Népújság, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-20 / 197. szám

Szabó Gábor: Mindig munkával válaszoltam — Komlói szegényparaszti családból indul­tam. Tizenkét év körüli lehettem, midőn hat hétig tartó arató munkára szerződött az apám. Én lettem a marékszedője. Nehéz volt, de makacsul kitartottam. Kerestem hét má­zsa búzát, s az ezért szerzett pénzzel mentem a városi gimnázumba. Csak a Dobóba vettek fel, mert az apám csinálta kiscsizmámmal nem kellettem a ciszterekhez. Jeles tanuló lettem, s magántanítványok révén még ke­restem is. A telt erszényű reménység és az üres zseb ellentmondása ráébresztett, hogy csak fajtám ügyét szolgáló tanító emberként lelhetem meg helyemet. így kerültem a sze­gedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolára, magyar—német—történelem szakos hallgató­nak, ahol azt is előírták, hogy irodalomból az egyetemen is vizsgázzunk. Itt Sík Sándor volt az eszményképem, számomra ő testesí­tette meg az emberséget. A Tisza parti város­ban találkozhattam Radnótival, láthattam Juhász Gyulát, s ezek az epizódok annyi évtized után is frissen élnek emlékezetem­ben. Tisztességesen szép oklevelemmel Hat­vanban, majd Szerencsen álltam katedrára, majd — még a felszabadulás előtt — az egri polgári iskolába hívtak. Már az 1945 utáni nehéz, vajúdó időkben is vallottam — s ké­sőbb is az lett munkálkodásom egyik alapel­ve —, hogy a tanárnak nem kell leszállni a gyerekekhez, hanem őket szükséges a maga szintjére emelnie. Méghozzá önzetlenül, úgy hogy magánál is messzebbre repüljenek. Ta­nítottam szakérettségizőket, voltam nevelő­tanár, s közben megszereztem az egyetemi oklevelet is. Ma is tisztelettel gondolok a szegedi alma materre. Az egész emberi ha­bitus formálására oktattak, s ennek az örök­ségnek köszönhetem, hogy nevelő is voltam, nemcsak tanár. Huszonnégy évig szakfelü­gyelőként tevékenykedtem, s minden kollé­gában sorstársat, jó szándékú Magvetőt lát­tam. Sosem léptem fel a felsőbb szerv kép­viselőjének szigorával, csupán segíteni akar­tam, átjuttatni őket az alkalmi buktatókon, s valamit átadni talán figyelemre érdemes tapasztalataimból. A randevút bármikor visszaadtam: óráimon szívesen fogadtam a vendégeket, s örültem jobbító észrevételeik­nek is. Szerintem ez a helyes, mert csak az kritizálhat, aki maga is elviseli a bírálatot. Nos, és természetesen azt is bizonyítania kell, hogy valóban méltó a tanácsadó szerepköré­re. Indulásától kezdve szerkesztem a Hevesi Művelődés című pedagógiai folyóiratot, s jó érzéssel olvasom azt a sok kitűnő szakcikket, tanulmányt, amelyért honoráriumot sem vár­nak a szerzők. Ez az áldozatkészség az igazi pedagógusok legszebb erénye. Egyjnást kö­vették a tanévek, s lepergett majdnem négy évtized. Ilyenkor nyugdíj előtt az ember visz- szapillant, számvetést készít, egy kissé Arany János-i melankóliával. Tanítónő feleségem­mel felneveltem két gyermekemet, akik ta­nárokká nőttek, s azt a tízezer többit, akik lélekben szintén hozzám tartoznak. Van negy­vennégy magyar szakos utódom, s ők az élet természetes rendje szerint bizonyára jobban tempóznak majd, mint én. Az elismerés mel­lett — akárcsak annyi társamat — sok és gyötrelmes megrázkódtatás ért. Sosem pöröl- tem, hanem mindig munkával válaszoltam, s népemhez hű maradva igyekeztem megsok­szorozni a rámbízott talentumokat... foglalkozás megél­hetést nyújtó rend-^ szeres tevékenység, így fogalmaz tömő-5 ren a Magyar Értel­mező Kéziszótár. A hivatás? A foglalko-t zás, a szakma olykor má-$ niákus szeretete, az egyé­niség kiterjedése, az ál- < dozattal nem számoló al- < kotás semmi mással néni? pótolható öröme, évek. $ évtizedek tényekkel iga­zolt, hitelesített, méIta-< tásra aligha számító ne-^ mes ügybuzgalma. Ezt már ők mondják, j akik kiemelkedő mun-j kálkodásuk elismerése-; képpen megkapták a me- 5 gyei tanács művészeti, s közoktatási és közműve- 5 lődési díjait. KilencUk közül hár-3 man: Blaskó Péter szín­művész, Sándor András-í né könyvtáros és Szabói Gábor középiskolai tanár,; szakfelügyelő. Az újságírók mint régis ismerősök csak arra vál-< lalkoztak, hogy rögzítik < az ünnepi pillanat nyo-3 mán született emlékező-; seiket, gondolataikat. A hivatásról. AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA# Sándor Andrásné: Az igaz könyv iránytű — Nem készültem könyv­tárosnak. a véletlen sodort Lőrincibe. Érettségi után fel­vettek az egri tanárképző fő­iskolára. Igaz, az irodalmat gyerekkoromtól kezdve ked­veltem. ám családi körülmé­nyeim miatt mégis abba kel­lett hagynom tanulmányai­mat. Hivatalnok lettem: a hatvani járási tanács élelme, zési osztályán dolgoztam, gaz­dasági előadóként. Felelősség­teljes munka volt, de a számok nem nagyon vonzottak. így hát annyira szívesen jöttem ide, hogy az áldatlan állapo. tok sem zavartak. 1955 no­vemberében kezdtem, már akkor is függetlenítettként. A kötetek — mindössze kétezer — egy magánházban bérelt fűtetlen kis helyiségben szo­rongtak, s csupán kilencven olvasónk kopogtatott be né­ha-néha. A különböző kultu­rális rendezvényeknek, író— plvasó találkozóknak hírét se hallották. Megvallom: olykor elkeseredtem, de soha nem torpantam meg. mert tud­tam, hogy eredmény csak sok éves kitartás nyomán szület­het. A fejlődés? Pontosan idézhetném, miként gyara. podtunk, de hát ez csak szá­momra szenzáció. Üj, korsze­rű. tágas klubkönyvtárunkat 1969. augusztus húszadikán avattuk, amely valóban méltó otthona a mintegy húszezer szépirodalmi, politikai és is­meretterjesztő műnek. S a türelem is meghozta gyümöl. csét: ma már majd ezerhat- száz könyvbarát válogat a gazdag kínálatból. Jó érzés elmondani: a sok érvelés, az unos-untalan ismételt meg­győzés nem volt hiába: év­ről évre számottevőbb segít­séget kaptunk a tanácstól, s megértéssel fogadtak ben­tiünket a termelőszövetkezet­nél és az ÁFÉSZ-nél is. Ta­lán azért, mert helyettünk , beszéltek az eredmények. 