Népújság, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-13 / 242. szám

khwUkája 1976. október 13., szerda A Nap kél: 5.39, nyugszik: 17.01 órakor Á Hold kél: 20.08, nyugszik: 10.18 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon KALMAN, EDE nevű kedves olvasóinkat! Osmagyar név. Más névmagyarázók szerint óné­met eredetű. Az Edének is ilyen származásbeli ket­tőssége van. öt évvel ezelőtt halt meg Kemény János, ismert romániai magyar iró, a magyar irodalom kiváló er­délyi képviselője. Az amerikai Pittsburghban szüle­tett, ahová apjának száműzetésbe kellett . mennie. Másfél éves korától már ismét otthon, Erdélyben élt. Egész fiatalon bekapcsolódott az irodalmi, kulturális életbe, s 1926-ban az ő kezdeményezésére alakult meg az Erdélyi Helikon Írói munkaközössége. Hosszabb ideig volt a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója is. Fontosabb müvei: Rákoc Kis Mihály. Kutyakomédia című regényei; ítéletidő, Kekó és Szókratész című elbeszéléskötetei. A felszabadulást követően is tevé­kenyen részt vett a romániai magyar irodalom szer­vezésében, népszerűsítésében. 1957-ben Marosvásár­helyen jelent meg A havas dicsérete című elbeszé­léskötete. majd egy évvel később, ugyanitt Vadpáva című regénye. Nálunk is ismert Kakukkfiókák című, az erdélyi kultúrtörténet szempontjából is értékes életrajzi könyve. Időjárás: Várható időjárás ma estig: délnyugat felől nö­vekvő felhőzet, esővel, záporral, az északkeleti me­gyékben helyenként köd. Többfelé élénk, helyenként erős déli, délkeleti szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet az erősen felhős, esős helyeken H—19, máshol 20—25 fok között. JíreL.eseinÉiiyeL tiireL.essmÉnygk.Jírsk.. Targovistei ifjúsági delegáció érkezett A Dimitrovi Komszomol Targoviste megyei Bizottsá. gának háromtagú delegációja érkezett kedden délelőtt ezű- kebb hazánkba. A Nyikolaj Angelov megyei titkár vezet, te küldöttség tagjai: Doncso lliev Todorov, a targovistei ifjúsági ház igazgatója, vala­mint Sznezsana Coneva Pet- cova. a DKMSZ üzemi szer­vezet titkára. A bolgár ifjúsági delegáció tagjai látogatást tettek a me­gyei KISZ-bizottságon. ahol Kiss Sándor első titkár tájé­koztatta őket szűkebb hazánk ifjúkommunistáinak mozgal­mi munkájáról és életkörül­ményeiről. Külön szólt azok­ról a szervezett programok­ról, amelyek a fiatalok sza­bad idejének hasznos eltölté­sét szolgálják. A bolgár test­vérszervezet küldöttségének tagjai ugyanis az itteni lá­togatásuk során meg szeret­nének ismerkedni a KISZ idei programjával. s azokkal az ötletes ismeretterjesztő, il­letve szórakoztató progra­mokkal, amelyek elősegítik a fiatalok kulturált időtöltését, A targovistei Komszomol- delegáció mai programja a megyei pártbizottságon foly­tatódik. , Vaskő Mihály találkozott az egri főiskola csuvas vendégeivel A megyénkben tartózkodó háromtagú csuvas pedagógus delegáció keddi programjában helyet kapott egy baráti ta­lálkozó. Vaskó Mihály, a Heves megyei Pártbizottság első titkára, Egerben a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán ta­lálkozott a csuvas vendégekkel, melyet A. Sz. Markov, a Csebokszári Pedagógiai Főiskola rektora vezet. A találko­zón részt vett dr. Szűcs László, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola főigazgatója, Szalay István, a megyei tanács ál­talános elnökhelyettese és Csillag Béla, az egri főiskola párttitkára. Lengyel pártmunkás Heves megyében Szigor A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága vendégeként ha­zánkban tartózkodó Anna Szlomszka, a lengyel Wloc- lawek megyei pártbizottság ideológiai titkára, tegnap kétnapos látogatásra Heves megyébe érkezett. A reg­geli órákban a lengyel ven­déget fogadta dr. Sipos Ist­ván, a megyei pártbizottság titkára. A lengyel vendég ezután részt vett az Egerben megrendezésre került haza­fias tanácskozás délelőtti programján, délután pe­dig az oktatási igazgatósá­gon tartott előadást. Ma Anna Szlomszka Hatvanba látogat, ahol a város és kör­nyéke vezető pártmunkásai­val találkozik és előadást is tart. Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Papp Béla és Skultéti János látogatása a füzesabonyi járásban Kedden a füzesabonyi já­rásba látogatott Papp Béla, a megyei párt-végrehajtó­bizottság tagja, a Mátraalji Szénbányák pártbizottságá­nak titkára és Skultéti Já­nos, a megyei párt-végrehaj­tóbizottság tagja, az Egye­sült Izzó gyöngyösi félvezető és gépgyárának igazgatója. A járási pártbizottságon — ahol csatlakozott hozzájuk Mihály Gyula, a megyei pártbizottság munkatársa is — Veres István, a füzes­abonyi járási pártbizottság első titkára fogadta a ven­dégeket. Tájékoztatójában a járás 17 településének fejlő­déséről, az itt lakók élet- színvonalának alakulásáról számolt be; szólt a pártszer­vezetek politikai munkájá­ról. A füzesabonyi járás, bár a Mátravidéki Fémművek fü­zesabonyi gyára befolyásolja fejlődését, alapvetően me­zőgazdasági jellegű terület. Az összes foglalkoztatottak 40 százaléka dolgozik a me­zőgazdaságban ; a tervek sze­rint a következő öt évben ezerrel csökken ugyan a! számuk, de még így is több- ! ségbén lesznek a többi ága-1 zathoz viszonyítva. A IV. öt-! éves terv időszaka nagy vál-1 tozást hozott az itt lakók! életszínvonalában. A terme­lés fokozatos koncentrálódá-! sa, korszerű mezőgazdasági nagyüzemek kialakulása, jobb terméseredményeket, nagyobb jövedelmet hozott.; Az idei évben az aszály! nagy károkat okozott ezek- ; ben az alföldi gazdaságok-; ban, de ennek várható ha-; tásait némileg máris ellen-; súlyozzák a másodvetésekből; származó bevételek. A túlnyomórészt mező- gazdasággal foglalkozó tájé­koztató után a vendégek a járás ipari centrumába, a fémművek füzesabonyi gyá­rába látogattak, ahol a gyár vezetői fogadták őket. Né­meth László igazgató azok­ról a sikerekről, gondokról szólt, amelyek a munkássá válás folyamatát kísérik eb­ben az üzemben; korszerű nagy termelékenységű gépe­ken többségükben olyan munkások dolgoznak itt, akik azelőtt még gyárat sem láttak belülről. 19 községből járnak ide, s az 1976. évi termelési érték már megkö­zelíti a félmilliárd forintot a hét éve alapított gyárban. A vendégek sok kérdést tettek fel a társadalmi vezetőkhöz is; Hegedűs László, a párt­vezetőség titkára, a politi­kai, mozgalmi munkáról, an­nak fejlődéséről szólt, s rö­vid tájékoztatót adtak mun­kájukról az szb és a KISZ- bizottság titkára is. Hangu­latos beszélgetés alakult ' ki, három szocialista brigádve­zető is csatlakozott a ven­déglátókhoz; őszintén szóltak közösségeik helyzetéről, munkájáról. Az üzemlátogatást követő­en délután a poroszlói ter­melőszövetkezetbe látogattak a megyei párt-végrehajtóbi­zottság tagjai. A helyszínen is tapasztalhatták a járás mezőgazdaságának fejlődé­sét ; .megtekintették a 35 mil­liós beruházással épült szá­rító üzemet, az