Népújság, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-01 / 181. szám

Adókulcs óe turizmus Győzött az igazság, de kevesebb lett a szállás Táncol) \ Táncol) í Török népi együttes Egerben A török táncegyüttes lányai a pódiumon. Adót nem szeret fizetni senki. Ez eddig nem is baj, hiszen nem hazafias köteles­ségbő! fizetünk, egyszerűen azért, mert kell. Előírja a jogszabály. És mindenki tudja: az adó. adó, többek között ebből „költekezik” az állam. Befizették az adót azok a felsőtárkányi háztu­lajdonosok is. akik idegen- forgalmi célokra hasznosítot­tak lakásukat. Pontosabban házufett. Lerótták az adót már csak azért is, mert az utazási irodák — amelyek­kel szerződéseket kötöttek — levonták tőlük. Persze nem annyit, amennyit keUett vol­na. sokkal kevesebbet. Itt történt a második hiba. . Az első hiba még korábbi keletű- Az Egertourist. az Ex­pressz és a COOPTOUPJST kilenc felsőtárkánvi zg egv felnémeti háztu'aidonoss"l kötött szerződést, amelynek eredményekéopen olcsó, navi 20 forintos áron kaotak szál­lást a turisták, elsősorban a diákok. Ez eddig dicsérendő, de az már kevésbé, ho-nr p-’ utazási irodák nem járták körbe megfelelően az érvény­ben levő rendeletiket, a ha­tóság pedig engedélyt adott olyan turistaszállásra, amely inkább tömegszállásnak te­kinthető. Nyolcvan százalék adó Tavasztól késő őszig álltok meg autóbuszok a „Turis. ta/B” kategóriának nevezett házak előtt, s az emeletes vaságyakkal zsúfolt szobák szinte elnyelték az ifiú ura­sokat. Az emuk ház négy szobáiénak 100 n“gvz°tméi'0- res alanterületén nóiriául ^3 mristá: fogad+ak éiszakáo- Ként a - asánv-iV Tessék k'- számoiní; még két négyzet- méter sem jut egy személy­re! Márpedig rendelet írja A nyári zápor verte az ab­lakokat és néha jégszemek is koppantak az üvegtáblá­kon. A felhők alacsonyan jártak, mintha kíváncsis­kodni akartak volna, hogy vajon milyen is lehet itt az élet a nagy kórház falain beiül. — Esik! nyögött fel a pro­fesszor és erőtlenül odébb tolta a kezét a paplanon. A kopogásra ébredt fel és az álom igazán jól elszórakoz­tatta, mert óriási jéghegyek között utazott egy tutajon, ahol csak hangja volt a vi­harnak, de ereje nem és ujjainak mozdulataival tu­dott parancsolni a szélnek — Tenyeret leszorítjuk, ujjakat felemeljük! Ezzel a mondattal ébredt az álom­ból. Álmában ha a gyűrűs­ujját felemelte, akkor erősö­dött, ha a mutatóujját mozgatta, akkor csendesedett a vihar, de mindig úgy. hogy a szélirány kedvező maradt. — Tenyeret leszorítjuk, ujjakat felemeljük .. Fanyar mosoly lopakodott az arcára, hiszen az álom­mondatban ráismert a bájos gvógvtornászlány hangiára. aki reggelente diktálta neki a gyakorlatokat. A szomszéd ágyban fel­ült a beteg és colát öntött magának a pohárba. — Parancsol egy pohár- kávai, professzor úr? — Én sohasem parancso­lok. én mindig csak kérek, de most azt sem teszem — fanyarkodott a professzor és tíz percen belül mindössze annyit állapított meg, hogy elállt, az eső. — Látja, én parancsoltam valamikor! Persze, egy ilyen világszerte híres tudós, mint ön, sok mindent megtehet. A kérését is parancsnak ve­szik. OäM&kt 1976. augusztus 1., vasárnap elő: hat négyzetméter lakó­szobának kell jutnia szemé­lyenként. Nem jutott! És rendelet írja elő azt is, hogy a