Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-19 / 274. szám

Segítség a mulasztóknak? Eogynak a naptár lap- • jai, s ahogy közelebb kerül az esztendő vége. úgy cseng egyre sűrűbben a te­lefon, érkezik a levél, a lá­togató, kérést közvetítve: se­gítsetek ... Nemcsak a ter­melés. hanem az élet sok más területén is nemes ha­gyománya van annak, amit elvtársi segítségnek neve­zünk. Való igaz, a hirtelen beütött baj. a géptörés, a szélvihar megbontotta óvo­datető, a 'késve érkező im­portszállítmány nehéz hely­zetbe hozhat egy-egy közös­séget. Ilyenkor szinte termé­szetes a kérés, segítsen a partnercég, az óvodát patro­náló üzem, a külkereskedel­mi vállalat. Az összefogás szép példáit nyújtják a KISZ- esek védnökségvállalásai, mindazok a megmozdulások, amelyek a szocialista módon gondolkodó és cselekvő em­ber. önzetlenségéről, kollek­tív felelősségérzetéről tanús­kodnak. Vannak azonban másfajta igénylői is a segít­ségnek. Olyanok, akik csiga­tempóban teszik a dolgukat, majd kapkodnak s összeke­vernek mindent, amikor pe­dig körmükre ég a teendő, megmentőkért kiabálnak. Nyersen fogalmazva: jó néhány esetben a mulasztó kér-követel! — segítséget, magyarán azt, hogy köte­lességét mások teljesítsék. Mivel ő nem. vagy gyatrán szervezett, „hajtson rá” a kooperáló vállalat, mozgósít­sa a szocialista __ brigádokat, fizessen túlórát, ő pedig küld majd egy hálás hangú kö­szönő levelet. Persze leegy­szerűsítettük azt. ahogyan az ilyesmi történni szokott. Mert szebb a csomagolás, ám a lényeg mégis ez. Az sem ritkaság, amikor gyáron be­lül szólal meg a harci kürt, s lelkes társadalmi aktivis­ták buzgólkodnak annak el­érése érdekében, amit köte­lességeként emberek bizo­nyos csoportja nem tett meg. Tavaly az esztendő utol­só negyedében háromszor akkora pénzösszeget fizettek ki beruházásokra, mint az előző három hónapban. A szocialista ipar értékesítette áruk 66 milliárd forintot tet­tek ki decemberben. 18 mil- liárddal többet, mint no­vemberben. Különösen szem­betűnő az ilyenfajta rekord- döntögetés a külkereskedel­mi szállításoknál, s bár van­nak ennek objektív — pénz­ügyi, elszámolási mechaniz­musbeli — okai, alapvetően mégis másról van szó. Ar­ról, hogy végül is meglesz az, aminek el kell készülnie, de rengeteg idegesség, több­letköltség és munka árán. Egészségesnek, elfogadható­nak tartjuk-e — egyetlen tényt kiragadva a sajnos, sok lehetséges közül —, hogy az év tizenkét hónap­jának átlagához mérve a műszeripar termelése 1975. decemberében 165 százalékot tett ki? Ez a „mindent be­le” időszaka, ilyenkor min­denki a „gáton” áll. Ami adósságként egész esztendő­ben fölhalmozódott, azt tör­leszteni kell, kerül, amibe kerül. Az alapvető építőanyagokból kielégítik a lakosság igényeit A negyedik ötéves terv időszakában — főleg an­nak közepétől — az ipari termelés növekedése, az importlehetőségek kihasz­nálása nyomán a Kereske­delmi Minisztérium vezető testületé az építőanyag-ke­reskedelem tevékenységé­vel, teendőivel foglalkozva 1977-re a kereskedelem az építőanyag-forgalom továb­bi 2—3 százalékos növeke­désével számoL Az eddigi tárgyalások és a megálla­podások alapján a legfon­tosabb termékekből — pél­dául a cementből, falazó- és tetőfedő anyagból, bur­koló és faanyagból — a tervezett mennyiség bizto­sítható. A jövő évi meg­nyugtató ellátáshoz azon­ban még szükségesnek lát­szik az ideivel azonos mennyiségű, mintegy 20 000 tonna mészhidrát behozata­la tőkés piacról, s tóvábbi szocialista importra van szükség az ablakhiány meg­szüntetésére is. Az ötödik ötéves terv több állami la­kás, ezzel szemben az elő­zőnél kevesebb, 180 ezer családi ház építését írta elő. Ehhez évente további 3—3 százalékkal növelik a kiskereskedelmi