épülő gép­műhelyt. Tóth Mihály, a megyei párt-vb tagja, a szövetkezet elnöke, Tóth Miklós, a községi pártbizott­ság titkára és Lőrincz Imre, a szövetkezet pártvezetősé­gének titkára kalauzolták a vendégeket és mutatták be a több mint tízezer hektárt művelő közös gazdaság mun­káját. A termelési rendsze­rek, a gépesítés itt is meg­hozták eredményüket: öt év alatt tízezer forinttal nőtt a tagok jövedelme. Fekete Győr Endrének, a megyei tanács elnökének ve­zetésével kedden délelőtt ülést tartott Egerben a me­gyei tanács végrehajtó bi­zottsága. A résztvevők elő­ször dr. Szabó Ferencnek, a megyei tanács osztályvezető­jének előterjesztése felett nyitottak vitát. A hozzászó­lók egyebek között rámutat­tak, hogy az egészségügy te­rületén fokozni kell a veze­tői munka hatékonyságát, a nyugdíjba vonulók helyébe, a megüresedett állásokba képzett, vezetői rátermettség­gel bíró fiatalokat keli állí­tani. Javítani kell — hívták fel a figyelmet a vb-tagok — a ma még sok problémás esetre utaló etikai statiszti­kát: ebben a munkában egyébként segítséget nyújt a napokban megtartott egész­ségügyi aktíva, amely már most érezteti a hatását. Az első lépéseket — mondta vá­laszában dr. Szabó Ferenc — már meg is tették az egész­ségügy vezetői. Szó esett a továbbiakban a szülészeti osztály, valamint a csecse­mőellátási terület dolgozói­nak munkájáról. Mint az idézett statisztika bizonyítja, több mint tíz éven keresztül az országos átlag alatt volt megyénkben a csecsemőhalá­lozás. Az elmúlt két évben valamelyest romlott a helyzet Hevesben. A választ keresik a szakemberek, akik elmond­ták. hogy ez egyrészt annak is betudható, hogy megnöve­kedett megyénkben is a szü­lések száma. Az említett idő­szakhoz mérten, több volt a veszélyeztetett terhességek, illetve a koraszülések száma, s ezek kedvezőtlenül befolyá­solták a megyei csecsemőha­lálozási statisztikát. A végrehajtó bizottság tag­jai ezután egyéb témák mel­lett a községi tanácsok, il­letve a termelőszövetkezetek együttműködésének tapaszta­latairól kaptak körképet. Az írásos anyaghoz Páti Jenő, a Hazafias Népfront megyei tit­kára fűzött szóbeli kiegészí­tést. (A témára ( egyébként egy későbbi lapszámunkban visszatérünk.) A tanácskozás résztvevői az ülés további részében sze­mélyi ügyekben döntöttek, majd megtárgyalták a szak- igazgatási szervek által elő­terjesztett indítványokat és a bejelentéseket. Ami igaz, igaz: a néniké nenS a legszabályosabban áll put­tonnyal teleaggatott biciklijévé a Kossuth utca kora délelőtti forgatagában. Néz jobbra, né 3 balra, közben igazit egyet há­tiján, aztán félve, araszolva előbbre tolja fél méterrel a ke­rékpárt. Persze, ha lehet, az előbbinél még rosszabb helyre. Most már kiért a keresztező­désből, ott van az autófolyam közepén, amely .megakad, ősz-, szetorlódik. A szemközti járdán már lá­tom, hogy egy fiatal rendőr emeli a kezét és gyors, hatá­rozott léptekkel elindul a né­niké felé. A járdán többen megállnak, kíváncsian várják a kitörni készülő vihart, miköz­ben az autóáradat már kigyú- nyi tekergéssel tölti meg az egész utcát. Most odaér. Most, most fogja elővenni a noteszt meg a tol­lat. amivel fölírja. Hát igen, hiába, a szabály az szabály. A fiatal rendőr megfogja a kerékpárt, kitolja a kereszte­ződésből a Kossuth Lajos ut­cára, egészen a járda széléig és hallani, ahogy szigorúan kor­holja a nénikét: — Aztán nehogy máskor me­gint igy