1971-ben és 1974-ben ..Kivá­ló könyvtár” lettünk, majd tavaly megszereztük „A mun­kásolvasóért’’ című országos pályázat harmadik helyezé­sét. Én az első díjat hoztam el, de ez kevésbé fontos. Sok­kal lényegesebb az, hogy be­iratkozott tagjainknak har. mincöt százaléka üzemi dol­gozó. termelőszövetkezeti tag( Nemcsak írókat, költőket hí­vunk meg, hanem előadómű­vészeket, újságírókat, irodal­mi színpadokat is. Rendsze­resek a Szabad Föld-estek. Ilyenkor lejönnek a szerkesz. tőség munkatársai, s beszél­getünk, vitatkozunk a falusi társadalmi változások izgal­mas kérdéseiről. Visszatérő vendégünk például az or­s ...4.vzerte népszerű Buga doktor, aki körünkben ünne­pelte meg munkásságának fél évszázados jubileumát. Naplónkba — többek között az alábbi sorokat írta élmé­nyeiről: „Ismét megerősödött hitem a kultúra feltartóztat­hatatlan kiszélesedésében”. A siker titka? Szerintem azért jutottunk előbbre — én in­kább így fogalmaznék, mert nem szeretem a nagy szava­kat —, mert egy helyben ma­radtam, s huszonegy év alatt a község aprajának-nagyjó­nak ízlését megismertem. Tudtam, mit ajánljak, aztán következő lépésként rango­sabb, gondolatilag igényesebb írásokat kínáltam. Nem fe­ledkeztem meg az írott szó iránti érdeklődés felkeltésé­ről. Mór az óvodásokat ide­szoktatom. ők persze, csak képeskönyveket visznek. de megfogja őket a környezet hangulata, s iskoláskorukban akkor is jönnek, ha nem hí­vom őket. Felkeresem a szo­cialista brigádokat, az egyes ■ rendezvényekre szóló értesí­téseket magam viszem el ne­kik, ez sokkal többet jelent a bürokratikus postázásnál. Az öregek napközi otthoná­ban letéti anyagot helyeztünk el. amelyet folyamatosan cse­rélünk. Nincs nagyobb öröm annál,/ ha mind több embert sikerül meggyőzni arról, hogy az igaz könyv iránytű, s pon­tosan mutatja az emberség, a tartalmasabb élet felé ve­zető ösvényt... A legizgalmasabb a sok arcú embert bemutatni... Blaskó Péter: — Nem tudom megmondani, mikortól készülök szí­nésznek. Tulajdonképpen egy ilyen művészcsaládban, mint a miénk, elég nehéz tetten érni az elhatározás pil­lanatát. Édesapám festő, nagyobbik bátyám szobrász, eleinte én is rajzolgattam, s az öcsém is megpróbálko­zott az ecsettel, de végül is kettőnket a belső kényszer a színpad felé vitt. Azt hiszem, ezt az indíttatást édes­anyától kaptuk, aki lánykorában, szenvedélyesen szere­tett szavalni, önképzőkörben játszani, de sajnos, a há­ború és a hajdani szigorú családi légkör nem engedte meg, hogy a színi pályára lépjen, pedig annak idején sikerrel fölvételizett Makay Margit színiiskolájában. A színházrajongásom egyébként kamasz koromban autogramgyűjtéssel kezdődött. Akkoriban a József Attila mellett laktunk, s én ezt kihasználva szinte állandóan a művészbejáró körül csellengtem. Valamiféle misztiku­mot próbáltam ott meglesni — azt a pillanatot, amikor a színész leveti maszkját és ember lesz... Ez á kíváncsiság adta voltaképpen azt a — nem el­határozást hanem — ötletet, hogy fölvételizzek a főisko­lára. Máig is ritka szerencsémnek tartom, hogy rögtön sikerült, s azt is, hogy Várkonyi Zoltán osztályába ke­rültem. Az első évek kínlódással voltak teli. Rá kellett éb­rednem, hogy a színház világa korántsem olyan ideális valami, mint azt én kívülről elképzeltem... A könnyed­ségéért, a játékért sokat kell izzadni. Ekkoriban ismer­kedtem meg magammal. Tudatosan kerestem a kulcsot Blaskó Péterhez, hogy kitapasztalt énemet, fizikai és szellemi képességeimet a színészet eszközévé lehessem. A főiskola után — megint csak egy szerencsés vé­letlen folytán — pályám zökkenőmentesen folytatódott, a Nemzeti Színházhoz szerződtettek. Itt mint minden gó­lya, kis szerepekkel és beugrásokkal kezdtem. A beugrás, attól eltekintve, hogy roppant idegőrlő, tulajdonképpen nagyon hálás dolog, hiszen aki vállalja, semmit sem koc­káztat, mert ilyen rövid felkészülési idő után nincs mit számon kérni tőle. Ha viszont sikerül kiemelkedően ala­kítani, akkor egy-kettőre befuthat vele. \ Nos, nekem ez valahogy nem sikerült. A nagy ön­álló szerepek is várattak magukra, úgy hogy végül is a teljes elbizonytalanodástól mentett meg 1973-ban a mis­kolci—egri színház két szerepajánlata. Egyik a Csongor és Tünde, másik a Testvérek főszerepe. Az előbbi szak­mailag gyengébben sikerült, az utóbbit viszont „jó passzban” kezdtem próbálni. S különben is, mint magán­embert is nagyon foglalkoztatott a darab problematiká­ja, az aktív és a passzív forradalmár, a cselekvő és a végiggondoló hős szembeállítása. .. Szóval a Testvérek sikerült, s ez alapja lehetett annak, hogy meghívjanak véglegesen a társulathoz. Nem volt egyszerű elhatároz­ni, hogy ott hagyom Pestet, de végül is úgy gondoltam, hogy az ügy sikeréért — hadd fogalmazzak így — iga­zán nemcsak a fővárosban lehet küzdeni. 1974 tavaszán szerződtem a miskolci—egri színház­hoz. Az első év remekül kezdődött. Öt darab — az előbb említettek mellett még a Yerma, aztán a Haramiák, és a Sirály — s mindegyik más, mindegyikben egész más karaktert kellett eljátszanom. Elkapott akkor az önma­gommal kísérletezés öröme, hiszen végül is azt hiszem, az az egyik legizgalmasabb a színészetben, hogy a mű­vész magából kiindulva, saját nagyon is rejtett vonásait feltárva mutatja be a közönségnek a sokarcú embert, a gonoszát; a Lucifer, a Jágó típusút, aztán a jót, a lágyat, a tohonyát is a naivat, a hőst, vagy a vidámat... Ügy éreztem, magamra találtam. S persze ez nem­csak a darabok miatt volt így, hanem azért is, mert a színházi kollektívában is akadtak társak. A következő esztendőhöz megint jó néhány kedves szerep fűz, Kau­kázusi krétakör, a Három nővér, a Csapodár madárka egy-egy alakja... és persze az Optimista tragédia, ami­ért a díjat kaptam... Talán itt érett be legjobban az a kedvező körülmény, hogy olyan alkotó közösségbe kerül­tem, amely nem kényszerűéit küzdésre, vagy megalku­vásra, hanem hagyott a szereppel birkózni... S persze az is, hogy jó közönségre találtam! Hiszen rendkívv ’ módon előre lendítheti az olyan jól értő és érző aktívan befogadó nézősereg a színész munkáját, mint az egri. Remélem, az elkövetkező esztendőkben, évadokban ez a kapcsolat tovább fog erősödni. nitiiiiiiHimmmiitiiiiiii IliitIIIIIIHIlltlIHIMIflMIMIIIIttlttmttftttlHlMflIfIliiIIIIIIIMtMIIUtlIlllllllllllllltlMltllllllllIliitIIHt IIIllllllltIlim A vallomásokat lejegyezte: NÉMETI ZSUZSA ÉS PÉCSI ISTVAr. A fotókat készítette: PERL MARTON ÉS SZÁNTÓ GYÖRGY mimiirimimirtmiumiimiq inni um mmm m minim mmmiMiimmiMimiiHiimiimiiiutiiHa iHimMimniiMimHfiiniHiiiiinnMiiMntiniimniiiiinitmmnimüuttMMmfiMmümnmmm

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom