa, köztük Anatolij Ko- valjov külügyminiszter-he­lyettes. Szerda délután Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, a Bolgár Államta­nács elnöke fogadta Andrej Gromikot és megbeszélést folytatott vele a kétoldalú párt- és állami kapcsolatok fejlődéséről, valamint egyes időszerű nemzetközi kérdé­sekről. A találkozó során a felek megállapították, hogy nézeteik valamennyi megvi­tatott kérdésben teljes mér­tékben megegyeznek. sportjsléntésünk j Szerdán a nemzetközi lab­darúgó kupamérkőzéseken eldőlt, hogy mely csapatok jutottak a BEK-ben és a KEK-ben a legjobb nyolc, az UEFA Kupában pedig a legjobb 16 közé. Az érdekelt magyar együttesek eredmé­nyei: BEK: Dynamo Dresden—FTC 4—0 Továbbjutott: Dynamo Dresden KEK: MTK VM—Dinamo Tbiliszi 1—0 Továbbjutott: MTK-VM UEFA Kupa: Bp. Honvéd— htyor Donyeck 2—3 Továbbjutott: Sahtyor Donyeck Videoton—Innsbruck 1—0 Továbbjutott: a Videoton. (

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom