Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-12 / 216. szám

Együtt vállalták, együtt teljesítették Ösztönzőbb érdekeltség a beruházóknál Kié legyen a haszon? ÜZEMEINK, VÁLLALA­TAINK, SZÖVETKEZETE­INK pártszervei, pártszerve­zetei először készítettek cse­lekvési programokat, ame­lyekben pontosan meghatá­rozták, hogy a politikai munka eszközeivel miként, mivel, kikkel és hogyan le­het a leghatékonyabban se­gíteni, eleget tenni az 1976- os esztendő gazdaságpoliti­kai feladatainak. Olyan programot kellett összeállíta­ni kommunistáinknak, ame­lyek a jobb, a hatékonyabb munkára mozgósították a párttagokat, a pártonkívüli- eket, az esztergályost, a he­gesztőt, az adminisztrátort, a mérnököt, az igazgatót, a párttitkárt egyaránt. Ugyancsak kommunistáink kapták feladatul azt is, hogy rendszeresen „visszakérdez- zennek”, megállapítsák, hogy hol tartanak a célkitűzések megvalósításában, s negyed­évenként testületileg is ér­tékeljék, egymás mellé te­gyék a vállalt és elvégzett munkát. A NYOLC HÓNAP MÉR­LEGE a napokban készült el, az eredményeket és a gondokat pedig a hét köze­pén tartott tanácskozásukon értékelték megyénk városi-, járási pártbizottságaink gaz­daságpolitikai osztályvezetői, valamint az üzemi pártbi­zottságok, pártszervezetek titkárai. AZ EDDIGI EREDMÉ­NYEK minden tekintetben biztatóak — állapította meg általános tanulságként az említett tanácskozás a cse­lekvési programok végrehaj­tásáról. A helyi adottságok­ra alapozva elsősorban ott születtek igen értékes ered­mények — az egri Finomsze- relvénygyárban, az Izzó Gyöngyösi Gyárában, a KAEV Heves megyei üzeme­iben, az Egri Dohánygyár­ban, a Volán-nál, a füzes­abonyi, a hevesi a Gyöngyös —domoszlói Állami Gazda­ságban, az Egervölgye, a Mátra Kincse Termelőszövet­kezetben, a Mátraalji Szén­bányák Vállalatnál — ahol „testre szabták” — a konk­rét, reális tennivalókat. Vagyis, ahol a termelés növelésére volt lehetőség, ott' elsősorban a termelést kí­vánták növelni, ahol a gé­pek kapacitásának kihaszná­lásával nem voltak elégedet­tek, ott azt vizsgálták, an­nak érdekében tettek első­sorban, hogy a gépek minél nagyobb számban dolgozza­nak. Akiktől több cukorrépát, zöldséget kértek, azok cu­korrépából és zöldségből igyekeztek többet adni. Ahol az export növelésére nyílt lehetőség, ott ennek a felté­teleit teremtették meg. A KORÁBBI KAMPÁNY­SZERŰ próbálkozások után végre az idén már rendsze­res figyelmet kapott a belső tartalékok feltárása, haszno­sítása, a gazdaságosabb gyártmányszerkezet kialakí­tása, a minőség javítása, az üzem- és munkaszervezés korszerűsítése, valamint a gazdálkodási költségek ész­szerű csökkentése is. Több­szöri „nekifutás” után pozi­tív változások történtek a dolgozók anyagi, erkölcsi megbecsülésében is. Végre azok kaptak többet és gyak­rabban is, akik a mindenna­pos munkából is a legtöbbet Szervezeti kiállításon ad számot munkájáról a Ma­gyar Iparjogvédelmi Egye­sület Ipar esztétikai szakosz­tálya Egerben. A bemutató vállalják magukra és legjob­ban végzik el. DE KORÁNTSEM csak a termelés eredményeivel,, a megtakarított milliókkal le­het minősíteni a cselekvési programokat, az eddigi mun­kát. Egy-két eset kivételé­vel ugyanis a vállalt fela­datok iránt érzett felelősség rendkívül nagy mértékben megnövelte a kommunisták aktivitását is, akik 'azonkí­vül, hogy a munkában is példát mutattak, lelkesítet­ték, mozgósították a többi­eket is. Az üzemekben, a munka­helyeken talán még soha ennyit nem beszéltek a jó munka fontosságáról, a fe­lelősségről, a megváltozott közgazdasági körülmények­ről, a helyi, az adott lehető­ségek kihasználásáról. Ma­guk a munkások adták a legtöbb ötletet, javaslatot a termelés javításához, a fel­tárt feszültségek feloldásá­hoz, a folyamatos munkát akadályozó szervezetlenségek megszüntetéséhez. TERMÉSZETESEN készül­tek gyenge programok, s vannak olyanok is, amelyek csak részben valósultak meg. A gyengébbeknek azonban van kitől példát venniök, ta- nulniok Heves megyében is. Mert a többség állta a sza­vát, az ígéreteket munka kö­vette, s nemcsak vállalták a magasabb színvonalú terme­lést, hanem meg is valósítot­ták. hétfőn nyílik a Technika Háza kis előadótermében, s szeptember 16-ig fogadja az érdeklődőket Ki a felelős, ha egy nagy összegeket lekötő építkezés, beruházás csúszik, nem ad­ják át határidőre a lakásokat, iskolát, óvodát? A be­költözésre várók, a gyerme­küknek óvodát kereső szülők kérdésükre ezt hallják leg­többször: nem volt megfelelő az előkészítés, nem hangol­ták össze a partnerek mun­káját. az alvállalkozók' nem teljesítették kötelezettségü­ket. És szidják az építőket, a beruházókat, a tanácsot, min­denkit. Mert a kívülállóik kö­zül senkit sem érdekel az, mi történik, amíg egy új lé­tesítmény felépül, csak ar­ra kíváncsiak: elkészül-e ha­táridőre, jó minőségben, a tervezett költségekkel. S a válasz, sajnos, többször nem, mint igen. Mitől hát e dzsungel? Okai­ról természetesen hosszú­hosszú oldalakon lehetne be­szélni. Mindenesetre a közel­múltban kiadott miniszteri rendeletek, amelyek a rend- teremtés szándékával szület­tek, az építők, a beruházók érdekeltségi rendszerét igye­keznek korszerűsíteni. Itt ta­lálható tehát a legtöbb hiá­nyosság. Bürokratikus mód­szerek, a felelősség tisztázat­lansága; gyakran egy ügye­sen fogalmazott akadályt közlő levél több hasznot hoz. mint a jól elvégzett munka. Nemrégiben hoztak közös rendeletet az építésügyi és városfejlesztési miniszter, il­letve a pénzügyminiszter, a beruházási vállalatok új ér­dekeltségi rendszeréről. Az ebben foglaltak szerint, ha a tervezett költségnél olcsób­ban vagy határidő előtt sike­rül befejezni egy új létesít­ményt. akkor a beruházási vállalat a lebonyolításért já­ró százalék egy bizonyos há­nyadát a munkában közvet­lenül részt vevők jutalmazá­sára fordíthatja. Köthetnek olyan szerződést a megbízók és a beruházási vállalat, amelynek egy pontja a költ­ségek csökkenésére, a határ­idő előrehozatalára vonatko­zik. Ha ez sikerül, akitor az a bizonyos hányad adóval nem terhelt nyereség és köz­vetlen jutalmazásra fordítha­tó. Persze kockázat is van: ha nem teljesítik a feltétele­ket. az összeg kétszeresével kell csökkenteni a lebonyolí­tásért járó díjat. Sajátságos módon a sza­bályozási rendszer egyelőre nem teszi sem felelőssé, sem érdekeltté a sikeres megvaló­sításban a megbízók és az építők között álló beruházási vállalatot. Tulajdonképpen még azzal jár jól ez a válla­lat, ha csúszás miatt kötbért szabhat ki, hiszen a kötbére­ket költségcsökkentőként sa­ját gazdálkodásában haszno­síthatja. Persze túl nagy eredményt ezek a kötbérek ott sem hoz­nak, így aztán egy-egy be­ruházás sikerében leginkább az erkölcsi kötelesség és a hi­vatástudat volt eddig az ösz­tönző a vállalat műszaki el­lenőreinél. szervező szakem­bereinél. A büntetéspénz túl­ságosan nem rázta meg a ki­vitelezőt. alvállalkozót sem: hiszen az töredéke csupán az okozott népgazdasági kárnak. Ha például egy berendezés szállítása késik, a szállító fi­zet pár ezer forint kötbért, s esetleg éppen emiatt százmil­liós létesítmény átadása ké­sik hónapokat. Kirívó példa csupán a környéken az egri kenyérgyár esete, ahol az építők nyolcmillió forint köt­bért fizettek a késedelemért. A Heves megyei Beruházá­si Vállalatnál — Bóka Sándor igazgató tájékoztatott erről — az eddig inkább „érdektelen- ségi” rendszernek tekinthető érdekeltségen túl saját hatás­körükben szabtak prémium- feltételeket dolgozóiknak. Hyen feltétel például a ha­táridő betartása. Természete­sen nem minden áron: a mű­szaki ellenőr csak azért, hogy prémiumot kapjon, nem ve­het át egy be nem fejezeti épületet. Az új érdekeltségi rend­szer még nagyobb lehetőség arra. hogy a beruházást le­bonyolító vállalat dolgozóit anyagilag is ösztönözzék a jobb. tartalmasabb munkára. Hogy segítsék a kivitelező­ket a sikeres befejezésben, s hogy szervezettebb munkával összehangolják a részt vevő vállalatok tevékenységét. Az első ilyen feltételeket is tartalmazó szerződéseket vár­hatóan jövőre kötik. Addig viszont még meg kell győzni a beruházási vállalat dolgo­zóit is arról, milyen elő­nyökkel járhat ez az új rend­szer. Különösen az előkészí­tés munkájának kell sokat javulnia ahhoz, hogy a lebo­nyolításban részt vevők szá­míthassanak arra a bizonyos prémiumra. Az eddigi véle­mények — a viszonylag szép összegek ígérete ellenére is — általában, borúlátóak. A szak­emberek nagy részének véle­ménye szerint nem lehet az új rendelkezést megvalósíta­ni. vagy legalábbis alaposan kockáztatja a beruházási vállalat eredményes gazdál­kodását. Hiszen, ha nem si­kerül valami. elúszik a pénz. De sikerülnie kell. Megyei beruházási vállalatunk éven­te összesen 800 millió forint körüli értékű új létesítmény felépítésében működik köz­re — nagy összegű lehet a megtakarítás, nagy értékű be­ruházások határideje rövi­dülhet jobb munkájuk nyo­mán. Kezdeményezéseik már a rendeletek megjelenése előtt is figyelemre méltóak voltak, több elismerést sze­reztek az utóbbi időben. Jobb, szervezettebb munká­jukkal — közvetlenül anyagi érdekük is — megritkulhat a beruházások dzsungele. Ez pedig megér minden pénzt, hiszen a haszon elsősorban a népgazdaságé, mindannyiun­ké. Hekeli Sándor Koós József Iparesztétikai kiállítás a Technika Házában Párttitkárok jutalomutazáson Tallinni emlékek Az új Tallinn jelképe is lehet a modern Észtország Szállá (2. rész) Ahogy a középkori bel­város épületeinek, jellegze­tességeinek . védelme, a Ka- talin-park gondozottsága ar­ra utal, hogy a tallinniak őrzik és tisztelik hagyomá­nyaikat, emlékeiket, ugyan­úgy erre utal a skanzen is. A tengerparton elterülő er­dőrészen egymás mellett sorakoznak az északi, a dé­li, a keleti és a nyugati or­szágrész jellegzetes építésze­ti emlékei. Az eredeti, fá­ból készült lakóházak, paj­ták, istállók egyrész képet adnak a népi építészet több évszázados fejlődéséről, másrészt tanúskodnak az észt nép fiainak rendkívü­li ügyességéről, elmésségé- ről, a fával, a szerszám­mal való bánni tudásukról. Nincs mit titkolni, a szép fekvésű, az eredetit töké­letesen utánzó szabadtéri falumúzeum láttán sok eg­ri felsóhajtott: bárcsak len­ne hasonló nálunk is. Utunk visszafelé ismét a történelmi belvároson át vezet. Hömpölyög a tömeg, rengeteg a turista, kattog­nak a fényképezőgépek. Ott­honosan érezzük magunkat. Bár Tallinn és Eger több ezer kilométerre fekszik egymástól és a két város építészeti jellege is merőben különbözik egymástól, mé­gis sok a hasonló vonás. Éger is, Tallinn is ősrégi vá­ros, kulturális, idegenforgal­mi gócpont, történelmi vá­rosmaggal. Mindkét város kitárja „kapuit” a látogatók, a vendégek előtt, hogy ne csupán saját lakói, hanem mások is élvezhessék szép­ségét, érezzék a történelem levegőjét. A keskeny, kanyargós ut­cákon, a régi házak között sétálva talán mi, egriek azért is tiszteljük jobban a tallinniakat, mint mások, mert tydjuk, hogy a ha­gyományok megőrzése, ápo­lása szép és nemes feladat. Hiszen az ember csak ak­kor tudja igazán a jelenét és a jövőjét építeni, ha tisztában van a múlt érté­keivel. * Ennyit a régi Tallinnról. A fesztiválszínpad zárt épületrészének — egy nyi­tott kagylóhéjra emlékeztet — vetítőtermében ülünk. Az idegenvezető kimért szavai után mindannyiunkban ké­telkedés : nahát, ez túlzás egy kicsit. Várjuk a filmet és kételkedünk. Aztán fel­tűnnek az első színes kép­sorok, hatalmas, színes ru­hákba öltözött tömeg, ke­ringés, kavargás — mintha megszédült volna a kame­ra. Kórusok, dalok egymás után, aztán tánccsoportok, újra kórusok, újra tánccso­portok. Észtek, finnek, ör­mények, grúzok, moldáviai­ak, ki tudná felsorolni, ör­vénylik a tömeg, aztán egy ősz hajú, középtermetű fér­fi felmegy az emelvényre, s a karmesteri pálca első in­tésére mindenki megnémul. Aztán még egy intés — és harmincezer torokból hang­zik fel az ének. Aztán jövünk ki a vetítő­teremből. Valahogy más­ként látunk mindent. Amint láthatták — mondja az ide­genvezető — az észt dalos­fesztiválon, melyet ötéven­ként rendeznek meg, az összevont kórusban har­mincezer ember énekel. A nézők száma pedig megha­ladja a kétszázezret. A leg­közelebbi fesztivált 1980- ban, a moszkvai olimpia idején rendezzük meg. Mindenki hallgat. Senki sem kételkedik már az ide­genvezető szavaiban. Igen. Ez már az új Tallinn. A mo­numentalitások városa. Az út szélén fák, cserjék sorakoznak. Már megtettünk vagy tíz kilométert, de még nem láttunk semmit. Aztán hirtelen elfordulunk, hatal­mas házak tűnnek elénk. Kiszállunk a buszból. Veze­tőnk, hangjában egy kis büszkeséggel sorolja. , Észt­ország a Szovjetunió máso­dik legkisebb köztársasága, csak Moldáviánál nagyobb. Lakóinak száma másfélmil­lió. Tallinnban viszont több mint négyszázezren laknak. Ez a lakótelep, a Fekete­domb lakótelep. Valamikor itt tenger volt, nem is olyan régen, de aztán feltöltötték, s így alkalmassá vált az építkezésre. Ma a lakótele­pen százezer ember lakik. Az építkezés 1962-ben kez­dődött, tehát még nincs másfél évtizede. A lakótelep kilenc mikrokörzetből áll, minden mikrokörzet köz­pontjában iskola, óvoda, böl­csőde, bevásárlóközpont van. Ebben a mikrokörzetben, ahol vagyunk, az az érde­kesség, hogy a bevásárlóköz­pont ékessége egy ABC-áru- ház. Elneveti magát. Maguk­nak ez ugye nem furcsa. De nekünk igen, hiszen — teszi hozzá — ez az áruháztípus maguktól, magyaroktól, ered. Beszállunk a buszba, elsu­hanunk a Szolnok kávéház mellett — Szolnok ugyanis Tallinn testvérvárosa —, és számolunk. Eger kétszer be­leférne e.bbe a lakótelepbe — jegyzi' meg; közülünk va­laki. S mintha poén csattanna, újra felhangzik a vezetőnk szava. Természetesen újabb lakótelepeink is vannak — mondja —, hiszen a város egyre bővül. S dokumentál­va szavait, kimutat az ab­lakon. Ezt az új telepet két, vagy három éve kezdték építeni. Igen, az már az új Tallinn. Több mint tíz kilométerre a történelmi városközponttól, épülnek, szaporodnak az új, magyar mércével mérve ha­talmas lakótelepek. Saku, a község, ahol va­gyunk, önálló. De olyan kö­zel van Tallinhoz, hogy ha nem tudnánk, hogy külön falu, észre sem vennénk. De hát nem is ez a lényeg. A községben van Észtország egyik mezőgazdasági kuta­tóintézete. Az intézet 420 dolgozójából 175-en tudomá­nyos munkatársak. Közülük kilencvennégyen! — nem tévedés — kandidátusok, he- 'ten pedig a tudományok doktorai. Húsz részlegben folyik a munka, foglalkoz­nak többek között növény­nemesítéssel, meliorációs, műtrágyázási, gépesítési kí­sérleteket folytatnak, de közgazdasági, vezetéselméle­ti kérdésekben is segítséget nyújtanak a gazdaságoknak. .- Az intézet alá közvetlenül . 13 gazdaság tartozik, ame­lyek 67 ezer hektáron gaz­dálkodnak. S hogy az elmé- ; let és a gyakorlat fedi egy­mást, azt láthattuk a sakui állami gazdaságban, amely szintén az intézet tudomá­nyos eredményeit próbálja a i gyakorlatba átültetni. A i mintegy kilencezer hektáros ; gazdaság fő profilja a tej­termelés és a húselőállítás. A gazdaságban négyezer szarvasmarhát tartanak. Évente 6,5 millió liter tejet i és tízezer mázsa húst pro­dukálnak. Az egy tehénre jutó . évi tejhozam megha­ladja a 4200 litert. És téved, aki azt hiszi, hogy a gazda­ság vezetői elégedettek. 1980-ra legalább 4700 litert kell elérni — mondják —, de az sem a felső határ. Igen. Ez már nem a kö­zépkori gótika Észtországa. Az autóbusz simán gördül a tengerpart mellett futó or­szágúton. Egy darabig. Az­tán kerülgetés jobbra, bal­ra, az út mellett kavics, ce­ment, szerszámok, munkagé­pek. És emberek persze, akik ' irányítják a modern monstrumokat. Épül a tallinni, tengerparti új, négysávos autósztráda. Kérdezni akarnánk, hogy milyen hosszú lesz, miért éppen itt épül, de nem le­het, mert hirtelen megáll az autóbusz és kiszállunk a nagyon szép fekvésű Pirita lakónegyedben, közvetlenül a jachtklub szomszédságá­ban. Előttünk a tenger, csen­desen morajló hullámaival, hátunk mögött pedig a villa­negyed romjai. Romjai? — kérdezheti az olvasó joggal, s az újságíró csak igennel felelhet. Robusztus bulldóze­rek rontanak neki nagy zaj­jal a fehér színű házaknak, markológépek rakják a tör­meléket a teherautókba. A kép korántsem idilli, de mozgalmasnak annál moz­galmasabb. S így is van ez rendjén, hiszen Tallinn az olimpiára készül. A Finn­öböl partján elterülő Pirita lakónegyed ad helyet az olimpiai falunak, maga az öböl pedig a vitorlásverse­nyek színhelye lesz. Tallinn tehát Moszkvával együtt nagy ütemben készül, ezért épül az autósztráda, ezért tűnnek el a hangulatos kis villák, de ezért emelkednek majd a mai kort idéző mo­dern épületek az olimpiai faluban. Tallinn készül, Tal­linn lázban él. A hagyo­mányőrző, a modern,' a sok­arcú Tallinn az olimpia mél­tó megrendezésére készül. A békének, a barátságnak, a sportnak, a kultúrának ké­szül emléket állítani és mél­tó színhelyet adni. Este van. A Hotel Viru — Észtország Szálló — szu­permodern épületének hu­szonkettedik emeletéről néz­zük a város fényeit. A ten­gerparton sárgán villan a világítótorony fénye, lent az alsóvárosban, mint fűzérek égnek a villanykörték. Lassan elindulunk majd az állomásra, hogy vonatra szálljunk. Szívünkben egy szép út emlékeivel, a szovjet embe­rek iránti tisztelettel, ba­rátsággal. És köszönettel mindazoknak, akik lehetővé tették számunkra az uta­zást. (Folytatjuk) Kaposi Levente Mmisind 1976. szeptember 13., vasárnap

Next

/
Oldalképek
Tartalom