lakás, vagy a ház 50 százaléka adható csak bérbe.. Még abban az esetben is, ha a bérlő az idegenforgalom, illetve valamelyik turizmus­sal foglalkozó iroda. Ezeket a rendeleteket bi­zony már a szerződés meg­kötésekor megsértették. De megsértették az általános jö­vedelemadóról szóló rendele­teket is. Igaz, az utazási irodák progresszív alapon vonták le és fizették be az adót, amely négytől húsz százalékig tér­ied. Csakhogy nem vették figyelembe a másik paragra­fust, amely pontosan előírja, hogy ha az épület hasznosí­tása lakásügyi jogszabályok­ba ütközik, akkor a bruttó bevétel 80 százalékát kell adóként befizetni. Az éber szemű adóhivatal azonban felfigyelt a fizelő- vendég-szolgálatnak egyálta­lán” nem nevezhető tömeg- szállásokra, a túlzottan ma­gas jövedelmekre és kivetet­te a büntetőadót, a 80 szá­zalékot, amely összességében több mint 700 ezer forint. Ezzel elkezdődtek a felleb­bezések. amelyekre végül is a bíróság tett pontot: megálla­pította a lakások szabályta­lan hasznosítását, s helyben hagyta az adóhivatal dönté­seit. És mert az adót a turis­tairodáknak kell levonniuk, a bíróság egyetemleges fele­lősséget állapított meg. Az adót persze sokkal könnyebb leemelni az irodák számlá­járól, mint a háztulajdono­sokat fizetésre buzdítani. A hivatal ezt az utat válasz­totta, mondván: az utazási iroöák indítsanak polgári pert, és így követeljék visz- sza pénzüket partnereiktől, a háztulajdonosoktól. A bíróság ítélete jogerős. Eddig szól a történet, ame­lyet tulajdonképpen egy ponttal be is lehetne fejezni. De mégsem! ötezer éjszaka elveszett Az adóhivatal a rendele­tek szerint döntött, a bíró­ság igazságot szolgáltatott. Ez a mérleg egyik oldala. Csakhogy a másik serpenyő­ben sokkal kevesebb lett a szállás. Az olcsó 20 forintos szállás pedig teljesen eltűnt. A háztulajdonosok ugyan­is rohantak az utazási iro­dába és felbontották a szer­ződést. Ha ugyanis 30 szá­zalék az adó, a községfejlesz­tésre pedig 10 százalékot kell fizetni, mi marad a lakásért, a mosásért, takarításért, a mindennapi törődésért? Jóformán semmi, vagy leg­alábbis nagyon kevés. Így nem érdemes kiadni a laká­sokat. Hogy a szállások felmon­dása mit jelent, azt az Eger- touristnál jegyeztem fel: Három felsőtárkányi csa­láddal volt szerződésük, porr- tosan 140 férőhelyre. Amikor a megállapodásokat felbon­tották, az irodának már hét­ezer éjszakára volt előjegy­zése. Megkezdődött a levele­zés, a telefonálás: újabb, jobb szállásokat ajánlottak fel, természetesen már nem húsz, hanem 40—50 forintos áron. Mintegy kétezren fo­gadták el a magasabb árat, míg ötezer éjszakát kényte­lenek voltak lemondani. Ez elveszett. A diákok — mert elsősorban róluk van szó! — nem jöhettek Eger­be. Ezek a számok csupán három ház és egy iroda for­galmát tükrözik. S mennyi van még ilyen, vagy ehhez hasonló Eger környékén1, - a megyében, & az országbah is... Mert őröm ugyan, hogy győzött az igazság, fizetnek azok, akik kijátszottak a rendeleteket, de így végső soron az ifjúsági , turizmus látja kárát, mert kevesebb lett az olcsó szállás. Egerben és környékén például egyál­talán nincs. Kivétel csupán az iskolai szünidő néhány hete, amikór a kollégiumok egy része ilyen célra is fel­használható. Az Egészségház utóai 96 személyes turista- szálló csak volt — most át­menetileg iroda —, a kem­ping 30, a fizetőszolgálat pedig 50—60 forintba kerül éjszakánként. így felír .érül a kérdés: hol aludjanak a kis­pénzű fiatalok, a diákok? Vaságyak helyett heverők Nem a szobákat kiadó háztulajdonósok pénztárcáját féltjük, hiszen ők a jövőben is megtalálják számításaikat. A három felsőtárkányi csa­lád például az Egertourist segítségével, anyagi hozzá­járulásával, átrendezte a szo­bákat, öt évre szóló szerző­dést kötött, s ma már 140 vaságy helyett 45 heverő várja a turistákat — de éj­szakánként már 40 forintért. Közbén módosították a ren­deletet is: megszűnt a bün­tető tarifa és évi 120 ezer fo­rintot meghaladó bevételből 50 százalék adót kell fizetni, így most azt vigyázzák, hogy semmiképp Se érjék el a 12Ó ezret. Az adóhivatal jogos köz­reműködésével jobb éi kul­turáltabb lett egy idegenfor­galmi siolgáltatás. És hév e- s eb b a férőhely és sokkal drágább. így a kérdési to­vábbra is nyitott: hol éjsza­kázzék a diáktúrista...? Márkus1/ László A gépkocsivezetőből kisza­kadt a szó. — Mindig ezt a sódert nyomja a professzor úr ! Hat nyelven beszél, világhírű egyetemi tanár és azt hiszi, hogy összedől a világ, ami­ért átmenetileg eltiltották tő­le a cigarettát. Halk szavak röppentek, la­tin szóváltások, diszkrét sut­togások és a vizit befeje­ződött. — A keserves mlrtiensé- gét! Elfelejtettem megkér­dezni, hogy mikor kezdik már el nálam az Inzulint. M’ért nem mondták tneg? Mit titkolóznak? Ez n leg­rosszabb! Nem igaz? Miért nam mondiák meg nekem? Nézze Balogh! Maga cukros, és kész. ;— Az is lehet, hogy ők sem tudják —, szólalt meg a beteg a harmadik ágyon és reklamált, mert csonttá szé»'adták az éttelisz^krénv- fiókhan a reggel »^sz nap- ra kiosztott zsemlék. — Égy nagy tapogatózás az egész belgyógyászat. Mert ha én felnyitom a motorháztetői és odaültelek a matarrn. íré* noccen belül tudom, hol kell keresni a Irhát. A vitn közben megérke­zett a «vógvt of*o ász. — .Tó reyyolt. néófesszoZ űri P-ŐV.Z:lünk csak szénen fe’tilni! a r-rofésszor kese­rűen nevetett. — inkább egy hetedik nvelvet. — .Tárni kelt mejffnnüima — eennntt szavába a sofőr és íd erfesen felugrott ap ágyból.-— ?ía' Nézzük 1 Mosol v­rtott - gvógvtornősz kényü­kére támastvodii-, Nefnértak a másikra! fgy. fJv nfrfvóh lő! EmeikeóMert. ióbbart, még jobban, ftú iS tértitek . . . — Sikerült! (’VvehdeZ^tt A sofőr. No. mit mohflfálVi? Akarat kérdési* áz évéit. Másnap, eéy mőtő^dgéd- féie hetolt egy járókát és odaállította a professzor ágya elé. — Nos, kedves professzor űr, ma talpra állunk. „Este gyere, ne nappal, mert akkor nem látnak meg, Este gyere,, ne nappal, mert akkor nem szólnak meg, Táncolj, táncolj, táncolj, hajáé, hajáé, hajáé...” Az ének utolsó három szava, amely az Egri Csilla­gokból ismerős, ugye elárul­ja, hogy akik táncra hívnak az egri Gárdonyi Géza Szín­ház pódiumán, azok a He­ves megyében vendégszerep­lő eízerumi török együttes tagjai. Méghozzá a lányok, és ezúttal fátyol és bugy- gyos nadrág helyett igazi népviseletben, arannyal át­szőtt meggyvörös vagy bor­dó, földig érő ruhákban. Meglibbennek a rózsaszín kendők s előbb méltó­ságteljesen, majd egyre gyor­suló léptekkel ringják be a színpadot. — Csak látszólag egysze­rűek a mozdulatok, de iszo­nyúan sok próbát, gyakor­lást kívánnak — magyaráz a függöny mögött Vedat Géztnis, aki néhány perccel ezelőtt, még handzsárát va­dul villogtatta testvére, Se- dat szeme előtt; a kés élé­vel simogatta nyakát, fejét — persze csak mert a régi, erőfitogtató tánc így kíván­ja. Vedat Gezmís, az együt­tes egyik legrégebbi tagja, nem kis büszkeséggel beszél a Csonort munkájáról — Már korábban is Ősz­Fél óráig is eltartott a ri- mánkodás. a kínlódás, míg végül nagy segítséggel még a talpra állást is megkísérel­te. — Éog ez fnehni! — biz­tatta kedvetlenül a gyógy- tórnász és közölte, hogy másnap újra itt lesz.- Délután nem volt látoga­tás, így eseménytelenül telt el az idő. A gépkocsivezető, illeg a másik beteg kimen­tek és kint tanácskoztak. —- Csökönyös, mint egy málhás szamár! — Hülyeség! Nem bízik mgában! Nem látta? Még a tv-bemonúó lányához is alig szóit tegnap délután. — Pedig így élőben is micsoda isteni nő. — Butaságokat beszél! Mit gondol? A tv-ben nem élő emberek szerepelnek? — Öriási gondolatom tá­madt, mondta a gépkocsi- vezető. Sétáltassuk meg a professzor urat! Amikor bementek, á prb- fesszór lehunyt szemmel fe­küdt, de a lélegzésén lehe­tett látni, hogy nem álszik. — Fölkelni csak profesz- szor úr! Balogh úr, rheg én ... A beteg a fejét ráztá. — Nem uraim! Igazán há­lás vagyok, de ... — Semmi hála! Járóka sem kell! Ügy nézzen ehre az embefáe. hogy a múltkor a parkírozóban kétszeri ne­kirugaszkodásra egyedül fél­re rakott egy Trabantot. — Kezdíük! Lassan, nem sietünk. Móst íégyé le á lábét. Erős akarat! Akar­jon talpra állni, mi is segí­tünk! — Nem megy kérem! Ért­sék még. nem megy és nem is fnehet. hiszen... Hozzák iílkább A kacsát... Kétten össáenéztek. — Niriós kaósá, pfófesszóí úá! Szedje össze magát áz istehit heki, és gyalog jöh velünk a W. Ö.-re. — iszonyat! Egy ötven­éves éihber járni tanul — motyogna a professzor majd­nem sírva. — És megtanul! Érti? Ez sze-össze jártunk, csak úgy magunk kedvtelésére próbál­gattuk a vidék ünnepek­kor és lakodalmakkor szo­kásos táncait. 1954 óta aztán rendszeresen együtt dolgo­zunk, heti két-három alka­lommal gyűlünk össze. Van­nak köztünk banktisztvise­lők, elárusítók, villanysze­relők, szabók — mutat kör­be társain — magam térké­pész vagyok... Félre sodródunk, mert a lányok egy pillanatra ki­szaladnak, néhány gyors mozdulattal újjávarázsolják öltözetüket és aztán i6mét a színpadon keringenek, an­dalítóan és vérpezsdítőén. Pereg a dob, szól a furu­lyaszerű zurna, csattan a kiáltás, „hajde...!” — Évente hétszer, nyolc­szor lépünk föl otthon, egy­szer pedig egy esztendőben nemzetközi versenyre is el­jutunk — teszi hozzá. — Jártunk már Spanyolor­szágban, Japánban, Francia- országban, Tunéziában és most először ' Magyarorszá­gon. Remélem itt is tetszik majd a műsor... össze-, majd szétrándul a függöny és ők összefogódz- va körbe karéj ózzák a pó­diumot ... Az iménti kér­désre a később felzúgó vas taps adta ideg a választ. N. Zs. is tudomány ám. Maga azt hitte, hogy csak nyelveket nehéz tanulni? — Egy, kettő, három, négy, nem megy tovább! Gyerünk vissza! A professzornak hem kel­lett a vacsora és kimerül­tén feküdt az ágyban. Más­nap reggel, amikor égési könnyedén felült az ágyban, a gyógytornász nerh hitt a szemének. — Na ugye? Megy az. csak ne hagyja el th. gúla» ember. Aznap még kétszer mejy ismétlődött a „különóra”. — Egy életen át, Csak nem akai* kacsát használni? Zsör­tölődött a gépkocsivezető. — Gorombáskodni ízért nincs joga! — fakadt ki a professzor. — Nincs gorombáskodás, kérem! Járkálás van csak Lépegetés. A jajgatást pedig szíveskedjen magába fojta­ni. mert unalmas a siövege. Negyedriapra a Vizitnél a professzor egyedül sétált el áz ajtóig és vissza. — Gratulálok kérem! Ez óriási teljesítmény. A gyógy­tornász részéről nagy szak­értelemre. az ön részéről pedig erős akaratra vall. — Mi van a cukrommal, adjunktus úr? Az adjunktus nevetett. — Azt is rendbehozzuk. Ne féljen! Nem lesz baj a jogsijával. Este villanyoltás után a professzor szólalt meg első­nek. — Uraim! Végtelenül kö­szönöm önöknek és igazán hálás vagyok. Ha meggyó­gyulok ... — Mi az, 1-iogV Ka? kiál­tott fel Balogh. Aludjon pro- fesszór úr és he idegesít- sert, mert istenemre mégint felrriegy a éukrom úgy, hogy hem veszi le hat pro­fession sem. — önök igázán kiváló és nagyszerű emberek — mónd- ta egy kis idő múlva a pfófésszór, de ezt már sen­ki sem hállottá, mert miftd- keiten az igazak álmát alud­tak... tSTVÄN — Nem kedvemre beszél Balogh úr! Az Isten szerel­mére, mióta rimánkodom a doktoroknak egy cigarettá­ért, és sehol semmi. Most például meginnék egy jó, száraz borból készült fröcs- csöt, és maga ehelyett az­zal az istenverte émelygős coléval kínál. Erzsiké jött be, a jópofa kis ápolónő i és szélesre tár­ta az ablakot. — Fiúk! Magukat megüti a guta ebben a hőségben! Kint esett és tele van ózonnal a levegő. Legalább valamelyi­küknek eszébe jutott volna kinyitni az ablakot. — Én szívesen kinyitnám — sóhajtott fájdalmasan a professzor, de ... — Ne lelkizzen professzo­rom, ne lelkizzen! Meg­mondta az adjunktus úr, hogy legfőképp magától függ, hogy gyorsan meg­gyógyul-e vagy sem? Kü­lönben is már régen meg­akartam magától kérdezni, hogy tulajdonképpen hány nyelven beszél? * — Mire megy vele? ízet- lenkedett a professzor. — Nem sikerül 'a délutáni, randevúm, ha nem mondja meg! —. Hat nyelven ■ beszélek, ha tudni szeretné “és Őszin­tén kívánom, hogy sikerül­jön a randevúja. Az összes szláv nyelveket! Bár beval­lom, horvátul egy kicsit gyengébben... — Megőrülök ezzel az em­berrel! Hat nyelven beszél és még panaszkodik. Tudja, hol lennék én, ha fele ennyi nyelven beszélnék. — Tolmács lenne a2 ENSZ-ben — vágott közbe Balogh. — Csak maga egy szót se szóljon! — Egy szava se lehet! Szépen lement a cukra és ha így alakul, jövő héten kirakjuk, innen a szűrét. És magának egyébként mi a foglalkozása? A harmadik ágyban kö­högött a beteg. . — Gépkocsivezető. — Gondoltam, hogy sofőr­féle lehet, mert nagyon hun­cut a szeme. Azt hiszem egy pár stopos lány, már töb­bet tudna mesélni... A reggeli vizitnél a pro­fesszor feltűnően hallgatag volt. — A gyógytornásznő nincs - megelégedve önnel kolléga úr. Nehezen mozóg, hogy úgy mondjam ... Az orvosok fehér köpe­nyén megcsillant a nap, az adjunktus kopasz fején gyöngyözött az izzadtság. —Azt hiszem kérem, kár az . energiáért. Valószínű, 'hogy túlzott és hiábávaló a figyelem, „amelyet rámfordí­tanak. Megbénultam ég nyo­morék maradok. «•

Next

/
Oldalképek
Tartalom