építő­anyag-forgalmat. A hosszú lejáratú állam­közi szerződések, az ipari vállalatok szállítási készsé­ge alapján a tervidőszak végéig várható az építő­anyag-ellátás javulása Elő­reláthatóan kiegyensúlyo­zott kínálatot nyújt a ke­reskedelem cementből, az­besztcement tetőfedő anya­gokból, építő-, faanyagok­ból, parkettából stb. A mi­nisztérium kérte az ÉVM segítségét a hazai kapaci­tások igény szerinti bőví­téséhez, néhány termék- csoporton belül pedig a választék összetételének ja­vításához. A tervidőszak hátralévő részében a mos­tanihoz hasonló gondok egy része még megmarad. Mészből, elsősorban égetett darabos mészből a keresle­tet ki tudják elégíteni, mészhidrátból azonban egy-két évig — amíg a ha­zai ipar elegendő mennyi­séget nem gyárt — növel­ni kell az importot Egye­lőre tőkés behozatallal gon­doskodnak a még hiányzó falburkoló csempékről, amelyből egyébként a terv­időszak második felében • hazai üzemek már min­den igényt kielégítenek. Változatlanul nincsen kilá- W* a következő években ar­ra, hogy a hazai ipar ele­gendő ajtót, ablakot adjon a kereskedelemnek. Ezért változatlanul szükség van a szocialista import és az államközi kontigensek bő­vítésére. Parkettából már van — s az ipar jelzése alapján lesz is — elegendő Gondot okoz azonban, hogy a termelés jelzett összetéte­le nem találkozik a lakos­ság keresletével. Az ipar például a belkereskedelem igényénél 20 százalékkal kevesebb normál parketta, viszont ugyanennyivel több mozaik- és panelparketta szállítására vállalkozott. A falazóanyagok ipari kínála­ta nagyjából ugyancsak megközelíti a belkereskede­lem igényeit, kis méretű téglából azonban mindössze a felét ajánlja a szükséges mennyiségnek. (MTI) Ha csupán az esztendő végén tapasztalhatnék né­mely termelői közösség, egy­néhány beruházó segítség utáni futkosását, talán bele­törődhetnénk, mint kivételes, nem jellemző esetbe. Valójá­ban azonban arról van szó, hogy az esztendő utolsó hó­napjaiban szembeszökő lesz az. ami év közben beleke­veredik a mindennapok sod­rásába, már-már észrevétle­nül. S itt a baj, hogy már- már észrevétlen, mert sűrű, természetesnek látszó a mu­lasztók segítése, kihúzása a bajból. Meglehet, olykor ezt diktálják a népgazdasági, össztársadalmi érdekek, s ilyenkor, akinek módjában áll a segítségnyújtás, ne té­továzzék. Amikor azonban befejeződött — ahogyan az üzemi szóhasználat jelöli — a tűzoltás, ne hagyják fele­désbe merülni a történteket. Igenis, kérdezzék, firtassák, kik, miben, hpl mulasztottak, miért szükségeltetett segít­ség ahhoz, aminek köteles- ségszerűen, fizetett munka teljesítéseként kellett volna lezajlania. Verítékezik az egyik, há­lálkodik a másik, mondta a fődiszpécser, jellemezve a mulasztók miatti munka- megosztást. Ez sem jó, ám az még kevésbé, hogy akad­nak, akik rászoknak a tá­maszra. akik betervezik a partner megértését, önzetlen­ségét. Mivel azt tapasztal­ták, hogy gyorsan jön a se­gítség. már eleve számítanak arra, dolgozgatnak ugyan, de nem tépik az istrángot. így történhet meg, hogy azonos értékű — öt-, hétmilliós, te­hát kisebb — beruházások­nál, megegyező rendeltetésű épületeknél 10—15 hónapos eltéréseket mutat a kivite­lezési idő. (Például ABC- áruházaknál, mezőgazdasági létesítményeknél, nehogy csak ipari példára gondol­junk.) Az egyik helyen tisz­tességgel tették a dolgukat, a másikon késedelemmel, mások igyekezetével. Tart­ható, tűrhető ez? Azt mondták apáink:ha magad bordájából ki­telik. ne kérj mástól. Bölcs intés. Mert először, meg másodszor is azt kellene nézni, mire futja saját erő­ből, szorgalomból, becsület­ből. Baj még akkor is le­het, ám más az, mint an­nak a „baja”, aki tétlenke­dett, tehetetlenkedett. Ezért az elvtársi segítség rangját, értékét