Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-19 / 222. szám
fla^xA^VSAAAAAAAAAAAAAAA^NAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAí A 9357 Nem a 9357., hanem egyszerűen 9357 csupán. Tőszám ez, nem sorszám. Mostanság mégis ez a szám a kedvencem, fejből tudom már, álmomból felkeltve is és kedvtelve mormolom magamban, sőt idézem — 9357 —, mint valami verset, vagy vallomást. Négy számjegy csak ez, még a hétköznapi ember számára is megjegyezhető, de azért a számokkal foglalkozók is már tisztelettel nézhetnek rá, hiszen: 9357. Majdnem tízezer. Már nagy szám ez, odafigyelésre és tiszteletre késztető. A tisztelet mégsem a szám nagysága, vagy éppen megtanulhatósága miatt éledt oly magasra bennem, és a hozzá való kedvességem sem véletlen. Mert a szám alatt, a 9357-es szám alatt — négyszögletű nyomtatvány élén áll ez — a következő szöveg olvasható, s érdemes az idézetre: „Ezt a könyvet az Akadémiai Kiadó és az Akadémiai Nyomda állította elő...” Ez még semmit sem mond, tudom jól. De a lényeg most következik, mint egy kicsit hosszadalmas bevezető után a jó regényben illik és szokás. Most és itt is így: ~ 1 .Amennyiben bármilyen előállítási hibát, vagy hiányosságot fedez fel a könyvben, ami a mű rendeltetésszerű használatát gátolja, s a kiadványt saját könyv- kereskedője (!... A felkiáltójel tőlem) már nem tudja kicserélni, kérjük,- keresse fel postán, vagy személyesen az Akadémiai Kiadót (pontos cím), vagy az Akadémiai Könyvesboltot (pontos cím ismét), ahol e könyvet e szelvény ellenében (ezért a szám, az én szelvényemen ama bizonyos 9357) határidő nélkül bármikor hibátlan példányra cseréljük ki,. > Vettem egy könyvet, igaz, nem volt olcsó, igaz, hogy lévén irodalomtörténeti lexikon, a legkisebb hiba is benne, újabb és újabb hibákat szülve valóban megkérdőjelezi a rendeltetésszerű használatát a műnek. Az is igaz, hogy egy több száz oldalas, sok ezer cikkszavas lexikonban a leggondosabb ellenőrzés mellett is fordulhat elő hiba, ami lehet szépséghiba, de lehet betű-, név-, tény-, adat-, számhiba is, ami miatt valóban félrevezető és nehezen, vagy alig használható annak a számára, akinek munkaeszköze ez a lexikon. És az is igaz, hogy a hibás árut ki szokták cserélni. De mikor és hogyan? Ki ne járta volna meg a maga kálváriáját a nem olcsó pénzen vett — és ha olcsón?! — cipővel, amely nem volt megfelelő a rendeltetésszerű használatnak, azazhogy a lábon viselve menjen benne, lépjen, haladjon, siessen, sétáljon az ember, de amelyről nem győzték bizonygatni a kereskedelem, a gyár megbízottjai, amikor keserű szájjal vissza vittük: néni rendel tetésszerűen használtuk. Azért a baj. Pedig egy levált cipőtalp legalább annyira szembetűnő, mint egy kimaradt cikkszó, és legalább annyira nem valószínű, hogy valaki kedvtelésből a drágán vásárolt cipők talpát szaggassa te, csali hogy kicserélhesse, mint az, hogy valaki kicsente Glashworthy nevét ama bizonyos lexikonból. Még nem láttam cipőhöz melléket cédulát az esetleges gyártási hiba utólagos és csere útján történő elismeréséről. Mert ha adnának, mellékelnének ilyes cédulát, bármilyen hivatkozási számmal a fejlécen, azt azért tennék már, mert annyira biztosak lennének a cipőipar illetékesei végzett munkájuk, az elkészült cipők minőségében, hogy bátran vállalhatnák ezt az akkor már teljesen elhanyagolható csereszázalékot. Hol vagyunk még attól! De nem láttam televízióhoz, vagy rádióhoz, magnetofonhoz, hűtőszekrényhez, vagy éppen mosógéphez sem mellékelve ilyesfajta nyomtatványt. Mert mennyivel drágább egy hűtőszekrény, vagy egy televízió, azért mondhatnák az illetékesek erre. Azért! — írhatom én ezt éppen ezért ugyanerre. Mert drága, mert egy televíziót, vagy hűtőszekrényt, mosógépet, vagy rádiót, nem hetenként vásárol az ember, mert ezekre valóban takarékoskodnia kell, néha nem is kevés ideig és a garancialevél az ötödik, vagy akár csak a negyedik javítás után, már inkább csak a gyártó cégnek garancia, hogy a világért se kelljen kicserélnie a hibás készüléket — nem azonnal, hetek múlva sem —, mintsem garancia lenne a vásárlónak, hogyha rossz árut kap, szólhat és cserébe megkapja a pénzéért járó jót. A lakásokról nem is beszélek már. Ott helyrajzi szám van csak, emeletszám, szobaszám, ott a cserére gondolni, másikat adnia az építő cégnek, mert ez, amit épített és átadott nem üti meg a lakás mértékét és nem elégíti ki fogalmát, nos, ott még az erről szőtt álmoknak sincs sorszámuk. Folytathatnám a sort. Nem folytatom. Gondosan elteszem az Akadémiai Kiadó és az Akadémiai Nyomda blankettáját, rajta a 9357-es számmal, — emlékeztetőül. Átnéztem a lexikont, nem fedeztem fel hibát benne. De sejtettem ezt előre. Ott, ahol ilyen nyugtatványokat mernek mellékelni a termékhez, ott a legritkább esetben van arra szükség, hogy be is kelljen váltani ezt a bizonyos nyugta tványt. És ez a megnyugtató. eg kell néha torpanni az iramló időben és visszanézni. Évfordulók követik egymást hosszú sorban s a múltnak hol derűs képét, hol szomorú árnyait idézik. Két véres ősz emléke bolyong az egri vár vén kövei között. Az egyik dicsőséggel koszo- rúzottan: 1552, a nagy várvédelem fényessége, efinek a jövő évben lesz 425. évfordulója, a másik sötét homlokkal: 1596. Háromszáznyolcvan esztendeje esett el az egri vár abban a nagy ostromban, amelyet maga III. Mohamed szultán vezetett 150 ezer főnyi serege élén. Az 1552-es egri kudarc negyvennégy esztendeig égette a szultáni udvar önérzetét és büszkeségét. Hogy a hatalmas török haderő kénytelen volt harmincnyolc napi ostrom után visszavonulni a juhakolnak csúfolt egri vár alól, ezt nem felejtették el Konstantinápolyban. A török sereg felvonulását az is időszerűvé és szükségessé tette, hogy az ozmán hatalom kezdett tért veszíteni a magyar és osztrák hadvezetés sikeres támadásai következtében. Már 1593-ban a magyar tisztántúli felkelő had Báthory István országbíró vezénylete alatt, Dobó István fia Ferenc, Homonnay István és Rákóczi Zsigmond csapataival visszafoglalta a töröktől Fülek, Buják, Iíaj- nácskő, Hollókő. Drégely várakat, a következő évben Pálffy Miklós a császári csapatokkal Nórgád várából űzi ki az ellenséget 1596 ban Esztergomot (ekkor és itt kapott halálos sebet Balassa Bálint) Visegrádot, a déli végeken I.ippát, Csanádot, Ara- dot, Világost vesztették el a törökök. 1596-ban került sor Hatvan ostromára. A hatvan! vérengzés A hatvani „vár” a Zagyva partján állott és „tölgyfa oszlopok közé hányt rőzsével befont magas és kiszögellé- sekkel ellátott földsánc volt”. A körülötte ásott széles és mély árokba a Zagyva vizét vezették. Ä magyarokkal kiegészített császári sereg augusztus 14-én érkezett a hatvani földvár alá és a közeli szőlődombon felállított ágyúkból töretni kezdte a falakat. Az ezerötszáz főnyi védősereg hősiesen védekezett, de több sikertelen ostrom után az ostromlók pontonhídakat építettek a vár árkának vízén, amely az esőzések miatt rendkívül megdagadt. Végül is létrákkal megmászták a falakat és áttörték a pásztói, pesti és rác kaput. Valamennyi történetíró megemlékezik arról a hát- borzongató kegyetlenkedésről, amely a vár bevétele után következett. A betóduló katonák nemcsak a védőket kaszabolták le, hanem a török lakosságot is. A nők meggyalázva hullottak el, a terhes anyák hasát felhasogatták, csecsemőket vágtak ketté, a hullákról lenyúzták a bőrt. A vérengzést a vallonoknak tulajdonították, a törökök szerint azonban a németek voltgk a vérfürdő tettesei, ezért bosszút esküdtek és megfogadták, hogy amint elfoglalnak egy várost, egyetlen németet sem kímélnek. A legközelebbi város Eger volt. A szultán augusztus végén indult meg Belgrád alól. Dr. Kapor Elemér: Félhold az egri vár fölött szeptember 21-én érkezett Eger alá és körülzárta a várost, amelyet kőből épült erős falak védtek. Maga a vár az 1552-es ostrom következtében romhalmazzá változott. A bécsi udvari kamara és a haditanács akkor elhatározta az erődítmény újjáépítését és kiváló olasz várépítőket hadmérnököket küldött Egerbe. Közöttük legtöbbet alkotott Ottavio Baldigara, aki tizenhárom évig vezette a munkálatokat, a ma is látható egyedülálló föld alatti megoldásokkal, ágyútermekkel, folyosókkal. A vár tehát jobb, erősebb volt, mint Dobó idejében. A mai Sánc helyén állt külső várat azonban nem sikerült biztonságos védelemmel ellátni, hiába védték magas falak és bástyák, fölébe magasodott az Almagyar-domb, onnan be lehetett látni jószerével a vár egész területére. Régen juhakolnak fitymálták a törökök Egert, most a szultán így ír róla az angol királynőnek: „Már messziről igen hatalmas és oly bevehetetlen erősségnek _ tűnt fel, mint Deva- ment hegye ... midőn pedig közelébe értünk, oly megdönthetetlennek látszott, mint a Kaukázus hegye és fundamentumai nagyságra nézve látszólag túlszárnyalták a bikát és a halat, melyeken a világ nyugszik. Falai és tornyai az égi bolygók közé nyúltak s ha a Kaukázus felséges madara, a boldog phoenix megkísértené fölöttük elrepülni, borzalmában a rémítő magasság miatt elhullatná tolláit és szárnyait”. — III. Mohamed nyilván azért írt ily fellegekben járó jellemzést, mert rájött, hogy ez mindenképpen hasznosabb. Ha győz, győzelme nagyságát növeli, ha veszít, kudarcát kisebbíti. A vár tehát, mint építmény, megfelelt a követelményeknek, de a felszerelés, vezetés, szervezés, a védők ösz- szetétele szempontjából mesz- sze elmaradt Dobó várához képest A város és a külső vár.„ Két idegen tudósít erről, mindketten jelen voltak az ostromnál, az egyik a szultán táborában: Edward Barton, konstantinápolyi angol követ, aki elkísérte Mohamedet, a másik a várban: Claudio Cognara olasz hadmérnök, akit Miksa főherceg, császári fővezér küldött Nyáry Pál egri várkapitány segítségére 2500 főnyi német, vallon, spanyol zsoldossal még Hat- .van alól, az ostrom után. A várban még egy olasz hadmérnök tartózkodott, Christo, foro Stella, aki az utóbbi tizenkét év erődítési munkálatait vezette. A vár őrsége eredetileg ezer főből állt, Miksa segítségével tehát 3500 főre emelkedett. Szinte hihetetlenül hangzik, de Barton írta, hogy a várfalakon hét ágyúnál több nem működött, holott ő a törökök bevonulása után legalább húsz rézágyút látott a várban, ágyazás nélkül, tehát használhatatlan állapotban. Cogonara szerint mindössze nyolc ágyús volt, de közülük öt betegen feküdt az ostrom idején. (Annak idején Dobó maga adta le az első ágyúlövést a falakról és pontos célzásával tönkretett egy török ágyúállást.) Barton: — A janicsárok még azon éjjel (szeptember 21-én) az ostromárkok ásásához fogtak és már másnap három nehézágyú tüzelni kezdett a vár nyugati részére. Két nap múlva pedig Dsáfer pasa négy nehézágyúval a vár déli oldalát kezdte lőni. Mohamed pasa és Ibrahim pasa, a nagyvezír több helyen ágyúztatta a várat, Hasszán, Rumili beglerbégje és Mahemed pasa, Anatolia beglerbégje kelet felől szegezte ágyúit a falaknak. Ahhoz, hogy a vár közelébe jussanak nyugatról, előbb a várost kellett elfoglalniuk, az ostromlók tehát először a város falait törették és mászták meg, de a védők kétszer is visszaverték őket. Ismételt támadás után a várost fel kellett adni, mert nagy kiterjedésénél fogva nem lehetett tovább tartani. A támadók ekkor a makiári kapunál bevontatott ágyúkkal a Dobó-bástyát kezdték lőni s amikor azon már tekintélyes rés tátongott, a janicsárok rohamot indítottak. Az elkeseredett harcban mintegy ezer janicsár maradt holtan a falak tövében s a támadók visszavonultak. * Annál nagyobb sikerrel működtek a külső várban, ahol a falakat és bástyákat aláaknázták. Az első akna szeptember 30-án robbant — visszafelé és megölte az aknát elhelyező törököket. Október 4-én már nagyobb szakértelemmel fogtak az akna beméiyítéséhez és sikerült rést törni a vár falán. Két elszánt és nagy áldozatokat követelő roham a törökök kezére juttatta az egyik bástyát. Nem sokkal ezután egy másik bástyán felrobbant egy puskaporral teli hordó egy asszony gondatlanságából. Az óriási dördülés pánikot keltett a védők között, akik eszeveszetten rohantak a belső vár felé. Rohant maga Nyáry várkapitány is, talán gyávaságból, talán, hogy el ne sodorja a tömeg, talán eszébe jutottak a hatvani vár rémségei. Mert ő is ott volt Hatvan ostrománál az egriek egy kisebb csapatával. Az őrizetlenül hagyott falakon a támadók berohantak és ötszáz védő maradt holtan a külső vár területén. Október 5-én a külső várat fel kellett adni. Elesik a belső vár is Most már a belső vár ellen fordult az ostromló sereg. Ciaffer pasa parancsára itt is aknákat helyeztek el. Az egyik robbanó szerkezetet sikerült hatástalanítani, de mikor az aknafigyelők észrevették, hogy a török egy másik aknával is próbálkozik és ellenaknát készítettek, az visz- szafelé robbant és megölt öt-' ven védőt, az akna készítőjével, Christoforo Stellával és három hadnaggyal együtt A veszteségek már majdnem elérték a létszám felét alig kétezer vegyes nemzetiségű harcolt, kevés magyarral keveredve, amikor a vallonok, s néhány magyar megadásra szólították fel Nyáry Pált. Nyáry visszautasította a kívánságot, de szemére vetették, hogy hiába kért segítséget, felszabadító csapatokat Miksától, sőt meg is fenyegették. Október 11-én az őrség alkudozni kezdett az ostromlókkal, s miután a szultán szabad elvonulást ígért, október 12-én feladta a várat. Nyáry Pál várkapitányt a szultán sátorába kísérték. A védők október 13-án hagyták el a várat Anatolia beglerbégjének őrizete alatt, akit a szultán azzal bízott meg, hogy a tokaji határig kísérje el őket. Az elvonulok közt külön csoportokban haladtak az egyes nemzetiségek. Alig értek egy angol mér- földnyire a vártól, a Hatvanban lemészárolt törökök hozzátartozói, barátai és a tatárök lesből megtámadták az előbb már lefegyverzett őrséget és hétszáz németet felkoncoltak. Az őrizetükkel megbízott bég semmit sem tett védelmükre s a szultán sem büntetett meg senkit közülük. Barton: „Így esett el Eger régi vára, híres nem annyira erős falairól, mint hősi tetteiről.’’ Az angol követ — mint leveleiből olvasható — másnap látogatta meg az elfoglalt várat és a várost. Mindenütt kormos romokat, a föld színéig lerombolt épületeket talált. A várfalak tövében az ostrom alatt megölt keresztények mezítelen hulláit látta, néhol két ölnyi magasságban, a nap hevében sülni. Nyáry Pálnak sikerült megszöknie a fogságból, később hadbíróság elé állították, de a tárgyaláson felmentették. ö egyéniségénél fogva alkalmatlan volt a vezetésre. Tragédia, hogy ez a legválságosabb pillanatokban derült ki. Bátortalan volt, ami hadban gyávaságot jelent. Képtelen volt összefogni a különböző nyelvű egységeket, s velük, erejükkel létszámukkal okosan gazdálkodni. Az Idők távolából úgy tűnik, hogy a hatvani csata óta állandó belső pánikban élt És hol volt Miksa főherceg és az 50—60 ezer főre becsült hatvani támadó sereg? Miksa néhány száz főt Hatvanban hagyott, s amint értesült a szultán hadmozdulatairól, Vác felé húzódott — Ausztria és Bécs védelmére. Az egri ostrom idején „katonai sétát” tett Rimaszombatig. Ott érte Nyáry Pál ki tudja hányadik segélyt kérő levele s amelyben sürgős felmentő csapatot kér és bejelenti, hogy a külső várat fel kellett adnia. Miksa utasította Trassoldo nevű alvezérét, hogy 800, azaz nyolcszáz főnyi német és magyar légióval siessen Eger alá. Ami a 150 ezer főnyi ostromló sereg létszámát tekintve komoly támogatást jelentett volna, de hát ide se értek. Hej egrilij Í596. október 13. E naptól Kezdve 91 évig a sápad' holdsarló fénylett az egri vár megpróbált kövei fölött. Két török nemzedék született és meghalt itt, anélkül, hogy látta volna igazi hazáját. Jó Balassa Bálint piros csizmájának nyomát kilenc évtized havazta be. ö maga két esztendővel ennekelőtte halt meg Esztergom ostrománál. A szép egri mezőkön elhamvadtak a végvári vitézi énekek. De megszületett egy török katonadal: Hej egrili, hei egriek. Első sora magyarul így hangzik: Nem kötöttünk egyességet, hejt, ti ravasz egriek. Eltakarva ezzel a szószegést, aminek áldozata lett. az egri vár lekaszabolt hé&- száz védője. *