tessék megállni. Meg a biciklire nem is szabad ennyi csomagot rátenni, mert, mert szóval, nagyon nehéz ez mar ebben a korban. Tessék vigyáz­ni, igy itt, ebben az oldalban, végig csak egyenesen. Megyek tovább a munkahe­lyemre. és az átkozott nátha ellenére valahogy nagyon jó kedvem van, —szyA— , Ajándékbasz a Gyermekváros lakóinak Egy Ikarus 630-as típusiS autóbuszt ajándékozott ked-á den a BKV KISZ-bizottságs nevében Gács István KISZ-, titkár az Egri Gyermekváros kis lakóinak. így most már nem lesz akadálya 3 közös túráknak, kirándulás soknak. Az autóbusz nem ér., kezett üresen, csomagtar­tói telis-teli voltak já­tékokkal. sporteszközök-# kei és ruhaneműekkel; melyeket a KIOSZ ruházati és szőrmekészítő üzemének asszonyai küldek ajándékba a gyerekeknek. Megyei siker Három megye — Hevesj Nógrád és Borsod —: leg­jobb szavalóinak részvéte­lével rendezte meg a KPVDSZ a salgótarjáni te-i rületi versenyt, amelyen Morvái Eva (Park Szálló Eger) első, Bolond Béla (Pa­noráma Szálloda és Vendég­látó Vállalat) második lett; és meghívást kaptak a bu­dapesti, országos döntőre, , •jh ORVOSI 1 ÜGYELET I EGERBEN: 19 órától csütör­tök reggel 7 óráig a Bajcsy- Zsilinszky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10). Rendelés gyer­mekek részére is. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától csü­törtök reggel 7 óráig, a Széche­nyi u. 1. szám alatti rendelő­ben. HATVANBAN: 19 órától csü­törtök reggel 7 óráig a Kos­suth tér 18. szám alatti rende­lőben­Minden évszaknak meg­van a maga közlekedésre veszélyt jelentő sajátossága. Ezek közül ősszel különösen érdemes néhányat figyelem­be venni. Sokszor olvassuk a hasonló időszak baleseti krónikáját, ismerjük a ta­nulságokat is, de mindezek mellett a krónikarovat még­sem marad üresen. Érde­mes néhány, az évs2»kkal járó veszélyre felhívni a járművezetők figyelmét. Mindenekelőtt meg kell je­gyezni, hogy a baleseti okok ilyenkor, őszidőben sem vál­toznak, csupán az esemé­nyek lezajlásában más me­chanizmusok fordulnak elő. A sebesség megválasztására nagyobb figyelmet kell for­dítani. Ugyanakkor nem árt megvizsgáltatni a futómű­vek és a fékek állapotát. Szintén igen fontos, sőt: el­sőrendűen fontos kérdés, hogy a gépjárművezető az út- és a látási viszonyok­nak megfelelően válassza meg a sebességet. Veszélyt jelent a közlekedésben az úttest lefagyása, a sárfel­hordás, ugyanakkor a gya­logos átkelőhelyek megköze­lítése szintén nagyobb fi­Október 14—15: Ellenőrzés az utakon gyeimet követel. Természe­tesen az őszi időszak ország­úti forgalmát zavaró ténye­zőket figyelembe kell ven­niük a gyalogosoknak is. Az időjárás gyors változá­sa közvetlenül hat az embe­ri szervezetre. A kezdő ve­zetők másképpen reagálnak, mint a gyakorlottak, más­képpen reagálnak a váratlan helyzetekben, s ezért is szükséges, hogy a járműve­zetők ne a rutinra, ne a jo­gosítvány tényére támasz­kodva közlekedjenek, hanem mindenkor vegyék figyelem­be az adott útviszonyokkal, s az időjárással kapcsolatos különböző jelenségeket. Az őszi időszak közlekedési ve­szélyei között szerepelnek a mezőgazdasági betakarítás­sal kapcsolatos munkák, il­letve a betakarított termé­kek elszállításával összefüg­gő közlekedési kérdések. Ki- 5 világítatlan lovas kocsik, a> gazdasági egységek vezetői? által útjukra bocsátott műszaki hibákkal „terhes”} — gépek indulnak a telep-! helyektől a munkahelyen át a feldolgozó objektumokig, s j éppen o hibás műszaki álla- J pót miatt rendkívül sok bal­esetre adnak lehetőséget. Mindez szabálysértést is je-! lent. Az utóbbi évek ta­pasztalatai alapján a fent í említett szabályok megsér-! tői ellen egyre szigorúbb el-! járást folytatnak. Meg kell! említeni, hogy a felelősség! nemcsak a gépjárművek ve­zetőit, hanem az illetékes! gazdasági vezetőket is érin-! ti, de sor kerülhet polgári! jogi igény érvényesítésére is. Az ősz; közlekedésre való! felkészítés jegyében október! 