védik, növelik, ha a mulasztókkal következetesen megértetik: az összefogás lendítő ereje csak annak jár, aki megtett már mindent, ami a maga bordájából' ki­telt. Lázár Gábor Zsebszámoló­gépek A Híradástechnikai Szö­vetkezet balatonboglári te­lepén sorozatban gyártják a tudományos munkára is al­kalmas zsebszámológépekei. Az újabb típus programoz­ható és a négy alapművele­ten kívül mintegy 21 ma­gas fokú matematikai mű­veletet' végezhetnek rajta. Ezekből a számológépekből a programozható változattal együtt az idén 25 ezer ké­szül. (MTI Foto — Hadas János) Ipari táj — barakksorral TELJESEN NYÁRIAS az idő, pedig már az ősz kellős közepén járunk. A szikrázó napfényben ezernyi színben tarkállanak a Bükk erdős magaslatai, s a fák felett messzire láttatja hatalmas nyílt sebét, átvágott kőge­rincét a hajdani pogányoltár — a Bélkő. Ám nem az őszi tájban gyönyörködni jöttem a cement falujába, Bélapát­falvára; a téma, ami idehaj­tott, prózaibb, hétköznapibb, egyszersmind fontosabb is a természetfestő bámészkodás- nál. A téma közérdekű, sok embert érintő gondokat ta­kar. Arról van szó ugyanis, hogy a Szakszervezetek He­ves megyei Tanácsa még szeptember elején. 16 válla­lat, üzem és intézmény mun­kásszállásán helyszíni vizs­gálatot végeztetett: milyen a szociális és kulturális ellá­tottság helyzete, mennyire törődnek a szállón lakó em­berek sorsával, gondjaival. Ebben a vizsgálatban ki­emelt témaként szerepelt Bélapátfalva munkásszállá­sainak helyzete. Bélapátfalván az öreg gyár, az 1910-ben alapított cement- és mészmű szom­szédságában új, óriás ce­mentgyárat létesítenek. Az építkezésen 2100 ember dol­gozik, s ez a létszám hama­rosan tovább emelkedik. — Több mint 700 ember nálunk a szállásiaké — kezdi a beszélgetést Vitányi Imre, a nagyberuházás szak- szervezeti szervező titkára, akit azért kerestünk meg, hogy a legutóbbi vizsgálat tapasztaltairól, s az azóta történt változásokról érdek­lődjünk. — Sajnos, igen rossz körülmények között laknak a munkások. A szep­temberben tartott szakszer­vezeti vizsgálat is csak az étkezést és az élelmiszer- bolt áruellátását találta rendben. Nemrég olvastam egy riportot az újságban, va­lamelyik szovjet beruházás­ról szólt. Kisebb beruházás­ról, mint a miénk. Megem­lítette, hogy tizenkét mun­kásszállójuk összkomfortos, s az épületek között parkok zöldellnek, virágok nyílnak, van kultúrközpontjuk, s minden épületben jól felsze­relt, ízlésesen berendezett klub, könyvtár, mozi. Mire a riport végére értem, telje­sen kiszáradt a torkom. A SZEKRÉNYHEZ LÉP, kiemel egy dossziét és bele­lapoz az iratokba. — Tessék elolvasni, mit állapított meg a vizsgálat a mi helyzetünkről. Nem aka­rom én elmondani, hiszen sokan haragszanak rám az „illetékesek” közül, mivel már harmadik éve veszek­szem az állapotok javítása miatt. Olvasom a géppel írt lapo­kat, s néhány passzust a no­teszomba is feljegyzek... A munkásszállás tíz ideiglenes modulbarakkból áll. Nem tartották be az építési szab­ványokat, a szobák zsúfol­tak, az öltözőszekrények ki­sebbek a kelleténél. A klu­bok felszereltsége hiányos, a bútorok rosszak, a beren­dezések nem esztétikusak. Csak néhány helyen van tv- készülék, más szórakozási, kultúrálódási lehetőség nincs. Nincs könyvtár, is­meretterjesztés, közművelő­dés. Még újságok sincsenek. Csupa nincs, nincs, nincs... ! — Itt a legapróbb, de szükséges dolgok is csak sok-sok veszekedés árán tel­jesülnek. Például: az önki- szolgáló ebédlőben filmvetí­téseket lehetne tartani, de csak vitatkoznak, vitatkoz­nak. Állvány kellene a vetí­tőgépnek. De ki készítse el az állványt?! Be kéne sze­relni egy konnektort is. De ki szerelje be?! Kétkezi munkásként kezdte. Hosszú évtizedek gyötrelmes munkájával azonban felküzdötte magát a csúcsig. Ahogy vallja, va­lóban csúcs volt életében, amikor szövetkezeti elnök­nek választották. Azóta is ő irányítja a gyöngyösi Mátrakincsét. Visontai László paraszt­családból származik és a föld szeretete, az iránta va­ló ragaszkodás meghatároz­ta a jövőjét. — A háború előtt édes­apám földjén dolgoztam — beszéli emlékezve. — Az nyújtott megélhetést a csa­ládnak. A felszabadulás után úgy gondoltam, meg­próbálom az iparban. Dol­goztam az építőknél, meg a szeszipari vállalatnál, de egyik sem volt az igazi. To­vábbra is vonzott a föld, mindig csak arra jöttem rá, hogy ott az én helyem. Az ötvenes évek közepén alakult Gyöngyösön a Kos­suth Termelőszövetkezet. Visontai László hamarosan a gazdaság tagja lett. Fizi­kai munkásként dolgozott, amolyan mindenesként, hol a szántóföldön, hol meg a szőlőben. — Jól éreztem ott ma­gam — folytatja —, mert ismét megtaláltam a régit. Három év után egyesült a Kossuth és a Dózsa Terme­lőszövetkezet és megalapí­tottuk az Űj Életet. Akkor léptem be a pártba és nem sokkal utána titkárnak vá­lasztottak. Fizikai munkás­ból tehát politikai munkás lettem. Legelőször hozzálát­Az elnök ezüstje tam a tanuláshoz, hiszen nagyon el voltam maradva az én hat elemimmel. Há­romhónapos pártiskolára küldtek, majd befejeztem az általános iskola 7—8. osztályát. 1966-ban pedig érettségiztem a gyöngyösi Mezőgazdasági Technikum­ban. Nemcsak szakmailag, hanem politikailag is ké­peztem magam, elvégeztem a marxista—leninista esti egyetemet. 1964-ben a várpsi pártbi­zottság. majd a végrehajtó bizottság tagja lett és azóta is egyfolytában dolgozik a testületben. Életének nagy fordulata 1969 tavaszán volt, amikor Gyöngyös négy termelőszövetkezete egye­sült, s őt választották el­nöknek. — Politikai vezetőből gaz­dasági vezető lettem. Vá­ratlanul ért a választás,. nem számítottam rá. Beval­lom, nem könnyű feladatra vállalkoztam, de a szeren­cse is mellém pártolt. Rö­vid idő alatt szakmailag és politikailag jól képzett ve­zető gárdát sikerült össze­kovácsolni. Olyan emberek­ből, akik bátran kezdemé­nyeznek és a tagokkal is szívesen törődnek. A 70-es évek elején megvalósítottuk az iparszerű termelést ku­koricából, és nemrég a me­gye jobb ellátására belép­tünk a gépesített burgonya­termelési társulásba is. Gyöngyös határában a mar- kazi szövetkezettel közösen felépítettük a szakosított sertéstelepet, és az újat jel­zi az 50 hektáron telepített szőlő is. A sikerek mellett azért sok-sok nehézség is akadt. Voltak álmatlan éj­szakáim, például 1970-ben, amikor a rendkívüli esőzés sok terményünket tönkre­tett. E miatt az eredménye­ink nem úgy sikerültek, mint ahogy terveztük, de a tagság pénzben mégis meg­kapta, amire számított. Az­tán ott volt 1974 ősze, azt hiszem, arra mindenki em­lékezik, aki a mezőgazda­ságban dolgozik. Sok kiesé­sünk volt szőlőből, de az 5 milliós gabonatöbblet megmentett bennünket, s így lett biztos jövedelmünk. Jó közösség a gazdaságunk, az emberek szívesen tesz­nek érte, a vezetőtől a gya­logmunkásig vállalják a kockázatot és áldozatot hoznak a sikerért. Itt dol­gozik a családom is, a két fiam, a testvéreim, a sógo­raim. A szövetkezetben ta­lálnak megélhetést vala­mennyien. Itt volt a felesé­gem is, amíg betegsége mi­att nem ment nyugdíjba. Visontai Lászlót a közel­múltban a Munka Érdem­rend ezüst fokozatával tün­tették ki. Ezt a sikert a kö­zösség sikereként említi. — Mint pártmunkást 1961-ben már kitüntették a Munka Érdemrend ezüst fo­kozatával. Most másodszor részesültem ebben _a magas elismerésben. Nagy öröm nekem, a családomnak, de úgy érzem, a szövetkezet­nek is. A tagsággal végzett közös munka sikere ez, nél­külük, azt hiszem, soha nem jutottam volna el idá­ig. A közösség