Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-24 / 226. szám
Erdészettörténeti tanácskozás Egerben fefofoUkq/a 1976. szeptember 24., péntek A Nap kél 5.33 — nyugszik 17.38 órakor A Hold kél 6.14 — nyugszik 17.46 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon GELLÉRT nevű kedves olvasóinkat! Első ízben került sor olyan tudományos tanácskozásra Egerben, amelyen erdészettörténeti témák szerepeltek. A Technika Házában megrendezett találkozón — amelyen az Országos Erdészeti Egyesület egri csoportja, valamint az Erdészettörténeti Szakosztály tagjai vettek részt — érdekes és izgalmas előadások hangzottak el. A Gerhardus vagy Gerhard névből származik, mely az ógermán nyelvben ,,kemény dárdás” jelentésű. Százhúsz évvel ezelőtt született Ludwik Warinsky lengyel szocialista, az első lengyel forradalmi párt, a Proletariat I. megalapítója, vezetője. Egész fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba és 1875-től részt vett Pétervárott a lengyel szocialista ifjúsági körök tevékenységében. A rendőrség üldözése elől először Lvovba, majd Krakkóba ment; itt azonban elfogták, s a krakkói nagy szocialistaellenes per egyik vádlottjaként kiutasították a városból. Emigrációs évek következtek; 1880-ban Svájcban az ottani lengyel emigráció kimagasló vezetője volt, és szerkesztette az Egyenlőség, majd a Hajnal című forradalmi lapokat. Hamarosan visszatért Varsóba, ahol megalakította a már említett Proletariat I. elnevezésű pártot, az első lengyelországi forradalmi pártot. Két évvel később letartóztatták és 1885-ben 16 évi kényszermunkára íélték. Néhány év múlva a schlüsselburgi börtönben fejezte be életét. Időjárás: Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő. Éjszaka gyenge légáramlás, napközben megélénkülő déli szél. Hajnalban és reggel többfelé köd. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. Erdőgazdálkodás a diósgyőri koronauradalomban a XVII—XIX. században címmel Veress László számolt be kutatási eredményeiről. A Bedő Albert-díjas nyugalmazott szakfelügyelő, Tóth Gyula, az egri erdőgazdaság három évtizedes történetének fontosabb fejezeteiről számolt be. Végül H. Szabó Béla, Borsod természetvédelmi főfelügyelője tartott vetítettképes ismertetést a bükki tájegység természetvédelmi értékeiről. A tanácskozás végeztével a résztvevők megtekintették a szilvásváradi Szalajka- völgyben kialakított szabadtéri erdei múzeumot. Hatvani kiildötlváiasztás az őszi mezőgazdasági munkák jegyében Megyénk egyik legnagyobb közös gazdaságában, a kiváló címmel ez idén másodszor kitüntetett hatvani Lenin Termelőszövetkezetben közgyűlést tartottak csütörtökön. A beteg Rabecz Lajos elnök távollétében Pete János főmérnök köszöntötte az öszÜzemi Tíl-csoport alakult A Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat és a TIT Heves megyei Szervezete között az elmúlt évek során mindkét fél számára kamatozó együttműködés formálódott. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat segítette az üzemi nyelvtanfolyamok, a különböző továbbképzések szervezését, s esetenként szakképzett előadókat is biztosított. A korábbi jó kapcsolat tovább erősödött azzal, hogy a cégnél — megyénkben elsőként — megalakult az üze-. ml TIT-csoport. A szeptember 22-i ünnepélyes egri> rendezvényen — többek kö-> zöt.t részt vett dr. Jeney Je-5 nő, a TIT főtitkárhelyettese, > aki elismerő szavakkal mél-> tatta a vállalat középtávú > közművelődési programját, amely 1976-tól 1980-ig szabja meg a legfontosabb tennivalókat. A tizenkét tagú csoport titkára Friedrich Sándor igazgatóhelyettes lett. szegyűlt tagokat, dolgozókat, majd átadta a szót Nagy László elnökhelyettesnek, aki ismertette a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának ajánlását a decemberben összeülő harmadik kongresszus állásfoglalásának kialakításával kapcsolatban. Beszélt a belső tartalékok szövetkezetek kölcsönös támogatásának szükségéről, s a műszaki-anyagi bázis építéséről, összhangban a gazdasági lehetőségekkel. Helyi vonatkozású példákat említve kitért tájékoztatójában a háztáji termelés lehetőségeinek fokozására, figyelemmel egy-egy település teljes lakosságára, majd különös hangsúlyt adott a munkaversenyek nevelő erejének a becsületesen dolgozó tagok iránti tiszteletnek. Hangoztatta, hogy miként a TOT ajánlása is tükrözi, minden eredmény hatékony alapfeltétele a tagság rendszeres tájékoztatása. A közgyűlésen beszéltek a gazdaság vezetői a pillanatnyilag döntően fontos termelési feladatokról is. Legtöbb gondot az éppen a ma induló répaszedés okoz, hiszen a Lenin Termelőszövetkezet 220 hektáron termeszti ezt az ipari növényt, s egyik legnagyobb szállítója ,a Hatvani Cukorgyárnak. Mint a tájékoztatóból megtudtuk, a gazdaság gépparkja kellően előkészítve indítja reggel a cukorrépa betakarítását s hasonló lelkiismeretességgel „lőtték be” a különböző masinákat, a több száz hektárnyi őszi talajmunkára, amit egyelőre erősen gátol az esős időjárás. A mezőgazdasági munkákról szóló beszámolót követően választotta meg a közgyűlés a december 14—15-i III. országos termelőszövetkezeti kongresszus hatvani küldötteit. A bizalom Nagy László és Galgóczi Istvánná személye iránt nyilvánult meg, így a gazdaságot ők képviselik a nagy horderejű tanácskozáson, remélhetőleg a szövetkezeti mozgalom javára, helyi hasznára. (m. gy.) \ színház EGERBEN este 7 Órakor A DENEVÉR • SHAKESPEARE BÉRLET EGERBEN: 19 órától szombat reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcai rendelőben. (Telefon; 11-10.) Rendelés gyermekek részére Is. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától szombat reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Évente sokat utazik, országúton és vasúton rója a kilométereket. Aztán bekopogtat egy-egy nehézipari üzembe, cukor, és konzervgyárba, vagy malomba, ahová éppen hívják. Mindenütt vízmintákat vesz, kémcsövekbe, lombikokba gyűjti valamennyit és rendre megvizsgálja, hogy mennyire tiszták, vagy szennyezettek azok. Mindegyikről „diagnózist” mond, javaslatot ad, hogyan tisztíthatják meg a szennyezett vizeket és hogyan hasznosíthatják ismét károsodás nélkül a fogyasztók. Várady Tibor, a Kelet-magyarországi Vízügyi Tervező Vállalat technológiai laboratóriumának vezetője sok érdekes munka részese. Környezetvédelmi mérnök, aki a baráti Lengyelországban szerzett diplomát a sziléziai műszaki egyetemen. _ A hatvanas évek közepén, amikor megkezdtem tanulmányaimat — mondja Várady Tibor —, még keveset lehetett hallani a környezetvédelemről. Mégis S2.t A vízvizsgáló a keveset igyekeztem összegyűjteni és elolvasni. A víz- és szennyvíztechnológiai karon minőségvédelmet tanultam. Nehéz, de ugyanakkor szép feladatra vállalkoztam, amikor eljegyeztem magam ezzel a különös anyaggal. Könyvtárakat megtöltő anyagot írtak már róla, az élet alapjának nevezik, mégis nagyon sok szennyezett víz van hazánkban is. Ezeket megvédeni, a védelmükhöz szükséges eljárásokat kidolgozni és elterjeszteni, komoly feladatot jelent. — Miért éppen ezt a vállalatot választotta ? — Mert az egyetem befejezése után, 1970-ben, amikor idekerültem, abban a szerencsés helyzetben volt részem, hogy irányításommal elsők között az országban létrehoztuk a víztechnológiai laboratóriumot. Itt szinte egész Magyarországot átfogva az ipari és mezőgazdasági üzemek által kiboMegyei főszerkesztők tapasztalatcseréje Nem időpont, lakossági érdek! Napirenden: a pártélet kérdései a napilapokban Az MSZMP Központi Bizottsága ágit. prop. osztályának és a Magyar Üjság- írók Országos Szövetségének meghívására tapasztalatcsere-tanácskozást tartottak hat megyei napilap — a Fejér megyei Hírlap, a Heves megyei Népújság, a Komárom megyei Dolgozók Lapja, a Nógrád, a Pest megyei Hírlap, a Szolnok megyei Néplap, és a Dunaújvárosi Hírlap — főszerkesztői. A Visegrádon rendezett értekezleten Nagy Tibornak, az (MSZMP Központi Bizottsága osztályvezető-helyettesének vitaindítója után megbeszélés folyt a pártélet kérdéseinek tükröződéséről a napilapokban. A vitában felszólalt Barinkai Oszkár- né, a Pest megyei pártbizottság titkára is. A tapasztalatcsere résztvevői szerda délután — Ma- das Lászlónak, a Pilisi Parkerdőgazdaság igazgatójának meghívására — a gazdaság munkájával, terveivel ismerkedtek. A csütörtöki program szerint a budai járásban tettek látogatást, ahol állami gazdaságban és mezőgazdasági termelőszövetkezetben dolgozó pártmunkásokkal találkoztak. Lehetne kzdeni a legelején é úgy eljutni a mai tényhez. E pedig nem több, mint az, hóm Gyöngyösön, a Mérges utcai la kótelepen ugyan megtörtént a új szolgáltatóház műszaki át adása, az itt elhelyezett üzle tek nyitásának időpontja azon ban egyelőre nagyon kétséges Hogy miért? Legutóbb augusztus 20-a sze regelt az avatás napjaként. Töb 1 elképzelés után. És most? — Mi készen állunk arra, hog\ október 1-én megnyissuk az üz létünkét — tudjuk meg Magyar Gézától, a Heves megyei Élei miszer Kiskereskedelmi Vállala igazgatóhelyettesétől. — Má korábban hozzáfogtunk a bérén dezések beállításához, most pe dig az áru beszállítását kezd tűk meg. A környék sok szá: családjának a rendelkezéséri tudunk állni október 1-től. Hogy mit jelent egy ABC áruház egy olyan lakótelepen ahol most már több mint eze: család él, ezt aligha kell rész létezni. Azt pedig nehezen értil meg a környékbeliek, hogy kés: az üzlet, mégsem nyitják meg Nem lehet megnyitni, mer nincs út az üzlethez. — Mi másfél-két hét alatt e tudjuk készíteni az út alap építményét — közli Pályki László, a Városgondozási Üzen műszaki vezetője. — Ha kell még a pihenőnapokra is szer vezünk műszakot, ha október 1* én meg akarják nyitni az üzletet. De utunkban áll az állam építők felvonulási épülete. Amic ők azt le nem bontják, el nerr viszik onnan, a bekötő uta nem tudjuk kiépitni. Ez világos, érthető. Hogyar reagál erre az érintett építés vezetőség? Nagyon gyorsan é: nagyon célszerűen: szerdán reg gél hozzákezdtek a bekötő u építésének , .útjában levő” felvonulási épület lebontásához. Most már az útépítőkön m& lik minden. t-dr) Vízhiány bekotéi miatt Csütörtökön délelőtt nem szol gáltak ki italt az egri Beloian nisz utcai büfében. Nem vol rendkívüli világnap, csupán ar ról volt szó, hogy nem lehetet elmosni a poharakat, mivel ; környék házaiban délután ti 3-ig szünetelt a vízszolgáltatás A magyarázatot a vízmű válla lat illetékesei adták meg. Az autóbusz-pályaudvar szom szédságában épülő s befejezés hez közeledő beruházás, az ú bútoráruház, s a fölötte elhe lyezkedő lakások csőrendszeré rákötötték a városi vízhálózatra A munkálatokat csak úgy tud ták elvégezni a szerelők, hogy i bekötés bonyolult műveleténél időtartama alatt lezárták a Be loiannisz utcai gerincvezetéket • • Ülésezett Gyöngyös Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága A város éléskamrája Ez a megállapítás hangzott el a gyöngyösi városi tanács végrehajtó bizottságának tegnap délelőtti ülésén, amikor Csépány Ferenc, a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója által előterjesztett jelentést vitatta meg a testület Beré- nyi József elnökletével. A város éléskamrája a vállalat, mivel a lakosság élelmiszer-szükségletének, mintegy 80 százalékát biztosítja üzleteiben. A végrehajtó bizottság elismeréssel szólt arról a tevékenységről, amit az élelmiszer kiskereskedelmi vállalat kifejt a lakosság ellátása érdekében. Megállapította azt is, hogy az alapvető élelmiszerekből nincs hiány, korszerűsítették az üzletek felszerelését is és a legutóbb épített boltok minden szempontból kifogástalanok. Azt is megállapította azonban a végrehajtó bizottság, hogy a vállalat dolgozói kisebb hiányosságokat gyakorta vétenek, főként az árukínálat folyamatossága mellett, a zöldség-gyümölcsfélék frissesé- ge ellen merült fel jogos kifogás. A vevőkkel való udvarias bánásmód sem minden esetben kifogástalan. A vállalat tevékenységéről értékelést adott Miskolczi László, a megyei tanács osztályvezető-helyettese is. Kónya Lafos, a városi pártbizottság első titkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a Vállalat eredményes munkája mellett foglalkozni kell a hiányosságokkal is és ezek minden esetben a vezető felelősségét is felveti. A végrehajtó bizottság foglalkozott még az idei költségvetés és fejlesztési alap első félévi felhasználásával. A közegészségügyi és járványügyi szolgálatról dr. Bállá Gyula városi főorvos, a szolgálat megbízott vezetője adott jelentést. A végrehajtó bizottság kinevezte ötéves időtartamra Végi Jenőt a VI. számú Általános Iskola igazgatójának. Megyei nobizottsági ülés Egerben Pár napja érkezett haza megyénk küldöttsége a Hazafias Népfront VI. kongresszusáról. Papp Sándorné, a Hazafias Népfront Heves megyei alelnöke sznlkebb hazánk nődelegációja nevében csütörtökön Egerben beszámolt a HNF megyei nőbizottság tagjainak a VI. kongresszusról, az ott elhangzott feladatokról, tapasztalatairól. Ezután Kovács Lászióné, a HNF megyei nőbízottságá nak titkára a következő é programjáról a nők 1976—7’ évi feladatáról és munkatér véről szólt csátott szennyvizeket vizs- < gáljuk, és technológiák egész < sorát dolgozzuk ki azok tisz-; títására. — Merre dolgoznak az < idén? — . Az első félévben már < fétszáz ipari üzem szennyví-; zét vizsgáltuk meg, a Ma-! gyár Optikai Művek duna-! újvárosi gyárától az eszter-! gumi Látszerészeti Gyárig. A' Gabona Tröszt megbízásából! Heves megye malmaiban is; elemzés alá vettük a szenny-; vizeket és javasoltuk, hogy tisztítsák azokat. Miután a J környzetvédelem Magyaror-; szágon is közügy lett, igyekszünk tervekkel ellátni az; üzemeket, hogyan óvhatják; meg a folyókat, patakokat a! nagyobb vízszennyeződésektől. Legutóbb például mun-; katársaimmal két olyan eljárást dolgoztunk ki, amelyek; a korszerű szennyvízszűrés-! re, illetve a szennyvizek í hasznosítására vonatkoznak. Mindkettőt szabadalom- J ként jelentettük be és bí- J zunk abban, hogy el is fogadják. (mentusz) A képzőművészeti világhéten Grafikák, textilek, érmek A képzőművészeti világhét programsorozatának keretében Feledy Gyula Mun- kácsy-díjas érdemes művész grafikáiból rendeztek kiállítást a Gyöngyösi Galériában. A tárlatot, amelyen több mint hatvan alkotás szerepel, ma délután öt órakor Csohány Kálmán Munkácsy- díjas érdemes művész nyitja meg a mezőgazdasági főiskola aulájában. Szintén ma, este hétkor nyílik az „üzemi tárlat” sorozatban Kishonthy Jenő festőművész kiállítása Bélapátfalván,/ a cement- és mészmű kultúrházában. A látogatók csaknem húsz olaj-, akvarell- és pasztellképen kísérhetik* végig, hogyan jön létre a műalkotás A képzőművészeti világhé alkalmából a gyárban mfi vész—közönség találkozóké és vetítettképes előadásoké is sor kerül majd. A füzesabonyi őszi tárlaton ma délután három óra kezdettel szocialista brigád vezetők számára tartanai tárlatvezetés és művészet történeti előadást. A szocia lista képzőművészet jelké peiről Földvári Zoltánná be szélget az érdeklődőkkel. Nagy Gy. Margit textil művész és Varga Mikló. szobrász alkotásait szombat tói mutatják be a közönségnek az egri Gárdonyi Géz: Színházban. Újra látható a 2. program Korábban beszámoltunk olvasóinknak, hogy az egedí reléállomást villámcsapás érte. Az UNISZERV-től kapott információ szerint az üzemelő állomás berende2 seit sikerült kijavítani, egri televíziónézők újra 1; hatják a második műsort A Magyal Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja - Főszerkesztő: papp JANOS - Kiadja a Heves megyei Lapkiaf Vállalat Felelős kiadó; NOSZT1CZ1US FERENC — Szerkesztőség — 3301 Eger, Beloiannisz utca 3. (Pf.: 23. 3301) Telefon: 12-73. 20-29. 24-44. 3200 Gyöngyös, Rózsa u. 11-697. 3000 Batven,-Kossuth tár 8. (Városi Tanács épülete) 10-51. Kiadóhivatal Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23. 3301) Telefon: 12-68— Terjeszti a Magyar Posta. El fizetési dtj egyittónapra: sí).— Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index: 20 062. ” 1 ” - ” ™ ■•*-*-*— utea 3. szám. Igazgatói SÓLYMOS JÓZSEF. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger» Vincellérista 4