14—15-én a közlekedésrendé­szet Heves megyei szakem­berei nagyszabású közúti el­lenőrzést végeznek. Ennek! során műszaki ellenőrzések-! re is sor kerül. Fejes Pál alezredes, megyei közlekedésrendészeti osztályvezető Hatvan, Heréd, Boldog, Kökényes küldöttei a városi úttörőpariament ülésén Kedden reggel kévéssé] 8 óra után, Pető Margit városi úttörőelnök köszöntötte Hat­van. Heréd. Nagykökényes, Boldog mintegy nyolcvan küldöttét, továbbá a II. út­törőparlament meghívott ven­dégeit. Ezt követően Takács Attila a városi úttörőelnökség tit­kára számolt be az ifjúsági mozgalom kétesztendős mun­kájáról, s arról az eredmé­nyes együttműködésről, amit az elnökségnek a KISZ-bi- zottsággal sikerült kialakíta­nia. Mint elmondotta, a most ülésező parlament döntő a további tevékenység szem­pontjából. mert új elgondo­lásokat vethet föl, s azok a megválasztandó küldöttek ré­vén eljuthatnak a megyei parlament elé. Felszólalt a parlament megbeszélései során Szokodi Ferenc, a városi pártbizottság titkára is. mérlegre téve a két esztendővei korábban megfogalmazott „üzenet” eredményeit. Patkó Imre ta­nácselnök pedig — Verebes János városi KISZ-titkárral együtt — az úttörők lakóhe­lyének gondjaival, a telepü­lés fejlesztésével, a KISZ- élet és az úttörőmozgalom kapcsolatának szervezési kér. déseivel kapcsolatban vála­szolt a különböző kérdések­re. Délután bizottsági ülések­kel folytatódott az úttörőpar­lament munkája. Petz Zsu­zsanna a Törvényeink tettek­ben. Szlávik Katalin az Ott­honunk az iskola, Miszlai Zoltán A közösség szolgála­tában. Erdélyi Erzsébet pedig a Játsszunk együtt, menjünk a szabadba munkacsoport foglalkozásaival összefüggő beszámolót tartott, s itt ösz- szegezték az úttörők ötleteit, javaslatait is, ahogyan e bi­zottságok további ténykedé. sét színesíteni. gazdagítani próbálják. A kora esti órákban ismét együttesen üléseztek a négy település küldöttei. Meghall, gatták az újabb két esztendő feladatait körvonalazó üze­netet, majd nyolc küldöttet választottak soraikból a me» gyei parlamentre. ... j • mm Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja - Főszerkesztő: PAPP IANOS - Kiadia 111i « rdr,iÁr irioriA. kt c >7 T T r- *7 r t ] c: crprMr' o -n,, a— ocn, rr-,*.. r-> .—... . .............. .. _ ~ — ...» . _ J a llaiai Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — 3301 Eger. Beloiannisz utca 3. (Pf.: 23. 3301) Telefon: 12-73 zo-^ 24-44 1-697. 3000 Hatvan. Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete) 10-51. Kiadóhivatal Eger 3301 Beloiannisz u. 3.'(Ff.: 23. 3301) Teleion: "l2-68 — fizetési di) egy hónapra: 20.- Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index: 20 052. — Heves megyei Nvomda v& díj egy hónapr utca 3. szám. Igazgató; SÓLYMOS JÓZSEF. a Heves megye! turpfcfaáipf 3200 Gyöngyös, Rózsa « Terjeszti a Magyar Posta. Nyomda Vállalat. Eger, Viocellí üst

Next

/
Oldalképek
Tartalom