tett vezető­vé, én pedig kitartottam a közösség mellett. — Mik a további tervei? Elgondolkodva válaszol: — Közel vagyok az öt- venhez, ennek ellenére má­sodéves hallgatóként tanu­lok a gyöngyösi főiskolán. Szeretnék üzemmérnöki diplomát szerezni. A fő azonban a munka marad továbbra is. Szövetkezetünk új feladatok megoldását tűzte célul. Gazdaságunk­ban meghatározó a szőlő, így 1980-ig szüretkor ná­lunk is megjelennek majd a kombájnok. Növelni akar­juk a termésátlagot kuko­ricából,\ szőlőből és gaboná­ból. Ehhez viszont jobban kell gazdálkodni. Sok tehát a tennivaló, de közösen tesszük továbbra is egymá­sért, a jobb megélhetésért. Ami pedig a magánéletemet illeti, nagyon sokat köszön­hetek a feleségemnek, aki mindig segített, mellettem állt, ha fáradt voltam, ha tanultam. Ezért a családom, a kisunokám körében is szeretnék az eddigieknél több időt eltölteni. Remé­lem, így is lesz... Mentasz Károly Zsebre rakom a noteszt; szedelőzködünk, hogy meg­tekintsük a szállásokat, több mint 700 ember ideiglenes lakhelyét. Ott húzódnak a barakkok az öreg gyár ko­lóniája mögött. A házak el* takarják, szinte bújtatják. Ügy tűnik, mintha építőik eleve el akarták volna rej­teni, dugni a kíváncsi te­kintetek elől. Nem is lehet dicsekedni velük. Környeze­tük rendezetlen, autókerekék vágta kátyúk éktelenkednek mindenfelé, aztán sár, víztó* csák, sár. Sehol egy facseme­te, sehol egy tenyérnyi zöld gyep. virág. Pedig a barakk­sort három éve építették. JÁRJUK A BARAKKO­KAT. Ám belülről sem ott. honosabb, lakályosabb a kép. Dísztelen tömegszállást mustrálunk — vaságyakkal, vasszekrényekkel, ócska szé­kekkel. A falak rücskösek, himlőhelyesek. Pontosan Il­lik rájuk az egyik takarító­asszony megállapításaj „Olyanok, mint amiket ösz­szelövöldöztek... ” Végül benyitunk olyan szobákba is, ahol négy he­lyett már három ágy sorako­zik, a falak simák, festettek, a padlón és a falon szőnye­gek, aztán rámás képek, reprodukciók, sőt rézkarcok, metszetek is. Ezeknek a szo­báknak otthonízük, s hangit* latuk van. Benyitogatunk a klubok­ba is. Ám egyikre sem lehet­ne elmondani, hogy jól fel­szerelt, ízléssel berendezett, ahová öröm belépni. Külön* féle rossz székek sorakoznak a fal mellett, s van, ahol a tv-állvány üresen árválko­dik. Az egyik klubszoba aj­taján szép, kaligrafikus . be­tűkkel csábít a felírás: KÖNYVTÁR. Odabent azon­ban csak meglepetés fogad: tv, néhány összeforgatott szék és egy szekrény. Könyv sehol. Bizonyára a szekrény rejti. A „könyvtár” felírás így nem több, mint becsalj fogás. Ám meglehet, hogy a könyvbarátok vágya tükrö­ződik a feliratban: hátha valaki rászánja magát, s a teremben igazi könyvtárat csinál. Három év óta erre is juthatott volna idő... — Az építőmunkás min­dig ideiglenes helyen lakik — mondja Vitányi Imre —• megépít valamit az egyik helyen, aztán vándorol to­vább a másik helyre, hogy ott is építsen. De ez nem je­lentheti azt, hogy az építke­zés tartamára ideiglenes, kezdetleges hajléka legyen. Azok az emberek, akik mil­liós, sőt milliárdos értékű gyárakat, erőműveket, léte* sítményeket teremtenek, em­beri hajlékot érdemelnek^ Ezért is döntött úgy az Épí­tők Szakszervezetének köz­ponti vezetősége legutóbbi ülésén, hogy a bélapátfalvi* hoz hasonló ideiglenes szál­lásokat soha, sehol és többé ne építsenek. A BÉLAPÁTFALVI ÜJ cementgyár építése kiemelt nagyberuházás. S azok, akik építik, nem lehetnek elha­nyagolt, mostoha sorban. A munkásvédelem Bélapátfal­ván is első helyen kell áll* jón a vezetők feladatai kö­zött. s az ez irányú jogok és kötelezettségek betartását szigorúan, sőt az eddiginél szigorúbban ellenőrizni kell. Pataky Dezső MmmQ 1976. november 19., péntek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom