Népújság, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-29 / 204. szám

ßpmmm a múlt csak példa legyen most... ...bizton nézzen előre szemünk” SZAKÁLY FERENC: A MOHÁCSI CSATA Magyarország nem 1526. augusztus 29-én és nem is a mohácsi csatasíkon vesztette el e számára oly sorsdöntő küzdelmet. Elvesztette elő­ször is a XIV. században azoknak a balkáni államala­kulatoknak felmorzsolódásá­val, összezsugorodásával és politikai devalválódásával, amelyekkel e század első két. harmadában még összefogha. tott volna a Fekete-tenger nyugati partján próbálkozó törökökkel szemben elvesztet­te másodszor a XV. század első felében, amikor nem tud­ta a szükséges mértékben segíteni azokat a még meg­maradt balkáni „árnyék­államokat”, amelyeket pajzs, ként emelt maga elé, és ame­lyek a pillanatnyi török- magyar hatalmi egyensúly­nak köszönhették fennmara­dásukat. Elvesztette harmad, szór a XV. század második felében és a XVI. század el­ső évtizedeiben, amikor sem ő maga. sem más középke- let-európai ország nem tudott még létrehozni olyan tartós, és a perszonáluniónál szóró, sabb államszövetséget, amely a török előrenyomulás hat­hatósabb ellenszere lehetett volna. E megállapítássor első két tétele, elismerjük, meghök­kentően hangozhat oly ko­rokra visszavetítve, amelyek még jövőként hordozzák ma. gukban egy Hunyadi János, vagy egy Mátyás király ko­rát. Ám. ami a XIV. századot illeti: sokszor megfeledke­zünk arról, hogy a török hó. dítás már 1400 körül csak­nem ott tartott, ahová az­tán csak az 1450—60-as években sikerült ismét eljut, nia; azaz Magyarország köz. vetlen szomszédságában. A XIV. század utolsó harmadá. ban a török sorban foglalja el Szófiát (1385). majd Öszerbiát (1386), 1389-ben a rigómezei csatában szétveri a Lázár szerb király körül csoportosult balkáni szövet­ség hadait, 1393-ban meg­szünteti a bolgár patriachá- tüst. s a következő évben a török hadak elözönlik Ha­vasalföldet. Hogy a helyzet ily korán idáig juthatott, azért felelő­sek az érintett államok, és felelős — nem kisebb mér­tékben —, Magyarország ki­rálya is. Az előbbiek azért, mert hosszú ideig képtelenek voltak felismerni; a szultán nem azért jött Európába, hogy segédcsapatokat szol. gáltasson az övénél jóval ki. sebb államocskák belső küz­delmeihez. és nem is azért, hogy egymás ellen segítse őket. Az 1340-es években pl. a bizánci császárok nemcsak a szerbek ellen (1343. 1345, 1352) vesznek igénybe török segélycsapatokat, hanem a trónharcokban is. IV. István szerb király is ég a vágytól, hogy a törökök segítségével bizánci területeket szerezhes. sen. Egészen addig, míg az­tán a genovaiak éppen őrá nem uszítják a török csapat tokát, akiktől 1352-ben a Marocánál vereséget szenved stb. I De felelős Magyarország is mert úgyszólván az egész századon keresztül alig vett tudomást a török kérdés lé. tezéséről. Egészen a század utolsó harmadában kibonta. kozó átütő török offenzíváig, addig tehát, amíg többé-ke- vésbé ütőképes államokat ta. lálhatna itt a szövetségest kereső magyar partner, I. Lajos király Itáliában vívja kilátástalan, de annál költsé. gesebb háborúit Nápoly bir­tokáért, vagy éppen Len­gyelországban teljesíti ural­kodói feladatait. E vérszegény balkáni kísér­leteket is azonnal összeköti az itt élő bogumilok térítge. tésével. úgy kezd tehát a ..szövetségi politikához”, hogy áz elválasztó vonásokat teszi CíNwísm 1976. augusztus 29., vasárnap annak vezérfonalává. I. La­jos alighanem inkább azok ellen a törökök ellen lép fel, akik ott hódítanak, ahol ő is akar. nem pedig a török, mint közös ellenség ellen. És ez nagyon lényeges különb, ség. Zsigmond erejéből a vég. vonal kiépítése előtt csak egy keresztes hadjáratra futotta; mint ismeretes, a legtelje­sebb vereséggel (1396). Az, hogy Magyarország mégsem látott rosszabb éve. két a XV. század elején, azt nem magának köszönhette, nem is a balkáni fejedelmek valamelyike tett csodát, ha­nem keleten, a törökök hátá. ban jelent meg a nem várt segítség. A szamarkandi bi. rodalom ura, Timur Lenk az Ankara melletti csatában (1402) tönkreveri a szultán seregét. Ez negyedszázadnyi lélegzetvételt jelent a már csaknem összecsuklott balká. ni államoknak. Hunyadi János fellépése idején a török birodalom már újra a régi. céltudatos és sikeres. És ez. valamint az országot nyűgöző egyéb problémák eleve meghatároz, zák Hunyadi működésének kereteit is. Ö nem az által lett naggyá hazánk és a kör. nyező népek történetében hogy e kereteket átlépte, hogy döntő fordulatot adott a küzdelemnek, hanem azáltal, hogy hűséges sáfárja volt és maradt egész életében annak az örökségnek, amit elődei ráhagytak; az egyensúly, helyzetnek és a végvárrend. szernek. Hunyadi arra már nem vállalkozhatott, hogy a törő. < köket jelentősen visszaszorít sa, de szinte teljes sikerrel működő hadvezér, ha a há­tát a végváraknak vetheti Az 1443-as téli hadjárattal (a török holtidényben) bebizo. nyitotta, hogy kitűnő hadse­regszervező és támadó hábo­rúban is megállja a helyét. Mindez azonban nem volt ele. gendő ahhoz, hogy Hunyadi akár csak egyetlenegy nyílt mezei ütközetet is megnyer, jen a szultán ellen. Az 14331 as hadjárat még félsiker, az. tán jön a várnai (1444) és a rigómezei (1448) csatavesz. tés. Ezekről persze éppen Hu­nyadi tehet legkevésbé. Amit elért, már így is a lehető­ségek felső határát közelíti. Nem is az ő személyét és vereségekben is nagy szemé, lyes sikereit vizsgáljuk, ha­nem a szituációt, amelybe be­leilleszkedni, élni próbált, de amit megváltoztatni nem tu­dott. Megtagadnánk mindezzel a mohácsi csata jelentőségét, elvitatnánk tőle a forduló­pontnak járó megkülönböz­tetett figyelmet? Aligha len­ne helyes. A mohácsi csata attól, hogy előzményei vol­tak. még döntő dátum ma­rad, amely méltán kezd új szakaszt minden magyar tör­téneti munkában. Csakhogy nem abszolutizált, kiragadott mozzanatként, hanem folya­matok csomópontján kapja meg jelentőségét, A mohácsi csata végül is, annyi pontos összefüggés, annyi kiszámítható követkéz, mény után egy véletlennel lett azzá. ami: II. Lajos ki­rály halálával, amely utat nyitott a kettős királyválasz, táshoz. és ezzel Magyaror­szág feldarabolódásának kezdete lett. , "WMWMWAW/WVWVWAANWMWVWWNAVWVWWVWWWWVW (Kisfaludy Károly. MohÚCS) Mohács híre a szomszéd népek korabeli sajtójában A mohácsi csata kimene­tele a maga korában a kör­nyező népeket élénken fog­lalkoztatta. Mindenekelőtt azért, mert vereség esetén náluk is fokozódott a török veszély. A nagy eseménnyel a ko­rabeli német és cseh sajtó­termékek egyaránt foglal­koztak. Ezek az egy-két ol­dalas újságlapok kétféle for­mában maradtak ránk. A német lapok — amelyek kö­zül ötöt a Magyar Nemzeti Múzeum kézirattára őriz — prózai közlések. 1526 szep­tembertől novemberig je­lentek meg, Augsburgban vagy Nürnbergben. A cseh röplapok verses szövegek, kottakísérettel. A cseh kró­nikás énekeket a csata utá­ni napokban, hetekben Prá­ga utcáin koldusok énekel­ték, és az így népszerűvé vált dalok kerültek ezután ponyvafüzetekbe. A prózai nyomtatványok és dalban terjesztett króni­kás énekek egyaránt a Mo­hácsról hazatérő harcosok beszámolóira támaszkodtak. Az első napokban, hetek­ben szárnya kelt hírek rend­kívül megbízhatatlanok, igen sok mendemondát tartal­maznak. A kiadók a közle­kedés nehézségei miatt a hírközlőkben nem válogat­tak. A távolból, az érdek­lődés középpontjából érke­zők mindenképpen bennfen­teseknek akartak feltűnni. Ferdíthettek szenzációkeltés­ből is, de a legfőbb ok az volt, hogy a csatából érke­zőknek nem volt kellő át­tekintésük az eseményekről. Mohács híre Prágába szep­tember 9-én — tizenegy nap alatt — jutott el. Az első Hírek arról szóltak, hogy bár véres áldozatok árán, de sikerült győzelmet aratni, és a török visszavo­nult. Az örömhírre meg- kondult Prága minden ha­rangja, és a templomokban hálaadó istentiszteleteket tartottak. Szeptember 13-án már elterjedt Prágában a vereség híre, de még min­dig úgy, hogy nincs na­gyobb veszedelem, és a ki­rály maga megmenekült. A röpiratok általában — az első német jelentés kivé­telével, amely szerint „úgy­szólván az egész nemesség ki van irtva” — nem lát­ták a veszteség nagyságát és csak akkor rémültek meg, amikor szeptember közepén Buda elestéről is értesültek. Az első német nyomtat­vány közli az elesettek és menekültek névsorát. A ki­rályt nem említi a halottak között. A csata elesett ve­zéreiről, Tömöri Pálról és Szapolyai Györgyről ugyan­csak azt- írja, hogy meg­menekültek, és ehhez jól- értesülten még azt is hoz­záteszi, hogy az érsek egy kis lovon menekült meg, amelynek egyik füle hiány­zott. Különösen sokat beszél­nek a csatában részt vett hírközlők az idegen zsol­dosokkal szemben megmu­tatkozó bizalmatlanságról, gyűlölködésről. Az első röp­lap leírja, hogy a csata előtt nem tartottak sem hadiszemlét, sem hadgyakor­latot. Az ellenség létszáma felől semmit sem tudtak, mivel Lajos királynak nem volt pénze, hogy kémeket fogadjon. Hírt adnak a la­pok azokról az igen elter­jedt mendemondákról is, amelyek szerint a nemesek az országot Szulejmán szul­tánnak hét véka aranyért eladták. A hírek középpontjában — a középkor szellemének megfelelően — Lajos király személye áll. A király ha­láláért az idegen harcosok a magyarokat teszik felelős­sé: ......a gyermek is felis­m erhette volna, hogy né­mely magyarok a királyt el akarják árulni” — írja köz­vetlenül a csata után az el­ső német nyelvű röplap. Máshol: „Hová lett a kirá­lyi felség, azt nem tudom.” A hír szerint Szulejmán. a csata vezére megbízott há­rom magyar foglyot, hogy a király tetemét keressék meg a halottak között, de sem ott, sem a foglyok kö­zött nem találták. A hír­közlő feltételezi, hogy a királyt a magyarok ölték meg és rejtették el a tete­mét. A novemberben meg­jelent röpirat szerint me­nekülés közben Lajost kí­sérői mocsáron vezették ke­resztül, amelybe nehéz fegy­verzetével elsüllyedt. Buda elestével kapcsolat^ ban egy érdekes epizódról számol be két német röp­irat. Az első híradás szerint Buda bevétele szeptember nyolcadikén történt, szem­ben más kiforrásokkal, amelyek az eseményt tize­dikére datálják. Az ostrom­lott város három óráig állt ellent, akkor a török be­nyomult, és a lakosokat kardélre hányta. A zsidó vá­rosnegyed — amelyet kü­lön fal vett körül — még akkor sem adta meg magát; harmadfélezer törököt meg­öltek. Végre a törökök ágyú­val lövették össze a kapu­kat. Iszonyú vérontás követ­kezett. A gettónak alig húsz lakosa maradt életben. Egy másik közlés szerint a szultán a zsidó negyed lakóihoz kérdést intézett: Kik óhajtanak vele menni? Mindnyájan Budán kívánták maradni. Erre a válaszra a szultán az öregeket felkon- coltatta, a többieket elhur­colta. Fraknói Vilmos, aki a né­met újságlapokról a Ma­gyar Könyvszemle 1876. I. számában beszámol, hozzá­teszi, hogy a zsidónegyed fokozott ellenállásáról szóló híreknek valóságos alapjuk lehetett, mivel Szulejmán naplójában szeptember 22-1 dátummal feljegyezte, hogy a budai zsidókat száműzte és hajókon szállíttatta el. “A mohácsi csata vissz­hangja a környező népek­nél több szempontból is fi­gyelmet érdemel. Egyes adatai nyomra vezetőek le­hetnek a kor kutatói szá­mára. Másfelől kitűnően ér­zékeltetik a kor ellentmon­dásoktól terhes atmoszférá­ját, Dobos Ilona A mohácsi csata körül újra és újra jellobbannak a törté­nelmi viták lángjai. 1526, vagy 1541 volt a tényleges sorsfor­duló? Milyenek voltak az erő­viszonyok, hol állhatott Föld­vár? Az alábbi Írásban csu­pán egyetlen momentumon töpreng a nem történész, csak a történelmet tisztelő és sze­rető újságíró: miért állt Zá­polya János erdélyi vajda 40 ezer főt számláló fegyelmezett seregével a Tiszánál, amikor azon a bizonyos szerdai na­pon megkezdődött a döntő ütközet? Ez az írás nem ki­nyilatkozás: vélemény csupán. „Szapolyai. aki a királyi hatalomra pályázott 40 ezres seregével tétlenül várakozott a Tiszánál.” Ez a mondat a másodikos gimnazisták számára készült történelemkönyvből való és egyértelműen kifejezi azt a véleményt, hogy Szapolyai János erdélyi vajda áruló volt. Cserbenhagyta II. Lajos seregét a döntő órában, ami­kor a törökkel élet-halál harcra készült az ország. A mohácsi csata körül újra és újra fellobbanó viták lángjai fényében Szapolyai magatartásánál kétségtelen sokkal fontosabb — ' egész későbbi sorsunkat, fejlődé­sünket meghatározó — kér­dések állnak, azonban Sza­polyai megítélése a legkriti­kusabb időpontban, a mohá­csi csata napján mégsem tel. jesen elhanyagolható kérdés. Hiszen Szapolyai, vagy más néven Zápolya János 1526-tól a magyarok választott kirá. lya, s még az ifjúságot feine, velő történelemkönyvben is az áll, hogy a döntő évköze­tet tétlenül nézte. Az Üj Magyar Lexikon óvatosan a kortárs írókra hi­vatkozik. de azért azt írja, hogy .,1526-ban szándékosan késett, s emiatt vesztették el a feudális urak a mohácsi csatát.’’ Nemeskürty István az „Ez történt Mohács után” című Mohács után 450 évvel Áruló volt-e Szapolyai? könyvében ugyan azt említi, hogy Zápolyáí nem illetheti szemrehányás a csatából va­ló távolmaradásáért, mégis, könyvének ugyanazon olda. Ián állítja, hogy „Zápolya örvendezett... Lajos király és serege pusztulásának.” „Zá­polya János immár hatodik hete hallgat, immár hatodik hete táboroz seregével a Ti­sza partján.” A további mon­datok arra utalnak, hogy az erdélyi vajda igenis szándé. kosán maradt el a főseregtől és várta annak az elestét. „Zápolya mozdulatlansága feltűnő, de nem érthetetlen. Zápolya az ő idejét várja..." Csata előtt II. Lajos — ahogy Nemes, kürty jellemzi, a magyarok „húszévesen megőszült kirá­lya”, 1526. áprilisában leve­let ír a pápához. „Török csá­szár, összegyűjtve minden erejét, ellenünk jön” fogal­mazza, s jön is. A mohácsi csata előtt azon. ban nincs minden rendben, kapkodás és ellenségeskedés légköre hatja át az udvart, a „mozgósítás szánalmas”. A török előhad pedig már jú­nius végén eléri Belgrádot. A király július végén indui el Budáról és augusztus hatodi. kán ér Tolnára, ahol még csak négyezer fő gyűlt ösz- sze. A gyülekezés augusztus 26- án fejeződik be és az ütkö­zetre augusztus 29-én. szer­dán kerül sor. A döntő nap előtt már csaknem egy hete zuhog az eső. szerdán dél­előtt kisüt a nap és Tömöri Pál érsek vezetésével ekkor támad rá a török seregre a magyar nemesi csapat. Miért nem volt ebben a döntő nemzeti pillanatban Zápolya János jól felfegy­verzett, fegyelmezett 40 ezer főt számláló hadserege a ki­rály mellett, ez itt a kérdés. Még akkor is. ha Szakály Ferenc reálisan állapítja meg, hogy a feudális Magyar- ország akkor már nem volt elég erős ahhoz, hogy önere­jéből bármi eséllyel vehette volna fel a küzdelmet a tö­rökkel szemben. „Magyaror­szág — írja jeles történé­szünk — már lényegében Mo­hács előtt beleroppant a honvédelem nyomasztó ter­heinek hordozásába.” Térjünk azonban vissza ah. hoz a bizonyos szerdai nap­hoz. amikor a mohácsi csa. tatéren még rövid időre ki­sütött a nap. Az árulás Amikor a magyarok áttör­ték az első sorokat, talán még a győzelem reménye is felvillant a vad kavargásban. Ez azonban nem sokáig tar­tott. A különböző források az időtartam szempontjából ugyan eltérnek, egyben azon. ban nincs min vitatkozni. Sé. regünk gyakorlatilag teljesen elpusztult a csatában. A fő­rendek többsége maga is el­esett, köztük Tömöri Pál is. A királyt menekítétték és eközben történt a máig is rejtélyes haláleset. Egyesek szerint lova megsebesült, a ló és lovasa a Csele község közelében levő mocsárba zu­hant. ahol megfulladt. Má­sok szerint a király sebe volt halálos. Dselalzáde Musztafa török szemtanú szerint puskagolyó találta el. A későbbi török történetírók, köztük Pecsevi Ibrahim azt írja, hogy egy hídon tolongó tömeg taszította a mocsárba, Mohamed Eszád pedig tudni véli. hogy a magyar király holttestét levágott fejjel ta­lálták meg. Szerémi György, II. Lajos udvari káplánja Szepesi Györgyöt nevezi meg a ki. rál.y gyilkosának. Tatai Mik­lós az uralkodó házi káplán, ja pedig azt állítja, hogy a Székesfehérváron történt te. metés előtt az uralkodó holt­tetemén egy háromélű cseh kardtól származó szúrást lá­tott. Hogy a fejvesztett mene­külésre sor került volna-e. ha ott van Zápolya erős csa. pata, ezen lehet vitatkozni. Azon azonban aligha, hogy Zápolya önhibáján kívül nem tudott a királyi fősereg se­gítségére sietni Mohácsnál. Lássuk csak Brodarics Ist­ván Históriáját a mohácsi vészről. (Kikölcsönözhető bár. ki számára az Országos Szé. chényi Könyvtárban, 12 097/ 337-es számon.) A 22. oldalon ez áll. „Itt ért bennünket Bácsy György az erdélyi vajda üzenetével.” Az „itt” Pentelére vonatkozik, amikor a királyi fősereg Bu_ dáról lefelé vonult a Duna mentén. Egyszóval az erdélyi vajda. Zápolya János azt üzente Bácsyval, nem tudja, mitévő legyen. mivel az utóbbi napokban annyi kü­lönböző értelmű rendelkezést, kapott. „Először néhány levél érkezett hozzá ... azon pa­ranccsal, hogy menjen a ki­rályhoz. Később Batthányi Orbán” a havasalföldi vajdá­val együtt hátban való meg. támadására — (mármint a töröknek) — vonatkozó tervet közölt vele. Mindezek után Báthory István „az első parancsot is­mételte”. de anélkül, hogy visszavonta volna amit Batthá. nyi Orbánnal üzent a király. Brodarics István kancellár szerémi püspök, a hiteles kor­társ. könyvének következő oldalán említést tesz Zápolya leveléről, amelyben újra azt írja .......nem tudja, hogy eny­n yi tervváltozás között mit tegyen.. Még az ütközet előtt meg. érkezik az erdélyi vajda és Kristóf gróf levele Új-faivá, ba — a bátaszéki apátság birtokába tartozott valami­kor Űj-falva. ma már nincs meg — helytelenítve, hogy olyan közel vitték a királyt az ellenséghez. Brodarics szó szerint azt írja. hogy Kristóf gróf — Frangepán Kristóf — és Szapolyai János „kérték a királyt, hogy legalább az ő megérkezésük előtt ne ütköz­zék meg az ellenséggel”. Zápolya tehát ekkor még semmiképpen sem azt tervez, gette, hogy a királyt cserben, hagyva, biztos pusztulását kivárva, ő lépjen fel. mint a trónra legesélyesebben pá. lyázó. A mohácsi csata körüli vi­tákban talán annak érdeké­ben is lehetne szentelni né­hány szót, hogy Zápolya ne. ve ne úgy vonuljon be az if­júság köztudatába, mint a mohácsi sereg tudatos eláru. lója és hideg fejű cserben- hagyója. Szigethy András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom